Népújság, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-07 / 31. szám
p *■ if"' 1974. február 7., csütörtök A \ap kél: 7.03, nyugszik: 16.54 órakor. A Hold kél: 17.57, nyugszik: 6.53 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon T O D O R nevű, kedves olvasóinkat! A név a „Theodoras” görög névből származik, melynek, jelentése az isienséa oöröo meafelelöiéből „theos" és az ajándék szóból „úoron” annyi, mint „isten ajándéka”. Száztíz évvel ezelőtt, 1864. február 7-én halt meg — 77 éves korában — Vuka Karadzsics, neves .szeró író, nyelvújító és folklorista. Hercegovinái eredetű családból származott, de ő maga már Szerbiában született. Működése, tevékenysége több szempontból is alapvető jelentőségű volt. O vívta ki az élő szerb nyelv jogait az irodalmi nyelvvel szemben. Nevehez fűződik az első szerb nyelvtan (1814) és szerb szótár (1818) megalkotása, majd ennek második, bővített kiadása (1832), amely már 47 ezer szót tartalmazott. Összeállította a szerb helyesírás szabályait, melynek alapelvévé a teljes fonetikusságot tette meg. Azt az elvet hirdette: úgy írj, ahogy beszélsz. Ezzel a modern szerb irodalom atyja lett. Összegyűjtötte — hazájában elsőnek — a szerb népköltészet termékeit. Életében három Ízben is kiadta nepdalgyűjteményeit. Először két kis füzetben csupán (1814—15), azután négy (1823—33), végül pedig mar hat nagy kötetben (1841—64), bevezetésekkel es jegyzetekkel. IDŐJÁRÁS: Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, sokfelé futó esővel. Az élénk, helyenként erős déli, délnyugati szél megerősödik, többíelé viharossá fokozódik és fokozatosan nyugatira, észak-nyugatira fordul. Varható legmagasabb nappali hőmérséklet -1—8 fok között. Februárban tartják az ÁFÉSZ-ek 1974. évi közgyűlését Dr. Mólnál4 Frigyes nyilatkozata A fogyasztási, a lakás- és a takarékszövetkezetek 1974. évi közgyűléseit február, illetve március hónapban hívják össze. A sok községet, több ezres tagságot átfogó szövetkezetek községenként tartják a részközgyűléseket, amelyeken a tagság tulajdonosi jogait a legközvetlenebb formában gyakorolhatja. Az időszerű eseménysorozat jelentőségéről dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke nyilatkozott az MTI munkatársának; — Tavaly ezeken a gyűléseken mintegy 800—900 ezer fogyasztási szövetkezeti és 450 ezer takarékszövetkezeti tag vett részt. Az elmúlt évihez hasonlóan az idén is a szövetkezeti tagság nagy többségének részvételére számítunk — mondotta. — Bízunk abban, hogy ezek a tanácskozások a szövetkezeti önkormányzat erejével hatékonyan segítik elő a szövetkezeti tevékenység továbbfejlődését és a belső ellenőrzési rendszer további erősödését. — A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának ajánlása nagy figyelmet szentelt a nő- és ifjúságpolitikai feladatokra. Éppen ezért örvendetes, hogy a közgyűlés bizottságai sorában a szövetkezeti nőbizottságok is számot adnak — ezúttal első ízben — tevékenységükről. A gyűléseken értékelik az ifjúsági törvény végrehajtásának szövetkezeti tapasztalatait is. — Nagyon érdekes eszmecserére számítunk a munkás fogyasztási szövetkezetekben és azokban az ÁFÉSZ-ekben, ahol ilyen szekció működik, mivel mozgalmunknak ez mindössze néhány éves múltra visszatekintő ága. Jelentősége abban áll, hogy a munkás fogyasztási szövetkezetek célja kifejezetten a munkások ellátásának, életkörülményeinek javítása. — Az ÁFÉSZ-ek keretében működő mintegy 1900 mezőgazdasági szakcsoport százezres tagsága is részközgyűléseken tárgyalja meg a működéssel, a fejlesztéssel kapcsolatos tennivalókat. — Hasonlóképpen megtartják közgyűléseiket a lakásfenntartó és lakásépítő szövetkezetek, e téren is kiemelkedő jelentőséggel bír a munkás- és ifjúsági lakásépítő szövetkezetek közgyűléseinek érdemi munkája. — Mivél ez év második felében sor kerül a megyei szövetségek és tisztségviselőik újjáválasztására, a mostani részközgyűlések fontos mozzanata lesz azoknak a küldöteknek a megválasztása, akik a megyei fórumon képviselik majd szövetkezetüket. (MTI) Ma: Pártnapok megyénkben Eger, Technika Háza. 15 óra: dr. Betiej Sándor KOM miniszterhelyettes. Hatvan, MÁV. 9 óra: Tóth János, Bp. MÁV vasúiig, igazgatója. Eger, Dohánygyár, 14.30 óra: Dumán László. Füzesabony (járási hivatal), 11 óra: dr, Szalai György. Mezőtárkány (párthelyiség), 17 óra: Antal Lajos. Népfronttanácskozás Szerdán délután ülést tartott a Hazafias Népfront Heves megyei elnökségének nemzetközi és barátsági bizottsága. Megvitatták az elmúlt évi munka tapasztalatait, valamint az 1974-es évre szóló feladatokat. Előkészületben Egyéves a Könyvjelző Hevesi Szemle könywhanap programjából Az idén 17-edszer megrendezett mezőgazdasági könyvhónapra több mint 150 000 példányban 33 új szakkönyv jelent meg, ezenkívül mintegy 100, régebben megjelent mezőgazdasági kiadványra hívták fel a figyelmet a Könyvértékesítő Vállalat jegyzékei. A falusi lakosság ellátásában 140 ÁFÉSZ-könyvesbolt és több ezer bizományos vesz részt. Sopronban, Makón és a berettyóújfalui járás nagyobb termelőszövetkezetedben könyvkiállítással egybekötött könyvvásárokat rendeznek. A kisteleki, a mindszenti, a kisvárdai kultúrház- ban a szakmai előadásokat könyvbemutatók követik. Ér- dekesrlek ígérkezik a püspökladányi és a kapuvári könyvesbolt dolgozóinak kezdeményezése, hogy a járás meYéradók a gépcsoportból Az Egri Csillagok Termelő- szövetkezet gépcsoportjának két szocialista brigádja önkéntes véradást szervezett. Kezdeményezésükre a gépcsoportban dolgozók közül 38-an jelentkeztek az egri kórház véradó állomásán, hogy segítséget nyújtsanak 'embertársaiknak. A gépcsoport szocialista brigádjának kezdeményezése bizonyára követésre talál a szövetkezet többi brigádjainál is. Művelődő hatvani kis párosok A TIT városi tanárságának szervezésében a tel folyamán ismeretterjesztő előadássorozat zajlott le a KIOS/. hatvani klubjában. A több témakörből / összeválogatott előadások igen látogatottak voltak, ami azt Igazolja, hoav bevált a vezetők számítása, művelődni kívánnak a helyi kisiparosok. A sorozat befejező aktosn egyébként február 18-án lesz, amikor az árrendszer és a bérpolitika kérdéseiről hangzik el előadás a klubhelyiségben. zőgazdasági üzemelt felkeresve, a helyszínen ismertetik a mezőgazdasági könyvhónap céljait, és osztják ki az ez alkalommal szép számban megjelent ismertetőket és könyvjegyzékéket. A Könyvértékesítő Vállalat a mezőgazdasági szakkönyvek terjesztésében legifjabb lépés a nagyközség varossá fejlődésében: az else félév végere elkészül Hevesen a belső terület teljes vízellátását biztosító tárolórendszer és vízműtelep. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat végzi a víztorony kivitelezési munkáit; ezzel párhuzamosan épül a víztisztítótelep is, ahol már a gépeket, berendezéseket szerelik. jobb eredményt elérő ÁFÉSZ-könyvesboltokat jutalmazni fogja. Ennek érdekében versenyt hirdetett. A társadalmi szervek és könyvtárak Í6 szívügyüknek tekintik a mezőgazdasági könyvek nagy seregszemléjét. Eddig csak egy törpeviz- mű működött Hevesen, s ez az utóbbi időben már ugyancsak kicsinek bizonyult. A vízmű társulásnak mintegy háromezer tagja van, s folyamatos anyagi hozzájárulásukkal segítették a telep mielőbbi megvalósulását! A csaknem 9 milliós beruházás mellett elkészült már a 44 kilométer hosszú elosztóhálózat iS. (Szabó Lajos felvétele) Egy éve, hogy megjelent a Művelt Nép könyvterjesztő Vállalat tájékoztatója, a Könyvjelző. Szerkesztői, munkatársai nemes misszióra vállalkoztak: arra törekedtek, hogy segítséget nyújtsanak a vidéki könyvbarátok és könyvárusítók számára egyaránt. Az egyes számok betekintést nyújtottak a könyvkiadás műhelyeibe, érzékeltették a könyvterjesztés gondjait, eredményeit, jelezték a legfontosabb tennivalókat. Az olvasókat rendszeresen tájékoztatták nemcsak a megjelent könyvekről, hanem a kiadásra kerülő újdonságokról is. Alkalmanként elkalauzolták az érMa kezdődik meg — az Eger Tourist és a TIT Heves megyei Szervezetének közös szervezésében — az idegen- vezetők kéthónapos továbbképzése. A résztvevők hetente előadásokat hallgatnak meg — többek között — Eger történetéről, a megyeszékhely kulturális hagyományairól, jelenlegi művészeti életéről, a városban fellelhető művészettörténeti érdekességekről. a négyüket Eger polgáraivá fogadták. Velük kezdődött az a gyakorlat, amely immár szép hagyománnyá vált, hogy külföldi ösztöndíjasok is tanulnak az egri főiskolán. Péter. Laci, Zoli, Béla vietnami diakok, negyedéves matematika-fizika szakos hallgatók. Hamarosan befejezik tanulmányaikat, de még hátra van egy nehéz félév. A nagy próbatétel, a tényleges bizonyítása annak, hogy felkészültek a feladatra az eltelt három és fél év alatt. február elsejével kezdődik. Míg a többi negyedikesek az ország különböző községeiben, városaiban, kezdik meg az deklődőket egy-egy író alkotóműhelyébe. Egy év érdekesebbnél érdekesebb, szines számai bizonyítják, hogy a Könyvjelző megindítása hiánypótló vállalkozás volt, olvasótábora egyre nő. A könyvesboltok eladói azt tanúsítják, hogy a tájékoztató felkeltette az érdeklődést, a könyvbarátok, a Könyvjelzőben bemutatott ismertetett alkotásokat rendszeresen keresik, bízva áz értő kalauzolásban. A szerkesztők, a munkatársak reményei válóra váltak. Kívánjuk, hogy ez a sokoldalú tájékoztató továbbra is gyarapítsa a míves szót, az irodalom kedvelőinek táborát. Az elméleti anyagot gyakorlati bemutató egészíti ki. A tanfolyam hallgatói részt vesznek magyar és idegen nyelvű városbemutató sétákon. Ma délután dr. Sípos István, a megyei pártbizottság titkára tart előadást Hazánk belpolitikai helyzete és fontosabb külpolitikai kapcsolatai címmel. egyhónapos tanítási gyakorlatot, ők Egerben, a gyakorló iskolában lesznek. Erről beszélgettünk baráti találkozón a Kun Béla Kollégiumban a gyakorlati tanítást megelőző napok egyikén. Arra a kérdésemre, hogyan készültek fel a gyakorlatra, Péter válaszolt: — A tanítási módszereket először elméletben sajátítottuk el a főiskola tanarainak segítségével, majd két féléven keresztül hetenként hát órában, próbálgattuk az „oktatás mesterségét”, több-kevesebb sikerrel. — Fontosnak tartjátok ezt az egyhónapos gyakorlatot? — Nagyon fontosnak, — mondta Zoli. — Az eddigi A szám tartalmából: Boldog-e a boldogi paprika — Kilencezer nap: egy újság negyedszázada — Forradalmak a 'Mátra alján — Nép- betegség-e még a tbc? — Vasút a város alatt — Ki volt Aba Sámuel? — és még számos más érdekes, izgalmas írás, műfordítás, novella, vers, tanulmány az immár hagyományos Leveles láda, a Szemle könyvespolca és a Krónika rovat teszi teljessé a február 20-án megjelenő folyóirat ez évi első számút. A nők helyzetéről tanácskoztak Ecséden (Tudósítónktól): A Dél-Heves megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége szerdán délelőtt Ecséden tanácskozást tartott a közös gazdaságokban dolgozó nőbizottsági elnökök részvételével. Megvitatták a termelőszövetkezetekben tevékenykedő lányok és asz- szonyok munkakörülményeit és javaslatot tettek ezek további javítására. gyakorlati órákon csak rövid időt töltöttünk el a gyerekekkel. Mire belemelegedtünk, már más következett. Most egy hónapon keresztül önállóan tanítunk, s a hónap végén már megállapítható, mire vagyunk képesek. Reméljük, megálljuk a helyünket. — Van valami kivánsagtok erre a hónapra? — Nagyon szeretjük a gyerekeket, viszonzásul szerete- tet és segítséget kérünk. — Reméljük, ez a kívánság teljesül, s eredményes lesz ez a hónap a 'gyermekeknek is, nektek is. Őszintén kívánjuk. Szüle Rita Befejezés előtt a hevesi víztorony Idegenvezetők továbbképzése Egerben V\AA/WVWVWS/WWWWVAAAiVWWWVAA/VN^\VVVVW\AAA/NAAAAAAAA/NAAAAA/WV>AA/\AA/VWWVWiAAAAA/VVVSA^ Négyen Vietnamból: Péter, Laci, Zoli, Béla : Lassan 4 éve, hogy mind mm mm- -- mmmmmmmmmmmmmm* . M .avar Szocialista Munkáspárt Híves megyei Bizottsága es a Heves megyei Tanács napilapja - Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves megye) lapkiadó i/ah a lat' Felelős kiad'-' NO^ZTiCZ IUS FERENC — Szerkesztőség - 3301 Eger. Beloiannisz utca 3 iPt 23 3301) Telefont 12-73 20-29 39-44 3300 Gyöngyös Rozsa a£' ™.‘Kossuthtér 8 (VárosiTanáéiépülete) 10-^madóh! vatal: Eger 3301 Beloiannisz u UH a 330l> Telefon: 13-68 - Terjeszt) a Magyar Posta Elömetésl iíá egy hónapi» a,- Ft. LlőfSaetuetó bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél - index: - Heve» megyei Nyomd* Vállalat. Eger. Bródy biaäUt «K» *- “•