Népújság, 1973. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-17 / 113. szám
ERZIÁ Foto: Erzia: Éva Érdekes kiállítást láthatunk a Műcsarnok termeiben : Sztyepan Dmitrijevics Erzia, szovjet szobrászművész kiállítását. Erziának már a rövid életrajza érdekességet ígér. 1876-ban született. Részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban. Mégis 1927-ben elhagyja a Szovjetuniót, s Dél-Ameri- kába, Argentínába megy. Itt dolgozik 23 éven keresztül, míg végül 1950-ben visszatér a Szovjetunióba, s itt hal’ meg kilenc év múlva, 1959- ben. Művészetének története szorosan kapcsolódik a század eleji szobrászat történetéhez. A szecesszió, a művészetekben uralkodó stílus, meghatározó erejű volt rá nézve, bár a kezdeti alkotó években némi bizonytalanság érződik még alkotásain. A kezdeti évek műveiből egynéhányat a kiállítás első termében láthatunk. Itt még az anyaggal is kísérletezik a művész. Néhány finoman mintázott női fej márványból van kifaragva (Ábrándozás, Nyugalom. Női fej), ezek 1919-ben készültek. Forradalmár című kisplasztikájának bronz az anyaga, mig betonból készült Néptribunját 1926-ban készítette. ^'ormanyélvének legmegfelelőbb anyagára Dél-Amerikában talált rá. Későbbi szobrainak mintázásához mindig fát használt. Ebben az időben tisztult le stílusa is. A szecessziót bizonyos klasszicizmussal ötvözte, s romantikus érzelemmel alkotta szobrait. Nőalakjaiban továbbra is a klasszikus szépséget kereste: Argentin nő, Bolíviai nő, Chilei nő. Szépségkeresésében maximálisan igyekezett kihasználni a természet adta. formákat. Csodálatos érzékkel választotta szobraihoz a fákat. Mindig megkereste azt a darabot, amelynek alakja, görcsei, repedései már önmagukban olyan érzést váltottak ki a nézőből, amelyet ő akart elmondani. így azután a megfelelő fa minimális alakítással változott keze munkája nyomán partizánná, zsidónővé, vagy éppen szimbolikus értelmet hordozó figurává, mint például a Töprengés, Kétségbeesés, Férfiasság című kompozícióban. Erzia felhasználta a fa romantikus, lendületes áradását, s csak csekély változtatásira volt szükség, hogy a fában a zeneművészet utolérhetetlen géniusza, Beethoven álljon előttünk. S éppen ebben áll Erzia nagysága. Felfedezni, hogy hol lehet, hol kell a fán változtatni Sebestyén János és Kovács Lóránt egri hangversenyéről ahhoz, hogy a vízsodorta fa- törzsből Alekszandr Nyevsz- kij herceg, az orosz történelem nagy alakja váljon, ehhez biztos érzék, páratlan szépséglátás szükséges. Szókratész című művén, amelyet 1940-ben készített, az ókor nagy gondolkodójának kemény vonásait maga véste* a fába, míg a filozófus lángeszméjének lobogását a fa eredeti csavarodó-huliámzó vonalai érzékeltetik. Erzia 1950-ben visszatért a Szovjetunióba. A nagy változás megmutatkozott művészetében is. Bár maga akarta, ő idézte elő, mégis, művészete szempontjából negatív hatását figyelhetjük meg. Ebben az utolsó korszakában kissé elbizonytalanodott, művészete semati- kusabbá vált. Csak pár alkotása látható a kiállításon, amely ebben az időben készült. 1956-os Álló nő című szobra, valamint Lenin- portréja már nem mutatnak olyan meggyőző képet Erzia művészi nagyságáról. Ez azonban mit sem változtat a lényegen. (Nem szabad elfelejteni úgaynis azt sem, hogy Erzia ekkor már túl volt 70. életévén!) A kiállításon kapott összkép alapján határozottan mondhatjuk, hogy a szecessziós művészet egyik legrangosabb, legkiemelkedőbb alkotójával ismerkedhet meg a látogató Erzia faszobrainak megtekintésével. Chikán Bálint AA/WWVWVVWWxV\A/WW^VN v’. .\ iMfte IMZ.LÓ: Wrév f*mc Henri Barbusse születésének 100. évfordulóján Az Országos Filharmónia bérleti hangversenysorozatának keretében került sor kedden es szerdán a barokk szerzők műsorára az egri Házasságkötő teremben. Az orgonista , Sebestyén János és Kovács Lóránt fuvolaművész néhány számmal igyekezett bemutatni egv kort. egy szellemet, a barokk nyugalmas, bekességes, néhol fenséges világát, ahol az emberi' élet örömei és bánatai szilárd harmóniába rakódnak össze. A mai ember — annvi . ráma és telzaklato zenei élmény és újítás után — talán éppen ezt a nyugalmat. ezt a kiegyensúlyozottságot. ezt a formai fegyelmezettséget igényli, szereti a barokk zenében Ebben a zenei tartományban nincse nek elálmétkodásra késztető ködök misztikumok, itt az ember a hangok reális értékében meghatározottan adja át macát a dallamnak, a ritmusnak annak a lágy és simogat ' n '/sásnak, amely a zen '''1 nűk'ádik Mozog és mo/.ogtat ■ Mert a zenéb n éppen az a varázslat. hogy elindít bénnünk érzelmeket gondolatokat, szenvedélyeket, amelyek ajándékként, üzenetkent hatnak ránk. A kamarazenélésnek ez az ünnepi estje hálás tapsra ragadta .u egri közönséget. Seg| JmüisM 1973, május 17., csütörtök bestyén János Bach két művével, az F-dúr pastorállal és az a-moll fantáziával bizonyította be ismét és egyszer, hogy a nagy barokk mester halhatatlan muzsikát írt. A pastorál családias. meghitt melegsége, ahogyan a pianó- ban előadott dallam mindvégig fogta figyelmünket. élményszámba ment. Az a-moll fantázia játékossága, elevensége pedig tanulság arra. hogy korokon felül átsugárzik egy-egy igazi alkotás hatása. Nem kevésbé volt hatásos és sikeres Kovács Lóránt fellépése. Ügy tűnik, több szerzőtől akart válogatást adni, hogy az egyéniségéhez is közelebb álló művekkel egy estére elkápráztassa hallgatóságát. Jól építette fel műsorát. Purcell F-dúr szonátája, Händel a-moll szonátája a barokk muzsika minden szépségét kínálta Quantz Ariosója és Gluck Melódiája a példa arra, hogy hány méltatlanul elfeledett, vagy, éppen ritkábban előadott művel nem találkozik gyakrabban a zenekedvelő közönség. Az operareformátor Glucknak ez a műve finom hangulatot áraszt, lírája csalt gyönyörködtetni akar, de magas fokon. Quantz Ariosója talán először hangzott el Egerben: a nagyok nagyobb művei mellett is hatásos zene ez. A zenetörténeti bevezetőket Lukin László mondotta eL (farkas) BÖLÖNI GYÖRGY, Barbusse kortársa és harcostársa egy időben Párizsban közeli barátja írta róla emlékezésében; „Akik ismertük, az örök harcosságot, az örök tettrekészséget csodáltuk beteges, törékeny testében. Magasnövésű. vékonydongájú, hajlott hátú férfi volt Henri Barbusse. Első pillantásra igénytelen megjelenésű. Ruházatára nem sokat adott, s mikor megismertem, azt láttam, hogy megjelenése inkább régimódi magyar néptanítóéra, mint «világhírű íróra emlékeztet... Sugárzó, természetes jósága mellett a szívósság lépett első külső igénytelensége mögül. Kitűzött célja felé határozottan haladó ember volt; amit gondolt, azt akarta és amit akart, azt lassan kitartóan meg is valósította.” Ki volt, s mit akart meg- valóstíani Henri Barbusse, akinek századik születésnapjára emlékezik május 17-én a haladó világ, s akinek mi, magyarok, a többi népekhez hasonlóan, tisztelettel és köszönettel tartozunk. Ismert, de hazájában sem különösen számon tartott polgári író volt az első világháború kitörésének idején. Csöndes, halk szavú lírikus. Életművében, negyvenéves koráig, nem mutatkoztak feltűnő erények. A háborúban — a háborúban, de a háború ellen —, bontakozott ki írói és emberi nagysága. A roppant katarzis, amelyen az emberiség, Európa népe átesett ezekben az években, felszínre hozta Barbusse igazi erejét. A háború vérzivatarában figyelt fel nevére a világ, amikor megjelent A tűz című, máig 5. A priuszos szobafestő nem tud egyenes csíkot húzni és összetéveszti a bécsi fehéret a kämesatkai lilával, fegyőr úr, köszönöm a csillogó karperecét, nagyon fogok rá vigyázni, úgy, már mehetünk is, nahát, ez a tárgyalás, már csak a Gyevi hiányzik innét, igazán, megjelenhetne most késsel a kezében. azzal a bizonyos késsel. Én csak ütöttem tisztelt bíróság, mert féltettem a bőrömet attól a vadállattól, ha megszűr, most kj enné a bablevest a vizsgálatiban ? Na tessék, még meg is hajoltam, jó, hogy a* bokámat nem ütöttem össze, igaza van a védőnek, én egy alkalmazkodó ürge vagyok, akit most mindenki gyilkosnak néz, pedig én nem akartam semmit, én szerettem volna mindjárt szabadulás után harminckét korsó sört fizetni a szaki bácsiknak, amiért annyit vesződtek velem, már spóroltam is rá bizonyisten, az öreg szakik rendesek, mert a bicskájukkal csak szalonnát, meg kolbászt, meg kenyeret vágnak. Jaj a fejem, úgy fáj a fejem, tisztelt tárgyalóterem, legyenek szívesek kisegíteni egy aszpirinnel, négy év múlva megadom. az lesz az első, utána sörivás. Bandi bácsival, Zoli bácsival, lobogtatják a segédlevelet, itt van, fiú, nagy hatású, korszakos regénye. A TŰZ lerántotta a háborúról a hazafiság .epléí, amelyet az imperializmus, a francia reakció igyekezett ráteríteni; megmutatta, mi a háború, kik csináljak, kik húznak hasznot belőle, kiknek az érdeke. A regényt olvasták a frontokon és a hátországokban (rövid idő múlva szinte valamennyi világnyelvre lefordították), hatása óriási volt. Barbusse megmutatta. mi a háború valójában, közkatonák, az egyszerű emberek milliói miként szenvednek nyomorúságban és szennyben, kevesek — ágyúgyárosok. bankárok, profitéhes liediszállítók —, miatt. Barbusse nem volt pacifista. Nem a minden áron való fegyverletétel mellett emelt szót. Azért a világért harcolt — elszántan, tudatosan, roppant szenvedély- lyel —, amely lehetetlenné teszi a háborút; békés világért, amelyben a társadalmat az emberi humánum eszméi vezérik. A háború befejezése után megalakította a Volt Frontharcosok Köztársasági Szövetségét, folyóiratot alapított, amely köré nagyszerű szerzői gárda csoportosult, főleg szocialista meggyőződésű írókból. Űjabb könyveket írt, pamfleteket jelentetett meg. 1927-ben látogatást tett a Szovjetunióban; a világ első szocialista országában szerzett életre- szóló élményeiről megragadó útirajzban számolt a legnagyobb francia napilapok olvasóinak. A francia értelmiségiek közül az egyik legelső volt — az alakuló tours-i kongresszuson —, aki belépett a Francia Kommunista Pártmost már fölvállalhatod az eget is meszelni, lemehetsz a kétágú létrán Szegedig, mert a segédek azt is meg tudnák tenni, ha olyan marhák lennének, úgy tudnak mozogni a létrával. Talán az egyetlen kivétel Keserű Bálint volt, de miért, mert mindig pityókosan szállt fel a létrára, egyszer aztán zsupsz. ki a Szent István körútra a harmadik emeletről, kész, vissza is lehetett küldeni a mentőket, ide másfajta kocsi kellett, az a nagy fekete, csak a vödör maradt ott. meg a pálinka- szag. Kérem szépen, ha Gyevinek vérátömlesztésre van szüksége, csak tessék szólni. Az ítéletben megnyugszom, akkor is, ha megcsapolnak. — Kapelláró Ferenc! — Jelen! — Beszélőre. — Az anyám van itt? Mert akkor nem megyek. — Beszélőre. — Jó, de akkor nem szólok egy szót se. — Látogatója érkezett, Be- reczki Zoltán. A finom vasháló túlsó felén idősebb, törődött arcú férfi állt. Ünneplőruhája új lehetett még, nem sokszor volt rajta, mégis, valahogyan hétköznapiasnak tűnt, talán mert nem viselt nyakkendőt, s a sötétkékhez nem illett a világoszöld pulóver. Levett kalappal állt ott. furcsa megilletödöttséggel a szemében, amely fénymeleggel telt meg. mihelyt a fiatalembert meglátta. Nézték egymást, úgy tűnt. hosszú percekig. Azután Kapelláró lehajtotta a fejét. — Na. Ne itassuk az egereket .fiú Lesz ez még így se — mondta Bereczki. valami hiába palástolt szeretettel a hangjában. — Ezt jól megcsináltad magadnak. Mi lesz a segédlevélből, a líarminckét korsó sörből? Hát te nem gondoltál erre? Mi meg csak várunk a munkán. ott van kétszázötven új lakás, három akkora épület, hogy a végét alig lehet belátni, erre hívnak az építés- vezetőségre, Zoli bácsi, ne várja Kapellárót. Azt hittem, a villamos ütött el, szaladtam, ahogy a íáuőiTn bírták. A legjobb inasom, nem mindegy az! Na aztán, amit odabenn hallottam. Agyonverted a mostohaapádat, bevitték, azt hittem, ott vágódom hanyatt azonmód. Mi történt? Hogyan történhetett? Mit mondjak a többieknek? Kapelláró röviden elmesélte a történteket. — Elhiszi, vagy nem, szaki bácsi, én csak akkor ütöttem, amikor megláttam nála a kést. — Hátha csak ijesztgetni akart. — Köszönöm az ilyen ijesztgetést. Maguk nem tudják azt, milyen életem volt nekem odahaza. Nem volt megálásom a nevelőapám előtt. Sehogy nem volt jó ba, amelynek haláláig tag}» maradt. Nekünk, magyaroknak külön élményünk is van Barbusse agitátori tevékenységéről. A fehérterror garázdálkodásának esztendeiben látogatást tett Magyarországon — hosszabb ideig tartó kelet-európai utazásának egyik állomása volt hazánk — és Franciaországba visz- szaterve nagy hatású cikksorozatot írt a horthysta államvezetésről : a bebörtönzött szocialistákról, a „szájkosárral ellátott sajtóról”, a ki- zsákmányoltságról, a kivándorlásról, a Földnélküli Jánosok szomorú országáról. (Egyik cikkének a címe is ez volt: „Földnélküliek országa”.) Henri Barbusse a cselekvő írótípus egyik első — ha nem a legelső —, nyugati képviselője volt; példája nyomán sok-sok tehetséges író, művész került közelebb a szocialista tanokhoz, a marxizmushoz, a kommunizmushoz. 1935. agusztus 30-án hatt meg. Romain Rolland, aki — nem utolsósorban Barbusse példáján meggyőződésében megerősödve — az antifasiszta küzdelem élvonalában harcolt, így emlékezett meg haláláról: „Megadatott neki az öröm, hogy láthatta, mint lesz hatalmassá az általa megindított békemozgalom, s mint erősödnek a világ szocialista erői, elssőorban a Szovjetunióban, ahol baráti szívvel tett hosz- szú utazást." A BÉKESZERETÖ emberiség, amely nagy harcok árán már igen sokat megvalósított Barbusse céljaiból a világ haladó országaiban, tisztelettel emlékezik rá születésének századik évfordulóján. T. I. azért nem kell elveszteni a fejünket. Még nem haltunk meg. Jóra fordulhat minden. Bereczkit hallgatva, Kapelláró tisztulni érezte a gondolatait, hetek óta először. Igen, igen, föl kellene ébredni, tiszta fejjel körülnézni, hogyan is állunk? 'Mi veszett el, mi az, ami megmaradt? — A bíró járt odakinn, nálunk. Megkeresett, hogy azt mondja, nekem tudnom kell, milyen ember vagy, elvégre a kezem alatt dolgoztál. Ne félj semmit, elmondtam. neki a késügyet. Azt felelte, tudja, de arra nincs neki, pedig, ha csak egy kicsit ismer, tudhatja. hogy nem vagyok nagypofájú, csak hagyjanak békén. — Ha nem ismernélek, édes fiam, akkor most nem lennék itt. De nem is azért jöttem, hogy erről faggassalak, elég neked most a magad baja. Hanem tudod-e, hogy beszéltem a bíróval? Olyanokat mondott, hogy a fellebbezést még nem tárgyalták, de könnyen lehet, hogy új momentumokra derítenek fényt, s akkor, számíthatsz rá, hogy kevesebbel megúszod. — Nem akarok én megúszni semmit. — Ki vagy borulva, mi’ Elhiszem, fiam. A helyed, ben én is így lennek. De tanú. Es hogy azt igazién megfigyelhettem volna már, eleget ellem ahhoz, hogy a világban sok mindenre nem akad tanú. Fontos dolgokra. Nahát, mondom, itt arra sok tanú volt és van, hogy az a gyerek nem vétett senkinek. Dolgozott, rá lehetett bízni akármit, megcsinálta rendesen, többet ért, mint három másik, annak fát lehetett vágni a hátán. Hát csak azért mondom. Ügy bánjanak vele odabenn. Mert annak az embernek nálunk helye van. Ha kiszabadul, várjuk. Én is várom, ha megérem. Hallod, fiú? A szüleid meg olyanok, amilyenek. (Folytatjuk.)
