Népújság, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-24 / 249. szám
Biennale A parancsnok kezet fog a meghajtó poétával, aztán a hegedűs felé fordul. — Ott — mutat a város felé —, majd lesz idő az ünneplésre, meg a barátko- zásra. Itt már — jelzi szigorú fejrázással — egy percet sem veszthet. A művész megértőén elcsomagolja hegedűjét, összehajtja a kottát. — A G-hú- rom úgyis rossz volt! — sziszegi Ali felé. De Ali erre csak legyint: — Másra kell most a vonó! — S a népügyész komorságával tekint körül. A munkások derűsen ösz- szenéznek, de Ali korántsem érzi, hogy fontoskodott. Hisz itt, a küldöttek közt, tán nem lenne kinek a körmére nézni? A parancsnok rögtön elkobozhatná ' Zápolya keménykalapját, hogy nagyságát a jogtanácsos fejével összevesse. De erre most nem jut idő A sereg félelmes zúgással tovább árad, a delegáció felkap egy előzékeny teherautóra. Az arcokon diadalmámor, a két diák meg- dicsőülten szorítja egymás kezét. — Nagy vers volt?! — ordítja Türk a dübörgésben. — Mint alkalmi! ■— ordítja vissza Ali. A perc azonban mégiscsak nagyobb. S ahogy elkomolyodnak, egyszerre kicsik, majdnem gyerekek lesznek. Körülöttük hatalmas áradatban vonul a sereg. Az ágyúk, a géppuskák fenyegetően néznek a hegy lankáin ázó városra. De holnap, ha a Pannóniában asztalhoz ülnek, Zápolya joggal jelentheti: — Ügy elesni, ahogy azt a mi városunk tette, nemhogy egy helység, de Zsiga, a legügyesebb pincér is ritkán szokott. Mert itt uraim, egy kávéscsésze se tört ösz- szeJ (Vége) Először került sor „Élő újság" szerkesztésére a közönség előtt 'hétfőn este Egerben A Művelődési Központban a Népújság iS éves jubileuma alkalmából rendezett Élő újság-esten a heves megyei Pártbizottság és a megyei tanács lapjának olvasói, őszinte barátai és kritikusul ezúttal hangban — sok kérdéssel és beszélgetéssel fűszerezve , kapták kézhez a megyei napilapot, a Népújságot. Fotónk a sikeres esten készült. , (Foto: puskás Anikó) Szeptember végén nyílt és november közepéig lesz látható a Műcsarnok termeiben a II. nemzetközi kisplasztikái biennálé. Hazánk legrangosabb nemzetközi képzőművészeti eseménye lett ez a biennálé az 1971-es, első nyitótárlat után. A jelentkező országok és művészek száma egyaránt jelentősen bővült, mintegy más- félszeresére nőtt. Jelenleg több mint 500 alkotás látható a kiállításon, 130 művész alkotásai, akik öt földrész 36 országát képviselik. A tárlat meglehetősen széles körű betekintést enged a világ plasztikai alkotóinak szerteágazó tevékenységébe, sokféleségébe. Plasztikáit, s nem kisplasztikáit írtam, s nem tévedésből: bár hivatalosan nem küldhetők a bien- náléra nagyobb műhöz készített vázlatok, vagy tervek, mégis, sok alkotásnál érezzük, hogy nagyobb formát, több levegőt, helyet kívánna. S ez talán annál is szembetűnőbb, mert a tárlat feltűnően túlzsúfolt, s így nemhogy a szükséges, de az elégséges terük sincs meg a plasztikáknak. Ezért válik a tárlat sokszínűsége helyenként fárasztóvá, zűrzavarossá. A kiállítás első termében a magyar anyag kapott helyet. A díszterem bal oldalán Medgyessy Ferenc, a legnagyobb magyar szobrász (Fe- renczy Béni nevezte így) munkásságának tisztelegve, életművét válogatott anyaggal kívánják bemutatni. A terem jobb oldalsó részében a magyar kiállítók: Vilt Tibor, Kerényl Jenő, Mikus Sándor, Kiss István, Kiss Sándor és Kovács Ferenc műveit helyezték el. A magyar anyag, sajnos, méltánytalanul került erre a kitüntető helyre: úgy érezzük, hogy semmivel nem emelkedik a tárlat általános színvonala fölé. A magyar anyagból a nemzetközi zsűri Vilt Tibor szobrait díjazta, ám ismerve a .művész munkásságát, megállapíthatjuk, hogy az itt bemutatott művei nem a legjelentősebbek, legjellemzőbbek. Ám ugyanezt elmondhatjuk a nemzetközi díjazotnagyobb, erősebb ösztön tör fel, s mielőtt a küldött folytatni tudná, már kezet is nyújtott. A motorok túlharsogják az üdvözlő szavakat, de tartalmuk leolvasható a barátságos és hálás arcokról. S hőseink felbuzdulnak. Ali előlép, és a tiszt elé tartja a pompás bársonydobozt. Keze reszket, de arcán a városatyák nemes fönsége ül. A kapitány bámul, majd széles mosollyal kiemeli a ládika tartalmát, a hatalmas, díszes kulcsot. Felmutatja, s a közeli város felé int. De ez csak a kezdet. Türk, az SS-biciklin érkezett diák most könnyedén iélretaszítja Alit, s meghajlik, mint egy iskolai évnyitó ünnepségen. Fejét fölveti, szeme a ködös távolba tekint. Hangját elnyeli a motorok dübörgése, de gesztusairól, átszellemült arcáról látni, hogy szavalni kézdett. A tisztek zavartan toporognak. Igaz, hogy egy mukkot se lehet megérteni, de azért ünnepi perc ez. Maga a tankcsoport parancsnoka is csak lopva pillant az órájára. Mi lesz, ha egy bújká- ió nyilas most röpíti a levegőbe a porcelángyárat. Tűrhető-e akkora késés, a haditerv könnyelmű megszegése a váratlan matiné miatt? A háttérben közben újabb műsorszám készül A ..Dongó” című virtuóz zenedarab kottája-máris ott függ Zá-pólya hátán. Az ügyvéd, mint a koncertek kezdete előtt, megigazítja a nyakkendőjét, a művész ázó hegedűjét hangolja. A múzsák hajlékává lett mezőségen azonban türelmetlenül zúgnak a tankok. Mai tv-ajánlatunk Vili Tibor: Plasztika III. takról is: a tárlat részvevőit csak az itt kiállított kompozíciók alapján ismerők meglepve és értetlenül állnak Pomodoro olasz szobrász művei előtt. Három műve közül a két Forgó semmit nem árul el tehetségéből és nagyságából, mindössze az Oszlopos dombormű ragadja meg a néző figyelmét domború félgömbjeit átszelő oszlopaival, pálcikáival, amely konstruktív geometriai formákkal olyan teret épít fel, amely kikívánkozik a kisplasztika szűk keretei közül. A biennálé többi díjazottjáról általában elmondhatjuk: a zsűri meglehetősen pozitívan értékelte a nemzetközi mezőnyben azokat az alkotókat, akik művészetén érződik hazájuk régi, vagy új atmoszférája, nemzeti formakincse. Így például az indiai Janakiram az ősi, misztikus táncmozdulatokat, Siva- íormákat fogalmazta újra. Hasonlóképpen a szintén díjazott perui Roca-Rey az azték formakincset felhasználva mintázza kompozícióit. A szovjet művészek közül Voszkreszenszkaja. alkotásait jutalmazták díjjal, s az fl művein is megfigyelhetők, még talán az előzőeknél is egyértelműbben, a népi faragás, a népi mintázás hatása. A zsűri nem volt elfogult sem az absztrakt, sem az ábrázoló művészettel szemben. Hiszen kiemelték a jugoszláv Kucanski teljesen elvont fakötél kombinációit, a részben naturalista formákkal dolgozó, de ezeket a részformákat szürrealistán egységbe komponáló cseh Storek alkotásait, és a natura utolsó formáit, a mértani idomokat, oszlopokat és egyéb geometriai elemeket felhasználva emberi figurákat építő osztrák Avramidis kompozícióit is. Végeredményben a biennálé számos érdekes tanulsággal szolgál. A kiállított alkotások végigtanulmányo- zása után megállapíthatjuk, hogy a világ alkotói elfogadták a budapesti kiállítást olyan szintű eseménynek, ahol érdemes bemutatkozni, s ahová nem lehet bármit beküldeni. Chikán Bálint Rubin Szilárd: Kisvárosi legenda A Magyar Kommunista! Ifjúsági Szövetség aranyko- szórás KISZ-jelvénnyel tüntette ki Papp Valériát, az ] egri Finomszerelvénygyár dolgozóját. Az adácsi általános isko- < la egykori kisdiákja hosszú ' utat tett meg, amíg elért' eddig. Évek hosszú során át '< példamutató aktivitással < vett részt az ifjúsági szer- • vezet életében. s mindezt < úgy végezte, hogy gazdasági > munkájában sem találhatott < senki kivetnivalót. A KISZ-munkáról beszél-; gettünk, kitüntetése után. < Általában szokás az, hogy a; KISZ-munkát nagy részben < uz agitációs és propaganda-; tevékenységen keresztül mér-; jék. Éppen ezért felelősség- teljes poszt ennek irányítá- ; sa. Ezt a munkát végezte; Papp Valéria a vállalati; KISZ-bizottság megbízású- J bál. Papp Valéria szívesen szá- mól be módszereikről is: nálunk az oktatásban vált be legjobban, amikor más és más előadó — a kérdés leg- ; jobb ismerői közül — tar- ; tóttá meg az előadást. Nagy ; súlyt fektettünk a tagok po- ; litikai aktivitásának növelésére, de soha sem feledkeztünk. meg arról ehhe: szűk séges, hogy szí"1-sc es sok oldalúvá tegyük a szervezeti életet. 8STO. október 24., szerda II. rész. — Szép kis ficsúr — kiáltja megvetően. — Jó, hogy nem taxit bérelt! Zápolya még reménykedik a kalaptrükkben. Alighogy felzárkózott, s ujja máris a karima alá téved. Lopva, könnyedén megint csak lazít rajta. A kalap elszáll, a kerékpáros azonban el is kapja, és készséggel visszanyújtja. A gépről nyurga, izgatott diák ugrik le. — Csakhogy itt vagy! — támad rá Ali. Türk az útfélre dobja a gépet és beugrik a barátja mellé. Ali döbbenten mered a tékozlóra: — Itt hagyod? — Muszáj! SS-gép. A Gestapo elől loptam ... — Kár érte ... De Türk egy Rolls Royce- ra is fütyülne most. — Itt van a versem! Ali rá sem pillant a kéziratra. — Ezért jössz későn? — A végét átírtam... — Most?! A szó vad zúgásba fullad, a város felé húzó szovjet repülők zúgásában. A pilóta, aki a legalacsonyabban száll, talán belé is láthat a költeménybe, ő a megmondhatója, hogy Türk. az utolsó percben, nemcsak kereszt-, de belső rímet is csinált Zápolya mélyen és véglegesen szemére húzta a kalapját. Így nem fújja le a szél. viszont látni sem kell. Elég, hogy a lübörgést hall- í ja' > Akik látnak, a szemközti $ dombra merednek. A domb és a felkűszó út egy pillanatig még üres, aztán előbukkan egy harckocsi ágyúcsöve. Elérkezett a helytállás perce! Türk, a költők örök hiúságával megigazítja lúdtolközelednének. nyomukban álruhás pesztonkákkal. Az élen közben magasra tartják a zászlót, a vöröset meg a fehéret is, valaki fölemeli az „Isten hozott!” szövegű táblát, s a küldöttség lelkes éljent kiált. las diáksapkáját, Ali a történész komolyságával stopperórájára tekinti Nyilván a kíváncsi utókorra gondol. A dombon felbukkannak a tankok. Sötéten, fenyegetően jönnek az ónszinű égbolt alatt. Meg lehet állítani ezeket a kolosszusokat verssel * meg hegedűvel? így, szemtől szembe végzetes nagyralátásnak rémlik! A kis csoport azonban halad. Mennek, a munkások csillagában, a bányászok jószerencséjében bízva. A fiúknak meg mintha külön nagyszerű h > jszkóp volna a zsebükben: Ali már integet is. bizalmasan, mintha óriási gyerekkocsik A félelmetes 'harckocsik lassan megállnak az apró emberkék előtt. Egyetlen valaki lépdel, vakon és gyanútlanul, egyenesen neki a tanknak. Ott koppan egyet és megáll. Keze reszketve tapogatja a páncélt, a géppuska csövét. Aztán vadul hátralöki a keménykalapot, bokáját összevágja és inogva lelép. Egy tank mögül ezalatt gépkocsi bukkan elő. a tisztek kiszállnak, a küldöttek elé lépnek. — Mi... — kezdi a vájár. A parancsnok szigorúan és bizalmatlanul néz. De a katona ébersége mögül egy katasztrófa felé — gyilkosság, öngyilkosság, tragédia váltják egymást; — Szerb Antal írta Dosztojevszkijről: ő az a regény műfajában, ami drámában Shakespeare. A televízió filmje Goljadkin úr című regényéből készült, amit Grigássy Éva fordított. A forgatókönyvet Gera György készítette. A történet főszereplője — Goljadkin — egy pétervári hivatal- nokocska, aki egyszer az utcán sétálva döbbenten éli meg, mert észreveszi, hogy saját maga jön szembe vele. Ettől kezdve együtt maradnak, s e hasonmás karriert csinál. Ez a hasonmás még szolid alak a többi Dosztojevszkij-regény kettéhasadt figurájához képest — azok már gyilkolnak is, megteszik mindazt, amit a hős maga nem mer megtenni... A film főszerepében Holtmann Pétert láthatjuk, a többi szereplők: Bilicsi Tivadar, Bozóki László, Gelley Kornél, Verebély Iván, Mik- lósy György és Gyenge Árpád. 20.00: Hasonmás Tévéfilm Dosztojevszkij regényéből. Dosztojevszkijnél mélyebben senki sem ásott az emberi lélekben, előtte semmi sem maradt titok. Dosztojevszkij már első regényével ismert és népszerű író lett, ám ez csak előjáték volt. Művészete csak a halálos ítélet után — amit a kivégzés előtt percekkel változtattak át kényszermunkára — bontakozott ki. Életét a nyomor és az adósságokkal való versenyfutás tette ki. Műveinek ala1-'-' feltartóztathatatlanul h iák a A sokesxtendős munka kitüntetése Sokéves és áldozatos munka jutalma volt az a jelvény, amellyel tulajdonképpen el is búcsúzott Papp Valéria a KlSZ-szervezet- ben folytatott tevékenységtől. Azaz elbúcsúzásáról szó sincs, hiszen a pártszervezetben végzett munkája mellett továbbra is vállalta a KISZ-szervezet patronálá- sát. Számítanak is segítségére az új oktatási évben, s ahogy ő is mondja: nem olyan egyszerű abbahagyni a munkát, amit az ember éveken keresztül végzett. Simon Imre
