Népújság, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-28 / 49. szám
'tetőn tssii külpolitikai összefoglalónk u sí niiinvváUá" Párizsban GYORSHÍRBEN JELENTETTÉK Párizsból: lemondott a francia kormány. Nem sokkal Pierre Messmer kabinetjének váratlan lemondása után Pompidou elnök nyilatkozatát hozták nyilvánosságra. Ebben a többi között annak az óhajának adott kifejezést, hogy az új kormány egységesebb legyen, mint az előző és tagjai szorosabb együttműködéssel támasszák alá a kormányfő munkáját. Néhány órával a párizsi kormányválság kirobbanása után aligha lehet megbízható értékelést adni a döntés hátteréről és okairól. Annyi azonban bizonyos, hogy az utóbbi hónapokban mind a kabineten belül, mind pedig a politikai pártok részéről a kormány irányában sűrűn jelentkeztek az egyet nem értés tünetei. Mindenekelőtt gazdasági kérdésekben. A francia kövélemény éppúgy, mint a Messmerhez közelálló körök elsősorban az aggasztó méreteket öltő infláció miatt zúgolódtak. Nyilvánvaló lett az !s, amiről a Szajna partján már régóta hallani lehetett: Párizs — enyhén fogalmazva — különvéleményt tanúsít a Közös Piac egész sor intézkedésével kapcsolatban, mélyülnek ellentétei Bonnal, nem is szólva a nyílt összecsapásról, amely a közelmúltban Washingtonban zajlott le és a francia—amerikai kapcsolatok „fagyos szakaszának” nyitányaként értékelhető. SORON ELŐFORDULT az is, hogy a miniszterelnök aaját minisztereit cáfolta meg nyilatkozataiban. Megfigyelők szerint az is hozzájárult Messmer kormányának lemondásához, hogy a koalícióban részt vevő centrista pártok egyes miniszterei félreérthetetlenül elhatárolták magukat Jobert külügyminisztertől, mindenekelőtt rugalmasabb külpolitikát sürgetve a Közös Piac kereteiben és az USA-val szemben. Valószínű, hogy a párizsi kormányválság mindössze néhány órás lesz, Pompidou elnök ugyanis — a lemondott korm&ny szóvivője szerint — előreláthatóan rövidesen kijelöli Messmer utódját. Erre annál is inkább szükség vai, mert a küszöbön álló fontos tanácskozások — a Közös Piac külügyminisztereinek sorrakerülő értekezlete. Pompidou elnök márciusi látogatása a Szovjetunióban — minden szempontból felkészült francia kormányt igényelnek. Bárki is kövesse tehát a szerdán lemondott kormányfőt tisztségében, annak szerpbe kell néznie a gazdasági élet bizonyos megre-- foftnálásának szükségességével,; a ,Itözös piáéi ta£,.: államok burkolt vagy nyílt kritikájával és nem utolsósorban az USA vezető politikai köreinek Párizs iránt erősödő fenntartásaival. NEM KÖNNYŰ TEHÁT az az örökség, amely Messmer utódjára vár. akár ő, akár más kerül az új francia kormány élére, kabinetjét bizonyára a szükséges együttműködés feltételeinek megfelelően állítja majd össze. S^lcl VálaSSl í ^e*TVPf),;,' K'ssínser-mfsrcfd Anglia A* angol politikai pártok vezetői az általános választások előestéjén még egy utolsó kísérletet tettek arra, hogy növeljék esélyeiket a 635 tagú alsóház mandátumai többségének megszerzésére. A csütörtöki választások előtti utolsó sajtóértekezletén, szerdán, Edward Heath miniszterelnök azzal a kijelentéssel taglalta össze kormányának három héten át követett taktikáját, hogy „csak a konzervatív pártnak van meg a lehetősége a veszélyeket rejtegető világban az előre nem látható nehézségek leküzdésére”. Harold Wilson, a Munkáspárt vezére viszont úgy ösz- szegezte a választási hadjáratot, hogy „annak minden szakaszában lelepleződött a konzervatívok teljes alkalmatlansága” az ügyek ellenőrzésére, s hangsúlyozta, hogy a három és fél éves konzervatív kormányzás a felelős a rekordméretű áremelkedésekért, a most is tartó bányászsztrájkért, s minden idők legnagyobb külkereskedelmi mérleghiányáért. Jeremy Thorpe, a liberális párt vezére a pártjával kacérkodó választóknak „szociális harmónia” ködös programját kínálja. A szavazófülkéket csütörtökön reggel hét (magyar idő szerint nyolc) órakor nyitják ki, s 22 órakor zárják le az urnákat országszerte. A századforduló óta huszadik angol törvényhozás helyeiért 2127 jelölt indul. A konzervatívok mind a 635 választó- kerületben indítottak jelöltet. A Munkáspártnak 623 képviselőjelöltje van. A választások előestéjén három felmérés eredménye vált ismeretessé. Mindhárom azt jelezte, hogy Edward Heath vezet $ Downing Street 10-ért vívott küzdelemben, de az adatok abba az ingadozási sávba tartoztak már,' amelyekben a köz- véleménykutató intézetek fenntartják maguknak a tévedés jogát. Szerdán, Harold Wilson sajtóértekezletén Hon Ha- vard főtitkár közölte, hogy körlevélben szólította fel a választókerületek munkáspárti szervezőit': minden erejűidre! próbálják kieszközölni szavazóik választási részvételét. Azt mondotta, hogv a közhangulat a labouristák oldalára fordult, s ehhez már csak egy lökés kell... AAA/W\M/WWWNAAAA/W»AAAVVNAW/vVWVVWWVAAAAA/VAA/WW/vNAM» * Eritieai zendülés Lemondott az etióp kormány Lemondott az etióp kormány —, jelentette gyorshírben az AFP. Aklilu Abte volt miniszterelnök lemondásának hírét a palota szóvivője közölte. Hailé Szelasz- szié császár később jelenti majd be, hogy eifogadja-e e f kormány lemondását. Az etiópiai haditengerészet, az ejtőernyősök és a légierő egyes alakulatai is csatlakoztak szerdán a katonai zendüléshez. A fővárostól 50 kilométernyire dél-nyugatra fekvő Debre Zeit városban a légierő egyes alakulatai és az ország egyetlen ejtőernyős zászlóalja átvették a hatalmat. Addisz Abebában azonban változatlanul nyugalom van. Meg nem erősített hírek szerint Diredavában a hadsereg harmadik hadosztályának katonái tüntettek a zen dűlők mellett. Az AFP hírügynökség hitelt érdemlő forrásból úgy értesült, hogy Aszmarában megszakadt a tárgyalás az odaérkezett kormányküldöttség és a zendiilők képviselői között. A küldöttség vezetőjét, Asszefa Ajene altábornagyot, az etiópiai fegyveres erők vezérkari főnökét és a küldöttség tagiait a zendü- lők túszokként őrizetbe vették. Ennek a hírnek ellentmond más hírügynökségi jelentés, amely szerint a vezérkari főnök ugyan Aszmarában maradt, de Assziefe Demissze altábornagy, a küldöttség másik tagja, az etióp uralkodó legfőbb katonai tanácsadója visszatért Addisz Abebába, hogy beszámoljon Hailé. Szelasszié császárnak a tárgyalásról. Szovjet és amerikai külügyminiszteri találkozó Kairóban? Bőcz Sándor, az MTI tudósitója jelenti: A kairól A1 Gumhurija értesülése szerint Kissinger negyedik közel-keleti misz- sziója addig tart, amíg nem sikerül megoldást találnia a Szíriái—izraeli csapatszétválasztás problémájára, a csapatszétválasztási megállapodás előkészítése előreláthatólag egy hetet, tíz napot vesz igénybe. Kissinger feladatát rendkívüli módon megnehezíti a Szíriái és az izraeli álláspontok kibékíthetetlennek látszó ellentéte. Amíg Szíria csupán a megszállt területek teljes kiürítéséhez vezető első lépésnek tekinti a Golan- fennsíkon szembenálló haderők szétválasztását, addig Izrael nem hajlandó lemondani az 1967-ben elfoglalt szíriai területek annektálá- sáról. A két álláspont össze- békítése csak abban az esetben lehetséges, ha az Egyesült Államok kész latbavetni befolyását az Izrael! kormánynál a Biztonsági Tanács 242. számú határozatának tényleges elfogadtatása és végrehajtása végett. Nem kétséges, hogy Washington rendelkezik mindazokkal az eszközökkel, amelyek révén jobb belátásra bírhatja Izraelt, meggyőzheti arról, hogy a tartós közel-keleti béke összeegyeztethetetlen az arab területek megszállásával. Mindenesetre biztató előjel a damaszkuszi amerikai érdekképviselet vezetőjének az a kijelentése, hogy az Egyesült Államok nem ért egyet Golda Medr nyilatkozatával, miszerint „a Golan-fennsík Izrael elidegeníthetetlen réKairo a negyedik Kissin- ger-misszió napjaiban is kiemelkedő szerepet játszik a közel-keleti diplomáciában. Csütörtökön az amerikai külügyminiszter, majd Gro- miko szovjet külügyminiszter érkezett az egyiptomi fővárosba, hogy megbeszéléseMessner az ú| francia miniszterelnök Dobsa János, az MTI tu-, dósítója jelenti: Pompidou elnök ismét Pierre Messmert bízta meg az új kormány megalakításával. Messmer elfogadta # megbízatást s az esti órákban a miniszterelnökségi palotában tartott • rövid sajtóértekezletén az újságíróknak kijelentette: Pompidou elnök, amikor megbízta őt az új kormány megalakításával, azt az óhaját juttatta kifejezésre, hogy kisebb létszámú kormányt alakítson, amely az eddiginél jobb együttműködésre és hatékonyabb akcióra képes. A kijelölt miniszterelnök azonnal megkezdte tanácskozásait, hogy megalakítsa, két éven belül immár harmadik kormányát. Politikai megfigyelők szerint a kormány általános irányvonala változatlan marad, s bizonyosra veszik, hogy Jobert továbbra is megtartja a külügyi tárcát. ' * két folytassanak Szadst elnökkel és Fahmi külügyminiszterrel. Tájékozott körök lehetségesnek vélik -a szovjet és az amerikai külügyminiszter kairói találkozóját. A kairói lapok vezető helyen adják hírül, hogy Brezsnyev, az SZKP főtitkára az újabb Kissinger-misz sziót megelőzően üzenetet intézett Asszad szíriai állam főhöz. Ugyancsak fontos fejlemény, hogy Szadat kairói látogatásra hívta meg a közel-keleti rendezésben közvetlenül érdekelt Husszein jordániai királyt. Egy ENSZ-szóvivő közölte. hogy a békefenntartó erők parancsnoksága néhány órán belül mintegy 1500 ENSZ- katonát képes a szíriai frontra küldeni, mihelyt létrejön a csapatszétválasztási megállapodás. Gromiko Damaszkuszba érkezeti MOSZKVA: Egy korábbi megállapodásnak megfelelően, Asszad szíriai elnök meghívására Andrej GromSko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere szerdán hivatalos látogatásra a Szíriai Arab Köztársaságba utazott. Nyugati hírügynökségek egybehangzó jelentése szerint Andrej Gromiko szferí dán este megérkezett Da- - rnaszkuszba. Mentsük meg Luis Corvalán és a többi chilei hazafi é.etét A DÍVSZ felhívása Szerdán lemondott a francia kormány. Képünk: Jean Philips Lccat kormányszóvivő bejelenti a kabinet döntését. (Népújság-telcfoto — AP —MTI—KS) Általános srirájk Olaszországban PMtémsw 1974, február 28.» csütörtök Itáliában szerdán félnapos, általános sztrájk volt. Bőma központjában sokezer dolgozó tüntetett az infláció ellen,31 ___.. . . , . . ♦ w {Népújság-telefoto « AP—MTI—KS) Mély megdöbbenéssel értesültünk a Ciliiéi népet és ifjúságot elnyomó fasiszta katonai junta kijelentéséről, mely szerint hamarosan katonai bíróság elé kerül Luis Cor- vaián szenátor, a Chilei Kommunista Párt főtitkár^ valamint a Dawson szigeti - koncentrációs táborban fogva tartott több hazafi. A világ fiataljai ismerik a fasiszta katonai junta által alkalmazott brutális módszereket. A junta háborút hirdet saját népe ellen, a hazafiak ezreit és ezreit üldözi, börtönzi be, kínozza meg és löveti agyon. Chilében a fasizmus vérrel és tűzzel irtotta ki a demokráciát, a szabadságot, az alkotmányosságot, a törvényt, az emberi jogokat és meghonosította a dzsungel törvényét. A junta a közeli napokra hirdeteít — és a népüket gyűlölő fasiszta katonákra bízott — tárgyalás útján halálra akarja ítélni Luis Cor- valánt és a Dawson szigeten fogva tartott más politikai foglyokat. Luis Corvalán élete újra veszélyben forog. A DÍVSZ felhívást intéz tagszervezeteihez, valamint a világ minden fiataljához, követeljék Luis Corvalán és a Dawson sziget minden politikai foglyának szabadon bocsátását. Indítsanak vádoló akciókat a chilei fasiszta katonai junta újabb bűnös kísérlete ellen — hangoztatja a DÍVSZ felhívása. (MTI) PRAGA: A fasiszta katonai junta politikája által előidézett katasztrofális gazdasági helyzet miatt Chilében egyre inkább növekszik azoknak a személyeknek elégedetlensége, akik kezdetben a szeptemberi államcsínyt rokonszenvvel fogadták. Erről számolt be a Tvorba című csehszlovák hetilapnak adott nyilatkozatában Luis Alberto Mansilla, a Chilei Kommunista Párt lapjának, az El Siglonak fő- szerkesztője, s egy másik chilei újságíró, akiknek sikerült elmenekülni a katonai rezsim üldözése elől. Az újságírók elmondták Chilében olyan helyzet uralkodik, hogy ha a katonai junta nem tartana 300 000 embert fegyverben, a legkisebb reménye sem volna arra, hogy fenntartsa hatalmát. Csak a világ közvéleményének tiltakozó akcióival lehetséges megmenteni a chilei politikai foglyok életét. NEW YORK: ' Azt a dokuméntumfilmet, amelyet bemutattak áz Egye-' sült Nemzetek Szervezetében, képtelenség remegés nélkül nézni, — írja Jurij Romancov, a TASZSZ New York-i tudósítója. A mexikói filmesek által készített felvételek bemutatják Chilének közvetlenül a szeptemberi fasiszta államcsíny utáni életét. A tudósító ezután felidézi a film néhány részletét. A kamera a nézőket elvezeti a nagy kommunista költő, Pablo Neruda házához, a santiagói műszaki egyetem falaihoz, ahol a gyilkosok golyóitól több ezer chilei di-, ák vesztette életét, a fővároson keresztül húzódó folyóhoz, amelynek vizében a katonai puccsot követő első napon a fasiszta hatóságok több mint 200 holttestet tüntettek el. A film megőrizte a történelem számára Pablo Neruda temetését is. A gyászmenet lassan vonul végig Santiago utcáin, egyre többen és többen csatlakoznak a sorokhoz. Végig a város több negyedén a temetőig a gvászmenet hatalmas tüntetéssé alakul at. Pablo Nerudát és Salvador Allendét dicsőítő jelszavak hallatszanak, s hirtelen felhangzik az Internacianálé.