Népújság, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-21 / 92. szám
... hogy ünnepeljünk és avassunk-e a megünnepelendőt és felavatandó! értéke és mineműsóge szerint, avagy csak csendben, szerényen, esetleg álszerényen nyissuk ki az új épület, gyár, Intézmény, iskola, ballt kapuit, hogy birtokába vehessék mindazok: akiké. Csináljunk-e hét országra szóló viaszpecsétes csoda- meghívót, álló és ülő fogadást,, büfét és népi tánc-bemutatót, vagy ne csináljunk semmit, legfeljebb egy telefonon szóljunk egy-két illetékesnek: megnyílik ez az izé, tudjatok már róla. Melyiket tegyük? Engedje meg a kedves olvasó, hogy ebben az ügyben a legszemélyesebb véleményemet mondjam el, fenntartva azt a lehetőséget, hogy nem éreznek velem együtt és nem értenek velem egyet, ha a? avatási ünnepségekről van szó. Félreértés ne essék, nekem eszembe sem jut az, hogy a traktorista, vagy az esztergályos, a bérelazámoló, vagy a matematika tanára nem ért velem egyet, mert eléggé el nem ítélhető módon, de vakon bízom benne, hogy egyetértenek ó* együttéreznek velem. Nekem az jut eszembe, hogy esetleg azok a néhányak nem értenek velem egyet, akik mindenféle avatáson ott vannak, ott állnak, ott lelkesednek és ott esznek, akik számára avatni a lényeg, 5 nem az, hogy mit... De csitt, ne tovább: a lényegről szóljak hát Arról van szó, hogy felavattuk a Gagarin Hőerőművet, Kiskörét, az egri szolgáltatóházat, új óvodát Gyöngyösön, egy üzletet, mondjuk Hatvanban. Mindenki érzi, s mindenki tudja is, hogy a társadalom számára más-más értékrendet képviselnek a felavatott „létesítmények”, mégha egy új bolt a maga nemében és a maga városrészében kelthet is olyan ér-' zést: van olyan fontos, mint a kiskörei vízlépcső. S arról is szó van, hogy a magunk munkájának, az ott dolgozóknak és az ott dolgozóitoknak a megbecsülése a megünneplés, az átadás szép és emlékezetes aktusa. A Gagarinnál ország-világ előtt, igen magas szinten ünnepelve, egy tejbolt átadásánál a vállalati igazgató és néhány kedves meghívott jelenlétében a tejbolt szintjén szerényen, de a köszönet hangján szólva. A Gagarinnál ki érzi szükségtelennek, hogy vendégül lássák az építőket és vendégül a vendégeket? Egy szerény, bár hasznos ABC-áruház átadásánál mindenki érzi és tudja, hogy díszlakoma és terülj-te- rülj asztalkám rongyrázó ízetlenség. Ami ott helyénvaló és elvárható itt elítélendő és elvetendő: csak néhány potyaleső számára emlékezetes a cseresznyepálinkás, szendvicses állófogadás. Am mindezektől függetlenül is hiszem és vallom, hogy mértékkel és értéke szerint avatni kell, ünnepelni ' illik, ha megvan erre az ok, ha a terveit és a megvalósítás összhangja a kétségtelen értéken túl a pontos idő betartásában is ünnepi atmoszférát teremt. Jó érzés hallani, jó érzés leírni és jó érzés szerényen, vagy szélesebb körben megünnepelni azt is, hogy a dolgok végtére is rendjén menteik, hogy az avatandó, átadandó „objektum” határidőre, a terveknek megfelelően készült el, került átadásra. Sőt: opportunista nép is lettünk mi, néhány hetes elcsúszás nekünk még olyan, mintha mi sem történt volna, s ünneplő szemeink előtt úgy zsugorodnak a hetek napokká és órákká, hogy maguk az építők is már azt hiszik, hetekkel elgbb lettek készen a munkával. Az azonban már erősei piszkálja az ember orrát, ha valami, ami egy, sőt két évvel ezelőtt nem készült el, pedig akkor lett volna a határideje, most lelkes ünneplésünk középpontja: jaj, csakhogy végre elkészült. Nem egy és sajnos nem két példa igazolja, hogy hosszú hónapokkal, évekkel, majdhogynem elkésett beruházások átadásánál olyan lelki hejehujátf vágnak ki az avatok, hogy minden építőnek, beruházónak, tervezőnek összefut a nyál a szájában: építs lassan, jobban ünnepelnek! Bevallom őszintén, a legkomolyabb és a ^ eg komor ab b aggodalommal várom, milyen lesz az egri Centrum avatása. Félek, hogy ennek az „üvegtehén” áruháznak, amely miként az állatorvosi kar szemléltető eszköze, tervezésünk, szervezésünk, kivitelezésünk minden ügyetlenségét bemutatja, olyan hetedhét országra szóló avató-lakodalmat , csapunk, hogy minden elkéső beruházó megirígyli szerte e hazában. A Centrum Áruházat — ha igaz —, rövidesen átadják. Amikor elkezdték a „beruházást”, anyuka és apuka szerelmesen, kéz a kézben andalgott a Népkert fái alatt, csak titokban gondolva arra, hogy hitestársak lesznek majdan. Azóta anyuka és apuka szerelmének gyümölcse a második általánost végzi. Ha nem á harmadikat már! Kérem, ne avassuk fel ünnepélyes keretek között a Centrumot: nyissák meg szerényen és csendben az ajtót egy derűs reggelen és legyen egy hónap múltán egy kis házi ünnepség — mondjuk —. amelyben az új üzem megindításában helytálló dolgozót köszönti a vállalat. Meg a meghívottak. Még álló fogadás is lehet, azt sem bánóm. Csak a megnyitás legyen csendes és önkritikus. Hát most k'abáliuk kn hogy egy évtized kelleti Egerben egy új Centrum Áruházhoz?! SIMONYI IMRE. ITTHON Nézd, ma a hold, a narancs telihold a Kőrös tükörén lebegő. Mondd, nem m a kép, meg egy harapásnál itthoni jd levegő volt-* a hiány, ott, az idegenben: ok jajra, panaszra — szegény? Kéznél az a gally, kéznél az az emlék. • megkapaszkodni remény % kínálja magát. — Nézd, itt ha botolnál, kar nyúlna feléd, ölelő: felfogni esésed. — Még élsz, amíg élhetsz, csak itt lehet kedv meg erő viselni a jót: az itthoni Jót meg az itthoni fájást. Lásd, talpad alá fut az itthoni gyep. « elíöd a vihartól az itthoni nyárfás. Nem járatták még eleget véled a bolondját távoli földek s messzi egek? Ha kérdenéd, mi a dolgod — s hogy van-e még? —- csak itt jöhet rá felelet .Vb/V A\ő/VWWV^^AM^WVWA/VVWVNAVVVVVVvVWW'A WWW* A hallgatás perce... (Emléksorok Jurij Gagarinról) ... Mindig az az érzésem, hogy itt van valahol, csak nagyon elfog’alt, s ha majd ráér, ta lálkozunk. Az eszemmel azonban tudom, hogy az a szörnyűséges 1968. március 27-i esemény megtörtént Az idő múlik, az emlékek megfakulnak. De mint mindenki másnak, aki ismerte, nekem is jólesik felidézni a vele töltött percek történetét ’ Ha arra kérnének, hogy fogalmazzam meg, mit tarlók a legfontosabbnak benne talán így válaszolnék: ha tíz percet vele tölt az ember, elfelejti, hogy Gagarin ül mellette. Mert egyszerű volt közvetlen és szerény. Ügy viselte a hírnevet, hogy az senkinek sem tűnt feL Tehetsége azonban mégis a hétköznapi ember fölé emelte. Szergej Koroljov mondta róla: „Gagarinból egvrzex még nagy tudós lösz." — Hogyan választották ki ezt a fiatalembert, akinek ennyire munkás-paraszt életrajza von, de ilyen arisztokrata neve. s ráadásiü . ez a megnyerő mosolya? —> kérdezték nemegyszer a külföldi tudósítók. „Sok az ilyen ember mifelénk” — gondoltuk. ... Az első űrutazásra felkészített hat pilóta közül csak egy repülhetett a világűrbe. Hogy ki — azt bizonyára előre eldöntötték. (Miközben Kamanyin tábornok jelentést tett, hogy a jelölt egy repülőtiszt, a Szovjet Hadsereg főhadnagya — Szergej Koroljov nagy be- tűkkal ezt írta egy lapra: „Gagarln” — és Jurára mosolygott. Amikor 1961. április 14-én először láttam meg Gagarin fényképét, nem hittem volna, hogy néhány év múlva személyesen Is találkozunk. 1967. február 1-én ismerkedtünk meg. Az Úttörő-palotában a Komszomol-díja- kat adták át. Azok, akik részt vettek az ünnepségen, a színfalak mögötti kis szobában gyülekeztek. Tudtam, hogy Gagarin is ott lesz, ezért pragammal vittem azt a röpiratot, amit 1961. április 14-én szereztem. Aznap ilyen színes röplapokat dobáltak le helikopterekről, rajtuk Gagarln arcképe és egy felirat: „Köszöntjük Jurij Gagarint, az első szovjet űrhajóst!” Beléptem a szobába, s az egyik asztalnál megláttam Gagarint. Bemutattak neki. — De hisz én ismerlek — mondta. — Alekszej Leonov- val gyakran olvastuk a verseidet ... Megkértem, Írja alá a röplapot, amit azóta is legféltettebb kincsként őrzök. Másodszor nyáron találkoztunk. Mihail Solohov meghívott néhány fiatal írót magához a Don mellé. Valami miatt nem utazhattam együtt a többiekkel, de mint kiderült, nagy szerencsém volt. Egy másik repülővel mentem, melyen nagy örömömre Gagarin is utazott. Fehér ingben, szürke nadrágban volt. Arcán utánozhatatlan mosolyával, szívélyesen köszöntött. Milyen vidám is volt ez az utazás! Gagarin hol a pilóták kabinjába szaladt be, hol a stewardesekkel tréfálkozott. Az utasok autogramért ostromolták. Á repülőtéren hatalmas tömeg várta, virágokkal halmozták el. Motoros hajón mentünk végig a Donon. Al- konyodott. Hármasban ültünk a fedélzeten, Gagarin, Vagyim Kozsevnyikov és én. Jurij munkájáról, barátairól, tervéiről beszélt. Aztán arról is, hogy mit érez az ember a világűrben. „Mintha minden izma acélszál.on függne. Érthető!” Vesenszkajában Solohov fogadott bennünket. Az esti nagygyűlésen Gagarin is felszólalt. Pátosz nélküi, szerényen beszélt. Életem legboldogabb napja ... 1967. június 13. és 14. Két nap, amelyet együtt töltöttem Gagarinnal... 1968. március 27-ón télies, zbrd idő volt. A Repülésügyi Tudományos Kutatóintézetben dolgoztam. Hirtelen, a következő szavakat hallottam: „Baleset érte... arin... garin .. Kit ért baleset? Kit? Ki tudja, miért, megkérdeztem : — Autóval? — Nem, repülővel. Azt hittem, hogy a földön halt meg, mintha elfelejtettem, volna, hogy pilóta VOlt _____u.______V . . M egrendülve mentem * dohányzóba, elővettem jegyzetfüzetemet, és néhány óra alatt megírtam a „Hallgatás Percét” ... Rólad, az élőről, nem volt időm örömteli poémát írni. A szavak hasonlítanak is rád, meg nem is, mert a könnyek megfojtják a szavakat. Nem az életedről szój ez a poéma, nem a diadalmas száznyolcvan percről, hanem a Hallgatás végtelen percéről. Tisztelet- adás neked és mindenkinek, aki az égboltért adta életét. Otthon elővettem minden fényképét. Az évek elszálltak, de még mindig nem lehet közömbösen nézni az arcát, nem lehet nyugodtan hallgatni magnetofonszalagra rögzített hangját. Március 30-án temették. A Vörös téren nem volt egy talpalatnyi hely sem. Eljött a Hallgatás Perce — mindenki Gagarin előtt tisztelgett. Emberek jöttek a Vörös térről. Egy magas termetű repülő vezérőrnagy lehajtott fejjel ment, sapkája mélyen a homlokára húzva. Mihail Vodopjanov repülő vezérőrnagy az elsők között volt, akik a Szovjetunió Hőse kitüntetést megkapták. Csillagvárosban emlékművet emeltek, múzeumot állítottak Gagarinnak. Jurij Gagarin 08909627 számú párttagsági könyve, igazolványa, útlevele, személye* tárgyai láthatók itt. Halála után még egy váratlan találkozásom volt vele. New York egyik kivilágított kirakatában észrevettem bronzprofilját. Gagarin szkafanderben. rajta óriási betűkkel: „CCCP”. Láttam egy jól ismert fényképét is: a futószőnye- gen lépked Vnukovóban, hogy jelentést tegyen dz űrrepülés végrehajtásáról. A kép aláírása: „A Föld 1. számú állampolgára.” A világ tisztelettel tartja számon más világok felfedezőit, de minden újonnan meghódított bolygón, gránitban, aranyban és még ismeretlen bolygók nemes ötvözeteiben felragyog Jurij Gagarin neve. Boldog ember vagyok — ismerhettem őt. FÉLIX CSUJEV köM
