Népújság, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-24 / 146. szám

1973. június 24., vásárnál) A Nap bél: 3.47, nyugszik: 19.45 órakor A Hold kél: 23.37, nyugszik: 12.48 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon IVAN nevű kedves olvasóinkat! A mai Iván a János név ősi szláv alakja, ametgh nek jelentése: „irgalmas”. Tizenöt évvel ezelőtt halt meg — 81 éves korá­ban — Bárdi Ödön színész, rendező. Pilisborosjenőn született, s eredetileg kereskedelmi pályára készült. Kereskedelmi Akadémiát végzett, de 20 éves korában úgy döntött, hogy életét a színm'ívészetnek szenteli. Elvégezte Rákosi Szidi színésziskoláját, majd a Víg­színház szerződtette. Jelentős epizódista lett, az első vigszínházi társulat egyik markáns alakja. Bárdi kezdettől tehetséget érzett a rendezéshez is; 1916-tól ezen a területen szintén hírnevet szerzett; a 20-as években mint a Városi Színház rendezője. 1912-től kivette részét az új színésznemzedék neveléséből is* * az Országos Színészegyesület színésziskolájában taní­tott. Fáradhatatlan egyéniség volt; 1951-től haláláig ismét a Vígszínházban játszott. Főbb szerepeit ßrody Sándor: A tanítónő, Schubert—Berté: Három a kis­lány, Beyériéin: Takarodó című darabjaiban játszot­ta és mintegy száz néma- illetve hangosfilmben sze­repelt. Irodalmi munkásságot is folytatott: 1928-ban jelent meg „A színjátszás iskolája” című müve, 1957- ben pedig „A. régi Vígszínház” és a „Thália mosolya” című két könyve. Időjárás: Várható Időjárás na estig: változóén felhős idő, többféle záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként meg- 1 élénkülő délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb & nappali hőmérséklet keleten néhány fokkal 25 fok felett. Julius elsejével Autósok* motorosok stop! Sebességet mér és bizonyít a TR1FF1PAX Hatékony eszközt kapott a megye közlekedésrendészete Megalakul a megyei testnevelési és sporthivatal gyei közlekedési rendőrök korábban felkészültek a be­rendezés kezeléséré, ezúttal már valóságos körülmények között főpróbát tartottak. A műszerekkel felszerelt gép­kocsi leállt a megyeszékhely egyik forgalmas útszakaszán és várt. A műszer vala­mennyi elhaladó jármű se­bességét azonnal jelezte és a sebességkorlátozás ellen vé- tplmf minden emberi Tnoqvnt-. hogy a berendezést hétfőtől rendszeresen üzemeltetik és meghatározott ütemterv sze­rint megyénk minden útját felkeresik vele, hogy a sza­bálysértők sehol se kerüljék el az ellenőrzést és. a bünte­tést. Nem tartanak látvá­nyos ellenőrzéseket, jelenlé­tükről az érdekeltek jórészt csak később, a bizonyító fényképfelvétel kézhezvéte­lekor értesülnek. Élesre állított műszerek az út mellett, s a felső sarok­ban az a bizonyos kópia . — Záróülését tartotta tegnap Egerben a megyei tanács rí agy taaiaesteimében az MTS Heves megyei Tanácsa. Meg­jelent a tanácskozáson — többek között — Horváth Ferenc, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője, Szalay István, a megyei tanács el­nökhelyettese, Erbert György az Országos Testnevelési Sporthivatal osztályvezetője. A megjelenteket Pusztai László, a megyei TS elnöke üdvözölte, majd értékelte az MTS tíz év alatt végzett munkáját, számot adott a fejlődésről, valamint a fel­merült hiányosságokról, hl* bakról is. Később tájékoz­tatta a tanács tagjait sport­életünkben bekövetkezett változásokról. (Mint ismere­tes, a Központi Bizottság 1971. november 3-án az ál­lamélet továbbfejlesztéséről, a szocialista demokrácia ki- szélesítésének kérdéseiről tárgyalt, s határozatot ho­zott a sportmozgalom át­szervezéséről is. A jövőben a társadalmi irányítás he­lyett az állami irányítás ér­vényesül a sportmozga­lomban. Megfelelő előkészítés- után az Elnöki Tanács idén ápri­lisban törvényerejű rende­* Hussein Handy Salem ál­lamtitkár vezetésével egyip­tomi delegáció látogatott me­gyénkbe. A küldöttség meg­tekintette a Kertészeti Egye­íTóth Lajos tudósítónktól): A vállalati szakszervezeti oizottság tanácskozásra hívta össze a Mátraalji Szénbá­nyák Vállalat igazgatóságán dolgozó szocialista brigádok vezetőit. A megbeszélés na­pirendjén a félévi értékelést megelőző brigádfeladatok is­letet hozott a sportmozga­lom. átszervezésére. A ren­delet a testnevelés és sport irányítását, állami feladattá tette. Ennek megfelelő«» létrejött az Országos Test- nevelési és Sporthivatal (OTSH). Az OTSH közvet­lenül a Minisztertanács alá tartozik, a hivatalt állam­titkár irányítja. Július el­sejével a megyékben is meg­alakul a megyei tanács osz­tályaként a megyei tanács vb testnevelési és sporthi­vatala, amelynek Heves me­gyében Pusztai Lászlót jelö­li vezetőjének a végrehajtó bizottság. A városokban, és járásokban testnevelési és sportfelügyelőségek jönnek létre, amelyek a városi ta­nács vb., illetve a járási hivatal fennhatósága alá tartoznak. Ezek a sportszer­vek az illetékes tanácsok végrehajtó bizottságainak a testnevelési és sportfelada­tokat ellátó szakigazgatási szerveiként működnek. A községekben a sport irányí­tásával kapcsolatos tenniva­lókat a helyi tanácsok szak­igazgatási szervei látják el. A sportegyesületek hely­zetében nem történik válto­zás, továbbra is társadalmi tem gyöngyösi főiskolai ka­rát, majd ellátogattak a Hat­vani Konzervgyárba és a nagyrédei termelőszövetkezet hűtőkombinátjába. mertetése szerepelt A célok­ról Túri Elemér, a szakszer­vezeti bizottság tagja szólt, majd a részvevők közösen elemezték az elmúlt hat hó­nap során végzett munkáju­kat. A továbbiakban a szo­cialista brigádok vezetői a következő fél év terveiről tárgyaltait Budapest után Heves me­gyében is „felavatták” a TRAFFIPAX forgalomellen­őrző berendezést, a közleke­désrendészet minden eddigi­nél hatékonyabb eszközét. Mint Sípos István r. őrnagy, a BM közlekedési csoportfő­nökségének szakértője a be­rendezés gyakorlati bemuta­tója alkalmával Egerben el­mondta: a komplex műszer sokoldalúan segíti a rendőrök munkáját a közlekedési sza­bályok megszegőivel szem­ben. Egyaránt alkalmazható álló helyzetben és menet közben; méri a járművek sebességét, bizonyító erővel rögzíti a szabálytalanul elő­ző, kanyarodó, a követési távolságot be nem tartó gép­járműveket, valamint a for­galomban elkövetett bármi­lyen hibás szituációt. Alkal­mas a berendezés arra, hogy a durva, agresszív szabály- sértőket „kiszűrje” a forga­lomból és lehetőséget bizto­sít a felelősségre vonásukra. A bemutatón részt vett me­szarvként mentődnek a te­rületi pártszervék irányítása mellett, a gazdasági egysé­gek, társadalmi szervek fo­kozott támogatásával. Az iskolai testnevelés és sport irányítása viszont a jövőben elsősorban a művelődési szervek feladata lesz. Érmek szervezeti és irányítási rend­szerét a művelődési minisz­ter még az idén kidolgozza. Az új szervezeti formára való áttéréssel mind a me­gyénél, mind a városoknál és járásoknál a jelenleg mű­ködő sporttanáesok meg­szűnnek, a testületi vezetést az egyszemélyi vezetés vált­ja fel. A szakszövetségek munkáját a jövőben is a megyei sporthivatal, illetve a városi-járási sportfelügye­lőség irányítja. A részletes és alapos is­mertető után Pusztai László köszönetét mondott a tanács tagjainak eddigi munká­jukért, és arra kérte őket, ne szakadjanak el a sport- tevékenységtől hanem dol­gozzanak úgy, mint ezideig. Felszólalásában elismeréssel szólt a tanácstagok munká­járól Szalay István, a me­gyei tanács elnökhelyettese, és Erbert György, az OTSH osztályvezetője is. Végül Pusztai László munkássá­guk elismeréseképpen em­lékplakettekkel jutalmazta a tanács tagjait. A kerítésen barna hajú kislány lovagol. — Az egyik unokám. Tíz esztendeje mi neveljük... Az isten tudja, hol vannak a szülét ■— Hány unokája van? •— Nem tudnám hirtelen­jében megmondani. Vagy tíz-tizenkettő...? Kovács ■Sándorne apró he­vesi házában beszélgetünk. Ő volt az, aki a Kék fény adása után rohant a rend­őrségre, hogy az ott látott apró fiúcska — az ő unoká­ja. Az apát, Kornóczi Ferenc 24 éves, de már sokszor büntetett embert a hevesi kisvendéglőből állították elő. Az anyát már könnyebb volt megtalálni: lopásért előze­tes letartóztatásban folyik ellene a vizsgálat. Ott szül­te meg nemrégiben a má­sodik gyerekét... Az idős asszonyból ömlik a szó. Hogy nincs öröme a gyerekeiben, hogy felnevel­né a kis Ferit, de kevés a nyugdíj, a vő — ha néha kozás nélkül, automatikusan lefényképezte. Váss Sándor r. őrmester rövid idő múlva leolvasta a műszer adatait: 30 jármű sebességét regiszt­rálták, közülük 4 jelentős mértékben túllépte a megen­gedett legnagyobb sebesseg határát. Ezekről a gép ter­mészetesen fénykepíelvétcie- ket is készített. Bemutattak egy ilyen kó­piát is. amelyen jól látható az autó rendszáma és mel­lette a mért sebesség, a sza­bálysértés pontos dátuma, óra, perc .. . Ezt küldik el a „mit sem sejtő” pilótának és természetesen a csekket is, amelyre a szabálysértés ősz- szegét fizetnie kell. Fejes Pál r. őrnagy, a me­gyei közlekedési osztály he­lyettes vezetője, lapunk mun­katársát tájékoztatta arról. valahol dolgozott — nem adott egy vasat sem. — Otthagyta a munkahe­lyét, és két napra eltűnt. A kocsmánál láttam újra, de akkor már minden pénzét elköltötte. Mondta is az uram, hogy menjen el tő­lünk, s vigye a gyerekét is. Azt felelte, hogy úgyis el akarta vinni... Tiszta ru­hát adtam a kicsire, csoma­goltam ennivalót, és sírtam, hogy elkerül tőlünk a kis Feri... Az apja azt mond­ta, hogy elhelyezi a roko­nainál. Hétfőn látták újra a köz­ségben, gyerek nélkül. — Elromlott <5, tévénk, és a szomszédban néztem meg a műsort szerdán. Azonnal felismertem az unokámat, de máshonnan is szaladtak, hogy az a mi Ferikénk! Azt a bemutatón is kihang­súlyozták, hogy az új forga­lomellenőrző berendezéssel nem akarják rettegésben tar­tani az autós-motoros társa­dalmat, kizárólag a becsüle­tes, szabályokat tisztelők ér­dekében, a rendbontókat ve­szik lencsevégre. Az országos szándéknak megfelelően szűkebb hazánkban is a köz­úti balesetek nagy számál igyekeznek leszorítani ezzel is. A „sokat tudó és mondó” kocsi hétfőtől tehát útra kel mind többünk örömére, s akik fényképalbumukat ilyen felvételekkel kívánják tele­ragasztani, nem árt, ha el­gondolkoznak azon, a közle­kedési rendőrök nem a FÉNYSZÖV tarifája szerint állíttatják ki a számlát. (pilisy) Kornóczi azt mondta, ami­kor előállították, hogy a gyereket a rokonoknál akar­ta elhelyezni, de nem vál­lalták. Akkor találkozott a Varga Zsuzsannával — ál­lítólag ismeri —. s a nő ajánlotta, fel, hogy egy hó­napig vigyáz rá, mert úgyis betegszabadságon van. Hogy ebből mi igaz, majd a vizs­gálat során elválik. Tény, hogy a kisgyerek — sőt, a gyerekek, hiszen egy újabb Kornóczi gyerek is napvilá­got látott (a börtönben) — a sors árnyékában hánykoló­dik. Szülei csavarogtak, bűn- cselekményeket követtek el. de a család számos más fel­nőtt tagja is gyakorta ke­rült összeütközésbe a tör­vényekkel. Szomorú, sötét dolog ez nagyon. És közben gondoljunk csak arra, hogy ez a tizennégy hónapos, kedves kis apróság milyen derűs«» mosolygott azon a képernyőn,.. vajon mire született ő és a kistest­vére? (hátai) Csehszlovák ifjúsági delegáció a megyében A KISZ központi bizottság gának vendégeként Magyar- országon tartózkodó Cseh­szlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség delegációja Jozef Sulának, a testvérszervezet központi bizottsága osztály­vezető-helyettesének vezeté­sével, szombaton Heves me­gyébe látogatott. A vendége­ket fogadta Németh László, a megyei KISZ-bizottság tit­kára és tájékoztatta a kom­munista ifjúsági mozgalom helyi tapasztalatairól, illetve feladatairóL A delegáció tag­jai a nap folyamán Eger ne­vezetességeivel ismerkedtek, majd ellátogattak a tardosl sporttáborba is. Folynak a vizsgák az MSZMP Heves megyei Bizottsága oktatási igazgatóságán A Heves megyei pártbi­zottság oktatási igazgatósá­gán az elmúlt héten kezdőd­tek az év végi vizsgák, a hét végén pedig az államvizsgák is. A vizsgaidőszak július 2- án befejeződik. A Marxiz­mus—lenimizmus esti egye­tem hároméves tagozatán több mint 800 hallgató ad számot felkészültségéről. Eb­ből 215-en ebben az évben fejezik be tanulmányaikat Az esti egyetem szakosított tagozatán 211-en vizsgáznak. Közülük 136 fő államvizsgát tesz. Az államvizsgákból a 40 végzett fő eredményes vizsga esetén megkapja a ta­nulmányai befejezését bizo­nyító, főiskolai érvényű ok­levelet Hetes névadó Szombaton délután ked­ves kis ünnepség színhelye volt az egri házasságkötő­terem. A városi tanács vb mélyépítő üzemének dolgo­zói névadó ünnepséget ren­deztek hét újszülött számá- ■rhára. Pirk Erzsiké, Bede Krisztina, Henrik Szilvia, Juhász Imre, Németh Zoli­ka. Zelei Attila és Bóta Ist­vánba életében az első ko­moly „szereplés” volt ez. Az apróságok figyelemmel hall­gatták az anyakönyvvezető es az üzemi névadók becé­ző szavait, s csak néha hangzott fel innen-onnan a névadáskor jellemző „kísé­rőzene”: a csecsemősírás. A megszeppent, könnyes ar­cokra is mosolyt varázsolt a sok virág, az ajándék, 3 az orgonamuzsika. Az ünnepség végén a bol­dog résztvevők pezsgővel koccintottak az újszülöttek egészségére, s az életben váló helytállásukra. Közúti balesetek Június 21-én Kiss Balázs 31 éves májikai lakos mo­torkerékpárral Nagyvisnyó és Szilvásvárad között le­szaladt az úttestről a kerék- vető kőnek ütközött és fel­borult Súlyos sérüléssel szál­lították a kórházba. Lőrinciben június 30-án Czakó György 23 éves mű­szerész a község belterüle­tén motorkerékpárral huzat­tá a kerékpáros Tóth Tibort, aki elzuhant és súlyosan megsérült. A két ügyben a rendőrségi vizsgálat megin­dult Egyiptomi vendégek Heves megyében Ifjú fizikusok országos találkozója Egerben Az ifjú fizikusok második országos találkozóját a jövő héten rendezik meg Egerben, a Technika Házában. A ren­dezvényen több mint száz fiatal résztvevőre számítanak. Az egyhetes, országos találkozó programja hétfőn dél­előtt tíz órakor kezdődik. Szocialista brigádvezetök tanácskozása a bányászoknál A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága, és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JÁNOS — Kiadja a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség. — 3301 Eger: Beloiannisz utca 3. (Pf 23. 3301.) Telefon: 12-73 20-29 24-44 3200 Gyöngyös: Rózsa I. I6-Í7. 8060 Hatvan: Kossuth tér 3. (városi Tanács épülete) 10-51. Kind',hu a tál: Eger 3301 Beloiannisz u. 3 (Pt 23. 3301) Te:e£on: 12-58. — Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési dö ctSV frónarro, 20.—■ Ft. Előúzetáető bármelyik nostahivatainái és kézbesítőnél. — index: 20.062. — Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródv Sándor utca i, sz­--------------- igazgató; EOhVMOS JÓZSEF. ~ ~~ . ..mire születtek? A család — a börtönben található

Next

/
Thumbnails
Contents