Népújság, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-28 / 98. szám

NA/ ✓ ... hogy a magyar könyv majdhogynem az egykori olasz pulcsi értékére emelkedett. Aki e mondatból gúnyt akar kiolvasni, megteheti, de tévedni fog — szó sincs gúnyról, inkább örömteli és bosszantó tény­ről: a magyar könyvkiadás számos értékét jószerint csak benfentesek, jószerint csak a pult alól, és jósze­rint csak egy-két napig kaphatják meg. Mint vala­mikor nem is olyan régen a „nagyságosom”, a Váci utcai maszeknál az originál olasz utánzatot női puló­verből. A hasonlat annyiban feltétlenül sántít, hogy amíg ezekből a divat holmikból, ha nem is egyik év­ről a másikra, de a harmadikra az import és a hazai termelés egyensúlyt teremtett az igény, a kereslet, valamint a minőség és a kínálat között, addig a könyvpiacon évről évre „feszültebb” a helyzet, De itt és most nem arról lesz szó, hogy milyen a könyvek átfutási ideje, mert az bizony igen hosz- szú; hogy milyenek a kétségkívül igen erőteljes ütem­ben javuló nyomdai feltételek, mert még bőven van azokon valóban javítani való, sőt még arról sem lesz szó, hogy milyenek a magyar könyvek kivitele, mert lényegében és általában erre csak két szót lehet hasz­nálni: jók és művésziek Inkább arról essék csak sző most és itt, hogy a könyvpiac feszültségének vitatha­tatlan oka a mind nagyobb és mind szélesebb körű könyvéhség. Kétségtelen, bőven van még fehér folt­ja a könyv iránti igénynek, van még mód és lehető­ség szellemi expedíciót vezetni olyan társadalmi ré­tegek „felfedezésére” a könyv nemes expanziójára, amelyek körében a betű csak használati eszköz, a lé­tezéshez és nem társ az emberibb élethez. Ám olyan tényen aligha lehet vitatkozni, hogy a hosszú évek óta módszeresen folyó propaganda, agitáció szellemi ráhatás és mindez megtestesülve a televízió szuggesz­ti vitásával — lám! a televízió, mint az olvasás ösz­tönzője — a „minőség forradalmait” hozta a könyv­piac életében. Egy — megközelítőleg — negyedszázad távlatá­ból ugyanis nemcsak az állapítható meg, hogy mind több könyv fogy el ebben az országban, és mind töb­ben is veszik a könyvet, de az is, hogy egyik évről a másikra — 1972-ról 1973-ra —, soha ilyen nagy arány­ban nem emelkedett még a könyvforgalom Magyaror­szágon. 24 százalékkal! És, ha még ehhez azt is hoz­zá vesszük, hogy nem egy kevéske és csak sokszor ellelkesedett könyvforgalom növekedett a negyedévéi, hanem egy nagy, százmilliós nagyságrendű, akkor en­nek a 24 százaléknak a tömege különösen is megkapó. És nem kell ahhoz lelkesen naivnak, vagy naív módon lelkesnek lenni, hogy kijelentsük: ezeket a könyveket olvassák. Régi vicc, a barát henceg a könyvtárával: „Látod kérlek, itt fenn azok a zöldek a lexikonok, ott jobboldalt azok a kékkötésűek, ame­lyeknek a színe olyan jól megy a tapétához, azok a tudományos könyvek, amott középen a vörös köté- sűek a politikai művek és ittigen itt lenn, a Sa­roltban, az a három kötet az az olvasnivaló...” Nos, az effajta viccek megénekedte sznobizmusa olyan szűk réteget érinthet csak, hogy azokat bízvást elha­nyagolhatónak tekinthetjük eddigi megállapításaink hitelét illetően. Aki nálunk manapság könyvet vesz, azért veszi, hogy el is olvassa, hogy a könyv az otthoni könyves­polcon — igen! — bútordarab is legyen, esztétikum is szép kötésével, még a kötés színével is, de amelyet újra és újra elő lehet venni, hogy kellemes érzéssel lapozzuk fél benne a legszebbnek érzett, legtanulsá­gosabbnak tartott részeket. A könyv mindennapunk hűséges barátja lett, szórakoztatás és eszköz a tudás­hoz, munkatárs és idegenvezető, történelemtanár és orvos a családban. Olvasó nép lettünk és egyben vá­sárló, könyvet vásárló nép is. Való igaz, a boldog haliéi uj ázás közben sem sza­bad elfelejteni, sem könyvkiadásunk szertelenségieit, hogy például Juhász Gyula, Tóth Árpád, vagy Cso­konai összes műveit, vagy Tolsztoj Háború és béké­jét, Gárdonyi Géza műveit, Móra elbeszéléseit — hogy csak néhányat említsünk a klasszikusok közül —, rendre hiába keresi a meg-megújuló nemzedék; nem szabad elfelejteni, hogy néha a szórakoztatás ürügyén és üzleti megfontolások okán, olyan köny­vek is megjelennek, amelyeknek nem volna szabad, hogy helyük legyen egy szocialista ország könyves­polcán. Való igaz az is, hogy jogos örvendezésünk sem feledtetheti jogos aggodalmunkat amiatt, hogy fiatalságunk egy viszonylag szűk, de nem lebecsülen­dő rétegében nem talál hű barátra a könyv, sem, mint áru a könyvesboltból, sem, mint olvasmány a könyvtárakból. És az is igaz, hogy a derékhad, a kor- fa törzse is adhat még bőven módot holmi szellemi harkálykodásra: kikopogni és kivésni bizonyos igény­telenséget, amely megmutatkozik a könyvvel szem­ben is. Mégis: nem túlzás néminemű divatos „cuccaí” egybevetni immáron a könyvet, hiszen nem árt ez az egybevetés a könyv tekintélyének, de kifejezi azt a mind jobban terebélyesedő divatot, hogy egy-egy jó könyvet megvenni, elolvasni, arról vitázni, beszélget­ni immáron kezd szocialista sikk lenni nálunk. Az egykori három millió koldus országában GYÜRKOVICS TIBORI KÉRÉS Kis napot adj, kicsiny napot, amilyen embereknek juthat, őrjítő-puha meleget, kctségbeejtőt, nyomorultat. Kis napot adj, kicsiny napot, á háztetőkön épphogy élőt, a fejükön, a hajukon rajongva érezzék az élők. Kis napot adj, kicsiny napot kifordultál, elveszítettek amilyen jut, ha elhever, egy nyitott ingű tizedesnek. Kis napot adj, kicsiny napot, nem nyarat kérek, csak hogy este húsba burkolt csontjaimat valami átmelegithesse, kis napot adj. ,S/WWVWWVVWVWW^WVWWWW^^ KISFÜZES. Elbújt, távoli falu. Valahol a Mátra olda­lából kibuggyanó dombok ko­szorújában. Valahol —mon­dom —, mert szerte ebben az országban, de még ebben a megyében is nagyon kevesen tudják, hogy ez a szép ne­vű falu egyáltalán létezik, s még kevesebben azt, hogy hol, merre? A község Pétervásárátől Bt kilométerre van. A Sóhegy és J a Csengerámyék alatt ^elte­rülő völgyben él, hosszú és csendes völgyben. Olyan vi­dék, amely télen, nyáron, ta­vasszal, ősszel egyformán szép. Szivem szerint azt is mondanám: vonzó vidék. Am az a valóság, hogy a falu, a táj mind kevesebb embert tart megt — Evek hosszú sora óta nincs a faluban építkezés, most épül egyetlenegy ház —• mondja Ivády László, Peter- vásara tanácselnöke, akihez megkérdezni bekopogtattam: mit tud Kisfüzesről, az otta­ni emberek sorsáról, életéről, munkájáról, gondjaikról? Közigazgatásilag ugyanis rtiár negyedik esztendeje ide tar­tozik Kisfüzes. — Éppen most készül a je­lentés: mi valósult meg ed­dig a jelölőgyűléseken, falu­gyűléseken felvetett közér­dekű problémák közül. A kisfüzesiék kérelemlistáján az utak, a kőzkutak karban­tartása, a temető villamosí­tása, a közvilágítás megjaví­tása szerepel... Hadd mond­jam el, hogy hozzánk tarto­zik Erdőkövesd, Váraszó és Ivád is, mi vagyunk az egri járás legnagyobb közigazga­tási egysége. Nehéz gondok­kal kell megküzdenünk na­ponta, hogy a szükség sor­rendjében kielégíthessük a lakosság igényeit A kisfüze- siekét is. Amíg a település­nek önálló tanácsa volt, évi 10 ezer forint jutott fejlesz­tésre. Most ennél többet ál­dozunk, nehogy azt mond­hassa bárki: megkurtítjuk a ködmönüket, más települé­seknek jobban kedvezünk... Kérték még a zöldségellátás megoldását. Ezt a magam részéről nem tartom meg­alapozottnak, hiszen ameny- nyi zöldség kell, az a házi- kertekben is megterem. Kér­tek üzletbővítóst, de ez sem égetően fontos, mert a jelen­legi bolt képes ellátni a fa­lut. Zöldségéllátáa, űzíetbőví- tés! Minek? Kisfüzesen nem sokan laknak, azért a pár száz (268) emberért nem ér­demes. tehet, hogy rövid ta­von gondolkozva helyes ez a szemlélet, de hosszú távra előre tekintve nem állja meg a helyét. Éppen a jó körül­mények megteremtése, az el­látás jobb biztosítása állhat­ná útját a lassú elnéptelene­désnek, s tenné ismét vonzó­vá, majd népessé a falut. Kisfüzesen legalábbis ezt vallják, s ennek igazságát nem lehet vitatni. Mert mi­nek mesterségesen szaporíta­ni a lakatlanná vált házakat, a meg nem művelt kiskerte­ket, minek arra késztetni az embereket, hogy elköltözze­nek? Mire jó ez?! És kinek jó ez?! De ne vágjunk adol­Pataky Dezső riportja 9z flmiftlrcgj mögött gok étébe, haladjunk sorjá­ban ... Ahogy már említettem: a falu Pétervásárától öt kilo­méterre van. A távolság sok­kal nagyobbnak tűnik, mert csak lassan haladhatunk. A gidres-gödrös országúton úgy táncol velünk a kocsi, hogy attól tengeribetegséget lehet kapni- A lassú haladásnak is megvan az előnye, többet lát­hatunk á tájból. MAR JÓVAL a falu előtt Kisfüzes gondjaiba merítkez- tünk. A hajdani fez-major­ban az akácok és tölgyek sa- rangjai között fűrészpor-vi­hart kavar a szél. A közös gazdaság fafeldolgozója ren­dezkedett be itt Évente 800 köbméter anyagot dolgoznak fél bányadeszkának, palló­nak, s ezeket Gyöngyösoro- sziba, Istenmezejére, Nagy- bátonyba szállítják. Négy ember dolgozik a fűrészgé­pek mellett, valamennyien kisfüzesiek. Végh János, a kis üzem vezetője, 32 éves. Hosszú ideig az erdőkövesdi erdészet fatelepén dolgozott, azután jött haza, hogy a köz­ponti rakodó és fatelepet Mátraszentimrére költöztet­ték. * — Szeret Kisfüzesen élni? ■— Szeretek. Csakhogy, az itteni élet mind szürkébb és sivárabb. Mi nem érezzük magunk körül az idő haladá­sát, a fejlődés megrekedt. Az anyagiak miatt nem panasz­kodhatok. Átlagosan havi há­romezer forint a kereset és ehhez1 jön még nyolcszáz négyszögöl háztáji. Van egy családom, hatéves kisfiam. Már most őérte fáj a fejem. Itt nálunk nincs iskola, üre­sen áll, bezárták, mert nincs meg a tízes létszám. Az apró gyerekeknek is, az alsósok­nak, be kell járniuk Péter- vásárára. Reggel viszi őket a busz, este hozza Kepzelje el, mit fáradnak az utazás­sal naponta, és mit szenved­nek, főleg hideg időben, té­len. Ügy mondják, talán ősz­re meglesz itt a 10 also ta­gozatos és akkor nem kell törniük magukat, kinyitják az iskolát. Szeretném, ha így lenne... Bent járunk a falu házai közt. A házak nagy része szabadtéri néprajzi múzeum­ba illenék. Akad közöttük szépen magas homlokzatú, modem villalakás is. A Dó­zsa György utca 22. számú ház udvarából egy kék me­legítés, idős, bajuszos férfi inti köszöntésre a kezét. Szálka Balogh Ferenc. Het­venkilenc éves, A ház öreg­ségében is takaros, hosszá íatomácos. Valamiféle jóleső, otthonias érzés kerít hatal­mába, ahogy megállók a ka­pu előtt, s a régi házat né­zem. Szálka Balogh Ferenc­nek azonban nincs sem jól­eső, sem otthonias érzése. Egerből kerültek ide felesé­gestül, megpihenni vágytak a falusi csendességben. A fele­ség azóta az örök csendesség­be tért, s ő magára maradt. Lakásában televízió, rádió, könyvek, újságok. íróasztalán vaskos, nagy alakú füzet. Visszaemlékezéseit írja. Fegy­veresen harcolt a szovjet ha­talomért az intervenciósok ellen, majd itthon 19-es vö­röskatona volt, s mint szo­ciáldemokrata, aktívan részt vett a munkásmozgalomban. Kitüntetései szekrénypolcokat töltenek meg. Legbüszkébb mégis arra, amit a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége adományozott ne­ki, s ez a kitüntetés a „Har­ci Érdemekért Érdemérem”. Feri bácsi társadalmi keres­kedelmi ellenőr, jó ismerője a kisfüzesi viszonyoknak. — Gyarmat ez, fiam, én k! merem mondani. Mesterséges elsorvasztása a szép kis fa­lunak, egy régi-régi falunak. Hogy példázzam is: van egy vegyesbolt, igazi szatócsbolt, egy haj alatt az italbolttal. Kívülről úgy látni, a kocs­ma zárva van, bent pedig isznak. Többnyire a boltban isznak. Egy kezelője van a boltnak is, a kocsmának is. Egyszer a boltos kolbászt, zsírt mér, utána mindjárt az ivos vendéget szolgálja sör­rel, fröccsel, pálinkával. S ezen az. állapoton az isten­nek se akarnak változtatni. Kenyeret kétnaponként szál­lítanak. Hús az nincs. Tölte­lékárut hetente egyszer hoz­nak 10 kilót, amit egy-ket­tőre szétvisznek... Ne is be­széljek másról. Arról példá­ul, hogy egyetlenegy aszpi­rinért 10 kilométert kell utaz­ni. Ha 2 forintos csomag ret­ket akarok, azt hét forintért kapom meg, mert buszozni kell érte Péterkére. És meny­nyi idő elvész, bemegyek reg­gel 8-kor és csak délután 3 óra körül juthat az ember haza. Ehhez nem kell külö­nösebb kommentár, azt hi­szem... A VOLT TANACSHAZA előtt fekete ruhás öregasz- szony várakozik, A 80 éves Julis néni, özvegy Végh Györgyné. Minden idegen­kedés nélkül válaszolgat a kérdésekre, azon se csodál­kozik, hogy amit mond, le­jegyzett». Néhány mondatba ballada! életsorsot sűrít. — Itt születtem én. Negy­venegy éve vagyok özvegy. Az uramat agyonrúgta a lo­vunk Fiatal voltam még, alig nyűttem él a harmincki­lencedik esztendőmet és a nyakamon maradt négy gye­rek Négy fiú. Volt föld, 17 kicsike magyar hold. Felne­veltem a fiaimat. Jó gyere­kek voltak életrevalók, ka­paszkodók. Családosak mind és a saját házukban laknak. Unokám hét van és déduno­ka is ugyanannyi. Én a ma­gaméban lakom, a régi ház­ban. Ebben volt kedvem. Jobb is így, külön élni. Az öreg már a csendes életet <***&* _____ — Miből él?. — Kapok a tez-töl 500 fo­rintot, éppen hogy elég a megélhetésre, szigorú beosz­tással. Jut egy kis ruhada­rabra, fára, élelemre. Segít­hetnék az öregeket jobban is, hogy a ledolgozott életült után ne szoruljanak mások­ra. Azt hiszem, jól mondtam mindent, ugye...? — A falu mostani sorsához mit szól? — Hallja-e, nem sokat mozdul.. j Benyitok a tanácshőzára. Jó időben, éppen fogadónap van. Kovács Gyula, a péter- vásári tanács igazgatási cso­portvezetője a fogadós. Ide­való születés, itt volt vb- titkár 10 éven át, 1960-tól 1970-ig. Nincs ügyfél, senki nem nyitja ránk az ajtót, nyugodtan beszélgetünk — Valamikor pezsgő volt itt az élet — kezdi. — Ve­gyük csak a kulturális dol­gokat. Színdarabokat tanul­tunk és adtunk elő, még a környéket is bejártuk a mű­sorokkal. Most meg-- bal sincs, legfeljebb a szeptem­beri Mária-napi búcsúkor ... Nagyon rendes, kedves, bé­kés nép az itteni. Szorgalma­sak, szeretnek dolgozni. Ép­pen ezért a falu is jobb sor­sot érdemelne a jelenleginél. Azt, hogy ne zárják el előle annyira a fejlődés útját... Májustól már mozink se lesz. Igaz, van a faluban 59 tv, 75 rádió és szinte min­den családhoz jár valamilyen újság. Tálcán felszolgált kul- Turá.is és más jellegű szóra­kozási lehetőség, amelyekért csak ki kell nyújtanunk más helyeken a kezünket, nincs... Ki vagyunk rekesztve a vér­keringésből, de azért ne gon­dolja, hogy olyan eldugott falu a miénk. A mai élet minden jelensége és minden gondja jelen van Kisfüzesen is Ezeket a gondokat kelle­ne megoldani, gyökeres vál­toztatással. — Mi lenne tehát a konk­rét teendő? _— Ütépítés... Régóta kér­jük, hogy építsenek a jelen­legi földút helyett korsze­rűbb utat Kisfüzes és Szajla kozott. Már akkor megígér­ték ezt ez utat, amikor az 50-es évek elejen országos elsők lettünk a begyűjtésben. Azóta is csak ígérik. Pedig ez az út nekünk a jövőt, a fejlődést jelentené. Bükkszék, Sírok felől erre történne az átmenő forgalom, bekapcso­lódhatnánk a közlekedés vér­keringésébe. Másrészt: köz­ismert, hogy Szajlan tárolót létesítenek, ha talmas vízfelü -» letü mesterséges tavat. Ezzel az úttal a mi szép, vonzó vi­dékünk üdülőfaluvá léphetne elő, jelentékeny idegenfor­galommal ... KIFELE HALADVA a ta­hiból gyönyörködik az ember az erdős magaslatokkal kö­rülvett, dombkoszorús táj­ban. Visszatekintve látom a temetőt, előtérben egy rü­gyet bontó akácfán fiatal gólyapár igazgatja nagy szorgalommal a régi gally­fészket. Valóságos jelképnek érzem ezt a kontrasztos ké­pet. Érdemes lenne mihama­rabb megépíteni azt az utat?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents