Népújság, 1973. június (24. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-24 / 146. szám

Életmentő kezek A beteg — hatvan év kö­rüli asszony — a műtőaszta­lon. Velem szemben az ope­ráló orvos, Gombkötő Béla. az orvostudományok kandi­dátusa, jó néhány rangos tu­dományos értekezés szerző­je. Mellette az egyik, előttem a másik asszisztáló orvos. S ott van természetesen a nél­külözhetetlen „statisztéria”, nem kis részben rajtuk mú­lik a siker. Középütt a beteg, mély álomban, már mit se tudva arról, hogy itt minden érte történik, minden mozdulat, minden begyakorlott fogás öt akarja megszabadítani a fáj­dalomtól, őt akarja vissza­hozni az egészséges, a gond­talanabb emberek közé. Patikai tisztaság, háborí­tatlan csend. Mintha tőlünk néhány méterre a város nem is élné zajos hétköznapját. A szavak tompák, súlyosak, mindegyikre egy-egy mozdu­lat a válasz, az életmentő kezek megkapó harmóniája. Már nem látni az asszony arcát, sovány, megadóan er­nyedt testét. Csak gyomor­tájt fehérük egy vonal. Kigyulladnak a lámpák, kezdődik a műtét. A beteg néma, mozdulat­lan. Álmodik ilyenkor az ember, vagy csak tompa csendbe hull, s kialszik a tu­dat. Mennyit izgult, gyötrő­dött, míg megfogadta az or­vosok tanácsát, s vállalta a műtétet. Felidézem az előké­szület óráit. Igen, a bizalom mögött ott lappanghatott a kétely, a bizonytalanságból fakadó félelem, a szervezet évezredeken át öröklődött reflexlánca. Valahol most a rokonok izgulnak, félve a legrosszabbtól, remélve a leg­jobbat. Így van ez mindig, mindenkivel, még akkor is, ha erről nem beszélünk. Az első vágás, nyomában vér, aztán még néhány, s már a gyomornál a biztos kéz. Az ujjak mintha önál­ló életet élnének, keresik a fájdalomkeltő gócot. Kívül nincs. Még egy vágás, s már a gyomor belsejét kutatják. A sterill védőruha, a sapka, az orr_ és szájvédő minden jellegzetest eltakar az arc­ból. Másfél — talán annyi sincs — méterre alattam a beteg, a feltárt hasüreg. Mi­lyen furcsa változás. Elfeled­kezem arról, hogyan is kerül­tem ide, nem jut eszembe, hogy én is beöltöztem, hogy egy pulpituson állok, csak az, hogy egy sajátos áram­körbe kerültem, egy szándék vezérel: segíteni, s egy mon­dat lüktet bennem kívánság­ként, bárcsak minden rend­ben menne, sikerülne. Öt perc, negyed, fél óra. Nem is olyan régen még a főorvosi szobában beszélget­tünk, a sebészetről, az ope­ráló orvos munkájáról. Egy mondat megragadt bennem. Most eszembe jut, ahogy követem a kutató uj­jak útját, figyelem biztonsá­gukat. 1937-től, több mint tízezer operáció. Köztük az első, a szolnoki kórházban még cseledkönyvesként. Egy sérvműtét. Azóta harminchat év telt el, a főorvos mégis tisztán emlékszik a beteg ar­cára. E egy érdekes eset még Debrecenből, a klinikáról, ahol docensként dolgozott, oktatott. Életmentés volt, hi­szen a szíven szúrt fiatalem­ber felépült. Íme a beszélgetés másik mondata: az érdekesség a vonzó, nincs két egyforma Pillanatkép a műtőből. Középen dr. Gombkötő Béla. (Foto: Tóth Gizella) Irányelvek a nemzetiségek közművelődéséhez A Népművelési Intézet sokoldalú segítség® Nagyfuged Sarud Egerfarmos Három mozi «vilik Heves megyében Ebben az évben tovább bő­vül Heves megye moziháló­zata. A nyár folyamán három új művelődési ház s egyben mozi épül megyénkben. Nagy- fügeden augusztus 20-án ad­ják át a közel 170 személyt befogadó, szélesvásznú mo­zit. A terem fűtését közpon­ti légbefúvásos rendszerrel oldják meg. Sarudon és Éger- farmoson még kezdő stádi­umban vannak az építkezé­sek, de még ebben az évben sor kerül mindkettő átadásá­ra. A Művelődésügyi Minisz­térium nemzetiségi osztálya kidolgozta a nemzetiségi köz- művelődés fejlesztésének irányelveit. A dokumentum figyelembe veszi, hogy a nemzetiségek kulturális te­vékenysége alapvetően a mű­vészeti együttesekre, csopor­tokra épül. Jelenleg 436 nem­zetiségi közművelődési cso­portot (műkedvelő együttest, klubot, tanfolyamot) tartanak nyilván, ezekből 179 német, 126 szlovák, 120 szerb-hor- vát és szlovén, 11 román. Műsoraikban nagy szerepet játszik a folklór, a Művelő­désügyi Minisztérium, által kidolgozott irányelvek sze­rint a nemzetiségi műkedve­lő együttesek műsoraiban kí­vánatos lenne több helyet biztosítani a versmondásnak, a színjátszásnak, a népdal­nak. Fontos, hogy a klubveze­tők beszéljék az illető nem­zetiség ,nyelvét. Szükséges, hogy a magyar és nem ma­gyar nyelvű állampolgárok, kölcsönösen megismerjék egymás kultúráját, a vegyes lakosságú települések kultu­rális programjaiban érvé­nyesüljön a nemzetiségi jel­leg, legyenek kétnyelvű is­meretterjesztő előadások és kiáll í tások. kiemelkedően fontos az ifjúság kulturális nevelése. A nemzetiségi közművelő­dés helyes irányú fejlesztésé­az, hogy a szervezet nem fo­gadja be az idegen szövetet. Az úttörő kezdeményezés mégsem volt hiába: inspirál­ta, sarkallja a kutatóorvo­sok, szakértők ezreit. Ma még nincs megoldás. Idővel csak megszületik, akkor viszont a sebészet jut előre hétmér föl­des léptekkel, emberek száz­ezreit hozza vissza az életbe. Adódnak újabb problémák, de az ember mind közelebb jut teste titkainak teljes fel­tárásához. Eltelt több mint fél óra Már az utolsó öltéseknél tartanak. A műszerváltás rit­musa lelassul. Befejeződött az operáció. Az életmentő kezek pihenhetnek, igaz, nem so­káig, hiszen újabb betegek bizakodnak, remélnek gyó­gyulást, kerülnek a műtőbe, Az altató még hat, az asz- szony mit sem tud arról, ami történt. Hamarosan felébred, megkönnyebbülten. S az sincs messze, amikor elhagyhatja az egri kórház II-es számú sebészetét. A főorvos szerint harmadnapra fel is kelhet. Megtudtuk: nem volt téves az előrejelzés 0tí Pécsi István Nemzeti k terve 'A napi sajtó már hírül adta, hogy elkészült a Bu­davári Palota B-szárnya, s a Magyar Nemzeti Galéria megkezdte felköltözését új otthonába. 1975. végére — a C- és D-szárnyak átvétele után —, legnagyobb nem­zeti képtárunk megnyithatja új kiállításait a látogatók előtt. Az előkészületek több esztendővel ezelőtt kezdőd­tek meg. A Magyar Nemzeti Galéria elkészítette leendő, állandó kiállításainak tervezetét, amelyet már eddig is több szakmai fórumon, valamint a Művelődésügyi Mi­nisztérium vezető testületében is megvitattak. A Magyar Nemzeti Galéria művészetpolitikai fel­adatai, a magyar képzőművészet múltjának és jelené­nek megismertetésében vállalt szerepe egyaránt szüksé­gessé tészik, hogy új állandó kiállításának tematikáját a szakemberek és a művészetet kedvelők nyilvánossága elé bocsássák. A Kritika című folyóirat júniusi számá­ban — a művelődésügy vezetőivel egyetértésben —, közli a részletes tervezetet, remélve, hogy széles körű vita bontakozik ki majd a tervezetről. Szakemberek és műbarátok vitatkozó, javaslatokat tevő hozzászólásait várja a szerkesztőség, hiszen a kiállítás mintegy ezer év magyar művészeti emlékeit tárja majd a látogatók elé, s ilyen, az egész magyar művészetet átfogó kiállítás — néhány nem túl nagy külföldi bemutatón kívül —, ed­dig még nem készült. A kiállítás végleges forgatókönyvét a Magyar Nem­zeti Galéria munkatársai, a — remélhetően — nagy számban beérkező hozzászólások figyelembevételével fogják összeállítani. Eleven vitára számít tehát a szer­kesztőség, hogy minél több hasznos és okos javaslat se­gítse a kiállítás rendezőinek munkáját. Mert hiszen nemzeti műkincseinknek nem csupán múltjáról, de jö­vőjéről is van szó. re számos feladatot kell vál­lalniuk a központi szervek­nek, az intézményeknek, a nemzetiségi szövetségeknek, a tanácsoknak. Minden ta­nácsnak, amelynek hatáskö­rébe nemzetiségi lakosok él­nek — mondják az irányel­vek — feladata a szükséges anyagi és tárgyi feltételek biztosítása. A Népművelési Intézet szakmailag segíti a nemzeti­ségek művelődését. Nemze­tiségi jellegű módszertani út­mutatókat, mintaprogramo­kat, tematikát készít és ad ki. A nemzetiségek anya­nyelvi kultúrájának ápolá­sában fontos szerep jut a könyvtáraknak is. A nemze­tiségi nyelvű könyvek be­szerzése, forgalmazása állan­dó gondoskodást igényel. A Könyvtártudományi és Mód­szertani Központ végzi nem­zetiségi báziskönyvtárak szakfelügyeletét, segíti a könyvtárosok továbbképzé­sét. Figyelemmel kíséri az állomány felfrissítését, s négy-öt évenként nemzeti­ségi törzsbibliográfiát ad ki. tMTI) JACK RITCHIE-: A gyilkos megszökött... situs, bármennyire is azonos a diagnózis. Meglátni, felfe­dezni, határozottan dönteni, cselekedni, higgadtan, biztos kézzel, éles szemmel. Hiába a szaktudás, enélkül nem igazi sebész az operáló orvos. S a nagy dilemma? Ami­kor úgy érzi, hogy hiába dol­goznak a biztos ujjak, hiába minden igyekezet, mert a be­teg életét csak néhány hó­nappal lehet meghosszabbíta­ni, fájdalmait enyhíteni. Ha törődött volna magával, ha azonnal orvoshoz fordult vol­na, visszatérhetne az életbe, az egészséges emberek közé. Nemrégen egy fiatalember került bélelzáródással a mű­tőasztalra. Fájdalmai voltak, mit sem törődött vele, s ami­kor jött, amikor hozták, már késő volt. A segítő kéz hiá­ba küzdött éleiéért Az a közhiedelem, hogy a rákos betegen nem lehet segíteni. Mennyire téves elképzelés, ha valaki időben kopogtat, s a műtőasztalra kerül, akár 10—15 évvel is meghosszab­bíthatja életét, Az egyszer adottat, a többé nem ismét­lődőt Megint csak halk szavak; utasítások. A műszerek egyik kézből a másikba vándorol­nak. A főorvos a hasüreget kutatja. Laikus számára rit­ka pillanat: feltárul a nagy titok, a test láthatatlan rej­télye, amely évszázadokon át izgatta az orvostudomány nagyjait. Életűket is kockáz­tatva ezért szálltak szembe a hatalommal társult tudat­lansággal. Feltérképezték az ismeretlent, hogy segíteni tudjanak. A főorvos felnéz. Tekintete tükrözi: semmi lappangó kór, a többi szerv egészsé­ges. Sokat jelent ez a hat­van év körül beteg számára. Talán hosszú éveket, évtize­deket. De ő még nem sejt, nem tud semmit, ernyedten pihen az altató keltette bó­dulatban. Felette dolgoznak, biztos kezek öltik a vágás vonalát. Mintha eltűnne a műtő, s időutazóként évtizedeket su­hannék vissza, régi operá­ciókra. Nem ismerték a töké­letes sterillizálást. A jót aka­ró orvos, mielőtt a műtőbe ment, átöltözött. Nem védő­öltözetbe, hanem elővette az operációkra tartogatott sza­lonkabátját vagy frakkját, s teljes díszben, baktériumok hadával ártatlanul felfegy­verkezve lépett be a műtőbe, Beszélgettünk a sebészet perspektívájáról. Erről iga­zán osak az tud sokat mon­dani, aki harminchat évet töltött a műtőasztalnál, s túl van már a tízezredik operá­ción. Indokoltan lehet opti­mista, beszélhet bizakodással a sebészetnek, a gyógyító orvostudomány pionírjának jövőjéről. Bizonygatja, hogy fejlődése serkentően hat a kutatómunkára, a gyógysze­részeire, a társadalomtudo­mányokra. Az itt születő eredmények viszont az ope­ráló orvosnak adnak szár­nyakat. A világsajtó folyvást írt, ír a szív- és más szerv­átültetésekről. Számtalan probléma akad, a legnagyobb AZT MONDTA, Erednek hívják. Amíg a sivár, elha­gyatott vidéken autóztunk, a rádiót hallgattuk. Híreket mondtak: „Hannibal Coggins, aki 1960-ban tömeggyilkosságot követett el, ma kora délután megszökött börtönéből. Fi­gyelmeztetjük a polgárokat, hogy Coggins veszélyes... ” — Nem adtak szeméiyle- írást — jegyeztem meg. — Valószínűleg azért, mert ezzel többet ártották, mint használtak volna. Az embe­rek rémületükben az ártat­lanok egész sorát jelentették volna fel a rendőrségien. Elég, ha a nyomozók tudják, hogy milyen a körözött egyén. — Emlékszem az esetre. Coggins tizenegy embert ölt meg... — Tizenkettőt — javított ki Fred. — Egy napon össze­veszett a szomszédjával a kerítés miatt és megölte. Az­tán végigment a városon, és minden haragosával végzett. Csak azért nem akasztották fel, mert az orvosok valahogy kisütötték, hogy tettének el­követése idején nem volt be­számítható. Messze van még a benzinkút? — Mintegy öt mérföld nyí­re vagyunk Evertiltől. Mit mondtál, hol fogyott el a benzined? Nem láttam az au­tód. — Egy mellékúton hajtot­tam. Kis híján két mérföldet gyalogoltam az autóútig. Valóban, az autóút mellett álldogált, amikor találkoz­tam vele. Két üres benzines karma volt nála. Általában nem szokásom Idegeneket fölvenni, Fred azonban tisz­tességesen volt felöltözve, és bizalomgerjesztő képe volt. — Mivel foglalkozol? — kérdeztem tőle. — Férfiöltönyökkel keres­kedem Santa Fébea, Jó kis tragacsod van! _______ — Nem rossz. Chevrolet, azaz Ford — javítottam ki magam. — Tavaly volt Chev­roletem. HAMAROSAN beértünk a városba. Mivel kis híján hat óra volt, azt javasoltam, együnk egy-két falatot. Nagy nehezen megtaláltuk a vá­roska egyetlen éttermét. A, söntés mellett két üres szék, állt. Nem messze tőlünk ült a seriff is, whiskyt iszogatott. — Telefonálok a felesé­gemnek — vakarta meg a fejét Fred. — Megrémül, ha kések. Vigyázz a székemre! Bement a telefonfülkébe. Noha háttal állt. láttam, hogy valamit odafirkant a telefonkönyv szélére. Gyor­san egy papírszalvétára ír­tam: „Hannibal Coggins, a szö­kött rab mellettem ül. Ve­szélyes, valószínűleg fegyver van nála. Nem riad vissza a gyilkosságtól.” Összehajtottam a szalvétát, elmentem a seriff mellett, és a kezébe nyomtam. Aztán visszatértem, és buzgón ol­vasni kezdtem az étlapot. Fred néhány másodperc múl­va csatlakozott hozzám. A seriff odament a jobb oldalam mellett ülő férfihoz, és a vállára tette a kezét: — Te vagy Hannibal Cog­gins? — Nem ő! — suttogtam kétségbeesetten. — A másik oldalon. Erre Fred is felkapta a fe­jét, és rám mutatott: — Csak óvatosan, seriff, biztosan van nála fegyver — mondta. A SERIFF tétovázva né­zett hol egyikünkre, hol a másikunkra. Letette az asz­talra az én. szalvétámat, és. a telefonkönyv egy darabká­ját. Arra is az volt ráírva, hogy itt van Hannibal Cog­ging, a veszélyes gyilkos. — Ezt szépen kiötlötted. Fred — mosolyogtam —, de nekem jutott először eszem­be. — Én Fred Stevens va­gyok — mondta erre, és ira­tokat vett elő a zsebéből. — Santa Fé-i kereskedő va­gyok. Bebizonyíthatom. — Hogyne — ingattam meg a fejem. — Valahol a siva­tagban ott fekszik holtan egy ember, akit megöltél. Annak' a ruhájában, annak az irataival igyekszel leplez­ni kilétedét. Mindjárt észre­vettem, hogy lötyög rajtad a ruha. — Négyszögletes a vállam — mentegetőzött Fred. — Nagyor\ nehéz jó kész öl­tönyt kapni az alakomra. F.s te? Fo.rdot vezetsz, és azt hi­szed róla, hogy Chevrolet. Ezt hogyan tudod megma­gyarázni? Biztos . meggyilkol­tad az autótulajdonost, és otthagytad a, sivatagban! Se­riff, önnek minden bizonnyal megvan a gyilkos személyle­írása! — Megvan, de nem sokat lehet megtudni belőle. ;Nincs különös ismertető jele. Mind­ketten velem jönnek! Tiltakozni kezdtünk, de nem sok sikerrel. A seriff megmotozott bennünket. Egyikünknél sem volt fegy­ver. Nem sokkal később a börtönben csücsültünk. — És most mi lesz, seriff? — kérdezte Fred, — Elmegyek Phoenixbe, hogy megnézem Coggins fényképét — szólt a seriff, aztán telefonált valami Jim- nek, bejelentette, hogy két jómadár van a börtönbe, és elhívta, hogy tartsa a szemét rajtunk. — Ez a segédem — mutat­ta be a fiatalembert, amikor megérkezett. — És most ujj­lenyomatot veszünk mind kettőjüktől. Elviszem Phoe­nix bs. ..........— ........ I SMÉT kórusban tiltakoz­tunk, és ismét csak ered­ménytelenül. Amikor a seriff elment, Jim az asztalra tette a. lábát, és elmerült egy de- tektívregény olvasásában. • — Szóval, te vagy a helyet­tes? — kérdezte Fred. — Ühüm. — Mennyi a fizetésed? — Négy dollár óránként. • — Nem sok, — Mi közöd hozzá-? — Itt van ötszáz dollár. Csak ennyi van nálam. — Uram, szolgálatban va­gyok, kérem, ne sértegessen — fortyant fel Jim. Aztán hátradőlt a székben, és elszun­dított. Hosszú idő után fel­berregett a telefon. Jim fel­vette a kagylót, bólintott, időnként morgott, és elége­detten nevetgélt. — A seriff jelentette, hogy Hannibal Cogginst elfogták — közölte velünk, és kinyi­totta a cellaajtót. — Bocsáss meg, Fred — mondtam pironkodva. — Va­lóban azt hittem, te vagy Coggins. — Én is bocsánatot kérek — nyújtotta felém a Kezét. — De gyanús voltál. — Elviszlek a benzinkútig. Amíg visszafelé robog­tunk, ahol Fred autója állt, megkérdeztem: — Nem értem, miért akar­tad megvesztegetni a seriff helyettesét. — Hát gondolkodj egy ki­csit! Nem csak Cogginst ke»; resi a rendőrség! Ne féljj nem gyilkoltam meg senkití Állj meg itt, tovább már gya­log megyek! — mondta, be^ szaladt a cserjésbe. Nera akarta, hogy lássam a gépko­csi rendszámtábláját. SZEGÉNY Fred, morfon­díroztam magamban. Azzal a két kanna benzinnel legfel­jebb a butte-i kísértetvárosig juthat el! Ha becsületes pol­gár volnék, most visszamen­nék a seriffhez. De nem va­gyok becsületes. Valamiből csak meg kell élni! Zsebemet kellemesen melegítette Fred ötszázdollárossal ki bélelt pénztárcája. __ W UL június ZL, vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents