Népújság, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-22 / 170. szám
Befejeződött — hirdetik a harsonák. (Foto: Puskás Anikó) Hz Egri Nyári Karnevál summája A múlt vasárnap véget ért a harmadik Nyári Karnevál Egerben. Azóta elültek a négynapos örömürmep hullámverései, de emlékei még frissek, tehát épp alkalmas az időpont, hogy a történeteket mérlegeljük — a teljességre vaíó törekvés legteljesebb igénye nélkül, Reklámból jeles Egyértelműen dicsérhető az előkészítés, a hírverés. A nem. túlzottan ötletes tervezésű, ám tartalmukat világosan közlő plakátok, röp- iratok már a mennyiség miatt -.is hatékony tömege jóval a kezdés előtt működésbe lépett. A karnevál alatt tovább fokozták a hatást a városszerte, cirkáló jelmezesek, nemkülönben az olykor, tulharsányló hangszórós mikrobusz. Vonzónak bizonyult az a figyelemfelkeltés, amit néhány együttes fiatalos kedélye önmagától diktált. Például: A tiszaföldvári diákszínjátszók egyik nap látták, hogy népes a Dobó tér, a színpad viszont üres. Se szó, se beszéd, eljátszottál? A helység kalapácsát. Sikerük volt. — Avagy: a tatabányai színpad tagjai a strandon tartottak főpróbát. A fürdőzők egyre többen gyűrűztek köréjük, és nagy a valószínűsége, hogy esti közönségük olyanokkal is gyarapodott, akik eredetileg nem is szándékoztak színházba menni. Az ilyesfajta rögtönző ’ reklámra a jövőben talán tudatosan lehetne számítani. ^ Egyneműség» sokféleség „És meghal az éjszaka — És meghal az Éj szava" — idézte Apollinaire költeményét a műsorfüzet. A karnevál a borúlátás fellegeit bombázta, és ez a Heves megyei Művelődési Központ gondosan válogató szervező és rendező tevékenységének volt köszönhető. Olyan, hazai és megyei együtteseket hívtak meg, amelyek már országos fórumokon bizonyították: van szívül? és szakértelmük a kedélyfa- kasztáshoz. Egynemű volt a program a humor jegyében. És sokféle, a humor sokféleségének jegyében. Tizennégy művészeti csoport lépett fel az ország és a megye legkülönbözőbb tájairól, sőt egy — a besztercebányai pedagógusok dalárdája, a határon túlról is. (Vajon nem lehetne idővel nemzetközivé termi a karnevált?) — Még szemléletesebben jellemzi, a változatosságot, hogy jelen voltak a zene, a színjátszás, a néptánc és a bábjáték művelői. Az egyes művészeti ágak még tovább rétegeződtek: a zene szimfonikusokra, fúvósokra, íolk- beat-muzsikusokra. A bábosok gyermekaktivizálásuk mellett a felnőtteket is meg tudták hódítani, az egri Harlekin (vezető: Pilisy Elemérné) főként jól célzó paródiáival, a pécsi Bóbita (Kós I,a;jos társulata) pedig tanulságos állatmesékkel és az absztrakt képzőművészet határmezsgyéjére átcsapó kézpan tóm i mmal. A legtöbb színt a színpadok hozták. A ' gyöngyösiek abszurd elemekkel kevert ■vígjátékot mutattak be, az tériek ősbemutatóval lepték flMgg a. közönséget, a tiszol földváriak a vásári komé- diázást újították föl, a tatabányaiak a „fekete humor” fátylát lebegtették. A sokféleség egyneműségét csupán a pécsiek — egyébként kitűnő — tragédiaelőadása bontotta meg. Ami zavart Akadtak előre látható, tehát elkerülhető, épp ezért érthetetlenül előforduló zökkenők is. Így a rosszul kijelölt fellépési helyek. A Fehér Szarvas Étterem zsúfolt, kánikulai levegőjében teljesen eltűntek a Kalákaegyüttes finom felhangjai. Nem érvényesült kellően a felnőtt-bábműsor sem a Fagylaltkertben, ahol senki nem látott jól azokon, kívül, akii? az első sorokban, vagy a szökőkút peremén ácsorogták, és ők is elfáradtak. Az egyébként fegyelmezett szervezés mechanizmusa az utolsó napra meg- csuszamlott. Szinte minden együttes máshol lépett fel, mint ahogy előre jelezték. A színházba és a művelődési házba semmit sem hirdettek meg, ennek ellenére féltucatnyi műsor pergett le, gyér érdeklődés mellett A Szép- asszony-völgyben viszont csak két együttes jutott színpadra a beígért négy helyett, de. ennek örülhettünk. Ha lesz még karneváli műsor a borpincékkel, vurslival bővelkedő kirándulóhelyen, feltétlenül el kell különíteni a turistabuszok tülkölésétől, a cigányzene átszüremlései- től és a szeszkedvelők kur- jongatásaitól. Találkozások A különben is csak a túlzsúfolt zárónapra torlódó negatívumoktól eltekintve: nagyszerű rendezvényfűzérJelentkezó volt szép számmal. Elsőnek egy hatalmas termetű, harcsabajuszú férfi járult eléje. A különös illatú folyadékkal átitatott vattacsomót ráhelyezte a harcsabaj uszcs fájó fogára, ínyére. Sorra jöttek a többiek, valamennyien kaptak egy cseppnyi Gyuláimnál átitatott vattát az odvas, geny- nyes, dagadt fogukra. A huszadik páciens után ezt a műveletet a bőrzekés férfi befejezte, s magához intette a harcsabajuszos férfit, akinek először helyezte beteg fogára a csodaszerrel átitatott vattát. Két ujjával belenyúlt a hatalmas termetű ember szájába, s mintha csak egy szilvamagot emelt ként őrizhetjük a harmadik Nyári Karnevál emlékét. A legnagyobb nyereségnek a különböző országrészekből érkezett, különböző foglalkozású fiatalok találkozását, barátságát tekinthetjük. Szentes és Fiszaföldvár diákokat küldött. A tatabányaiak többsége a bányatrösztnél dolgozik. A művelődési házak (Pécs, Eger, Gyöngyös) együttesei akár társadalmi modellül is szolgálhatnának, mert a legnehezebb fizikai munkától a legmívesebb értelmiségi pályákig minden réteget magukba foglaltak. Egymásra találásuk, tapasztalatcseréjük örvendetes bizonyítéka annak, hogy bármilyen módon is keresik meg kenyerüket, a közösségszervezés, az egyéniség-építés és a hasznos műveltség — és élményszerzés szándékában azonosak. Még valamit. A karnevál az ország minden részéből idesereglett népművelők számára a Balatonalmádiban most folyó továbbképzés része volt. Akik közülük jól érezték magukat — talán nem is lehet kivételt találni — mindenfelé elterjesztik Eger jó hírét-nevét. Végezetül örömmel csatlakozunk a zárszóhoz: „Viszontlátásra, két esztendő múlva!” A vígság akkor is divatcikk lesz, mint mindig az emberi történelem kezdete óta. Hihetőleg az öntevékeny művészeti mozgalom is újabb, még gazdagabb humorforrásokra bukkan. ne ki, olyan, könnyedséggel távolította el á szuvas fogat. — Fogfájós testvéreim, ide nézzetek! Akkora fogat tartok itt az ujjaim között, mint tegy hatéves csikóét. Bátyám, ’érzett-e valami fájdalmat, amikor kihúztam? — Semmit, kérem. Semmit nem éreztem. Amikorra a huszadik emberrel is végzett, olyan szorosra záródott körülöttünk a kíváncsiskodók gyűrűje, hogy alig kaptunk levegőt. Mindenki szerezni, venni szeretett volna a csodás hatású Gvulantinból. A bőrzekés férfi láthatóan erre a lélektani pilláméira várt. — Fogfájós, fejfájós, gyomoríájós tesfcvéreiml LáthatÄ. Szabó János Nyári műrésztelepeh Parádsasráron és Bélapátfalván MEGYÉNK művészettörténeti múltjában kutatva, szeretnénk felhívni a figyelmet két érdekes és mindenképpen példamutató kezdeményezésre, amelynél? eredményeként 1923-ban Parádsas- váron, 1924-ben pedig Bélapátfalván alkalmi nyári művésztelep működött. Mindkét esztendő nyarán a budapesti Képzőművészeti Főiskola növendékei, kiváló tanáraik vezetése alatt ütöttél? fel állványaikat e két romantikusan bűbájos hevesi tájon. 1923- ban a magyar piktűra egyik kiválósága, Glatz Oszkár vezetésével, 20 művésznövendék a parádsasvári gróf Károlyi kastélyban óért tanyát, miután a főiskola Gyöngyösön, Jászapátiban, Párádon, Miskolcon, Pécsen és Kecskeméten létesített már ilyen alkalmi nyári mű-1 vésztelepeket. Ezeknek a példamutató kezdeményezéseknek az okát úgy summázták akkoriban, „hogy a növendékek a fővárosi élet senyvesztő nyomorúságából pár hétre kikapcsolódva, emberségesebb körülmények és változatosabb impressziók között, téma- és hangúlatgazdag vidéken erősítsék művészi tehetségüket” A kutatás során, sikerült megtudnunk, hogy a művész- palánták a kastélyban a földön elhelyezett szalmazsákokon találtak ■ éjjeli pihenést, közös ebédlőjük és közös fürdőjük volt. A fiúk és leányok, — ahogy a szigorú erkölcs és móres azt megkövetelte, természetesen külön- külön szobákban szálltak meg. A szállásukkal a művészek nem igen törődtek, mert azt csak természetesnek kell találnunk: „minden szabad idejüket a szabadban töltötték”, s általában napi 7—8 órán át festettek, rajzoltak. A kastélyban l?apott szállás mellett a környékbeli birtokosok azzal támogatták a nemes kezdeményezést, hogy hol egyik, hol pedig a másik küldött a közös konyhára élelmiszert, gyümölcsöt. ANNYIRA jól sikerült a parádsasvári alkalmi művésztelep első nyara, hogy terv készült arra, hogy az elkövetkező években, a fürdőszezon lezajlása után, egy villában kapjanak a művésznövendékek szállást, ahol kulturáltabb körülmények között lakhatnak, ahol villany és fűtés is van. Sajnos több nyomára nem akadtam a parádsasvári művésztelep továbbélésének. 1924- ben, tehát a következő évben már Bélapátfalván telepedtek meg a Képzőművészeti Főiskola művészei, de most már Benkhardt Ágoston tanaruk vezetésével. Ez a kis „művészkolónia” tulajdonképpen a főiskola miskolci művésztelepéhez tartozott. Érdekes művésztanya képe bontakozott ki kutatásaim nyomán. „Kossuth-körszakállt viselő fiatal növendékek” (ugye mennyire hagyománytisztelők napjaink modern művészei?) „nagy önmegta- gadásos egyszerűségben, visz- szavonultságban, távol a főváros és a nyüzsgő társadalmi élet zajától” alkottak... A „korelnök” Pánczél Béla úgy nyilatkozott, hogy „az új festő nemzedék most már felkeresi a föld és az élet szépségét is... ” * Az akkor csak 20 esztendős, — később, éppen a fel- szabadulás után már az élvonalba jutott, — Kontuly Béla kijelentette, hogy főelvének, a törekvéseinek, próbálkozásainak „ez idő szerinti legfőbb célja a tiszta festői feladatok megoldása minden sallang nélkül... ” S az alkotó 1924. évi nyári .Bélapátfalván töltött hetek ^művészi gyümölcsét október 5-től 12-ig Egerben tárták a közönség elé. A jól sikerült képkiállításra a Líceum, a mai tanárképző főiskola díszterme szolgáit. Három művész állott ekkor a művészetszerető és -pártoló egriek elé: Nemessányi-Kontuly Béla, Morvái Kálmán és Pánczél Béla. Morvái Kálmán alkotásairól úgy vélekedett a korabeli kritikus, hogy keresetlen, minden technikai rafinéria nélkül csodálja a természetet és ezt a csodálatot adja elő vásznain... Az 1924. évi bélapátfalvi nyári művésztelepen alkotott festmények egri tárlatának szép sikerére mi sem jellemzőbb, minthogy az ünnepélyes megnyitón, azon melegében két alkotás gazdára is talált. HIGGYE EL a Kedves Olvasó,, hogy nem minden célzat nélkül tárjuk e nemes képzőművészeti úttörő kezdeményezéseket lapunk hasábjain a nagy nyilvánosság elé. Talán akad piajd illetékes, aki meghallja, aki bátran átveszi és tovább fejleszti, s becses hagyománnyá érleli napjainkban egy Heves, megyei, — ó, talán éppen egri? — alkalmi nyári művésztelep ötletét, példamutató gondolatát. Sugár István Hét bemutató Szegeden A hét végén hagyományosan, kettős premier nyitotta meg Szegeden a szabadtéri játékokat. A 15., jubileumi évad érdekessége, hogy hét bemutatót tartanak — soha ennyi még nem volt a játékok történetében —, és öt teljes társulat vendégszerepéi a Dóm téri színpadon. A budapesti Nemzeti Színház Madách Mózesét, a szakszervezeti néptáncfesztiválon fellépett hazai és külföldi csoportok a Hegyen-völgyön lakodalom című összeállítást, az Operajíáz Gershwin Porgy- ját, a belgrádi opera az Igor herceget és a Normát mutatta, illetve mutatja be, s két augusztusi estén műsort ad az ukrán táncegyüttes is. A közönség érdeklődése rendkívüli: a jegyiroda jóval a nyitány előtt túlteljesítette bevételi tervét, 67 ezer belépőjegyet adtak ki. A fanfárok péntek este a Mózes szabadtéri bemutatójára hívták a közönséget. Az 1861-ben született dráma, amelyet a Bánk bánhoz hasonlóan sikertelen pályaműként akkor a feledésnek szántak, igazán csak az 1966-os veszprémi premieren, Keresztúry Dezső átdolgozásával lépett ki papírkoporsójából. Azóta pedig, hogy a budapestiek Marton Endre rendezésében több mint fél évtized alatt lassan a háromszázadik előadását tartják, óriási népszerűséggel, valóban elmondhatjuk, a Mózes színpadon is nemzeti értékünk lett. Marton Endre úgy nyilatkozott, hogy a mű eszmei tartalmának és a játék koncepciójának megőrzése mellett új elgondolásokkal tervezték meg a szegedi előadást, a népvezér és a vezetettek drámájában a sokarcú nép hatalmas küzdelem során válik nemzetté. A gondolatok vizuális megjelenítésével láthatóbbá, érthetőbbé válnak Madách eszméi. A címszereplő Sinkovits Imre mellett Avar István, Sinkó László, Szirtes Ádám, Agárdy Gábor kapott még fontosabb szerepeket. A szombati folklórbemutatón, Novak Ferenc koreográfiájával, lényegében a nagy sikerű tavalyi előadást ismételte. Nikolényi István játok, nem csalás, nem ámítás! Akinek a feje fáj, Gyulantinos vattával csak megdörzsöli a homlokát, akinek a gyomra fáj, egy szem kockacukorra cseppent a csodaszerből, s megszűnnek a kínjai. Akinek pedig a foga fáj, láthatja, milyen egyszerűen segíthet maga is a ,baján. Van még néhány üveg Gyulantin a táskámban, ragadjátok meg a soha vissza nem térő alkalmat! Ne térjetek haza Gyulantin nélkül! Mindössze öt forint darabja a csodaszerrel töltött üvegnek! Én adtam kézre az üvegeket, a bőrzekés férfi csak a pénzt rakta el, azt is alig győzte. Amikor elfogyott néhány száz üveg, saz érdeklődés is lankadt, a férfi a közeli kocsiból újabb ha-, sas táskát hozott, .s a vásár másik pontján ütöttük fel harcállásunkat. Már az első percben elhatároztam, szolgálatomért én is egy üveg csodaszert kérek. Jól jött volna az öt forint, legalább két-három napra meglett volna a kenyérre való- De most nem erre gondoltam. Boldoggá tett a felfedezés, ez a csodálatos hatású folyadék meggyógyítja majd nagyanyámat. édesanyámat is. Jól bent jártunk már a délutánban, amikor eladtuk a harmadik táska Grulan- tint is, és én elszabadulhattam végre a bőrzekés férfitől, zsebemben egy üveg csodaszerrel. Kínzott az éhség, szomjúság. De nem tö-„ xodtem már semmivel, útnak eredtem. Repülni, szállni szerettem volna, hogy mielőbb megtérhessek a csodatévő Gyulantiimal. Amikor hazaértem, meglepett, hogy emberekkel volt tele a kis szobánk. Nem értettem, mit keres nálunk annyi ember. A szomszédok mind ott sustorogtak nagyanyám ágya körül. Nagyon fájt, hogy engem senki nem vett észre. Nehezen mégis odafurakodtam nagyanyámhoz. Sebtében elmondtam, milyen csodálatos gyógyszert hoztam. Az öröm és a remény, amely gyors szárnyakon repített hazáig, most mintha egyszerre kilobbant volna belőlem. A sok ember szemében hitetlenséget, értetlenséget láttam. Rimán- kodásomra Madarászná mégis kezébe vette a kis üveget. Nagy üggyel-bajjal kinyitotta, beleszagolt. — Ó. de küllnös szaga van! Mi lehet ez? Szagolják csak! — s ezzel hátra adta valakinek a vérszínű folyadékkal töltött üveget. A kis üveg kézről kézre járt, mígnem kisiklott egy ügyetlen mozdulat közben Vargáné kezéből. A vérvörös folyadék szétömi •• ■ * szoba földjén. de erő megtöltötte. a szói-. Sírni szerettess! volna, ve- lőtrázóan ordítani. De hang nem jött ki a torkomon. Tehetetlen dühömben re ki romlottam az asszonyoknak, s toltam kifele őket a szobából. Ügy éreztem, a szívemből is elfolyt most minden jóság,. A szomszédok, ismerősök mind elszéledtek, nem állhatták viselkedésemet. Amikor ketten ^áradtunk nagyanyámmal, odaborultam az ágya szélére. Babusgattam, simogattam a sárga, aszott kezét: — Ha majd megint vásár lesz Tóváron, megint elmegyek. Szerzek ebből a csodatévő gyógyszerből. Az biztosan meggyógyít a nagy betegségből. Ügy bugyogtak föl bennem a szavak, mint a forrás vize. Ki tudja, meddig beszéltem nagyanyámhoz. Nagy sokára tűnt csak fel, hogy ő nem szól semmit, A keze hideg. Arcomhoz vontam kiszáradt, gyökér formájú kezét. Most pillantottam csak az arcára. Nagyanyám nézett, nézett világtalanul, fénytelenül a meny- nyezet egy meghatározhatatlan pontjára. Hiába könyörögtem, hiába rimánkod- tam, többé nem fordította felém szép, fehér fejét. Kitártam az ajtót, s kiró-- hantam a kertbe. Az ősz fagyos lehelete akkor csapott át a virágágyások fölött. Beleharapott a dáliák büszke fejébe, s szája szélén lecsurogtak a véres szirmok. Amikorra az ég kárpitját kiverték apró, fényes szögekkel, már a koporsót is meghozták. Nagyanyámat belefektették. Én meg repülni, szállni szerettem volna, hogy megleljem nagyanyám pillantását, meleg tekintetéit
