Népújság, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-24 / 249. szám
Békepolitika — állami rangon Dr. Pál Lénára akadémikus, a Központi Fizikai Kutatóintézet igazgatója a békeerők moszkvai világkongresszusára utazó magyar küldöttség helyettes vezetője. A békemozgalom jelenlegi helyzetéről, a moszkvai kongresszusról és a magyar delegáció szerepéről, feladatairól adott interjút. — Napjainkban, elsősorban a szocialista országok következetes békepolitikája eredményeképp beszélhetünk a nemzetközi feszültség enyhülésének időszakáról. Mindinkább érvényesül a népek és kormányok törekvése a kölcsönös megértésre és együttműködésre. Mik a békeharcosok feladatai a jelen körülmények között? — Az új helyzet új, összetettebb feladatokat állít a nemzetközi békemozgalom elé. A békés egymás mellett élés térhódításával előtérbe kerülnek a nemzetközi együttműködést előmozdító társadalmi akciók; a békeharcosoknak gazdasági, tudományos, kulturális és más kérdések egész sorával kell foglalkozniuk a jövőben. Tovább kell erősíteni a tömegek békevágyát, növelni a békéért való _ összefogást, s egyben — a nemzetközi an- tiimperialista egységfront részeként — harcolná a még meglevő válsággócok felszámolásáért, olyan légkör kialakításáért, amelyben lehetővé válik a nemzetközi ellentétek tárgyalásos úton való megoldása. A Szovjetunió és a többi szocialista ország békepolitikája, rugalmas kezdeményezései, az erőviszonyok eltolódása a békeszerető erők javára megindították az enyhülés folyamatát. Befejeződött a vietnami háború, fordulat következett be a szovjet—amerikai viszonyban, kontinensünkön létrejött egy sor — a jelenlegi európai realitásokat tükröző — szerződés. saságban, Rhodesiában, Namíbiában, az írországi polgárháború, a paraguayi és guatemalai ellenforradalmi erők terrorja sem egyszerűen csak „helyi” válsággócok. A nemzetközi békemozgalom nem lehet tétlen egyik színtér harcaival kapcsolatban sem, a szolidaritásnak ki kell terjednie a világ valamennyi olyan területére, ahol igazságos ügyért tömegek, népeit harcolnak. Támogatni kell minden olyan tervet, kezdeményezést, amely arra irányul, hogy mielőbb létrejöjjön valamennyi haladó, békeszerető, demokratikus erő ' antiimpe- rialista egysége. — Miben van a békeerők küszöbönálló moszkvai világkongresszusának sajátossága? Milyen jelentőségű lehet a kongresszus a békemozgalom további fejlődésére és a feszültség enyhülésére? — A világkongresszus már nevében is tükrözi egyetemes jellegét: a békeszerető erők világkongresszusa a nemzetközi biztonságért, a leszerelésért, a nemzeti függetlenségért, a békéért. Ügy véljük, az új helyzet, a békemozgalom új sikerei és feladatai nemcsak indokolttá, hanem halaszthatatlanná is teszik a világ békeszerető erőinek ilyen széles körű találkozóját. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a moszkvai találkozó — mely az előjelekből ítélve a béke-vi- lágmozgalom történetének eddigi legnagyobb demonstrációja lesz — az enyhülés folyamatát figyelembe véve, elő fogja segíteni az impe- rialistaéllenes erők összefogását, a nemzeti békemozgalmak megújulását, hozzá fog járulni a nemzetközi helyzetben elért pozitív változások megszilárdításához, a nemzetközi élet további enyhüléséhez. — Hogyan halad Magyarországon a moszkvai világi'órum előkészítése? — A magyar békemozgaMégsem szabad túlértékelnünk az enyhülést, s erre nemcsak a chilei véres memento figyelmeztet. Délke- let-Ázsia továbbra is hadszíntér, a Közel-Keleten ismét fegyverek ropogtak, s a nemzeti felszabadító mozgalmak elleni, modem fegyverekkel vívott gyarmati hálom egyre inkább széles tömegmozgalommá válik, erő- J* sodik. növeli nemzetközi te-' kintélyét. Ennek alapja az, hogy hazánkban — mint a többi szocialista országban is — a békepolitika: állami rangra emelt politika. Tevékenységének egyik fő területe az aktív szolidaritás kibontakoztatása a szabadságharcuborúk, az elnyomás élesedése a Dél-Afrikai KöztárKiállítás A Szovjetunió Kommunista Pártja — Lenin pártja. 1903—1973-ig címmel kiállítás nyílt Budapesten a Fővárosi Művelődési Há Fehérvári úti kiállítótermében. A képen: érdeklődők a h állításon. a. i . (MTI-Joto; Balaton József felvételé — KS) kért harcoló népekkel — belpolitikai tevékenysége pedig segíti az országépítő munkát, hozzájárul a lakosság jé, nyugodt munkakedvének kialakulásához. A moszkvai világfórumon való tevékeny részvételt a magyar békemozgalom — és a közvélemény — elsőrendű feladatának tekinti. Előkészítése tervszerűen és eredményesen folyik. Megalakult a nemzeti előkészítő bizottság, amely közzétette felhívását a világkongresszus támogatására. Azóta számtalan jelét tapasztaljuk, hogy országszerte nagy az érdeklődés és a segítőkészség a világtalálkozó hazai előkészítésével kapcsolatban. , Békemozgalmunk képviselői részt vettek azokon a BVT-rendezvényeken, ahol a a világkongresszus előkészítése volt napirenden, valamennyi regionális tanácskozáson, s a moszkvai előkészítő konzultációkon is. Az idei, május 9-én kezdődött béke- és barátsági hónap eseménysorozata jelentősen hozzájárult a világkongresz- szus céljainak ismertetéséhez, megértetéséhez. Európa békéjéről és biztonságáról tartott tudományos konferenciák, a latin-amerikai szolidaritási hét, szolidaritás az arab népekkel, demonstrációk az Indokínára vonatkozó párizsi egyezmények betartásáért. a hónap kiemelkedő eseményei voltak. Az előkészületek legfontosabb állomását — a 19 megyei és fővárosi békekonferenciák lebonyolítása után — a VIII. magyar békekongresz- 6zus jelentette. Munkabizottságai azokról az ajánlásokról is tanácskoztak, amelyeket a magyar delegáció a világkongresszus elé terjeszt. A kongresszus bizottságainak többségében azokat a témákat vitatták meg, amelyek a moszkvai világkongresszus napirendjén is szerepelnek. Aktív részvételünk a kongresszuson tehát biztosított. Meggyőződésem, hogy ennek szellemében eredményes munkát végezhetünk, s jelentős lépést teszünk a béke megszilárdítása érdekében. . E, Gy. 1 Mustszagú a levegő. Ezen a vidéken a szőlő és a lignit Volt mindig a legfontosabb. Ma már a lignit a • múlté. Legtovább az ecsédi külfejtés tartott ki. Ez is lehúzta a redőnyt néhány héttel ezelőtt. De a helyébe lépő csőszerelő üzem most is sok szűcsi embert foglalkoztat. A szőlő pedig uralkodik a vidéken. Szerencsére a nova és a delavári már nem mérgez olyan mértékben, mint akár még tíz évvel ezelőtt is. Legfeljebb nyomokban található meg, néhány tőkével a háztájikban. ★ Épül az új orvosi rendelő és lakás. Szinte hihetetlen, de csak augusztusban fogtak, hozzá és már november közepére készen is lesz. A gyors munka a jobbágyi szövetkezet nevéhez fűződik. Közel négyszázezer forintot kell kifizetni ezért az épületért. A háromnegyed részét a pénznek a felettes szerv adta. Várja mái- az új rendelőt ír. Csanádi Attila, aki feb- uárban telepedett le a közegben. A felesége szintén egészségügyi dolgozó. De most a második kisgyereket neveli. Szülési szabadságát tölti. Nem marad otthon, segíteni akar a betegeken továbbra is. ★ Az első „igazi” parkot a Petőfi utcában akarják, kialakítani. Megrendelték a terveket az abasári Költségvetési Üzemtől. Körben cserkőMit kínál és m ' ■ * ** o mit ígér az „éléstár ? TÖBBNYIRE „a piacról élünk” — no, meg a FŰSZERT (vagy pontosabban: a Borsod—Heves megyei Élelmiszer és.Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat) tárházaiból. .az egri, gyöngyösi nagy fiókok készletéből. A kérdés tehát, ami a közelmúltban egy jelentősebb szakmai tanácskozásra vezetett, közérdekű: hogyan gondoskodnak ellátásunkról, mit kapunk és mit ígérnek? Nos. mint kiderült: szükebb hazánk a vállalatnak jelentős területe, hiszen itt történik a teljes forgalom több mint 35 százaléka. S ennélfogva, nyilvánvalóan „súlyának” megfelelően igyekszenek kezelni a vidéket: Eger és Gyöngyös egyaránt új, korszerű, tágas tárházát kapott az utóbbi években. így aztán ma már az előbbi városban kilenc helyett egy, az utóbbiban pedig tizennyolccal szemben mindössze két telepről irányítják a rendkívül fontos munkát. S megnyugtatóan hangzott, hogy a nagy beruházások az egészségesebb törekvések kezdetét jelentik csupán. A megyéről — amely ellátásának fontosságát még inkább fokozza a mátrai és bükki üdülőterület — a továbbiakban sem akarnak „megfeledkezni”. Sőt, a vállalat üzletpolitikája, intézkedés terve — mint tapasztalható, ellenőrizhető — egyenesen kiemelt feladatot szab a fiókok árufedezetének biztosítására, a szállítások szervezésére. Kétségtelenül igyekezetre vall például, hogy a vállalatnál felhagytak már a kényelmesebb beszerzéssel, s kapcsolatot teremtettek a távolabbi szállítókkal is. Aztán, az egyes gyártási' és keresleti időkülönbségek áthidalására vállalták a FÜ- SZERT-nél a nagyobb ipari készletek lekötését, tárolását is. Olykor pedig nem zárkóznak el még a nagykereskedelmi áron történő beszerzésektől sem — ami a gyakorlatban egyébként nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a különböző cikkeket haszon nélkül adják tovább a kiskereskedelemnek. AZ ARUK rugalmasabb továbbítására fokozták a bérelt és saját szervezésű fuvareszközök igénybevételét, bevezették a praktikusabb gyűjtőcsomagolást, s próbálkoztak a kiskonténeres. illetve az úgynevezett „guruló kocsis” anyagmozgatással is. A nyári szezonban az üdülőket és az üdülőhelyi boltokat hetenként már háromszor is felkeresték túrajárataikkal. Szerény kis eredmény, de mindenképpen tükrözi a sikeres erőfeszítéseket, hogy például banánt még a kis. üzletekben is egész nyáron lehetett kapni. Még többet mond az az összevetés, amely a két megye ellátását számokkal is érzékelteti. Ebből ugyanis kiderül. hogy tizenöt árucikk közül tíznél Heves megyében a vállalati átlagtól jobban emelkedett az egy lakosra jutó értékesítés, s a hat árufőcsoportnál ötben billen ismét javunkra ' a mérleg. Hamis lenne persze a kép, ha nem említenők a sajnos, még mindig tapasztalt és tapasztalható hiányosságokat is. A vállalat ugyanis — mint ismert — év közben több cikkből, például száraz húsáruból, „Rama” margarinból, élesztőből, édességből, az úgynevezett „lisztesárukból” — főként a győri termékekből — a különféle díszdobozokból. egyes ételkonzervek- ből, befőttekből, néhány tőkés importból származó pi-r pereáruból. vagy éppenséggel egyszerű cirokseprőből: nem tudta kielégíteni az igényeket. S csak részben teljesítette a vevők kívánságait például a belföldi halkonzervből, „kiszerelt” zsírból, keményítőből, ruhafestékből. Továbbá az is igaz, hogy bár mennyiségben biztosították a fiókok például az étolajat, a kristálycukrot, a gyermekkonzervet, paprikát, a mézet, dzsemet, a különféle tubusos kozmetikai cikkeket, a cipőkrémeket, választékban már kevésbé volt jó a kínálatuk. Jóllehet ez az ipar bűne is—, FELADAT TEHAT még akad bőven — s ezt, mint ígérték: vállalja is a FŰSZERT. Tovább kívánja bővíteni beszerzőkörét, még jobb üzleti kapcsolatokra törekszik, s így a profilon kívüli napi cikkek választékát vagy történetesen a diabetikus készítmények skáláját akarja szélesíteni, éppen a jelenlegi kívánalmaknak megfelelően. Emellett erősíti a minőségellenőrzési. továbbra is biztosítani szeretné a szállítások gyakoriságát — ami egyébként a piaci versenyben eddig is előnyükre vált — iparkodik elejét venni annak, hogy például a túrakocsik olykor kellő raktárkészlet mellett is hiányosan teljesítsék a megrendelők kívánságait. Még nagyobb szerepel szánnak a fiókok mintatermeinek, szakmai bemutatóinak, egy-egy újabb ■ cikk megismertetésének, az eddiginél jobban törődnek a kereskedelmi utazók képzésével. S bár az eddigi tapasztalatok korántsem kedvezőek — hiszen egyedül a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat üzletei fogadják a konténereket — változatlanul törekszenek a korszerűbb szállításokra. Figyelmet érdemlő, hogy bővíteni szeretnék szolgáltatásaikat is: többi között — tekintve, hogy gépi adat- feldolgozásuk a Belkereskedelmi Minisztérium véleménye alapján is mintaszerű — például egyes vállalati statisztikák gépi adatokkal történő ellátásával. Valahogy azonban úgjé érezzük mégis, hogy a legszebb, legbiztatóbb terviek, ígéretek ismeretében sem lehetünk teljesen nyugodtak: hiszen az ellátás — mint ismert — másokon is múlik. Elsősorban talán az iparon, aztán a főhatóságokon, amelyek kereteket szabnak egyes termékek értékesítésére — gondoljunk csak arra, hogy például Domoszlóra egy-egy negyedévben mindössze 16 kilogramm .-szárazáru”, gyulai, téliszalámi jut — nem utolsósorban pedig a kiskereskedők élelmességén, ügyességén, hozzáértésén, lelkiismeretén, felelősségérzetén is áll vagy bukik a program teljesítése. HA NEM FIGYELIK állandóan a vásárlói igényeket, s nem reagálnak kellő érzékenységgel a kívánságokra, a legnemesebb igyekezet is elbukhat. S kérhetjük újfent a panaszkönyvet! <gyóni> Szűcsi mozaik böl készítik majd el a szegélyt. Néhány pad is várja itt a megpihenni akarókat. Titkos i'eménységük, hogy mielőbb itt állíthatják majd fel a község neves fiának. Bajza Józsefnek a szobrát. Ha a megye is segít nekik óbbon. ★ Szóvá tették a jelölőgyülé- sen, hogy a Petőfi és a Szabadság' u. közötti szakaszon nincs közvilágítás. Most két- három lámpát helyeznek itt el. Járdát kapott az a rész is, ami az óvoda és a „népbolt”, az élelmiszer kisker. üzlete között van. Nyolcvan méternyi szakasz ez. Társadalmi munkában segítették az egyetlen szakember tevékenységét. ★ Játszótér lemre a régi káposztaföldek helyén. Furcsa földdarabka ez. Nem érte el még a 200 négyszögölet sem, de több mint' száz helyrajzi számon tartották nyilván a telekkönyvben. Egy-egy számon hat- nyolc-tizenhárom tulajdonos osztozott. A legkisebb birtokrész még az egy négyszögölet sem tette ki. Az öröklés során így aprózódott el. Sokan nem is tudták, hogy itt „földjük” van. Meglepődtek, amikor a kisajátításkor húsz- negyven forintot kaptak. Amelyik helyrajzi szám tulajjlonosát nem tudták kinyomozni, annak forintjait letétbe helyezték. ■ ★ A víz. Már 1964-ben meg akarták oldani, de azóta sem sikerült. Most az Észak-magyarországi Vízügyi Tervező Vállalat ígéri, olyan dokumentumokat készít, amely fúrott kutak segítségével ad majd vizet Szűcsinek, Ecséd- nek, esetleg Gyöngyöspatának is. Ott a bányató, de annak a vizét nagy költséggel kellene tisztítani és távolról szállítani. Völgyzárógát? Drága megoldás lenne. A Földtani Kutató Intézet pedig nem sok jóval kecsegteti a vízről ál- modókat Szűcsiben. Most várják a meglepetést a vízügyi tervezőktől. Alig kétezres a község, de a járásban csak kevés a hozzá hasonló: itt nem csökken a lélelcszám. A fiatalokat a művelődési ház is köti. Szakszervezeti kezelésben van, a vezetője LehócZky Lajos, a tanács végrehajtó bizottságának a tagja. Jó tehát a kapcsolat vele, mondja a vb-titkár, Lámor Ferenc. Épít a fiatalokra a kultúrház. Hogy az a bizonyos énekkar, amely annak idején any - nyiszor szerepelt a rádióban us?^,_. Kétezer is nekirugasz^ kodtak a szervezésnek, az űj- játeremtésnek. Máshol a Pá- va-lcörők felfrissítették az érdeklődést, de Szűcsiben ez sem hozott változást. it Az üzletekben mindig akad áru bőségesen. Az élelmiszer kisker. a fűszer-, illetve az ÁBC-boltot kezeli, a zöldségest és a bisztrót a Gyöngy- szöv ÁFÉSZ. A bisztróban meleg étel nincs, a zöldségesben a minőség miatt lehet időnként szólni. De csak a tartós fogyasztási cikkekért, a motorkerékpárért, a bútorért kell Gyöngyösre beutazni. A napi használatú iparcikkek itt is kaphatók. + Az óvodába 25 gyerek jár. I'ajdnem kétszeres volt a jelentkezés. Ez is beszédes adat. Azt is mutatja a legfiatalabb állampolgárok száma, hogy a magas dombok közé épült községben jól érzik magukat az emberek, az ifjú házasok sem készülnek el innen. Persze, mozgás akad. Szűcsinek nemcsak a jelene megnyugtató, hanem a jövője is bíztató. (G. Molnár F.) HmismGS 19?3 Oktober 81, szerda \