Népújság, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-08 / 32. szám
Szerda esti külpolitikai kommentárunk Élénkség az olajfák körűi KATONAI ÉRTELEMBEN már régen tüzszünet van a Közel-Keleten. Politikai értelemben azonban változatlanul érvényes az a biblikus hangú és ifémár annyi esztendő óta visszatérően ismétlődő jelentés, amely szerint nincs béke az olajfák alatt Most, hogy a földkerekség két legveszélyesebb tűzfészke közül az egyik, a távol-keleti reményeink szerint kialvóban van, még időszerűbb a közel-keleti robbanás- veszély megszüntetése is. Erre emlékeztetett Brezs- nyev is néhány nappal ezelőtt Moszkvában, a Le Dúc Tho tiszteletére adott beszédében. Az utóbbi órák eseményei jól érzékeltetik, hogy a Közel-Kelettel kapcsolatban máris rendkívül élénk a diplomáciai tevékenység. A különböző utazások és tanácskozások közül a legjelentősebbnek Hafez Isz- mail moszkvai útja tűnik. Szadat egyiptomi elnök nemzetbiztonsági tanácsadója közvetlen tárgyaló- partnerén, Kuznyecoy külügyminiszter-helyettesen kívül más szovjet személyiségekkel is tanácskozik. A SZOVJET—EGYIPTOMI tárgyalások gyakoriak és rendszeresek. Októberben Szidki miniszterelnök járt Moszkvában és folytatott megbeszélést Koszigin kormányfővel. Ahhoz a találkozóhoz hasonlóan a jelenlegi is az 1971-ben megkötött, alapvető fontosságú egyezmény betűjéből és szelleméből következik. Miközben az izraeli légierő továbbra is rendszeresen berepül Libanon fölé, Bejrútban tartózkodik Giuseppe Medici olasz külügyminiszter, Husszein jor- dániai király pedig az amerikai fővárosban tárgyal. A TAS2&Z szovjet hírügynökség emlékeztet arra, hogy Husszein amúgyis élvezi Washington kegyeit és az amerikai rokonszenv tovább erősödött, amióta a jordániai uralkodó újra visszautasította, hogy teret engedjen országában a palesztin gerillamozgalomnak. KAIRÓI HÍREK SZERINT három nap alatt négyszer tanácskozott az arab köztársaságok szövetségének elnöki tanácsa, Szadat egyiptomi, Asszad Szíriái és Kadhafi líbiai államfő. Ez is erősíti azt a benyomást, hogy a vietnami tűzszünet máris fokozta a közel-keleti diplomáciai aktivitást. Bizakodás Becsben „Nagyobb lett az utóbbi napokban a kölcsönös megértés és napróV-'fiaprá javul a nem hivatalos megbeszélések légköre” — mondotta az APA-nak adott nyilatkozatában Brie NVK nagykövet. Szerdán több bécsi nagykövetségen és néhány küldöttség szállásán folytatódtak a megbeszélések, olyan szervezési és eljárási kérdésekről, amelyeket más nemzetközi konferenciák esetében nem a közvetlen résztvevőknek kell tisztázni- ok a helyszínen, hanem diplomáciai úton előzetesen rendezhetők. Újabb munkaülés Helsinkiben Szerdán délelőtt újabb munkaülésre ült össze a 34 nagykövet az európai biztonsági és együttműködési értekezletet előkészítő helsinki tanácskozás keretében. A diplomaták a harmadik napirendi ponttal, tehát a kulturális kapcsolatok fejlesztésével összefüggő problémakört vitatták meg. Katonák készenlétben Feszült a helyzet a dél-afrikai Durbanban. A fajüldöző pretoriai rezsim — mint képünkön látható —, készenlétbe helyezte az ejtőernyős elitegységeket. Az intézkedést a színes bőrű munkások sztrájkjai és tüntetései miatt hozták. (Népújság- tclefoto — AP—MTI—KS) Waldheim ENSZ-fötitkár elnököl a nemzetközi Vietnam-konferencián ? (Folytatás az L oldalról.) nyúló közös akaratukat. Párizs színhelyül választása kidomborítja azt a szerepet, amelyet Franciaország a tárgyalásokon és azok sikerében játszott, különösen az 1972. szeptember 22-e és október 6-a közötti döntő időszakban.” A konferenciát — amelyen, mint a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság tagja, Magyarország is résztvesz — minden bizonnyal ugyancsak a nemzetközi konferencia- központnak a Kleber-sugár- úton emelkedő palotájában tartják, ahol az eddigi Viet- nam-tanácskozások is lezajlottak. Brandt brüsszeli konzultációi Willy Brandt, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja szerdán Egon Bahr tárcanélküli miniszter kíséretében egynapos hivatalos látogatásra Brüsszelbe érkezett. Nyomban megérkezése, után megkezdte politikai konzultációit Leburton belga miniszterelnökkel és kormányának több más tagjával. E konzultációk homlokterében állt az európai biztonsági és együttműködési konferencia előkészítése, az európai haderők és fegyverzet csökkentéséről Bécsben folyó puhatolódzó tanácskozás, valamint a nyugat-európai tőkés országok közösségében a dollár beáramlás nyomán kirobbant valuta- válság. A bonni kormányfő és a belga kormány tagjainak szerda délelőtti konzultációi után Edmond Leburton belga miniszterelnök ebédet adott a nyugatnémet vendégek tiszteletére. PEKING: A kínai hírközlés szerdán beszámolt arról, hogy február 26-ára — Párizs színhellyel — kitűzték a Vietnammal foglalkozó nemzetközi értekezlet megnyitását, de nem kommentálta a Hanoiban kedden közzétett hírt. A gyors publikációt a megfigyelők újabb jelzésnek tekintik arra vonatkozóan, hogy Kína — a javasolt résztvevők egyike el fogja fogadni az értekezletre szóló meghívást, bár a pekingi sajtóközlemény nem tett említést a résztvevőkről. A kínai külügyminisztérium sajtóosztálya, amikor az MTI tudósítója a kínai részvétellel kapcsolatban a várható kínai álláspont felől érdeklődött, a következő választ adta: „Kormányunk még tanulmányozza a kérdést”. HÍRÜGYNÖKSÉGEK •—-JELENTIK ........... R AWALPINDIAz ázsiai körúton tartózkodó Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára szerdán Űj- Delhiből külonrepülőgépen háromnápös pakisztáni látogatásra. Rawalpindibe .érkezett’. Kurt Waldheim á nap folyamán találkozott a pakisztáni kormány tagjaival és az ENSZ pakisztáni megbí- zottaival. SZÓFIA: Petr Mladenov bolgár külügyminiszter meghívására szerdán hivatalos látogatásra Szófiába érkezett Rudolf Kirschläger osztrák külügyminiszter. WASHINGTON: Kissinger, Nixon nemzet- biztonsági főtanácsadója a VDK fővárosába, illetve Pe- kingbe esedékes látogatása első állomásaként szerdán Washingtonból elindult Bangkokba. Kissinger — a hírügynökségi jelentések szerint — láthatólag jókedvűen szállt be a gépbe, útitervének részleteiről azonban nem nyilatkozott. MOSZKVA: Gromiko szovjet külügyminiszter és Hafez Iszmail, az egyiptomi elnök nemzet- biztonsági tanácsadója szerdai találkozóján baráti légkörben eszmecserét folytatott a közel-keleti helyzettel kapcsolatos kérdések széles köréről. ADDISZ ABEBA: Az Afrikai Egységszervezet miniszteri tanácsa szerdán befejezte kétnapos általános vitáját. A vitában felszólalók többsége követelte, hogy Izrael vonja ki csapatait a megszállva tartott arab területekről. A koreai néphadsereg ünnepe Negyedszázados jubileumához érkezett a szocialista Korea néphadserege. A Koreai Munkapárt fegyveres-forradalmi erejét 1948, február 8-án hozták létre, Kim ír Szén vezetésével. A néphadsereg megteremtése a Koreában végbemenő forradalmi változásoknak, a KNDK megalakításáért folytatott harcnak egyik legfontosabb láncszeme volt. A néphadsereg, mint szervezett, reguláris haderő csak a fel- szabadulás után jött létre. Gyökerei azonban messzebbre nyúlnak. A népi hadsereg magvát a véres, japánellcnes felszabadító háborúban ki- kovácsolódott egységek képezték. Ezt is figyelembe véve négy évtizedes múltra tekinthet vissza a Korea történelmében kulcsfontosságú szerepet játszó forradalmi hadsereg. Ez volt az az erő, amely a koreai forradalom győzelmét biztosította. Álig vívták ki a győzelmét, a koreai néphadseregnek ismét a legkeményebb erőpróbát kellett kiállnia, hogy megvédje hazáját. 1950. június 25-én az amerikai imperializmus megtámadta Korea északi részét, a szocialista utat választó KNDK-t. A koreai néphadsereg a hároméves háborúban szétzúzta az amerikai imperializmus legyőzhetetlenségéről szőtt mítoszt. Ebben a harcban a népi Korea mellett álltak a szocialista országok, köztük hazánk is. Kelet-Ázsia e térsége azóta sem szűnt meg veszélyes tűzfészek lenni. A koreai néphadseregnek továbbra is éberen kell állnia a vártán. Az 1968-ban elfogott amerikai kémhajó, a Pueblo, nem sokkal rá egy ártalmatlanná tett amerikai felderítő repülőgép, meg-megújuló provokációk jelezték, hogy Washington nem hagyott fel a KNDK megsemmisítésére irányuló terveivel. A népi Korea vezetői mindenkor hangsúlyozták: erőfeszítéseik a béke fenntartását célozzák. A néphadsereg. egyetlen feladata hazájának megvédése. Ezzel veszi ki részét Ázsia biztonságának megteremtésében, így járul hozzá a leghatékonyabban ahhoz, hogy e sok háborút megért kontinens végre a nyugalom, a béke térségévé változzék. Néphadserege születésnapján azt kívánjuk a szocialista Korea dolgozóinak, érjenek el minél nagyobb sikereket hazájuk biztonságáért, felvirágoztatásáért és békés egyesítéséért folytatott áldozatos küzdelmükben. (Gy. S.) Finnország és a KGST Jelentés a műkorcsolyázó Európa-bajnokságról Kölnben a műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bajnok- ság szerdai versenynapján már délelőtt megkezdődtek a küzdelmek és késő este fejeződtek be. Jégtáncban a magyar Re- gőczi Krisztina, Sallay András kettős a 12. helyen áll. A világbajnok szovjet pár, Ludmilla Pahomova és Alexander Gorskov vezet, a nyugatnémet Buck testvérpár szorosan a nyomukban van. A jégtáncverseny állása két kötelező tánc után: I. Pahomova, Gorskov (szovjet), 101,70 pont, 2. Buck testvérpár (nyugatnémet), 100 pont, 3. Sawb- ridge Dalby (angol) 96,10 pont, 4. Green, Watts (anQtHlmsäs M, február 8., csütörtök goi) 96 pont, 5. Vojtuk, Zsigalin (szovjet) 93,60 pont, 6. Skotnicka. FkoMnky (csehszlovák) 89,30 pont, 12. Regőczi, Sallay (magyar) 84 dg pont. TALÁLÓAN értékelte országának helyzetét a finn külkereskedelmi miniszter, amikor nemrégen Moszkvában történelmi jelentőségűnek nevezte Finnország és a KGST kapcsolatainak legutóbbi fejleményét. Arra az egyezménytervezetre utalt, amelyet a? általa vezetett delegáció nyújtott át a KGST moszkvai üvegpalotájában Fagyejevnek, a szocialista országok nemzetközi gazdasági szervezete főtitkárának. Ugyanebben az időben tett látogatást Moszkvában Kek- konen finn államfő is. A szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalásai szorosan érintették Finnország és a KGST kapcsolatainak jövőjét is. A szorosabb együttműködést érintő megbeszélések tehát új szakaszba értek és a megfigyelők szerint konkrét tárgyalások kezdődnek. Finnország a Közös Piac kilenc tagállamával bonyolítja külkereskedelmének ötven százalékát. A többi nyugat-európai ország együttvéve további húsz százalékkal szerepel a finn export — illetve importlistán. Legfontosabb iparágai, különösen pedig a fafeldolgozó és papíripar — vagyis az ország ki- vitelápek gerince — alapvetően a nyugat-európai piacoktól függ. Joggal várták emiatt a Közös Piac brüsszeli központjában, hogy az elmúlt év nyarán másik három volt EFTA-tagországgal együtt Finnország is aláírja a szabadkereskedelmi megállapodást. Helsinki küldötte azonban nem jelent meg az aláírási ceremónián. NÉHÁNY NAPPAL később pedig Helsinki bejelentette, hogy tárgyalásokat kezd a KGST-vel, és az együttműködés új formájára törekszik a szocialista integrációs szervezettel, és ezt szerződésbe kívánja foglalni. Mi motiválta ezt az álláspontot? Finnország külkereskedelmének 20 százalékát a szocialista országokkal bonyolítja. Ezen belül döntő a Szovjetunió részaránya: 17 százalék. Ez a kereskedelem rendkívül kedvező a finn gazdaság számára. Ha ugyanis a kőolaj, a földgáz és a nyersanyagok nagyrészét nem a Szovjetunióból hanem más országokból szerezné be, a finn külkereskedelmi mérleg jelentős hiánnyal zárulna. A szovjet exporttermékekért ugyanis Finnországnak nem kell kemény valutával fizetnie hanem kész termékek, mindenekelőtt fémipari cikkek ex-; portjával fedezheti szocialista importját — tehát olyan árukkal amelyek elhelyezése Nyugaton egyébként problematikus lenne. Ezek az okok indokolták, hogy Finnország brüsszeli tárgyalásaival párhuzamosan ugyanolyan szintű kapcsolatokra törekszik a KGST-vel is. Finnország nem kíván csatlakozni a KGST-hez, de az együttműködési szerződésben jónéhány területen hosz- szútávra kívánja rögzíteni a kapcsolatokat. Helsinki érdeklődik például az információk és a statisztika kölcsönös cseréje iránt és együttműködésre törekszik bizonyos pénzügyi-hitelkérdésekben is. A jelek szerint részt kíván venni a KGST kéttucatnyi állandó bizottságának körülbelül a felében. Mindazokat a tapasztalatokat, amelyeket a szovjet—finn együttműködésben szereztek, most KGST-szinten próbálják kamatoztatni. FINNORSZÁG tárgyalási szándéka — különösen pedig a várható konkrét szerződés — jól tükrözi azt a .tekintélyt /amelyet az 1971-ben elfogadott Komplex Program szerzet a KGST határain kívül is. Gubcsi Lajos A kölni műkorcsolyázó Európa-Bajnokságon az Irina Rodnyina—Alekszandr Zajcev páros vezet. _ (öíépújság-teleíoto — AF—MII—KS.)