Népújság, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-25 / 95. szám

Kedd esti külpolitikai kommentárunk Napjai tanulságok UTOLJÁRA NÉHÁNY HÉTTEL EZELŐTT, a sza­rajevói asztalitenisz-világbajnokságon esett szó sok­szor az előző vb színhelyéről, Nagojáról. Most újra te­le van a világsajtó ezzel a nagy japán várossal, de a tanulságok ezúttal nem sporttal, hanem politikával kapcsolatosak. És hadd tegyük hozzá már elöljáróban: nemcsak bel-, hanem külpolitikai tanulságokkal is. Nagojában polgármester-választások voltak és ezen a szocialisták és kommunisták közös jelöltje el­söprő győzelmet aratott — tulajdonképpen ennyi ma­ga a hír. De az esemény jelentősége messze túlnő Na- goja határain. Ez ugyanis már az ötödik japán nagy­város, amelyben a politika prondján immár egysége­sen fellépő baloldal átveszi a helyi vezetést. Nagoja ráadásul az egyik legerősebb kormánypárti fellegvár­nak számított és a liberális demokrata párt jelöltje közismert, veterán politikus volt, akinek a kampányá­ra a nagytőke nem sajnálta a pénzt. Ellenfele viszont teljesen új ember — két hete tűnt fel az újságok ha­sábjain. A TANULSÁG KÉZENFEKVŐ: a szavazók nem személyre, hanem a kormánypárt ellen, a baloldal po­litikai vonalának támogatására adták le voksukat. Az ötödik metropolis baloldali földcsuszamlása véglegesen elhallgattatja azokat, akik abban reménykedtek, hogy az egységes baloldal előretörése a decemberi országos választásokon „egyszeri és elszigetelt jelenségként” értékelhető. Nagoja döntő bizonyság arra, hogy folyamatról van szó, amelynek háttere csak részben belpolitikai természetű. Az infláció, a fantasztikus méreteket öltött tőkekoncentráció kétségtelenül hozzájárult a legutób­bi szavazások eredményeihez. De mind több jel mutat arra, hogy a választók növekvő amerikaellenessége még ennél is fontosabb motívum. A kínai nyitás, a ja­pán exportot sújtó intézkedések, a dollár és a jen há­borúja, az amerikai—japán küzdelem az olajért, az okinawai kérdés, japán amerikai lekezelése a nemzet­közi porondon — csak ezeknek az előzményeknek az ismeretében válik érthetővé Nagoja is. AZ ÜJ POLGÁRMESTER félreérthetetlen jelzés a Tanaka-kabinetnek: még határozottabban el kell távo­lodnia az egyoldalú washingtoni orientációtól és gyor­sabban kell folytatnia a mindenoldalú nyitás tulajdon­képpen már megkezdődött politikáját Brezsnyev az NSZK-ba utazik Bokor Pál, az MTI tudósí­tója jelenti: Kedden este Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének tagja május 18-án a Német Szövetségi Köztársa­ságba utazik. A moszkvai rá­dióban felolvasott hivatalos közlemény szerint a látogatás május 22-ig tart, tehát mint­egy ötnapos lesz. Leonyid Brezsnyevet Brandt, az NSZK kancellárja hívta meg, az 1971. szeptemberi, oreandai találkozó idején. A néhány soros moszkvai közlemény nem tartalmaz részleteket Brezsnyev nyugat­németországi programjára vonatkozóan, de minthogy az utat nem minősíti hivatalos látogatásnak, valószínű, hogy az idő jelentős részét — akár­csak Oreandaban — Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt négyszemközti, illetve szűk körben lefolytatott megbeszé­lései töltik majd ki. Figye­lemre méltó azonban az is, hogy a hivatalos bejelentés is hangsúlyozza: Brezsnyev nem csupán pártfőtitkári mi­nőségében utazik, hanem a kollektív szovjet államfői tes­tületnek, a Legfelsőbb Tanács elnökségének tagjaként is. A látogatás lehetősége már hetek óta erősen foglalkoztat­ja a szovjet főváros politikai köreit, hiszen bármennyire kedvezően alakultak a két or­szág kapcsolatai 1970. augusz­tus 12-e, a szovjet—nyugatné­met szerződés aláírása óta el­telt időszakban, mégis tény, hogy ilyen magas tisztségeket betöltő szovjet államférfi most első ízben látogat az NSZK-ba. Leonyid Brezsnyev és Wil­ly Brandt májusi eszmecse­réin — a gazdasági kapcsola­tok kérdésein kívül — mint az előzetes szovjet kommen­tárokból kitűnik — nagy hangsúlyt kapnak majd Euró­pa aktuális problémái is. Kö­zöttük a helsinki biztonsági konferencia problémaköre, a KGST és a Közös Piac tag­államai közötti kapcsolatok, a két Németország ENSZ- íelvételének kérdései. Közlemény Grecsko látogatásáról Bukarestben közleményt adtak ki Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió hon­védelmi minisztere, 1973. áp­rilis 20. és 24. közötti, romá­niai, hivatalos baráti látoga­tásáról. Andrej Grecsko és a ro­mán vezetők tárgyalásain a felek „kifejezték elégedettsé­güket a Szovjetunió és a Ro­mán Szocialista Köztársaság fegyveres erői közötti együtt­működés fejlődésével, véle­ménycserét folytattak ennek az együttműködésnek a to­vábbi erősítéséről és bővíté­séről mind kétoldalú alapon, mind pedig a Varsói Szerző­dés keretében, valamint köl­csönös érdeklődésre számol tartó, más kérdésekről” — ál­lapítja meg többek között a közlemény. Andrej Grecsko marsallt látogatása idején fogadta Ni- colae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, az államtanács elnöke, a Ro­mán Szocialista Köztársaság fegyveres erőinek főparancs­noka is. Mint a közlemény megálla­pítja, Andrej Grecsko és a romáin vezetők tárgyalásait a kölcsönös megértés és a ba­rátság légköre jellemezte. Ion lonita hadseregtábor­nok, román nemzetvédelmi miniszter elfogadta Andrej Grecsko marsall meghívását, hogy tegyen hivatalos bará­ti látogatást a Szovjetunió­ban. Kambodzsai helyzetkép A kambodzsai hazafiak április 19-én felszabadították Takeot, a hasonló nevű kam­bodzsai tartomány székhelyét —, jelentette kedden a VNA hírügynökség. Lón Nol tábornok, a Phnom Penh-i rezsim veze­tője hivatalosan bejelentet­te, hogy április 24-i hatállyal hathónapos időszakra felosz­latták a nemzetgyűlést. A tá­bornok egyidejűleg közölte, hogy megalakult a politikai főtanács. Elnöke Lón Nol tá­bornok. Tagjai Sírik Matak, Cheng Heng és In Tam, a rendszeren belüli ellenzék vezetői. Hírügynökségi érte- ^ sül és szerint a politikai fő- j! tanács irányítja a rezsim nem katonai ügyeit Kedden a politikai főta- , nács tagjai megtartották első ülésüket, s ezen az Phnom Penh-i kormány megalakítá­sáról tanácskoztak, de meg­állapodásra nem jutottak.-.. .v.v»>N:SvX A kambodzsai főváros körül mind szorosabb a népi erők ostro'mgyűrüjc. Képünkön: a hatóságok kiürítenek egy falut Phnom Penhtöl délre: (Ncpújság-telcfoto:— AP—MTI—KS) Lunohold 2. negyedik munkanapja Befejeződött a Lunohod 2 szovjet automata berendezés negyedik „Hold-munkanap­ja”. A sziklák borította, rendkívül nehéz terepen a holdjármű eddig összesen 36 200 méternyi utat tett meg, számos televíziós fel­vételt készített és különbö­ző méréseket végzett. Tanácskozás Európa biztonságáról (Folytatás az I. oldalról..) is növekvő felelősséggel vesz részt a békéért, a bizton­ságért, az együttműködésért küzdő akciókban, s készül a békét és biztonságot hirdető, X. berlini világifjúsági talál­kozóra. Garai Gábor, a Magyar írók Szövetségének főtitkárhelyet­tese az európai költők béke­demonstrációiról, köztük a Budapesten nemrégiben meg­tartott III. európai költőtalál­kozóról és annak pozitív ta­pasztalatairól tájékoztatta a bizottságot. Az ülésen elnöklő Kállai Gyula javaslatára dr. Bartha Tibor református püspök és dr. Berecz János titkár 'ka­pott megbízást, hogy a brüsz- szeli nemzetközi titkárság májusi ülésén a magyar nem­zeti bizottságot képviselje. Az európai biztonság és együttműködés magyar nem­\Mmm& 1973. április 25,, szerda zeti bizottsága az ülésen ál­lást foglalt fontosabb nem­zetközi kérdésekben. így: Elítélte az amerikai és sai- goni kormányzatot a vietnami es laoszi megállapodások rendszeres megsértéséért, a kambodzsai nép tömeges ir­tásáért. az újabb agressziók­kal való, arcátlan fenyegető­zésekért, s követelte az indo­kínai megállapodások, az in­dokínai népek jogainak tisz­teletben tartását. Elítélte az izraeli szoldateszka terrorak­cióit, a haladó arab országok, a hazájából elűzött, történel­mi igazságszolgáltatást sürge­tő palesztin nép ellen, s kö­vetelte. hogy Izrael hajtsa végre az ENSZ érvényes ha­tározatait, szüntesse be terü­letrablói agressziós politiká­ját. A bizottság az agressziók bármilyen formában történő fenntartásában, a béke és biz­tonság veszélyeztetését látja világméretekben és Európá­ban egyaránt. ■ Megállapította, hogy az ag­ressziós. neokolonialista és fajgyűlölő erők tevékenysé­ge ellentmond a népek érde­leinek és akaratának, súlyo­san veszélyezteti az emberi jogokat. Helyesléssel fogadja az európai biztonsági konferen­cia előkészítésében elért ered­ményeket, s' kifejezte remé­nyét, hogy a nagy jelentőségű értekezletre ez év nyarán sor kerülhet. Szükségesnek tartja a bi­zottság az Egyesült Nemzetek Szervezete tekintélyének to­vábbi erősítését, s e célból a két német állam egyidejű fel­vételét az ENSZ-be, az ame­rikai csapatok dél-koreai tar­tózkodása ENSZ-jellegének megszűr,tetőséi és a csapatai: kivonását, a Koreával foglal kozó ENSZ-bizottság felosz­latását, s a koreai kérdés tár­gyilagos megvitatását az ENSZ legközelebbi közgyűlé­sén. A bizottság végül elhatá­rozta, hogy sokoldalúan tá­mogatja az európai biztonság és együttműködés brüsszeli nemzetközi bizottságának te­vékenységét és kezdeménye­zéseit! s képviselteti magát a bizottság májusi ülésén. A Varsói Szerződés tagállamainak egyezménye 1973. április 24-én Moszk­vában aláírták a Varsói Szerződés tagállamai egyesí­tett fegyveres erői vezérka­rának és más irányító szer­veinek jogképességéiül, ki­váltságairól és sérthetetlen­ségéről szóló egyezményt. Az egyezményt aláírtak Kiril Nesztoron, a Bolgár Népköztársaság külügymi­niszter-helyettese, Marjai Jó­zsef, a Magyar Népköztár­saság külügyminiszter-he­lyettese, Oskar Fischer, a Német Demokratikus Köz­társaság külügyminiszter­helyettese, Jan Czapla, a Lengyel Népköztársaság kül­ügyminiszter-helyettese, Ni- colae Ghenea, a Román Szo­cialista Köztársaság külügy­minisztériumának főtitkára, Nyikolaj Rogyicmov, a Szov­jet Szocialista Köztársaságok Szövetségének külügymi­niszter-helyettese, Frantisek Krajcir, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság külügy­miniszterének első helyette­se. Az egyezmény aláírásánál jelen voltak: Ivan Jaku­bovszkij. a Szovjetunió mar- sallja, a Varsói Szerződésben résztvevő államok egyesített fegyveres erőinek főpa­rancsnoka, Dimitr Zsulov, a Bolgár Népköztársaság moszkvai nagykövete, Rapai Gyula, a Magyar Népköztár­saság moszkvai nagykövete, Horst Bittner, a Német De­mokratikus Köztársaság moszkvai nagykövete, Zénón Nowak, a Lengyel Népköz- társaság moszkvai nagykö­vete, Gheorghe Badrus, a Román Szocialista Köztársa­ság moszkvai nagykövete, Jan Havelka, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság moszkvai nagykövete, vala mint a Varsói Szerződés tag államai egyesített fegyveres érői vezérkarának képvise löi. nemzetköz! ifjúsági nap Hazánk — és valamennyi szocialista ország — külpoli­tikájában sarkalatos törvény a függetlenségükért, szabad­ságukért küzdő államok megsegítése, önzetlen támo­gatása. Szolidaritásunk, cse­lekvő együttérzésünk jegyé­ben ünnepeljük minden esz­tendőben április 24-ét, a gyarmaíi ifjúság — a múlt év óta a nemzetközi ifjúsági szolidaritás — napját. Tisztelettel és elismeréssel gondolunk ezen a napon Mo- zambik és Angola i Íjaira, akik szűnni nem akaró lel­kesedéssel, izzó hazaszerete­tüktől vezérelve, szállnak szembe a portugál gyarmat o- sítőkkal. Leplezetlen az örö­münk, hogy Angolában — a felszabadított területeken — már a hazafiak által irányí­tott közigazgatás működik, megalapozva a majdani füg­getlen, szuverén állam mag- vát. Tíz esztendőnél is több, hogy Fekete-Afrika tekinté­lyes hányada (elszabadult a gyarmati igából. Nem titkolt aggodalommal szemléljük azonban, miként folytatódik a fehér telepesek terrorja Rhodesiában és a Dél-afri­kai Köztársaságban. A két fajüldöző rezsim sok millió négert kényére-kedvére ki­zsákmányol: az őslakosság számára a legelemibb sza­badságjogokat sem biztosít­ja. Mind harsányabb azon­ban a tiltakozás az emberi, jogok semmibe vevése ellen. S a megmozdulások élén fi­atal, képzett hazafiak állnak, akiket semmiféle terror nem képes megfékezni. Bár az amerikai csapatok — a hajdani kolonlalislák utódjai — eltávoztak Dél- Vietnamból, a fegyverszüneti egyezménnyel korántsem szűnt meg. a függetlenségért vívott küzdelem. Thieu rend­szere ellen, az amerikai be­folyás megszüntetéséért áll­nak ma is fegyverben a vi­etnami fiatalok tíz- és tízez­rei, hogy mielőbb megvaló­suljon hősi harcuk célja, a szuverén, semleges DéJ-Yiet- nam. Kambodzsában folyta­tódik a háború: a népi erők zászlai alatt aratnak újabb és újabb győzelmeket a ha­zafias érzelmű ifjak. Jólle­het, Laoszban is érvényben van a fegyvcrnypgvás, a po­litikai rendezés — akárcsak Dél-ÍVietnamban — még hosszú és állhatatos helytál­lást követel a népi erőktől. Amikor üzemeinkben, ok­tatási intézményeink falai között április 24-én megem­lékezünk a nemzetközi ifjú­sági szolidaritás napjáról, a volt gyarmati országok fia­taljainak nagyszerű helytál­lásáról, győzelmeiről, jóleső érzéssel elmondhatjuk: mindazoknak a pártját fog­tuk és fogjuk, akik a kizsák­mányolás nélküli, szabad és független jövőért csatáztak és csatáznak, igaz ügyük di­adaláért harcolnak. gy. d. Negyedik szakasz Helsinkiben László Balázs, az MTI kű- löntudósítója jelenti: Helsinki peremén, a dipo- li konferenciateremben, szer­dán folytatódik az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítésére hi­vatott. sokoldalú n így követi konzultáció. A szerdán meg­nyíló negyedik szakasz min­den jel szerint döntő lesz az előkészítés folyamatában, mert az előzetes tervek sze­rint a most következő négy­öt hét alatt kell tisztázni a nyitva maradt kérdéseket ah­hoz. hogy a konferencia még az év derekán összeülhessen. Ha viszont ez alatt az idő alatt nem sikerül megoldani a hátralevő feladatokat, az európai konferencia összehí­vása hónapokkal kitolódik. Földrészünkön az általános politikai helyzet igen jó kö­rülményeket biztosít az euró­pai értekezlet előkészítéséhez és megtartásához. Ennek ellenére a konferen­cia konkrét előkészítése nem mindig haladt olyan ütemben, ahogyan azt. a kedvező ten­denciák lehetővé tennék. En­nek oka a vállalkozás telje­sen újszerű jellegén kívül nyilvánvalóan az, hogy a \TATO-ban még jelentős tar­talékai vannak a szocialista országokkal szembeni bizr matlanságnak és komoly er igyekeznek visszafogni a/ európai enyhülés folyamata: A Helsinkiben folyó nagykö­ven tanácskozás legutóbbi fordulóján is ezért nem vé­gezhettek kielégítő munkát. A harmadik előkészítő szakasz eredménye lényegében csak annyi volt, hogy a diplomaták alaposan megvitatták és né­hány részletében előzetesen megfogalmazták a tervezeti értekezlet első kél napirendi pontját. A másik két pontban viszont még a közösen elfo­gadható álláspont sem alaKult ki. A szocialista országok kép­viselői azzal a várakozással ülnek le szerdán a dir at nal­kodási szünet” alatt az •”*/- szes érdekelt fővárosokban meghozták a politikai dön­tést az előkészítés gyors és sikeres befejezésén».

Next

/
Thumbnails
Contents