Népújság, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-11 / 264. szám

Lábak a tó mögött Nemrég Sevillában egy kisiparos az ócskapiacon egy képet talált: hegyi tó, partjain olajfáit. A kép művészi érté­ké elég kétségesnek látszott, de új tulajdonosának mégis tetszett. Igaz, a színek kicsit megfakultak, s ezért a köpet a a tulajdonos elvitte egy restaurátorhoz. Az igencsak elcso­dálkozott, amikor a képről restaurálás közben eltűnt a tó. s helyette egy férfi lábai jelentek meg. Nem, hát ez hihetet­lennek látszott... A restaurátor meg akarta venni a képet, a tulajdonos azonban makacskodott, bár nem értette, miről van szó. Végül sikerült ellenállását hárommillió pezettával megtörni. A restaurátor hazavitte a képet. Sejtelése beigazolódott... A két láb nem volt más. mint El Greco Szent Sebestyén vértanút ábrázoló festményének alsó része. A kép felső ré- v'SÄ6t a ittadridi Prado múzeumban őrzik, és a művészet ér­tőit mindig zavarta a befejezetlen kompozíció. Végül a mű­vészettörténészek arra a következtetésre jutottak, hogy a szentnek korábban volt lába, de egyik régi tulajdonosa a képet félbevágta, mivel nem volt elég nagy rámája... A fáraóknak ízületi gyulladása van Nemzetközi vállalkozás az ókori Egyiptom titkainak felderítésére A kairói és a michigani egyetem archeológusaiból és biológusaiból álló tudomá­nyos expedíció tagjai Nublá- ban ezer csontvázat és sértet­lenek tűnő múmiát vizsgáltak meg röntgenkészülékkel. Az expedíció sikeres munkája után az egyiptomi műemlék­védelmi minisztérium felszó­lította a tudósokat, hogy röntgenkészülékeikkel vizs­gálják meg azt a harminc- egynehány múmiát is, ame­lyek a kairói Egyiptom Mú­zeum épületének második emeletén voltak kiállítva. Szinte valamennyi az Új­birodalom korában ólt fá­raók, illetve királynőit holt­teste volt. Az Újbirodalom korszaka időszámításunk előtt 1500-tól 1000-ig tartott. Az ebben a korban élt fáraók közül csak Tutenkámen mú­miája nincs kairói múzeum­ban, mert az uralkodó holt­teste még ma is eredeti he­lyén, a Királyok völgyében levő sírhelyen nyugszik. Az Újbirodalomban élt fá­raók körülbelül 500 évig uralkodtak és ez idő alatt némileg megváltozott a nu- mifikálás módszere. A kivé­telesen száraz és meleg egyiptomi éghajlat sokszor minden beavatkozás nélkül konzerválta a holttesteket. Ettől függetlenül azonban az Újbirodalomban élt papok —• akiknek feladata volt az el­hunyt fáraók testének múmi- tikálasa. — űj módszert al­kalmaztak, nátronoldatot használtak a fáraók holttes­tének kiszárítására. Azokat a testrészeket amelyeket nem konzerválhattak, a gyomor tájékán vágott résen keresztül távolították el. A koponyán vágott résen vagy az orrüregen keresz­tül kikaparták az agyve- iőt is. Ezután a holttestet be­balzsamoztak, majd vá­szon,szalaggal körültekertek így készült a múmia. Először a brit származású Grafton Smith tanulmányoz­ta a fáraók múmiáját 1912- ben. ö kapott elsőnek enge­délyt arra, hogy lefejtse a múmiákról a pólyát és rész­letesen tanulmányozza a fá­raók holttestét. Noha az első vizsgálatok nagy jelentősé­gűek voltaic, mégsem mond­hatjuk azt, hogy Smith kuta­tásai sok eredménnyel jár­tak. elsősorban azért, mert az angol tudós még nem hasz­nálhatott röntgenkészüléket. Az 1961-ben szervezett amerikai és egyiptomi kuta­tócsoport a legkorszerűbb ké­szülékekkel volt felszerelve és rendkívül értékes tudomá­nyos adatokat sikerült ósz- szegyűjtenie a múmifikálás módszereire, a fáraók halálá­nak korára vonatkozóan. Az Újbirodalom utolsó éveiben és később is a fáraók sírjait többször kifosztották. Csak a Tutenkámen sírja ma­radt érintetlen, éspedig azért, mert a sírkamrát rendkívül jól álcázták. Mivel a sírrab­lók szinte minden fáraó sír­ját kifosztották, a 21. dinasz­tia korábah élt papok össze­gyűjtötték a múmiákat, új vászonszalagokba tekercsel­ték és újra elrejtették, hogy csak a XIX. században talál­tak rájuk, majd a luxori mú­zeumba szállították őket Amikor a század elején Grafton Smith elsőnek ta­nulmányozta a múmiákat kételkedni keztett egyes fá­raók kilétét Illetően. Bebizo­nyosodott ugyanis, hogy az időszámításunk előtt 1000 esztendővel élt papoknak a fáraókra vonatkozó leírásai nem minden esetben felelt meg a valóságnak. A rönt­gensugarakkal végzett leg­újabb kísérletek igazolták gyanúját A tudósok többek között kiderítették, hogy a 31. dinasztia korában élt Make­re királynő lányának. Mhu- temhet hercegnőnek a ..cse­csemője” tulajdonképpen nem gyermek, hanem egy gibbon majom múmiája. A tudósok még azt is meg­állapították. hogy az óegyip­tomi fáraók gyakran szen­vedtek foggyökérhártya- gyulladásban, amely még ma is elterjedt betegség. Ezzel szemben a fáraók fogain a fogszuvasodásnak legcseké­lyebb nyomait sem vették észre. Ma viszont ez a leg­elterjedtebb fogmegbetege­dés a Világon. Az amerikaiak es az egyiptomi tudósok azt is kiderítették, hogy a 21. dinasztia korában élt fáraók gyakran szenvedtek ízületi gyuladásban, érelmeszesedés­ben és közülük nem egy­nek gerincferdülése volt. Már Graft on Smith kétel­kedett az egyes múmiákban heverő holttestek kilétében. A tudósok különösen a II. Tuthmozisz fáraó múmiáját tartották kétesnek. Később, Vllton Krogman és Melvyn Bear tudósok megállapították, hogy az említett fáraó 19—20 éves korában halhatott meg. Ezzel szemben számos egyip­tomi leírás arról tanúskodik, hogy Tuthmozisz 18 észtén, deig uralkodott. Az egyiptomi és amerikai tudósok laboratóriumi vizs­gálataik befejeztével a követ­kező megállapításra jutottak: A 21. dinasztia korában élt papok tévesen azonosítottak egyes múmiákat. Az óegyiptomi fáraók leg­többje fiatalon hunyt el, jó­val fiatalabb korban, mint eddig hitték. A fáraók koponyájának ta­nulmányozása alapján a tu­dósok arra a megállapításra jutottak, hogy az Újbiroda­lomban élt fáraók és király­nők különböző fajokhoz tar­toztak. (New Scientist) Á kék füst ártalmai A/,okiiak » dohányosoknak, akiket liai napon át éjszakai ál­muk közben egy órától hat órá­ig rádión keresztül dohányzás- ellenes jelszavakkal kezelték. 72 százaléka egy héttel a kísérlet után abbahagyta a dohányzást, illetve csökkentette napi adagját, mint D. WaUmich doktor, az Uni­versity of Minnesota munkatársa jelentette. A vizsgálatot a Minnesota Edu­cational Radio késő éjszaka su­gárzott dohányzásellenes prog­ramja felhasználásával végezték. Az ötórás míisor közben egy óra zenét sugároztak pihentetésül, mielőtt a dohányzásellenes jel­szavakat megismételték volna. Az alvatanulás. mint a maga­tartás átalakításának módszere, a vizsgálatokat végzők szerint bebizonyította hatékonyságát. . Nemcsak az embriók látják karát, ba a terhesség alatt az anya dohányzik. A kisgyermeke­ket l.s megkárosítja a szülői ház­ban terjengő kék füst.. Angliá­ban plakátok figyelmeztetik er­re az apákat és anyákat, a kö­vetkező, nem éppen költői kér­déssel: „Hány cigarettát szív naponta egy gyermek?’» Becslések szerint az angol gyerekek tízezrei naponta húsz cigarettának megfelelő füstöt nyelnek dohányzó szüleik közel­ségében. Az angol bűnügyi regényírót, Arthur Conan Do.vle-t cgytzben megkérdezték, mit tenne, ha kisfiát dohányzáson kapná. Doyle, . a világhírű Sherlock Holmes-regények atyja, rövid gondolkodás után a következőt válaszolta: — Amikor az apám rajtakapott a dohányzáson, büntetésként azt szabta ki, hogy végig kellett szívnom azt az erős szivart, amit tulajdonkeppen csak meg* próbálni szerettem volrut. A férfiak rémképe, fökénl ha erős dohányosok, a „kirakat- betegség”: ez súlyos vérkerin­gés! zavar a comb alsó részén. A betegség furcsa neve onnan ered, hogy az ebben szenvedők fájdalmai időnként annyira kín- zóak, hogy kénytelen megállni az utcán, s ilyenkor az igazi okot a kirakatok nézegetésével leplezik. Mindenki maga megvizsgálhat­ja, hogy felléptek-e nála e be­tegség kezdeti jelei: csupán ma­gasra kell emelnie lábát, s meg­várni, míg a bőr sápadttá válik. Ha lábunkat ismét lehelyezzük,. s a sápadtság soká tart még, akkor orvoshoz kell fordulni; a; betegség jelei megjelentek. A visszércsomókkal ellentétben, amelyet a vénás pangás vált ki, a „kirakatbetegség”-ncl az ar­téri ális vérellátásban van a za- í var. Az érsebészet az utóbbi évti-; zedben figyelemre méltóau fejlő­dött. Mégsem szabad könnyedén; venni az érpanaszokat. Ha idő­ben felkéressük a belgyógyászt, , akkor gyakran elkerülhetjük ä sebész beavatkozását. B allagtam éppen a Szajna felé — jut eszébe annak is, ki sohasem ballagott még a Szajna felé, de mégis zümmögő, röpködő, tréfás falevelek alatt bal­lag, mert Ady így emlékeztet rá. S tán el sem képzeli, miféle rea­lizmus szele járhatja át egy no­vemberi napon ezt a feledhetetlen utat, melyet jobban feltérképezett a világirodalom, mint bármilyen útikalauz s annyi romantikát, any- nyi játékosságot láttat benne. Vannak tájai a világnak, melyhez köze van olyanoknak is, kik so­hasem jártak ott, mégis bizonyos nosztalgiával őrzik e helyek han­gulatát. Ha a Rue du Faubourg Saint Autoine-t írtam volna e sorok elé, ama széles, macskaköves út nevét, mely a Bastille-hoz vezet, s nagy ünnepségeken, nagy meg­mozdulások idején a francia tömegek vonulnak fel rajta, senki sem csodálkozott volna. De hogy a Szent Mihály útját? Tán csak nem az a realizmus, kérdezhetné valaki, hogy aki a rakpart kőpár­kányain, a könyvárusok zöld lá­dáiban tallózik, bármikor elolvas­hat apránként egy könyvet? Mert az úgy van, hogy’ az árust is fúj­ja naphosszat a szél, hát miért ne fújhatná az olvasót is? .. Aztán a sátrasok is felütik las­san tanyájukat a Szajnától egé­szen a Luxembourg-kertig, vagy néhány száz méteres szakaszon, mely a híres Quartier Latin, a pá­rizsi diáknegyed ütőere. Igazán kevés pénzzel el lehet szórakozni a sátrak előtt, s ha valakinek jó szeme van s még nagyobb szeren­cséje, nyerhet is egy butéliát a céllövöldéstül — de hát ez volna az a bizonyos realizmus? ... Nos, majd mindjárt meglátjuk. Ezerkilencszáznegyvennyolcat ír­tak, ballagtam éppen a Szent Mi­öl VOS Laios: NOVEMBERI FALEVELEK húly útján, mivelhogy ott lak­tam, egy télidön már elég hűvös­nek tűnő diákszobában. Estefelé járt az idő, azzal a kékbe hajló levegővel, melyet mindenfelé el­hoz magával az este, merre én csak megfordultam. De az egyik mellékutca sár Iván, mely a Rue Cujas nevet viselte, még estidőn is feltűnően látszottak a fekete betűk. Egy nagy vászontábla hív­ta fel a figyelmet az első emeleti ablakok alatt, es azon a táblán állt e szó: „VALÓSÁG”. E n őszintén szólva nemigen Ügyeltem volna fel rá, leg­feljebb arra, hogy tegnap még nem volt ott. De valami mégis le­hetett vele, mert néhány ember megállt vele szemben, a mellékut­ca falánál s mindig akadt valaki a járókelők közt, ki felnézett oda s megállt ő is. Vagy kinek tűnne fel, hogy egy rosszruhás férfi, ki lehetne holmi csavargó is. neki tá­maszkodik a falnak, a ház kiálló kőperemére támasztja egyik lábát s rágyújt egy cigarettára? S abban mi van, hogy odajön egy másik is? És egy diák nem állhat meg tán eltűnődve vagy sétálhat fel s alá e ház előtt, itt az iskolák ne­gyedében, holmi találkára várva? Valami engem is ottmarasztalt, mert jött egy fekete személyautó, szerényen megállt a Szent Mihály út túlsó oldalán s egy igen jól öl­tözött úr lépett ki belőle, aztán ő is ideballagott, fehér glasszékesz- tyűjét zsebébe csúsztatva. Ez már mégis furcsa volt, különösen hogy láttam, ő is felnéz az emeletre, a tábla fölé, hol egy sor ablak vi­lágított, majd arrébb húzódva megáll. Jött három lány, összefo­gózva s bekanyarodtak ők is a sarkon e kis mellékutcába s nem mentek tovább ők sem. A csarnok irányából két munkásfonna ember tért ide, bizonyosan rakodók, mert olyasféléről beszéltek. Aatán egy egész csapat, aztán jött magányo­san egy katonatiszt, és> ő is meg­állt s hallottam amint az egyik lány azt mondta a mellette álló­nak, „ez egy ezredes”. És érkezett később még két úr, kiket úgy szó­lított valaki a népessé vált cso­portból: „Monsieur le Conseiller...” Városi tanácsnokok voltak a köz­ponti városházáról. Aztán már nem tudtam figyelni, annyian gyűltek össze s mindez néhány perc alatt zajlott le. S zerencsére találtam egy is­merős diákot, tőle aztán megkérdeztem: — Mi van itt, öregem? Mit néz­nek oda fel? — Hát azt a szerkesztőséget — felelte, miközben mi is cigarettá­ra gyújtottunk. — A VALÓSÁG­ot! — Mi az ? — Egy régi folyóirat, együttmű­ködött a német megszállókkal, csak a felszabaduláskor szűnt meg. Most már úgy érzik, eljött az idő, újra kezdhetik a munkát... — És mit akartok csinálni? — Majd tüstént meglátod. A tömeg kissé rendezettebben sorakozott fel az utcán s némileg félkört alkotott a ház körül. Kü­lönös volt végignézni ezeken az ■ ■mbereken. Volt, alti fekete kala­pot viselt, fehér selyemsálat és finom, hegyes orrú cipőt, amilyent a Rivoli utca elegáns üzleteiben vagy a Champs-EIysée-n lehet kapni... És ott állt mellette kabát nélkül, sapkásán, nagy bordó sál­lal az a férfi, ki még izzadt volt a munkától. És állt mellette diák, aki nemrég még a kutatóintézet­ben töltögette kémcsőbe a folya­dékokat. És megtermett asszony­ság, ki az imént még valahol egy háztartásban dolgozott s most itt várakozik. Sokan nem látták egymást esz­tendők óta vagy tán soha, mégis ismerősöknek látszottak. Ez a tár­saság, melynek egyike vasarnap kocsival gördül a templom elé, másika valamely munkáskerület ivójába, egy elfüggönyzött külön- szobába jár el kommunista sejt- gyűlésre, már találkozott valaha. Nem is túl régen, mikor a negyed csendes és történelmi kövein is a német járőr csizmája kopogott, és minduntalan felhallatszott az ut­cán: „Halt!” Tíz markos fiatalember indul a ház felé. A kivilágított ablakok mögül időnként lesandít egy tekin­tet és gyorsan eltűnik. Gyanús a jelenet, ez a nagy sokaság itt lent az utcán, de mire a telefonért nyúlnának, már felért az első em­ber. belép a szobába, s felszólít­ja a szerkesztőség tagjait: „Arccal a falhoz!” A legcsekélyebb erőszak sem történik, de a felszólítás ko­moly. A következő percben kinyíl­nak fenn az ablakok s kizuhan egy szék az utcára. Nagyot recs- csenve szakad ki a laba. Fentről is recsegés-ropogás hallatszik. Asz­talok, székelt hullanak. Ami leér­kezik. azt lent veszik kezelésbe. A diáklányok éppúgy kiveszik részü­ket, mint az ősz halántékú katona­tiszt. Kéziratok eltépett foszlánya­it kapja fel, a novemberi szél, és zümmögve röpíti, mint a falevele­ket. „Holla!. ..” hangzik fentről a figyelmeztetés, aztán egy Royal irodagép zuhan nagy csattanassal a kövezetre, s táncolnak tovább ólombetűi a levegőben. Mi lesz ebből?... — gondo­lom magamban, s körülné­zek, -nem jön-e még a rendőrség? A túlsó oldalon, a lámpáktól ki­csit odébb, a .szép kék estében áll két rendőr. Most... most megin­dulnak tüstént, de nem, csak som- fordáinak odébb .. Hát mi van? Ezek nem rohannak az őrszobára, nem fújják meg a sípot? Biciklis rendőr karikázik arra véletlenül az úton, kis kitérőt tesz, felnéz az emeletre, a fekete betűkre és foly­tatja tovább útját. A kerületbe valók mind. A közeli őrszoba előtt, a Panthéon téren, kint állnak vágy- négyen, tudják, hallják mi törté­nik a közelben, de az emlékek túl frissek, nem, ide még ok sem jön­nek el... Járókelők csapata áR meg s ki tudja hány lép be a sorba, nyúl a székekért, s Toppantja össze a térdén. S ha nem is áll mind oda, de a széles Szent Mihály úton senki nem tartja méltánytalannak ezt a törvénykezést... Nem, nem, ezt a szerkesztőséget k; akarja rá­molni Párizs, székekkel és író­asztalokkal együtt! Gyors a munka, utána nincs semmi, a külső szemlélő nein lát mást, mint hogy a tömeg szétosz­lik. ki autóba ül, ki-ki betér egy pohárka borra valahová egy ivó­ba, ki a könyvtárba siet, vagy a diákszállóba, mind-mind másfelé. Holnapra sokan már nem is tudjak, hogy személy szerint ki­vel voltak együtt, de az előző es­tén, annyi év után, mégis össze­gyűltek. Kit mi hozott ide... ki tudja pontosan? De valami, ami egyaránt parancsol annak a se- lyemsálas úrnak s azoknak a gyű­rött ruhás munkásoknak. Valami, amit franciául úgy hívnak „l.a Patrie” és magyarul: „A Haza." A novemberi széj végigfut a Szent Mihály útján s röp­ködnek újra azok a tréfás, züm­mögő falevelek. Hahói (Foto: Vie Nuove)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents