Népújság, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-08 / 32. szám
Február 28 • Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk Menekülés { az úrnákhoz 1LLAJDONKÉPPEN minden úgy történt, ahogy a londoni megfigyelők jóelöre megkóstoltak: a konzervatív kormány hosszú huza-vona után végül is a választások mellett döntött. Másfélórás — legfrissebb , jelentések szerint drámai hangulatú kabinetülés után.5 Edward Heath kormányfő a jövőre esedékes válasz- tások előrehozatala mellett foglalt állást. Nagy-Bri- tanniában február 28-án, csütörtökön járulnak majd a választók az urnák elé. Ezzel a hivatalos bejelentéssel nyíltan is megkezdődött a minden eddiginél ádázabbnak, szokatlanul hevesnek ígérkező korteshadjárat. A toryk — szándékukat nem is titkolták — már jóideje a rendkívüli választásokat tekintették egyedüli kiútnak a jelenlegi súlyos válsághelyzetből Az a körülmény, hogy a kormány jottányit sem engedett álláspontjából a bányászok béremelési követelésének megítélésében, arra utal, hogy Heath és pártja bízik abban: az energiagondok miatt elkeseredett választók szembefordulnák a sztrájkharcot támogató munkáspárttal. A HELYZET korántsem ilyen egyszerű. Mert igaz ugyan, hogy az angolok szeretik a kényelmet, s az utóbbi hetek kényszerintézkedései — a három napos munkahét, -a közlekedés gyakori korlátozása, az áramkimaradások és a takarékossági felhívások —általános elégedetlenséget váltottak ki. Csakhogy a zú- golódók nagyrészc a konzervatív gazdaságpolitika gyengéit is ostorozta, s nem volt hajlandó a bányászokat bűnbaknak elfogadni a válságos állapotokért. Heath nem hallgatott pártja egyes képviselőinek egy hónappal ezelőtti javaslatára, s akkor még igyekezett más eszközökkel időt nyerni, pedig a januárban kiirt rendkívüli választások kétségkívül a mostaninál jobban kedveztek volna a toryknak: a régi névjegyzék alapján listába vett szavazók körét ugyanis most már kénytelenek kiegészíteni az ifjakkal, az első választók tömegével. S a fiatalok voksai — előreláthatóan — Wilsonékat, az ellenzékbe vonult munkáspártot erősítik. MA TERMÉSZETESEN meg nehéz lenne mérlegelnie küszöbönálló választások esélyeit.' Annyi azonban bizonyos, hogy a bányászok általános sztrájkja | elől az urnákban menedéket kereső konzervatív kormányt súlyos presztipvereség érte. Kérdés, vajon február 28-ig sikcrül-e ezt kiheverniük. # AMIKOR 1970. JÜN1US 18-AN az általános választásokon. óriási meglepetésre, győzelmet aratott a Konzervatív Párt és Edward Heath megalakította a tory-kor- mányt, senki sem gondolta volna, hogy rövid három és fél esztendős uralom után Nagy-Brltanniában kirobban a második világháború óta legsúlyosabb belpolitikai és gazdasági válság. A legkevésbé sem feltételezték és látták ezt előre azok a szavazópolgárok, akik — elfordulva a Munkáspárttól — a konzervatívokra adták vok- sukat. Heath ígéretei igen sok, politikailag kellőképpen nem tájékozott embert tévesztettek meg. Elhitették, hogy a toryk valamiféle ..csodaszerrel” rendelkeznek, a már akkor is veszedelmes infláció megfékezésére. a feltornyosuH gazdasági ba- , jók orvoslására. Csakhamar csalódni kényszerült azonban a szigetország lakossága, főként a bérből és fizetésből élők sokmilliós serege. Az uralkodó osztálv érdekeit képviselő konze'vat'v kormány adós maradt valamennyi fogadkozása beváltásával. A Heath- féle különböző .szakaszok” voltaképpen azt jelentették, hogy a dolgozók kiharcolt béremelései1 felemésztette a rohamos pénzromlás, az adóterhek növekedése. Az élc-t- szfnvon hehtec*-' .1‘i.■ m csökken1. \ ,.nad" igszj.imegszorit ' •> ' politika természetesen ' fokozta a dolgozók, az egyszerű emberek elkeseredését, különösen pedig a családanyák, a háziasszonyok felháborodását. 1»TI. február 8., péntek Válság ling iáin n AZ UTÓBBI HÓNAPOK fontos világpolitikai és nemzetközi gazdasági fejleményei természetszerűleg közvetlenül hatottak a szigetországra is. A nyersanyagárak elsősorban az olaj árának emelkedése komoly „kihívást” jelentettek a ..kormányfő „stabilizációs programnak" nevezett elképzeléseivel szemben. Tavaly rekordmagasságot ért el Nagy- Britannia fizetésimérleg-hiá- nya, ismét meggyöngült a font helyzete. az infláció szorítását pedig még azok a rétegek is mindinkább megérezték, amelyek szerény háztartásukat eddig még egyensúlyban tudták tartani. A szakszervezetekbe tömörült dolgozók közül a leghatározottabban a bányászok léptek fel bérköveteléssel, s látva a kormány halogató taktikáját, beszüntették a túlórázást. A brit ipar változatlanul nagymértékben függ a széntermeléstől, s a kormány a bányászok „letörésére”, a munkásság megfélemlítésére január elejétől bevezette a háromnapos munkahetet, amely hatalmas arányú munkanélküliséget eredményezett. Edward Heath és miniszterei több megbeszélést tartottak a bányászszakszervezet, valamint a TUC, a Szakszervezeti Főtanács vezetőive.1. A tanácskozások nem vezettek sikerre, mivel a kabinet nem volt hajlandó teljesíteni a bányászok jogos igényeit. Közben a vasutasok is széles k”-' mozgalmakat «terveztek. állandósultak a zavarok, a közlekedést megbénító' akciók- ’’ —. *..• Általános választások Angliában Edward Heath hrit miniszterelnök csütörtökön véget vetett a január óta tartó találgatásoknak, és február 28- ra kiírta az idő előtti általános választásokat. A konzervatív kormányt, tizenhét hónappal a mandátumának lejárta előtt, a kabinetet az elhatalmasodott gazdasági gondok, s különösen a szombaton éjféltől tervezett országos bányászsztrájk kényszerítette erre az elhatározásra. A választási esélyek jelenleg nyíltak. Csütörtökön délután ült össze utolsó vitájára az 1970, június 18-án harmincfős tory többséggel megválasztott régi törvényhozás. A 40 millió brit választó- polgár által megválasztandó uj törvényhozás március 12- én ül össze. Katonai lázadás Jordániában Palesztinái gerillaíorrások- ból származó híradások szerint a jordániai hadsereg kebeleben lázadás tört ki öt nappal ezelőtt. A hadsereg két dandárja a 40. amely a fővárostól 20 kilométerré levő Zqrka városánál, s a 60. amely Amman környékén állomásozik, Zaid Kifai miniszterelnök es Zaid Ben Sa- ker vezérkari főnök elmozdítását követeli, s a tisztek illetményének emelését szorgalmazza. Jordániából származó értesülések alapján tudni vélik azt is, hogy a hadsereg lázadó egységei négy napot. adtak követeléseik teljesítésére Husszein királynak, aki éppen e katonai megmozdulás miatt volt kénytelen lemondani tervezett amerikai útját. s Londonból visszatérni Ammanba. A jordániai katonai zendülésről szóló információk szerint a kormány ellen fordult katonai egységek megszállták a főváros külterületeinek kulcsfontosságú épületeit, s a pártütést kezdeményező 40. dandár körülzárta az amma- ni rátjjó épületét, megszállt egy olajfinomítót, á ' fővaros közeiében, valamint elfoglalta a hadsereg főhadiszállását. Egyes hírek szerint egy száz tankból álló csapategység élén maga Husszein király ment. volna a Zerkánál \ KONZERVATÍVOK stratégiája arra irányult, hogy megpróbálja elszigetelni a bányászokat, s a lakosságot ellenük hangolni, mintha ők lennének felelősek a gazdasági káoszért, az immár fenyegető teljes csődért. A bányászszakszervezet politikai harcokban érett vezetősége — amelyben jelentős helyet foglalnak cl a tömegek- bérküzdelmét támogató kommunisták — megcáfolhatatlan érvekkel bebizonyította, hogy „az ország romlását” nem a bányászok megmozdulásai, hanem a kormány gazdasági intézkedései okozták. Edward Heath közben úgy igyekezett feltüntetni a dolgot, mintha napirendre került volna a kérdés: voltaképpen ki kormányozza Nagy-Britanniát, a legutóbbi választásokon többséget kapott konzervatív kabinet, vagy a szakszervezetek? Holott a TUC — amelyet közismerten szoros szálak fűznek a Labour Par- tvhoz —, sohasem tette kérdésessé: a választásokon létrejött mindenkori többség akarata a döntő. A bányá- sz.ok viszont még az eddiginél is erőteljesebben léptek fel: országszerte titkosan arról szavaztak, elfogadják-e a szakszervezeti vezetőség javaslatát általános sztrájk rendezésére. A kormány további ellen- rends/abálvok kilátásba helyezésével fenyegetőzik. I/nv Carrington, az új energiaügyi miniszter már a kél, vagy két és fél napos munkahét bevezetéséről beszel. HEATH VÁLTOZATLANUL „titkos fegyverként” rejtegeti az idő előtti új választások megfontolását is. Mindenki jói tudia azonban, hogy nem választásokra, hanem megfelelő tettekre van múlhatatlanul szükség. y. _ . .. Matolcsy Károly állomásozó egységekhez tárgyalásokra. A kormányhű és kormányellenes csapatok közti fegyveres összetűzésről mindeddig nem érkeztek jelentések. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy Husszein király washingtoni látogatásának elhalasztását kedden a Fehér Ház hivatalosan bejelentette, azzal a magyarázattal, hogy a február UVe kitűzött olajkonferencia előtt Nixon elnök nem tudna időt szakítani a jordán uralkodóval való eszmecserékhez. A halasztást Washingtonban a két kormány közti kölcsönös megállapodás eredményének minösítették. Amikor Heath döntését masfélórás kabinetülés után bejei eh tettélc már lendületben volt a bányás^sztrájk gépezete. A három legéri n- tettebb brit szakszervezet — a szállítóké, a vasasoké és a mozdonyvezetőké — elvi Ígéretet tett arra, hogy nem töri át a bányászok sztrájkűr-^ ségeit. Heath levelet kézbesített Joe Gormley bányászvezető- nek és a két ellenzéki politikai párt vezérének. Gormleyt arra kérte, hogy : a szakszervezet "' országos érdekből álljon el sztrájkjától a választási kampány napjaiban. Wilsont, a munkáspárt vezérét és Jeremy Thorpe liberális pártvezért befolyásuknak a sztrájk elodázása érdekében való latbavetésére kérte. „Személyes véleményem, s hangsúlyozom. csak személyes véleményem az, — mondta Gormley — hogy nem lenne tanácsos választási harcot vívni a mostani légkörben. Ennélfogva a sztrájkot el kellene halasztani. De erről a végrehaitó bizottság hivatott dönteni”. A testületet péntekre hívták össze. Két ismert bányászvezető csütörtökön azonban azt mondta, hogy az igazságos bérküzdelemnek nincs összefüggése a politikai fejleményekkel. Korábbi elnökválasztás Franciaországban ? PÁRIZS: A centrista reformerek nemzetgyűlési képviselőcsoportjának ülésén elhatározták, hogy a reformerek megkezdik az előkészületeket az elnökválasztási kampányra s azon saját jelöltet fognak indítani. Bar Pompidou elnök mandátuma csak 1976-ban jár le, Servan—Schreiber, a reformerek egyik vezetője azzal indokolta a választásra való felkészülés sürgősséget, hogy „biztos értesülései” szerint már korábban sor fog kerülni elnökválasztásra. Servan-Schreiber szerint Pompidou elnök nem régiben kérdést intézett az alkotmányjogi tanácshoz: vajon a köztársasági elnök lemondása nélkül Is kitűzhető e korábbi választási időpont, ha az elnök — anélkül, hogy lemondana — csupán azt a szándékát közli, hogy hét éves mandátumának - lejárta előtt új választást kíván tar tani. • Servan-Sehreiber szerint az elnök nem akarja kitölteni a hét éves mandá tumot, de el akarja kerülni azt, hogy lemondása esetén az új elnök megválasztásáig átmenetileg a szenátus elnöke gyakorolja az elnöki funkciót, mint ezt. az alkotmány előírja. Servan-Schreiber értesülése szerint az alkotmányjogi tanács igennel válaszolt az elnök kérdésére, így ebből ő arra következtet, hogy még 1976 előtt sor fog kerülni elnökválasztásra. BÉCS: Csütörtökön elmaradt * bécsi haderöcsökkeintési tárgyalások tervezett plenáris ülése. Értesülések szerint a résztvevő államok delegációi közösen határoztak el, hogy csütörtökön mégsem tartanak ülést. E héten is folytatják azonban a két és többoldalú eszmecseréket. A sajtóközpontban közölték, hogy a csütörtökön elmaradt ülés helyet! keddre tervez-' nek plenáris tanácskozást. • A bécsi Volksstimme című lap szerint egyes NATO- országok arra törekszenek, hogy a bécsi tárgyalásokat a szovjet és amerikai szárazföldi erők' csökkentésének kérdésén* korlátozzák, és mellőzzék a többi állam nemzeti haderejének csökkentését csakúgy, mint a légierők és nukleáris erők redukálását. SANTIAGO: Pinochet tábornok, a chilei junta vezetője Antoía- gastában tartott csütörtöki sajtóértekfWÜefén közölte, hogy továbbra sem oldják fel a szeptember tl-e (a junta hatalomra kerülésének dátuma) óta érvényben levő rendkívüli állapotot. Indok: a junta el akarja kerülni., hogy az illegalitásban működő ellenzék sikerre vigye „társadalomellenes” l.ervejt. PÁRIZS: Franciaországban négy halálos áldozatot követeltek a heves viharok. Hatan meg- sérültek. A La Manche csatorna mentén közel 200 kilométeres óránkénti sebes- ségggel száguldott a szél. Az ■ Alpokban legalább 30Ó teherautó rekedt el a nagy hóesésben. GENF: Ülést tartott csütörtökön Géniben az európai bizton-r sági és együttműködési értekezlet koordinációs bizottsgT ga. : Á bizottság mindenekelőtt. • a kővetkező-négy hétre szóló időrendi tervvel foglalkozott — február 8-án ugyanis lejár a konferencia munkájának január 15. felújítása óta érvényes ügyrendi program — és jóváhagyta az új munkatervet. Az új munkaterv első tehén intézkedik annak a munkacsoportnak az üléseiről is, amely a 4. napirendi pontról 1 — összeurópai tanácskozó testület. létrehozása — szóló záródokumentum megszövegezésével foglalkozik. Ve»*elvben a *ú*x»U < lete Megoldatlan a terrortámadás kuvaiti ügye KUVA1T; A Japán kuvaiti nagykövetségét szerda óta megszállva tartó terroristák csütörtökön reggel — nyilvánvalóan a JAL (japán) légitársaság gépének Singapore-ba érkezése hírére — szabadon engedték négy túszukat, köztük három nőt. Továbbra is a kommandó fogságában van azonban a követség tíz japán és két arab alkalmazottja. A szabadon engedettek, mind arabok. A japan kormány döntésével korántsem oldódott meg a kuvaiti terrortámadás ügye, mivel a kuvaiti kormány mindeddig visszautasította azt a kérést, hogy engedélyezze a singapore-i ember- ’■ablókat szállító japán repü- 1 • v:ép landolását kuvaiti területen. TOKIO: A japán kormány és a külügyminisztérium szóvivői csütörtökön bejelentették, a kuvaiti kormány negatív választ adott arra a japán kérésre, hogy engedélyezze a ■>ingnr>or'»-ből útnak induló japán gép leszállását.’ A helv- zet „rettenetesen komplikált” — mondotta a külügyminisz- iérium szóvivője és hangsúEgy japán terrorista a kuvaiti japán nagykövetség épületének ablakában. A nagykövetséget megszállva tartó fegyveresek 16 túszt ejtettek. (Népújság telelőin — AP—IVITI—KS> lyozta. Japán számára most. a legdöntőbb kérdés a terroristák által fogva tartott diplomaták életének biztosítása A japán külügyminisztériumban „rendkívüli főhadiszállást” létesítettek, amelv telexen levelez a terroristákkal. Ohira külügyminiszter csütörtök esti rendkívüli sajtóértekezletén sajnálkozva állapította meg, hogy mind ez ideig nem sikerült változást, elemi a kuvaiti kormány álláspontjában. S ha tokiói idő szerint pénteken délelőtt tizenegy óráig nem landol a japán gép Kuvait- ban, a terroristák kivégzik túszaikat. lapzártakor érkezett: A kuvaiti hatóságok engedélyezték a japán gép landolását és ezzel sikerült kiutat találni a helyzetből-