Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-27 / 122. szám
Gondok a kultúrával Topot András «gri kiállításé rét NEMAN PEREG a film. A kerítés mögül egy arc csodálkozik bele a világba. Az arc öreg, az idő szántotta barázdákban gond, és értetlenség vibrál. A következő képsorokban már gépeket látunk, kukoricakombájnokat, vontatókat, billenős platójú teherkocsikat, és Landrower autókat, beépített URH adóvevő készülékekkel, hogy segítsék még precízebbé tenni a termelést. A kamera visszatér a megszikkadt, hosszú évtizedek munkája által formált arcra és ekkor az öreg csendesen leszól a kerítés tövében álldogáló hűséges, bun- dás társához: „Maradj nyugodtan, filmeznek bennünket.” Így fejeződik be a Tenner- szint feletti magasság című film. Es itt kezdődik egy nagy kérdéssorozat, amelynek első része így hangzik: elég-e észrevétel eznünk, tudomásul vennünk, hogy a magyar mezőgazdaságban lejátszódott egy forradalom és az idősebb nemzedék, félig idegenül, félig alkalmazva szemléli a kialakult új technológiai és technikai struktúrát? A hagyományos homogén paraszti munka a fejlődés — a differenciálódás, a specializálódás — következtében atomjaira hullt. Ma már agrármérnökök, vegyszerezők, gépszerelők, szakmunkások, fejőgépkezelőik végzik a részleteire bontott mezőgazdasági munkát. Ezzel a folyamattal párhuzamosan azonban széttöredezett a hagyományos magatartásforma és kultúra is. Mi a kétségbevonhatatlan biztosítéka annak — tették fel a kérdést —, hogy az egyszerű juhásznál boldogabb a Nobel-díjas atomfizikus? AZ ELSŐ megmosolygáson túl érdemes elidőzni itt egy kicsit hosszabb ideig, ugyanis a kérdésben gondosan ei van rejtve a társadalmi-tech- nikai-gazdasági fejlődés önmagáért való felfogása, az a szemlélet, amelyből néha — nem is olyan ritkárr — felhangzik egy-egy irodalmi vagy képzőművészeti „sóhaj”: milyen szép is, nemes- veretű is volt a régi magyar falu Sete. A háromártjócos, feszülő vitorlákkal ringó karcsú hajó is nagyon szép volt, de azért ma már valamivel praktikusabb repülőgéppel közlekedni a kontinensek között. Sókkal inkább érdemes az álkérdések helyett azt vizsgálni, ami valóban gondot jelent. Kétségtelen tény, hogy a nagyüzem léte és belső élete — termelőszövetkezeti demokrácia, közgyűlések, egymásra utaltság egy kisebb közösségben, brigádban — gyökeresen új viselkedési formák kialakítását követelte meg a mezőgazdasági munkásoktól. Az is örvendetes dolog, hogy soha nem látott ütemben növekedett a termelőszövetkezeti tagság magára fordítható anyagi gazdagsága. Űj háza, korszerűbb otthonok, háztartási gépek váltak, személygépkocsik lettek a mezőgazdaságban dolgozó ember életének részeseivé. Egy azonban kétségtelen. Az anyagi kultúra felfutását nem követte a szellemi kultúra kiteljesedése. Nem sikerült intézményesen kialakítani egy olyan modellt, amely a régiből a valóba értékes, haladó hagyományokat átmentené a kialakult új — vagy talán szerencsésebb így használni: kialakulóban levő •— szocialista falu életébe. AZ ÜJ KULTÜRA megteremtése — abogy manapság divatosan illik emlegetni — nem a szociológusok, népművelők erőszakolt ráillesz- tése egy függetlenül létező gazdasági struktúrára. Az új kultúra, a szocialista kultúra központi kategóriája és döntő alapfeltétele annak, hogy az ember — jelen esetben a mezőgazdasági munkásság — céltudatosan tudja integrálni a legmodernebb technikát egyéniségével, belső sajátjával és elképzeléseivel. Egyáltalán nem mellőzhetők még ma sem olyan törekvések, amelyek arra irányulnak, hogy tudatosítsák: az ember nem azért van, hogy a termelést — a jószágot, a növényt, a földet, a gépet — kiszolgálja. A mezőgazdaságban a szocialista kultúra alapjait megteremtette a nagyüzemi technolőgi ai-technikai színvonal, az anyagi juttatások egyre emelkedő szintje, de ez csak alap és lehetőség. Ezeket a lehetőségeket tartalommal kell megtölteni, magyarul és kereken: sokkal nagyobb gondot fordítani, új módszereket alkalmazni a sablonos téli politikai tanfolyamok, a gyakran formalitásba merevedő brigádmozgalmak, egészségügyi vagy lakáskultúra, vagy éppen TlT-elő- adások alapjaiban és szándékukban helyes törekvése helyett, vagy éppen ezken a kereteken belül. NEM ELVI kérdések ezek, nagyon is napiak sőt mindennapiak. Ha elsiklunk felettük, könnyen járhatunk úgy, mint a tengerszint feletti magasság öregembere. Szigethy András Topár András festőművész az Egri Kisgalériában mutatkozott be, önálló kiállítás keretében az egri közönségnek. Az Egri Kisgalériában az utóbbi időben egymást követték a vendégművészek kiállításai és eligazodást nyújtottak \egyes alkotók, művészj törekvések tekintetében. A tárlatok kapcsán érzékeltetni igyekeztünk összbenyomássunkat, fel-fel- vittük a hangsúlyt egy-egy jobban sikerült vászonnál, vagy szobornál, mert a művész egyik boldogsága, ha a közönség érti és érzi, miért és miben munkálkodik ő, aki annyi töprengéssel, a lehetőségek olyan sok-sok árnyalata közül választotta ki azt az egyedülvalót, amit ő végül is formába öntött. Topor András esetében A tatai régiséggyűjtő Bogdota Simon tatai postás négy éve gyűjti a régiségeket. Gyűjteménye több mint kétezer darabból áll. (MTl-foto — Hadas János — KS) IMRE lAMLÖ = KÉT CV i IWOIC i M0N4P/ 14. Kicsi is nagy örömmel mutatta egy napon a négerbabát, attól kezdve a párnája alatt tartotta, a többiek kinevették, nem törődött ne- le, azt mondogatta, egyszer ő úgyis megkeresi, aki ezt a babát nála felejtette, hiába mondta neki Kapelláró, hogy a lány hozzátartozói agyonverik, ha meglátják, mire Kicsi annyit mondott, nem biztos az, addig még sok viz lefolyik a Kis-Dunán, míg ez bekövetkezik, de az is lehet, megszökik és meg sem áll odáig, ezen nevetett maga is, karácsonyfagyújtáskor az ebédlőben az egész társaság olyan volt, mint a zár- daszűzek gyülekezete, ha azt mondták volna nekik, csókolják meg egymást, alighanem megteszik, a felügyelőket is beleértve, abban a ©JÜSSÉB IMS. május 2X» vasárnap nagy ellágyulásban, ami arra a néhány órára hatalmába kerítette őket, mert eszükbe jutott a gyerekkor, az otthon. Hazulról érkezett három levelével, egyet Bereczki írt, a másikat Bonzó, mint írta, a többiek nevében is, a harmadikat anyja, Kapelláró úgy ringatódzott az ünnep hajóján, mint akinek többé soha nem kell leszállnia'onnét. Könyveket küldtek neki, Bereczki egy csoportképet a brigádról, a kép abból az alkalomból készült, hogy valami oklevelet kaptak, amivel pénz is járt, a szemük állásából látszott, ez a kép már az áldomás után készülhetett, vagy épp aközben, mert nagyon vidoran tekintettek a világba. Anyjától kesztyűt kapott, jó írhabélé- ses kesztyűt, amilyen neki sose volt még, el is tette szabadulás utánra, meg pulóvert, amit állítólag Gyevi vett neki, de ezt Kapelláró nem hitte, nem tudta elhinni, félretette ezt is a szekrényébe, a süteményt, a cukrot és csokit elosztogatta, jutott is, maradt is bőven. Egyáltalában, el kellett ismernie, hogy a rabok karácsonya nem is olyan rossz, mint sokan vélnék, csak arra nem szabad gondolni, mi lenne most, ha ugyanezt az ajándékot, ugyanezt? a felét, a harmadát otthon kapja, vagy ha nem kap semmit, de végigmehet otthon az utcán, amikor akar, valakivel kettesben, vagy egyedül akár, fölhajtott kabátgallérral, s arcába fúj a szél, dühösen havat kavar, s ő megy szemben a széllel, valahová, ahol meleg van, vagy netán céltalanul fütyörészve, szokása szerint, s utánanéz egy jólábú babának, nem baj, ha nem is néz vissza, majd visszanéz egyszer valaki, meg is áll, megvárja, míg odaér hozzá. WinHiiiwaif ketten, azontúl mindig ketten és neki milyen jó lesz tudni, hogy ő az erősebb, akibe belekapaszkodnak s ez jó, ez nagyon jó az istenfáját, ha egyszer így lenne, a láthatatlan ellenség is képes lenne a barátjának vélni, de messze ez a világ, de nagyon messze ... ahhoz, hogy valaki ezt elérje, több alázat kell az élet iránt? Lehet. Az is kell alkalmasint, hogy az ember jobban ismerje saját magát, még akkor is, ha csak szobafestő és falakban gyönyörködik, az utcán pedig, ha leszalad kajáért a festékes ruhájában, elhúzódnak mellőle a járókelők, úgy kell neki, miért nem született milliomosnak, akinek nem kell leszaladni parizerért, ha megéhezik, odaviszik neki, helyébe. Ünnep másnapján délelőtt, azon ritka alkalmak egyikén, amelyet szabadfoglalkozásnak neveznek, Petterson lépett be hozzájuk. Egyenest Kapelláróhoz lépett. — Jöjjön velem — mondta — az irodán kényelmesebb. Kapelláró szó nélkül követte, valamiféle zavart arckifejezéssel, s ez érthető volt, mivel nem ismerte az invitálás okát. Az irodán Petterson leültette, cigarettával kínálta, s amint hátradőlt a fotelben, mintegy erre biztatva őt is, arcáról mintha letörölte volna valaki a hétköznapokból oly jól ismert kemény, ridegséget. — Beszéljen az életéről. Érdekek Na nem a peranyaga, nem az, amiért idekerült, azt ismerem, ismerjük, töb- bé-kevésbé mindannyian. De tudja... az írás soha nem lehet olyan érdekes, mint az emberi szó. Nem tudom, voU-e alkalma meggyőződni már erről, hiszen fiatal még. Kapelláró kezdeti elfogódottsága oldódni kezdett. Szívesig beszélt, atyán regen szóltak hozzá így, tulajdonképpen zavarát is ez okozta,; ez a civilnek, a rendes em-i bernek kijáró hang. Küsz-$ ködve kereste a szavakat először. — Nem tudok sokat mon-? dani az életemről. Nincs isi hozzá tehetségem, az az igaz-5 ság. Ahhoz többet kellett? volna tanulnom. Meg olvas-? ni, jó könyveket. Ellazsáltam? az időt. A rádióban meg> csak a tánczenét hallgattuk a? srácokkal... És nem is kér-í deztek, tetszik tudni. Mife-S lénk a Váci úton nemigen? kérdezik az embert Van? olyan, aki emiatt hamar el is? szokik a szövegeléstől. Ki ki- 1 váncsi rá ... — Azt hiszem, sokan van-i nak, akik ezt nem így látják.l — Nem tudom. Ott &z\ építkezésen, ahol én dolgoztam, sokan látják így. Meg$ aztán el is fárad ám az em-i bér egész nap. Nem is érünk? rá, az az igazság. Bereczki 5 pedig azt szokta mondani,? minél kevesebb dumát, aki? sokat beszél, annak lassan? jár a keze. Olyan is . van,? hogy nem azt kérdezik, arni-^ re szívesen felelne az ember. — Mire gondol, ezt nem\ értem? — Hát arra. hogy néha olyan haláli ürgék jönnek oda, csak föltartják az embert, lesír róluk, hogy őkei magukat sem érdekli, amit a kérdésükre felelünk. Felülről néznek ránk. Megjátsz- szák magukat. Az ilyenekei akkor lássuk, amikor a hátunk közepét. — Nem mindenki ilyen. — F.z igaz. Olyanok is jön-$ nek oda, akik ledicsérik a? plazurt az ember képéről!^ Pedig nekünk nem az hiányzik, hogy dicsérjenek. Akii hízeleg, az gyanús, Bereczki^ szaki mindig ezt mondta. (Folytatjuk^ némiképpen zavarban vagyunk. 1968-ban végezte a Képzőművészeti Főiskolát, 1971-ben elnyerte a Művelődésügyi Minisztérium ösztöndíját, 1972-ben a debreceni országos nyári tárlaton a „Táblakép ’72” fődíját kapta, a Debreceni Művésztelep lakója, már Budapesten volt önálló kiállítása egyszer 1970-ben, most 1973. március—áprilisában is. Ilyen előzmények után a néző, a műélvező azt várná, hogy egy fiatalon is markáns egyéniség jelentkezik, akiben tartalom és forma, nemcsak a mai mondanivaló miatt jelentősét mutat fel, rögtön, a pályakezdés szakaszában. Kezdjük talán a fórma oldaláról. A képeken zárt ritmus uralkodik, az absztrakció következetessége érvényesül. A téma minden fölöslegeset kizár. Az elénk tárni szándékolt jelenség, élmény vagy szenvedély mondanivalóját, elbeszélését a színekre bízza elsősorban a művész. Izgatja a szemünket s?. a színcsomó, amivel a festő kifejezi önmagát, ahogyan témáit rokonszenvessé teszi. Mint látvány, valamennyi alkotása dekoratív és arra ingerel, hogy közelebbről kérdezzük meg, mit is akart az alkotó ön-, magából kivetíteni, átadni az érdeklődőknek. És itt bizonytalanodunk el élménykeresésünkben. A „Nő” testi alakja raktárszerűen tárul fel előttünk, ahol ki- sebb-nagyobb mértani alakzatokban az asszociált világ részletei tűnnek fel minden bizonnyal azért, hogy a művész emlékeit az anyaságról, az asszonyi mivoltról, vagy egyáltalán a számára élő nőről lejegyezze. A nő feje fektetett tégla alakú idom, amelynek egyik végén elmélázó női portrét láthatunk, frontálisan felénk pedig geometriai idomok leselkednek, kiugró színeikkel elválva a csavarhúzófej-szerű sötétebb alakzattól. Ez a bonyolult fejrész magyarázza vagy magyarázná meg nekünk a testet is, ha nyugtalan keresésünk közben jól tudnánk társítani a mi asz- szociációinkat a művészéhez. Bevalljuk, nem sikerül, mert az emberi testről, a nőről — nem cseng jól ez a szó a jelen esetben sem — jóval konkrétabb fogadalmaink, élményéink vannak, mint a jelen ábrázolás. Zavarunk csak nő, amikor a nagy formátumú Rajz II- ben, a vegyes technikában készült alkotásban a fehér férfifej-alakzatban különböző motívumok tűnnek fel sziluettszerűen, jelezve, hogy Wt sem egy ferm a! kentésről van szó, tartalom is társul valahol a formához. A Pihenő csellista is utal. igen oldottan arra, honnan származik az élmény, a művészi indítás az adott pillanat élményének es hatásának a megörökítésére, de a belezsúfolás a kiválasztott formába nem tűnik rendezettnek. Műhelymunkák, stúdiumok, vázlatok címén linónyomatok is szerepelnek a tárlaton. A Sárkányölő például megnyugtatóan bizonyítja, hogy a művész —ha kellő önuralommal és elmélyüléssel fog élményének megörökítéséhez — tud közelíthető formákat és tartalmakat teremteni, amelyeket felfog a közönség. Itt jutunk el a tartalomig, a művészi közlésnél még mindig el nem hanyagolható kérdésig A néző, a műélvező el akarja hinni, hogy az alkotásban megfogalmazott világot neki éreznie, értenie, átélnie kell, mert arra kíváncsi, ami a hozzá képest pontosabban fogalmazó embereknél, a hozzá képest sűrítettebben élő embereknél igazság, szépség, állaiv. dóság és maradandóság. Ha ez a kényszer nem elégül ki a nézőben, a műélvezőben, akkor nem bizonyos, hogy a hiba a nézőben van. Manapság divat azt mondani, hogy a művészi alkotás kategóriái változnak és minden kor megteremti a maga formanyelvét. Ez igaz. De az is igaz, hogy a történelmi változandóság törvénye aláfekszik egy még nagyobb törvénynek, hogy ugyanis a közlésnek az értő közönséghez. az értő kor közönségéhez kell szólnia, miközben a megértés évezredes kategóriái érvényesek maradnak. Ha én a pihenő csellistát innen-onnan ösz- szetéveszthetem — kis túlzással — az Éjszakával ezen a kiállításon, akkor ezzel a szándékolt túlzásunkkal a művészt figyelmeztetjük a forma és a tartalom közötti összhang, egybehangzó betartására. Topor András tehetséges festő, akiben még a fiatalság tombol és a lehiggadás évei még előtte állnak. Minden vélemény — a megalapozatlan is — ad valamit a művésznek, némi eligazítást, hogy az önismeret és az alkotói kényszer fegyelmét még komolyabban vegye, őszinteségünk és várakozással teli barátságunk mondatja ezt, jóval szerényebben a gyorsan elérhető formális elismeréseknél. Farkas András A világ 50 autógyárának újdonságai V ........... ........... - 1 - i — ....... ‘ A VOLÁN-magasinról Minden hónap elsején, hűségesen tájékoztatja olvasóit — az autós családokat, akiket vagy a kenyérkereset, a hivatás fűz a közúti közlekedéshez, vagy saját kocsijukkal, közlekednek — az autóközlekedés társadalmi eseményeiről, kérdéseiről. Megtaláljuk a képeslapban a világ legnagyobb 50 autógyárának újdonságait éppúgy, mint a hazai és külföldi autó- és motorversenyekről szóló sportriportokat. A közúti közlekedés nagy, az egész gazdasági életre kiható kérdései mellett, mint például a tehergépjármű-állomány rekonstrukciója, vagy a közületi kocsik és a személyautó hivatalos használa tónak szabályozása mellett szórakoztató képriportokat is közöl a lap az autózás élményeiről, külföldi utazásokról, hazai kirándulásokról, sőt az autós krimi is a lap állandó szórakoztató olvasmányai közé tartozik. A Volán-magazin figyelemmel kiséri és feltárja a közúti közlekedésben dolgozó nők gondjait, a községek közlekedésének bontakozását, a városi és a fővárosi közlekedés kisebb és nagyobb bajait, és igyekszik a gondok megoldásához a közvélemény alapos tájékoztatásával hoz- aajáfuliu. . A sok emberéletet áldozatul követelő közúti balesetekkel szemben a bajt megelőző tájékoztatással, veszély- útitérképek közlésével, a baleseteket elemző tanulságos írásokkal igyekszik a lap megóvni olvasóit, — különös gonddal a gyermekeket. A Volán-magazin mindenkihez szól, mert a közúton mindenki közlekedik: a közúti közlekedésben tevékenykedő hatóságok, intézmények, vállalatok munkájához éppúgy nyújt segítséget, hasznos tájékoztatásával, a munka közben előforduló kérdések egyértelmű tisztázásával, mint ahogy együttérzéssel kíséri a magánautosoik ügyeié s gondjait. A képeslap eszközeivel, gyakori ankétjaival, kerekasz- tai-beszélgetéseivel fórumot teremt a fiatal magyar közúti közlekedés közvéleménye számára, témái között mindig első helyen képviselve a tömegközlekedés kérdéseit, mert a közúton a tömegközlekedést veszik igénybe a legtöbben. Nem hiányzik a lapból a gazdag képanyag, a rajzos il- lúsztráció, a sok ismeretet közlő cikkek, szórakoztató olvasmányok közül a humor sem. A lap évről évre meghirdeti fotópályázatát, amelyet az amatőr filmesek számára is kiterjesztett,
