Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-05 / 207. szám
Nem jeles, de már nem is közepes A HÁROM EVVEL ezelőtti ülésén mindössze közepesre értékelte a Mátravidé- ki Fémművek hatos üzemi pártalapszervezetének gazdasági, politikai, szervezeti tevékenységét az üzemi pártvégrehajtóbizottság. A szerény osztályzatot elsősorban a következőkkel érdemelték ki az üzem kommunistái, illetve az alapszer- vez,et vezetői: Nem ismertették időben, s rendszeresen a dolgozókkal a termeléssel kapcsolatos mennyiségi és minőségi követelményeket. Elnézték, illetve tudomásul vették, -hogy a gazdasági vezetők véleményük „kikérése, meghallgatása nélkül hoztak különböző döntéseket Baj volt továbbá a munkahelyi renddel és fegyelemmel is, elszürkült a KISZ-élet is az üzemben. A különböző tanácskozásokon elmondott javaslatokra, bírálatokra, kérésekre hónapokon át nem kaptak választ a dolgozók az ügyben illetékes címzettektől. Mindez erősen rányomta a bélyegét a kollektíva hangulatára, a közösségi, szellemre is. Megtorpant a szocialista* brigádok mozgalma is, igen sok volt a formaság, a hangzatos ígéret vállalásaikban. Röviden summázva tehát: a pártalapszervezet nem tett meg mindent a termelés hatékony segítéséért, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításáért, langyossá vált az alapszervezet gazdaságszervező, segítő és ellenőrző tevékenysége is. AZ ÜZEMBEN NEM örültek ugyan, de egyetértéssel fogadták a végrehajtó bizottság szigorú és tárgyilagos véleményét, s rövidesen hozzá is fogtak soraik rendezéséhez, B gazdasági, a politikai, a szervezeti munkával kapcsolatos gondok, hiányosságok felszámolásához. S vajon mit, mennyit sikerült megvalósítaniuk a három évvel ezelőtt kitűzött tervekből? Sikerült-e előrelépnie a pártalapszervezet- nek, felszámolni a korábbi hibákat, gondokat? A kérdésekre a közelmúltban adtak választ az alapszervezet kommunistái, s hároméves munkájuk eredményeit a végrehajtó bizottság is újból napirendre tűzte. A tervszerű, az egyenletes munka eredményei egyértelműen azt bizonyítják: a hatos üzem kommunistáinak, az alapszervezet vezetőinek jót tett a három évvel ezelőtti szigorú bírálat, ugyanis nemcsak hogy fellendült, hanem színessé, tartalmassá vált a politikai munka az üzemben. Elsősorban a komunisták- nak köszönhető — hangsúlyozta többek között a vb által is elfogadott jelentés —, hogy az üzemi légkör ma már összehasonlíthatatlanul jobb a korábbinál, csökkent a fluktuáció, a legfontosabb posztokon jól képzett gazdasági szakemberek vezetik, irányítják az üzem életét. Korábban nemegyszer előfordult: néhány gazdasági vezető puszta szívességnek tartotta a válaszadást a dolgozók kéréseire, javaslataira, a bírálatokra. Ma már valamennyien úgy érzik: mindez a legalapvetőbb munkaköri kötelességbe is beletartozik, sem joguk, sem lehetőségük nincs „elfelejtkezniük” a dolgozók véleményéről, javaslatairól. UGYANCSAK a kommunisták kérték: a rend, a fegyelem megszilárdítása érdedében konkrét és hatékony intézkedéseket tegyenek, és biztosítsák a folyamatos termelés tárgyi és személyi feltételeit is. A vezetőségi és taggyűléseken rendszeresen beszámoltatják a gazdasági vezetőket az üzem gazdasági tevékenységéről, s közösen dolgozzák ki a terveket, a feladatokat is. Nincs ma mór olyan értekezlet, tanácskozás, amelyen ne lennének ott a párt és a tömegszervezetek képviselői, a rendszeres tájékozódás, a kölcsönös tájékoztatás eredményeként a dolgozók nemcsak a napi, hanem a féléves feladatokat is jól ismerik. A megerősödött politikai, gazdasági vezetés hatékony intézkedései alapján ismét fellendült a szocialista brigádmozgalom az üzemben. Mind a kilenc szocialista brigád mellé műszaki patronánst jelöltek ki, csak olyan vállalásokat, felajánlásokat fogadnak el, amelyek segítik a termelő s a politikai munkát egyaránt. Eredménynek számít továbbá az is, hogy a dolgozók" nem kevesebb, mint 89 százaléka szocialista brigádban dolgozik. A jó hangulatú, s egymás szavára, véleményére jobban figyelő kollektíva komoly sikereket ért el a termelő- munkában is. A hatékonyabb szervezés eredménye a 31 százalékkal növekvő normaóra-megtakarítás. Amíg 1970- ben egy munkás egy napi termelési értéke alig érte el az 1200 forintot, addig ez a szám az idén már 1350 forintra emelkedett. Ezzel párhuzamosan annak ellenére is javították a minőséget, hogy a MEO létszámát időközben mintegy 40 százalékkal csökkentették. A HÁROM ÉVVEL ezelőtti közepesből sokat tanultak, okultak tehát a hatos üzem kommunistái. Az azóta végzett munkájuk, szándékuk valóban dicséretet érdemel, és elismerésre méltó. Ne ^ > ledjék el azonban: ami ni ' szép, ami ma elég, az holnapi már kevés, holnapután már sokkal többre lesz szükség. A három évvel ezelőtt kapott közepes legyen tehát továbbra is figyelmeztető számuk“• .«KM. k. j. Első helyen a lakosság ellátása, import a szabadpiaci árak letörésére Panák László nyilatkozata a zöldség-gyümöjcsellátásról Az idei zöldség-gyümölcs ellátás alakulásáról és további kilátásairól kért tájékoztatást Panák Lászlótól, a Zöldség-Gyümölcs Kereskedelmi Egyesület vezérigazgatójától az MTI munkatársa. — Általában jobb választékot tudtunk nyújtani az idén, mint tavaly, de a zöldségárak — egyes cikkek kivételével — általában magasabbak, mint a múlt évben voltak. Burgonyából, hagymából zökkenőmentes ellátást biztosítottunk, ha kellett, import igénybevétele, esetleg az export leállítása útján Igen jó a paradicsomtermés, de komoly gondjaink vannak a paprikával. Az időjárás miatt több zöldségféléből adódott átmeneti hiány, míg gyümölcsökből — P korai csonthéjasoktól, bogyósoktól eltekintve — kiegyensúlyozott az ellátás, a tavalyinál bővebb a választék, s ez meglátszik az idei olcsóbb árakon is. — Levontuk a következtetést: az idén burgonyából és vöröshagymából egyaránt többet tárolunk, annál is inkább, mert a burgonyát 1974. tavaszán is az idei tavasziaknak megfelelő áron kívánjuk forgalomba hozni. Ha a nagyobb készleteket nem tudnánk hazai áruból biztosítani, szükség esetén igénybe veszünk akár 3—4 ezer vagonnyi importot is. — A primőr, illetve szabadföldi termékek egyike- másika késve érett be az idén. *A nyár folyamán a legnagyobb problémát azonban a paprika okozta. Bár ültettek eleget, a paprika számára kedvezőtlen időjárás miatt, mégis mintegy 4— 5 ezer vagonnal kevesebb árut kapunk a tervezettnél^ Csapások,' Ösvények; utcácskák és széles utak egyaránt fölrajzolhatók arra a térképre, amely hazánk népességének térbeli mozgását — vándorlását — ábrázolja. 1970-ben 271 000, 1971-ben 272 ezer, 1972-ben 254 000 ember változtatta meg állandó lakhelyét. (Az ideiglenes lakóhely-változtatók tábora ennél jóval nagyobb, évente 460—480 000 között van.) Erős túlzással, de az igazságra fényt villantva azt mondhatjuk: a költözés indoka any- nyiféle, ahány az útnak induló család. Azaz a lakóhely föladásában éppúgy belejátszanak egyéni indítékok — a szülők elhalálozása, nősülés, férjhez menés, harag a rokonokkal, s így tovább —, mint gazdaságiak, társadalmiak. A népesség térbeli mozgása — egészséges határokon belül — a gazdasági fejlődés természetes kísérője. A legnagyobb csábító Mi a fő vonzerő? Az ipar, a város, a napi élet kényelmeiből többet ígérő — bár ezt az ígéretet nem mindig beváltó — nagyobb település. Az iparnak ugyanis döntő része van az egyes területrészek közötti életszínvonalkülönbségek csökkentésében, mivel az emberek életszínvonalának alakulása elválaszthatatlan attól, hogy ki, hol és mit dolgozik. 1958 őszén — éppen most tizenöt éve — hozott határozatot a párt Politikai Bizottsága az ipartelepítésről, az ipar területi fejlesztésének irányelveiről. Ez az útmutatás nemcsak máig, hanem a jövőre szólóan is kijelölte a járható utakat. A kérdés az, vajon az ipart kell-e a munkaerőhöz, a munkaerőt kell-e az Amiért útra kelnek iparhoz közelebb vinni? Erre válaszként a gyakorlat változatos példákat szolgáltat, ami arra vall, hogy a kérdésre aligha lehet kategorikusan igennel vagy nemmel felelni. Az ipartelepítés — s általában a foglalkoztatási lehetőségek bővítése — sokféle hatást vált ki; kedvező'eket, kedvezőtleneket egyaránt. Nehéz örökség Gazdaságföldrajzi, történelmi örökség hazánk településszerkezetének hosszú időn át tartó megmerevedése; a főváros túlzott súlya — az ország területének fél százalékát elfoglaló Budapest adja az ij)ari termelés 34—35 százalékát, de volt idő, amikor a felét adta, itt dolgozik a tudományos kutatók háromnegyede stb —, a városok lélekszámának, szerepkörének lassú bővülése, a községek nagyobb részének mind foglalkoztatási, mind ellátási szempontból való elmará- dóttsága. Törvényszerű tehát, hogy a nagy népvándorlás fő úticélja évtizedekig Budapest. Ma ez a törvényszerűség már veszített erejéből, de még nem szűnt meg. Hazánkban jelenleg 83 város van, ám mindössze hat olyan, amelynek népessége meghaladja a százezret. Valójában most éljük át a városiasodás bonyolult folyamatát, amiben egészséges társadalmi törekvések sűrűsödnek. Az új városok, üzemek sora ugyanis minőségben más igényeket, körülményeket teremt. Ma hat gazdasági régióra, tervezési körzetre tagolódik az ország — ezek magja egy-egy ún. felsőfokú központ, azaz nagyobb város. Miskolc, Debrecen; Szeged; Pécs, Győr, a hatodik pedig, Budapestet és Pest megyét összefoglaló központi iparvidék —, s mind azokon belül, mind azok között érdekes változások zajlanak le. Nyertesek, vesztesek Bizonyos területek veszítenek népességükből, mások gyarapítják azt. Az 1870-eS népszámlálás idején a népesség '74,1 százaléka a községekben élt. 1970-re, azaz egy évszázad múltán ez az arány 55,5 százalékra csökkent. Igen ám, de nemcsak a fal- . vakból költöznek. hanem meggyorsult a megyék közötti áramlás is! Míg 1949 és 1960 között öt, 1960 és 1970 között már tíz megye népessége fogyott... Ki esküdnék meg arra, hogy ez okvetlenül helyes, kívánatos, egybeesik a területi aránytalanságok —' gazdasági értelmű aránytalanságok — fölszámolásával? Abban semmi kivetni valót nem találhatunk; hogy a távlati számítások szerint a korábban említett felsőfokú központok lélekszámú 150— 300 ezer közé emelkedik. Hiszen csupán tavaly Debrecen gyarapodása 1846, Győré 1448 fő volt az állandó lakóhely-változtatások következtében. Hasonló eredményt mutathatnak fel, különösen hosszabb időszakot tekintve, más, gyorsan iparosodó városok, például Székesfehérvár, Szolnok, Tatabánya a két népszámlálás, 1960 és 1970 között több, mint 25 százalékkal növelte népességét. (Szolnoké ,40-ről 61 ezerre emelkedett, Dunaújvárosé 31- ről 44 eaei'jre, ugyanez idő alatt Pécs gyarapodása 31, Miskolcé 29 ezer volt, de olyan, frissen ipart kialakító városé is, mint Kaposvár, 11 ezer). Ám ezek ismeretében sem feledkezhetünk él arról, 'hogy régi, patinás települések — így Karcag, Hajdúböszörmény, Mezőtúr — lakossága fogyatkozik, s tavaly is, mint hosszú évek óta, ismét több ezer ember hagyta ott végleg Szabolcs-Szatmári. Üj tengelyek Az ipartelepítésnek, s a vele járó népességmozgásnak köszönhetően a hagyományos Balaton—Budapest—Miskolc tengely, s az attól északra elhelyezkedő körzetek mellé új tengelyek rajzolhatok fel — így például a Székesfehérvár, Győr, Szombathely — hazánk gazdaságtérképére. Ezeknek az új tengelyeknek az előrelátó, tudatos kovácsolása bonyolult és hosz- szú ideig zajló művelet, de kétségtelen, az útra kelésnek — aminek mértéke ugyan lassulhat, de maga a költözés nem szűnik meg — ez adhat jó, a társadalmi érdekekkel egyező irányt. Mert látszatra egyéni indokok sokasága áll amögott, hogy tavaly 186 000 ember költözött el a községekből — ebbő 111 000-ren más községbe, 59 000-ren városokba, 16 000-ren a- fővárosba, ugyanakkor Budapestről 11 ezren távoztak községekbe —, 15 700-an települtek más városba, de valójában ezeknek az indokoknak a túlnyomó részét a hosszú távra tervezett gazdasági, társadalmi változások érlelik meg. Mőszáios- Ottó — Köztudottan kertészeti exportáló ország vagyunk. Ha azonban a termés úgy alakul, kormányzatunk, — a lakosság ellátásának biztosítására — az exportot, sőt, az ipari feldolgozást .is „hátrább sorolja”. Nem azt jelenti ez, hogy az ipari az idén nem kap paprikát, hanem a konzerviparnál is a lakosság 'ellátását szolgáló termékek az elsődlegesek, így átcsoportosítják a konzervexportot is. Paprikából egyébként igénybe vettünk román és jugoszláv importot is, a vételár sajnos magasabb a jelenlegi fogyasztói árnál. — A jobb ellátás érdekében Lengyelországból és az NDK-ból importálunk vörös-, fejes-, valamint ‘kelkáposztát is. Nem volt könnyű, mert a zöldségtermesztők nemcsak nálunk, hanem egész Európában- gondokkal küszködnek az időjárás miatt. Korai lenne már most az őszi cikkek terméséről nyilatkozni, ám előre látható, hogy az szintén alatta marad a tervezettnek. Ez azonban nem befolyásolja a belföldi áruhelyzetet, éppen az említett alapelvből kiindulva, amely az elsőséget a lakosságnak biztosítja. Ugyanebből a meggondolásból importálunk a Szovjetunióból fokhagymát, amit a szabadpiaci árspekulációk letörésére kilogrammonként 15 forintért kívánunk forgalomba hozni. — A szárazság miatt átmenetileg most még hiány van gyökérzöldségből is. A földben van elegendő. de várni kell, míg az esőzésen után fellazul a betonkeménységű talaj. A fő termelők Csongrád és Győr megyéből jelzik, hogy — ha a minőségileg nem is —, mennyiségileg meglesz a vart árualap. A maguk részéről mindent elkövetnek, hogy az áru mielőbb piacra kerülhessen, — Örömünkre szolgál, hogy a jellemzően nyári és őszi gyümölcsökből az idén többet és szélesebb választékban adhatunk. Nyári alma. Őszibarack, körte van bőven és szőlő is elegendő. Dinv- nyéből — elsősorban görögből — eddig példátlan mennyiséget vettünk át a termelőktől. — Az ellátásról szólva nem hagyhatjuk figyelmen kívül a hazai étrend változásait sem. Az egészségügyi felvilágosító munka nem maradt hatástalan: manapság általában több zöldséget, főzelékfélét fogyaszt az ország lakossága, mint akár tíz évvel ezelőtt, s a falusi lakosok sem csak szalonnán, krumplin, tésztán élnek, szűkül a házi fogyasztásra termelők, bővül a piacon a vásárlók köre. Mindebből következően a mi feladataink is nőnek. Igyekszünk jól megoldani ezeket, s ebhez nemegyszer igénybe veszünk külföldi árut is — fejezte be nyilatkozatát a vezérigazgató. (MTI) Kis ügy, nem kis tanulsággal Kocsis János Eger, Makiári utca 145. szám alatti lakos, 1960-ban belépett a Nagy József Termelőszövetkezetbe. Bevitte magával az egy katasztrális hold és 753 négyszögöl szőlőjét. 1961- ben meghalt. Földjét és a vele járó jogokat felesége, Kocsis Jánosné, született Kiss Rózái örökölte, aki már akkor is a hatvanadik életévét taposta. Az idő rövidsége miatt özvegyi nyugdíjra, járadékra jogot nem szerzett, gyermekei, unokái segítik, s így szüksége volt és van a föld után járó évi 450 forint földjáradékra is. 1968-ig meg is kapta rendben. 1968-ban valami adminisztrációs hiba folytán kimaradt a lajstromból, és azóta nem kapja a kis pénzt, amely csakugyan kicsi a tsz• milliós költségvetésében, gazdálkodásában, de Kocsis Jánosné költség- vetésében óriási összeg. Mivel ő maga öreg is, tehetetlen is, vejei, unokái kezdték el keresni igazát, S azóta is keresik. Ki tudja, hányszor nyitották ki a Nagy József Tsz ajtaját, de hiába. Tavaly azután egyik veje elhatározta, ha törik, ha szakad, végére jár az ügynek. Odáig el is jutott, hogy a városi, majd a járási-városi földhivatal jegyzőkönyvet vett fel az esetről, s végül 2141/1972. iktatószámmal határozat is született, amelyben megállapították, hogy' özvegy Kocsis Jánosné, született Kiss Ro- / sál neve adminisztrációs hiba folytán maradt ki a lajstromból, tehát pótlólag a tsz földkönyvébe be kell írni, s így jogosult i visszamenőleg is a járadékra, amely Kocsisf néni szemében most már óriási ösz- szeggé nőtt, kettőezer- négyszáz farmi*». Ha megvan a hivatalos, bélyegzővel is ellátott papír, akkor most már rendben is lesz min,den — gondolták, hiszen a határozat egy példányát megkapta a Nagy József Tsz, illetve most már jogutódja, az egyesített egri szövetkezet is. Mivel azonban azután sem kaptak semmit, tavasszal ismét felkeresték a szövetkezetét, ahol azt a választ adták, hogy a határozatra hivatkozva adjanak be újból egy kérelmet. Beadták! Azóta ismét semmi. Azaz annyi történt, hogy a földhivatal egy dolgozója írt még egy levelet —, el is vitték a szövetkezetbe, de válasz erre sem érkezett. Es pénz sem. Kocsis Jánosné öt éve keresi kis pénzecskéjét, amely a tsz milliós gazdálkodásúban semmi. Az övében óriási. A tsz ügyintézésében szóra sem méltó, kicsi dolog. Kocsis néninek öt éve húzódó keserves ügye. Mert igaza van. De! A tsz ügyintézői között még egyetlen egy sem akadt, aki végre pontot tenne a dologfa. Nem, nem tesszük érte felelőssé az elnököt, < a főkönyvelőt, hiszen ez nem az ő dolguk. De abban talán mégis elmarasztalhatok, hogy munkatársaik a kis ügyeket nem látják meg. És a kis ügy mögött az embert sem. Hogy nem tanították meg a velük dolgozókat arra, hogy a szövetkezet nagy ügye sok-sok kisember kis ügyéből nő nagyra, — d — .1IßfiiiLffifi A 1973, szeptember a« szerda
