Népújság, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-21 / 247. szám

...hogy a zenei nevelést nem lehet elég korán és eléggé sokoldalú módon fejleszteni ahhoz, hogy ne lehessenek ennek szolgálatában felsorakoztatni az emberi lelemény minden sikerét. Mindent a zenéért és a gyerekért jelszó fogantatásában új és megkapó szabadalom felett folyik manapság a vita — olvasom kedvenc lapomban —, s ez pedig a zenélő edény. Mármint a zenélő éjjeli edény. Hogy a vita nem éppen üres fecsegés, hogy itt komoly eszmék csapnak össze a még komolyabbakkal, hogy az edényke muzikalitása, a muzsika milyensége — barokk-e, avagy beat, népi, avagy műmagyar —, és nem utolsósorban annak biztosítása, hogy a rajta ülő gyermek tevékenysége, és nem holmi csalafintaság hozza zeneileg működésbe az edénykét — nos; mindezt józan anyagiak is igazolni tűnnek.

A kedvenc lapom szerint a különleges belső bevonatú és éppén ezért csalhatatlan edénykék ára 3—400 forint körül lenne, ha a vita meghozná a maga eredményét. Távol álljon tőlem, hogy e hír olvastán olyan alantas és kézenfekvő tréfákat süssek el az edényke kapcsán, hogy például Mozart Varázsfuvolájától, mondjuk a Helló Dollyig kellene kiterjeszteni a füles éjjeli edény repertoárját, avagy olyan morbid és nem ízléses ötleteim legyenek, miszerint meg kellene próbálni az edénykéket sztereo változatban is gyártani. Pfuj! Távol álljon tőlem az ilyesmi, hiszen o téma nem gúnyolni, de sokkal inkább megfontolni való.

Bárki beláthatja, hogy a feltalálók — laknék nevét lapom nem említi —, teljesen önzetlenül a ma legfiatalabbjai számára keresik azt a megoldást, hogy rekedés —■ pardon —, rekedtség nélkül kísérhessék figyelemmel a magyar zenei élet megújhodását és fejlődését tágabb értelemben, és a szülők gyermekeik zenei agyusztálódását segítsék közvetlen formában. Ha nem tréfálunk e kérdésben, hanem arra gondolunk, hogy mennyi időt rabolt el egy anya második műszakjából, vagy mennyit a pihenéséből az a tanácstalanság, hogy - gyermeke sikerrel ülte-e meg a füles edénykét, avagy sem — felmérhetjük az újszerű éjjeli szociálpolitikai jelentőségét is. Ám, ha még eh- héz azt is hozzávesszük, hogy mire a gyermek undorral fordul el a pelenkázástól, addigra megtanulhat szolmizálni, sőt gyümölcsérés idején viszonylag hosz- szabb opusok megismerése is osztályrésze lehet, nem

szabadulhat az ember az öröm és a megelégedettség érzésétől. Csodálatos ám, hogy az alig kétéves gyermek egyforma értelemmel bánjon majd a zongora billentyűivel és az éjjeli edénykével, akár nappal is, hogy a felcsendülő melódiák egyszerre adnak majd hírt arról, hogy sikerrel ült a gyermek és arról, hogy ismét újabb menüettet plántálhattunk leikébe. Csodálatos!

Minden bizonnyal — ahogyan kis hazámat ismerem —, különféle edénykék lesznek, különféle árban, a változó igényeknek megfelelően. Lesz kis re- pertoárú edényke. Lesz olyan, amely a muzsika világának szélesebb' horizontjait zsongja el és természetesen népdalokat sugárzó edényke is piacra kerül. Ahogyan a kedves szülők kedve, ízlése és pénztárcája hozza!

Az árak természetesen az igényekhez igazodnak, egyszerű magyar nótával kétszázötven, sztereó felvétellel és operaáriákkal lesz az négyszáz forint is.

A bili — pardon, az éjjeli edény —, így lesz státuszszimbólum is egyben. A papának Volvója van, a kicsinek sztereó operaáriákat árasztó edénykéje lesz. A papának Trabantra telt csak, hát nyilvánvaló, hogy gyermekének sem tud mást venni, mint egyszerű magyar nótás edénykét.

A gyalogos gyermeke üljön bádogbiIíreJ ..míg e sorokat írom és kicsit jómagam is derülök a híren, amelyet kedvenc lapom a témához egyébként Hő morgolódó fintorral írt meg, magam is elkomo- rodom a végén. A fenébe is, hát persze hogy szamárság az egész, hát persze hogy nem (?) lesz az egészből semmi, de mégis vitatkoznak kérem ezen. Bizony!

Miközben a gyermekruhák, -cipők ára, vita ide, vita oda mindenféle melódia nélkül perdül táncra, és ebben a táncban soha sem az árak, mindig a zsebeink fáradnak el. Csak akkor lennék megbékélve, ha ezek a kis zenélő edénykék azoknak a nótáját húznák, akarom mondani, csilingelnék el, akik határozat ide, határozat oda, még. mindig nem törődnek eleget a gyermekek sorsával és a szülők gondjával.

Teátrum

a

városfalnál

A középkor! váróé életében a városfal nemcsak biztonságot adott, védelmet nyújtott a város polgárainak, de jelképe volt a város rangjának, kiváltságainak, védettségének kézzel fogható bizonyítéka. Nyugat-Európá- ban a városi fejlődés folyamatosságában magától értetődő módon, ahogy a lakosság duzzadásával mind többen és többen szorultak a falakon kívül, a városfal — többnyire szerepel, váltva, esetleg beépítve megmaradt, de elvesztette védelmi feladatát. Létével azonban tanúja maradt a város régiségének. A török hódoltság után, a XVIII. század közepétől különösen, a magyar városok, szinte sebtiben pótolva másfél száz évnyi kiesést a város életéből, rohamosan épülték és terjeszkedtek. A romos, gondozatlan városfal ekkor nyűggé vált; sorra bontották le a falakat Győrben, Egerben, Szombathelyen; másutt beépitet- ték, átalakították, mint Sopronban és Pécsett, ahol gondos munkával napjainkban hántják le a falakról a kétszáz év építkezéseinek kérgét.

Alta'ában 3 Városfalak sorsa Magyarországon a XIX. század második harmadában teljesedett be; ekkor már, végképp útban voltak a romok, vagy néhol nagyszabású építkezések indulták. Furcsa módon azok állanak a fejlődést gátló falak elleni harc élén, akik egyébként a nemzeti hagyományok hivatott őrei, múzeumalapítók, e mecénások. Ahogy egy reformkori város szinte ledobja magáról a falövet, emlékezetet az alvás utáni egézseges nyújtózásra.

Lassú pusztulással ekkoriban tűnt el az egri városfal nagy része is; csonkjai, a monumentális hatvani kapu — Déryné még áthajtatott alatta —, egy-egy bástyatorzó megmaradt. Alighanem napjainkban pusztul el a Bródy Sándor utca és a Városfal utca sarkán álló, egyébként táblával megjelölt, hivatalosan is műemléknek nyilvántartott bástya nemcsak a városfal maradványa, hanem színháztörténeti emlék is.

Az Egert visszafoglaló császári sereggel érkeztek a városba, mint a katolikus

restauráció előőrse, a ferencesek, minoriták és a jezsuita szerzetesek. A visszamaradt törökök, újonnan beköltözött reformátusok térítése elsődleges feladatuk volt, de a jezsuiták, mihelyt telekhez, rajta elhagyott, romos kis török dsámihoz jutottak, megszervezték az iskolát, amely harmincöt év múlva elsőrangú nagygim- náziummá nőtte ki magát. Ahogy az elemi oktatástól a felnövő osztályok sorra gyarapodtak, megindult az akkoriban elengedhetetlen iskolai színjátszás is. Okulására szolgált a nebulóknak, csiszolta mozgásukat és beszédüket, fejlesztette memóriájukat; szórakoztatta a környék nemeseit, a város polgárait és parasztjait.

Mindezt az előadott színjátékok — többnyire az iskola tanárainak alkalmi darabjai — bőséggel tükrözik. Nem ok nélkül játszottak a bortermelő város népének példázatot arról, hogyan lett a bor és a mulatság részeges, megtestesítőjéből, Bace- husből, szorgalmas szőlőművelő. Telekesy püspök, egyben a város földesura, az Iskola pártfogója azonban arra ösztönözte az iskola tanárait, hogy tanítványaikkal ismertessék és szerettessék meg a várost, emlékeit és hagyományait. Jutalmakat ajánlott fel a legsikeresebb szereplőknek, a szerzőknek, sőt, maga adta meg a darabok egy részének témáját is. Így került színpadra 1700- ban az egri vár első ostromának története, majd 1702- ben Szent Gellért és Buldusz püspökök gellérthegyi vértanúsága; utóbbit tartották az első egri püspöknek, Gellert és István király munkatársának.

A színielőadásokat — ha jó idő volt — a szabad ég alatt állított, ácsolt színpadon tartották, az iskola udvarán, vagy éppen a püspöki laknál. Ahogy később a gimnázium fejlődött, és új épületbe költözött (a mai Dobó Gimnázium épülete), külön szúináztermet, korszerűen felszerelt színpaddal, épí tettek.

1700-bn azonban az egri hősökről szóló drámát mé-: a szabad ég alatt, — ma az mondanók: váriatok volt — a romos városfal töveoe'\ sőt, magán a falon, illetve a

jezsuiták telkét (a mai Gárdonyi Gimnázium kertjét) határoló bástyacsonkon játszották. Ez a bástya védte a Csiky u. vonalában a törökök idején nyitott Kiskaput, vagy Újkaput, alighanem ekkor épült,, alaprajzi elrendezése is inkább a vár törökkori erődítésére (ún. Törökkert) emlékeztet, mint a XVI. századi híres olasz építkezésekre. A bástya a váro6 felőli oldalon nyitott volt és bol- tozatlan; rendeltetésének, így kissé kezdetlegesen is, megfelelt Kapuja nem volt, a ma rajta látható kijárat újkori barbár áttörés.

Az 1700-ban bizonyára a

nyári iskolai szünet előtt, a tanév végén játszott színmű előadásáról szokatlan bőséggel az iskola részletesen és gondosan vezetett évi eseménynaptára, háztörténete szól: „Az egri püspök úr, hogy a tanuló ifjúságot buzdítsa, bizonyos összeget ajánlott fel jutalmul, s hogy nyilvánosan színjátékot adjanak elő, s ő maga szabta meg a dráma tárgyát. Nevezetesen Egernek 1552. évi, a keresztények kezével a mérhetetlen török túlerő elleni megvédését, s a védőknek Dobó István parancsnoksága alatt véghezvitt hősi tetteit. Mégpedig díszletekkel ellátott színpadon adták elő, iskolánk zárt udvarán, a kapu melletti sziklás domb alatt, úgyhogy maga a sziklaoldal és hét terrasza, valamint maga a város fala is színpadul szolgáltak; s annál hatásosabban, mivel a falak megrohanását, az összecsapást, a védők kitöréseit, a viadalokat úgy mutatták be, hogy a tekintetes várparancsnok úr jóvoltából a ter- raszokoií ércfegyvereket (értsd: ágyúkat — Szerk.) állítottak fel, melyek megszólaltak, ahányszor csak az előadás úgy kívánta. Nagy sikert aratott a dráma, a messze földről összesereg- lett nemesség tetszésére, s ott volt még a méltóságos váci püspök úr is”.

Nem szól a háztörténet arról, hányán játszották a drámát, s hogy ki volt a szerző. Bizonyosan az iskola tanárai állították össze. Nem alsó eset, hogy Eger vára védelme jezsuita iskola színpadára került; Nagyszombaton korábban (1635) már játszottak Dobó Istvánról szóld drámát. Tudunk arról is, hogy később is színpadra vitték jezsuita iskolában. Telekesy püspök maga is láthatott ilyen előadást diákkorában. Az előadás színháztörténeti érdekességei a szabadtéri bemutatás és a várparancsnoktól kölcsönzött hadi felszerelések. Számunkra -legfontosabb azonban, hogy díszletnek és színpadnak egyaránt felhasznált városfalmaradvány kétségkívül azonos a ma is álló csonkkal, illetve ennek azóta elpusztult folytatásaival. Van ugyan olyan feltevés, hogy ezt az előadást a mai Dobó Gimnázium udvarán tartották; ez elképzelhetetlen, mert ott sem hasonló falmaradvány nem volt ekkor, s maga az épület sem állott még. Az iskola az előadás idején még az átalakított tor akkori épületekben működött.

Ilyenformán lett a bástyacsonk színháztörténeti emlék. Később, hogy a jezsuita rendhaz telkét rendezték, majd a cisztercita rendház gazdasági udvarát bekerítették, a csatlakozó romos falszakaszokat lebontották; ahol jobb állapotú maradványokat találtak, többször kiegészítették, toldoztak. Ilyen toltok bőseggel akadnak ma is a bástya falán. Mai állapotában, ahogy a tenyérnyi repedések feltartóztathatatlanul íélkarnyi hasadékká nyílnak, inkább emlékeztet kiselejtezett díszletre, mintsem városfalra; ugyanúgy, ahogy a Városfal utca is inkább elhagyatott várárok, minden elhagyott kellékével, mint utca a falak tövében, ahogy Pécsett, Sopronban, Pozsonyban, vagy Kassán gondosan megőrizték. Ezen az állapotán, sajnos, hivatalosan megállapított műemlék volta sem segít — legalábbis minden erre vall. Örvendetes volna, ha a bástyacsonkot teljes pusztulása előtt, mondhatnák: a huszonnegye dik órában, valaki megmentené.

E yszerre mentene meg várostörténeti, hadtörténeti és; színháztörténeti emlé- ket.

NAGT AUVÁB