Népújság, 1973. augusztus (24. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-02 / 179. szám

, r* éjlMjSSS'

IOT3. augusztus 2., csütörtök

Kedd reggel. Alig plty- mallik, jönnek a termelők. Teherautón, kocsin hozzák a zöldséget, gyümölcsöt a városkörnyéki gazdaságokból, kiskertekből. A piaci árusok már várják őket. Gyors, ideges alkudozás. Aztán kinyitnak a bódék, megtelnek a pultok. S mire az első álmos szemű háziasszony a térre érkezik, fehér krétával táblácskára kerül a portéka ára.

Mit, s mennyiért kínált ez á piaci reggel?

, A Mátrakincse Tsz egyik starídján Bárányt Zoltánné 5 forintra tartotta a hagymát, 4 forintra a burgonyát, 3 forintra a paradicsomot, 8 forintra az őszibarackot, s 16 forintra az igen silány zöldpaprika kilóját. Jött később valami felettes, s amikor meglátta, hogy néhány bódéval odébb a kétszer olyan szép portéka csupán 10 forint, gyorsan átrajzoltatta Baranyinéval a számokat.

Megjelent a szőlő is néhány piaci árus pultján. Egyik helyen 15, másikon Ifi forintért mérték.

Az első vásárló, akinek véleményére kíváncsiak vagyunk, Faragó Béláné. Az óra-ékszer boltban dolgozik, s mivel otthon „második műszak” várja, gyakran jön a piacra.

;— Mit szót az árakhoz?

■— Semmi esetre sem a kispénzű ember zsebéin: igazodnak. Tavaly ilyenko feleáron lehetett zöldpapri kát venni, s a gomba kilójáért is restelltek volna 60 forintot kérni... Én különben évek óta kitartok Csa- báné mellett, mindent tőle veszek. Lehet, hogv most az őszibarack drágább nála. mint a többinél, de meg lehet nézni. Moso'vgósalt. S mind akkorá, mint egy kisebb fajta sárgadinnye!

Dr. Kovács Sándor és családja a Mátrában üdült. Hazafelé tartanaik, Hatvanba.

Nem állhatták meg, hogy szét ne nézzenek a híres piacon. A csinos, fekete asz- szomy szatyrában karfiol lapul.

— Drága mulatság, 12 forint kilója. De legalább szép. S van választék. Hatvan elülhet mellette...

Néhány piaci árussal kupaktanácsot tartunk. Gyors, rövid a szóváltás. Mégis sok mindent másként lát az ember utána. Legfontosabb konzekvencia, hogy a gyöngyösi piac drágasága nem kenhető egyértelműen a „természetfelelős” hátára. Jó-jó, hideg volt a tavasz, eső is hullott később nyakló nélkül, de

— Nincs mit kertelni, nekünk is, a fogyasztóknak is igen sokat árt a Mátrakincse Termelőszövetkezet — teszi le a garast özvegy Veszprémi József né. — Számtalanszor előfordult, hogy valamelyik zöldségért beígértünk a termelőnek kilónként 16 forintot, a szövetkezet felvásárlója pedig mögöttünk 22 forintot mutatott az ujjával. Aztán mikor együtt volt néhány teherautóra való rakomány.

Szergejev befordult a Sahrezára. A sugárút szé- .es, aszfaltozott szalagja két sorra tagoLta a házak kődo- bozail, melyeket már a Harmadik Birodalom építészei emeltek, akik ugyancsak el- özöniötték Iránt. \A mecsetek háttérben látszó kupolái, a karcsú minaretek élesen elváltak e kincstári jellegű épületektől.

Az idő délfelé járt, a nap irgalmatlanul égetett.

Egy zöld táblás üzlet .előtt állt meg, ameyerv szép, arab hgatúra hirdette, hogy itt "övidaruval kereskednek, a oolt pedig Musza Amirájé. Az üzletbe ötvén év körüli) agai — úr

(2) giv = szövetből készült, kéreg nélküli lábbeli

11, alacsony termetű iráni férfi lepett ki, jellegzetesen húsos, hosszú orrával hívta fei a figyelmet magára. Ritkuló, hennával festett haja a napfényben bíborszínűnek látszott.

— Agai Szergejev (1), örülök a találkozásnak. A ház. ahová megyünk itt *van a közelben. Ez az üzlet az unokafivéremé — hadarta gyorsan, és türelmetlenül elvezette Jakov Vasziljevicset az üzlet elől, mintha félne, hogy belép oda.

— Köszönöm a fáradozását, agai Hodzsa Ali.

— Óh, semmiség, én nagyon hálás vagyok Cy. dov úi dak. Ha egyszer kért, hogy segítsek önnek, örömmel állok rendelkezésére — Hodzsa Ali hosszas magyarázatba kezdett, miért

Gyöngyös mindig híres volt piacáról. S ez érthető. Hatalmas üdülőövezetet lát el tavasztól őszig. De télire is ott az egyre jobban iparosodó, lélekszánná ban növekvő város.

Űjabbam azonban mintha különös hangsúlyt kapna a „híres” szó, amikor a gyöngyösi piacot emlegetik kör- nyékszerte. Senki sem a bódésorok áruhalmazára, a pultok előtt nyüzsgő nép színes forgatagára gondol, haném az árra. A zöldség, gyümölcs, baromfi árára. Ami eddig kevésbé volt fontos. Ám amióta szemlátomást megugrott, éspedig felfelé, egyre többen csóválják fejüket: Hát így lesz immár híressé a gyöngyösi piac..

V. JEGOROV dokumentumregénye:

(4.) Hodzsa Ali

I Drága-e

a gyöngyösi piac?

irány Salgótarján! Megérte nekik. Ott 30-ért adhattak tovább...

Csaba Zoltánná, Toeseff Tamásné bólogat e szavakhoz noha első hallásra hihetetlennek tűnnek. Megyünk is a mázsaházhoz, ahol a piacfőnök és hely- pónzszedői székelnek.

Fülöp Józsefné előbb húzódozik, nem akar kötélnek állni. Végül csak szóra bírjuk.

— Igen, előfordultak dolgok, amelyektől a piaci árusok beszélnek. De én azt hiszem, hogy most már vége a dolgozók zsebére menő üzletelésnek. Kiss elvtárs, a városi tanács kereskedelmi osztályának vezetője szigorúan megrótta a szövetkezetét a profiljához sehogyan sem illő manipuláció miatt... Egyébként én ezt a tényezőt nem tartom jelentősnek az árak alakulásában. Sokkal döntőbb a nagy kereslet! Nyáron minden Mátrába igyekvő turista, kiránduló itt, nálunk veszi meg az első néhány nap gyümölcsszükségletét, s gépkocsin később is leszaladnak a gyöngyösi piacra. Márpedig ahol nagy a kereslet, ott óhatatlan az áremelkedés...

Tíz óra tájban zápor csihol közénk. Ki merre lát, oda menekül a nagy cseppek elöl.

A piac közepén áznak Nagy József illatos sárgadinnyéi. Meg rajtuk a tábla: kilója 5 forint! Az imént venni akartunk belőlük. Valami miatt elmaradt. Pedig ízlene most. S idő lenne a falatozáshoz.

Abban maradunk: majd

legközelebb. Akkorára talán olcsóbb is lesz ez a gyümölcs.

(.moidvag)

Vonz a víz, hív a táj

Pihenő vasutasok Mátraderecskén.

„Mozdonyban rázkódva

pihenésre vágytam, Mátraderecskén ezt végre megtaláltam.”

Buskó András, a józsefvárosi pályaudvar dolgozója kezdi így terjedelmes versét a mátraderecskei vasutas üdülő vendégkönyvében. A döccenő sorok elárulják, hogy a szerző nemcsak a Mátrában, a poézis- ben is kiránduló, de érződik az is, hogy őszinte öröm és elégedettség ragadtatta versírásra.

— Most múlt egy éve, a tavalyi vasutasnapon avattuk ezt a kis üdülőt, én voltam az első lakója — büszkélkedik Koca József, a hatvani pályafenntartási főnökség pártszervezetének és szakszervezeti bizottságának titkára. — Az első esztendő forgalma, és főként az itt pihenő vasutasosaládok elismerő véleménye azt bizonyítja, hogy szakszervezeti központunk hasznos célra fordította az építkezéshez nyújtott 600 ezer forintos támogatást. Még jobban örvendezünk mi, hatvaniak,

mert legalább ilyen összeget érő társadalmi munkánk épült be a házba.

A ház hétszobás, háromnégy ággyal szobámként, ízléses társalgó, közös, gáztűz- helyes konyha, de a bisztróból is lehet ebédet hozatni) Egyik szomszéd a vasútállomás, a másik a strand, amely Kovács József fürdőmester szerint egyedülálló az országban dús fémtartalmú, változatos gyógyhatású vize miatt

— Az ember ilyen csöndes üdülőben szinte újra felfedezi a családot — mondja Czeglédi Istvánná, aki Miskolcról érkezett. — Otthon a férjem is én is rohanunk munkába, a gyerekek iskolába, este bevásárlás, házimunka, tévé ... Mindenki fáradt, ideges, alig figyelünk egymásra. Itt végre gondoktól mentesen lehetünk együtt A felnőttek öt, a gyerekek három forintot fizetnek napjára: ez igazán nem pénz.

Bán Tünde lőrinci gimnazista szerint a fiatalságnak kedves szórakozási lehetőségekben is bővelkedik a környék:

— Nagyszerű gyalogmenetben kapaszkodtunk föl a Kékesre, egyszerre természet- és sportélményt szerezhettünk. Ha éppen táncra van kedvünk: Párád

sincs messze még a mi lábunknak.

Vaspál Zoltán a vasútállomáson teljesít szolgálatot és egyben az üdülő gondnoka:

— Régi vágyunk teljesül még ebben a hónapban, elkészül az új állomásépület. Nagy szükség volt már rá. Vonz a víz, hív a táj, egyre

‘több a hétvégi kiránduló. ■ Vasárnaponként háromezernyien váltanak strandjegyet. A pályafenntartási főnökség szakszervezete már az üdülő téliesítésén gondolkodik. Szerintem érdemes. Ha egy gyógyfürdő hírneve terjed, célszerű fejleszteni.

Ha ez igaz a MÁV-üdülő- re, még inkább igaz lenne egész Mátraderecskére.

(ász)

is lekStelezettje a képviselet gazdasági vezetőjének.

Szergejev emlékezett rá, hogy Gyemirov elszegényedett kereskedőként jellemezte Hodzsa Alit, s elmesélte, hogyan tevékenykedik az iráni vállalkozók között, akik kapcsolatban állnak a kereskedelmi képviselettel. Hodzsa Ali a közvetítő szerepét vállalta magára, ami persze nem zárja ki, hogy időnként magának is szerezzen némi árut. A NEP-kor- szakban esztendőkig a Szovjetunióban élt, Iránból' importált szárított • gyümölcscsel kereskedett. Ügyes, vállalkozó szellemű, képzett embernek számított, aki kiválóan elsajátította az orosz nyelvet. Sokat olvasott, ismerte Szaadi, Hafiz költeményeit. Emlékezetből citálta e művek részleteit, számos közmondást, aforizmát használt.

— Azt hiszem, meg lesz elégedve, agai Szergejev. A ház gazdája nagyon tisztes séges ember.

Hodzsa Ali megállt.

— Erre jobbra, a sarkon 'ül — mutatta, az irányt a

arjával.

Bekanyarodtak egy mellékutcába. Rögtön az első ház után, amelynek az oldala még a sugárútra nézett,

szegényes kis épületek sorjáztak magas agyagkerítéssel övezve. Kétemeletes, üvegezett erkélyű ház előtt álltak meg.

— Ez az — mondta Hodzsa Ali. — ,Nincs messze a sugárúttói és elég tisztességes épület, látja, nem is rejtették kerítés mögé — fűzte hozzá és megrántott egy huzalt a kapu mellett. Valahol az udvar mélyében megrezzent a csepgő.

Serdülő korú fiú nyitott kaput. Hodzsa AU közben nyakra-főre dicsérte az ajánlott lakás előnyeit. Beléptek az udvarra. Tömött platánlombok szűrték meg a behulló napsugarakat.

A két kis szobából álló lakást nem régen tatarozhatták. Utcára néző erkély tartozott hozzá. A bútorzat ágyból, asztalból és néhány, székből állt. A többit a nagyszámú falmélyedés helyettesítette; keleti szokás szerint azokban helyeznek el minden holmit, amit máshol szekrényben, fiókban, egyéb alkalmatosságban őriznek.

A gazda — egy sovány, postai alkalmazott — zsírpecsétes ruhában, giv-vel (2) a lábán, mélyen hajlongott a vendég előtt.

Szergejev csak ezután nézett körül, Hodzsa Ali pedig közölte a lakás bérét, mintha a hallgatag tulajdonos ott sem lenne közöttük. A lakás nem volt drága, elviselhetőnek. is 'tűnt, ■Szergejev beleegyezett a fel- ' ételekbe.

— A bánatot is leveszem a válláról — mondta’ a gazda, képletesen kifejezve örömét a megkötött üzlet fölött.

Hodzsa AM ugyancsak közmondással válaszolt: „Csak

nehogy búzát árulj és árpát adj el!”

— A szemem világára esküszöm, Hodzsa Ali, minden rendben lesz! —mondta mélyen meghajolva a házigazda.

Szergejev nem sokáig halogatta a költözködést, egy óra alatt át is hozta holmiját a szállodából. Nyomban ezután, két hordár kíséretében ismét megjelent Hodzsa Ali. Egy rádiókészüléket és selyem ágytakarót hoztak magukkal, ez utóbbit Hodzsa Ali azonnal ráteri- tette az ágyra a régi helyett. A tulajdonos, egy asztalkát cipelt be a rádiónak.

— Mivel hálálhatom meg a szolgálatát, agai Hodzsa „ Ali? — kérdezte Szergejev.

— Miféle szolgálatot? Ezé-, két a tárgyakat néhány hő~t nap múlva visszaadja — at köszöneté lesz az én jutái-, mám.

— Nem, agai Hodzsa AU), nem fogadhatom el ingyenj Így kellemetlen helyzetbe» hoz engem.

— A jó cselekedetért Allah

gazdagon fizet — mondta mosolyogva Hodzsa Ali. — ön vendég nálunk. A mi szokásaink szerint, kötelességem segíteni. „Ne fogadd el — megsértesz!" Valamikor önök ugyancsak sokat segítettek nekem. Ezek a holmik különben is fölöslegesek otthon. Idefelé jövet azokkal a kereskedőkkel ■mértem össze magam, akik kiöntött olajjal áldoznak „Izrnamzagye" k riptájában

— és Hodzsa Ali harsányan felnevetett.

(Folptatjukl