Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-18 / 114. szám
Jó kezdet, pillanatnyi megtorpanó« Aki árat mond •« e (3) Első fokon Mérlegen a hatvani TÖVÁL A vállalatok termékeikért sninél jobb árat szeretnének kapni. Ezt sokféle módon érhetik el, akár tisztességtelen eszközökkel is. Ha rajt’ nem vesztenek. Furcsa kettősség ez. Saját termékeinek áremelése, emelkedése miatt egyetlen vállalat —, s annak egyetlen dolgozója — sem panaszkodik. Ha azonban a másik vállalat kér többet... Hazánkban 1,7 millió árucikk kerül forgalomba. Ki s miként képes arra, hogy ennyiféle holmi árát szemmel tartsa? A nagy mennyiség némileg megtévesztő. A fogyasztási cikkek tetemes hányadát ugyanis — a liszttől a tüzelőolajig — rögzített áron, azaz központilag meghatározott összegért adják el a vevőnek. Más termékeket — a karfioltól a szilváig — szabadpiaci áron kínálnak. Marad tehát egy csoport, ahol azt kell nézni: betartják-e az állam által maximált árat, illetve — ■zabad áras termékek esetén —, nem lépi-e túl a nyereség a méltányos hasznot? VALAMENNYI LÁNCSZEM Természetesen csak leírva ilyen egyszerű ez. Mert jelenlegi, ún. vegyes árrendszerünkben feszültségeket teremthet, hogy a rögzített áron értékesítő üzem kooperációs partnerétől szabad áron vásárolja az alkatrészt, a félkész terméket. Ahogy sok vita volt azon is — most készül a jogszabályi meghatározás —, mi a tisztességtelen haszon? Igaz, kimondhatjuk: amit tisztességtelen magatartással, módszerrel, kirívóan magas árral értek el, de a fönti három tényezőről mindenkinek más a véleménye: ami az egyiknek tisztességes, az a másiknak tisztességtelen. Van mit tisztázni, rendbe tenni, jogszabállyal mederbe terelni fönt, azaz országosan. Ám éppen ezért, mert az ár végső összegének kialakuló- ^ tóban minden közbeeső láncszemnek — a nyersanyagbeszerzéstől a szállításon át a termelésig technológiáig — nagy a szerepe, van mit cselekedni első fokon is a vállalatoknál, a műhelyekben. KI KEZDJE? „Továbbra is az értékarányos árakra kell törekedni, de közben biztosítani kell az árak stabilitását” — szögezte le a párt Központi Bizottságának 1972. novemberi ülése. Kik kezdjék, s hol ezt a stabilitást? Fock Jenő miniszterelnök az országgyűlés márciusi ülésszakán egyebek között így adott választ erre: „Az utóbbi időben a kelleténél kevesebb szó esik az önköltség csökkentéséről, pedig a jövedelmező, a gazdaságos termelésnek, az árak csökkenthetőségének ez változatlanul egyik fontos eleme. A gazdasági vezetőknek sokkal nagyobb figyelmet kell fordítaniuk erre”. A termelés szervezettségének, műszaki színvonalának, az anyagfelhasználásnak éppúgy befolyása van az árra, mint a közvetett költségeknek. S miközben majd’ mindenki az árakra panaszkodik, csak kevesen vizsgálják azt, hogy a termékelőállítás különböző szakaszaiban mi a fölösleges, a csökkenthető, a megtakarítható A holt és az eleven munkával való észszerű gazdálkodás — némi leegyszerűsítést megengedve — a forrása az önköltség mérséklésének. E forrásból azonban ma még csak kevesen, s alkalomszerűen merítenek. NÉHÁNY DE Roppant nagy anyagmeny- nyiséget fogyaszt el az ipar. Egyetlen esztendő alatt 166 ezer tonna öntödei nyersvasat, több mint kétmillió tonna acélárut, 5,4 millió négyzetméter krómos felsőbőrt, hogy csupán néhány terméket említsünk Tíz év alatt megKétszereződött az iparban • villamosenergia-felhaszná280 ember kenyeréről van szó lás — évi 5,1-ről 10,3 milliárd kWó-ra nőtt —, amiben benne van az új gyárak serege, a korszerűbb berendezések légiója, de benne a pazarlás is, az üresen járó gépektől a fölös világításig. S hasonló, de szócskákkal folytathatjuk a sort, hiszen mindennapos gyakorlat, hogy nagy ráhagyásokkal készülnek az öntvények, drága acélt forgácsolnak kényszerűen, mert nincs éppen méretszabatos rúd, csöveket darabolnak fel néhány alátét miatt.»— Csupán jelzésül: a közlekedési eszközök gyártásánál 66,9 százalékra, a bőr- szőrme- és cipőiparban 74,3 százalékra, a textiliparban 66,8 százalékra rúg az anyagköltség. S ami elpocsékolódik, abból nem lesz termék, valahol, valakikkel fizettetik az árban! Végső soron velünk, fogyasztókkal kénytelenek megfizettetni. A VALLALAT JOGA Kézenfekvő, hogy a termelő az ártól költségei megtérítését, a nyereség biztosítását várja. Ám fönntartás nélkül elfogadhatjuk-e, hogy például tavaly a gépek és gépi berendezések gyártásában — hangsúlyozva, hogy találomra választott példáról van szó, mert más iparcsoportot is említhetnénk —, 4,1 százalékkal növekedett a termelői ár? Fönntartásainkat az diktálja, hogy általános tapasztalat szerint mindenütt és mindenkor könnyebben folyamodnak • áremeléshez, mintsem a költségek elemzéséhez, a költségtényezők vizsgálatához. A vállalat joga — kivételes esetektől eltekintve — annak eldöntése, mit gyárt. Ám azt a jogát már nem ismerhetjük el, hogy a termékeiért kért árral a kihasználatlan állóeszközöket, az anyagpocsékolást, a szervezetlenséget, az alkalmazotti létszám gyors fel- duzzasztását is megfizettesse __! ES A KÖTELESSÉGEK? Mert a jogokkal kötelezettségek is párosulnak. A termelés önköltsége vállalati kategória, nem népgazdasági. Azaz a teendők ugyancsak vállalatiak. Márpedig az ún. közvetlen és közvetett költségek folyamatos emelkedése nem magyarázható kizárólag objektív okokkal. Része van abban annak is, hogy — például — a forgácsológépek kihasználtsága mindössze 1,1 —1,3 műszakra terjed, lassú az újítások, találmányok gyártásba való bevezetése, az új technológiák alkalmazása, laza az anyagelszámoltatás, túl nagy a hulladék, s így tovább. Sok szó esik napjainkban a vállalati árpolitikáról, néhány biztató példát már a fogyasztók is ismerhetnek. Ám jogos kérdés, hogy az árellenőrzés megálljon-e magának az árnak a vizsgálatánál, elegendőnek tartva a szabálytalanságokért a gazdasági bírság kiszabását, avagy tovább lépve, következetesen firtassa a vállalati árpolitikáért a személyes felelősséget? M. Q, JKövetkezik: Burkoltan, nyíltan.» Túljutott az esztendő első harmadán egy közös vállalkozás Hatvan és Heréd összefogásának fiatal letéteményese, a TÖVÁL, amely építőipari alaptevékenysége mellett immár téglagyárat, betonüzemet és lakatosipari termékeket előállító részlegeket működtet, s éves átlagban 280 szakmunkásnak, egyéb segéderőnek nyújt kenyeret. Fennállása óta ez a második életéve a vállalatnak, s az idei első hónapokban mutatkoztak először olyan gondjai, amelyek komoly fejtörést okoznak a vezetőknek. — Építőipari ágazatunk, sajnos, az idei esztendő első harmadára eső terveit csupán 76 százalékra tudta jteljesí- teni, aminek oka elsősorban anyaghiányban keresendő. De legalább így esik latba az a tényező, hogy különböző beruházó munkáinknál nem számlázhatunk havonta, hanem csak akkor, amikor egy- egy létesítményt átadtunk rendeltetésének — mondja érdeklődésünkre Rózsavölgyi Pál főkönyvelő. Tőle mindjárt azt is megtudtuk, hogy jelenleg legtöbb munkamegbízásuk a Lenin Termelőszövetkezettől van. Miként Csányban, itt is növényvédő- szer-raktárt építenek, folynak a hígtrágyatelep munkái. s rövidesen befejeződik egy 175 vagonos kukoricatároló létfehozása. Különös probléma a 35 főt foglalkoztató lakatosüzem fenntartása. Itt is a tavalyi forgalomból. piaci érdeklődésből indultak ki, s erre az esztendőre 7 milliós termelési tervet tűztek célul a részleg elé. Sajnos, az ennek megfelelő kapacitást már a második negyedévre sem tudták lekötni, s ha nem altarjak szélnek ereszteni dolgozóikat, sürgősen üzleti partnerek után kell nézniük a vállalat vezetőinek. Ezt nem halogatják egyébként! Budapesti, váci gyárakkal tár- ' gyaltak lakatosipari cikkek rendeléséről. Szaka Ottó műszaki előkészítő legnagyobb bizalma mégis a Nyíregyházi Építőipari Vállalatban van, amelytől már befutottak az első igénylések. De nem fél az építőipar éves tervének teljesítésétől sem Jenei Sándor főépitésvezet.ő! Rövidesen számlázhatnak Gyöngyösön és Csányban, s ha minden jói halad, az eredeti határidőnél egy hónappal hamarabb, tehát júliusban átadják rendeltetésének ‘ a hatvani Tolbuhin utcában az OTP 24 lakásos házát, majd rögtön hozzáfognak egy másik, 44 lakásos telep építéséhez. E munkálatoknál különösen kitüntette magát Fiiesik István és Horváth József kőműves szocialista brigádja. ★ Persze, amikor így felső- / rakoztattuk a gondokat és eredményeket, azt a szempontot sem hagyhatjuk el vizsgálódásunknál, hogy az első lezárt esztendő mit adott az alapító tőkét szállító hatvani és herédi termelőszövetkezetnek? Ismét Rózsavölgyi Pálé a szó: — Induláskor a hatvani Lenin majdnem ötmillió, a herédi Mátravidéki pedig háromszázezer forinttal lépett be a közös vállalkozásba. Kérem, mi ezeknek az összegeknek a felét-felét már az első esztendő elmúltával visszautaltuk a gazdaságoknak. Ha pedig idei 38 millió forintos, termelési tervünket teljesítjük, amiben nagyon bízom a nehézségek ellenére, akkor ez azt jelentheti, hogy 1973 végével a termelőszövetkezetek befektetése teljes egészében megtérül, s tőkéjük 1974-ben hasznot visz a konyhára.-kEgy dologtól szeretnének megszabadulni a vállalat vezetői: ez pedig a banktól felvett kétmillió forintos forgóeszköz hitel, amire például tavaly nem volt szükségük, mert a SERKÖV-igazgatóság havonta utalt egyszámlái uk-_ ra a részmunkákért, s a gazdaságok előteremtették tg alól, föld alól a szükséges építési anyagokat. Hogyan lehetne az ilyesféle terhektől megszabadulni? Vagy egy két újabb gazdaság társulásával, vagy pedig megyei tanácsi támogatassál. S itt mindjárt Salgótarjánt emlegetik. — Múlt héten jártunk Nógrád fővárosában, az Ag- rofil Vállalatnál, amely szinte azonos a miénkkel. Az ottani vezetők elmondották, hogy a helyi szervek, közöttük elsősorban a megyei tanács, messzerpenően támogatják munkásságukat. Senki nem vállalkozott Tarjánban az új bútorcsarnok megépítésére. Az Agrofil belement, mégpedig olyan feltétellel, hogy a megyei tanács a beinduláshoz ötmillió előleget biztosított, de ebből kétmillió forintot elenged forgóalap feltöltésre, ha rokoncégünk határidőre végez az építkezéssel. Nagyon konkrétan mire is gondolnak, most a hatvani TÖVÁL-nál? Két lakástömböt építenek záros határidőn belül, mégpedig OTP-rende- lésre. Itt kellene nekik 4—5 millió forint előleg. Általa biztosított lenne a beruházások forgóalapja, illetve' nem lenne szükségük többé bankhitelre. Az első évet igazán eredménnyel, a jövendő jó reményeivel. zárták a közös vállalkozásnál. A folyó beruházásokban megvan a biztosíték az időszakosan fennálló 24 százalék termelési értékcsökkenés kiegyenlítésére is. Azonkívül ott az a közel háromszáz tettre kész munkás! Moldvay Győző Hibátlanul dolgosnak Öröm és bosszúság is egyszerre, szokták mondani az új lakásról. Hogy miért ad olykor mérgelődésre is okot? Mert rövid idő alatt kiderül, hogy a parketta felpú- posodik, az ablakok nem zárnak jól, a kéménynek nincs huzata és a lefolyóba maltert, tégladarabokat szórtak bele a munkások annak idején. Ilyen is van. Annyi bizonyos, nem feltétlenül kellene lennie. Kérdés, mit tesznek az építők azért, hogy az új lakás csupán osztatlan örömet szerezzen a boldog bérlőnek? Többek között ezt a célt szolgálja a mozgalom: Dolgozz hibátlanul! Hogy mit tesznek ezért az állami építők, ezt kutattuk. □ □ D 3 Hajdú György komplex- brigádja már több mint tíz éve tartozik a legjobbak közé. Nevük van a szakmában, amit dicséretesen pontos, lelkiismeretes munkájukkal szereztek maguknak. — Jártunk már sokfelé — halljuk a brigád vezetőjétől —, megnéztünk épületeket, olyanokat is, amiket akkor kezdtek el, olyanokat is, amiket félig elkészítettek, de olyanokat is, amelyek átadásra vártak. Kutattuk, kerestük, mit leshetünk el jó dolgot. Mi az, amit máshol jobban csinálnak, mint mi’' Semmi. — Ezek szerint a brigád mindig kifogástalan munkát adott ki a kezéből? — Furcsán hangzik ez pont az én számból, de: igen. így van. A kétkedés újabb kérdésekre ingerelte az újságírót. Hátha az eltelt több mint tíz éve alatt akadt mégis valami kifogásolni való. Ha nem is komoly dolog, de valami csekélység. Szinte képtelenség, hogy semmi hibát nem követtek el! —* A mi munkánkban még soha nem találtak kivetni valót — erősíködött Hajdú György. Ilyen brigád ez. Ilyen jő brigád. □ □ □ □ Nekik nincs is semmi különös abban, ha bekapcsolódtak a mozgalomba, amely a kifogástalan munkát sürgeti. — Nem egészen — int óvatosságra a brigád vezetője. — A jót is lehet még jobban csinálni. A vakolat is lehet még szebb, még simább, mint amilyen eddig volt. Igen, ők az építőmesteri munkákat végzik. Köznyelvi használat szerint: kőművesek, De hát ezt sem kell szó szerint venni, mivel ma már az előre gyártott elemek felhasználása miatt olykor csak szerelő tevékenységet folytatnak. A fejlődés kihatott az ő munkájukra is. Bár a hagyományos módszer, a téglának téglára történő rakása még nem szűnt meg. Gyöngyösön, a Batthyány téri KlSZ-lakások- nál is ezt az ősi módszert alkalmazzák. — Tévedés azt hinni, hogy a tégla mind egyforma — hívja fel rá a figyelmet. — Már a színe is mutatja, hogy más és más a mérete. A vékonyabb, üreges téglák jó része pedig még hajlott is. Ezekből kell egyenes és sima falfelületeket kialakítanunk. De hogyan, ha a téglák mérete néni egyezik? Mégis, nekünk keil a kifogástalan falfelületeket elkészítenünk. Olyan, dolog ez, amiről a kívülállók alig tudnak valamit. Mégiscsak ad nekik is újabb feladatot a mozgalomban való részvételük, derül most ki. □ □ □ □ A brigád akkora, hogy egyszerre több helyen is dolgoznak. A KlSZ-lakások- nál az állványzatot bontják Hajdú István csoportjának a tagjai. Ez az ő munkaterületük: állványoznak, zsaluznak, blokkoznak. Ahogy Varga János keze alatt a többiek vakolnak. A gépnél viszont Bakos Lajos emberei találhatók. A kórház kisegítő épületének munkáit Szabó Andrásék végzik. Szakosodott a brigád, amennyire lehetett. Ez a belső felosztás szintén a jobb munkát célozza. Ügy lesz valaki igazán a mestere annak, amit csinál, ha mindig azt csinálja: ezt az elvet vallják, eszerint munkálkodnak is. A vakológépnél dolgozik a brigád egyetlen női tagja: Balogh Károlyné. Bár mindenki olyan szorgalmas és lelkiismeretes lenne, mint ő: jegyzi meg a brigádvezető. Ezért a dicséretért kellett Baloghnét személy szerint is megemlíteni. Megérdemli. □ □ □ □ Anyagilag sem mindegy, hogy milyen minőségű munkát ad ki a , keze alól a brigád. — Űj elszámolást vezettek be. Csak a százszázalékos munkáért jár ezentúl száz- százalékos bér. — És ha valamelyik brigádnak kifogásolható a munkája? — Három kategóriát állapítottak meg: 100, 95 és 90 százalékos minőséget. A bér is ennek arányában illeti meg a munkásokat. Rögtön egy csendes hangú, de nagyon is figyelemre méltó megjegyzés: — Mi van olyankor, ha az anyag kifogásolható? Például a tégla más méretű, deformálódott, a mész gyenge és így tovább. Hiszen csak kifogástalan, anyagból lehet kifogástalan terméket előállítani. Az ám, ki garantálja, hogy a munkások csak a legjobb alapanyaghoz juthatnak hozzá? — Senki ne képzelje, hogy csak príma anyagot kap mindig. De ilyenkor a hibát nem neki róják fel. Egyszóval: százszázalékos lesz a végtermék akkor is, ha az anyaghiba miatt kifogásolható. Vegyük a példát más területről: a parketta felpúposodik. Mert nyers volt, amikor lerakták. De maradhatunk Hajdúék munkaterületén is. Beállítottak egy ajtót, ami eleve elhajlott. Megpróbálták úgy kitámasztani, ékelni, hogy kihúzzák, amennyire lehet. Aztán az ajtó faanyaga tovább „dolgozik” és szörnyű lesz még látni is megcsavart formáját. Hajdúék nem tehetnek róla. A munka eredménye nem kifogástalan, de az elszámoláskor mégis százszázalékosnak veszik. így helyes ez a brigád szempontjából. Hogy a lakónak mi lesz a véleménye, az most nem tartozik ide. Ilyen dolgok, miatt alakulhatnak ki rossz vélemények a vállalat munkájáról az emberek körében. □ □ □ □ El kell dönteni: a munka melyik kategóriába tartozik. Mennyi bért lehet érte adni. Ki döntse el? A vállalat emberei tehetik csak meg ezt. Biztcsítható-e így a részrehajlás kizárása? Aligha. Miután objektív mérce nincs, a kategorizálás mindig adhat okot a vitára, ha az nem a száz százalék keretét mutatja. Pedig az ígazságérzetünk is azt diktálja, hogy csak a kifogástalan munkáért lehessen teljes bért felvennie bárkinek. Véleményünk szerint idáig eljutni viszont nem csupán belső rendeletek útján lehet. Az embert kell olyanná nevelni, hogy maga legyen önmaga ellenőre: szégyen legyen kifogásolható munkát végezni. A szakmai önérzet diktáljon. De hát ehhez még sok víznek keLl lefolynia a Tiszán. Egyelőre örüljünk a törekvésnek, amely a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat komplexbrigádjánál is fellelhető: kifogástalanul akarnak dolgozni. Ez minden szándékuk, ez a legfőbb céljuk. Mi csak sok sikert kívánhatunk ehhez, tiszta szívünkből. G. Molnár Ferenc
