Népújság, 1974. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-27 / 22. szám
Szerkesztőségünk vendége volt Gulyás Sándor, a hevesi Rákóczi tsz elnöke Ügy tudjuk, — nem utolsósorban a Rákóczi ^Tsz eredményei alapján önt nemcsak a megyében, de az országban is igen sokan ismerik. Mégis arra kell kérnünk, hog^ mutatkozzék be olvasóinknak, s mondja el, hogyan lett a sző- vetkezet elnöke. — Arra, hogy az országban mennyien ismernek, nem tudnék válaszolni. A megyében viszont valóban igen sok ismerősöm van. Ez főként annak tulajdonítható, hogy 1950—1959 között előbb a hevesi járási pártbizottság osztályvezetője, később a megyei pártbizottság munkatársa voltam. A mozgalmi munkában eltöltött közel egy évtized alatt jóformán a megye minden községében többször megfordultam és sok ismerőst, 6őt barátot is szereztem. 1959 őszén pedig elnöke lettem, egy akkor még nem létező szövetkezetnek. A mező- gazdaság szocialista átszervezésekor Hevesen a meglévő két kis termelőszövetkezet mellett még hét szövetkezet alakult, többek között az Ezüstkalász, melynek vezetésével engem bíztak meg. Azért mondom, hogy nem létező szövetkezet volt ez, mert a közös munkát csak 1960 tavaszán kezdtük meg. — Milyen ércé* volt * párt- apparátusból egy szóvetkezel élére kerülni? — A termelőszövetkezetek szervezésében én is aktívan részt vettem. S azt mondták az emberek, hogy mutassam meg a gyakorlatban is, miképpen kell közösen, eredményesen gazdálkodni. Óriási felelősség nehezedett rám, hiszen gyakorlati tapasztalatom nem volt. Az első év azonban kedvezően alakult s ez meghozta az emberek bizalmát. 1963 nyarán aztán újabb nagy lépés következett, nyolc gazdaságból megalakult a mai Rákóczi Termelőszövetkezet. Nem akarom a szövetkezet fejlődését részletesen elemezni, csupán annyit mondok el, hogy ma 4500 hektáron gazdálkodunk s az éves termelési értékünk megközelíti a százmillió • forintot, — Ma. nagy gond vüé-gíszcrte s igy hazánkban is a zöldségtermesztés. Nem kisebb gond Heves megyeben sem. A Rákóczi Termelőszövetkezet egyik fó profilja a zöldségtermelés. Miért hát, hogy kevés a zöldség, nem jó minőségű, vagy ha elegendő és jó minőségű, akkor is drága? — Mi igen nagy területen, 950 hektáron termelünk zöldséget. Kétharmadán dinnyét, a többin paradicsomot, paprikát, uborkát, zöldborsót. Területünk is alkalmas másrészt a hagyományok is erre köteleznek. Főképpen azonban mégis azért termelünk, mert nálunk gazdaságos. Ahhoz azonban, hogy ez az üzemág gazdaságossá váljék, az kellett, hogy igen komoly költséggel 12 hektáron fóliatelepet létesítsünk, másrészt egy sor gépet kellett vásárolnunk. Túl a mi gazdaságunkon, azt tudnám elmondani, hogy ráfizetéses a zöldség- termelés mindenhol, ahol nem távlatilag foglalkoznak a termeléssel, csupán a pillanatnyi érdekeket veszik figyelembe és éppen ezért a fejlesztésre néni fordítanak gondot. Ez tehát a kérdés termelői oldala. Másrészt a zöldség azért is drága, mert sok esetben rossz a terítés. Hadd mondjak el egy példát. Az elmúlt év nyarán Budapesten már dömping volt az uborkából, a Dunántúlon pedig szinte nem is láttak. Érthető, hogy ilyen esetben Budapesten a fogyasztói ár indokolatlanul alacsony, a Dunántúlon pedig indokolatlanul magas. Véleményem szerint a zöldségforgalmazó vállalatok jobb összhangjával sokat lehetne javítani a helyzeten. A kérdésnek persze még igen sok oldala van, azt is meg lehet említeni, hogy bár a helyzet javult, de még mindig igen nagy, a felvásárlói és a fogyasztói ár közötti különbség. — Vélemény« amerínt csők' kenhetnek-e a jövőben a zöldség árak? — Szerintem nem. Igaz, hogy a gépesítés előbbre halad, de a gépi szedésű ára csak konzervipari feldolgozásra alkalmas. A kézzel szedett zöldség ára viszont nem csökkenhet. Két évvel ezelőtt még egy forintért szedtek le egy kilogramm zöldborsót, jelenleg 3 forintért. A ráfordítás tehát, különösen a munkabér, jelentősen emelkedett — A fw:ővet3c«»«ti ‘vehetőknek: gazdaságirányítási rendszerünk meglehetősen szabad mozgási lehetőséget biztosít. E mozgási lehetőség azonban kellő szakmai tudást, megfelelő látókört. * kellő kulturáltságot igényeL Az ön véleménye szerint a magyar mezőgazdaság közvetlen vezetői megfelelnek ezeknek a követelményeknek? — Valóban, az új gazdaságirányítási rendszer lényeges változást hozott a szövetkezetek vezetésében. Korábban, a direkt irányítási rendszerben végre kellett hajtanunk a tervutasításokat, elég volt, ha mások gondolkoztak helyettünk, őszintén megmondom, elég sok vezető bele is fásult ebbe a helyzetbe. De bizonyos mértékig kényelmes is volt ez az állapot, hiszen, ha valamilyen tervszámot nem „hoztunk”, annak különösebb anyagi hátrányát nem éreztük. Az új gazdaságirányítási rendszer alapvetően megváltoztatta a helyzetet, hiszen ma már a gazdaságokban születnek a döntések. Akár arról legyen szó, hogy egy növény helyett mást termeljünk, akár arról, hogy építsünk-e valamit, vagy sem. A mozgási lehetőség tehát valóban szabad. Ugyanakkor nekünk, szövetkezeti vezetőknek is meg kellett változnunk. Meg kellett ismerkednünk a közgazdasági szabályozó rendszerrel, meg kellett ismernünk a törvényeket, jogszabályokat és meg kellett tanulnunk tárgyalni. Csupán egy példát: ma a mi gazdaságunk legalább ötven vállalattal, intézménnyel van kapcsolatban. Naponta kell különböző ügyekben tárgyalnunk. Olyan ügyekben, amelyeknek súlyos anyagi kihatásuk van. Hogy^ partnereinkkel valóban egyenrangú félként érintkezzünk, ahhoz igen sok információra és tárgyalókészségre van szükség. A szabad mozgási lehetőség tehát lényegesen nagyobb felkészültséget igényel. Arra is akadt példa az elmúlt évek során, hogy egyes szövetkezeti vezetők nem jól éltek a lehetőségekkel s megalapozatlan döntéseik következtében gazdaságuk súlyos anyagi helyzetbe került. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a mezőgazdasági vezetők megfelelnek a mai követelményeknek — persze csak azokról beszélhetek, akiket ismerek — és szerintem távlatilag is alkalmasak feladatuk betöltésére. Hadd erősítsem meg e véleményemet azzal, hogy az új gazdaságirányítási rendszer idején olyan aggályok is felmerültek, hogy vajon a kötelező tervszámok nélkül a szövetkezetek képesek lesznek-e a népgazdaság igényeinek kielégítésére. Az aggályokra az élet megadta a választ. Ma nem behozatalra szorulunk gabonából, hanem exportálunk, egyre kevésbbé gond a sertéshús beszerzése s megoldódik a cukorrépakérdés is. Ügy érzem, ebben nem kis részük van a szövetkezeti vezetőknek. Az önállóság jelentősen növelte az alkotókészséget 6 akik az elmúlt években nem hulltak ki az élet rostáján, azok képesek a feladatok elvégzésére. — Beszélgetések kapcsán sokszor felmerül, hogy az új gazdaságirányítási rendszerben még nagyobbak lettek a szövetkezetek közötti különbségek, az erősebbek gyorsabban lejtődnek, a gyengébbek még inkább lemaradnak. Mi erről a véleménye? — A termelőszövetkezetek éghajlati és talajviszonyai, közgazdasági. körülményei nem azonosak. Régebben sem voltak azonosak. Differenciálódásról tehát nem csupán most, hanem régebben is beszélhettünk. Szerintem az új gazdaságirányítási rendszer éppenhogy nem fokozza a különbséget, hanem közelebb hozza egymáshoz a termelőszövetkezeteket. Nagyobb lehetőséget biztosit a gyorsabb ütemű fejlődéshez. Azt azonban hadd mondjam el, hogy szerintem bizonyos mértékű differenciáltság nemhogy káros, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon is szükséges. Ez a fejlődés motorja. Az erősebbeket arra készteti, hogy jobb gazdálkodást teremtsenek, a gyengébbeket pedig arra, hogy megközelítsék, vagy utol is érjék a fejlettebbeket — Tudomáson!: n* *rrfíi. Hogy ön gyakran megfordul Külföldön, nyugati ország okban is. Köztudott az I«, hogy a hevesi RáKöezt Terme<lőszövet!k«> zet viszonylag korszerű szem- leletnek megfelelően szervezett gazdaság. Mégis, megítélése szerint a Rákóczi termelőszövetkezet, közelebbről általában a magyar mezőgazdaság ho« gyan veheti fel a versenyt Európa fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező országaival? Valóban, elég sokat jártam külföldön. A Szovjetunióban — két alkalommal is — korszerű állattenyésztő telepeket néztem meg, Bulgáriában a zöldségtermesztés tett rám mély benyomást, Jugoszláviában a kukoricatermesztési rendszerek érdekeltek. Jártam ezenkívül Csehszlovákiában. a Német Demokratikus Köztársaságban, a nyugati országok közül pedig Spanyolországban és Dániában, Sok érdekeset, hasznosat láttam, köztük olyanokat is, amiket itthon is szívesen látnék. Nagyon tetszett például a Szovjetunióban, hogy viszonylag kis költséggel, egyszeri! módon, de nagyon korszerűen oldották meg a hagyományos istállók telje« gépesítését. Nálunk a beruházások rendkívül drágán valósulnak meg és sajnos nem mindig jó technológiával. Számtalan példa van rá, hogy korszerű sertés-, vagy szarvasmarha-telepek ráfizetésesek, nem hozzák a kellő eredményt. A nyugati országokban főképpen az tetszett, hogy a termékek csomagolására igen nagy súlyt fektetnek. A benyomásokat összegezve mégis az a megállapításom, hogy a magyar mezőgazdaságnak nincs miért szégyenkeznie, sőt nagyon sok dologra méltán lehetünk büszkék. Elmondhatom, hogy a magyar mezőgazdaság termékeit a nyugati országokban is ismerik, s hírnevük is van a kiváló minőség miatt. Csak a mi szövetkezetünk 500 vagon dinnyét szállított az elmúlt évben a nyugati országokba s egyetlen" esetben sem kaptunk minőségi reklamációt. Mezőgazdaságunk — s ebbe beleértem a mi szövetkezetünket is — az elmúlt tíz év alatt nem tízévnyit fejlődött, hanem sokkal többet. Ma nem egy terméket tekintve a világ legjobbjai közé tartozunk. Érzésem szerint az élenjáró európai országokat a közeli években még inkább megközelítjük. Ezt a feltevést arra alapozom, hogy a magyar mezőgazdaság lehetőségei sokkal nagyobbak, mint mondjuk a nyugat-európai országoké. Nálunk valóban nagyüzemi gazdálkodás folyik s a nagyüzemi keretek jöbb lehetőséget adnak a nagyobb kapacitású gépek alkalmazására, vagy a pénzeszközök koncentrálására. Érzésem Szerint már ma is inkább a jobbak, mint a közepesek közé tartozunk s megvan a reális alap arra, hogy az élenjárókat is utolérjük. Persze, hozzá kell teaA vendég — középen — és a vendéglátók. ►ein, hogy ehhez rengeteg munkára van szükség. De hát ez eddig is kellett. — Sok szó esik manapság a szövetkezeti demokráciáról. Mi a véleménye, érvényesülhét-e » tagság beleszólási joga például olyan kérdésben, hogy a szövetkezet fejlesztési, távlati tervei és a nemzetgazdaság szerkezete megfelel-e egymásnak? Szándékosan éleztük ki ennyire a kérdést, mert véleményünk szerint a tag és az elnök tegező viszonya még nem szövetkezeti demokrácia. — Engedje meg, hogy először a kérdés második részére válaszoljak. Az, hogy az elnök tegeződik-e a tagokkal, vagy sem, semmilyen kapcsolatban nincs a szövetkezeti demokráciával. Én például van, akivel tegeződöm, van, akivel nem, de ez csupán a köztünk levő viszony fokmérője. A kérdés első részéhez pedig azt tudnám mondani, hogy a szövetkezeti tagságnak joga van beleszólni a szövetkezetei érintő minden fontos kérdésbe, így természetesen a gazdaság távlati elképzeléseibe is. Ahhoz viszont, hogy a távlati fejlesztést terv beleilleszkedjék a népgazdaság elképzeléseibe, az szükséges, hogy, a szövetkezeti vezetők olyan tervjavaslatokat dolgozzanak ki, amelyek nem ellentétesek a népgazdaság érdekeivel. A szövetkezeti demokrácia nem frázis napjainkban. Hiszen a szövetkezet tagsága dönt arról is, hogy kik kerüljenek be a szövetkezet vezetőségébe s ha egy elnök nem jól végzi munkáját, akkor le is válthatják. Aztán: a választott vezetőségnek kötelessége számot adni a gazdaság munkájáról, anyagi helyzetéről és így tovább. S a közgyűléseken bizony nem csupán a jót, hanem a rosszat is el kell mondanunk. Vállalva a jogos bírálatot is. Lehet, hogy akadnak olyanok, akik nem tudják elképzelni, hogy egyszerű szövetkezeti tag komoly dolgokba is bele tud szólni. Ez korántsem igy van. A közelmúltban például csatlakoztunk a nádudvari kukorica- termesztési rendszerhez. Az egyik traktorosunk felvetette, hogy miután a géprendszer amerikai gépekből áll, vajdn lesz-e kellő alkatrészutánpótlás. Még olyan aggálya is volt, hogy mi történik akkor, ha esetleg az államközi kapcsolatok megromla- nak. De elmondhatom azt is, hogy a különböző választott bizottságok milyen nagy hatáskörre! rendelkeznek. Az ellenőrző bizottság például a .termelőszövetkezet bármilyen jellegű tevékenységét ellenőrizheti. yagy például a tag és a vezető közötti vita esetén a döntőbizottság határozata a mérvadó, még akkor is. ha ez az elnökkel kapcsolatban jár negatív következménnyel. Egyet-azonban szeretnék hangsúlyozni. A demokrácia nem anarchia. Abba, hogy milyen döntések szülessenek, bárki beleszólhat. A végrehajtásnál azonban már nem lehet vita. —- Országszerte, megyeszertc hallani azt, hogy a termelőszövetkezeti tagság, egyszóval a magyar parasztság életszfnvo- nala az utóbbi Időben úgy megugrott, bogy messze megelőzte a munkásosztályét. Ho- gyan ítélik meg ezt önök? — Az új gazdaságirányítási rendszer adta lehetőségek alapján a szövetkezetek zöme minden vonatkozásban dinamikusan fejlődött és fejlődik. A termelési színvonal emelésével a gazdaságok nagyobb bevételi, forrásokhoz jutottak, mint korábban. Ebből egyenesen következik hogy. nagyobb lehetőség nyílt a tagság jövedelmének növelésére is. Egy-két gazdaság túlzásba is vitte a dolgot, s ebből a közvélerhény helytelen következtetést vont le és 4 általánosított. Egyébként, I mint küldött, részt vettem a X. pártkongresszuson, s jól emlékszem még Kádár elvtárs szavaira e témával kapcsolatban. Kádár elvtárs elmondotta, hogy voltak és vannak, akik kétségbe vonják a IX. kongresszus az irányú határozatát, hogy a parasztság jövedelmét a munkásosztály szintjére kell emelni. Kádár elvtárs vitazáró beszédében elmondotta, hogy erre büszkéknek kell lennünk, s e lépés gyümölcseit a jövőben minden komoly feladatunk megvalósításánál élvezni is fogjuk. Én is ezzel értek egyet. Ha a szövetkezeti tagságnak kedve van dolgozni, s értelmét látja a munkájának, akkor az hatással van az egész ország életszínvonalára, sőt, még to- vábbmenve, a. népgazdaság fejlődésére is. Köztudott dolog, hogy az elmúlt évben a száj- és körömfájás milyen, óriási károkat okozott a me- k zőgazdasági üzemekben. Mégis, ma. már nem érezzük a káros hatását. Emögött az is meghúzódik, hogy a termelőszövetkezeti tagok érzik, megbecsülik őket, s igyekeznek is, hogy méltók legyenek a megbecsülésre. Ez a kérdés egyik része. A másik az, hogy az életszínvonal nem csupán a jövedelmet foglalja magába. A szövetkezeti tagok napi munkaideje nem nyolc, hanem tíz óra, később mennek nyugdíjba, mint az ipari munkások és alkalmazottak, rosszabb munkakörülmények között dolgoznak és sorolhatnám még tovább. A képhez tehát ez is hozzátartozik. És engedjen meg egy példát is arra, hogy a szövetkezetekben sem lehet korlátlanul emelni a jövedelmet. A közgazdasági szabályozók adó nélkül 2 százalékos jövedelemnövekedést tesznek lehetővé. Három százalék után az adó a jövedelemnövekedés összegének 50 százaléka, négy százaléknál mar 100 százaléka, hét százalékon felül pedig már 300 százaléka. Ez azt jelenti, hogy az utóbbi esetben egy forint jövedelemnövekedéssel szemben 3 forint adót kellene befizetnünk. Ezt a luxust aligha engedheti meg magának egy gazdaság. Hiszen a belső pénzügyi arányok fel- bomlanának, s törvényszerűen követné ezt a gazdaság visszaesése. — Gyakran kerül »/.óba manapság, hogy a csoport- és a népgazdasági erdek ucm mindig fedi egymást, s Ilyen esetekben gyakori, hogy a csoportérdek érvényesül a nép- gazdasági érdek kárára. Hogyan lehet, s tehet-e egyáltalán e két érdeket egyeztetni? — Valóban, akadnak, olyan esetek, amikor a csoportérdek érvényesül. Mé®is azt mondhatom el, hogy általában nem ez a jellemző. A törvények, jogszabályok, de maga a közgazdasági szabályozó rendszer is alapvétőé» biztosítják a népgazdaság érdekeinek érvényesülését, ős úgy, hogy a csoportérdek ae szenvedjen csorbát. A mi termelőszövetkezetünk — éppen a közgazdasági szabályozó rendszer hatására — csak olyan termékek előállításával foglalkozik, amelyek termelése gazdaságos, hasznot hoznak a szövetkezetnek. Ezáltal biztosítani tudjuk a szövetkezet egyenes vonalé fejlődését. Ez jó a termelőszövetkezetnek, de jó a népgazdaságnak. is. Hiszen a termelőszövetkezetek gyors ütemű fejlődése népgazdasági érdek is. Persze, bizonyos esetekben ügyeskedéssel is szert lehet tenni meg nem érdemelt jövedelemre, s ez nyilván sérti a népgazdaság érdekeit. Régebben, amikor a termelőszövetkezetek anyagilag még nem voltak eléggé megalapozottak, akkor inkább előfordult, hogy a csoportérdekek kerültek előtérbe. Véleményem szerint ma egy jól gazdálkodó, távlatilag tervező gazdaságnak nincs szüksége az ügyeskedéssel szerzett haszonra, s általában nem is teszik ezt a szövetkezetek. — Hadd tegyünk fel egy sw*- mélye« jellegű kérdést. H* van egyáltalán szabad Ideje, mivel tölti a?t? Elválasztható-« egyáltalán a szövetkezeti elnök munka- és szabad Ideje egymástól? — Korábban, a mezőgazdaság szocialista átszervezését követő években szabad időről nem lehetett beszélni. Kora hajnaltól késő estig tartott a munka, télen-nyá- ron egyaránt Évekig nem tudtam például kivenni a szabadságomat. Ma már azért más a helyzet. Ha az ember nem is egyszerre, de azért két-három részletben kiveheti a szabadságát. Esténként, az ünnepnapokon, vasárnapokon pedig olvasásra, tv-nézésre, kirándulásra is akad néhány óra. Azt megmondom őszintén, színházba nem járok. Napi 10— 12 órai munka után nincs kedvem autóba ülni, hogy bemenjek a városba— Van-e valami bobMJat — Különösebb nincs. Néha eljárok vadászni, de nagyobb élvezet a számomra, ha eljátszhatom héthónapos unokámmal. Az ember ilyenkor minden baját elfelejti. — Végezetül még egy kérdést: ml a legfőbb vágya Jelenleg egyéni és a szövetkezet életében? — A fiam nemrég fejezte be a középiskolát, nagyon boldog lennék, ha utána felvennék a főiskolára, testnevelés—földrajz szakos hallgatónak. A szövetkezetben pedig szeretném, ha meg tudnánk oldani az iparszerű paradicsom- és dinnyetermesztést, s olyan gépsorokat szereznénk be, amelyek meg- könnyítenék és eredményesebbé tennék a munkát. — Köszönjük az interjút. Kapóst Levente Műmim & 1974 január VL, vasárira#
