Népújság, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-30 / 75. szám
AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXV. évfolyam 75. szám ARA: 80 FILLER 1974. március 30., szombat Kitett fegyveres erői katonai tanácsának tagjait, élükön I. I. Jakubovsz- kijjal, a Szovjetunió marV1LÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői katonai tanácsa tagjainak látogatása a Központi Bizottság első titkáránál Kádár Janos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára pénteken a Központi Bizottság székházában fogadta a Varsói Szerződés egyePártunk gyakorlatban bevált politikája élvezi népünk bizalmát és támogatását Kádár János beszéde a nyíregyházi pártaktivagyülésen Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára — mint jelentettük — Szaboios-Szatmár megyei látogatása során csütörtökön Nyíregyházán résztvett és felszólalt a megyei pafíakti- ván. Kádár János beszéde elején köszönetét mondott az aktíva résztvevőinek, a megye dolgozó népének a szí-» v ályes, meleg fogadtatásért. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága március 19—20-i ülésének napirendjéből kiindulva általánosabb közös dolgainkról szeretnék szólni — mondotta bevezetőként, majd a nemzetközi kérdésekről beszélt. — A nemzetközi politikában alapvető irányzat, hogy a békéért és szabadságért küzdő erők előretörnek, a szocialista és a kapitalista államok viszonyában pedig tért hódit a békés egymás mellett élés. A szocialista országok azért küzdenek, hogy az elért eredményeket megszilárdítsák, s e történelmi folyamatot visszafordíthatatlanná tegyék. — Külpolitikánk fő jellemzője, kiindulópontja és célja, hogy a magyar nép nemzeti erdekeit szolgaija és biztosítsa a békét. Külpolitikai tevékenységünk másik sarkalatos elve az internacionalizmus, a népek közötti barátság és együttműködés eszméje. Rendületlenül kitartunk tehát nemzeti érdekeink és érzelmeink, — jelképesen szólva — a piros-fehér-zöld zászló mellet, és egyidejűleg hűek vagyunk a nemzetközi szolidaritást kifejező vörös zászlóhoz. Kádár János ezután belpo- .litikai kérdésekről szólt. — A Központi Bizottság ülésének napirendjén szerepelt a munkásosztály helyzetének elemzése, értékelése. Önök minden bizonnyal tudják, hogy az utóbbi években nem egyszer szerepelt ez a téma a Központi Bizottság üléseinek napirendjén. Ezen a mostani tárgyaláson a párt tisztázott néhány fogalmat, alapvető kérdést a munkásosztállyal kapcsolatosan. A dolog lényegét azonban nem abban látjuk, hogy a munkásosztály helyzetéről minél gyakrabban, önálló napirendi pontként tárgyaljunk. A munkásosztállyal való törődésnek az egész politikát át kell hatnia. — Belpolitikánk alapvető törekvése a szocialista demokrácia továbbfejlesztése. Mi nem féltjük a hatalmat attól, hogy a dolgozó emberek beleszólnak a döntésekbe, ellenkezőleg: a szocialista 'demokrácia továbbfejlesztésén azt értjük, hogy a munkások, a parasztemberek, az értelmiségiek, általában minél több dolgozó — megfelelő fórumokon és módon — beleszólhasson az irányítás, a vezetés kérdéseibe. — Hangsúlyozni kell azt is, hogy a munkáspolitika: szövetségi politika. Államunk legfőbb politikai alapja a munkás—paraszt szövetség. Ez a szövetség szilárd: közös szocialista cél fűzi ösz- sze társadalmunk e két nagy dolgozó osztályát, és a jövőben is állandó feladatunk lesz, hogy a munkás—paraszt szövetséget szilárdítsuk és erősítsük. — Ami a hívők és nem hívők között meglévő világnézeti különbségeket illeti, erről az a véleményünk, hogy világnézeti kérdésekben csak érvekkel lehet győzni. A politikai harcban azonban számunkra teljesen közömbös, hogy ki hivő vagy nem hívő, ki milyen egyházhoz tartozik. Ha velünk tart, akkor szövetségesünk, ha szemben áll velünk, nem lehetünk elnézőek. (Folytatás a 2. oldalon) Sajtókonferencia — Egerből Kérdezz—felelek az éleiben Pénteken este hat órától hét óráig Heves megyére figyeltek az ország rádióhallgatói. A Kossuth-rádió 53. alkalommal közvetítette népszerű műsorát, a Sajtókonferenciát. Ezúttal Egerből. Az adás megkezdéséig több mint száz kérdés érkezett a megyéből és az ország más részéből levélben és telefonon. A megye párt- es állami vezetői arra vállalkoztak, hogy a rádió nagy nyilvánossága előtt válaszoljanak a legfontosabb, közérdekű kérdésekre. A sajtókonferencia résztvevői körbeülték a megyei tanács vb-termének hosszú asztalát és némi izgalommal várták a bemondó hangját. Aztán csend következett, majd egy intés, aztán Hap- csanyc László, a műsor ve zetője köszöntötte a hallgatókat, s bemulatta a megye vezetőit a központi, valamint a szomszéd megyék lapjainak munkatársait, és végül a Népújság főszerkesztőjét. akit abból az alkalom- hói köszöntött, hogy ezekben a napokban ünnepli a lap megjelenésének 25. évfordulóját. Ezután Szalay István, a megyei tanács általános elnökhelyettese mondott rövid köszöntőt és máris elhangzott az első kérdés: mikor lesz Eger és Budapest között közvetlen vasúti összeköttetés? A válasz után újabb krédések következtek és aztán ismét újabbak. Közben jöttek a kérdések telefonon, de élénk érdeklődést tanúsítottak az újságírók is. íme néhány kérdés a sok közül: Mikor javul a bölcsődei ellátás? Hogyan kívánják megoldani az óvodai gondokat? Mikor lesz az uszodában elegendő víz? Mikor lesz Egerben uj rendelőintézet? Virágzik-e még a diny- nyekultúra? Milyen a megyében a munkás művelődés? Hogyan fejlődik a megye idegenforgalma? Mikor lesz Egerben önálló színház? Terem-e annyi Bikavér, amennyit forgalomba hoznak? De elhangzott egy ti yen kérdés is: mikor lesz hajóiiuM aá A sajtókonferenaia résztvevői bizonyára a késő esti órákig is folytatták volna az érdekes beszélgetést, de az idő lejárt, eltelt az egy óra... (m) Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendeletben szabályozta egyes felsőoktatási — tanársegédi és adjunktusi — munkakörök határozott idejű munkaviszonyban való ellátását. A Minisztertanács előterjesztésére az Elnöki Tanács vezérőrnagyokat és rendőr vezérőrnagyokat nevezett ki. Az Elnöki Tanács hozzájárult ahhoz, hogy kitüntetéses doktorokat avassanak a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, valamint a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Végül az Elnöki Tanács bírói ügyeket tárgyalt és egyéni kegyelmi előterjesztésekben döntött. Hazánkba érkezeit a VDK külügyminisztere Púja Frigyesnek, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására pénteken néhány napos hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezett Nguyen Duy Trinh miniszterelnökhelyettes, a Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztere. Megérkezésekor a Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes, valamint a Külügyminisztérium más vezető beosztású személyiségei üdvözölték. Jelen volt fogadtatásánál Nuyen Manh Cam, a VDK budapesti nagykövete is. Aktuális munkaügyi kérdésekről Buda István államtitkár előadása Egerben Egerben, á Technika Házában — az MTESZ és a Magyar Közgazdasági Társaság Heves megyei szervezeteinek felkérésére — Buda István államtitkár pénteken aktuális munkaügyi kérdésekről tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást , Az államtitkár mindenekelőtt a IV. ötéves terv első három évének tapasztalataival foglalkozott, a gazdasági fejlődésről szólt — majd napjaink és a jövő feladataira emlékeztetett. Az intenzív fejlesztés, fejlődés szükségességet hangsúlyozta, a hatékonyság növelésének fontosságáról beszélt s a témát részletezte. Az általános üzem- és munkaszervezésen belül is kiemelte az idővel való jobb gazdálkodás fontosságát, a munkahelyi „üresjáratok” megszüntetésének jelentőségét. Károsnak ítélte meg, ha az általános fejlődés üteménél fokozottabban emelkedik az alkalmazotti létszám — s túlzott az is, hogy jelenleg még az ösz- szes foglalkoztatottak mintegy ÍO százaléka foglalkozik csupán az anyagmozgatással. Feltétlenül ésszerűbb munkaerő-gazdálkodásra van szükség. Mindezek mellett jövedelempolitikai témákkal is foglalkozott az államtitkár, az üzemi demokrácia erősítéséről és szélesítéséről beszélt, majd a gazdasági növekedés, a nemzeti jövedelem emelkedésének optimális követelményeiről szólt, végül pedig kérdésekre válaszolt. Az előadás — amelyen egyébként részt vett Domán László, az MTESZ megyei titkára, is — után Barta Alajos, á Magyar Közgazda- sági Társaság Heves megyei Szervezetének elnöke mondott zárszót. sálijával, az egyesített fegyveres erők főparancsnokával. A szívélyes, baráti légkörben lezajlott találkozón jelen volt Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Központi Bizottság tagja. A katonai tanács tagjai — a főparancsnokkal az élen — a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 55. évfordulója tiszteletére pénteken délelőtt koszorút helyeztek el a Tanácsköztársasági Emlékműnél, a felvonulási téren. A koszorúzáson részt vett Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, valamint a Magyar Néphadsereg tábornoki karának több tagja. A katonai tanács ülésén részt vett küldöttségek pénteken elutaztak Magyarországról. A magas rangú vendégeket Czinege Lajos és a Honvédelmi Minisztérium más vezetői búcsúztatták. Negyei szakszervezeti tanácsüés Fe^zólalt Gál Lás?ló, a SZOT titkára A Szakszervezetek Heves megyei Tanacsa ülést tartott penteken Egerben. Az eseményen résztvett és felszólalt Gál László, a SZOT titkára, Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára, jelen volt dr. Varga József, a megyei tanács elnökhelyettese és Ambrus József, a KISZ Heves megyei Bizottságának titkára is. A résztvevőket az SZMT elnökségének tavalyi munkájáról tájékoztatták, illetve beszámoltak a testületnek a megyei lakásépítési program időarányos végrehajtásának tapasztalatairól. A jelentések élénk visszhangot váltottak ki a megjelentekből: az elhangzottakhoz tizenhármán hozzászóltak. A közérdekű kérdenék .'.ijzizcuetünks rruífjváiftszolasara lupánkban _____ i-jirim MMi. T izenkétmillió forint értékű társadalmi munkát végeztek tavaíy az egriek Péntek délelőtt az egri városháza nagytermében ülésezett Eger Város Tanácsa, amelyen részt vett többek között dr. Pápay Gyula, a megyei tanács vb-titkára is. A tanácsülést elsőként dr Varga János tanácselnök tájékoztatta » végrehajtó bizottság 1973-ban végzett munkájáról. Mint a tájékoztató megállapította: a testület 14 ülést tartott, s ezeken 164 határozatot hozott, ami jóval kevesebb, mint. az előző évben. Kiemelten foglalkoztak többek között a város művelődésügyi és közlekedési helyzetével. Rendszeresen beszámoltatták munkájukról a szakigazgatás, szerveket, ugyanakkor közvetlenül is tájékozódtak hatósági tevékenységükről. Vajmi Lajos, a pénzügyi, terv és munkaügyi osztály vezetője terjesztette a tanács elé a múlt évi költségvetési és fejlesztési alap zárszámadását. Az írásban elkészített beszámoló érékelte az 1973-ban végzett társadalmi munkát is, amely 12 millió forintot tesz ki. Legtöbbet segítettek az egriek a parkosítási munkákban és a Nagyváradi tjü Óvoda építésénél. Az egy lakosra számított társadalmi munka értéké megduplázódott: az 1972. évi 123 Ft-ról 252 Ft-ra emel