Népújság, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-08 / 32. szám
Diáktalálkozó Tardoson Három megye — Békés, Szolnok és Heves — fiataljai adtak randevút egymásnak Tardoson. A KISZ Heves megyei Bizottsága és a megye Természetbarát Szakszövfetsége közösen rendezte meg itt az országjáró diákok téli találkozóját. A fiatalok kétnapos túra- és versenyprogram keretében találkoztak, ismerkedtek egymással. Az első napon szokatlanul tavaszias időben Csávás István irányításával túrán vettek részt, este pedig szellemi totó és a mag- nósklub adott lehetőséget vetélkedésre, illetve barát- kozásra. Másnap 12 vegyes csapat — melyeket a résztvevőkből sorsoltak össze —'■ rajtolt a nyolcállomásos járőrversenyen. A jól sikerült ‘találkozó eredményhirdetésén megjelent Balázs Éva, a KISZ-kb honvédelmi és sportosztályának munkatársa, Kiss Sándor, a KISZ megyebizottságának titkára, Lovász József és Verebély András, a megyei természetbarát szövetség vezetői, valamint Pálinkás László, az Expressz megyei kirendeltségvezetője. A Szolnok megyei B. Tóth János, a szellemi totó győztese kapta az Expressz Utazási Iroda* kü- löndíját, a négynapos tátrai körutazásra jogosító utalványt A jár őrverseny eredményei: 1. 12. sz. csapaí (Koós László, Néposz Sarolta, Csikós Klára, Thiel Miklós), 2. 6. sz. csapat (Szilágyi Lajos, Bogdán Aranka, Nacsa László, Sztahő MiKoUektiv feladatmegoldás a járőrverseny egyik állomásán. (Foto: Molnár István) hály), 3, 9. sz. csapat (B, Tóth János, Csordás Katalin, Bertók Edit, Papp György). Az országjáró diákok versenyei alapszervezeti szinten tovább folytatódnak, a fiatalok ezzel készülnek a júliusban Salgótarjánban megrendezésre kerülő nyári országos találkozóra. Három új országos csúcsot állítottak fel az egri könnyűbúvárok A könnyűbűvársportban már hagyományossá vált Eger városi bajnokságon hét egyesület mintegy 100 versenyzővel szerepelt. A bajnokságot Pető Miklós, az MTS Eger Városi Tanácsának elnöke nyitotta meg. Az egri fiatalok ezúttal is bizonyították, hogy felsőbb korcsoportokban is képesek jó eredmények elérésére. A serdülő korú Fodor Mária például 25 méteres női búvárúszásban második lett új országos ifjúsági csúccsal és megnyerte a női 1500 méteres uszonyos úszást is. Egyébként a sportág iránt érdeklődő egri fiatalok bármikor jelentkezhetnek a város könnyűbúvár klubjába. Az Eger város bajnokságán megrendezett 15 versény- számból kilencet az egri fiatalok nyertek és három új országos csúcs felállítása is hazai versenyző nevéhez fűződik. Az egriek eredményét Búvárúszás. Férfi ifjúsági. 25 m: í. Kovács Péter 11,16, 2. Burián Gábor 11,6. Serdülő 20 m: 2. Protovin Tibor 9,6, 3.- Holló Győző 10, 4. Szo- molyai István 10,23, 6. Ménes Ferenc 10,8. Gyermek 15 m: 1. Már Tamás 6,43 (új országos csúcs), edző: Szereim Mária. 6 Varga János 8.8. Női felnőtt 25 m: 2. Fodor Mária 11,63 (új országos ifjúsági csúcs), edző: Szeremi Mária. Ifjúsági 25 m: 3. Szabó Éva 13,16, 4. Bíró Mária 14,5. Serdülő 20 m: 3. Szabó Anna 11,23, 4. Bakos Edit 11,50. Gyermek 15 m: 1 Kovács Edit 7,26 (új országos csúcs), edző: Széremi Mária, 3. Erdei Éva 8.9, 4. Holló Margit 9,1. Uszonyos úszás. Férfi' 1500 m: 4. Pogonyi László 19:10, 5. Fülöp József 19*28,25. Ifjúsági 800 m: 2. Burián Gábor 10:30,5, 3. Holó Imre 10:33,7, 5 Kovács Péter 11:21,6. Serdülő 400 m: 1. Protovin Tibor 5 "07,5, 2. Holló Győző 5:11,8, 4. Takács Ferenc 5:35,1, 5. Gyenes László 6:01,8. Gyermek 200 m: 1. Már Tamás 2:33,2, 4. Varga János 2:50,35, 6. Márkli Ernő 3:04,45. Nő* 1500 m: 1. Fodor Mária 20:59,4, 3. Fazekas Erzsébet 22:06,4. Ifjúsági 800 ms &. Szabd Éva 11:50,83, 2. Bíró Mária 12:06,6. Serdülő 400 m: 3. Szabó Anna 6:01,8, 4. Bakos Edit 6:58,5. Gyermek 200 m: L Kovács Edit 2:58,65, 3. Holló Margit 3:07, 4. Erdei Éva 3:34,2. Óriási érdeklődés előzi meg a magyar-osztrák VB-seleJtezőt Hosszú évek óta nem volt olyan az érdeklődés a magyar és osztrák labdarúgóválogatott budapesti találkozója iránt, mint most a két együttes április 29-i világ- bajnoki selejtezője előtt. Ez késztette a labdarúgó szövetséget arra, hogy bizottságot hozzon létre a jegyek elosztására, az igények igazságos kielégítésére. Eddig több mint 25 000 hazai jegyigénylők száma, az osztrákok 20 000 jegyet kértek a mérkőzésre.' Az NB-s klubok és a területi labdarúgó szövetségek — a bizottság határozata szerint — február 20-ig adhatják be igényüket az MLSZ-hez: az üzemek és intézmények március 15-ig fordulhatnak kérésükkel a Sportpropaganda Vállalathoz. A jegyek kiosztása április 10-től kezdődik. ''(MTI) A«izfa1Henisi Füzesabonyban, a gimnázium tornatermében rendezték meg a füzesabonyi járás ifjúsági és serdülő egyéni asztalitenisz-bajnokságát. A bajnokságon a Kompolti MEDOSZ fiataljai szerepeltek a legeredményesebben. Eredmények. Ifjúságiak. Egyéni: 1. Jéger László (Kompolti MEDOSZ), 2. Tóth István (Füzesabonyi Vasas), 3. Kovács István (Füzesabonyi Vasas). Páros: 1. Jéger—Shmidt (K. MEDOSZ), 2. Kocsis—Kovács (F. Vasas), 3. Tóth—Szőllősi (K. MEDOSZ). Serdülő lányok: 1. Szabó Anikó (Füzesabonyi Gimnázium SK), 2. Szabó Márta (K. MEDOSZ). Serdülő fiúk: 1. Szőllősi László (K. MEDOSZ), 2. Slág Zoltán (K. MEDOSZ). A bajnoki érmeket Nagy János, a járási asztalitenisz szövetség elnöke nyújtotta át a versenyzőknek. Az Egri Vasas ifjúsági birkózói területi kiválasztó versenyen vettek részt Miskolcon, ahol hat első, egy második és egy harmadik helyezést értek eL 48 kg:- L Lakatos Gyula. 52 kg: 1. Nyíri Sándor. 56 kg: 1. Ra- bóczki János. 60 kg: 1. Bárányt József, 2. Soós Ferenc. 65 kg: 1. Marton Adorján. 81 kg: 1. Jékli Sándor. 75 kg: 3. Gaál András. Ugyanitt a parádsasvári birkózók közül Erki Tibor első, Tóth László pedig második helyen végzett. • Jól kezdték az évet a Gyöngyösi Spartacus ifjúsági birkózói is. Első idei versenyükön az Észak területi bajnokságon szabadfogásban négy első és egy második helyezést szereztek. 60 kg: 1. Gyuris Frigyes. 65 kg: L Hornyánszki György. 70 kg: 2. Csóka Zoltán. 81 kg* Hering Péter. 87 kg: 1. Szakkai Attila. Az öt gyöngyösi fiatal elért eredménye alapján a Budapesten sorra kerülő országos döntőn való indulásra jogosult * Ä Parádsasvári Építők sportkörének hét szakosztálya közül az elmúlt évben kis létszámúk ellenére a legjobb eredményeket a bírEirMzóhipadó ^ Mimim > _/ 1 913. február csütörtök Új feladatkor: megyei labdarúgó szakfelügyelő Ez év január 1-től Turóczg János személyében szakfelügyelője van a Heves megyei Labdarúgó Szövetségnek. Megyénk első labdarúgó szak- felügyelője 1947-ben Csillaghegyen kezdte labdarúgó pályafutását, majd a Kompolti MEDOSZ-ban, később az Egri Vasasban kergette a labdát. Az Egri Fáklyában vált ismert labdarúgóvá. A tanári diploma megszerzése után Besenyőtelken, majd Füzesabonyban tanított. Jelenleg ugyanitt az 1. sz. általános iskola földrajz-történelem szakos tanára. 1968-ig játékosedző volt a Füzesabonyi VSC- nél, 1971. júliusáig pedig már csak edzőként ténykedett. Közben szorgalmasan képezte magát az edzői tanfolyamokon, 1958-ban segédoktatói, 1962-ben pedig oktatói minősítést szerzett. Hogyan esett a választás személyére? — kérdeztük az új feladatkört betöltő Tu- róczy Jánostól. — Ezt pontosan csak a megyei labdarúgó szövetség és a megyei TS illetékesei tudnák megmondani. A múlt év szeptemberében a megyei LSZ vezetői, név szerint Kud- lák István és Miskolczi László megkerestek és felkértek, hogy félállásban vállaljam el a szakfelügyelői tisztséget A kérdésre akkor még objektív nehézségek miatt nem tudtam igent mondani. Később rendeződtek a dolgok és a megyei TS, az LSZ és köztem történt megegyezés alapján vállaltam el részben társadalmi munkában, részben másodállásban e megtisztelő megbízatást — A közellátók úgy tudják, hogy volt egy olyan időszak, amikor teljesen visszavonult a labdarúgástól. Most mégis miért csinálja tovább, miért vállalta el ezt a munkakört? — Elvállaltam, mert szeretem a sportot, különösen a labdarúgást, változatosságával, nehézségeivel — ebből volt a legtöbb a 15 évi sportmunkáimban — és kudarcaival együtt. Ügy érzem, hogy van még elég energiám ahhoz, hogy közös erővel előbbre vigyük megyénk labdarúgósportját. — Milyen feladatokat kell ellátnia? — Az áttekinthetőség és az egyszerűség kedvéért pontokban sorolnám el a feladatokat: 1. Az edzői szakbizottság koordinálása és irányítása a munkaterv szerint. 2. A labdarűgó-edzók részére továbbképzési terv kidolgozása és az oktatás megszervezése. 3. Az edzők működésének szakmai ellenőrzése, ezen belül az évi edzéstervek ellenőrzése, minősítése, a megye' NB-s, megyei I. és II. osztályban szereplő csapatok edzéseinek megtekintése és szakmai értékelése ez évben egy-egy alkalommal; az alsóbb osztályban szereplő csapatok edzésmunkájának segítése; bemutató edzések szervezése 1973-ban Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Hevesen. 4. Munkakapcsolat kialakítása az MLSZ mellett működő edző bizottsággal. 5. Szakfelügyelői értékelő jelentés negyedévenként a labdarúgó szövetség elönksé' gének. — Ügy érzem, hogy nem fogok unatkozni, mert a vállalt feladatokat teljes mértékben teljesíteni akarom. — Terveinek megvalósításához mit kér megyénk láb darúgó-edzőitől és a szakosztályok vezetőitől? — Először is azt, hogy a segítő szándékú munkámat a lehetőségekhez mérten támogassák. A szakosztályok, illetve az edzők a labdarúgó szövetség címére minél előbb küldjék el az edzők nevét, címét — ha nem működő edzőt ismernek környezetükben, akkor azok adatait is —, az edzések időpontját és helyét, az évi edzéstervet és az „Edzői igazolvány”-! jóváhagyás, illetve érvényesítés céljából. — Mikor kezdte a munkát? ■— Nincs vesztegetni való időm. Megbízásom után azonnal munkához láttam. Kedden délután megtekintettem az Egri Spartacus és az Egri Vasas edzéseit. Vasárnap pedig Hatvanba utazom, megnézem a Hatvani Kinizsi— MÁV HAC előkészületi mérkőzést és utána elbeszélgetek a‘ két csapat edzőjével. Edzőtársaimnak jó egészséget és sikerekben gazdag esztendőt kívánok. _ __ Szigatoáry József kózők érték el. Közülük is kiemelkedik Kovács László szereplése, aki 1972-ben teljesítette az ifjúsági aranyjelvényes szintet, öt versenyen első, ötön pedig harmadik helyezést ért el, s ez összesen 40 pontot jelentett számára. Az eredmény értékét emeli, hogy Kovács László a munkában és a tanulásban is becsülettel helytáll. A múlt évi eredménye és az országos kiválasztó versenyen elért első helye alapján meghívták az utánpótlás válogatott keret tatai edzőtáborozására. * Az Egri Vasas birkózó szakosztályának úttörő kiválasztó versenyén Egerben 65 fiatal lépett szőnyegre. Az egri úttörőkön kívül az egerszóláti általános iskola tanulói is részt vettek a küzdelemben, s jó eredményeket értek eL Eredmények. Első korcsoport. 35 kg: 1. Lakatos R„ 2. Szabó M., 3. Dobos L (mindhárom Felsőtárkány). 38 kg: 1. Bartuska J. (An- dornaktálya), 2. Dobi István (4. sz. isk.), 3. Farkas K. (Felsőtárkány). 45 kg: L Szombati K. (4. sz. isk.), 2. Somos T. (4. sz. isk.), 3. Noszticius F. (10. sz. isk.). 45 kg: 1. Bajzáth L. (Felsőtárkány), 2. Kelemen L. (6. sz. isk.), 3. Bogár L. (Egerszólát.) 49 kg: 1» Bácz X (Felsőtárkány), 2. Molnár S. (3. sz. isk.), 3. Bartók A. (Egerszólát). 53 kg: 1. Tóth J. (11. sz. isk.), 2. Fiatala Z. (1. sz. isk.), 3. Mihalkó J. (4. sz. isk.). 58 kg: 1. Orosz L. (1. sz. isk.), 2. Löfler J. (4. sz. isk.), 3. Fülöp G. (1. sz. isk.). 63 kg: 1. Mezei J. (4. sz. isk.), 2. Bajzáth F. (Felsőtárkány). Nehézsúly: 1. Csoszó J. (1. sz. isk.), 2. Sike J. (1. sz. isk.), 3. Pataki Cs. (1. sz. isk.). Második korcsoport: 29 kg: 1. Kun A. (4. sz. isk.), 2. Tóth L. (Felsőtárkány), 3. Bakondi K. (Felsőtárkány). 32 kg: 1. Jékli Cs. (4. sz. isk.), 2. Szabó ö. (Felsőtárkány), 3. Kállai S. (2. sz. isk.). 35 kg: 1. Nagy A. (Egerszólát), 2. Horváth K. (Felsőtárkány), 3. Bóta L. (Egerszólát). 38 kg: 1. Szabó I. (3. sz. isk.), 2. Rubi P. (1. sz. isk.), 3. Balogi J. (Felsőtárkány). A pontversenyben: 1. Felsőtárkány 35, 2. 4. sz. iskola 30, 3. i„ sz. iskola 21 ponttaL *’ Február ti-én,' vasárnap Egerben a Malom úti szak- középiskolában 10 órai kezdettel az Egri Vasas országos II—IV. osztályú kötöttfogású birkózóversenyt rendez: *' A Szegeden megrendezett országos L osztályú kötöttfogású birkózóversenyen Nagy József, az Egri Vasas tavaly még ifjúsági korú versenyzője harmadik helyen végzett. A szabad idő Az „okos gépektömeges elterjedése tette lehetővé a munkaidő fokozatos csökkentését. Hazánkban is mind többen jutnak hozzá a heti két szabadnaphoz. A szociológusok vizsgálódásai szerint azonban csak kevesen tudják hasznosam célszerűen felhasználni cl megnövekedett szabad időt. A legnagyobb probléma ezen a téren, hogy az emberek többsége a szabad időt otthoni munkára fordítja. Az asszonyok nagymosást, befőzést, takarítást, varrást időzítenek hét végére, a férfiak pedig javítási, lakáskarbantartási, sőt nem ritkán fizetett munkákat. Pedig a megnövekedett szabad idő nem erre való. Az emberi szervezet naponta megkívánja a pihenést, sőt időszakonként ezen túlmenően is meg kell szakítani a fizikai és szellemi terhelés folyamatát. Aki ezt nem teszi, az szervezetét rongálja, csökkenti teljesítőképességét, korán öregszik. A pihenést általában rosz- szul értelmezik. Legtöbben úgy vélik, hogy az alvás, a fekvés, vagy a mozdulatlanság egyértelmű a pihenéssel. Ez azonban nem ígyvan. Az tény, hogy legalább napi nyolcórai alvás szükséges, de ennél több már nem jelent magasabb szintű felújítást. A táplálkozás és a kellő alvás, naponta hozzájárul ahhoz, hogy erőnket helyreállítsa a napi felhasználás előtti mértékre. Ha a fizikai és szellemi terhelés folyamatos, vagyis nincsenek megszakítások, pihenőnapok, akkor egy idő után a természetes regenerálódás csökken, s már napközben is hamar jelentkeznek a fáradtság tünetei. Ezt alvással, passzivitással nem lehet kiküszöbölni. Itt már csak az aktív pihenés segíthet. A szabadnapok különösen alkalmasak aktív pihenésre. Az aktív pihenés nem tétlenséget jelent. Lényege az, hogy olyan mozgást, mozgássorozatot végezzünk, amely merőben eltér a szokásos napi munkától. További követelmény, hogy a mozgás olyan legyen, amit szívesen végzünk, tehát ke- délyünket is kedvezően befolyásolja. Még hatásosabb ez, ha a környezetet is felcseréljük, hogy az eltérjen a megszokottól, de egyúttal kellemes legyen. Az aktív pihenés legyen szórakoztató jellegű is. Legbeváltabb formái a kirándulások, a turizmus, de jót tesz nyáron egy kis strandolás, labdázás, vagy télén a korcsolyázás, síelés, ródlizás. Ha más nem all rendelkezésre, akár a parkokban is tehetünk egy- egy hosszabb sétát. Az aktív pihenés módszerével, ha azt helyesen, vagyis rendszeresen és fokozatosan adagoljuk, erőállapotunkat magas szinten állandósíthatjuk, kedélyállapotunk kiegyensúlyozottá válik. Ennek következtében sikeresebb lesz munkavégzésünk, sót jobb lesz az embertársainkhoz való viszonyunk