Népújság, 1974. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-24 / 46. szám

Harminc éve halt meg Dési Muhar István Harminc éve, 1944. feb­ruár 25-én halt meg Dési Huber István festőművész. Ebből az alkalomból közöl­jük a két reprodukciót. OLVASÓ MUNKÁS­HhH Szoptató parasztasszony Egykorú írás a kápolnai csatáréi (1849. február 26.) Egerben. a régi nagypré­posti palotán, ahol most a szépséges, csöndességes me­gyei könyvtár él, emléktáb­la őrzi egy ebéd emlékét. A sok történelmi ebéd között, amit ebben az országban megettek, egyike volt ez a legkülönösebb ebédeknek. Lévay Sándor nagyprépost vendégeként 1849. február 26- án, pontosan egy és negyed százada, egymással szemben ültek a délebéd asztalánál Görgey Artur tábornok, a pákozdi győzelem után a magyar fősereg vezére és gróf Dembinszky Henrik len­gyel főnemes, akire azért bízta a magyar kormány az egész magyar haderő főve­zényletét, hogy egyik tábor­nokot ne kelljen a másik alá rendelni. Egyébként katonai tudása, tapasztalatai, eddigi sikerei és vitézsége jogán Görgeyt illette volna a fő­vezérlet. Dembinszky az 1830-i lengyel forradalom egyik vezére volt, de katonai sikerekkel nem dicsekedhe­tett. Megalázottnak érezhet­te magát az egyik és magas­ba emeltnek a másik? Az ebédnek ágyúsző vetett véget, amit Verpelét felől hozott a szél, s a két katona innen indult a kápolnai csa­tatérre. Az osztrákok fő ere­je, miután herceg Windisch- grätz vezetésével elfoglalta Budát és Pestet, Debrecen felé indult, hogy elfoglalja a magyar kormány ideigle­nes székhelyét. A kápolnai síkon állt elébe a magyar sereg. Most és itt derült ki, hogy kár volt Dembinszkyt az or­szágba hozni. A legnagyobb hiba az volt — írja az egy­korú tudósító —, hogy a len­gyel teljesen ismeretlen volt a rábízott hadsereg mivoltá­val: ki a régi katona, ki a honvéd, ki az önkéntes, kik azok a vörös sipkások és mit lehet rábízni az egyes alve- zérekre. Különösen nem is­merte pedig a területet, me­lyen a hadjáratot meg kél­lett kezdeni. Csak a térképen számította ki terveit — így vezette az ötvenezer főnyi magyar hadsereget (melyben elindulásakor hét­ezer huszár volt egy csapat­ban, egy kis földrengés, mi­kor az megindult). — Katonáink, honvédeink derekasan nyomultak előre, tüzérségünk remekelt, hu­szárjaink vitézül harcoltak az ellenség nehéz vasasregi­mentjeivel. (Sokáig fennma­radt az a mondás, amit a rohamra induló huszár bo-» csátptt az égnek: No, most uramisten, aztán ne segíts se nekünk, se a németnek, te csak nézd, hogy mit csinál a huszár). Dembinszky egyszer­re csak takaródét fuvat, mintha minden ponton meg volna verve a hadsereg, visszavonulást parancsol a Tisza bal partjára, mégpe­dig olyan irányban, ahol út nélkül, mocsarakon, árkokon keresztül kellett a seregnek ágyúival, poggyász- és élel­miszekereivel ezer veszede­lem között átgázolni. A hon­védek a vállukon cipelték a sárba rekedt ágyúkat, élel­mezésről persze szó sem volt. — Erre a megfoghatatlan manőverre valamennyi ma­gyar hadtestparancsnok fel­lázadt s felmondta Dem- binszkynek az engedelmessé­get. Görgey a maga hadtes­tével Dembinszky pa-ancsa ellenére, átvonult Tiszafüred­re. A parancs úgy szólt, hogy Görgey hadteste maradjon Poroszlón az üldöző ellenség feltartóztatására. Egy kes­keny töltésen kellett volna felállnia a seregnek, jobb- ról-balról árvíz, az ellenség leágyózhatta volna, védtele­nül. — Teljes volt a felhábo­rodás a magyar tisztek kö­zött. — Az országos biztos, Sze­mére Bertalan haditörvény­széket hívott össze és arra beidézte Görgeyt és Dem- hinszkyt — Görgey hidegvérrel mondá el (tubákos szelencé­jéből egyet-egvet szippant­va) nehéz vádjait a fővezér ellen, előrebocsátva, hogyha 6 volna Dembinszky, főbe lö­vetné Görgeyt. — Dembinszky e vádak alatt dühös volt, felugrált a székről, de egyebet nem hó­zott fel állása védelmére, mint azt, hogy ő az egész visszavonulást előre kiszámí­tott haditerv szerint intéz­te. — Görgey erre azt kíván­ta, hogy közölje a fővezér ezt a haditervét két magyar tábornokkal. Dembinszky et­től még dühösebb lett: „Sen­kivel sem! És ha a sipkám tudná a haditervemet, azt is a tűzbe dobnám!” — Ezek után Dembinszkyt a kormánybiztos Szemere letette a fővezérségből és Görgeyt nevezte ki a ma­gyar seregek fővezérének. — A szolnoki diadalmas csata után Dembinszky elő­adta rejtegetett haditervét Eszerint ő megütközik Win- dischgrätz-zel Kápolnán, úgy tesz, mintha verve volna, s visszavonul a Tisza mögé. Ezalatt Szolnoknál előtör Damjanich, kiveri ottani had­állásából az osztrákokat, ő pedig lassan hátába kerül az osztrák seregnek és meg­adásra kényszeríti. — Hát ez szép haditerv volt — térképen. Csak az volt ,a hibája, hogy nem is­merte a tervező a magyar Alföld viszonyait. Hogy itt hóolvadáskor, tavaszvíznél a Tisza bal partján az utak járhatatlanok. — De még nagyobb hibá­ja volt a tervnek az. hogy az ellenség nem egyezett be­le — Windischgrätz dehogy üldözte a magyar hadsereget a Tiszáig. Kápolnáról meg- sürgönyözte Becsbe' Sieg, über Sieg! A magyar sereg meg van semmisítve —, s ezzel szépen visszahúzódott a gödöllői, isaszegi halmok­ig. Eddig az egykorú tudósí­tás, amelyet nem kisebb tollforgató írt, mint Jókai Mór, aki ifjú korában új­ságíróként kereste kenyerét. Igaz, ezt az írást önéletrajzi visszaemlékezéseiben tette közzé. A kápolnai csata eredmé­nyeként hirdették ki a már­cius 4-í osztrák alkotmányt, amely Magyarországot, mint az egységes Ausztria egyik tartományát említi. Dr. Kapor Elemér # AAAaAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA,V\AAAAAAAAAAZVVVSAAAAAAAAAAA/ MAAAAAAAAAAAAAAAAA^WAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/VVAAAAA/VVVvA/VVWWWAM VW/NAA/WW1 AáAAMMAAAVVWVWVVVNAAAAAA^/ Amikor Baliskó János kilépett a hivatalából, villamosra ült, és a Belvárosba utazott. Négy hónap­pal ezelőtt hírül adta az újság, hogy hamarosan 13 000 darab kis méretű mosógépet hoz­nak forgalomba. Baliskó azóta vár­ta ezt a napot. Gombostűvel ösz- szetűzte a százforintosokat, s a lassú hízásnak induló paksamé- tát a lakásnak egy eldugott sar­kába rejtette, ahová az asszo­nyoknak nem volt belátásuk. Az utolsó száz métert, a megállótól a villanyüzletig, futva tette meg, attól való félelmében, hogy vala­ki, épp a győzelem perceiben, el találja előle halászni a készüléket. Baliskónak ugyanis a háztartás gépesítése volt a vesszőparipája. Taxiba ültette a fehérre zo- < máncozott mosógépet, és hazavitte s a Nagy Lajos király útra, I A gép majdnem egyhavi fizeté- $ sébe került. Ű is meg a felesége is dolgoztak, s habár nem keres­tek különösen jól, a pénzzel mégis könnyű kézzel bántak, mert nem- volt gyerekük. De amikor az anyó­sa, özvegy Szievertné, a gép árát kérdezte, Baliskó csak a félhavi fizetését merte bevallani. Az asszonyok szerencsére nem drágáll ották. Eleibe szólni sem tudtak az örömtől, s az ujjuk he­gyével nem mertek hozzáérni a M dTuiafm horgolt alsó, mely nagyon-nagyon ; régen volt rajta; legutoljára a ; Ferry Oszkár úton viselte, egy ; villa alagsorában, amikor vérében ; esett össze és abortált. Ezt is szép ' tisztára mosta. Aztán beledobálta ; a gépbe boldogult Juliska leányé- ■ nak fehérneműit, utána szegény ; Szievert bácsi ingeit-gatyáit, az ; uráét, aki a Piave hídja alatt ; halt hősi halált. Kimosta azt a hét ; csipkezsebkendőt is, melyről dók- • tor Viraváné a következőket I mondta: — „Lelkem, én nem azért j mondom, de a «múltkor is hét ba- ; tisztzsebkendőm hiányzott a vasa- ! lásnál.” Ez után már nem nézte, j mit mos, csak hordta bele a Ngép- ! be a napokat, a heteket, az éve- ; két. A gőzben úszó pincékéit A la- ! tyakos betonpadlót. A kelkáposzta- ; ebédeket Keze gyógyíthatatlan 1 vörösségét, s a hidegséget, azt az ; alattomos, kígyó testű hidegséget, J mely a fáradtsággal versenyt kú- ; szott fölfelé a két lábaszárán, bo- ! kától térdiránt. S hórdtá a gépbe < a szennyes ruhák kosarait, bog­lyáit, hegyeit, egész hegyláncait, [ melyet mind ő áztatott, szappaiio- ; zott, mosott és öblített ! Reggel hatkór főikéit a lánya ; meg a veje. özvegy Szievertné : tátott szájjal, lihegve aludt; olyan ; éhesen, falánkan, szinte habzsolva 1 aludt, hogy nem volt lelkűk föléb- \ reszten!. Betakarták egy paplan­nal, és éhgyomorral mentek mun- kába, mert egy csöpp tej sem volt i háznál aznap reggeL 5- * f ^ - - - - - • - - - , * M. M..- m.. 1 szott a tetejére, s súlyos testével a magasban imbolyogva, leszedte az ablakokról a függönyöket. Meg­kínálta velük a gépet Negyed ket­tőkor azonban ennek is vége lett, s már egy ócska rongy sem volt található a lakásban. Lebaktatott a félemeletre, és bekopogott Pasa Gézához. Pasa Géza agglegényember volt, s nagyon nehéz volt belé életet verni. Jó ideig eltartott, míg si­került megértetni vele, hogy miről van szó; akkor aztán összesze­dett két ölre való szennyest. Ami­kor Szievertné ezzel is elkészült, nagyon későre járt, már a virra­dat közeledett; ahogy volt ruhás- tud-cipőstül, vizes kötényben és gőztől lucskos hajjal végigdőit a vetetten díványon. A takarót sem volt ideje magá­ra húzni, tüstént mosott tovább. Kimosta a veje nyári ballonruhá­ját, melyre eddig csodálatosképpen nem gondolt senki. Ezután — pe­dig már egy kicsit erőltetnie kel­let? emlékezőtehetségét —, kimos­ta azt a rettenetes mennyiségű ru­hát, amely tavaly ősszel gyülem- lett össze, amikor ő ízületi gyul­ladásban hat hétig feküdt a Keltői Annában. Aztán eszébe jutott egy zálva mostak, nem bírták abba­hagyni. Aznap a déli maradékot vacsorálták, azt is állva, hidegen és sietve. A gép kimosta az egész szeny­nyest Megette az ágycihákat, ki­mosta a lepedőket Fél tízkor Ba- liskó meg a felesége lefeküdtek aludni, mert mind a ketten hatkor keltek, özvegy Szievertné azt mondta, hogy fölmegy a padlás­ra teregetni. Mikor visszatért, s négyszem­közt maradt a géppel, oly friss­nek és kipihentnek érezte magát, hogy eszébe sem jutott lefeküdni. Odahúzta a hokedlit, s egy ideig barátságosan nézegette a mosógé­pet. A szekrény aljában talált még egy csomó, viseltes, foltozásra vagy foltnak szánt fehérneműt; ezeket gyorsan kimosta, s azután á következő fuvarral az összes konyha- és padlóruhákat. Ekkor becsöngetett a szomszéd Hofí- manékhoz, ahol három gyerek volt, és elkérte a szennyesüket Negyed egy múlt, mikor ezzel is végzett. A Nagy Lajos király úton már mindenki aludt, csak .a mosógép nem volt álmos, és özvegy Szievert néni sem. Behozta a létrát íölmá­ÖRKÉNY ISTVÁN: / A mosónő mosógéphez. Csak amikor Balis­kó mindent megmagyarázott, s a készülék hasába is betekintést en­gedett nekik, kérdezte gyanakodva özvegy Szievertné: — Magyar gyártmány? — Magyar — mondta Baliskó. — Puff neki — mondta özvegy Szievertné. — Miért puff neki mama ké­rem? / — Mert akkor drága. Téged me­gint becsaptak, kedves fiam. —r Ami jó, az sohasem drága, máma kérem — jegyezte meg Baliskó. — Ki tudja, hogy jó-e? Múltkor is egy óra alatt kiégett a villany­daráló. Való igaz, hogy a villanydaráló kiégett De a mosógép nem égett ki. A mosógép mosott Zümmögve, fürgén, játékos kedvvel mosott, ahogy a szél fúj, vagy egy patak folydogál, minden megerőltetés nélkül. Baliskóék lázasan mostak. Megszállottan, csaknem hipnoti-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents