Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-09 / 211. szám

folytatás az 1. oldalról) és helyreállította az egri fő­iskola teljes integritását is. Üjra megkezdték működé­süket a szüneteltetett tanszé­kek, melyekhez — az ország­ban elsőként — két új tan­széket is szerveztünk „mű­szaki és mezőgazdasági gya­korlati ismeretek” címen, majd 1970. szeptemberében megnyitotta kapuját angol nyelvi kabinetünk is. Foko­zatosan emelkedett a hallga­tói létszám is, mely 1969-re elérte az első évfolyamra fel­vehető 320 főt, mellyel nap­jainkra elértük a nappali ta­gozatos hallgatóság 1200 fős összlétszámát. Hallgatóink 80 százaléka leány, és több mint fele kétkézi munkás szülők gyermeke. A levelező tagozat sokszor vitatott minőségi eredményei ellenére, különösen a főisko­la első évtizedében érdemle­ges mennyiségi sikereket ho­zott. Levelező képzésünk 1955-ig a tanítók gyors át­képzésével foglalkozott. Tan­folyamaink végeztével közel 3500 tanító nyert szaktanári diplomát. Jelenleg is ezer fő tanul a szükségesnek ítélt le­velező tagozatunkon, főleg képesítés nélküli nevelők. Az oktatói kar létszáma a fel­adatokkal együtt . rangosán növekedett. A főiskola jelen­legi 20 tanszékén több mint 150 oktató dolgozik Két gya­korló általános iskolájában közel száz gyakorlóiskolai ta­nár tanít. AZ OKTATÄS ES NEVE­LÉS mind jobb módszerei­nek kutatása a főiskola el­múlt negyedszázadának leg­fontosabb célja volt. Változó sikerekkel ugyan, de mindig azon munkálkodtunk, hogy hallgatóink a modern marxis­ta szellemű szaktudományos ismeretanyag elsajátítása mellett politikai, világnézeti és morális tekintetben szocia­lista meggyőződéssel és sokat ígérő hivatástudattal hagyják el főiskolánkat. A felszaba­dulást követő évek magával ragadó politikai lendülete erőteljesen motiválta a meg­induló új főiskola pezsgő belső életét. Hallgatóink kö­zött sok jó ifjúsági vezető volt. A szakérettségizettek vérükben magukkal hozták a fizikai munka megbecsülését, idegeikben az élet megedző tapasztalatait. A nevelőmun­ka színteréül főleg a kollégi­umokat jelöltük meg. 1960 őszén a felsőoktatásban va­lós/ lűleg elsőként létrehoz­tuk a KISZ-csoportok mun­káját rendszeresen segítő fi­atal oktatók szervezetét, mely többszöri változtatással ma is gerince a főiskolai ne­velőtevékenységnek. Éveken keresztül ateista és termé­szettudományos köröket szer­veztünk, melyek később poli­tikai vitakörökké alakultak. Meghirdettük a minden hall­gatónak társadalmi munkát” mozgalmat, melyet KISZ-ve- zetőségünk ma is alapelvként kezel. S részletesen itt nem is beszélve az önálló hazai és külföldi építőtáborok, a váro­si úttörővezetés, az arany- és ezüstdiplomás kultúrcsoport- jaink sikereiről, mind meg­annyi apró mozzanatról, melyből hosszú és türelmes munkával sikerek és kudar­cok váltakoztával összeállt az egri főiskola nevelőmunkájá­nak ma már gazdag tárháza. Az elmúlt negyedszázadnak szinte minden esztendeje meghozta a maga nevelési problémáit, hiszen ifjúságunk arculata ezelatt sokszor és sokat változott. Ma nemegy­szer óhajtjuk az ötvenes évek társadalmi-politikai szem­pontból igen aktív ifjúsági típusát, pedig az ő életük sem volt problémamentes. Igaz, ma sem könnyű, sok­szor talán csak az élet kelle­mesebb oldalait kereső, ké­nyelmesebb, de becsületesen tanuló és egész nagy tömegé­ben józanul élő ifjúság szívé­hez és emberségéhez az ered­OMám 1973. szeptember vasárnap Huszonöt év az általános iskolai tanárképzés szolgálatában ményes utat és annak mód­szerét megtalálni. Meggyőző­désem, hogy a további sike­res nevelőmunka érdekében az oktatói kar, a KlSZ-szer- vezet és a főiskolás ifjúság még jobb összhangját és egy­más még türelmesebb meg­értését kell megteremtenünk. TUDOMÁNYOS ÉLETÜNK fejlődéséről beszámolni né­hány sorban alig lehetséges. Mégis fel kell villantani e munkaterület főbb jellem­zőit, mert a főiskola negyed- százados történetének, a tu­dományos kutatás fontos, ér­tékes és eredményes része. A magyar szocialista tudományt az ötvenes évektől kezdve egyre inkább az jellemezte, hogy azt az általános nép- gazdasági tervekhez igazodó átfogó tervek irányították, így alakult ez főiskolánkon is. A Magyar Tudományos Tanács 1949-től állandó segí­tő és érdeklődő kapcsolatban állt főiskolánkkal és egyre sürgette a helyi tudományos élet kibontakoztatását. Ezért fejlődhetett ki 1953—54 körül néhány tanszékünk (növény­tan, állattan, földrajz) irá­nyított tudományos tevé­kenysége az MTA elméleti és anyagi támogatásával. 1954- ben tanszékeinken megjelen­tek az első tudományos mun­katervek, melyek teljesítését a tanszékvezetés mellett 1959-től a főiskolai tudomá­nyos bizottság irányította és ellenőrizte. A hatvanas évek elejétől mind több tanszék tudományos referáló értekez­leten és 1963-tól főiskolai tu­dományos üléseken ismertet­ték oktatóink élért eredmé­nyeiket A TUDOMÁNYOS MUN­KA szervezeti keretei és végzésének módszerei nem spontán alakultak kt Heves és olykor éles belső vitákban kellett utat tömi egészséges fejlődéséért Nem keveset vi­tatkoztunk a társadalmi és tudományos munka össze­egyeztethetősége, az oktató­nevelő- vagy tudományos te­vékenység prioritása a meto­dikai vagy a szaktudományi kutatás megbecsülése, a fia­tal oktatók bevonása és ráne- velése a kutatómunkára és még sok-sok egyéb kérdésről. Eredményeink egy nagy ré­sze e viták tüzének köszön­hető, mely egészséges tiszto­gatást végzett nem mindig azonos felfogásainkban. Tudományos munkánk jel­legével mindig elkötelezettek voltunk a pedagógiai, illetve módszertani tevékenységre, ámbár ennek intenzitása és „rangja” az elmúlt 25 év alatt erősen hullámzott. Az ötve­nes évek második felében nem egyszer hajlottunk a „tiszta szaktudomány” kuta­tásának egyedüli elismerése felé. De 1967 óta mind a mai napig szépen ívelve közelít­jük meg az általános iskola számára oly fontos metodikai kutatások, valamint a szak- tudományi búvárkodás he­lyes egyensúlyát. így vált színessé főiskolánk immár gazdaggá nőtt tudományos tevékenysége az erőteljesen kibontakozó metodikai kuta­tásoktól a tudománytörténeti és műszaki tudományok mű­velésén keresztül az elismert művészeti alkotómunkáig. E vázolt fejlődésnek le­mérhető eredményei nem maradtak el. Az elmúlt 25 év alatt két akadémiai doktori, tíz kandidátusi és közel negy­ven egyetemi doktori cím született főiskolánkon. Okta­tó-kutató tanáraink tollából több mint négyezer publiká­ció jelent meg, melyből 600 az 1955-ben induló, s immár 18 kötetet megért saját tudo­mányos közleményeink több mint tízezer oldalán látott napvilágot. Ebből 87 dolgozat megyénk, illetve városunkkal kapcsolatos úgynevezett „he­lyi jellegű” kutatás eredmé­nyeként született meg, amely­re nem kevésbé vagyunk büszkék. Jelenleg is mintegy 80—90 tudományos témán dolgoznak oktatóink, kiknek í kutatásait államunk — 1962- től kezdve — évente közel félmillió forinttal ösztönzi és támogatja. KÜLFÖLDI KAPCSOLA­TAINK közismertek és ki­terjedtek. Első partner-intéz­ményünk a szovjetunióbeíi Jeleci Pedagógiai Főiskola volt, mellyel barátkozásunkat 1956-ban kezdtük és ez év nyarán indult Jelecbe főisko­lánk első külföldre utazó de­legációja is. 1962-ben került aláírásra a vietnami Vihni Pedagógiai Főiskolával léte­sített kapcsolatunk szerződé­se. E barátság emlékére vette fel főiskolánk, 1969-ben a Ho Si Minh nevet. S ettől kezdve tanulnak vietnami ösztöndí­jasok főiskolánkon. 1963-ban az NDK-beü Er­furt—Mühlhauseni Pedagógi­ai Főiskola lett testvérintéz­ményünk. Később a jeleci kapcsolatot két újabb szov­jetunióbeli intézmény váltot­ta fel. 1966-ban a krasznodári Kubányi Állami Egyetemmel, majd 1970-ben megyénk test­vér köztársasága fővárosá­ban, Csebokszáriban működő Csuvas Pedagógiai Főiskolá­val kötöttünk szerződésen alapuló baráti kapcsolatot S a partnerintezmenyek jelen­legi sorát a csehszlovákiai Banska-Bystricai Pedagógiai Főiskola zárja, mellyel kap­csolatunk kétéves múltra te­kint vissza. Külföldi kapcsolataink szín­vonalas fenntartása az el­múlt 17 év alatt nem csekély erőfeszítésbe került főisko­lánknak. Viszont e barátko- zásnak az internacionalista elvek ápolása mellett felmér­hetetlen politikai, tudomá­nyos, oktatási, nevelési sike­rei és őszinte emberi törek­vései vannak. Alig lehetne számba venni a közel húsz év alatt egymáshoz látogató tanári és hallgatói delegá­ciók, vendégtanárok, a közö­sen megírt szakcikkek, az egymásnak elküldött oktatási és nevelési segédanyagok, a közös ifjúsági építőtáborok, az egymásnál eltöltött szak­mai gyakorlatok, nyári üdü­lések és még sok-sok egyéb értékes megnyilvánulások számát, amit e kapcsolatok hoztak az egri főiskolának. Ezért is szeretnénk tovább ápolni barátságunkat mind az öt testvérintézménnyel. a főiskola bővítésé és meglévő objektumaink modernizálása — a színvona­lasan emelkedő oktató-nevelő és tudományos munka, vala­mint a létszámnövekedés el­lenére — sokáig váratott ma­gába. Az első másfél évtized (1948—63.) e területen sajnos a „mozdulatlanság időszaka” volt. 1963-tól elkezdődött (és a mai napig is tart) a főis­kola akkor még teljesen kor­szerűtlen központi épületé­nek nagyszabású rekonstruk­ciója. Ezzel párhuzamosan 1965rtől az új objektumok építése is megkezdődött, me­lyek közül először 1968-ban a modern leánykollégium és mezőgazdasági tanszék, két évvel később a korszerű ter­mészettudományi épület há­rom tanszékkel, majd az igé­nyeknek megfelelő étterem és konyha került átadásra. A bővülés sora a nyelvi labora­tóriummal, a számítógép üzembeállításával, a korszerű növényház kialakításával, a tanszéki és gyakorlóiskolai felszerelések szinte teljes fel­újításával és egy második gyakorló általános iskola át­vételével folytatódott és nap­jainkban is tart. Bár az elmúlt évtized több tízmilliós értékei lehetővé tették egy nagy létszámú, korszerű tanárképző objek­tum kibontakozását, de a mind színvonalasabb képzés és a gyorsan felfutó tanár­fgésy további beruházásokat | igényel. Elsősorban azért, j hogy az utóbbi hét év alatt i megduplázódott, és így az in tézmény jobb körülményeit is már túlnövő nappali tago­zatos hallgatóság részére egyenletes oktatási- és élet- körülményeket (előadóter­mek. kollégiumok, étkeztetés, sportolás) biztosíthassuk. Az igény jogosságát csupán egy kiragadott példával szeret­ném illusztrálni. A főiskola 25 éve sajnos kevés volt ah­hoz, hogy több mint ezer hallgatójának sportolásához — a testnevelés szakos tanár­képzőé rangos igényeivel együtt — két kisméretű tor­natermen kívül a legegysze­rűbb sportobjektumot is ma­gáénak mondhassa. nem arra v allal KOZTAM, hogy e szerény és szűkös sorokban megírjam az egri főiskola huszonötéves történetét. Csupán azt szeret tem volna vázlatosan bemu­tatni: hogyan és hová fejlő dött az elmúlt negyedszázad alatt e sokak által tisztelt és szeretett felsőoktatási intéz­mény. Sokak alkotni akaró, hozzáértő munkája, még töb­bek őszinte segítsége révén kialakult megyénkben egy modern pedagógusképző in­tézménytípus, mely nem tö­retlen, de gazdag múltjával, politikai és szakmai igényei­vel szilárd bázisa az általá­nos iskolai szaktanárképzés­nek. Amikor segítségről írtam, a főhatóság mellett elsősorban Heves megye és Eger város párt- és állami vezető szer­veire gondoltam, akik az el­rohanó évtizedekben őszintén segítették a sok-sok gonddal küzdő fiatal intézmény láb- raállítását és segítik ma is alig szűnő problémái megol­dásában és örömmel osztoz­nak sikereiben. Ezért válhatott valóban me­gyénk és városunk főiskolá­jává a 25. születésnapját ün­neplő, Debrecenben született Egri Tanárképző Főiskola. Tájol a 25. Színház Szombaton kilencnapos, Ba­ranya megyei vendégjátékra utazott a Huszonötödik Szín­ház. Mint Rigó László igaz­gatóhelyettes elmondta az MTI munkatársának, nyolc előadást tartanak — nyolc különböző, baranyai község­ben. Fellépnek 280 lakosú fa­luban és 8000 lakosú üdülő­helyen, kultúrházban, iskola­udvarokon és parkokban: Gyurkó László: A búsképű lovag, Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kaland­jai és gyönyörűséges halála című darabjával. — Számunkra a baranyai vendégjáték közművelődési utat és formát jelent, hiszen produkciónkat olyan települé­sekre visszük el, ahol színhá­zi előadást eddig alig, vagy egyáltalán nem tartottak. Ludi Romanit Az antik Róma legrégibb ünnepi játékát, a Ludi Roma­nit elevenítette fel szombaton a székesfehérvári István ki­rály Múzeum, hazánk egyik legjelentősebb római kori ása­tásának színhelyén, a táci Gonsiumban. Az antik ün­nepi játékokat az i. e. 336-tól, minden esztendőben megren­dezték. Gonsiumban elmaradt a fel­vonulás, de helyette igazi szellemi élményben volt ré­sze a Ludi Romanira látoga­tó, népes közönségnek. Dél­előtt tíz órától a hajdani ró­mai városka fórumán, az an­tik költészet ünnepére került sor, amelynek keretében a pannoniai városok fiataljai antik költők, írók műveit tolmácsolták. Arrabona — Győr, Aquincum — Óbuda, Brigetio — Komárom, Gor- sium — Székesfehérvár, In- tercisa — Dunaújváros, Sa- varia — Szombathely, Scra- bantia — Sopron, Sopianae — Pécs, Ulcissia Castra — Szentendre és Valcum — Keszthely, küldte Öl fiatal szavaiéit. ummaamamaamaamamaaaaaaaamaammaamaaaamaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa^aaaaaam^ Trencsényi Imre: * ­Csen/! volt egy ideig, meri mint a félvéka aranyra gon­dolt. Aztán az apró Rá ez megállt, és másról kezdett álmodozni; — Nekem volt egyszer egy úri nőm, hiszitek-e.. ? — Éppen a te füstös képed kell azoknak! — nevetett a vörosképű Müller. Erre már a távolabb lapátolok is (ói­fi gyei te.?. Aki a habarcsot keverte, közelebb jött: — Az semmi! Nekem le­génykoromban két ikertest­vér ... — Hazudik megint az öreg — intett saraglyahordó tár­sának a lapos orrú Ábris. — De emlékszel még arra a kis hegyes csöcsűre...? — Hej, ha azt még egyszer elkaphatnánk igaz-e?! — bizonykodott a másik. A nap nagyot került az égen, hogy minden oldalról a hetvenkedők arcába néz­zen, vagy. tán a várhegyet akarta körbe­járni, hogy megtekintse, mennyit emelkedett a fal tegnap óta. A kőművesek ezalatt rikol- toztak az állá­son: — Ég a láda! Hé, fiúk, anyagot ide! A segítők nem látták se­hol Kelement, hát csak gon­doltak vala­mit a kőmű­veseknek, és folytatták to­vább. Mire a mes­ter előkerült — ő tudja, hcmnét — mindenki szerszámot pucolt, többen mosdottak is, dühös csap­kodással. Mi van; emberek — ordított Kelemen — nem volt még íájront! Behúzott nyakkal mind­nyájan helyükre mentek, de arra ügyeltek már, hogy a kezük tiszta maradjon ko- lompolásig. Csak amikor a fal omlott, és egy-két na­gyobb kő a meszesgödörbe esett, akkor lett pöttyös né­melyikük ruhája. A másik nap állványozás­sal kezdődött, akár a többi. Délig csak annyi szóváltás volt, mint máskor. Délben feltűnt egy asszonyféle a tá­voli úton. Az emberek talál­gatták, kihez jöhet. Megáll­tak álláson, állás alatt, keve- rőgödömél, nem ' mozdult volna egyik sem, < míg meg nem ismerik, de " Kelemen szokás szerint rájuk kiáltott: — Mit mondtam, embe­rek?! Kinek nem ér a szép szó? Fürödni akar valaki? Zavarja vissza azt a nőt, ha jót akar! — Várjuk már meg leg­alább, kié — ellenkezett a dadogós Ábel, akihez még eddig nem jött soha senki. De Kelemen követ hajított le a völgybe, néhányan csat­lakoztak, nem sokára mind nagy élvezettel hajigáit. Az asszony észrevette, először megállt, figyelt egy darabig, majd visszafordult. A férfiak helyükre men­tek. 'Mindannyiukban for­tyogott a szégyen, hátha épp saját vérére, asszonyára emelt most kezet... Dol­goztak szótlanul, rakták, nem méregettek, csapták kő közé a masszát, hadd fogy­jon, az anyja istenit! Egy­szer csak elfogyott a mész. Szólt Kelemen: — Üjat kell oltani! Ezt szerették az emberei?. Hogy sistereg! Hogy bugy­borékol! Milyen csodálatos, amint felszabadul a vízbe hulló könnyű, fehér kőből a forróság, a félelmes erő!... Közben nem vette észre sen­ki, hogy újra asszony érke­zett. Az emberek előbb látták meg, mint Kelemen, ás pisz- szentek egymásnak, hogy most figyeljenek, mi lesz. Várták, hogy mesterüknek majd torkán akad a sző. ijedten alkudozni kezd — de Kelemen mit sem törődött most a* egyezséggel, derékon fogta ropogós, fiatal asszo­nyát, s megindult volna va­lamerre ... Sejtette ő azért, hogy baj lehet, mert mikor izzó szempárok gyűrűjét érezte körben, megtorpant, és körbekapta hirtelen te­kintetét : — Mi van, fiúk, nem tet­szik valami? A csapat hallgatott, aztán megszólalt Gergő: — Nem farsangolni jöt­tünk ... — Jól van, pihenjetek, dolgoztatok eleget — mo­solygott Kelemen, és utat kért szabad kezével. — Majd pihenünk, ha vég­zünk — felelte Gáspár — ha zsebünkben az arany — tette hozzá Torjai. — De addig itt nincs dol­ga idegennek! — zúgták mindannyian. — Ezeknek mi bajuk? — kérdezte gőgös szóval Kele­menné, és ez lett a veszte. A lapos orrú Ábris, aki nemrég szabadult, lebigy- gyesztette ajkát: — Semmi — dünnyögte —» nekünk semmi bajunk. Ép­pen, hogy örülünk, mert lesz aki majd megtörölgeti für­dés után a mestert... Meg minket is — kacsintott most a többire — netán, ha szé­pen kérnénk... Ami ezután történt, arról nem vallott soha senki. A vár történetének ez a lapja homályba került. Ezért is lett belőle ballada. Egy biz­tos: az építők ettől a naptól fogva pontosan rakták a kö­veket; mire a láda kiürült, ott volt a másik; nem csap­ták senkinek a szemébe a meszet; és Kelemen is ki­sebb lóról szólt az emberek­kel. Megkapták pénzüket, el is osztoztak vita nélkül; sőt, inkább még azt figyelte mindegyik, elégedett-e a társa... Az asszonyt még sokáig kereste a törvény. A kör­nyékbeliek meg csak talál­gattak, hogy így esett, meg úgy esett,^ '

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents