Népújság, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-02 / 51. szám
|(^WWAWvW.a/' S ^VWANAMA'W\ * vVk. A''A'.'WVvVVAV'.V. Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk Egy látogatás margójára P riss* nemzetközi konferencia Parafáitok a dokumentumokat ELUTAZOTT HAZÁNKBÓL Ali Nasser Moha- \ med, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság mi- \ niszterelnöke és honvédelmi minisztere. A fiatal, nem egészen harminc esztendős államférfi személyében először látogatott hozzánk egy távoli érdekes ország vezető politikusa. „Azért jöttünk önökhöz — mondotta vendégünk repülőtéri búcsúbeszédében —, hogy a magyar—jemeni barátságot szilárd alapokra helyezzük. Véleményem szerint ez tökéletesen sikerült. Bár rövid időt töltöttem önöknél, vezetőikkel, valamint a magyar néppel való találkozásom során gazdag tapasztalatokra tettem szert.. Ali Nasser Mohamed elbeszélgetett egyebek között a Beloiannisz Híradástechnikai, Gyár dolgozóival, beható tárgyalásokat folytatott Fock Jenővel, a minisztertanács elnökével és fogadta őt Kádár János, valamint Losonczi PáL AZ AZ ORSZÁG, amelyet vendégünk képvisel, figyelemreméltó fejlemények színhelye. Az arábiai félsziget déli részén, az Indiai óceán és a Vörös-tenger mind kereskedelmi, mind stratégiai szempontból oly fontos bejáratánál terül el a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, a minapi brit gyarmatból független állammá vált Dél-Jemen. Ebben az országban most azok vannak hatalmon, akik a legkövetkezetesebben küzdöttek a brit kolonializmus ellen, és akik hasonló szilárdsággal láttak neki egy sok tekintetben szocialista jellegű építőmunkának. A nemzeti frontban, Dél-Jemen vezető politikai erejében együtt munkálkodik a nagy jelentőségű föld- és egyéb reformokon a kommunisták és a progresszív nacionalisták serege. A merész, előremutató gazdasági és szociális intézkedések 90k ellenséget szereztek Dél-Jemen mai vezetőinek külföldön, a nyugati fővárosokban, a szomszédos, feudális Szaúd-Arábiában, vagy éppen Észak-Jemen reakciósai között. A nehézségeket fokozza, hogy az ország egyik legfontosabb bevételi forrása, az adeni kikötő a Szuezi-csatorna bezárása óta szinte teljesen elapadt. HAZÁNK TISZTELETTEL és rokonszenvvel figyeli a nehéz körülmények között elkezdett országépítést és ezt vendégünk látogatása során kifejezésre is juttatta. Párizsban, a Kleber sugárúti konferenciaközpontban a nemzetközi Vietnam-konfe- rencia részvevői parafálták a vietnami békemegáll apód ást jóváhagyó és a tűzszünet megsértése esetén követendő eljárást rögzítő kilenc fejezetből álló dokumentumot. A dokumentumot, a VDK és a DIFK, az Egyesült Államok ég a saigoni rendszer, továbbá a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, Nagy- Britannia és Franciaország, valamint a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságban részt vevő négy állam — Kanada, Indonézia, Lengyelország és Magyarország — külügyminiszterei látták el kézjegyükkeL A VDK küldöttségének szóvivője a parafálást követő sajtóértekezleten elmondotta, hogy az ülé6 55 percig tartott. Az ünnepélyes aláírásra pénteken 15 órakor kerül sor. Közölte még a szóvivő, Nguyen Than Le, a DIFK párizsi szóvivője újságírókkal beszélget a konferenciaterem előtt. (Népújság-teleíoto — AP—MTI—KS) hogy a saigoni rendszer képviselője volt az egyedüli, aki a szerkesztőbizottság által kidolgozott feltételek ellen kifogást emelt, tiltakozását azonban- csak annyiban (Jjabb dollárválság az NSZK-ban Egy hónapon belül kirobbant a második dollárválság is Nyugat-Németországban, A frankfurti tőzsde már napok óta nyugtalan volt, mert az amerikai valuta árfolyama újra meg újra megközelítette a 2,835 márkás alsó szintet, és a szövetségi banknak ismételten közbe kellett lépnie. Csütörtökön azonban ismét „átszakadtak a gátak”, hatalmas pénzáradat zúdult a tőzsdére és a kora délutáni órákig a nyugatnémet bank kénytelen volt több mint kétmilliárd dollárt felvásárolni. A válság kirobbanáséra már jó néhány napja számítottak szakértői körökben. Mint rámutatnak, egyáltalán nem arról van szó, hogy a két hete végrehajtott tíz- százalékos dollárleértékelés nem volt kielégítő intézkedés. Az új válság oka sokkal inkább az, hogy az amerikai pénzügyi érdekeltségek tudatos manőverbe kezdtek a Közös Piac egységes valutarendszabályainak megakadályozására. AZ EGYIPTOMI ELNÖK nemzetbiztonsági tanácsadója három héten belül három fontos tárgyalássorozatot folytatott. Járt a Szovjetunióban, majd Nagy-Britan- niál kereste fel, s végül hivatalos megbeszéléseken vett reszt az Egyesült Államok vezető politikusaival. Kairó soha nem titkolta, hogy Hafez Iszmail tárgyalásai azzal a diplomáciai oftenzívával kapcsolatosak, amellyel az egyiptomi vezetés a se nem béke, se nem háború állapot megszüntetésére törekszik a Közel-Ke- leten. * Az egyiptomi álláspont a politikai rendezésről nem új keletű. A válság békés eszközökkel történő megoldására törekedett Nasszer, s ugyanez a szándék érvényesül utódja, Szadat elnök politikájában is. Csakhogy az egyiptomi elképzelések és kezdeményezések sorra fennakadtak az Egyesült Államok támogatását élvező izraeli politikán. Nem kétséges, hogy Izrael az időhúzásra játszik. Arra számítottak, — mint ahogy arra számítanak ma is —, hogy katonai hódításaikat az idő szentesíti. S ennek biztosítékát az ország katonai potenciáljának szakadatlan erősítésében látják. A jelenlegi egyiptomi diplomáciai offenzíva — úgy tűnik — a korábbiaknál több eredményt ígért, s ez mindenekelőtt a megváltozott világpolitikai körülményekkel függ össze. Túlzás lenne azt állítani, hogy a vietnami béke közvetlen következménye a közel-keleti válság rendezésének megnövekedett lehetősége. Ez inEgyiptomi diplomáciai offenzíva 1073. március 2. péntek kább biztató példái Sokkal kézzelfoghatóbb tényezőkre vezethető vissza az álláspont alakulását sejtető „friss szél” a Fehér Házban, amelyre hónapok óta felelős amerikai politikusok beszédeiben oly sok utalás történik. Még ha az Izrael-lobby Tel-Aviv feltétlen támogatását is követeli, az olajmonopóliumok nyomatékosan hozták az amerikai vezetés tudomására, hogy az Egyesült Államok növekvő kőolajszükségletének biztosításához nélkülözhetetlen a közel-keleti olaj. MINDEBBŐL természetesen nem lehet olyan következtetést levonni, hogy Washington — ahogy mondani szokás — „ejti” Tel-A vivőt Washington számára azonban, mindenekelőtt gazdasági megfontolásokból, ma már hasznosabb lenne az arab szomszédaival békében élő- Izrael. Lényegében ezt az utat igyekeznek előkészíteni, oly módon, hogy azt a készséget, amelyet a rendezésre törekvő egyiptomi vezetés, illetve a rendezésre kész jordániai király tanúsít, megpróbálják egybehangolni és érvényesíteni. A Szovjetunió kezdettől a politikai rendezést támogatja. Hafez Iszmail moszkvai útja azonban nemcsak ezzel függött össze. A moszkvai útban kifejezésre jutott az egyiptomi vezetésnek az a törekvése is, hogy az Egyesült Arab Köztársaságot önzetlenül támogató szovjet kormány vezetőivel egyeztesse nézeteit. A tekintélyes egyiptomi politikus útjának második állomása London volt. Ebben mindenképpen az az elképzelés jutott kifejezésre, amit Kairóban a diplomáciai offenzíva kapcsán többször és nyomatékosan hangsúlyoztak: a Biztonsági Tanácsban részt vevő öt nagyhatalom közreműködését és felelősségvállalását kérik. Csak ezután került sor a washingtoni látogatásra, sőt, csak azután, hogy Rogers amerikai külügyminiszter hivatalosan is annak a véleményének adott kifejezést, hogy Washington Éppen ezért aligha lehet azt hinni, hogy csak véres ügyetlenségről van szó”. A Financial Times is arról ír, hogy az izraeliek eljárásának oka valószínűleg a közel-keleti rendezés meghiúsítása lehetett. „Diplomáciai körökben egyre többen emlegetik — írja a lap —, hogy Hafez Iszmail, Szadat egyiptomi elnök, nemzetbiztonsági tanácsadója Bonnban tárgya) Brandt kancellárral. (Népújság-teleíoto — AP—MTI—KS) hasznosnak látná az eszmecserét egy felelős egyiptomi politikussal. Rendkívül jellemző, ahogyan a Libanon ellen intézett akcióval, majd a műszaki hiba miatt a Sínai-félszi- get fölé tévedt líbiai utas- szállító gép lelövésével Izrael e fejleményekre reagált. Ezzel összefüggésben érdemes idézni két. egyébként Izrael iránti rokonszenvéről ismert, tekintélyes sajtóorgánumot. A francia Combat „Izrael beszennyezi magát” című vezércikkében a következőket írta: „Néhány hete már halvány reménysugá kezdett mutatkozni, s várni lehetett, hogy rövidesén kibontakoznak a tárgyalások. Izrael az öt évi se nem háború, se nem béke állapotot szeretné folytatni, mintsem megkockáztatni az őszinte békekísérletek veszélyeit.” MINDEZEK ELLENÉRE biztató maga a tény, hogy a tárgyalások elkezdődtek. A válságban érdekelt különböző felek ennek kapcsán kifejthették nézeteiket. De ez már a csendes diplomácia időszaka, amelyben nein lehet gyors és látványos eredményekre számítani. Talán valamivel több derül majd ki Golda Meir izraeli miniszterelnök washingtoni látogatása után... öuotíi György vették figyelembe, hogy annak írásos változatát csatolták a konferencia hivatalos dokumentumaihoz. Parafálta a nyilatkozatot a kanadai külügyminiszter is, közölte azonban: kormánya fenntartja magának a jogot, hogy a nemketzközi ellenőrző és felügyelő bizottságban való további részvételéről a későbbiekben döntsön. HELSINKI: A Dipoli konferencia teremben csütörtökön megtartotta első ülését az európai- biztonsági és együttműködési értekezlet első napirendi pontjának kidolgozására alakított munkabizottság. A Malcev szovjet nagykövet elnökletével lezajlott ülésen a diplomaták áttekintették a biztonság megerősítésének témakörével kapcsolatban előterjesztett napirendi javaslatokat. ' PRAG A: A csehszlovák köztársasági elnök február 23-i közkegyelmi rendeleíe — máris le- mérhetően élénk visszhangra talált az országban és a határokon kívül is. Az amnesztia egyrészt elengedi az úgynevezett köztörvényes, de nem visszaesőként börtönbe került elítéltek 5 évnél nem hosszabb szabadságvesztésének letöltésit, másfelől lehetővé teszi az emigránsok büntetlen hazatérését. LONDON: Edward Heath brit miniszterelnök és Willy Brandt nyugatnémet kancellár négy- szemközti tárgyalást folytatott a Bonn melletti Gym- nichi kastélyban. Nyugatnémet forások szerint megbeszélésükön az amerikai dollárválságról volt szó, WASHINGTON: Nixon elnök csütörtökön délelőtt hivatalában fo'gadta Golda Meir izraeli kormányfőt. Bizalmas megbeszéléseikről a Fehér Ház nem adott érdemi tájékoztatást. 25 éves a Magyar Honvédelmi Szövetség ms. február 29-én alakúit meg a Magyar Szabadságharcos Szövetség, az MHSZ jogelődje. Az elmúlt negyedszázad alatt néhány szór változott ugyan a szövetség elnevezése, de a munka tartalmú ugyanaz maradt: népünk, különösen az ifjúság honvédelmi nevelése és felkészüése a haza szolgálatára. A Magyar Szabadságharcos Szövetség 1955-ben egyesült a Magyar Repülő Szövetséggel. Az új szervezet neve Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség lett. lei- lege kifejezte, hogy társadalmi alapon, az önkéntesség elvén működik és alapvető célja, hogy nagy tömegekkel megismertesse, megszerettesse a magyar néphadsereget, eredményesen nevelje ifjúságunkat a haza szeretetére, a Szovjetunió és a testvéri országok megbecsülésére. Több mint 1000 alapszervezetben 130 ezer tag tevékenykedett. A tagságnak több mint a fele munkás volt, a nők aránya pedig meghaladta a 15 százalékot. 1957 júniusában ismét egyesült az ellenforradalom alatt időlegesen kettévált szervezet. Ekkor alakult meg a Magyar Honvédelmi Sport Szövetség. Az új szervezet az MSZMP irányításával, a KISZ-szel, a Munkásőrséggel, a Partizán Szövetséggel, a különböző állami, társadalmi szervekkel szorosán együttműködve végezte munkáját. A tartalékos tisztek is tömegesen kapcsolódtak be a honvédelmi munkába. A szövetséghez több sportszövetség is tartozott, sportolói számos nemzetközi versenyen kimagasló eredményeket értek el. 1967 júniusától megváltozott a szövetség jellege. Megszűntek az alapszervezetek. megalakultak a lövész, a tartalékos, a rádiós, a modellező, a vízi, a repülő és ejtőernyős, valamint a technikai klubok. A Magyar Honvédelmi Szövetség foglalkozik a sorkötelesek előképzésével, a szakklubokban és tanfolyamokon ezrek és ezrek ismerkednek meg a különböző technikai eszközök kezelésével. Sok fiatal itt tanul mu>a aéokocsit vezetni, rádiózni. Az ejtőernyőzés. repülés, könnyűbúvár szak- tanfolyam mind a honvér delmi előképzés szerves része. A legnagyobb tömeget foglalkoztató lövészklubok-- ban általános honvédelmi ismereteket szerezneJt a fiatalok. t> A leszerelt katonákat, a tartalékos klubok foglalkoz • látják. A minőségi sport l.öbb területe is a szervezet tevékenységi köréhez tartozik. Több jelentős nemzetközi versenyről tértek már haza győzelemmel, értékes helyezésekkel a repülők, ejtőernyősök, könnyűbúvárok, rádiósok és lövészek. Az MHSZ jelentős segítséget nyújt az iskolák honvédelmi oktatásához, az ifjúsági szövetség és az úttörők honvédelmi programjainak megszervezéséhez, változatos módon járul hozzá a hon védelem gondolatának ébren tartásához. A szövetség gyümölcsöző kapcsolatokat tart fenn a baráti országok testvérszervezeteivel és szakszövetségei útján érdekelt a különböző nemzetközi sportszervezetekben is. Az 1973-as, jubileumi évben az eddigieknél is színe-, sebb, gazdagabb programot bonyolít le a szövetség. Megrendezik a hagyományos budapesti honvédelmi napol. Látványos bemutatók és versenyek lesznek Eszter- gomban. Kaposvárott, Nagykanizsán, Öcsényben. Békéscsabán, Szabolcs megyében. A pákozdi, siklósi ünnepi eseményekre, továbbá az országjáró diákok országos találkozójára az MHSZ-klu- bok is készülnek. A rádió- iránymérő Európa-bajnok- ság, a testvériség-barátság nemzetközi lövészverseny gazdagítja a hazai programot. A hazafias honvédelmi nevelés nem egyetlen szerv ügye. A rá háruló feladatok végrehajtásában is jelentős segítséget kapott a társadalomtól az elmúlt 25 esztendő alatt. Most, a jubileum évében a szövetség arra számit, hogy tovább me -. lyül és erősödik majd az együttir. <V:'idés mindazokkal a szeri / ' ■(, amelyek érdekeltek a honvédelmi munkában. M. *.