Népújság, 1973. december (24. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-31 / 305. szám
Az emberiség fejlődéstörténetében fontos, meghatározó szerep jut a kétkezi munkának. Általa léptek előre őseink, általa változott meg élet- körülményük, majd kultúrájuk, ami már szellemiségük kibontakozását is jelentette. Munka és szellem hol találkozott először? Talán a kőbaltánál. Hiszen ezt az éles szerszámot nem csupán az elejtett vad feldolgozására, bőrének lefejtésére használta az ősember, hanem otthagyta véle kézjegyét barlangja falán, s erdők faóriásának kérgébe vésve. Innen már csak egy ugrás, csupán néhány ezer esztendő, és az emberi tudat kiteljesedéseként megterem a kézművesség, a modern ipar őse, hogy tovább segítse útján az egykori barlanglakót. Itt ércet olvaszt, ott nemezt készít, amott pedig agyagedényt formál magának, aszerint, mi akad körötte bővében, milyen nyersanyagot, természeti kincset tud felhasználni életlehetőségeinek javítására. A szükség és tárgyi lehetőség, a természet és az emberi alkotókészség találkozásaként Hódmezővásárhelyen a fazekasság, a gölöncsérség jelenik meg. Éspedig olyan intenzitással, ami túllendíti ezt a kézművességet a település zártabb, szorosabb határain. A tálasok, cserepesek munkássága az elmúlt évszázadban érte el csúcsát ebben a nagy alföldi városban, ahol méretlen állt rendelkezésre nyersanyag, jó minőségű sárgaföld. S ahol a szakmát mind több lelemény, mélyről fakadó díszítő ösztön ragyogta be. A gölöncsérek számát négyszázra taksálta az egykori krónikás. Vásározó szekereik keréknyoma pedig berajzolta az ország egész térképét, így szűkebb hazánkat. Heves megyét is. A vásárhelyi cserép eljut mindenhova, ahol ennek ínsége van, s ahol nem csupán hasznát, haneín szépségét teszi vizsga tárgyává immár a vásárló. Egy település, többféle törekvés. Már ami a stílusjegyeket jelenti! Ez a megállapítás is a vásárhelyi gölöncsérség neve, jelenvalósága mellé kívánkozik a virágzás évszázadában. A díszítőelemekre gondolunk itt elsősorban, s a zománccal, festékkel bevont, kiégetett edények színvilágára A város egy.k sarcában fehérre kékkel ..írnak”, a más’'kban sárga és me'ieg'oarna árnyalatai olvadnak pompás harmóniába. Míg az újvárosi rész agyagosai 0 Mmm 1ST3» december 31., hétfő már hivalkodóbbak. Munkáikon eluralkodik a tarkaság, s a tálakon, csali-kancsókon, komaesészéken zsúfoltabban jelennek meg a stilizált levelek, madárábrázolatok is! E gazdag szellemi örökségnek egyik mai letéteményese, jó sáfára Mónus Sándor népi iparművész, akinek kerámiáiból most nyílt kiállítás a Hatvani Városi Múzeumban. Munkásságának kezdete az első világháború utáni évekbe nyúlik vissza, s buktatókon át ível a mába, amikor a cserép, a majolika nem any- nyira használati eszköz, hanem dísze, nemes kerete az emberi életnek. Falra, vitrinbe, könyvespolcra, televízió tetejére kerül, hogy felderítsen, megnyugtasson, kielégítse szépérzékünket. Buktatókat említettem. így van. Amikor egy mesterség a művesség, a művészi kifejezés igényének akar megfelelni, s ebbe az irányba fordul, óhatatlanul problémát okoz a vállalkozónak. Meg kell küzdenie a divattal, de ugyanekkor tovább is kell lépnie a korábbi megjelenés formáinál. Ez a belső vívódás sokfelé kilendítette a második világháborút követően művészünket, De Mónus Sándor Hiilönös szeretem Mőnus Sándor hatvani kiállításáról elismerésére szolgáljon: a harcból győztesen került ki S amit a hatvani múzeumban most látni, az a régi, igazi hamvas szép népiélek, a hajdanvolt fazekasság, tálasság legmarkánsabb folytatása, továbbélése. Sőt! Több ennél Illetve úgy másabb, hogy minden darabról a föld, t matéria, a mesterség szerel me sugárzik. És mesterségbeli tudáson túl az a művészi intuíció, aminek létjoga át- meg-átszőni a hagyományost, a hagyományosan naivat Még egy megjegyzést! Hódmezővásárhely köztudottan a XX. századi magyar festészet és szobrászat egyik fontos kisugárzási központja. Sajátosan nemzeti jegyeket hordoz, s hűséges a valósághoz. Ereje tulajdonképpen ebben rejlik. De honnan az erő? A gyökér? A megvetett láb stabilitása? Visszanyúlhatunk a fazekasokhoz, tálasokhoz. Teremtőerejükhöz, kultúrájukhoz. Az ebben rejlő jót fedezte fel Tornyai János, Endre Béla, Medgyessy Ferenc a század elején. Így teremtették meg a „művészek majóli- katelepét” a városban, s táplálkoztak kincseskamrájából a maguk művészetének kialakításakor. Egy-egy Tornyai- kép olyan dráma, annyira emberi, szegényparaszti sors. amennyire ennek hordozója valamely cseréptál vagy csorba vizeskorsó. Az összefüggést nem észrevenni balgaság. S ezt a logikát ki is fejezi a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeum minden őszi tárlata, amelyen a képzőművészeti alkotások között otthonos meleggel mosolyognak a kerámiák, a népi iparművészet legszebb darabjai. Ebből a mosolyból ezúttal Hatvan, majd Eger részesül. S melegét attól a Mónus Sándortól nyerte, aki hosszú élete összegezését nyújtja szá- molatlanul mindannyiunknak. Moldvay Győző A hivatalos besorolás sze- ' rint, a műfaji meghatározás igen viszonylagos igazságát követve színes, zenes *ca- landfilmnek minősítették. Semmi kétség, ami a technikai részét illeti, valóban színes, igen sok 2ene szólal meg benne, nem is rosszul; kalandfilm Is, mert hát a történelmi igazat számon kérni egy színpadról filmre perdült operettől mégsem ildomos. S valahogy a nézőknek mégis hiányérzete támad a film láttán. Nincs összhang, nincs ritmus, nincs arányosság, nincs lendület és íelforrósodás ebben a filmben. Ennyi zene, ennyi éneklés. ennyi sok szereplő, eny- nyi sok állókép, morfondí- rozás nem fér el egy kaland- filmben, ahol az lenne a fő — állítólag —, hogy ez a két testvér-gyerek kurucnak szökve óriási tetteket hajtson véghez. Ha már kaland- filmet említünk, legalább az esne meg ezekkel a kedves kisalföldi gyerekekkel a XVIII. század elejéről, hogy vívnának istenesen egy közelharcban, ropogtatnának meg egy-egy ellenséges testet, vagy vinnének véghez egy közepes bravúrt önállóan. De itt mindig, mindenütt a vezérlő ész jár előttük és a nyomukban, hogy még csak véletlenül se essék valami bajuk, vagy egyéni vállalkozásuk. Vigyáz rájuk Balogh Adám uram, az ezeres kapitány, kíséri őket az újvári falak közül az apai szeretet, aztán itt van Tyukodi pajtás, hogy aztán még megérkezzen Kuczugh Balázs sógor is, aki fortélyával és önmaga fordításával legyen egy operett másodvagy harmadhőse. Meg itt van Rosta uram és a szakácsnő, Erzsók is, hogy a Csinpm-gyerekek helyett és mögött megcsinálják a merész vállalkozást. Persze — mondja most a nyájas olvasó —, könnyű utólag az újságírónak ezt, meg amazt kifogásolni. És ráadásul még nem is biztos, hogy igaza van, mert a filmet telt házak nézik végig és különösképpen pedig az igaz, hogy erre a filmre a gyerekeket el lehet vinni, hadd lássanak végre új filmarcokat is, új kedvenceket. A színes, zenés, kalandfilm valóban mézeskalács-ízű és hangulatú légkörében lássanak lovakat, falusi vígságot toborzóval, viruló szeréimespárral, halljanak néhány mondatot a szabadságról, meg arról, hogy érte érdemes feláldozni az életünket, de hogy harcolni kell érte — az bizonyos. Annyiban az olvasónak és a nézőnek is igaza van, hogy ez a film nem érték nélkül való. Keleti Márton alkotásai bizonyítják, mekkora érzékenységgel közelítette meg témáit. A Szerelmi álmokban például Liszt egész életét igyekezett úgy beletömö- ríteni a film-mesébe, hogy közben uralkodni hagyta a zenét. Ebben a Csínom Palkóban is mindent át akart menteni a színpadi operettből, a teljes zenével együtt és ez — lehetetlen. A külső felvitelekkel „kiterebályesí- tette” a szereplőket oly any- nvira. hogy azok alig győzték el látszani az epizódokat a főhősök rovására. És közben le kellett állnia minden mozgásnak, mert hát azt a kuruc dalt. hogy „Te vagy a legény, Tyukodi pajtás..." még sem lehet megszólaltatni másként, csakis a táborozás mélabús csendjében. Dékány András operettbe- 11 szövegét Békefi István írta át filmre. Szerintünk Farkas Ferenc zenéje megérdemelte volna, ha már ezt a történetet — főként a Tenkes kapitány sikere után —- mindenáron filmre kellett vinni, átírják, dina- mikusabbá tegyék, akár fordulatos históriává fordítsák, s főként elhatározzák, hogyan biztosítanak nagyobb pergési sebességet a képeknek. Mert Farkas Ferenc zenéje módjával elhintve az egyes események között, sokkal jobb hangulatot is teremtett volna. Így a 26310 változott főszereplővé, háttérbe szorítva minden mást és a néző ezért is távozik elégedetlenül a színházból, akarom mondani a moziból. Keleti Márton ért a szereplőgárda előteremtéséhez. A főiskolás Hűvösvölgyi Ildikó személyében új egyéniséget hozott a magyar filmgyártásba Megnyerő külsejű, bájos jelénség. Amit rábíztak, azt a nem sokat, azt kitűnően oldotta meg. Nagy Gábor és Benkő Péter többre képes ennél az agyonápolt két szerepnél. Huszti Péter ugyancsak mostoha mértékkel mért feladatot kapott. Szemes Mari és Neumann Péter viszont jóízűen játszhatott jelentős epizódokat. Agárdi Gábornak nem szabad énekesi rangot kölcsönözni, Szirtes Adám, Márkus László és Lado- merszky Margit mellett ismét láthatjuk Turay Idát, aki felett az évtizedek szinte nyomtalanul tűntek el. Szécsényi Ferenc operatőri munkája a színes a technikában kitűnő. A régi epigramma jut eszünkbe a film után: „Győz a magyar s tapsra ez ott fenn elég?” A kérdőjelet mi csempésztük az idézetbe. Farkas András Arthur Miller Budapesten Arthur Miller a. neves amerikai drámaíró a Vörösmarty téri Kultúrpalotában találkozott a Magyar PEN Klub tagjaival. (MTI fotó Molnár Edit — KS.) AyV\/\AAA/WVWWVAMAAAAAAAAMAMAMAA/WWVAAAA/W<iAAAAAWWVAAAAAAAA/WVWWWWVW« ‘VSAAAAAAAAAAAA »A/VNAAAAAAAAAAAA/NAA/WVWSAAAAAí óeftNCítR M* 23. Inkább visszavonult, araikor a bán átkelt seregével a Dráván. Szemmel tartották a Magyarországra özönlő horvát csapatokat, gondoskodtak az állandó harci készültségről, hogy adott esetben — vagy felsőbb parancsra, vagy a kikerülhetetlen helyzet miatt — fölvehessék a harcot. Schweidel ezredparancsnok parlamentereket küldött a bánhoz: ne nyomuljanak tovább, mert a magyarok kénytelenek felhagyni a hátrálással. Jellasich mosolygott az üzeneten és folytatta útját Pest-Buda felé. Pákozdnái megelégelték könnyű diadalmenetét. Schweidel már a Drávától megfigyelés alatt tartotta a horvátokat, részletes ismereteket szerzett létszámukról, tagozódásukról, felszereltségükről, érthető hát, ha a magyar had vezetőség fontos szerepet szánt neki egy esetleges összecsapásban. Jellasich kikényszerítette az alkuimat. Tétlenséget parancsolt a király, mégis támadott. Schweidel Józsefre egy hadosztályt bíztak és a magyar jobbszárny vezére lett Csapatai élén súlyos vereséget mért a bán hadrendjére Ez a győzelem — az egész magyar honvédsereg pákozdi diadalának részeként — több volt, mint katonai fegyvertény. önbizalmat adott Kos- suthéknak a rebellió kiterjesztéséhez A győzelem jelentőségéhez mérten sietve elküldték a tábornoki kinevezést a pákozdi csata egyik hősének, Schweidel Józsefnek. Ám az újdonsült tábornoknak nem szállt fejébe a dicsőség. Továbbra is óvatos maradt. Ellentétben Nagysándor Józseffel, aki illúziómentesen leszámolt magában az osztrákokhoz fűződő mindenféle nosztalgiával, ő nem tudott ilyen gyökeresen szakítani azzal a harmincnégy esztendővel, amelyet közöttünk töltött a birodalom fővárosában. A vérében volt, hogy engedelmeskedjék az uralkodónak — az uralkodónak, akiben ilyen hosszú bécsi katonáskodás után önkéntelenül is elsősorban az osztrák császárt, s csak azután a magyar királyt tisztelj a hadsereg tagja. Mindez igaz, de az is igaz, hogy Schweidel József szereti (majdnem azt írtam: szerette — de hiszen még él!) ezt az országot. Úgy, ahogy a szülőhazát illik szeretni. Ha nem élne benne egész a gyökerek aljáig ez az érzés, ugyan miért vezette volna Magyarországra — haza — a négyes huszárokat? Ez a kettősség, a haza parancsa és Bécs beléje nevelt tekintélye ráncigálta ide-oda a pákozdi csata után. Közelebb állna a szívemhez, ha az utóbbira hallgatott volna. A bajtársam lenne, ha a győztes osztrák tisztet ünnepelhetném benne. De gyászolnom kell, anélkül, hogy szeretném, tisztelnem kell annak ellenére, hogy szabadna. S meg is értem, noha Krédónk szerint részemről több az, mint célszerűtlen. Pandorfig, az osztrák határig követték Jellasich hátráló hadait. Uldözzék-e tovább? — ezen a dilemmán kellett volna túltenni magukat, ha nem riadnak vissza az osztrák felségterület megsértésétől. Tétovaságukat érzékelteti, hogy kétszer is Ausztria földjére léptek, de gyorsan visszahúzódtak a határ mögé. Schweidel tábornok is osztozott azok véleményében, alak nem akartak háborúba keveredni volt osztrák tiszttársaikkal. Változott a helyzet, amikor Windischgraetz megindult Magyarország ellen. Rájöttek a magyarok, hogy amíg ők lovagiasságból félszegen tétováztak, addig mi egy pillanatig sem szenvedtünk hasonló aggályoktól. Támadtunk. És uralkodót cseréltünk. Erre jött Görgey Artur, illetve Csányi László nyilatkozata, hogy nem ismerik el őfelsége I. Ferenc Józsefet Magyarország királyának. Schweidel tábornok nem töprengett tovább. Hadosztálya élén ott volt ellenünk a schweehati csatában és hadvezéri képessége ezúttal arra volt csupán elegendő, hogy katonáit veszteség nélkül vezesse ki golyózáporunkból. Már Bécsben is betegeskedett, rossz egészsége ellenére vett részt a katonai vállalkozásokban. Le kellett szállnia a nyeregből, amikor a schweehati csata után a biztonságot nyújtó Rába- vonal mögé vezette vissza hadosztályát. Többé nem ment ki a harctérre. Családjával egyik városból a másikba költözött, gyógyulást remélve: Budáról Pécsre, onnan Bajára. Az ismét felnyomuló horvátok elől kénytelen Nagyváradra költözni. Mihelyt jobban érezte magát, jelentkezett szolgálatra, így bízták rá a pesti városparancsnokságot. Vannak tisztjeink Aradon, akik hadifogolyként tartózkodtak Pesten Schweidel parancsnoksága idején, ők beszélik, habár halkan és bizalmasan hogy emberibb sorsuk volt, mint a mi kemény regulánkban. A városparancsnok szinte a gyanúsíthatóság határáig elment, hogy foglyai ne sínylődjenek és ne érezzék megalázónak helyzetüket. Parancsra telepítették át Szegedre a pesti helyőrséget és innen csatlakozott Görgeyhez. A főtörzsfoglár jelentette, hogy amikor visz- szakísárték börtönébe áz ítélethirdetés után, hosszan nézte bilincseit és nehéz szavakkal megátkozta Haynaut. A kegyelmes Haynaut, aki golyó általi halálra enyhítette ítéletét. Milyen különös: a mi oldalunkon rengeteg a magyar, ugyanakkor a rebellis Magyarország hívei között sok más nációbéli található. Igaz, régi tapasztalat, hogy a valóság mindig más, mint amilyennek előítéleteink alapján hinni szoktuk. Nagy baj lenne, ha summásan bizonyulna igaznak, hogy a magyarokat gyűlölik a rácok, a szlovákok, a németek, a horvátok és megfordítva. Amilyen igaz, hogy Jellasich horvát fegyvereseket hozott magyar földre, éppúgy igaz, hogy Kossuth zászlói alá is odaállottak horvátok. Közülük való Knézich Károly. tFolytatjuk,) . _ ff KB * Magyar film
