Népújság, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-30 / 280. szám
Népesedés és gaxdasági fejlődés Egy kérdőjel sorsa Tavaly Magyarországom az egy főre jutó nemzeti jövedelem átszámítva elérte az 1000 dollárt. A fejlettségi szintek közötti ugrásra nincs lehetőség. Folyamatos, kiegyensúlyozott növekedés:® a járható út Ahhoz azonban, hogy járhassuk, a többi között a népesség megfelelő utánpótlása is elengedhetetten. 1960-ban az ország lakosságának 25,4 százaléka tartozott a 0—14 évesek korcsoportjába; idén csupán 20 százalék. Ugyanakkor a hatvan évnél idősebbek aránya 11,6 százalék volt 1949-ben, ma 18. Közel kétmilliós sereg a hatvan éven felülieké, s mintegy félmillióan tapossák 55—59. évüket 1973-ban „ „, Bűvös kör Angliában az ötvenes évek elején erőteljesen csökkent a születések száma. Ezért ma a gazdaság sok területén hiányzik a 18—22 éves fiúk, lányok csoportja, például 50 000 titkárnői állás betöltetlen, 12 helyet kínálnak egyetlen jelentkezőnek... Hazánkban most még viszonylag népes korosztályok népnek munkába, de számuk fokozatosan apad, s a nyolcvanas évek elejére — amikor a hatvanas évek közepén születettek választanak először munkahelyet — a mainál több tízezerrel kevesebben kezdenek dolgozni Az egyszerű' népességreprodukcióhoz — tehát ahhoz, hogy az ország lakosságának lélekszáma majdan ne csökkenjen — legkevesebb 16 ezrelékes élveszületés kellene. Ezt hosszú ideje nem értük elbán növekszik, mint benne a munkaképes korúak száma. A gazdasági növekedés együtt jár az oktatási, képzési követelmények gyors emelkedésével, ez viszont későbbre tolja a fiatalok munkába lépésének idejét. Ugyanakkor egyre több idős ember, bár munkaképes, nem vállalja a nyugdíj elhalasztását, mert nyugodt pihenése így is biztosított. A kerpsők táborának esetleges létszámcsökkenése a népgazdaság egész frontját befolyásolja, e front gyengülése pedig az életszínvonalat... Olyan törvényszerűség ez, amelyet nem tudunk áthágni. Sokféle mérleg Születéskor a fiúk vannak számszerű fölényben, ám az életkor előrehaladtával egyre inkább nőtöbblet mutatkozik (tavaly ezer férfire 1062 nő jutott), ezer leány- szülöttből százzal több éri meg a 80. életévét, mint fiúból. Ez egy mérleg a sok közül. A másikon azt láthatjuk, hogy míg 1930-ban a legtöbb gyermek a 30—39 éves apák és a 30—39 éves anyák házasságából származott, ma a 25—29 éves apák és a 20—24 éves anyák állnak az élen. A harmadik mérlegről’ azt olvashatjuk le, hogy a gyermekes háztartások 54 százalékában kettő, s csupán 12 százalékában volt három vagy több utód, s ma alig százezren kapnak három vagy több gyermek után családi pótlékot, holott 1960-ban majdnem kétszázezren érvényesítették e jogukat ... Tavaly az ország 10 416 000 főnyi népességéből együttesen 6 348 000-re rúgott a 14—59 éves férfiak és a 14— 54 éves nők száma. Az aktív keresőké 5 061 000 volt, tehát a népességnek a fele sen?. S az alacsony természetes szaporodás miatt különösebb javulásra ma még nincs lehetőség. Meredek lépcső Három fő számsor tükrözi gondjainkat. Különösebb kommentár nélkül is megláthatjuk, milyen meredek ez a lépcső, amelyen a népesedési mutatók elhelyezkednek. Meredek a lépcső, sajnos, lefelél Ezer lány A kérdés nem egyszerűen az, hogy a születettek száma meghaladja-e az elhunytakét. A nettó reprodukciós együttható formulája — aminek alapján a népességutánpótlás. ténylegesen jelezhető — így hangzik: ezer él- veszületett lány élete folyamán (az adott halandóság figyelembevételével) hány gyermeket fog szülni (az adott termékenységi mutató szerint)? E bonyolultnak tűnő számítás újra meg újra azt igazolja, hogy jelenleg a szükségesnél kevesebbet. Ezzel pedig a gazdasági növekedés tervezett mértéke mellé kerülhet a kérdőjel. Ugyanis: törvényszerű, hogy meghatározott fejlődési szakaszban a népesség gyorsabA hatvanas évek mélypontjához képest valamelyes javulást észlelhettünk a, legutóbbi esztendőkben, de még- mindig távol vagyunk attól, hogy a jövőért érzett felelősségünk miatt ne nyugtalankodjunk. Hiszen 1960 és 1973 között 440 ezerrel csökkent a 15 éven aluliak, s 460 ezerrel bővült a 60 éven felüliek csoportja. Mennyi mindent akarunk tenni; építeni, szebbé, köny- nyebbé formálni napjainkat, utódaink örökségét. A társadalom arculatán évtizedekre nyomot hagy a népesedés egy-egy csúcsa, völgye. A túl gyakori váltakozások nehezen leküzdhető feszültségeket keltenek, viszont az egyenletes népességszaporulat a kiegyensúlyozott jövendő fontos alapköve. Negyedszázad alatt (1950— 1975) az egy lakosra jutó beruházások 313 százalékkal növekednek, a jobb holnaphoz az anyagi gyarapodás, a műszaki korszerűsítés sokban hozzájárul, de tesz-e elegendő ifjú, aki beül az iskolák, az egyetemek padjaiba, odaáll a gépekhez, a pulthoz, vezeti a szállító- eszközöket, kezeli a hírközlő berendezéseket? E kérdőjel sorsa, eltörlése, vagy fennmaradása mindannyiunk ügye. Mert ma még csak azt mondhatjuk, hogy az említett negyedszázadban az ország lakossága mindössze 13 százalékkal gyarapodik. Mészáros Ottó (Következik i Jövőnket formate következtetések.) I sielsjáüatásban gfoigazó fiatalok országos aktívája Kit ne érdekelne, hogy elromlott rádióját, tv-jét, háztartási gépeit mennyi idő alatt és hogyan javítják meg, hogy a Patyolatba leadott ruhái időre tiszták lesznek-e, s hogy milyen személyi szolgáltatások hogyan könnyítik életét? Olyan gondok ezek, amelyek mindenkit érintenek. Ez a közérdekűség avatja valóban fontossá a lakossági szolgáltatásban dolgozó fiatalok országos aktíva értekezletét, amelyet csütörtökön rendeztek meg a Magyar Kereskedelmi Kamara székházában. A tanácskozás célja, hogy a résztvevő — mintegy 300 — fiatal figyelmét a lakossági szolgáltatások megjavítását célzó kormányprogram végrehajtására irányítsa és a KISZ ezzel kapcsolatos feladataihoz általános irányelveket és konkrét segítséget nyújtson. Huber Imre, a KISZ KB ifjúmunkás osztályának helyettes vezetője tartott vitaindító előadást,- | NY. A. VORONOVSZKIJ 41 IT sajtótájékoztató Kovács Béla vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette az Autófenntartó Ipari Tröszt tevékenységét, a karbantartó hálózat fejlesztésére a negyedik ötéves terv eddig eltelt időszakában 11 űj, korszerű karbantartó állomást helyeztek üzembe. Az építési programot tovább folytatják, 1974—75-ben Budapesten a XVII. kerületben, vidéken pedig Ajkán, Pécsett, Salgótarjánban, Marcaliban, Pápán és Dombóvárait adnak át új üzemet, de tárgyalnak még további öt javító építéséről. A már meglevő szervizállomásokat bővítik és a legkorszerűbb berendezésekkel látják el. Sikerült növelni a javító üzemek teljesítményét. Az AFIT javító műhelyeiben nagymértékben lecsökkent a korábban annyira kifogásolt, gyakran két-három hetes előjegyzés. A karbantartó állomások ma már egy-két napos várakozási idővel vállalják a gépkocsik javítását, ellátását. < * Oláh György eívtárs, Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága első titkárának. Kedves Elvtársak! A Szovjetunió Kommunista Partja Csuvas Területi Bizottsága, a Csuvas Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és Minisztertanácsa mély megrendüléssel közli, hogy november 28-án súlyos betegség után váratlanul elhunyt Nyikolaj Anatoljevics Voronovszkij, a Szovjetunió Kommunista Pártja Csuvas Területi Bizottságának első titkára. Csicsikin, íszljukov. V7KP Csuvas Területi CSA8ZSZR Legfelsőbb SZKP Csuvas Területi Tanácsa Elnökségének Bizottsága titkára, elnöke Zajcev, CSASZSZB Minisztertanácsának elnök« Szovjetunió Kommunista Pártja, Csuvas Területi Bizottságának Csuvas Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének ét Minisztertanácsának Csebokszári. Kedves Elvtársak! Mély megrendüléssel fogadtuk a hírt arról, hogy váratlanul elhunyt Nyikolaj Anatoljevics Voronovszkij. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanáes nevében mély részvétünket fejezzük ki Önöknek. Voronovszkij személyében mi is olyan elvtársat veszítettünk el, aki fáradhatatlanul dolgozott a magyar és szovjet nép barátságának további erősítéséért. Voronovszkij elvtárs emlékét megőrizzük. Oláh György Fekete Győr Endre Ilatiani boszorkánykoov ha A SZ1M Esztergomi Marógépgyárában korszerű, numerikus vezérlésű, V—630/1600 AN típusu. függőleges marógépeket gyártanak. A francia Forest-cégtöl vásárolt ti- cenc alapján elkészült gépek fő jellemzője, hogy a hozzá csatlakozó vezérlőberendezésbe egyszerre több munkafolyamatot lehet beprogramozni és a gép automatikája választja ki a soron következő munkafázist. A gépeket nagy pontosságú munkák elvégzésére altul mázzák, például repülőgép gyártásánál _________ ____ (MTI-Joto) A z idei esztendő nem kényeztette el túlságosan a hatvani Lenin Termelőszövetkezet kertészetének brigádjait. A tagoknak rengeteget kellett küzdeniük az időjárás viszontagságaival. Különösen a paprika okozott sok gondot. Ez á növény sínylette meg leginkább a hosszú szárazságot. Messze el is maradtak a terméseredmények a tervezett mennyiségtől. Mit tegyen ilyenkor a gazdaság? Hogyan pótolja a tagok, részesművelők keresetkiesését? Tucatnyi asszony Hatvanban igen jól járt a szövetkezet egyik melléküzemágával, ahol két esztendeje folyik immár egy fontos vegyianyag, az „Akuvit” néven jegyzett akkumulátór-rege- neráló folyadék előállítása. A gazdaság a Chinoin Gyógyszergyárral kötött egyezseg eredményeként jutott gyártási joghoz, s a kezdeti idők sikertelensége után az idei esztendőben „befutott” ez a műszáki varázs- szer.. Az „Autó-Motor” című lapban megjelent ismertető szakcikk nyomán olyan érdeklődés lobbant a kereskedelemben az „Akuvit” iránt, hogy most szinte nem győ zik előállítani, csomagolni, szállítani a különböző cégeknek, •k — Nagykanizsától Debrecenig, Kaposvártól Budapestig ismernek most már bennünket — mondja a Mészáros Lázár utcai kis telep „boszorkánykonyháján” Ko-> vács Ágota vezető vegyész- technikus, a gyártás felelőse. — S az utóbbi hónapok forgalma arra enged következtetni, hogy túlszárnyaljuk éves tervünket, megközelítően hárommillió forintot teszünk a közös gazdaság asztalára ... Egyébként valóban az a helyzet, hogy hiába mutattuk be termékünket már az 1971-es Budapesti Nemzetközi Vásáron, mostanáig nem volt keletje az árucikknek. Csak néhány vezetőnk bízott a sikerben. S lám, az idő őket igazolta... Természetesen gyártmányunk ösz- szetétele, a vegyszerek keverési aránya üzleti titok. Amit elmondhatok az 'egészről: az itt látható ötven literes üvegballonokban oldjuk a vegyszereket. A folyadék később szűrésen, színezésen esik át, majd fajsúlyozzák, az asszonyok. S aztán kerül a különböző méretű műanyag flakonokba. Egyelőre két méretben forgalmazzuk. Legkelendőbb az alig egydeciliteres csomagolású, amelynek tartalma legalább egy esztendővel meghoszabbítja a gépkocsiakkumulátor élettartamát. Üzemeknek, szervizállomásoknak viszont négyliteres flakonokban megy az áru ★ Halk szavú, gyors kezű asszony az „Akuvit”-telepen Kispál Béláné, aki szintén a paprikával pórul járt szövetkezeti dolgozók oldalán tüsténkedik. Átmegyünk a laboratóriumokon, a zümmögő, kotyogó ballonok közén, s a zsúfolt kis öltözőben ülünk le néhány mondat idejére. Természetesen azzal kezdjük: nem szokatlan-e a nehéz, paraszti munka után vegykonyhán tenni-venni? — Más ez, mint a földön bajlódni, az kétségtelen. De hát nem volt más választásunk. S végsőben nincs is ok a panaszkodásra. Fedél alatt,' melegben dolgozhatunk télidőben is, a keresetünk pedig ott van, mintha paprikával, paradicsommal foglalkozná- nánk — mondja Kispálné. — Minálunk különösen fontos ez a havi ezerötszáz! Két kislányt nevelünk vasutas férjemmel, s OTP-köIcsön- nel épített házunk árába legalább három évig kell még fizetni a törlesztést. — Nem egészségtelen, amit itt végez? — Pálinka helyett, reggeli ébresztőnek nem ajánlanék egy kortyot sem a folyadékból, amit előállítunk! De amúgy nem ártalmas a szervezetre. Betartunk minden előírást, ami csak szükséges a vegyszerekkel való bánás közben.. „ ★ Beszélgető partnerünk visz- szamegy munkahelyére, az egyik laboratóriumba, ahol legfőbb dolga most a flakonok címkézése, ő zárja le a rózsaszínű folyadékkal töltött kis tartályokat, s fűzi rájuk az ,',Akuvit”-emblémái, amelynek hátoldala a szükséges felhasználási utasítást is megadja a gépkocsitulajdonosnak. Mi pedig azzal a npegnyugtatő érzéssel távozunk a kis telepről, hogy tucatnyi családban ismét erősítette, növelte a jó közérzetet a nőpolitika helyes értelmezése, gyakorlati alkalmazása. A gazdaság vezetői olyan munkát találtak a termelésből különben kieső asszonyoknak, lányoknál«, aim hozzájuk illő, s hosszabb távon biztosítja egy-egy család gazdasági megalapozottságát fw, gy.) Mwmw^ 1973. november 39,, péntek Ev Elveszületések Halálozások ‘Természetes szaporodás ezer iákosra jutó száma Í92S 29,4 19,9 9,5 1938 19,9 14,2 5,7 J950 20,9 11,4 9,5 1960 14,7 10,2 4,5 1965 13,1 10,7 2,4 1972 14,7 11,4 3ß