Népújság, 1973. március (24. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-20 / 66. szám
«kiiVV*>/*AA.‘VVVV*/VS*,A^VK-W^V^»^W^VW,^AAAAAAAA<VVWWVÍAAÍ í HétfS esti külpolitikai kommentárunk Repülj, fiajém! Éppen úgy, mint a választási kampány idején, most vasárnap is, amikor nagy választási győzelem utáni első programbeszédét elmondta Daccaban Mud- zsibur Rahman sejk, fehér i drapéria fedte a hajó-kiképzésű szónoki emelvényt. Pártjának, az Avami Ligának a hajó a jelképe, amelyen a függetlenség és szabadság vizein akarnak tovább hajózni, s ehhez most a nép túlnyomó többségének hozzájárulását kapták meg: a 300 mandátumból mindössze 9 jutott az ellenzéki pártoknak, 291-et Rahman sejk Avami Ligája szerzett meg. „Nem tudtam nektek napi két teljes étkezést nyújtani, néha megesett, hogy még napi e^yet sem, mégis: egyetlen ember sem halt éhen, amióta független Bang- la Desh” — mondotta a választások előtti utolsó beszédében Mudzsibur Rahman. S valóban. Bár a 75 milliós új, független államnak rendkívüli gazdasági nehézségekkel kellett — és. kell még megküzdenie, élv- ínség, amit az „ellendrukkerek” jósoltak, nem tört ki India, s'a világ többi részének segítségével, de a termelés lendületes megindításával a 'maguk erejéből is, a függetlenségi háborújuk óta előrehaladt a Bengáli Népi Köztársaság 75 milliós lakossága. Vasárnap programbeszédében Rahman sejk bejelentette: kidolgozás alatt áll már az új ötéves terv, az első az országban, amelynek legfontosabb feladata, hogy az ország a legrövidebb időn belül saját terméséből biztosítsa kenyérgabona-szükségletét. Nyilvánvaló, hogy Bangla Desh legfontosabb exporttermékének, a jutának a termelését is olyan mértékben fejlesztik fel, hogy érte a lakosság számára szükséges árucikkeket kapjanak. Nem kéíeséges, hogy a Bengáli Népi Köztársaság külpolitikája — amelyről szintén szólt Rahman sejk programbeszédében —, továbbra is elősegíti a belpolitikai, pontosabban: a belső gazdasági helyzet erősödését. Bangla Desh az el nem kötelezettség és semlegesség irányvonalát kívánja követni, a szocializmus és a demokrácia elvein alapuló olyan társadalmat kíván létrehozni, amely jó viszonyt teremt minden néppel. Ez a jogviszony, a kölcsönösség alapján, azt is bejelenti, hogy sok ország tőle telhetőén a jövőben is segíteni fogja Bangla Desh gazdasági fejlődését. Az Avami Liga elsöprő győzelmében megnyilvánuló politikai, társadalmi konszolidáció láttán valószínűleg még erőteljesebben, mint eddig. 'WWWWWWsAT'yvWWVWsAA^AAAAyWWVvVVVWVWV/WVWVAA/VVWA^ Március 2-o óta először nyíltak meg a fejlett tőkés országok valutatőzsdéi. Elsőként .(képünk), a tokiói nyitotta meg hétfőn reggel kapuit, mégpedig a jen felértékelésével. (Népújság-telefoto — AP—MTI—KS) Braidtnak számolnia kell a baloldal - szervezett fellépésével Sikerül-e Brandtnak le- szérelnie pártjában a baloldali ellenzéket? — hangzik most lépten-nyomon a kérdés bonni politikai körökben á kancellár szombati váratlan bejelentése nyomán. Willy Brandt, az SPD elnöke bejelentette: lemond pártvezetői tisztségéről, ha a jövő havi szociáldemokrata kongresszus szakít az eddigi irányvonallal és dezavuálja a választási programot. A kancellár fenyegetése elsősorban az ifjú szocialistáknak szólt. A címzett Wolfgang Roth, az ifjú szocialisták országos elnöke hétfőn a Frankfurter Rundschauban válaszolt Brandt bejelentésére. Az odadobott kesztyűt nem vette fel, hanem magától értetődőnek nevezte pártelnöke'szavait, amelyeknek nem szabad különös jelentőséget tulajdonítani. Herbert Weh- ner alelnök visszavonulási szándékát pedig — mondotta — nem szabad meghátrálásnak tekinteni a baloldal elől, hiszen a jusok Wehnert nem ellenfelüknek, hanem szintén baloldalinak tekintik. Elvi kérdésekbe floth nem bocsátkozott, hanem tudatosan tartózkodott attól, hogy válaszoljon Brandtnak az ifjú szocialisták kongresszusát elmarasztaló szavaira. Egyes megfigyelőkben az a benyomás alakult ki, hogy a szociálderáokrata pártvezetés belátta: a baloldal szervezett fellépése ma már kiküszöbölhetetlen tényező az SPD-ben, -ás ezért a helyzet kissé túlzott dramatizá- lásával akarja Brandt még a kongresszus előtt leszerelni a belső ellenzéket. Egyrészt latba veti egyéni tekintélyének teljes súlyát, másrészt igyekszik békésen integrálni és differenciálni a balszárnyat. Ezért tett ja-< vdslatot arra, hogy az áprilisban megválasztandó vezetőségbe ezúttal több baloldalit is jelöljenek és igen valószínű, hogy Wolfgang Roth is bekerül ebbe a testületbe. (MTI) Megállapodás a szovjet ausztrál kereskedelmigazdasági kapcsolatok továbbfejlesztéséről Március 11—18-ig Nyikolaj Patolicsev külkereskedelmi miniszter vezetésével szovjet kormányküldöttség tartózkodott Ausztráliában. A delegáció látogatásáról és tárgyalásairól vasárnap közös közleményt adtak ki Canberrában. Eszerint a szovjet kormányküldöttség kereskedelmi tárgyalásokat folytatott James Cairns külkereskedelmi és iparügyi miniszterrel. A küldöttség vezetőjét, Nyikolaj Patolicsevet fogadta Gough Whitlam mi-, niszterelnök, külügyminiszter. A szovjet külkereskedelEGYRE FOKOZÖDÓ hevességgel folyik az Egyesült Államokban az a belső politikai küzdelem, amelynek látható jele a Fehér Ház és a kongresszus, a végrehajtó és a törvényhozó hatalom közötti birkózás. „Birkózásról” egyáltalában azért lehet beszélni, mert1 Nixon látványos győzelme az elnök- választásokon nem. változtatott a választásokon vesztes demokraták szenátusi és képviselőházi többségén! Az elnöknek tehát ellenzéki kongresszusi többséggel kell kormányoznia. Miután az Egyesült Államokban az elnök és a végrehajtó appará- ’ tus hatalma rendkívül nagy — a kongresszus bizonyos alapvető politikai döntésekbe nem. szólhat bele. Sőt, azokról többnyire csak utólag. értesül. Van azonban az amerikai politikának egy — az amerikai átlagpolgár számára rendkívül fontos — területe, ahol a kongresszus a B’ehér Ház terveit hatásosan akadályozhatja, esetleg meg is hiúsíthatja. Ez pedig a gazdasági programok, a költségvetés területe! Ilyen politikai háttér előtt zajlik tehát Nixon és a kongresszus párbaja. Mi ennek a párbajnak a lényege? Az, hogy Nixon január végén bejelentett költségvetése hátat fordított az összes szociális, nyomorenyhítő, okta1*73. március 20., kedd A ..szent tehenek" alkonya tási és egészségügyi programoknak. Nixon kongresszusi beszédében „szent teheneknek”' nevezte ezeket a programokat és azt mondotta, hogy a „demokrata párti pazarlás” időszakának véget kell vetni. Február végén egy másik kongresszusi üzenetében az elnök megismételte, hogy szilárdan a szociális programok eltörlése mellett van. Ezúttal már adminisztratív intézkedéseket is bejelentett: feloszlatták azt az állami hivatalt, amely a Johnson által kezdeményezett „szegénység elleni háborút” lett volna hivatva irányítani. Sőt: Nixon gyakorlatilag sáját, néhány évvel ezelőtt bejelentett jóléti, terveit is sutba dobta. Mindez^ belpolitikailag vitathatatlanul reakciós lépés volt és megmutatta: mihelyt a Nixon-ádminisztráció szilárdnak érzi magát, egyértelműen a monopoltőke legkonzervatívabb köreinek megfelelő gazdasági és költségvetési ’ politikát folytat. Jellegzetes, hogy a június 1-én kezdődő új pénzügyi évre szóló költségvetés' 268 milliárd dollár kiadással számol és ebből a hivatalos katonai 81 milliárd dol- . tékát csaknem az összes eladások* egyharmada. Az előre tervezett költségvetés hiány 24 milliárd dollár, ami azt jelenti, hogy a hadiköltségvetés több mint háromszorta magasabb, mint az egész költségvetés deficitje! A különböző szociális programok együttes költsége eredetileg is alig tett volna ki évi 12 milliárdot, tehát a költségvetési hiány felét! AZ AMERIKAI belpoliti,ka e társadalmi szempontból reakciós fordulatát szervesen kiegészítette Nixon- nak az az elhatározása, hogy a különböző szociális kérdések megoldását fokozatosan kiveszi a központi kormányhivatalok kezéből és az erre szánt összegekkel együtt az egyes államok hatáskörébe utalja. Ez a látszólag „demokratikus decentralizálásnak” tűnő intézkedés az amerikai körülmények között komoly társadalmi visszalépést jelent. Az amerikai társadalom legkonzervatívabb, legvisszahúzóbb erői ugyanis az egyes államok törvényhozásában lényegesen erősebbek, mint • a központban. A szociális program feletti hatáskörnek az államok kezébe való „átcsúsztatása" újabb lehetőséget ad ezeknek az erőknek, hogy elsüllyesz- szék e problémákat. Nem csoda, hogy a kongresszus demokrata párti jbbsége élesen támadja ezt a szociálpolitikát Nem utolsósorban azért is, mert Nixon olyan programokat csorbított meg, amelyek sok tízmillió amerikai választó éle- I tét a legközvetlenebbül érintik és befolyásolják. A csata legújabb szakasza, hogy a demokraták törvényjavaslatot terjesztettek be: eszerint köteleznék az elnököt, hogy tíz napon belül jelentse be, valahányszor egy meghatározott programra előirányzott költségvetési kiadást be akar fagyasztani. A kongresszusnak ezután joga lenne arra, hogy 60 napon belül leszavazza az elnök döntését és kényszerítse az adminisztrációt a szükséges összeg folyósítására. NIXON ÉS PÁRTHÍVEI válaszként azzal érvelnek, hogy a szociális programok fenntartása 15 százalékos adóemelést eredményezne és az inflációt táplálná. „Elfeledkeznek” persze a nagyság- rendi viszonyokról: arról, hogy a szociális kiadások érintetlen összege is csak a hivatalos hadikiadások negyedrészét jelentené. Volta - - képpen tehát nem kisebb dologról folyik a vita, mint az amerikai belpolitika irányvonaláról. Arról, hogy folytatni lehet-e azt a nem kielégítő és felemás — de mégiscsak az óriási szociális problémák tudomásulvételét tükröző szociálpolitikát, amelyet a 60-as évek nagy társadalmi és tömegmegmozdulásai kényszert tettek ki. Vagy: a Fehér Ház lehetőséget kap arra, hogy brutálisan félredobja ezeket a programokat, és egyértelműen a gazdagok nevében, a gazdagok» számára kormámi miniszter találkozott még az ausztrál pénzügyi, valamint a földművelésügyi miniszterrel, ; továbbá a kabinet más tagjaival, parlamenti képviselőkkel és ausztráliai üzleti körök képviselőivel. A találkozókon befejezték a korábban megkezdett kereskedelmi megbeszéléseket és megállapodást írtak alá a szovjet—ausztráliai kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről, a megállapodás előirányozza egy vegyes bizottság létrehozását. A szovjet kormány nevében Nyikolaj Patolicsev szovjetunióbeii látogatásra hívta meg James. Cairns ausztráliai külkereskedelmi és iparügyi minisztert. iiípipiséBB^ jelenti)! Kéthetes szünet után hétfőn délelőtt ismét nyitottak a japán és nyugat-európai devizabörzék. (Csak a spanyol és az olasz börze volt kivétel.) Az első meglepetést az okozta, hogy a március 2-i záráshoz viszonyítva a dollár magasan kezdett és a délelőtt folyamán, aránylag- szilárd maradt. A szabad pénzpiacon a nyugat-európai valuták felértékelődtek. Málaysia és Singapore hivátalosan is felértékelte valutáját 9.79 százalékkal. (DPAt ★ Hétfőn befejezte hanoi látogatását és elutazott a VDK fővárosából az NDK párt- és kormányküldöttsége, amelv Willi Stoph-nak, az NSZEP politikai bizottsági tagjának, az NDK miniszterelnökének vezetésével tárgyalt a VDK , vezetőivel. Hanoiban közös közleményt adtak ki az NDK Willi Stoph vezette párt- és kormányküldöttségének Hanoi látogatásáról. A VDK párt- és kormányküldöttsége kifejezte őszinte köszönetét a Német Szocialista Egységpártnak, az NDK kormányának és népének azért a forró támogatásért» és segítségért, amelyet a vietnami népnek nyújtott. A megvitatott kérdésekben kifejezésre jutott a felek teljes nézetazonossága. A török parlament hétfői ülésén sem sikerült megválasztani az új köztársasági elnököt. Nem gyűlt össze ugyanis elég szavazat sem egy új elnök megválasztásához, sem-pedig az alkotmány olyan módosításához, amelynek alapján Sunay elnök mandátumát két évre „meghosszabbíthatnák. Az elnök- választás következő fordulójára szerdán kerül sor. Luiioliod A Lunohod 2. * szovjet holdkutató berendezés közeledik ahhoz a törésvonalhoz, amely a Lemonnier-kráter délkeleti részén, északról délre húzódik. A legalább 300 méter széles és körülbelül 16 kilométer hosszú tektonikus törés kutatása értékes adatokat nyújthat a Hold felszíni rétegeinek szerkezetéről. Március 17-én és 18-án ismét rádiókapcsolatot létesítettek a berendezéssel, amelv ez idő alatt 5346 métert tett meg. Hamarosan megnyílik az egri antikvárium! Eger, Széchenyi u. 42. Antikvitások, régi könyvek vétele és eladása. Szabad böngészés, gazdag választék. Keresse fel Eger új könyvesboltját az antikváriumot! nyozzon.