Népújság, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-02 / 77. szám
Hovaj - közös ólon... Ostora?, Ezekben a napokban, hetekben megyeszerte folynak a tervtárgyaló közgyűlések. És nem egyedi eset, hogy két, vagy három kisebb termelőszövetkezet tagsága, az erők és a területek koncentrálását, az egyesülést választja. Ostoroson is olyan terv- tárgyaló közgyűlés zajlott le a közelmúltban, amely egyben alakuló közgyűlés is volt. Ugyanis a volt ostorosi Kossuth és a volt novaji Egyetértés Termelőszövetkezet tagsága külön-külön még március 15-én, titkos szavazással, kétharmados szótöbbséggel kimondta a két termelőszövetkezet egyesülését. Á terv, az ez évi — immár együttes, 'közös — feladatok meghatározására az egyesült közös gazdaaag tagsága volt hivatott. Eleven demokrácia Az ostorosi kuitűrház télije- sen megítélt. Még az egyik oldalsó termet is székekkel kellett berendezni. _ A közgyűlés előtti spontán beszélgetésekre figyelve, Ilyeneket mondták egymásnak az osiorosiak é6 a novajiak: „Nem haragudtunk mi eddig sem egymásra„Erősebbek leszünk együtt...” — Nemcsak Ostoroson, de Novaion is híres, jó bort adó szőlő terem... ” A volt novaji gazdaság egyik szakvezetője pedig úgy vélekedett: „Végre tudunk szakosítani. Lesz egy erős szőlészeti-borászati, egy szántóföldi növénytermesztési és egy ütőképes állattenyésztési főágazatunk, hogy csak az alaptevékenységről szóljak... ” Megkezdődött a feäzgyffKs, Előbb az alakuló, mivel először az új szövetkezetnek meg kell alakulni, s csak azután lehet az új, a Közös célkitűzésekről, feladatokról határozni. És ez nemcsak formális jogi kérdés. A jogtanácsos előterjeszti az új alapszabály-tervezetét, miután a tagság megszavazta, hogy az egyesült gazda* Helytálltak a füzesabonyi önkéntes rendőrök súg „Egyetértés Mg. Termelőszövetkezet, Ostoros’’ nevet vegye fel. — Az új alapszabály kidolgozásánál — mondja — elsődleges szempontnak tekintettük, hogy a tagság jogai ne szenvedjenek csorbát. Ennek érdekében a tagsági jogok szabályozásánál az előző két alapszabályból mindenütt a tagságra előnyösebbet építettük be az újba. Mindez korántsem szókun. Ugyanis lényeges változások következtek a betegségi segély, a fizetett szabadság, a munkaszüneti napokra fizetendő átlagbér feltételeiben. Amikor az új alapszabály tervezetének vitájára került a sor, felszólalt egy asszony: — Azt szeretném megkérdezni, hogy jól meggondolták-e a tervezet készítői, amikor az asszonyok is csak a 250 tízórás munkanap téi- jesitése esetén kapnak átlagbért a munkaszüneti napokon? Tud-e egyáltalán ennyi napra elegendő munkát biztosítani a vezetőség és figyelembe vették-e, hogy egy családanyának, a férfiaknál több otthoni teendője is van? — Javasolom, hogy a termelőszövetkezeti tagasszonyok már akkor is részesüljenek átlagbérben a munkaszüneti napokon, ha éves átlagban a ledolgozott ide-- jük eléri a ISO tízórás munkanapot. A vita összegzésekor, a válaszadáskor nem volt eü- lenvetés, — Köszönjük az észrevételt, valóban átsiklottunk efölött — jegyezte meg az egyesült szövetkezet elnöke, s a közgyűlés is a felszólaló javaslata szerint döntött. Űj fi zemszervezéa? rend Amikor megszületett a tározat az új alapszabályról s hogy az önkormányzati testületekbe jelöltként kik kerüljenek fel a szavazólapra, sl főmezőgaadász ismertette a tervet. Ebből, kitűnt, hogy az egyesült közös gazdaság közel 3700 hektáron gazdálkodik, amelyből a közös szőlőterület meghaladja a 200, a gyümölcsös az 50 és a szánté a 2000 hektárt. — Termelési tervünk a két község tervezett és hagyományos kultúráira épül — hangzott a főmezőgazdászi jelentésből. — Távlatilag azonban arra fogunk törekedni, hogy szűkítsük a növénykultúrák számát, hogy a gépi erő gazdaságosabb kihasználása érdekében az egyes kultúrák területét növelhessük. A tervjavaslatból és a vitáiból egyaránt kitűnt, hogy jelenleg nincs meg az optimális összhang a főágazatok között. Ugyanis a szántóföldi növénytermesztésben tavaly (még külön-külön!) nem termelték meg az állattenyésztés idei abraktakar- mány-szükségletéL Ez az oka, hogy az idén — az év első részében — jelentős .mennyiségű szemes takarmányt kell vásárolnia a gazdaságnak. Az idei tervekből viszont az is kiderült: jövőre már feleslege, eladható kukoricája is lesz a szövetkezetnek. Az új, megnagyobbodott gazdaságban valóban lehetőség nyílik a szakosításra. Ennek egyik jele máris megmutatkozik: a kalászosok között az őszi búza vetésterülete közel 800 hektár, majdnem több mint a többi szántóföldi növényé összesen. Az üzemszervezés eddigi gyakorlatával szemben fokozatosan áttérnek az ágazati irányítási rendszerre, s az ágazatok méreteit, arányait úgy alakítják ki, hogy a gazdaság minél inkább végtermékek kibocsátására legyen képes. Az ágazati rend, s az ágazatokon belül a szakosítás, a koncentráció, egyben a nagy teljesítményű gépek és gépsorok beállítását is gazdaságosan lehetővé teszi. így az elkövetkezendő években, jelentős mértékben csökkenhet a kézíerő-ráíordítás, az „élőmunka” aránya, s jövedelmezőbbé válik a gazdálkodás. A szőlészeti ágazatban is törekszenek a zárt technológia bevezetésére, s a szántóföldi növények közül csupán egykét kalászé«, valamint a kukorica, napraforgó és a pillangósok termesztésével foglalkoznak. Az állattenyésztésben pedig a szarvasmarha-hizlalás és a juhászat képezi a főprofilt Mindezekhez valőbap, egykét nagy teljesítményű gépsorra, s — a Novajon épülő takarmánykeverőn kívül — egy szárítóberendezéssel felszerelt tárolóra van szüksége a gazdaságnak, hogy a távlati elképzelések maradéktalanul megvalósuljanak. Falud* Sándor Épül as M 3-as autópálya. LfaLÄSÄ szerű utat kell építeni. Egyik fontos útvonal a budapest—miskolci M 3-as autópálya, amelynek első ütemében a Budapest—Aszód közötti szakasz épül meg. A Betonútépítő Vállalat munkagépei Gödöllő térségében dolgoznak. (MTI-foto — Koppány György) A kedvezményes munkáslakás építés első éré: 2184 munkáscsalád kapott új otthont Elkészült az összesítés az állami vállalatoknál dolgozó munkások lakásépítésének — lakásvásárlásának — támoga* fásáról, tehát az első évi mérleg, hiszen ezek az intézkedések az MSZMP KB 1972 novemberi határozata alapján a Minisztertanács 1973 január végén kiadott határoza. tában jelentek meg. A tapasztalatok szerint az új rendelkezés arra ösztönözte a vállalatokat, hogy jóval nagyobb erőfeszítéseket tegyenek lakásépítési alapok képzésére. Korábban ugyanis sok gondot okozott, hogy a vállalatok rendelkezésére álló lakásépítési alapból egy-egy dolgozó lakásgondjának megoldásához viszonylag nagy, 100.000— 120.000 forint körüli, vállalati támogatásra volt szükség. Az új intézkedés kedvezőbbé tette a munkáltatói támogatás és az OTP-kölcsön arányát Ezenkívül a munkáslakáshoz nyújtott 40.000—80.000 forint értékű állami támogatás, s az ugyancsak jelentős szociálpolitikai kedvezmény csökkentette a vállalatoktól igényelt hozzájárulást, s ezért lényegesen több dolgozónak nyújthattak anyagi segítséget új otthonaik megszerzéséhez. A kedvezőbb^ űj körűimé* ayek alapján 1973-ban országosan 980 millió forint értékű vállalati lakásépítési alap képződött, ami lényegesen, 35 százalékkal nagyobb az előző évinél. A kedvezményes állami és vállalati támogatással végeredményben 1973-ban 2184 munkáscsalád kapott új otthont Az adatokból egyértelműen kitűnik, hogy a num- káslaRás-építés az országban a legkedvezőbb lakásépítési forma. A tanácsi értékesítésű szövetkezeti. lakásoknál ugyanis 1973-ban átlagosan 26.500 forintot kellett készpénz-előtörlesztésként befizetni a leendő tulajdonosnak, a kedvezményes munkásla- kás-építésnél pedig mindösz- sze 20.000 forintot A munkás- családok ugyanis a szociálpolitikai kedvezményeken felül lakásonként átlagosan 61.000 forint értékű állami támogatást kapták, s a vállalati lakásépítési alapból pedig átlagosan 40.000 forint kamatmentes vállalati kölcsöntámo- gatásban részesültek. A múlt évben átadott kedvezményes munkáslákások átlagosan kétszobásak. Ennek többségét az OTP-től vásárolták, hiszen az új intézkedés után viszonylag kevés idő éllt rendelkezésre ahhoz, hogy e kedvező feltételek alapján lakásépítő szövetkezeteket szervezzenek. Az év vegén azonban már több lakásépítő szövetkezet kezdte meg a munkát, összesen 732 kedvezményes munkáslakás építését. Az Építésügyi, és Város- fejlesztési Minisztériumtól és az Országos Takarékpénztártól kapott tájékoztatás szerint az idén tovább növekedett a vállalatok érdeklődése, aktivitása a kedveanényes mun- káslakásók építése, vásárlása iránt. A kormány öt évvel ezelőtt, 1969-ben adott lehetőséget vállalati lakásépítési alapok kép lséhez, a bérből és fizetés élők új otthonához nyi aató támogatáshoz. Az. óla alcnem 15.000 dolgozó és családja lakásának megszerzéséhez nyújtottak kisebb-na- gyobb támogatást A múlt évben ilyen vállalati hozzájárulással 8.017 új lakás épült, majdnem kétszer annyi, mint 1972-ban. A negyedik ötéves terv előirányzata szerint a lakásépítési szövetkezetek és egyéb tarsasházépítósi formák alapján 65.000 új lakást kell átadni, de a vállalati, főként a kedvezményes mun- káslakás-építés gyors fejlődésének eredményeként számítani lehet arra, hogy ezeknek az új otthonoknak száma eléri majd a 75.000-et. (MTI) j,Forradalmiság és szolidaritás !* Megmozdult Hatvan Kétezer társadalmi munkás az utcákon (Tudósítónktól,) Vasárnap délelőtt 3 färäsi művelődési ház nagy előadótermében került sor a füzesabonyi járás önkéntes rendőreinek tanácskozására, ahol megjelent Antal Lajos, a járási pártbizottság titkára, dr. Bocsi József, a járási hivatal elnöke, Stefán Béla, rendőrfőhadnagy, a megyei közrend- védelmi osztály vezetője, Ko- rózs István r. őrnagy, a járási kapitányság vezetője és dr. Román Gyula, járási ügyész. A füzesabonyi járás önkéntes rendőreinek elmúlt évi munkájáról Hajdú Gyula r. hadnagy, közrendvédelmi alosztályvezető adott számot. Elmondotta, hogy 1973-ban több mint 10 ezer óra szolgálatot teljesítettek az önkéntes rendőrök. Az objektumok ellenőrzésére fordított idő a háromszorosára emelkedett. A hármas és a harminchármas főútvonalakon rendszeresen ellenőrizték a forgalmat, ezzel hozzájárultak a közlekedési fegyelem további szilárdításához. Az állambiztonság és ifjúságvédelem terén kifejtett tevékenységük is sikeres volt. Az alosztályvezető összességében jónak minősítette. a járás önkéntes i'endőreinek munkáját, akiknek jelentős érdemük van abban, hogy az elmúlt évben tovább szilárdult a füzesabonyi árás területén a közrend és közbiztonság. Az elkövetkező év főbb fel- datainak ismertetése után Hozzászólásokra, majd kitűnői estikre es jutalmuk átadó- ara került sor. Az önkéntes tudorok közül ketten kapták neg a 15 éves, tizennégyen iedig a 10 éves szolgálatért rmet. Huszonegyen részesüllek a BM. tizenkilencen pedig a gazdasági szervek pénzjutalmában. (ssiyeitarii) Hetek Hi'd nagy gonddal készülődtek a hatvani KISZ- bdaottság munkatársai a vasárnap megrendezett „forra- dalmiság és szolidaritás” napja programjára. Különösen széles körű tevékenység folyt a délelőtti városszépítési munka sikere érdekében. Igazuk azoknak lett, akik bíztak a fiatalok lelkesedésében, vállalkozó szellemében. Reggel nyolc óra körül szinte ellepték az üzemi, iskolai alapszervezetek KISZ- tagjai a város utcáit, tereit. S idővel mind több felnőtt csatlakozott a. társadalmi munkások „hadra kelt” seregéhez. A Vörösmarty téren, valamint az óvoda udvarán a Lenin Termelőszövetkezet és a TÖVÁL közös, harminc főnyi csapatával találkoztunk. Csajkás László, Kovács János, Fehér József, Pádár Judit, Hajdú Júlia vezérletével tereprendezést végeztek, majd friss homokkal töltötték fel a kisgyermekek négy medencéjét. Velük tartott egykori'tagtársuk, a katonáskodó Juhász Zoltán is, aki kétnapos szabadságra érkezett haza szüleihez. A Mező Imre úti lakótelepen ásta az ágyúsokat Szabó Ferenc, a városi pártbizottság első titkára. S ugyancsak itt munkálkodtak a szakmunkás- képző intézet fiataljai, akik közül Dávid László, Gregus Zoltán a padok, játszótéri felszerelések festésével tüntette ki masat ., A Tabán, utca házai között vertek tanyát a Bajza Gimnázium növendékei. A facsemeték tövének rendbetétele körül a fiúk szorgoskodtak, Szőke Lacival az élen, a gereblyézés, seprés a leányoknak maradt. A Bajcsy- Zsilinszky utca szintén hamar ünneplőbe öltözött. Tíz óra felé már csak a költség- vetési üzem teherautóira rakodtak a közgazdasági szakiskola KISZ-£iataljai. Elmúlt 10 óra, amikor a városi tanács épülete elé külön busz kanyarodott. Kedves vendégek, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség budapesti irodájának munkatársai érkeztek Hatvanba. Hozták magukkal családjukat is. A jókedvű, színes társaságot Fehér István tanácselnök' és Juhász Ferenc, a városi KISZ-bizottság titkára köszöntötte. Az iroda munkatársai részére előbb általános ismertetés hangzott el a város tör ténetéről, politikai és gazdasági életének fejlődéséről, majd vendéglátók és vendégek együtt indultak az Űj- Hatvanban épülő strandfürdőbe, hogy bekapcsolódjanak az ott folyó építőmunkába. Nyüzsgés, mozgolódás jellemezte ezt a munkahelyet is. A iutőház és a mozdonyjavító műhely népes csapata árkokat töltött. A prímet munkahelyi vezetők, Gádor László pályafenntartási főnök és Kovács Kálmán pártszervezett y-sücßtifkar jötték, De koztuk láttuk Koncz 1’sMán, Ttjsup Sándor lakatosokat, Kiss József műhelybizottsági titkárt, valamint Vass Mária adminisztrátort és Szabó Lászlóné SZTK-ügyintézőt. A DÍVSZ-iroda tagjai faültetéssel foglalatoskodtak. A szudámi Aziz Hamid járt ebben az élen, de könnyen tehette, mert két kislánya és felesége segédkezett néki. Fáradhatatlanul dolgozott, irányított a spanyol Benito Martinez, s ugyanezt mondhatjuk a büigár Toskov mamáról, aki a fiát kísérte Hatvanba, s utolsónak kellett buszra szállítani, úgy elragadta a kertészkedés. A strand területére egyébként komoly erőket vontak össze a szervezők. Csak a költségvetési üzem közel háromszáz emberét mozgósította ezen a délelőttön. De itt voltak a VOLÁN gépjárművei, s besegített gépeivel a Lenin Termelőszövetkezet. Ebéd után beszélgettünk Tóth János tanácselnöke- helyettessel és Karácsonyi László műszaki osztályvezetővel, akik hivatalból felügyeltek a társadalmi akcióra. Pontos adatokkal még nem rendelkeztek, de hozzávetőleges becslésük szerint mintegy kétezer hatvani lakos, fiatal és felnőtt, munkálkodott a város szebbé tételén, s együttesen végzett munkájuk értéke megközelíti a félmillió forintot. Méltó és szép záróaktusa valli », JiúEradahTaáBág és szolidaritás” napjának az a gyűlés, amelyet, délután 4 órakor rendezett a KISZ-bi- zottság a Vörösmarty Művelődési Központban. Az egybegyűlt több száz fiatalnak Alan Therus, a Francia Kommunista Párt tagja, a DÍVSZ főtitkára tartott előadást az iroda tevékenységéről, a. viliág fiataljainak összefogásában rejlő erők jelentőségéről. — A szolidaritás, az összefogás, a haladó erők tömörítése sok szép eredményt hozott mar — mondotta többek käaätt- Alim Theruü — Égy esztendeje viszonylagos béke honol Vietnamban. Reméljük, hasonló módon rendeződik Chilében is a nép ügye! A szolidaritási gyűlést követően „Dal a megalázottak- ért” címmel hatásos, drámaian szép műsort mutattak be a fiataloknak a Mikroszkóp Színpad művészei. (moldvayj rkémsmfí 1974, április 2-, kedd