Népújság, 1973. július (24. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
FeSyeszik-e a gyereket? Óvodagondok Egerben Dolgozik az apa, az anya. Dolgozik az anya is, mert kell a pénz a lakásra, a berendezésre vagy éppen a jobb megélhetésre. Ma már ez megszokott, természetes, épp az ellenkezője kelt meglepetést. Így is van jól, de mi lesz a gyerekkel, a gyerekekkel? Mennek óvodába. Mennek, ha felveszik őket, ha van férőhely. Falun talán. De Egerben... Utoljára egy évvel ezelőtt térképeztük fel a helyzetet. Akkor csöppet sem volt biztató. Megírtuk, hogy az óvodák zöme korszerűtlen, a bútorok kopottak, szemléltetőeszközök, játékok csak mutatóban vannak^ Elmondtuk, hogy a gyerekek szoronganak. s a zsúfoltság évről- évre nő, mert a jelentkezők száma folyvást gyarapszik. Tavaly 450 gyerek hiába kopogtatott. nem vették fel, mert nem volt hová. Egy éve a társadalmi összefogás jelentőségéről írtunk, beszámolva a kezdeményezésekről. Mi történt tizenkét hónap múltán? A statisztika ma sem biztató. Az idén szintén 450 egri gyerek kérelmét utasítják majd el. Az indok ugyanaz, mint tavaly: a férőhelyhiány. Nem történt volna semmi? Marad minden változatlan? Szó sincs róla! Lajosvárosban, a Köztársaság téren felépült, a száz gyerek számára tervezett, társadalmi összefogással, a város üzemeinek, vállalatainak hathatós segítségével létrehozott új óvoda. Ide százhuszonhat apróság jár. A Csebokszári lakótelepen szeptember elsejétől nyílik egy másik intézmény. Száz gyerek helyett száznegyvenet vesznek fel, de csak eddig százhatvanan jelentkeztek. S mennyi igénylő lesz később, amint beköltöznek a hamarosan átadásra kerülő lakásokba. Bővítik a Farkasvölgy- 4iti óvodát: felvehetnek még negyven kisfiút — kislányt. Nem Ids eredmény ez, ám a régi gond mégis élő, mégis mai. Az, mert gyors ütemben gyarapszik a város lakossága, s ezzel képtelen lépést tartani a fejlesztés, bármennyire is sokat ígér. Jó, hogy bővítik az Epreskert úti, a Lenin úti óvodákat, hogy a Csebokszári lakótelepen, a Lajosvárosban, a Nagyváradi úton már alapozzák az újakat, örvendetes, hogy ezek. másfél év múlva el is készülnek. Az viszont korántsem megnyugtató, hogy az elutasítottak száma ezzel sem csökken lényegesen. Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiknek szülei Csebokszáriba, Eger új városnegyedébe költöztek. Mj lesz velük, ha elutasítják felvételi kérelmüket, mert nincs más kiút, mert ezt kell tenni. Maradjanak otthon az édesanyákkal, akinek fizetése nagyon is kellene a családnak. Pillanatnyilag nincs más megoldás, de lehetett volna! hónap alatt is, ha az építők lemondanának a hagyományosan lassú, de hibák sorát produkáló munkatempóról, ha a gyerekekre gondolnának. S még egy elgondolkodtató ötlet. Nem lehetett volna a Csebokszári városrészben egyszerre két óvodát építeni, számítva a beköltözés ütemére? Első hallásra meglepő, de elképzelhető. Ha így történik, kevesebben maradtak volna kívül az óvodák kapuin. érdemes Példák sorával bizonyítani. Éppen egy éve, hogy az úttörőház új, korszerű otthonába költözött a Lenin út 17 szám alól. Nagyszerű lehetőség kínálkozott: legyen itt is óvoda, hiszen a szomszéd épületben ott szoronganak a gyerekek. Ezzel mindenki egyetértett, ám az életképes elképzelésből ma sincs semmi. Legfeljebb lesz valamikor. Időpontot célszerűbb nem is említeni. Szakemberek mondták el, hogy másfél két hónap alatt meg lehetett volna oldani az átalakítást Nem ez történt, meditáltak a részletkérdéseken. Központi fűtést terveztek, konyhát akartak az alagsorba. Jogosan vétózott a KÖJÁL. Nem gondoltak erre a tervek készítői? Ügy látszik megfeledkeztek róla. Készült aztán egy tervmódosítás, most ennek históriája került napirendre. Másfél-két évig épü] egy óvoda. Tető alá lehetne hozni tizenkét, vagy akár hat De maradjunk még a példáknál, mert érdemes. Egy éve jártunk a Szarvas téri óvodában. Az épület valaha kaszárnya volt, azt a részt, ahol a gyerekek tartózkodnak, fogdának használták. Ott díszeleg még az eredeti ajtó. S ha csak ez lenne az örökségből, de akad egyéb is bőven. Kicsik az ablakok, kevés a fény, omladozik a vakolat, vizesek a falak, néhol embermagasságig. Nincs hol játszani az apróságoknak, mert az udvaron szaladgálni életveszélyes. Évék óta így van ez, de senki sem segített, pedig, de sokan is tudtak róla! Elkeríteni egy udvarrészt nem nagy ügy, a renoválás sem egetverő dolog. Hosszú ideig mégsem történt semmi. Most jelentkezett az Ingatlankezelő Vállalat kolektívája, csak anyagot kértek, s társadalmi munkában, két hét alatt végeznek a teljes felújítással, sőt az udvart is elkerítik. Kár, hogy mások, korábban nem látták ezt, nem gondoltak erre. Fiatal lányok és asszonyok tanácsa alakul a gyöngyösi Izzóban A nagy figyelmet és kézügyességet kívánó munka egyre több fiatal nő foglalkoztatását teszi lehetővé az Izzó gyöngyösi gyárában. Az üzemi KISZ-csúcsvezetőség adatai szerint az utóbbi időben megnövekedett a KISZ- korosztályú lányok és asszonyok száma. Ez a tény ösztönözte az üzemi ifjúsági szervezet vezetőit arra, hogy foglalkozzanak a gyárban dolgozó lányok és asszonyok élet- és munkakörülményeivel. Különösen nagy figyelmet szenteltek a mozgalmi munkában és a közéleti tevékenységben való részvételük elemzésére. A.nemrég elkészült vizsgálati anyag tapasztalatai arra késztetik az ifjúsági vezetőket, hogy fejlesszék a mozgalmi munkát végző fiatal nők politikai tudását, s minél több ifjúmunkást vonjanak be a közös feladatok megoldásába. Kiderült a felmérés során, hogy további lehetőségeket kell teremteni a női sportok iránt érdeklődők igényeinek a kielégítésére, valamint a szakmai tudásuk fejlesztésére. Ügy döntöttek az üzem vezetői, hogy házi szakmunkás- képző tanfolyamokon, foglalkozásokon teszik lehetővé a magasabb képzettség megszerzését, s megvizsgálják a sportkörrel való szorosabb együttműködés módjait is. S hogy mindezek • elintézése, megvitatása közben elmondhassák a véleményüket maguk az érintettek is: létrehozzák a fiatal lányok és asszonyok üzemi tanácsát. A KISZ-csúcsvezetőség mellett működő rétegtanács még ebben a hónapban megkezdi a munkáját. Félreértés ne essék; az üzemek, vállalatok szép számban áldoztak valódi mecénásként akár forintot, akár munkát. Nélkülük, ott sem tartanának, ahol most vagyunk. Sokat jelent a patronálás, az, hogy játékokat javítanak, hintákat készítenek, szerelnek fel, szemléltetőeszközöket, bútorokat vesznek. Kell ez. mert csak így lehet gyorsabban előrelépni, pótolni a nem létező forintokat, csökkenteni a zsúfoltságot. Nemes indulat ez, csak elismerés jár érte. Mégsem lehet elhallgatni, hogy itt bizony a sok is kevés, a többnél is többet kell adni. Különösképp akkor, ha lehet .. Harminc nap a TGzoltó utca 25-ben Lenkey felfedezte saját arcát tenkey Edit és Szemes Mari a fűm egyik jelenetében. Előrelátással, gyorsan... megértéssel, Pécsi István A felfedezésre mindig várni kell. Olykor sokáig. így történt ez az egri és miskolci színház művésznőjével is. Mint a cím is elárulja, Lenkey Edit most a saját arcát fedezte féL A tehetségét ugyanis mások régen felfedezték. A művésznő láthatóan örül ennék az új arcnak, széles gesztusokkal, lelkesen magyaráz: — A színházban legtöbbször nem a saját arcomat látta a közönség, maszkban játszottam. Még a Bodnárné címszerepében — ahol ugyan alig volt rajtam festék —, sem az igazi arcom játszott. Nem beszélve a többi szerepről, a János vitéz gonosz mostohájáról vagy a legutóbbi egri alakításomról, amikor a híres boszorkány, Baba Jaga szerepében riogattam az erdő manóit és természetesen a nézőtéren ülő gyerekeket. Most pedig a Csongor és Tündét próbáljuk. A vén, gonosz Mirigyet, természetesen rám osztották, így arcomból most sem lát sokat a közönség. Nem baj, majd a filmen... — Akkor beszéljünk a fűmről — Tűzoltó utca 25. Ez a címe Szabó István új filmjének. A címben jelzett ház, tulajdonképpen egy régi bér- kaszárnya a Józsefváros és Ferencváros határvidékén, amelyet öregsége miatt lebontásra ítéltek. A történet a ház lakóiról szól, azokról az emberekről, akik jogosan sajnálják ezt az épületet, hiszen a szűk udvar, a vaskorlátos gang és a belőle nyíló kispolgári otthonok mind életük egy-egy darabját jelentik. Ez a£ élet pereg vissza majd a filmben. Hadd idézzem most a rendező szavait: — Nem a magam nemzedékéről szólok a filmben, hanem a közvetlen előttem járókról, a mai 40—50 évesekről, akik idegsejtjeikben, agyukban, véredényeikben hordják a történelem drámai fordulatainak hatásait és akik • álmaikat is űzötten, a kitörölhetetlen emlékek meghatározottságában álmodják. — Hogyan kezdődött? — Ügy, hogy Szabó István új arcokat keresett a filmhez. Levelet küldött valamennyi színházhoz; próbafelvételre hívta a színészeket. Főleg az én korosztályomat. Sokan voltunk. Aztán az egyik jelentős szerepre engem választott. Babát játszom, a nővérkét. Egyszerű asszony, energikus figura. — És saját arccal. — Igen. És ez olyan nagyszerű. Pontosan úgy jelenek majd meg a vásznon, mint ahogyan az emberek látnak nap mint nap az utcán, a piacon vagy a presszóban. És, hogy tovább soroljam a nagyszerűt, elmondom, hogy eljátszhattam egykori önmagamat is.a Néhány jelenetben ugyanis 18 éves vagyok. — Hogyan? Alekszandr Zsitinszkij: A gép varázsa 1973. július 15., vasárnap A számítógép vasúton érkezett meg az intézetbe. A szállítás legalább olyan óvintézkedések közepette történt, mintha egy élő elefánt érkeznék Afrikából. Persze, az automata jóval többe is kerül, mint egy élő elefánt. Meg az is szent, hogy a gépben óriási lehetőségek rejlenek. Az igazgatóság kijelölte a géptermet. Két hónap alatt a szerelők úgy-áhogy üzemkész állapotba is helyezték. A számítógép készen állott a mun- kárat hogy megkönnyítse a kollektíva alkotó tevékenységét. A könyvelésben dolgozók eljöttek megszemlélni a robotembert. Kinyitották a gépterem ajtaját és szorongva nézegették a masinát. A gép pedig hunyorgó lámpáival keményen nézett velük farkasszemet. Véglegesen még nem fogták munkára. — Bizony, ez nem az elemi iskolai golyós számítógép — mondta nagyot lélegezve a főkönyvelő. Az igazgató szintén eljjjtt, hogy megismerkedjen a számológéppel. Zavarban volt, mert nem tudta, hogyan is férkőzzék a bizalmába. Egyik oldalról mégis csak ő az igazgató, és ezzel együtt a gépnek is főnöke. Ám a másik oldalról ott meredezett a kérdőjel, hogy hajlandó-e kellőképp respektálni őt a masina? Hiszen a kezeléséhez sem ért. Az igazgató tüzesetesen szemügyre vette a lyukkártyás szerkezetet és így szólt hozzá: ■— Tehát mától fogva együtt fogunk igazgatóskod- ni, irányítani?! A gép nem felelt semmit. Nem, mert még nem működtették. Mégis az intézetet csakhamar bejárta a hír, mely szerint a negyedévi tervet túlteljesítették. Ez annál is inkább meghökkentő értesülés volt, mivel a tervet legutoljára akkor teljesítették túl, amikor a Szpartak futballcsapata vívta ki az első helyet a bajnokságban. Erre már sokan nem is emlékeztek. Tény, hogy a gép nemesítő hatása gyorsan jelentkezett, pedig még csak munkába sem állították. Az intézet folyosóin egyre kevesebb lett a dohányzók. a lődörgők, a beszélgetők száma. Mindenki ott szorgoskodott az íróasztalánál, és arra készült, hogy versenyre keljen a géppel. Egyes forrófe- jűek azt bizonygatták, hogy akár három hónapig is állják vele a versenyt. Vagyis addig, amíg a masina nem akklimatizálódik. A következő negyedévben tizenöt százalékkal teljesítették túl a tervet. Pedig a gép, mint az első negyedévben, most sem vett részt a munkában. Az automatát a programozók és a kezelőszemélyzet vette körül. Tőlük mindenki félt, mivel egy egészen újszerű nyelven beszélgettek. Különösen félték azt a szót, hogy \,algoritmus”, meg azt, hogy „bekódolni’’. A programozók órákig elsakkozgattak a gép tündöklő nikkelezett tetején. * Az automata masina nem működött. Később kiderült, hogy rossz alkatrészeket szerettek bele. Őszintén, szólva azonban majdnem felesleges is lett volna belerakni a jó alkatrészeket. Elég lett volna csak a külső burkolatát ideállítani. Az eredmény akkor is pozitív lett volna. Az intézet egyre ragyogóbb munkasikereket ért el, így hát a számítógép egy félév alatt megkereste az árát. Hát még ha működik is! gordította: Sígér Imre — Erre voltam én is kíváncsi. Hogy leszek én 18 éves? De a filmesek között megtanultam, hogy nem szabad csodálkozni, itt minden a technikán múlik. A rendező kiadta a parancsot: Sminkes! Kérem a művésznőt 18 évesre dolgozni! Leültettek egy tükör elé, egy óra hosszáig kentek, gyömöszöltek, aztán egyszer csak szembe találkoztam fiatal kori arcommal. jCsodálatos volt. — Gyorsan megbarátkozott A felvevőgéppel? — Azt hiszem igen, bár voltak nehéz pillanataim, de a rendező és az operatőr, Sára Sándor, mindig segítettek. A film ugyanis más, mint a színház, ott nincs egyéni elképzelés. Két példát említek: — A forgatás első napjainak egyikén, amikor a rendező beállított egy családi jelenetet, megkérdeztem, hogy mi a viszonyom a családtagjaihoz; A rendező nevetett egy nagyot és azt mondta: elég az, ha én tudom. Maga, művésznő drága, ne törődjön semmivel, csak pontosan csinálja azt, amit én mondok. Egy másik eset: Egyik partnerem,' a neves lengyel színésznő, Lucina Wi- niczka. Van egy jelenetünk, amikor veszekszünk egymással. Zaklatott a párbeszéd, mindig belevágunk a másik szövegébe. Igenám, csakhogy az én partnerem lengyelül veszekedett velem, amiből én természetesen ,egy szót sem értettem (a közönség persze megérti, mert szinkronizálják). így bizony nagyon nehéz volt veszekedni. Elképzeltem magamnak egy belső hangot és annak alapján mondtam a szöveget. Azt mondják, sikerült. — Partnerek? — Külön élmény volt számomra együtt játszani egykori tanárommal, Makkay Margittal, valamint Szemes Marival, Békés Ritával, Mészáros Ágival, Kovács Károllyal, a civilek közül pedig Zelk Zoltánnal és Mándy Ivánnál. — Sztorik? — Nincs sztori. Harminc napot forgattam, nemsokára bemutatják a filmet. Hát nem elég sztori ez... ? De, elég... Márkusz László ÉszakMagyarország népművészete címmel, péntekien három tájegység népművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás Miskolcon, a Rónai Sándor megyei Művelődési Központban. A kiállításon a mezőkövesdi Matyó Háziipari Szövetkezet, továbbá a hevesi, valamint a Palóc Háziipari Szövetkezet tagjainak legszebb munkái láthatók.
