Népújság, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-07 / 261. szám

Á szocialista irodalmak szellemi közeledése

KAPCSOLATAINK áttekintése — örvendetesen — roppant nehéz feladat. örvendetesen nehéz — ez a kifejezés frivolnak tetszhet, de valóban fontos ée pozitív tény az a szocialista irodalmak közös életében, hogy folyamatosan es fokozottan nő ez igény egymás jobb, pontosabb megismerésére, bogy ftú kívánjuk fedezni mindazokat a történeti és eszmei szálakat, melyek összekötik irodalmainkat. Lehetetlen nem , örvendezni annak, hogy a históriai múlt megismerése mellett egyre égetőbb és sürgetőbb igény mutatkozik éppen a legfrisebb művek, viták megismerésére. Végül, de nem utolsósorban az is újfajta minőséget jelez kapcsolatainkban, hogy 1 szocialista irodalmaink aktuális problémáit korántsem csak egy-egy nemzeti irodalom tapasztalati anyaga alapján óhajtjuk megoldani, hanem a szocialista irodalmak általános, in- ternacionálís gyakorlatára is felfigyelünk, idézzük ezeket s példákat is okulás végett.

Vitalii Ozerov izgalmas tanulmányára szeretnék hivatkozni, melyben sok gyakorlati tettet idézve világítja meg az írók nemzetközi találko- z inak, konferenciáinak értelmét. A haladó nemzeti kultúrák képviselőinek tanácskozásait — fejtegeti Ozerov elvtárs — „a közös szociális és esztétikai platform erősítése” teszi igazán értelmessé. „Ennek a platformnak az alapja pedig az irodalomban és a művészetben megnyilatkozó nemzeti, illetve internacionális elemek organikus egysége... ” „Az egyes országok és irodalmak lényeges problémáit lehetetlen elkülöníteni a világproblémáktól, hiszen a szociális és osztály folyamatok rendkívüli

módon hasonlóak... "

EZ AZ IRODALMI együttműködés megfelel azoknak az általános fejlődé« tendenciáknak, melyek a szocialista országok közösségére jellemzőek. Természetesen képtelenség lenne azt gondolni, hogy miközben a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsába tömörült országok egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek a gazdasági élet integrálására — mindez teljesen észrevétlen marad az adott nemzetek szellemi, kulturális életére. Ugyanakkor a gazdasági integráció tényeit is nehéz lenne mechanikusan átvinni a kulturális élet, vagy akár csupán az irodalom szféráira. Az egyes országok irodalmaiban a szocialista pozícók erősödésével egyenes arányban növekszik az együttműködésre való készség, sőt a közös munka szükségszerűségének fel ismerése. Nem arról van szó, hogy a nemzeti sajátosságok, illetve a szocialista realizmus általános törvényei között ellentétek lennének, s a szocialista irodalmak együttműködése a nemzeti sa játosságok rovására történhet.

Az imperializmus ideológiai fellazító politikájának elméleti szakemberei — elsősorban Zbignew Brzezinski — egész elméletüket arra alapozzák, hogy az ideológiai élet területén a nemzeti különállást kell hangsúlyozni. Erén a különálláson ők nem a nemzeti kultúrák sajátos vonásait értik, hanem a nacionalista örökséget, az egyes nemzetekkel szembeni múltból reánk marádt előítéleteket. De hát mi, akik itt élünk Kelet-Európábán, keserves történelmi tapasztalatok árán tanultuk meg, hogy az itt élő népek mennyire egymásra- utaltak.

Példáimat a magyar irodalom köréből veszem. Ugyan miként lehetne elválasztani egymástól a horvát származású Zrínyi Miklóst, aki az egyik legnagyobb magyar költővé lett, testvérétől, Pe- tar Zrinitől, aki viszont a horváf költészet jelese? Nekünk Ady Endre hazafisága a példa, aki keserű és káromló szavakkal lázadt a Monarchián belül érvényesülő magyar imperialista törekvések ellen. „Magyar jakobi- tr»3” volt ő, aki tudta azt is, 0ngy „magyar, oláh, szláv bá- §&é mindigre egy bánat Marad” — és erre a dalra a román Octavian Goga és a szlovák Pavél Orszagh Hviezdos- lav íeieltek testvéri szóval. És ha József Attila közvetlen feladatként jelölte ki: „rendezni végre közös dolgainkat ez a mi munkánk, s ez nem is kevés" —, akkor ez a rendezés nála személyesen azt jelentette, hogy a magyar irodalom történetében először ő volt az, aki műfordítói munkássága centrumába a nyugat-európai költők helyett a szomszédos népek poézisát állította.

VANNAK CJABB keletű példák is. Sőt, nem csupán az Irodalom magasabb, „szervezettebb” világából valók, hanem az újkori folklór gyakorlata ez már, bizonyítva, hogy a szellemi együttműködés nem egyedül tudatos felismerés eredménye, hanem a népek legbelsőbb igénye is. 1953 őszén a moldvai Szabófalván egy értelmes siheder, bizonyos Pál Ferenc odaállít a néprajzosok elé és magnetofonra mondotta csángó nyelvjárásban Mihai Emines- cu híres meséjét, a Calin ne- bunult, melyet — vallomása szerint — nem sokkal korábban olvasott románul. És mindezt afféle „mesefaként” tette, aki nemcsak őriző je, to- vábbadója, de gazdagítója is a nép mesekincsének. A dologban a legkülönösebb az, hogy ez a korántsem irodalmi szöveg, az illető Emines- cu-mű első magyar fordítása, mert a mese magyarul, nyomtatásban csupán 1957- ben jelenít meg Bözödi György átköltósében. Az ilyesfajta példák könnyűszerrel szaporíthatok. Ion Agirbi- ceanu, a Kolozsvárott élő kitűnő román író még balázs- falvi gimnazista karából emlékezett egy református magyar emberre, akinek román meséit nagy áhítattal hallgatta. Megvallja azt is, hogy későit sokat merített ezekből a regékből, s voltaképpen egy magyar paraszt előadásában találkozott először népének legősibb mondavilágával. Egy prágai kutató, Járomit Jech a Bánságban bukkant egy nyolcvanéves cseh férfira, aki szerbül, németül, bolgárul mesélt — anyanyelvén kívül, a ilyenformán mintegy személyében testesítette meg azt a rejtett folyamatot ahogyan egy-egy mese, vagy mesemotívum körbejárta hajdanán a világot

Zajlik tehát egy folyamat függetlenül a mi irodalmi életünk megtervezett és okosan meghatározott szabályaitól, amely mintegy az életté- nyek szükségszerűségével bizonyítja, nem lehet az egymással együttélő, azonos társadalmi rendszerek feladatait vállaló népek között mesterséges gátakat állítani. Sokan szeretnék — sajnos, nemegyszer a szocialista országokban is — a szellemi együttműködést valamiképp úgy beáll i- tani, hogy létezik egy inter- nacionális szféra, amely az úgynevezett nagy politika köreiben érvényes, és létezik a nemzeti feladatok köre, amely a mindennapok munkájában szolgálhat Iránytűként. Az ilyesféle megosztás politikai-ideológiai képtelenségéről szólni nem az én feladatom. De idetartozik annak a cáfolata, hogy az irodalom világában sem lehet szétválasztani a nemzetközi és a nemzeti fogalmát, a nagy és a kis feladatokat, amelyekre más és más törvényszerűségek lennének érvényesek.

A JELENKORI világirodalom egyik legragyogóbb példájára szeretnék hivatkozni, a Lenin- és Állami-díjas szovjet-kirgiz író, Csingiz Ajtmatnv munkásságára. Vaján egyik legutóbbi műve, a Fehér "hajó, melynek alcíme Mese után, világosan jelzi a mű ihlető forrásait — voltaképpen nem ugyanannak a folyamatnál: a hasonmása,

melyről az előbb a magyar— román—cseh folklór újabb jelenségei kapcsán szóltam? Ajtmatov kisregényének egyik vezérmotívultia a Koronás Szarvas Anyáról szóló ősi kirgiz monda, a kirgiz nép eredetmondája.. Ennek a regének az a funkciója egyebek között —, hogy a társadalmi igazság. I

denkor kötelező emberség j nagy és közö6 törvényedre figyelmeztessen. Ajtmatov ezt a kisregényét orosz nyelven írta, tehát így ugyanaz a folyamat játszódott le — persze, jóval tudatosabb formában —, mint a moldvai Szabófalván. Eminescu meséjével. De történt más is. Ajtmatov önnön nemzetének legszebb humanista hagyományait a szocialista emberség új törvényeivel ötvözte. Ete ez már nem nyelvi kérdés, sőt nem is egyszerűen a közvetítés problémaköre. Ez már egy magasabhrendű, minőségileg változott kulturális egység új vaiósága. Nyikolaj Konrad akadémikus egyik tanulmányában a világirodalom fogalmáról értekezve kifejti, hogy az újkor szocialista társadalmában az első rendű feladatok egyike a társadalmi tudat etikai színvonalának növelése. Ez a feladat, illetve ennek teljesítése egy új világirodalom korszakainak három nagy, döntő fordulatot jellemző műve, Augustinus De civitate Dei- je, Dante Divina Comedia- ja, illetve a Kommunista Kiáltvány. Nos, ha ez a fél- osztás igaz — és én feltétlenül annak tartom —, akkor Ajtmatov művében — és sok más alkotásban — egy új, nagy egység létrejöttét kell megfigyelnünk.

ENNEK AZ EGYSÉGNEK

meghatározó eleme, hogy a ■ nemzetközi örökségre támaszkodva, azt maximálisan fejlesztve, a humanizmus szocialista törvényeit kifejezve a kommunista társadalom in- temaciomális elveit és gya- ' korlátát tartja szem előtt. A ■ szocialista forradalom alternatívája kell, hogy meghatározza a haladó irodalom tu- I öatát — fejtette ki a kitűnő ■ cseh kritiküs, Jiri Hájek ■ egyik tanulmányában, melyben 1968 cseh jobboldali teoretikusaival vitázik. Ezek a teoretikusok a „kis népek” '< hivatását óhajtották szembe- ' állítani á „nagy népek szere- pével". Hájek felelete erre I nem

Szőnyi Gyula: Forradalom.

FARKAS ANDRAS;

Térben, időben

lehet más, mint az, hogy „részt kell vennünk annak a reményteli világnak megvalósításában, amely az ősszemberiség történelmi missziója, e megvalósításhoz egyéni teljesítményünkkel kell hozzájárulnunk — ez a mi kommunista válaszunk kispolgáraink úgynevezett „örök” „kisnemzeti” problémáira”. .. F

E. Fehér Pál l

A tett után a törvényt,

Törvényben a hazugság Gyilkos illúzióját,

A mérhetetlen önzést,

A hitszégést találta.

Azt írta: Tenni kell már. Hogy lépni kell! Ha úgy kell, Csak egyet is előre,

Ha úgy, kettőt, s. ne hátra, Ha feljebb látni egy célt!

A térben és időben Fon toltán meghaladta,

Amit addig leírtak,

Mert néki a valódi Hatása fontosabb volt,

Ma is csak félig értjük. Hogy néki nem az elnök Nagv bársonyszéke kellett, Csak az erkölcsi becsvágj Tüzelte őt halálig,

Megoldani a kérdést:

Az öntudatlan embert A célig elvezetni.

Ha kell üldözni mindig A túlérett hatalmat,

5 mikor már azt hihette, Hogy az eszmék megértek, Mikor már végre tudta.

Hogy fegyverek ropognak Elképzelt szép időkért,

Emberséges szavakkal Tanítva újra mondta,

Leírta, mit, hogyan kell, Hogy majd tovább haladjunk Az ülőn még előbbre!

M<

!ostanában a mínusz harminc fokos, egészségesen száraz szibériai téli napokról álmodom. Pontosain emlékszem arra a délutánra, amikor hétezer kilométerre és hét órára otthonomtól — ennyi az időeltolódás —- a Kínába, Mongóliába vezető út mentén épült legnevezetesebb orosz város, Irkutszk egyik terén ültem a padom, mint a város többi pihenni vágyó szibirjákja. Hideg, csendes délután volt. A Szibéria meghódítóinak tiszteletére emelt magas márvány- obeliszk körül, a Gagarin-sé- tányon sokan töltötték szabad szombatjukat olvasással, sétával, csendes beszélgetéssel. Legalább annyi gyerekkocsi volt a hótól megtakarított aszfaltjárdán, mint ahány kényelmes pad, amelynek négy öntött medvetalpa ihé- lyen belenyomódott a park porhavába. Kelet felől, a ritkán befagyó csodálatos Angara folyón túl már sötétszürkére vált az ég. Nyugatom élénkpáros csíkokat, foltokat festett a felhők között az égre a lenyugvó nap. Fáradtnak és álmosnak éreztem magam. Legszívesebben ledőltem volna a pad egyik hullámos ülőkéjébe, mint valami bölcsőbe. Az Angarára gondoltam, a Bajkál-tó legendába illő en- gedelmességű, egyetlen leányára. Az Angarára gondoltam, amely a monda szerint megszökött óz öreg Sajkáitól, atyjától, hogy távoli ifjú daliával, a Jenylszejjel összeölelkezzék. Az Aftgará- ra gondoltam, amiről legelőször vagy harmincöt esztendeje hallottam első világháAzt mondjak, könyvlapokről, A jellemet tanulni,

Kiváltha óriások Lépteiket szeretnénk Ismerni, képtelenség.

Azt is mondják, az írás,

A holt betű, a hangok Nem rajzolják valóban A hús-vér küzdelemnek Fényét, csupán az árnyát —

En mégis ezt merészlem! Elolvasom a könyvek Sorát, keresve választ,

Hogy élt, hogy élhetett meg E töprengő kis ember?!

Termetre semmiség még, Gúnyában csak szegényes, Nem kapni benne többet,

Ha utcai menetben Látnád, mint száz tucatból!

Nem mondta ő, hogy érti E végtelen világot.

Csak azt, hogy bátyja révén Egy gyilkosságot: ismert,

A leg verforrglobba t.

Az öldöklés okáig,

A harc legkezdetéi.g Jutott el’, míg a könyvből Alázatot tanulva A joggal kelt bírókra.

A földrajz szögletében,

A perc unt porhányóján,

A képtelen szavakban,

A rothadó hitekben A tetteket kereste,

Oiavec János;

Virág az Angarártak

borút, és szibériai hadifogságot szenvedett magyar hadifoglyoktól. Az Angarára gondoltam, amelyen megépült az első szibériai vízi erőmű, s amelynek zabolátlan gazdagságát most már az ember használja fel nemcsak Ir- kutszkban és Bratszkban, hanem nemsokára Uszty- Ilimszkben is. Ezek az erőművek Szibéria elektromos napjai. Az erő, a gazdagság, a civilizált élet, a beláthatatlan, űrutazásazerű emberi ugrás forrásai.

És ekkor hirtelen feldíszített autósor törte darabokra

a szabad szombat délutánjának díszes jégvirágait.. Az első Volga tetején két virággal koszorúzott kör — mint két jegygyűrű — fonódott egymásba., Felette színes luftballonok sokasága vitorlázott a nagy folyó felől fújó szélben. Ifjú pár szállt ki belőle. A lány szibériai hónál fehérebb ruhában és körömcipőben, a fiú alkalmi feketében és cso- komyakkendőbem. A többi kocsiból a násznép, rokonok, hozzátartozók, munkatársak özönlöttek nyomukban. De ekkor már életre kelt a park és a sétány csendesen pihenő közönsége is. Mindenki odatódutt a lépcsőhöz, amely majdnem egy teljes körívet leírva fut le a folyóhoz.

.Att tolongtunk az ifjú 'w pár mögött, akik egymáshoz igazított vállakkal és

léptekkel haladtak le a folyóhoz. A legalsó lépcsőfokon megálltak. A vőlegény lehúzta a celofán borítót a vörös szegfűcsokorról. A halálosan néma csendben csak a nagyritkán befagyó Angara állandó vándorlásának su- sogása, egy eltévelyedett sirály furcsa rikoltása hallatszott. Én a hidegtől .reszketve hallani véltem, hogy a celofánburkától megfosztott élővirág sisteregve megpör- kölődik a fagytól.

Az alkalmi feketébe öltözött ifjú a talpig hófehérbe öltözött menyasszonynak nyújtotta a csokrot. A lány az arcához emelte. Jól láttam, nem megszagolta, hanem megcsókolta a meleg virágszirmokat, aztán határozott mozdulattal a folyóba vetette. A sebes Angarifc azonnal magával ragadta. Szürkéskék vizétől rövidesen mélyvörös színt kaptak a piros szegfűk,

A ceremóniát mindenki szótlanul nézte végig. .Csak akkor mozdultak el helyükről az emberek, amikor az ifjú pár ismét felért a lépcsősoron. Itt aztán ünnepi fogadtatásban volt részük. Gratuláltak, sok boldogságot es sok gyereket kívántak nekik. Kivétel nélkül mindenki. Az egyszerű járókelők, sétálók, parkban pihenők, s mi, külföldiek is. Szertartásira á, tiszteletteljes, kölcsönös hajMikor már annyi címe Lett volna, mint királyok Bármelyikének addig.

Eltolta mind. magától Azzal, hogy rá se nézett.

Mit hordhatott agyában, Mikor élet álma,

A harc,, már győzelem lett, A lelkiismeretben Miféle számadás volt,

Csak sejtjük, mint a késő Utódok már, akikben , Gyűrűző fesztelenség Eloldott képzelettel Rajzolja át a példát.

Véres csaták után is Papír fölé hajolva,

Vajúdó gondolattal Kapaszkodott előre.

Mint egy a millióból,

Aki nem testi gőzzel,

A lélek erejével,

Hitet termő hitével Veszi birtokba végleg A messzi Himaláját,

Pedig a Himalája Csak bent lehet, magunkban, Mint képtelen egyenlet idényből, kemény reményből, Hogy végre igazunk van.

longás után az ifjú pár és a násznép visszábújt a fűtött személygépkocsikba, aztán elhajtattak. Ismét csendes lett a tér és a sétány. Keleten, a folyón túl már teljesen sötét volt az égbolt. Nyugaton színt nem, csak valami kevés világosságot adott a nap. Szibéria első meghódítóinak obe- liszktűje mozdulatlanul mutatott az égre, ahol Gagarin, az űr első hódítója járt.

Mellettem a pádon tüzet " * kért egy ősz szakállú, hosszú fekete kabátos, prémsapkás, halinacsizmás öreg. Gyufát gyújtottam és odatartottam. Megköszönte, aztán a füsttel kifújva csendesen ezt mondta:

— Az út a boldogsághoz nem mindig felfelé vezet A tisztességes és tisztességteljes emlékezés lépcsőfokai még akkor is a magasba emelnek, ha lefelé lépkedünk rajta. Ismerem a lányt, azaz a meny- assszonyt. Valamikor, gyerekkorában a térdemen ült. Most végezte el a főiskolát. Ismertem az apját is, munkatársam volt. Az Angarábán lelte halálát, amikor az erőművet építettük. Nem is ta- ' láttuk meg. Helyes, hogy a fiatalok megnézték a folyót, amely atyjukat örökre elrabolta. És helyes, 'hogy a fiatalok megmutatták magukat az ősi folyónak. Ha sok pénzem lenne, pezsgővel köszön- 1 teném őket. .

Mmm §1

1973» november 7» gaerd*