Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-25 / 224. szám

Shakespeare Biharja Szakonyi Karoly kéi egyfelvonásosa Mai tévéaiánlatunk: 20.00: Esztergom ezeréves Dokumentumműsor. A na­pokban ünnepelte a város lakossága az ezredéves évfor­dulót. Ám Esztergom jóval idősebb! Már a római kor­ban hatalmas, megerősített útvonal vezetett Itt. Ekkor Salva-rtak hívták, majd a népvándorlás idején a fran­kok Osterringun-nak. A kö­zépkori latinság ebből Strin- gorium-ot csinált, végül pe­dig Ostrihoméből lett az Esztergom név. A város kul­turális emlékei és leletei egyértelműen visszavezetnek a történelem előtti korokig. A város egy időben királyi székhely is volt, s a közép­korban igen sokszor cserélt gazdát, hol a törökök, hol a Habsburgok telepedtek bele. A vár Mária Terézia idején került a hercegprímás birto­kába. A város világszerte hí­res — itt őrzött — csodála­tos műkincseiről, s kivált az 1884-ben — Csöbör Béla ál­tal alapított — Keresztény Múzeumról, amelyet, sok mil­liós költséggel nemrégiben restauráltak. A műsor alko-. tói — Balogh Mária, Bán János és Bródy Zoltán — a város múltja és gazdag emlé­kei felidézése ' mellett, be­S Nagyapám 35 éve az ábi­! tus előtti lócán sütkérezett. Én önfeledten bódorogtam a játékosan körbefutó kerti ösvényen, akár a rügyező fák, serkenő füvek, nyilado­zó bokrok a májusi fényben. Van úgy néha az ember, hogy tudatát vesztve él, mint a keringő csillag, az > alakját vesztett felhő, vagy ? napnyugtakor az estike re- > megő virága. Egyszer a2tán < felneszei az ember, s újra < itthon van a földön. Az én > lelkem js csordultig megtelt í csodálatos érzésekkel a ki- > nyíló természet láttán, s <; hogy könnyítsék tizenöt éves • terhén, az ámbifusra szalad­tam. megragadtam nagy­apám eres kezét. Szelíden összemosolyogtunk és hali- gattuak njégbúiva a pádon. ZíMflöm szeptember 25,, kedd Jelenet a műsorból. mutatják Esztergom jelen! és á jövő terveiről is tudósí­tanak, _______ S hakespeare. mielőtt vég­leg búcsúzna ettől az árnyék­világtól, meseszerű játékban megírja még azt a nagy va­rázslatot, ahogyan ö a szel­lemekkel bánt. Ariel és Cali­ban engedelmeskedtek neki, mert valahogyan hatalma volt rajtuk. És engedelmes­kedett ő maga is jobbik -én­jének, amikor ezeket a szel­lemeket nem a bosszúállás művének beteljesítésére kész­tette, inkább arra, hogy a megbékélésben szolgái legye­nek a szerelemnek, amely a legnagyobb emberi érzés a világon. ' Az angol tévévállozat a szellemeknek e világiakkal való titokzatos kapcsolatát és találkozásait, az álom hatá­rán innen, a testszerűségen túl igyekezett érzékeltetni. Ariel egy fehérbe öltözött görög istenfi, sorsát alázattal viseli és mindent megtesz a megígért szabadságért. Úgy jön. mint egy rakoncátlan if­jú és úgy végrehajtja gazdá­ja kívánságait, mintha az .ember. Prosper ez síkidom­mal túlnőtt volna önnön bőre korlátain. És itt van ez a fattyú Cali- ba. Annyira mélyről jött és olyan ostoba a föld dolgaiban, hogy saját királyává teszi meg az egyik szolgát. Vagy ez csak fintor, amit Shakes­peare vág saját korára, mondván: a színpadon min­den lehetséges? De nem szín­pad-e ez az egész világ azok­nak. akik aprócska életüket itt táncolják végig? Basil Coleman rendezte ezt a Vihart. Az ármányko­dást minden cselszövő arcán végigkíséri és hagyja, hogy a shakespeare-i szövegnek legyen ideje hatni, beleivód­ni a néző tudatába. Trinculo éppúgy egyéniség lesz itt. mint Sebastian, vagy akár a reszketeg Gonzalo, akit Pros- pero valamiért nagyon sze­ret. A kitűnő alkotásban Mi­chael Redgrave mellett az Ariel-t játszó Ronald Pickup és a Galibant megszemélyesí­tő Keith Michell adnak tel­je« illúziót. A szinkronban szereplő színészek egybe tudnak ol­vadni a figurákkal. Mádi Szabó Gábor, Sinkovits Imre és Vcrieitj/i László érdemel ebben a munkában elsősor­ban említést. Szerda estére tették Sza­konyi Károly két egyíelvo- násosát. Két emberpár kínoz­za egymást, azaz mindkét párban van egy kínzó és van egy áldozat. Mindkét esetben a férfi az, aki vissza­él a másik türelmével és ér­dekes. hogy akad itt is, ott is egy-egy áldozat, aki végtelen odaadással, itt-dtt az öntudat hasadásáig • elmerészkedve vesz részt ebben a vértelen és, értelmetlen küzdelemben. Az első egyfelvonásosban — Ha itthon maradnál — a férfi nyűgösen viseli egy operáció következményeit és az ágyat. Fegyelem a testben és az agyban nincs, úgy érzi, hogy akkor jön rendbe min­den, ha szeszélyeit kiélheti. Az idő nem akar menni, mert benn, az agyban nem törté­nik semmi, íg|y hát beleköt a feleségébe. Kifogásolja azt, ha szól, azt, ha nem szól. azt, aho­gyan szól és azt, ahogyan nem szól, a test tartását, a szorgalmát és azt is, ahogyan kitalálja a gondolatát, aho­gyan igazodik hozzá. Ebben az önmagában is teher férfiben még van any- nyi poézis, hogy tehetetlen magafelejtés közben egy áb­ránd izgatja: annak a holna­pi szépségnek, együvé toko­zásnak a romantikája, esetleg izgalma. amit ő elképzel. Azért nyűglődik, azért elvi­selhetetlen, mert ő vakon hi­szi, hogy a holnap megsejté­se, a holnapi ötöm várása majd megnyugvást, békessé­get. netán örömöt hoz a má­siknak is, akit egyébként ész­re sem vesz. Nem is tudja, hogy fájdal­mat okoz neki, mert az ön­zés, az önteltség, az önkö­rűség kizár minden felelőssé­get. A másik férj — a Benn a szobában főhőse — még en­nél is. korlátoltabb. Ez nem beteg, nem nyűgösködiit, csak mozdíthatatlan. Érzel­mileg kicsorbult valaki, aki­vel nem lehet megértetni, hogy a másik mit és miért akar. Itt még az a felmentés sincs, hogy holnapra lenne valami illúziója, itt ő, ma és mindörökre az önmagára vi­szonyított korlátoltság, a jel- iemi puhány, a alaktalan, a megfoghatatlan, mert az akarata helyén valami deren­gésféle van, amiben a múlt és jelen apró darabkái úsz­nak, úszogatnak. csak azért, hogy őket felsorolhassa a cse­lekvés ellen, a társasjáték elemi kötelezettségei ellen. Unalmas és kegyetlen az a világ, ahova Szakonyi Károly Írásai elvittek bennünket. Riasztó jelzés — ha úgy tet­szik — az egyéniségek, a jel­lemek kiégéséről, a léleknek, mint törmelékanyagnak az állapotáról. Emberi indíté­kok, erkölcsi formációk hiányoznak itt, mint a fest­ményből a színek, ha azt lúggal leönfötték. Dömölky Janos rendezése ezt a kiégetlségel, ezt az ürességet hangsúlyozta. Lati- novits Zoltán és Kállay Fe­renc pontos diagnózist juttat­tak el hozzánk játékukban ezekről a veszedelmes fél­emberekről. Ruttkay Éva és Szemes Mari passzív játéka csak fokozta, a két férfi üres­ségének, hitványságának a hatását. Farkas András--------------................................................... ............ ■ I.. A tv és a budapesti művészeti hetek Az idei budapesti művé­szeti hetek rendezvénysoro­zatában a Magyar Televízió több tv-játékkal, koncert- közvetítéssel, kisfilmmei, ze­nei produkcióval képviselteti magát. Szeptember 28-tól há­rom estén át kerül képernyő­re örsi Ferenc Zrínyi című tv-drámája Zsurzs Éva ren­dezésében. Ugyancsak a művészeti he­tek alkalmából tűzi műsorá­ra a televízió Németh László Irgalom című regényének hatrészes tv-feldolgozását. Sorozatot készített a tele­vízió a népi kismesterségek­ről. Szakköri évnyiíó a (lámán Kató l ttörőházban Péli Béláné, a megyei KISZ bizottság titkára, megyei úttörőelnök ülvözli az ün­nepség résztvevőit. Az egri megyei I-Iámán Kató Üttörőház udvarán va­sárnap délelőtt ünnepélyesen felvonták a zászlókat. Több száz pajtás, meghívott ven­dég vett részt az ünnepi eseményen, ahol Péli Béláné. a KISZ Heves megyei Bi­zottságának titkára, megyei úttörőelnök mondott beszé­det. Az idő pedig telt, de nem ébredt fel. Lekutyorogtarft nagyapám elé, úgy néztem- néztem fájó ragaszkodással és a szívem egyszerre zsibo- rogni kezdett, mert valami sötét gondolat fészket kez­dett rakni bennem. Hogy nagyapám talán ... meghalt. Annyira beledermedtem, hogy sikítani se tudtam. Ar­ca fakó volt, bajusza szálai nem csapkodtak ki-be a száján, nem lélegzett, szeme gödrében pedig fekete ár­nyék ült. Torkon ragadott a döbbenet. Shogy szólni nem bírtam, megragadtam nagy­apát és rázni kezdtem. — Na, na, mi az? — És rámkerekedett az az árnyé­kos szeme. Zsibbadt tagjait kinyújtóztatta. — Hallod-e; fiam, olyan gyönyörűséget álmodtam, minek költöttéi fel? Nem mondhattam, meg az igazat, hogy halottnak néz­tem, hát csak toporogtam és hallgattam. De éreztem bá­gyadt mosolyán, hogy belém- látott. Megsimogatott: — Mi egymástól ijede- zünk máma, fiam? Veszedel­mes is az álmodozó ember. i — Igen, — hebegtem, mert még mindig bennem rerAegett a riadalom. Elkacagta ám magát nagy­apám, mint a nagyok szok­ták, ha a gyerekszáj valamit elhibáz. Mégbántottan kó- kasztottam a fejem. Mond­tam is, nem tudom, miért nevet. Nagyapám erre egé­szen megzavarodott, magya­rázni kezdett, hogy majd egyszer értelmét veszem a szavának, de altkor ö már nem lesz, jobban teszem hát. iia a lábam elé nézek okos fejjel. — Nem■ a csillagokban élünk, — mondta, — hanem itt a földön. Az álomlovag • nak pedig legyen,«,» _____ V alami okosat mondhatott nagyapám, de gyerekeszem­ben nem ragadt meg. Nem is csoda, hiszen egész délután a hancúrozó felhőket néz­tük nagyapával, mesebeli óriások harcait láttuk, meg János vitézt a griífmadár hátán. Tündér Ilonát meny­asszony ruhában, rettentő lovasokat, törpéket és finto- ros manókát. Aztán az volt csak a gyönyörűség, amikor a nap késő délután tarkáim kezdte a nyugati égboltot. A nehéz aranyfények és bán­kódó lilák, vidám üvegzöl­dek és nevetős rózsaszínek, libbenő ezüstök, sápadó sár­gák, porcelánkékek és piro­sak, versek, bíborok, bordók. Az ám, a sok szín kikergette fejemből nagyapámnak azt a csuda mondását. Hát még amikor a csillagokat, lestük: a frissen kelő Esthajnalt, a sűrű Kotlóst, a tündöklő Göncöl szekerét és a holdat, a hegedülő Dáviddal. Utoljára azon az estén néztem az égre. Mert ahogy ott belefeledkeztünk a né­zésbe, nagyapám egyszercsak a fejéhez kap és leroskad ijesztő fehéren. Bevitték a szobába. Két hétig élet-ha­lál között lebegett. Mikor aztán végre újból kiülhetett az ámbitusra, nem tu.dott be­szélni, megnémult, megbé­nult. Ettől fogva én mesél­tem neki felhőről, csillagok­ról, holdról, napról, ahogy megtanultam tőle. Hanem azt az egy szót so­ha nem tudhattam meg nagy­apámtól. Soha. Végleg álom­lovaggá lettem. Földön botló, felhőkbe szálló. A testem még itt cuppog a földgolyó sarában, de az eszem, lel­kem, gondoltam az ég csil- lagvirágaf, s a mezők virág­csillagai között repdes­Szegény botorkáló nagy­apám kitaposott útján. . Lemé Géza Nem kevesebb, mint har­minchat kis közösség kezdi meg munkáját az elkövetke­ző napokban. Egy-egy szak­terület legjobb ismerőjének irányításával közel ezer kis­dobos és úttörő, az érdeklő­déséhez legközelebb álló te­rületen bővítheti ismereteit, komoly témákról — játékos föl-mában. Néhány szakkör iránt — mint a kisdobos ezermesterek köre, a 8. osz­tályosok klubja, a stúdiósri­porter, fotó, autóbarát, csil­lagász — különösen nagy az érdeklődés. Megyei szakkö­rök is indulnak, amelyen a nem egri pajtások is részt vehetnek: eszperantó, szójá­ték, fémmegmunkáló, mikro- bi, linómetsző, textilfestő. Kihelyezett szakkörök mű­ködnek Gyöngyösön, Hat­vanban és Hevesen. Vala­mennyi többet kíván adni a gyerekeknek, mint amire az iskola képes. Segíti a pajtá­sokat a továbbfejlődésben, lehetőséget ad a szabad idő Néptáncosok a dobogón. (ÜTTÖRŰ-FOTO: Papp P., Szántó Gy. felv.j hasznos eltöltéséhez, a szóra­kozáshoz is. • A megnyitó ünnepség résztvevőinek ezután műsort adott az egri Harlekin báb­együttes és az úttörőház nép­tánccsoportja. Erre az alka­lomra a zánkai úttörőváros­ban és Csillebércen készült felvételeiből kiállítást rende­zett a fotószakkör. — Hej-hej, gyerekem. — Aztán tenyerébe fogta az arcomat, maga felé fordítot­ta, s a szemembe nézett. — Mi lesz veled majd, fiam? Mi lesz? Nem nézed te a botló földet, a fellegekben jársz. Láttam. Félszegen feszengtem, té­tován. Semmit nem értettem ebből. Verdeső pillákkal ke­restem a tekintetét, de nagy­apám már akkor magához vont. Aztán eltipegett, ma­gamra hagyott. Csak ebéd­nél jöttünk össze megint. Különös meghitten villan - tunk egymásra. Ebéd után i- úgy tettem, hogy körülö' legyek. Zsámolyt hoztam lába alá, megtömterrt a pi páját, s amikor elszendere dett, lábujjhegyen pipisked- lem, nehogy felébresszem. f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents