Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-15 / 111. szám

A döntetlen igazságosabb lett volna Pensugryor Sfc—Egri Dóssá 2:1 (1:1) Budapest, Pasaréti út, 2000 néző. V.: Alberti. Pénzügyőr: Dómján — Murár (Oláh, a szünetben),' Kisházi, Csekő, Jaskó, Kaj- tár, Straub, Vida (Hegyesi, a 67. percben). Havasi, Sas­hegyi, Sülé. Edző: Miksovsz- ky Zoltán. Eger: Csank (Land! a 65. percben) — Lakatos, Ko­vács, Czeczeli, Patvaros, Ambrus Z., Ambrus I. (Baj- nóczi a 66. percben), Bán­kúd, Vígh, Simon, Szűcs. Edző: Hidegkúti Nándor. A talajában és méretei­ben egyformán „sajátos” Pasaréti úti pályán, napfé­nyes időben és valóban nagyszámú nézőközönség előtt már az első percekben vezetéshez jutott a vendég­Az egri csapat legjobbja Vigh volt. (Foto: Tóth Gizella) csapat, az Egri "Dózsa. Szűcs futott el a balszélen, Murár képtelen volt tartani és a balszélső beadását Vigh ma­gabiztos nyugalommal he­lyezte közelről Dómján ka­pujába. 0:1. Eger továbbra is támadásban maradt és két perc múlva Ambrus I. és Vigh volt a labda útja, de az utóbbit jó helyzetben lesen állította meg a játék­vezető. Eger az első percek­ben hosszú, lőtt labdákkal igyekezett átjátszani az el­lenfél védelmét, elsősorban a bal oldalon és néhány esetben a hazaiak csak sza­bálytalanság árán tudták fel­tartóztatni az egri rohamokat, A 8. percben Czeczeli le­pattanó szabadrúgását Si­mon vágta egyből mellé. Az első hazai ellentámadás vé­gén Sashegyi ívelt a 10. percben kapura, Csank ezt szögletre ütötte és a szög­letrúgás, amelyet ugyancsak Sashegyi nyesett be a kapu elé, el zúgott' a lábak előtt. Bár a Pénzügyőr ebben az időszakban mindent közé­pen próbált erőltetni, még így is feljött a hazai csa­pat, s a 13. percben Sashe­gyi szabadrúgását kellett Csanknak védenie, míg egy percre rá Havasi elől hárí­tott az egri kapus. A 16. percben járt az óra, amikor egy ellentámadás során Mu­rár felvágta Szűcsöt, s a 30 méterről Czeczeli ívelte sza­badrúgás elsuhant Vigh lá­ba elöl. Nagy gólhelyzet volt! A 17. percben Ambrus Z. és Csank egymást zavar­ta az egri kapu előtt és szögletre gurult a labda. A beívelést Havasi mintegy 18 méterről senkitől sem za­vartatva gyatrán fölé lőtte. Ojabb egy perc múlva a mind erőteljesebbem roha­mozó Pénzügyőr-csatárok teremtettek jó helyzetet a vendégek kapuja előtt, de Sülé a bal kapufa fölé lőtt. Aztán Jaskó tört előre és 80 méteres nagy lövését a kapufa mentette. Jaskóra különben, aki rendre tisztán hozhatta fel a labdát, nem nagyon ügyeltek az egriek. Ezek a percek kétségkí­vül a hazaiaké voltak. Jel­lemző, hogy a 28. percben Czeczeli még Gsánkot is „becsapta” és a berohanó csatárok elől feleslegesen szögletre mentett, amelyet aztán Sashegyi ívelt berosz- szul. A Pénzügyőr egyenlítő gólját a 33. perc hozta meg. A bal oldalt előretörő Ha­vasi élesen kapura bombá­zott, Csank rosszul ütötte ki a labdát és a befutó Sashe­gyi két méterről nem hibá­zott. 1:1. A közvetlen vé­delem, de Csank is ludas volt az egyenlítő gólban. Az egriek egy pillanatnyi megtorpanás után újból igyekeztek rákapcsolni és különösen Vígh révén okoz­tak néhányszor gondot a hazaiak előtt. A 35. percben például Bdnkuti labdájá­val futott el a balszélen, de beadását Czeczeli elhibázta. Rá két percre ugyancsak Vígh labdájával Szűcs tor­pant meg, majd a 42. perc­ben ismét Vígh tört ki, de lövése elsuhant a kapu fö­lött. A félidő végén Murár csúnyán felvágta Simont. Czeczeli 30 méterről kapu mellé ívelte a ravaszul nye­sett labdát. A másod k télidőre Murár helyére Oláh jött be a Pénzügyőrbe, Eger vál­tozatlan felállításban kezdte a játékot. A kezdeményezés azonban a hazaiaké volt, ezekben a percekben csak gyenge próbálkozások jel­lemezték az egri csatárok játékát. Eger fékezni igye­kezett a Pénzügyőr lendü­letén — nem sok sikerrel, mert a 60. perc meghozta a hazaiak vezető gólját, s mint később kiderült, győ­zelmét is. Straub beadását a vonalon állva maradt Csank alatt kotorta be a kapuba Sülé. 2:1. Ez is nagy kapushiba volt! Az egriek ezután megpró­báltak bátrabban és nyíl­tabban támadni. Patvaros néhány alakítása és elfutása aratott jogos sikert, nem véletlen, hogy Sülé éppen őt vágta fel a 62. percben, amiért sárga lapot is ka­pott. A szabadrúgást Bán- kuti ívelte be élesen, de az a kapu mellé szállt. A 65. percben Eger is cserélt, Csank helyett Bandi jött be, rá két percre Vida helyére pedig Hegyesi állt be a ha­zai csapat tempójának biz­tosítására. A hátralevő per­cekben Eger irányította in­kább a játékot. Vígh elfu­tásai okoztak gondot hol a jobb-, hol a balszélen, de beadásaiból, mint például a 77. percben is, lemaradtak a belsők, vagy mint a 85. Meglepetés nélküli forduló A megyei I. osztályú labdarú­gó-bajnokság tavaszi 9. forduló­jában általában a várt eredmé­nyek születtek. A Siroki Vasas a Bélapátfalvát, a Zalka SE pedig a Pétervásárát győzte le 3:0-ra. A Karikás SE érte el a legnagyobb arányú győzelmet a Rózsaszentmárton ellen. A for­mába lendült Selypi Kinizsi biz­tosan győzött Recsken. A hazai pálya előnye érvényesült a Tár­náméra—Adács találkozón. Dön­tetlen eredménnyel ért véget a Hevesi MEDOSZ—Egri .Spartacus találkozó. A Gáspár SE—GYESE összecsapást későbbre halasztot­ták. Eredmények: Heves—Egri * Spartacus 2:2 (2:0), Karikás SE —Rózsaszentmárton 4:0 (0:0), Recsk—Selyp 1:4 (0:0), Tárnámé­ra—Adács 2:1 (1:0), Sirok—Bél­apátfalvi 3:0 (1:0), Zalka SE— Pétervására 3:0 (2:0), \ bajnokság állása: 3 53-18 33 3 44- 9 31 5 53-25 28 7 47-21 28 7 35-29 26 6 36-23 25 8 34-31 22 8 32-28 21 8 30-41 21 9 59-48 20 cl. 1933. májfis lát, kedd 1. Sirok 22 H 5 2. GYESE 20 14 3 3. Selyp 21 12 4 4. Zalka SE 23 12 4 5. Heves 22 11 4 6. Gáps. SE 20 11 3 7. Bélapátf. 22 8 6 8. Adács 22 7 7 9. Kar. SE 21 4 5 10. Péterv. 22 7 6 11. MÁV HAC 22 6 6 10 22-33 18 12. E. Spart. 21 5 7 9 22-33 17 13. Rózsaszín. 21 4 4 13 24-52 12 14. Tárnám. 22 4 4 14 21-49 12 15. Recsk 21 3 2 16 18-90 8 A megyei I .osztályú ifjúsági labdarúgó-bajnokság eredmé­nyei: Heves—Egri Spartacus 6:0, Recsk—Selyp 1:0. Tárnáméra— Adács 1:1, Sírok—Bélapátfalva 2.1, 2allca SE—Fetervására 1JL percben Simon tette kapu fölé a labdát. Az utolsó eg­ri támadás a 89. percben Bánkuti szabadrúgása révén kerül a Pénzügyőrök kapu­ja elé, de ezt Kovács rosz- szul irányított fejese fejez­te be. A vendégcsapat egyáltalán nem játszott alárendelt sze­repet, ez különben a szofos eredményből is kitetszik. Az első félidő jobbára a Pénz­ügyőr-csatárok és az egri védők küzdelme volt, míg a második félidőben az egri­ek támadtak többet, de saj­nos, már kissé fáradtabban és eredménytelenül. Nem a küzdőszellemmel volt baj, a vereség tulajdonképpeni oka a védelem, s elsősorban Csank két megingása volt. Ezen a mérkőzésen is beiga­zolódott, hogy az NB I. B- ben szó szerint egyetlen másodpercet sem lehet la­zítani. Egyénileg Csank két sú­lyos hibája, különösein a második, döntő módon be­folyásolta az eredmény ala­kulását. Lakatos jól kezdett, megelőző szerelései rendre jól sikerültek, aztán tempó­ját már kiismerte az ellen­fél. Kovács határozottan, keményen rombolt, bár mintha kissé nehezen for­dult volna. Czeczeli nagyon akart, jól is játszott, felfu­tásaival is okozott zavart, de a második félidő végére el­fáradt. Patvaros most nem­csak hasznos, de néha még látványos játékot is muta­tott. Ambrus Z. nehezen len­dült a játékba, de nagy küzdeni akarása átsegítette őt a holtponton. Ambrus I. enervóltan, érdektelenül „lö­työgött” a pályán. Bánkuti okosan játszott, sokat vál­lalt magára, érthető, hogy a végére 6 Is elfáradt. Az egriek legveszélyesebb játé­kosa a most nagyon lelkes, sokat mozgó Vigh volt, aki idei játékának legjobbját nyújtotta. Simon megbízha­tó volt, bár az első félidő­ben nem mindenkor bírt Vidával. Szűcs az első fél­időben volt jobb. Landi ke­vés dolgát jól látta el. Alberti játékvezető kifo­gástalanul vezette a mérkő­zést. Gyurkó Géza Az NB 1. B. további ered­ményei: Szolnok—Bp. Spar­tacus 3:0, Ganz-MÁVAG— MÁV DAC 4:0, Előre—Szom­bathely 1:0, Dunaújváros— Miskolc 1:0, Oroszlány—Vár­palota 1:1, Kecskemét—Deb­recen 1:1, Szekszárd—Bé­késcsaba 3:1, Dorog—Volán 3:1. A BAJNOKSÁG ALLAS A: 1. Szombath. 28 14 10 4 54-25 38 2. Dorog 28 14 6 8 47-37 34 3. MÁV DAC 28 13 8 7 31-24 34 4. Szolnok 28 15 2 11 46-30 32 5. Kecsk. 28 12 7 9 43-31 31 6. Dunaújv. 28 12 7 9 34-27 31 28 11 7 10 31-33 29 28 9 10 9 29-30 28 28 12 4 12 29-32 28 28 8 11 9 32-33 27 28 8 11 9 33-40 27 28 8 10 10 42-31 26 13. Bp. Spart. 28 9 8 11 43-51 26 14. Debr. 28 9 8 11 26-34 26 15. Eger 28 7 11 10 30-36 25 16. Előre 28 7 9 12 19-37 23 17. Volán 28 8 4 16 34-51 20 18. Miskolc 28 5 9 14 18-39 19 7. B.-csaba 8. Pénzügy. 9. Várp. 10. Oroszl. 11. Szekszárd 12. MAVAG MHSZ-sport A füzesabonyi járási MHSZ vezetősége a füzesabonyi lőtéren rendezte meg vasárnap délelőtt a Honvédelmi Kupa Lövész, és az ÖHV járási döntőjét. A ki­tünően lebonyolított versenyen 18 MHSZ-lö vészklub versenyzői vettek részt. EREDMÉNYEK. HKL. Üttörő lányok: 1. Juhász Éva (Füzes­abonyi Fémművek), 2. Szabó Gabriella (Füzesabonyi Községi UK), 3. Kincs Mária (Feldebrö). Üttörő fiúk: 1. Bocsi István (Füzesabony KÜK), 2. Vincze László (Feldebrö), 3. Fazekas István (Füzesabonyi ÁFÉSZ). Ifjúsági leány: l. vigh Edit (Nagyút), 2. Rovó Mária (Fel­debrö) , 3.' Dudás Erzsébet (Eger- farmos). Ifjúsági fiúk: 1. Antal József (Tófalu), 2. Papp József (Feldebrö), 3. Barczai József (Nagyút). Felnőtt nők: I. Kele­men Jánosnó (Füzesabonyi ÁFÉSZ), 2.. Molnár Mária (Tó­falu), 3. Molnár Teréz (Sarud). Felnőtt férfiak: 1. Vincze László (Szihalom), 2. Kelemen János (Füzesabonyi ÁFÉSZ), 3. Benke István (Füzesabonyi Fémművek). Csapatban: I. Feldebrö. 2. Fü­zesabonyi ÁFÉSZ, 3. Sarud. ÖHV. Felnőtt női: 1. Molnár Teréz (Sarud), 2. Koós Ildikó (Szihalom), 3. Kovács Erzsébet (Füzesabonyi ÁFÉSZ). Ifjúsági fiúk: 1. Papp József (Feldebrö). I 2. Tóth Elek (Füzesabonyi Ál­lami Gazdasag), 3. Perge Ist­ván (Füzesabonyi KLK.) Fel­nőtt férfiak: 1. Kiss Péter (Fü­zesabonyi Áll. Gazd.), 2. Csörgő Ferenc (Kápolna), 3. Vincze La­jos (Kompolt). Csapatban; 1. Szihalom. Az oklevelet és a tiszteletdi­jakat Kiss Ottó járási MHSZ- titkár adta át a helyezést elért versenyzőknek. (—vány) Abonyi megnyerte az akadályhajtást Patak Károly, az MTI tudó­sítója jelenti: A wiridson iovaspálya 800 mé­teres. 18 akadállyal nehezített gyepén a szürke lipicai mének négyesíogatát hajtó magyar Abo­nyi Imre nyerte meg az idei hajtó Európa-bajnokság utolsó napi, negyedik versenyszámát, az akadályhajtást. Abonyi bra­vúrosan versenyzett: remek idő­vel, hibapont nélkül hajtotta át fogatát az akadályok „kapuin”, majd pedig az „alappálya”-fu­tam után, a hibapont nélküli többi három versenyző együttes versenyén, az úgynevezett ösz- szevetésben is hibapont nélkül maradt. A másik magyar ver­senyzőt, Fülöp Sándort, nem kí­sérte szerencse: nemcsak a szom­bati maratoni hajtásban, de a vasárnapi akadályhajtásban is pályát tévesztett. Ez azt Jelen­tette, hogy ebből a versenyszám­ból kizárták. Fülöp gyenge szereplése miatt a magyar csapatnak nem sike­rült előbbre kerülnie a negye­dik helynél. A díjakat II. Erzsébet király­nő nyújtotta át a győzteseknek. Abonyi újságíróknak elmondot­ta, hogy csak az utolsó napi szereplésével elégedett, a magyar csapat balszerencsésen verseny­zett. A versenyzők tiszteletére II. Erzsébet királynő és férje, az edinburghi herceg, vasárnap díszvacsorát adott. A banketten részt vett dr. Házi Vencel, ha­zánk londoni nagykövete is. Tehetetlenek voltak a gyöngyösi csatárok Gyöngyösi Spartacus — KELTEX 0:0 Bágyi 11-esét könnyedén védte a KELTEX kapusa. (Foto: Szendrövári György.) NB Il-es labdarúgó-mérkő­zés, Gyöngyös, 3500 néző. V.: Németh. Gyöngyös: Kovács — Ács, Forgács, Barta, Gáspár, Lász­ló, Szabó (Szatmári), Adonyi, Bágyi, Sármány, Fodor. Ed­ző: Pallagi Róbert. KELTEX: Tenke — Gáldi, Pénzes,, Kovács I.. Cseh, Dvorák, Nyúl (Kerekes), Potykieviez, Káposztás, Odor (Túri), Taschner. Edző: Vár­nai József. Eszményi labdarúgó-idő­ben, változatos mezőnyjáték­kal indult a mérkőzés. Az el­ső helyzel a vendégek elöti. adódott a 8. percben, amikor szép jobb oldali támadás vé­gén az előretörő jobbösszekö­tő beadását a balösszekötő tisztán kapta, de fejese elsu­hant a kapufa mellett. A Spartacus előtt a 12 percben nyílott először gólhelyzet. Barta jó cselekkel tört előre, remekül ugratta ki Sármányt, de a csatár öt méterről a ki­futó kapus fölött kapu fölé lőtte a labdát. Negyedóra el­teltével fölénybe kerültek a gyöngyösi csatárok, de kö­rülményes játékuk miatt nem sikerült gólhelyzetet terem­teni a KELTEX kapuja előtt, sőt a 23. percben László hi­bájából a vendégek balösz- szekötője előtt adódott hely­zet s végül Kovács lábrave- tődéssel tisztázott. Spartacus-támadások köze­pette a 32. percben ismét a KELTEX-csatárok előtt adó­dott helyzet. Ezúttal Forgács hibájából a balösszekötő ug­rott ki, már csak Kováccsal állt szemben, de ő bravúros vetődéssel hárítani tudott. Alacsony színvonalú, durva­ságokkal tarkított játék folyt, feljöttek a keményeb­ben játszó vendégek, s így kiegyensúlyozottá vájt a mér­kőzés. A 44. percben Bágyi szögletét Forgács remekül fe­jelte vissza a 16-osra, Gáspár viszont, senkitől sem zavar­tatva magasan kapu fölé vág­ta a labdát. A MÁSODIK FÉLIDŐ Spartacus-támadáso-kkal in­dult. Előbb Sármány 16-osról beadott lövése kerülte el a sarkot, majd ugyanebben a percben újból Sármány lövé­sét ütötte szögletre a vendé­gek kapusa. A 49, percben Fodor éles szögből leadott lövését tette ártalmatlanná vetődve Tenke. Nyomasztóvá vált a szövetkezetiek fölé­nye, de a tehetetlen csatárok nem tudtak mit kezdeni a vé­dőkkel. A 67. percben Cseh hátulról szándékosan meg­rúgta Sármányt, ezért a já­tékvezető a KELTEX játéko­sát kiállította. A tíz ember­rel játszó vendegeket ezután szinte kapujukhoz szögezték a szövetkezetiek, de a ha­tártalan lelkesedéssel küzdő vendégek védőfalát a formán kívül játszó hazaiak nem tudták áttörni. A 87. percben az egyik vendég védő kézzel ütött a labdába a 16-oson be­lül. A megítélt büntetőt Bá­gyi gyengén lőtte kapura, azt könnyedén, elvetődve a kapus megfogta. Alacsony színvonalú mér­kőzésen, több játékosának ' formán kívülisége miatt a hullámvölgyben levő Sparta­cus átvette a vendégek kap­kodó stílusát és saját magá­nak tette nehézzé a találko­zót. Fölénye és helyzetei alapján a Spartacus több gó­los győzelmet érdemelt vol­na. Egyénileg Kovács kitűnően védett. Ács akart, de semmi sem sikerült neki. Forgács biztos pontja volt a védelem­nek, Barta méltó társának bizonyult. Gáspárnak ezúttal nem ment, de László is hal­ványabb volt a szokottnál. Szabó nem tudott játékba lendülni, a helyére beállt Szatmári mpg kevésbé. Ado­nyi nincs formában, s ez vo­natkozik Bágyira is. A leg­jobb csatár Sármány volt, so­kat dolgozott, de a lövések­kel nem volt szerencséje. Fo­dor ezúttal gyengén játszott. Németh jól vezette a mér­kőzést. (szkocsovszky) A BAJNOKSÁG ÁLLASA. Nagy siker a férfi tornász EB-n Magyar Eurőpa-bafnok, Molnár harmadik Befejeződött Grenoble- ban a X. férfi egyéni ösz- szetett tornász Európa-baj­nokság. Az aranyérmet a 24 éves szovjet Viktor Kli­menko nyerte, megvédve 1971. évi madridi elsősé­gét. Legnagyobb riválisa honfitársa, Andrianov, a müncheni nyári olimpiai já­tékok legjobb európai tor­násza volt. A harmadik és negyedik helyre két NDK- beli tornász, Köste és Thü ne került. A magyar Sporte lók közül Molnár a 12., Ma gyár pedig a 17. helyen vég­zett. Az 1973. évi összetett egyéni tornász Európa-baj- nok: Viktor Klimenko (Szovjetunió) 56,55 pont, 2. Andrianov {Szovjetunió) 56.30 p., 3. Köste (NDK) 55,70 p., 4. Thüne (NDK) 55.65 p., 5. Marsenko (Szov - jetunió) 55.55 p., 6. Szajna (Lengyelország) 55,30 p., ... 12. Molnár (Magyaror­szág) 54,40 p ........17. Magyar (M agyarország) 53,95 pont A második napon — va­sárnap — a szerenként! döntőket rendezték. Lólengésben nagyszerű magyar siker született: Ma­gyar Zoltán, a Ferencváros sportolója rendkívül lendü­letes, biztos gyakorlattal aranyérmet szerzett! Nagy sikert aratott újdon­sült Európa-bajnokunk „haránt vándorköre”. A Ma­gyar Torna szövetség ezt a gyakorlatelemet felterjesz­tette a Nemzetközi Torna Szövetséghez, kérve, hog.y ezentúl Magyar vándorkor - nek nevezzék. Nem kellett sokáig várni a következő magyar sikerre. Lóugrásban Molnár Imre, az Ű. Dózsa versenyzője szépen kivitelezett ugrásá­val bronzérmet szerzett a szovjet Andrianov és a len­gyel Szajna mögött. Talajon nagy harcot . ví­vott a két szovjet verseny­ző, Andrianov és Klimenko. A győzelmet végül öt szá­zad pontkülönbséggel And­rianov szerezte meg. Gyű­rűn nagy fölénnyel nyert Klimenko. A szerenkénti döntők vég­eredményben a szovjet ver­senyzők nagy fölényét mu­tatták. _________ ÉSZAKI CSOPORT: 1. Kos. KFSE 24 15 3 6 38-18 33 2. Vác 24 12 7 5 33-20 31 3. Kazincb. 24 12 5 7 36-28 2S 4. BVSC 24 11 5 8 37-24 27 5. Rúd ab. 24 9 9 6 29-25 27 6. Saújhely. 24 10 7 7 21-21 27 7. Leninv. 24 10 6 8 31-23 26 8.* Kister. 24 10 6 8 32-29 28 9. Gyöngyös 24 8 9 7 27-23 23 10. Izzó 24 8 8 8 32-29 24 11. Özd 24 6 11 7 24-30 23 12. Nyiregyh. 24 8 6 10 30-35 22 13. Nag^b. 24 8 6 10 31-37 22 14. Eszterg. 24 4 7 13 15-34 15 15. KELTEX 24 3 8 13 23-46 14 1G. Törekv. 24 2 9 13 18-35 13 1. BKV Előre—Haladás 1 l :0 2. Pénzügyőr—Eger 1 2:1 3. Miskolc—Dunaújváros 2 0:1 4. Qr.-MAVAG—MÁV DAC 1 4:0 5. Volán—Dorog 2 1:3 6. Szekszárd—3.-csaba 1 3:1 7. Debrecen—Keeskem. x 1:1 8. Sabaria—Győri D. 2 0:1 9. KOMÉP—Székesf. MÁV 1 1:0 10. K. Táncsics—Olajb. 1 3:1 11. Juventus—Inter. 1 2:1 12. Palermo—Roma x 1:1 13. Sampdoria—Napoli x 1:1 Plusz 1 14. Vác—KKFSE 2 0:1 A totó nyereményei: 13 plusz 1 találat (3 db) 118 712 Ft, 13 ta­lálat (35 db) 22 310 Ft, 12 talá­lat (798 db) 652 Ft, 11 találat (8 ezer 480 db) 61 Ft, 10 találat (48 MCI Ui FJ»

Next

/
Thumbnails
Contents