Népújság, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-31 / 203. szám
ipari skanzen Osdon Az Ózdi Kohászaid Üzemek a blokksori gőzgépet 1895-ben állították munkába. Azóta a gőzgép 26 milliónyolc száz tonna, öntecsei „gyártott" a durvahengermű számára. A „masina" végképpen kiöregedett, s 80 éves termelése után átadja helyét az új villamos meghajtású motornak. A matuzsálemi gőzgépet szakszerűen bontják le. s dísze lesz a város ipari skanzenjének. (MTI foto) Nemcsak a fananyagok rövidítésével csökkenthető a diákok túlterhelése Egészségügyi szakemberek figyelemreméltó megállapításai Sokan hajlamosak arra, hogy a serdülők, általában a tanulók túl‘erhelését kizárólag a túlzott tanulmányi követelmények terhére írják. Az egészségügyi szakemberek cáfolják ezt a hiedelmet. A közelmúltban a serdülő korú középiskolások túlterheltségének okait elemezve megállapították: áz e korosztályba tartozók alvásigénye 8—9 óra. A tapasztalatok szerint azonban a tényleges alvás időtartama ettől jócskán elmarad — elsősorban az esti lefekvés időpontjának eltolódása miatt. Ez a testi és a lelki „kondícióra” egyaránt káros, arra is felhívják a szakemberek a figyelmet, hogy átlagos terhelés mellett egy serdülő fiatalnak legalább három óra szabad időre van szüksége. Célszerű, ha ebből legalább két órát a szabad levegőn tölt — fele részben aktív testedzéssel, sporttal. Túlterhelés következhet be akkor is, ha a környezet túl sok — fáradtságot előidéző — ingerrel „bombázza" a szervezetet. A serdülő fiúk, lányok túlterhelését vizsgálva azt találták, hogy az élettelen környezet terhei közül különösen negatív a zaj szerepe. A sokszor szinte elviselhetetlen utcai zajt maguk a serdülők toldják meg — hangos beat-ze- nével. Nem ritka — pedig nagyon káros —. hogy tanulás. házi feladat írása közben egyszerre szól a magnetofon és a rádió. Az otthoni tanulás túlterhelő hatásában — a szakemberek szerint — legalább olyan szerepet játszik a rádió, a magnó, mint a megtanulandó anyag mennyisége, vagy bonyolultsága. A serdülőknek élettani tulajdonságaikból adódóan többletterhelést jelent a családhoz való alkalmazkodás. Túlterheléshez vezet az is, ha a családi légkör akár a gyermekkel szembeni túlzott igények, akár a házastársak közötti viszony megromlása, vagy más ok miatt feszült. A serdülő magányossága szintén .jelentős tényezője • lehet a túlterhelésnek. Az „elmagányosodás” akkor túlterhelő, ha a serdülő nem tudja idejét gazdaságosan be osztani: érdeklődése — élettani sajátosságként — igen gyakran egyoldalúvá válik, túl sok időt fordít a számára érdekes dolgokra, többi munkájában viszont kapkod. Ez szervezetét, idegrendszerét kimeríti. Az egészségügyi szakemberek úgy vélik, hogy az iskolaorvos és a védőnő is jelentősen hozzájárulhat a tanulók túlterhelésének csökkentéséhez azzal, hogy az iskola közegészségügyi helyzetének ellenőrzését, a szűrővizsgálatokat. azok eredményei alapján a szükséges korrekciókat, az egészséges életmódra nevelést hiánytalanul elvégzi, figyelem • mel kíséri a tanulók testiszellemi fejlődését, életrendjét, felfigyel a káros jelenségekre és felvilágosító-ne- velő munkával igyekszik azokat ellensúlyozni. Ajánlatos. hogy az iskolaorvosok a tanulókkal, a szülőkkel és a pedagógusokkal külön-kü- lön tárgyalják meg: a túlterhelő tényezők közül melyeket és hogyan lehet megszüntetni. (MTI) TISZTES HIVATAL Állások, beosztások, fizetések a tanácsnál Amikor Berényi Józsefnek, a Gyöngyösi Városi Tanács elnökének a kérdést feltettük. így válaszolt; — Pillanatnyilag négy állás betöltetlen nálunk. Olyanok. mint osztályvezető, főelőadó, osztályvezető-helyettes. Közülük kettő napokon belül már rendeződik. De évek teltek el, amíg ennyire jutottunk. Nem könnyű a megfelelő embert megtalálni. Ezek után már csak arra kell a választ megtalálni, hogy miért nem könnyű. Tárgyalás következik. Egv sor vállalat, intézmény, cég, intézet küldi el a megbízottait, mert valami fontos dologról dönteni kell. A helyi hatóságokat a szakigazgatási szerv legrangosabb embere képviseli. Ez természetes. De ha azt vesszük, hogy máshonnan mérnökök, közgazdák. egyetemi végzettségű főmunkatársak és tervezők jönnek el erre a megbeszélésre. a tanács pedig „csak” egy technikust tud velük szembe odaültetni, mindjárt a kérdés lényegéhez jutunk el. Nincs okunk lebecsülni a technikusi képesítést. Kiváló szakemberek találhatók meg e mögött a cím mögött is. De másként hangzik az is, hogy mérnök, okleveles közgazda, jogász. Ha leszámítjuk ebből a nálunk még fellelhető rímkórság stigmáját, még mindig akad lényeges vonós, amit egy vállrándítással nem lehet elintézni. Ugyanis feltételezhető, hogy más az ismerete egy technikusnak és más a műszaki egyetemet végzett mérnöknek. Ha ez nem így lenne, kétségbe vonnánk az egyetemi oktatás létjogosultságát. A dolgok lényege tehát nem a címben, hanem a fel- készültségben rejlik. A tanács viszont ebben hátrányos helyzetbői indul. PAV/Ojdzst.* filler (ríztv*4-1 QMüMk 1973. augusztus 31., péntek Fenemód nagylegény tud ám lenni az emb^r, ha évenként egyszer szükebb honába téved! Még le se mosta az út porát, máris zuhog a szivére a sok gyermekkori, ifjúkori emlék. Fűzfaparipára ugrana, s egy trappban föl a hegyre; vagy legényes pincé- zésre. könnyen feledve, hogy közben évtizedek zúgtak el feje fölött, s talán a vasútállomástól a szülői házig sem tudja már tartani a lépést a fiatalokkal. Dehogy ísnem! Amikor azzal köszöntenek vissza az id- varokról: „Józsi, te egy cseppet sem öregszel"? „Nem én!” — húzom ki magam. Hiszen úgy tetszik (ó de nagy kerítő is tud lenni az emberi hiúság), tegnap még itt karikáztam az út porában, s talán a vérem se fakult meg a kastély melletti kilométerkő vön, amelyhez T. Miska verte a fejem. Miska persze már trottyos vén ember, mindig egyhetes szakállal kerül elém. s nyár lévén, mezítláb. De izzadságmarta inge pontosan olyan sallangos a hátán, mint harmincöt évvel Azelőtt, amikor e hát még nem volt görnyedt. S a kapa is úgy illeg a vá'- "án, mint tegnap, amikor a vergeshegy felé menet lapozgattunk. ö is azt mondja. amikor unyorgó szemével felismer: „Te betyár, te, hát sosem öregszel?” ................. C sak édesanyám rakna vissza ölelő karjából a rideg valóság talajára, de ő is csupán féltő, sopánkodó tekintetével, amiből egyedül én tudom kiolvasni: „mán megint olyan sápadt vagy, a homlokod is gyűrtebb mint-egy évvel ezelőtt... Ülj csak le, no! Többet kellene már neked is pihengetni... ” hűséget esküdött T. Bercinek. Mi sem könnyebb ennél — fogadtam el a megtiszteltetést. Méghogy én násznagy! — Kenegetett a "háj. Mert ezt a tisztet nem bízzák akárkire. Még büszkébben sétálgattam tehát anyám portáján. Mint a kendermagos kakas. Mondóm, hogy odahaza — különösen, ha idő is van rá — valósággal eszét vészéj ti a látogató, olyan istenigazóból a szíve alá tudják rakni az emberek, de még a látható és emlékeztető tárgyak is azt a bizonyos kisszéket. amin egyszerre úgy megnő, felmagasodik. .. Megnőttem én is. S mit eszeltem ki? Pont a kishú- gom esküvője napján? Hogy átsétálok a hegyen apám falujába. Erdőbényére! Hát mi az nekem? Harmaton indulok, s mire húzzák a delet, már ülök is anyám asztalához. Utána bólintok egyet, No de ezt a „sopánkodást” en úgy a hátam mögé csapom. mint egy sálat, ha melegét érzem is. Különösen, hogy másnap a népes famíliából egyik kb unokahúgom áll elém a kéréssel: ha már itthon va gyök, tiszteljem meg közelgő lakodalmán. De úgy ám. mint aki keze írásával is tanúsítja majd, he®/ ő örök majd puccba vágom magam és sietek násznagyi lisztemet, végezni. Anyám riadt szemekkel nézet rám. Már-már bősz rántott, s bizony csak k Kbb döbbentemmé: egy h venhét esztendős édesanya pontosan tudja, hogy ötvenkét éves fiacskája mire képes. — Nem mondok többet, de ha nem tanácsnál lennék, a mostanihoz hasonló beosztásban legalább kétezerrel kereshetnék többet. Ebben benne van az Is. hogy máshol akár két másodálláson» is lehetne, munkaidőn túl még „maszek” feladatokat is elvállalhatnék. Aztán vegyük a prémiumot, a nyereségrészesedést. Mindez elesik itt. " — Miért dolgozik mégis bárki ezek ellenére vagy: ilyen körülmények közölt a tanácsnál? — Miért? Mondjam azt, hogv már megszokta? Én is több mint tíz évet húztam le ebben a beosztásban, őszülő fejjel hol kezdjem elölről? De legyünk igazságosak. Jól hangzik az is, ha az ember kimondja esetenként : osztályvezető vagyok a városi tanácsnál. Ez sem mellékes. Hiba lenne ezeket a szubjektív jegyeket figyelmen kívül hagyni, önbecsülés? Hiúság? Ilyen is van, ez is emberi vonás. — Kikötnek-e valami feltételt a jelentkezők? — A legtöbbször igen — válaszolja Berényi József tanácselnök. — A feleségnek is kell állást biztosítanunk, vagy a férjnek, ha női dolgozót veszünk fel, aztán a bölcsőde vagy a napközi és gyakran: a lakás. Egyik sem könnyű, de ha nincs más kiút, vállalnunk kell. — Hogyan mérik fel. hogy a jelentkező alkalmas lesz-e a feladat ellátására? — legutóbb jött hozzánk valaki a meghirdetett állásra. Többször is beszélgettünk vele. Rajtam kívül az elnökhelyettes és a vb-tit- kár. Aztán megkerestük a jelenlegi munkahelyén, de még a lakásán is szétnéztünk, hogy minél sokoldalúbb kép alakulhasson ki bennünk. Hát, így, ha úgy tetszik: felelősséggel. — Sok a jelentkező? — Nem mondhatnám. Mégis mentem — mint kora gyermekkorom óta mindig — a magam szabta útján. Által a hegyen. A rendes műúton ugyanis jó 16—18 kilométerre van tőlünk apám faluja, de a hegyen keresztül alig öt. Igaz, hogy a dombnak /fel, völgynek le, dq álomszép úton, ahol — állítólag — megboldogult apám valamikor az ölében is áthozta a mamát. Hát én is elsétálhatok urasan oda-vissza, a pompás erdőrengeteggel körülvett utakon négy-öt óra alatt. Az út idejének a kiszámításával nem is volt baj. Csak éppen azt felejtettem ki az okoskodásból, hogy Bényén is rokonok vannak. Dehogyis. engedtek volna azok vissza jó, kiadós ebéd nélkül! Azután is csak úgy. hogy mindenre megesküd .em, délután hatkor násznagyként állok helyt kishúgom menyegzőjén. Szaporáztam a lépést, amíg meredek nem lett az .út. De ott aztán szakadt rólam a verejték. Pedig hát jobbára árnyas erdők alatt mentem. Nem hallottam már — mint jövet — a madarak énekét, a patak csobogását, a távoli motorfűrészek zengését, csak saját Kutatásomat. Mind többször meg kellett állnom. aztán le-leülnöm, új erőt gyűjteni. No, te nagylegény! Még jó. hogy nem hoztam magammal órát, mert ha azt nézegetném, csak mérgem gyűlne. erőm meg fogyna. Így azzal vigasztaltam magam — a fák lombrésein át a nap járását lesve —. hogy nem lehet több délután három óránál. (Kettőkor indultam.) Legfeljebb fél négy. De akkor is... ötre hazaérek, s lesz még egy órám mosakodni, öltözködni. Gyí, te Sárkány, gyí, te Vihari — szóltam a lábaimra rr»rt bizony — mit szépítsem a dolgot — nem is a szívemmel, Kdömmel, hanem a két lábammal, fakó lovacskáimmal gyűlt meg a bajom. — Kénytelen tehat a tanács megalkudni, a mércét lejjebb tenni? — A tanácsi munka is olyan, hogy megtalálja a megfelelő embereit. Aki felismerte ennek a munkakörnek a szépségét, azt a más helyen elnyerhető több fizetés sem ingatja meg. Marad, mert itt érzi jól magát. — A fizetés tehát nem számít? — Nagyon is számit, de ahogy szokás mondani: nem minden. Ka azonban az apparátus dolgozóinak a hangulatát is nézzük, akkor nálunk is rendezni kell a fizetéseket. — Hol intézkedhetnek erre? — Sem mi, helyben, sem a megye nem illetékes ebben. ★ Akár ki is tehetjük a pontot. Bár egy megjegyzést még nem árt a sor végére odailleszteni. Nem frázis, nem is a hatás kedvéért mondjuk: a tanácsnál emberek ezreinek sorsa, fölött kell dönteni, nem is egyszer, hanem naponta. Olyan óriási felelősség ez, amit szinte fel sem mérhet a kívülálló. Felelősséggel dönteni pedig csak az tud, aki a kérdés legkisebb részletét is ismeri, de a döntés szerteágazó következményeit is fel tudja mérni. Nagyon alapos ismerőjének kell lennie az adott területnek a döntésre feljo- gosult személynek. Igaz, a diploma még nem ad automatikusan széles látókört. Emberekről dönteni, emberekkel foglalkozni: nagyon szép. ha innen nézzük — nagyon nehéz, ha a másik oldalról közelítünk. Szóval: nincs minden rendben a követelmény és az anyagi ellenszolgáltatás egyenlegében, ha a tanácsi apparátust tesszük a górcső lencséje elé. G. Molnár Ferenc Hát ide jutottam? — vibrált előttem anyám riadt tekintete. Csak most cserbe r.e hagyjanak ezek a „lovacskák”. Hiszen úgy tudlak ezek engem repíteni, hogy földet is alig értem, amikor nagyanyám boltba szalajtott... Amikor megzavartak a bálon a zalkodi legények... Igen jó hasznukat vettem ifjúkori országos barangolásaim alatt is.. . Vittek ezek Pestig Is, pedig az hozzánk 250 kilométernyire esik... És ezek a fakó lovacskák mentettek ki a második világháború poklából. .. Micsoda futás! Ahogy katonakori élményeimmel dicsekedni szok- tam: legalább kétezer kilométer — egy vágtában... Hát ezt a rongyos két-három kilométert, ami még előttem lehet, ne tudnám lelépni?! Nem bizony! Ajjaj! A hegy... ezek az emelkedők, beledolgozzák ám az ember inaiba, egészen a csontig az „ólmot”. És ha most röpködne itt körülöttem — mint a fronton — a repeszgránát, vagy tíz zalkodi legény bicskát rántana rám, bizony akkor sem tudnám erőteljesebben szedni a lábamat. És sehol egy tanya, erdészház. favágó emberek, hogy legalább a pontos időt megtudhatnám. Szegény kis húgom. Már biztosan menesztett vagy bt küldöncöt anyám házához, hogy készen állok-e. Micsoda szégyen lenne, ha végül is... de nem! Beérek én még időre. Előttem már csak a Veres-király áll, az utolsó emelkedő, onnan már lefelé megyek. Mit megyek... szaladok. Ki látja azt a szurdokban, a szőlők között? No meg, ha látja is? Esküvőről van szó! Egy ifjú ember legboldogabb órájáról. En balga — korholom magam nyögdé- cselve —, hogy erre nem gondoltam! Szegény anyám elsüllyed a szégyentől. En meg mehetek egyenesen a Bodrognak. .. ha ugyan addig elvisz a lábam. (Folytatjuk^