Népújság, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-07 / 235. szám
Szolgálatban... ÖregüSSZDItfOli A szobában makulátlan rend. A mestergerenda hősiesen tartja a széles tölgyfa lapokból álló mennyezetet, a két parányi ablakon beszivárog az elfáradt, őszi nap fénye. Az asszony fényképet akaszt le a falról, a kópia rnegsárgult' szélei kezdenek valami lassú, időtlen erő hatására befelé göndörödni. Az asszony természetes, egyszerű hangon sorolja a családot, vastag ujjával kísérve a mondatokat. — Ez a néném, ő még most is él. Ö az egyetlen, rajtam .kívül. Heten voltunk. Heten? Ügy van. Ö tizennégy éves korában halt meg — mutat a képre — aztán az egyik másfél éves korában. Ketten élünk .még a családból. A férjem 1942-ben volt itthon utoljára. Tizenöt nap szabadságot kapott és hazajött a Dontól. Ez itt a férjem — a sarokba mutat, egy berámá- zott, díszes, cicomázott, hatalmas oklevélre emlékeztető lapra, amelynek tetején Nagybányai Vitéz Horthy arcképe mosolyog, alatta pedig, élénk színekkel megrajzolva, egy vágtató huszár, a fej helyére odaragasztva a férj portréja. —- Harminchatban esküdtünk, két év múlva bevonult, aztán még hazajött, itthon volt vagy két évet és ment a háborúba. Azt mondták, önként jelentkezett. Dehogy jelentkezett önként. A szegény^ ember mindig oda megy, ahová parancsolják. A Dontól még itthon volt tizenöt napig, akkor csináltattunk is egy fényképet, mert még nem volt rólunk kép. Utána is küldtem, de visszaküldték. Azt nem írták, hogy meghalt, csak nyoma veszett, amikor visszavonulás volt. Persze, meghalt. Hiszen akkor csak hazajött volna ugye? — Gyerekeim nincsenek, egyedül vagyok. Negyvenöt éves voltam, amikor elkezdtem kapni a férjem után a nyugdíjat, eleinte negyvenöt forintot kaptam, most 197-et. Eljárok dolgozni, voltam az egri Dobó tsz-ben is négy évig, az itteni noszvaji tsz- ben is négy évig, az erdő- gazdaságnál is. A munkalapokat összegyűjtögettem, hogy el tudjak számolni az megfosztott dió zörgése, amint egymás után kopan a vödör aljába. n, — A férjem vett egy szamarat, azzal járkál egész nap, fát hord, fuvarozik. Nyugdíjat se kap sehonnan, pedig, amikor megesküdtünk, azt mondta, hogy három év van a nyugdíjáig, de ez nem volt igaz. Tetszik tudni, én másodszor is férjhez mentem, mert az első uram meghalt. Így lettem Dósa Lászlóné. — Mikor házasodott másodszor, Dósa néni? — Tizenöt... Nem tudom. Biztos elmúlt már tizenöt éve De ez az ember nem olyan jó, mint az első volt. Nem is vagyunk egy kenyéren. Odamegy a zöld konyha- kredenchez, lenyitja a fiókját. Két félbe vágott kenyér van gondosan egymás mellé téve. — Ez az 6 kenyere, ez meg az enyém — mutatja. Bezárja a fiókot és visszaül a díványra. — Miiről is beszéltünk? A családról? Igen. Három lányom van, két fiam, meg tizenkét unokám. Minden unokám úgy hív, hogy édes mamám. Az nagyon jó, ha az unokák itt vannak, az a legjobb. A fiaim meg a lányaim gyakran jönnek — mikor ezt mondja, hirtelen összecsapja a kezét, maga elé néz egy picit, mintha keresne valamit, aztán egész máshol folytatja., mint ahol abbahagyta. de Józsika, az unokám, játszásból kifújta az egészet. Megint visszaül mellém a díványra. — Tetszik még valamit dolgozni, Dósa néni? — Persze, hogy dolgozok, aranyos emberem. Virágot szedek, azt árulom. Egerbe járok vele. Ott már sok jó vevőm van. Tavasszal elkezdem a barkával, aztán jön a hóvirág. Ilyenkor ősz felé, meg csipkézni járok ki, Itt a Noszvaj körüli hegyekre. De már nem tudok annyit szedni, mint régen. Csak öt-hat kilót naponta. Nem is tudom, mi lesz, ha már nem tudok dolgozni? Mi lesz akkor velem? Az emberre nem számíthatok, a családjaimnak megvan a maga baja. Melyik gyerek visz majd el? Hova kerülök? — Mi a kedvenc virága, Dósa néni? — A hanga. A hangafű. Az a legszebb. A deszkakerítésnél elbúcsúzunk. Az autóból még sokáig látni a dombtetőn álló házat. Fura dolog ez az ősz, még harminc éves korban is. Aztán lassan, magamban mormogni kezdek egy verset. Letéptem ezt a hangaszálat, már tudhatod, az ősz halott, ó idők szaga, hangaszálak... Szigethy András MEGLEPŐ HANGÜ levelet kapott szerkesztőségünk a minap K. F. aláírással. A levél írója arról panaszkodott, hogy szerinte ártatlanul szabtak ki rá büntetést hivatalos személy elleni erőszak miatt. „Az igaz — áll a levélben —, hogy volt egyenruha azon a rendőrön, aki csendre intette a társaságunkat. De nem volt szolgálatban. Nem volt sem án- tánt szíja, sem pisztolya, sem gumibotja. És meg ő akart igazoltatni. Engem ártatlanul ítéltek el...” stb. stb. Hát igen, nem ritka, amikor' a szolgálaton kívül is kénytelen intézkedni a rendőr, akár egyenruhában,akár civil ruhában van. Levélírónk vélt ártatlansága mellett mi sem tudunk kiállni. Sokan védekeznek ezzel, amikor hivatalos személy elleni erőszak miatt vonják felelősségre őket. Ez a szemlélet azonban meglehetősen torz, s egyáltalán nem fedi szocialista rendőrségünk feladatának lényegét. A Magyar Népköztársaságban a rendőrség feladata a közrend és a közbiztonság védelme, a bűnözés elleni harc, illetve az állampolgári fegyelem és a a szocialista együttélés szabályainak betartására irányuló megelőző tevékenység. E feladat ellátása során rendőrségünk a dolgozó népre, az állami, társadalmi és a gazdasági szervekre támaszkodva védi az állam biztonságát, a társadalmi tulajdon sérthetetlenségét, az állampolgárok szabadságát, személyi és vagyonbiztonságát. Nem kicsi és nem könnyű munka ez! Az 1955. évi 22-es számú és az 1956. évi 35. számú törvényerejű rendelet újonnan szabályozta a rendőrség tagjainak jogait és kötelességeit Ezek a rendeletek nem határozzák meg, hogy mikor intézkedhet „hivatalosan” a rendőr. Tehát az intézkedési kötelezettség a szolgálatban nem levő rendőrre is vonatkozik — ahogy ezt a szabályzat többek között előírja: — ha nincs mellette szolgálatos rendőr, vagy ha a szolgálatban levő egymaga nem tud intézkedni. Aki egyenruhában van, rendőri létét már ezzel igazolja, ha pedig civilben van, rendőri igazolványának felmutatásával jogosult az intézkedésre. A BM-szervek szaknyelvén szólva: 'a rendőrség tagjai szükség esetén bármikor szolgálatba helyezhetik magukat. Magyarra fordítva: a közrend és közbiztonság őrei tulajdonképpen állandóan szolgálatban vannak. MÉG TOVÁBB is mehetünk ezek ismeretében. Amikor például valamelyik állampolgár segítséget nyújt az intézkedő rendőrnek, ugyanolyan jogi védelem illeti meg, mint magát a rendőrt. Ezek után gondoljuk el, hogy vajon milyen jogcímen támadhatnak ' rá egyesek azokra, akik hivatásukat teljesítve lépnek fel a rendbontók ellen, közösen például azokkal, akik állam- polgári kötelességüknek érzik a rend őreinek nyújtott ■ segítséget. Akik a bármikor (tehát nemcsak „szolgálatban”) és jogosan intézkedő rendőrre rátámadnak, kötelességének teljesítésében erőszakkal vagy fenyegetéssel próbálják megakadályozni, elkövetik a hivatalos személy elleni erőszak bűncselekményét. Az utóbbi időben országosan csökkent ugyan ezeknek a száma, de a cikk elején említett furcsa és torz megoko- lás arra késztetett bennünket, hogy leírjuk: nem a vállszíj, a pisztoly és a gumibot privilégiuma a közrend és a közbiztonság fölötti őrködés. (Jól is néznénk ki...) És a „műszakváltás” sem jelenti egyúttal a semlegesítést. AKIKET HIVATALOS személy elleni erőszak miatt már felelősségre vontak, mindezt megtanulták. De — a tanulmányok ilyetén folytatása helyett mindenki szívesebben apellál a józan észre, az állampolgári és a társadalom iránti kötelességekre. (hátai) ha a kedves vendég... A vendég fizet, tehát « vendégért történik minden, tartja a régi mondás. Ennek az igazságnak\. az ismeretet bizonyítják a nagy- rédei Szőlőskert csárda dolgozói a készségükkel, figyelmességükkel, gondoskodásukkal. Ki ne ismerné ezt a „napidíj-csardának” nevezett kisvendéglőt a 3-as út mellett? Modt, hogy az AGIP-benzinkút is megnyílt a szomszédságában, talán még nagyobb érdeklődés nyilvánul meg iránta. Főként a belsőségből készült ételei a kedveltek. Érdekesen változik a forgalom is. Reggel és este éri el a csúcsot: a kiszállás kezdetén és a végén. De különjáratú autóbuszok is gyakran parkolnak a terasz előtt. Sokan kíváncsiak a fából készült hétvégi házakra is, amiket jó érzékkel itt mutat be a TUZEP — majdnem természetes környezetben. A- zsúfoltság olykor elkerülhetetlen a SzölQSkértbe. Hiába minden, a fürge pincérek sem győzik a kiszolgálást úgy, ahogy szeretnék ők is, a vendégek is. Lehetne nagyobb is ez a csárda: sóhajt fél ilyenkor a vendég a zsúfolt asztalok láttán. Ha jó az idő, akkor a tágos teraszt is benépesítik a bejárat előtt. De van még egy terasz. Éppen az éttermi helyiségek fölött. Ezt nem használják ki. Pedig érdemes volna. Nem is kellene sok munkát fordítani rá. Ha körülvennék üvegfallal, rátennének valami könnyű tetőt, még az időjárásnak sem lenne kitéve ez a tágas tér, az innen nyíló kilátás pedig önmagában is sók örömet szerezne a vendégeknek. Az, hogy étellift szállítsa 4 megrendelt tálakat az emeleti helyiségbe, ma már nem okoz technikai megoldásban nehézséget. Ha a kedves vendég a legfontosabb, márpedig a vendéglátásban mindennek 6 áll, illetve ül a közepénv akkor érdemes lenne <t Szőlőskert csárda gazdájának, a Gyöngyszövnek az ötlettel foglalkoznia, önös gazdasági érdekei is ezt kívánják. (—ár) < éveimmel. Jövőre megyék nyugdíjba. A háztetőt ki kéne javíttatni, mert a sindel már nagyon öreg rajta, kifü- röaték a verebek is, egy helyen be is szokott csepegni a víz. A hangját már a konyhából hallom a cserépedények közül, az asztalon kezembe akad még egy kép: villogó fogsorú kislány néz szembe az idővel, a kép hátlapján ceruzával írva: Majnár Rebeka. Odakint- ről behallatszik a meghámozott, zöld héjától frissen írnltm MSS. Oktober vasámau — Ez az Olga nem megy a fejembe. Tizenegy évig jól éltek a férjével és egyszerre csak elváltak. Húsz éves koráig nem ment férjhez, mindig azt mondta, hogy nem fogja elsietni. Aztán mégis elváltak, most meg már újra férjhez ss ment. Dósa néni felkel, járkál a szobában, a fehérre meszelt falon bóbiskolnak az őszi legyek. — Nahát, hogy mennyi legyünk van. Vettem ilyen fújókát, amivel be lehet permetezni őket, aztán megdög- lenek. Azért vettem, mert nem akarom ütni őket, üti őket is biztos a sorsuk, mit üssek még ón is rajtuk. Gondoltam» jo lesz «a a öijoJsa, Rókák a Idén több meghívást kaptam már jó ismerősöktől, barátoktól: várnak szüretre. Ha szabad időm engedte, el is mentem. Egy ilyen szüret alkalma adta gondolatát ennek az írásnak is ... Nadrágszíjnyi táblában hajladoztunk, fosztogattuk serényen a termő tőkéket. Körös-körül mások is ezt tették a szomszédos táblákban. Szüretelők vidám hangoskodása töltötte be az egész hegyoldalt. Gyári munkás barátom egyszercsak felegyenesedve, verejtékező homlokát töröl- getve, a?t mondta: — Rókák a szőlőben ...? Kíváncsian néztem körül, hol, merre vannak a vörös- bundás, vitorlás farkú som- polygók. Barátom röviden felnevetett, aztán komoly arccal ma_ gyarázta, hogy más rókákról van szó. — En a kétlábú róltákra gondolok, akik ravaszdi módon visszaélnek betegségükkel, lopják az állam pénzét és közben maszekolnak, napszámba járnak. Itt is van néhány táppénzes szüretelő. Kapja a táppénzt és melle megvan a 300 forint napszám is, meg a kaja, pia. Mindjárt bizonyítékot is szerzett. — Hé, szaki! — kiáltott át a szomszédos táblába. — Hogy van a kedves reumája? — Köszönöm kérdését, remekül érzi magát — válaszolt mosolyogva a megszólított. — Tudja, az orvos napfürdözést javasolt neki. Gondoltam, valamiképp hasznosítom magam, ne menjen kárba a drága idő. % — Es ha valaki keresi otthoni ___ ____- — . s zőlőben — Ki keresne?! — A beteglátogatók. — Tudják, hogy régóta reumám van. Nem keresnek. Engem nem keresnek. Különben is úgy tudják, hogy a bogácsi fürdőre járok. Oda nem jönnek utánam, mert ugye, más megye. Üjra nekiláttunk a tőkék fosztogatásának. Mikor ebédhez ültünk, barátom elmesélte, hogy ezer meg egy módja van a táppénzcsalásnak, s a haszonszerzők ki is használnak minden lehetőséget. Volt idő, mondta, mikor komolyabban ellenőrizték a „maródisokat”. Ellenőrei voltak a gyáraknak és a Társadalom- biztosítási Igazgatóságnak. Az ellenőrzés most már a szak- szervezetek dolga, meglátogatják a beteget, ajándék- csomagot visznek neki, „hogy van, hogy van, gyógyulást mielőbb” és pasz, kész az egész. Aki nem hiszi, járjon utána. Megpróbáltam utána járni a dolognak. Hogy mit sikerült kiderítenem, elmondom ... Első utam a Heves megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságra vezetett. Statisztikai adatokat kértem, lássuk, mit mutat a táppénzes létszám alakulása. Múlt évi adatokkal szolgáltak, az ideiek csak később mérhetők. 1972-ben Eger térségében, a szüreti hónapokban 2970 (szeptember), illetve 2981 (október) ember volt táppénzen. Ez az összes biztosított (66 ezer fő) 4,5 illetve 4,6 százalékát tette ki. A kifizetett táppénz összege havi átlagokban 5,5 millió forint. A társadalombiztosítás szakemberei szerint a táppénzes létszám százaléka a—6 tizeddel lehetett volna alacsonyabb, ha a szakszervezetek társadalombiztosítási tanácsainak ellenőrzése hatékonyabb. Arra a kérdésre, hogy ellenőrzi-e a táppénzeseket az igazgatóság, egyértelmű választ adtak: nem! Volt régebben, évekkel ezelőtt egy betegellenőrük, de annak státuszát megszüntették. Az ellenőrzés dolga kizárólagosan a szakszervezetek társadalombiztosítási tanácsainak (tt) feladata. Példának elmondottak egy friss esetet: az egyik alföldi állami gazdaság dolgozója kisebb-na- gyobb megszakításokkal 3 hónapot töltött táppénzen, közben kb. 10 ezer forintot keresett kamillagyűjtéssel. Az esetet rendőrségi feljelentés adta tudtukra. ök annyit tehettek az ügyben, hogy utána jártak, mi az igaz, a tényekről értesítik a gazdaság, társadalombiztosítási tanácsát, mert az intézkedés joga (a táppénzletiltás) a tt-t illeti. Az SZMT társadalombiztosítás tanácsának vezetőjét kerestem meg ezután. A beszélgetés tapasztalatait összegezve nyugodtan állítható: tisztultabb a kép. A szak- szervezetek és aktivisták általában jól látják el a társadalombiztosítási feladatokat és mindig arra törekednek, hogy emelkedjék a biztosítottak társadalombiztosítási ellátásának színvonala, az ügyintézés pedig egyszerűbb, jobb és gyorsabb legyen. Fokozottan ellenőrzik a társadalom- biztosítási kifizetőhelyek működését, rendszeresen gondoskodnak az aktivisták szakismereteinek gyarapításáról. Nem kevés a táppenz- elvonások száma sem. Sajnos, az üzemi szakszervezetek még mindig nem kellően érzik érdekeltségüket a táp- genses állomány alaki tata-' ban, sok helyen él az a helytelen szemlélet, hogy a betegség bérmegtakarítást jelent. Nem eléggé figyelnek arra, hogy a bérmegtakarítás mellett termelési érték-kiesés is jelentkezik. Egyszerűbben: kevesebbet nyernek a réven, s többet veszítenek a vámon! A betegeket elsősorban az egészségügyi szolgálat orvosai ellenőrzik. Ezzel nincs is különösebb baj, a körzeti és a felülvizsgáló orvosok rrem liberálisabbak, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt.'A hibákat inkább a társadalmi ellenőrzés területén kell keresni. Es a hiba leginkább ott van, hogy a tt-k beteglátogatási albizottságainak tevékenysége többnyire megreked a jótékonyság szintjén — segítségnyújtás, vigasztaló szó, jó tanács, ajándékadás. Ugyanakkor szemeiül tévesztik egyes helyeken azt, hogy a jótékonykodás mellett a beteglátogatás ellenőrzés is! Aki betegsége idején háztájiban „szorgoskodik”, vagy maszekol, napszámba jár — az táppénzcsaló.' A táppénzcsalökat pedig csakis fokozott ellenőrzéssel lehet leleplezni. Különös gonddal kell vizsgálni, ellenőrizni az állandóan visszatérő megbetegedéseket — mint ahogyan ezt a szakszervezeti aktivisták kátéja is leszögezi, a tt-k beteglátogatási albizottságainak tevékenységét megszabva. Gyanú esetén már az első nap fel kell keresni t. betegeket. Ahhoz, hogy fokozottabb ellenőrzést , lehessen végezni, meg kell erősíteni a beteglátogatási albizottságokat, növelve a hivatali betegellenőrök számát. így nem vesznek el, nem csurognak ei súlyos milliók. És kevesebb lesz a táppénzes szüreti vigalom is, kevesebb a rák* a szőlőkben .. .... Pataki Etess*!
