Népújság, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-24 / 70. szám
Az ingatlankezelő felújítási munkái Mit kap a bérlő? Az ingatlankezelő vállalat negyedszázada alakult Egerben, s fejlődése talán a legjobban illusztrálja a megye- székhely gyarapodását. 1949- ben még mindössze ötezer forintot fordítottak korszerűsítésre, felújításra, karbantartásra, tavaly pedig ez az ősz- szeg már meghaladta a 25 milliót. Ebben az évben készült el és az övék lett az északi lakótelep hőközpontja, amellett, hogy több mint négyezer lakásnak is „tulajdonosai”; a létszámuk az idén várhatóan eléri a kétszázat. A krónikához hozzátartozik még: sok-sok, nem éppen nyugalmas esztendő után tavaly eljutottak arra a szintre, hogy elnyerték a kiváló vállalat címet. Kevés az átmeneti lakás Az új lakások gondja mellett másik nagyon fontos feladat Egerben a belváros rekonstrukciója. Kégi, megrongálódott, korszerűtlen épületek tömegét kell minél gyorsabban felújítani és korszerűvé varázsolni, úgy, hogy a hagyományokat megőrizve hangulatosabb legyen a belváros képe is. Tavaly 24 lakás felújítását végezték el csaknem 11 millió forintos beruházással. Ezek mellett ott található a Széchenyi úton felújított Csemegebolt, illatszerüzlet, a Bajcsy-Zsilinszky utcában a Napsugár Áruház. Harminc régi lakást bontottak le; veszélyes állapotot megszüntetni szintén több helyen volt sürgős. A Május 1 utcában például a várfal egy része fenyegetett kidőléssel a fölötte lévő föld nagy nyomása miatt: le kellett bontani a régit és újat építeni helyette. A putnoki vasútvonal alatt egy régi pince már-már á közlekedést veszélyeztette, s ugyancsak életveszélyessé " vált a Centrum Áruház jelenlegi, ideiglenes épüete is. Ennek felújítását még nem fejezte be a vállalat. A lebontott lakások közül kettőt nyilvánítottak előzőleg életveszélyesnek. Mindezeket a munkákat megnehezíti, hogy kevés a városokban az átmeneti lakás. Tavaly még maradéktalanul tudták teljesíteni a felújítási tervüket, az idén azonban — mint azt Semjén Pál igazgató elmondta — kevés lesz már a mostani 58 szükséglakás. Egyébként ezekből 12 egyszobás. hat másfél, a többi pedig kétszobás lakás. Mindegyik komfortos; a 18 kis méretű, elavult szükséglakást hamarosan lebontják majd. A felújítási karbantartási keret az idén már 28 millió, jövőre pedig 38,5 millió forint lesz. A meggyorsuló munkához legalább 25—30 átmeneti lakásra volna még szükség. A helyzetet csak tovább rontják a bérlőkkel folytatott viták, hiszen a kiköltözés köriüi huzavona, a fellebbezések hetekig késleltetik egy-egy felújítás kezdetét. Tavaly 179 bérleményt szüntettek meg, részben értékesítés révén, viszont 558 új bérlettel szaporodott az állomány: ide kapcsolódott az egercsehi-bányatelepi. csaknem 300 lakása is. Panaszok — megszűnőben A vállalat szolgáltató szövetkezeteknek és más cégeknek adja ki megbízásait a felújításokra — nyilvánvalóan borsos árat fizet érte. Az utóbbi időben a gördülékenyebb szervezés, önköltség-csökkentés igényének hatására bővítették javító-karbantartó részlegüket. Ez is a gyarapodás egyik mutatója, de általában is elmondható: a kis kollektíva már eljutott arra a szintre, hogy tervszerű tanácsi felügyelet mellett önállóan gazdálkodhasson. A szakemberellátottság is lehetővé teszi már ezt, műszaki, belső ellenőrző gárdájuk tevékenysége a magasabb színvonalú munka biztosítéka. Persze, a feladatok is mind bonyolultabbak, hiszen a korszerű házgyári építkezésekhez a karbantartóknak is hasonlóan fel kell készülniük. Egyébként azért is érdemes hangsúlyozni a nagyobb önállóságot, mert egy sor tevékenységükben nincsenek kellően ösztönözve és végső soron a direkt irányítási módszer érvényesül velük szemben. A pénzügyi fedezet — 141 millió forint: — csaknem a kétszerese annak, ami a megelőző öt évben rendelkezésre állt. A terv első három esztendeje alatt 126 bérleményt korszerűsítettek, s emellett olyan nagy gondot is a vál- lukra vettek, mint például a város alatt ■ húzódó pince- rendszer feltárása. A következő években — köztudott — meggyorsul a belváros rekonstrukciója, s ez a vállalat további növekedését kívánja. Erre fel is készülnek, tízmillió forintos költséggel már épül az új telephelyük, garázsokkal, raktárakkal, műhelyekkel. A korszerűség igénye megkívánja, hogy a vállalat azokon a területeken, ahol gázelosztó vezeték a közelben található, bevezesse a lakásokba a gázfűtést. Tavaly lakásonként átlagosan 23 ezer forint költséggel 30 lakásban oldották meg a gázfűtést, s az idén is körülbelül ilyen arányú lesz a fejlesztés. Ezt a munkát már túlnyomórészt saját szakembergárdájával végezteti el a vállalat. ★ Csupán egyik oldala az ingatlankezelő munkájának a rekonstrukcióban való részvétel, de úgy hisszük, a közvélemény erre figyel leginkább. Korábban panasz is volt szép számmal a lakók, bérlők részéről. Azonban a kiváló vállalat címet nem adják véletlenül, éppen, a panaszok csökkenéséből is kitűnt. Hasonló vélemény alakulhatott ki az elmúlt évet tekintve: jogosan pályáznak az idén is erre a címre ... Hekeli Sándor Nők — férfi poszton , Mi lesz veled, itiolnárszakma? Még nem is oly túlságosan régen terebélyes volt, virágzott a nagy múltú molnárszakma — napjainkban pedig már alig hallunk róla valamit. Jobbára az idősebbek, legfeljebb a középkorúak — főként pedig a falusiak — emlékezetében élnek a malmok, míg a fiatalok nagy része talán a fogalommal sincs teljesen tisztában. Amíg valamikor úgyszólván minden valamirevaló településnek volt gabonaőrlö üzeme — jelenleg a nagyobbak közül is csak néhány mondhat magáénak egyet- egyet. Jellemző megyénkre is, hogy két évtizede még félszáznál több malomba hordták a búzát, most pedig már mindössze csak ötbe vihetik. Régi, ismert mesterség búcsúzik csöndesen. Az öreg épületek után elkopnak, elfogynak lassan a „lisztes molnárok” is. Ahogyan a Heves megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalatnál értesültünk: ötvennégyre tehető a teljes malmi szakmunkásgárda — ami bizony kisebb, mint amilyenre egyébként igény lenne. Egyre több a segédmunkás, a betanított munkás. sok fontos, férfiposzton kénytelenek nőkkel próbálkozni, hogy a műszakokat megtarthassák. Még aggassztóbb. hogy jó néhányan abból a kevés molnárból is rövidesen nyugdíjba mennek. Mit tehetnek, mit tesznek ebben a helyzetben? A válasz — meglepően — több optimizmust áault e mintsem vártuk, öt év alak rendbe jöhetnek. Három fiatal tanul ugyanis jelenleg a székesfehérvári — országos — szakmunkásképző intézetben. Egy az idén, egy jpvő-' re, egy pedig két esztendő mi^lva végez. S mellettük három felnőtt szerez 1974- ben bizonyítványt.' Ami kétségkívül örvendetes — de persze nem elegendő. További két fiatax idei'..beiskoláztatására” van szükség, s sikerülnie kell annak az oktatási programnak is, amelynek során az összeg legalább hat felnőtt kezd tanuláshoz. — Cseppet sem könnyű persze a dolgunk — beszélte a személyzeti vezető —, hiszen a megyénktől meglehetősen távol esik az egyetlen szakmunkásképző intézet, de még a felnőttoktatásban részt vevők konzultációs központja is. Emiatt, érthetően kisebb is az érdeklődés irántuk. Még akkor is. ha a legkülönfélébb ' kedvezményekkel próbálunk segíteni a hallgatókon: tisztességes ösztöndíjat biztosítunk, megtérítjük például az utazási és szállási költségeket, napidíjat és átlagbért fizetünk. Mégis újra meg újra próbálkozunk. S reménykedünk. Főleg pedig a fiatalokban. An-, nál is inkább, mert már a molnárszakma is tisztább, egészségesebb és könnyebb, mint régen. s természetesen sokkal jobban fizetik. S említhetem ennél a megállapításnál például azt, a fiatalembert. aki két esztendeje tett szakmunkásvizsgát, s most 12 forintos n abére van. A megoldás azonban —így is várat magára. Ma sem biztos még, hogy a hiányáé szakmunkásokat pótolni, főleg pedig öt év alatt pótolni tudják. Sőt — mint mondták — van olyan malom is, ahol a termelésirányítót posztokon előbb vagy utóbb szükségessé váló őrségváltás sem történhet úgy, mint szeretnék. Kevés a műszaki utánpótlás is. így telnek a hónapok. Így őröltek tavaly is 7 565 vagon kenyérgabonát — amit az ember alig akar elhinni. .. Gy. Gy. AZ EGYKE INKÁBB egységes élelmiszer-gazdasági ágazattá fejlődő mezőgazda- sági termelés gyakorlatában egy igen speciális, ritka jelenség figyelhető meg. Amíg az élet, a termelőmunka egyéb területein általában arról panaszkodnak a jól képzett, fiatal szakemberek, hogy a felét, a negyedét is alig tudják mindennapi munkájuk során hasznosítani annak. amit a főiskolán, az egyetemen tanultak, addig a ma mezőgazdasági nagyüzemében dolgozó idősebb és fiatalabb szakemberek — még az úgynevezett középvezetőket is beleértve — állandóan azzal a problémával küzdenek, hogy a felgyorsult ütemben változó, korszerűsödő termelési gyakorlattól már megint elmaradtak. Lényegében tehát arról van szó, hogy átmenetileg a gyakorlat megelőzte a képzést, valamint a mái' kikerült, régebben a termelésben dolgozó szakemberek képzettségi szintjét És. hogy mindezt legalább röviden, néhány gyakorlati példa is illusztrálja: gondoljunk csa:- az új és a még újabb szakosított állattenyésztési telepekre, a növényvédelem vegyi eljárásaira, az erőteljesen ki- oontakozo, zárt növényiéiSegít a számítógép Magyarország egyik legnagyobb számi l óközpon t. j aken t működik a Számítástechnikai Koordinációs Intézet Siemens típusú komputerekből álló berendezése. Ezeket a számítógépeket főleg bérmunkában veszik igénybe a A Kohó- és Gépipari Minisztérium modern épülete, amelynek acélszerkezetét a számítóközpont igénybevételével tervezte az IPARTERV. A Budapest központjában elhelyezkedő számítógépet úgy üzemeltetik, hogy az érdeklődők bármikor szabadon beleshetnek az ablakokon át. Gyakran állnak gyerekek a „kirakat” előtt, s ez azt jelzi, hogy mire ők felnőnek, számukra a számítógép már nem jelent csodát. felélnek a követelményeknek. Most mintegy 50 millió forintos költséggel újabb gépekkel bővítik a számító- központot, s így annak adattárolóiban egyszerre elhegyezhető lesz például 10 ezer újságoldalnyi helyet elfoglaló szöveg. Ez indokolja az adatbank elnevezést, mert olykor így is nevezik az ilyen nagy tároló kapacitással rendelkező számítóközpontokat. Amint a bankok feladata nagy mennyiségű pénz tárolása, ehhez hasonlóan a számítógépek adatbankja nagy tömegű és gyorsan kikereshető adatokat tárol. A számítógéphez előfizetők is csatlakozhatnak. A komputertől bármilyen távol levő helyen egy viszonylag olcsó berendezés, valamint telefonvonalak segítségével ugyanúgy „kérdezni lehet", illetve válaszokat kaphatnak az előfizetők. B. I. különböző vállalatok, intézmények, . Óránként 7 400 forintos díjért végzik el részükre a megrendelt számításokat; Annak érzékeltetésére. hogy ez milyen előnyös a megrendelőnek: egy tervezőmérnök több hetet igénylő számítási munkáját a gép néhány perc- alatt elvégzi. Vannak azonban olyan feladatok. amelyeket számítógép nélkül megoldani nem lehet. A MÉLYÉPTERV például a vidéki városok vízvezeték-hálózatának tervezését végezteti számítógépen. A sok száz kilométer hosszú csővezetékrendszerek méretezése olyan sok .számítást igényelne, hogy korábban írem is gondolhattak arra, hogy azt megtegyék, hanem e helyett csak hozzávetőleges, közelítő számításokat végeztek. 1968 óta ezeket a munkákat számítógéppel végzik, s így nemcsak drága mérnöki munkaórák ezreit takarítják meg, hanem — és ez ennél is fontosabb — a komputer segítségével méretezett hálózatok olcsóbban elkészíthetők és jobban megEz a televízióhoz és írógéphez egyaránt hasonlító készülék módot ad arra, hogy „társalogni” lehessen a komputerrel. A kérdést az írógépen kell leírni, s a válasz pillanatokon belül leolvasható a képernyőn. (MTI Foto — KS) Lemaradva — a gyakorlattól illesztési rendszerekre, s az ezeknek megfelelő új fajták meghonosítására, az öntözéses gazdálkodás térhódítására! Ha mindebből eddig valaki azt a következtetest vonla volna le. hogy ezen az allapoton. ezen a helyzeten bármelyik mezőgazdasági nagyüzemünkben siránkoznak vagy problémáznak, az téved. Ugyanis, ha — érthető okoknál fogva a képzés a képzet: ség átmenetileg le is maradi — a szemlélet lépési tart és tartott ezzel a gyors változással. Vagyis: idősebb és fiatalabb szakembere- ink egyaránt megértik, sőt örülnek ennek a ..problémának”. s szívesen vállalják szervezetien és autodidakta módon a továbbképzés terhét. ERRŐL TANÚSKODIK a K ertészeti- Egyetem gyöngyösi főiskolai karán működő továbbképző intézet rövid, 14 hónapos tevékenysége is: ez alatt az idő alatt, 781 szakember fordult meg itt, s vértezte fel magát a legújabb tudnivalókkal. A ‘ középfokú beosztásokban dolgozók szamára tartottak borászati, kertészeti, növénytermesztési, erdészeti továbbképzést, egy héttől hat hétig tartó tanfolyamok keretében. A felső fokú képzettséget igénylő beosztásokban dolgozó szakemberek pedig előadásokat hallgattak a fólia alatti palántanevelés és utóhasznosítás, a paradicsomtermesztés legújabb eredményeiről és eljárásairól. a szőlőtermesztés távlatairól. Ugyanakkor e szorosan vett, szakmai továbbképzés mellett — az üzemszervezés; a szövetkezeti demokrácia, az ügyvitel színvonalának további javítása érdekében — rendeztek tanfolyamot személyzeti vezetők,' döntőbizottsági elnökök, nőbízottsa- gi elnökök, munkaügyi vezetők, munkavédelmi, biztonságtechnikai megbízottak és üzemszervezők számára is. A jövőben még élénkebb, népesebb lesz a továbbképző intézet Gyöngyösön és más — az élelmiszer-gazdaság számára szakembereket képző és továbbképző — intézményben. Ezt bizonyítja az. hogy a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter ez év februárjában rendeletben is kötelezővé tette a szakemberek továbbképzését amelyet, a MÉM Mérnök- és Vezető-továbbképző Intézete ' irányít és ellenőriz. Ennek alapján valamennyi. érintet t gazdaságban, üzemben évről évre oktatási tervet kell a vezetőknek készíteniük, hogy szervezetten, összehangoltan és még magasabb színvonalon folyhassanak le ezek a tanfolyamok. i A MÉM MÉRNÖK- és Ve- , zető-továbbképző Intézete is kiadta a? ez évre ajánlott tanfolyamok jegyzékét, azok - programját. Ezekben további új témák is megjelentek,' mint a mezőgazdasági társulások vezetőinek tanfolyama, o s új megvilágításban kr^L- nek szóba a zárt term 'S-*5' rendszerek, a szakosított telepek alsó, közép- és felső szintű ' szakembereinek tan- 1 folyamain. Faludi Sándor jmwMQ 1974. március 34., vasárnap