Népújság, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-06 / 30. szám
TÖBB MINT egy esztendő telt el azóta, hogy az MSZMP Központi Bizottsága határozatot hozott az üzem- és m unkaszervezés korszerűsítésére. Ez a határozat erőteljes visszhangra talált nemcsak a kommunisták soraiban, hanem a társadalom széles rétegeiben is. A határozat alapján a vállalati, üzemi párt- szervezetek és alapszervezetek nagy része kidolgozta a helyi tennivalókat. Elmondhatjuk tehát, hogy a határozat megvalósítása elkezdődött. Néhány területen már figyelemre méltó eredmények is jelentkeztek. Egyes üzemekben körültekintő szervező munkával enyhítették a hosszabb ideje tartó munkaerőhiányon, vagy éppen meg is szüntették azt. Ezzel együtt javult a gazdálkodás a munkaerővel, a gépekkel és állóeszközökkel, hatékonyabb lett a munka, emelkedett a termelékenység. Mégis azt kell mondanunk, hogy a határozat realizálásában egyelőre nem elégséges az előrehaladás. Általában hosszúra nyúlik az előkészítő munka, több helyen a konkrét tények helyett csupán újabb és újabb tervek születnek, néhol az idő rövidségére vagy a feltételek hiányára hivatkozva késlekednek a tettekkel, „föntről” várnak intézkedéseket. A nagy fontosságú határozat sikeres végrehajtása tehát gyorsabb reagálást igényel az üzemi párt- és gazdasági vezetéstől. mivel a szükséges szervezési intézkedések a IV. ötéves terv teljesítésének és a gazdasági hatékonyság növelésének egyik igen fontos eszközét jelenthetik. Az üzemi pártszervezetek» aék meghatározó szerepük van a határozat következetes és késedelem mentes végrehajtásában. Ez adódik abból, hogy rendelkeznek a kitűzött eél eléréséhez szükséges politikai eszközökkel, másrészt ismerik a helyi körülményeket, állandó munkakapcsolatban vannak a helyi gazdasági 'vezetéssel, a társadalmi szerkezetekké) és a dolgozókkal. TENNIVALÓ AKAD a régi és az áj üzemekben, a korszerű és az elmaradottabb technikai feltételek mellett egyaránt. Érthetően, hiszen a vállalati szervezésben Tejlő tartalékok kihasználására mindenütt mgvan a lehetőség. A szervezési színvonal novelese nem feltétlenül az új technika és technológia függvénye — bár a jobb feltételek természetesen köny- nyebbé tehetik a megfelelő üzemi és munkaszervezet kedvező hatásának kibontakoztatását. A pártszervezetek munkájában a legfigyelemreméltóbb eredmény, hogy kezdik felismerni valóságos szerepüket: nem más helyett dolgoznak, hanem a szervezési tevékenység hiányosságainak megszüntetésére, az előrehaladás gyorsítására határozott és konkrét követelményeket támasztanak a gazdasági ve- zetőkkel szemben. Egyre inkább eléri, mégpedig politikai eszközökkel, hogy mindenki a maga területén tegyen intézkedéseket és lássa el a hatásköréből adódó funkcióját. A vállalat ötéves tervéhez kapcsolódó, annak hatékony teljesítését szolgáló operatív szervezési-fejlesztési tervet a gazdasági vezetés dolgozza ki. A tervnek előnyére válik, ha kifejeződnek benne az üzem műszaki dolgozóinak, közgazdászainak és munkásainak jó elképzelései, javaslatai Ezzel elősegíthető, hogy az üzem kollektívája még inkább magáénak érezze a szervezési tervet és ez is ösztönözze a dolgozókat a jobb végrehajtásra. A PÁRTSZERVEZET segítse elő, hogy ez így történjék, s ezzel együtt mozgósítson a terv végrenajtására. Politikai szervező munkával érje el, hogy a munkahely kollektívája támogassa az*.. Koordinálja célszerűen az üzemben működő szakszervezet, KISZ-szervezet ez irányú munkáját. Ezenkívül — természetesen — követelje meg tagjaitól a helytállást és példamutatást Az üzemi pártszervezet ellenőrző tevékenységében kiemelt helyen szerepeljen az üzem- és munkaszervezés korszerűsítésére hozott intézkedések végrehajtásának számonkérése. Ennek során a gazdasági vezetés, a társadalmi és tömegszervezet adnak számot a végzett munkáról. Az ellenőrzés í:o;,s szempontja, hogy tér;, leges eredményt kérjen számon, és ne elégedjen meg a papírosokon szereplő kimutatásokkal. Hasznos és célszerű, ha az üzemi pártszervezetek taggyűléseiken is rendszeresen értékelik a határozat végrehajtását, s tájékoztatják a párttagságot. Mindenképpen szükséges, hogy az eredményeket alaposan elemezzék.. Az előbbrejutás fontos feltétele azonban, hogy bátran és őszintén vessék fel a hiányosságokat is, vegyék számba a határozat végrehajtását akadályozó tényezőket, mert csak így ismerhetik fel a szükséges tennivalókat. A határozat végrehajtásának értékelése ne azt jelentse, hogy a korábban kidolgozott és jóváhagyott intézkedési terv helyett egy újabb program elkészítésére ösztönöznek, hanem az adott terv időarányos teljesítését ellenőrizzék. Természetesen, ha újabb lényeges tényezők mutatkoznak, vagy jelentősen változnak a feltételek, akkor azok figyelembevételével indokolt az intézkedési terv módosítása, Illetve annak as újabb körülményekhez való igazítása. A termelőhelyi pártszervezetek szükség esetén éljenek azzal a lehetőségükkel és jogukkal is, hogy ha a tapasztalt hibák, mulasztások ezt indokolják, gondjaikat jelezhetik a területi pártszerveknek és kérhetik segítségüket. Jóllehet az üzem- és munkaszervezés korszerűsítésével kapcsolatos munka nem egyszeri teendő, hanem hosszú időt igénylő folyamat, az 1973-as év döntő jelentőségűvé válhat. Pártszervezeteink tevékenységének ezért számottevő értékmutatója lesz. hogy milyen tényleges eredményekről adhatnak számot e munkában. A JOBB MUNKÁHOZ adottak a feltételek. Több mint egy esztendő tapasztalatával rendelkeznek a párt- szervezetek. Általában jó évet zártak az ipari és mezőgazdasági üzemek egyaránt. Kedvező körülményeket biztosít a párt Központi Bizottságának 1972. novemberi határozata. Ezért a határozat sikeres végrehajtása most sokban azon múlik, hogy a vállalati, üzemi pártszervezeteknek, a gazdasági vezetőknek, a társadalmi szervezeteknek mennyire sikerül együttműködniük, összehangolt intézkedéseket tenniük, és hogyan sikerül a vállalat kollektíváját megnyerniük az ügynek. KISS Lajos, 9Z MSZMP KB munkatársa Zsugorodó fólia az élelmiszeriparban !H2r <0€ST£€Sc£ $$ húst. és baromfiipari árukat csomagolnak úgynevezett zsugorodó fóliával, hanem olyan élelmiszeripari termékeket isi, amelyek üvegekben vagy kisebb dobozokban kerülnek *le az üzemek gépsorairól. A Konzervipari Kutatóintézet munkatársai ugyanis megállapították, hogy a konzerv- üvegek 4—8—10 darabból álló „egységcsomagjai” olcsóbban szállíthatók, rakodásuk és kezelésük is egyszerűbb, s ezért érdemes a hullámpapír dobozok és kisebb faládák helyettesítésére felhasználni az átlátszó, vékony műanyagot. Leggy ak. rabban a polietilén! SSBSt használják fel, ezt a Tiszai Vegyi Kombinátban nagy mennyiségben állítják elő. A gyártás során a fóliát hossz- és keresztirányban kifeszítik, majd vékony hártyába burkolják a csomagolásra kerülő termékeket Ezután a fóliát hegesztik, majd hűtéssel „ósszezsugo- rítják” az üvegeket vagy konzervdobozokat tartalmazó csomagot. Megállapították, hogy tonnánként 500—600 forinttal lehet csökkenteni a csomagolóanyag költségét az új eljárással. t l\EB-dosssié A fizetség: 42 csirke és hízótáp 1 Az a bizonyos szálka és « főmezőgazdász gerendái Hl Miért késett a munkákonyv'! | Csavargó autók ■ Egy kontár „mesterművei Közérdekű bejelentések és panaszok- a mérlegen Mindenképpen érdemes tallózni annak a jelentésnek az adatai között, amelyet az Egri Járási-Városi Népi Ellenőrzési Bizottság készített a közérdekű bejelentések és panaszok intézéséről. Az el-, múlt évben 76 bejelentést és 41 panaszt vettek nyilvántartásba, 55 esetben pedig „rövid úton”, szóban, vagy telefonon tettek intézkedést a különböző sérelmek és panaszok orvoslására. Csökkent a névtelen bejelentések száma, ezeknek több mint 50 százaléka tartalmazott valós adatokat, amelyeket minden esetben alapos vizsgálat követett. A legtöbb bejelentés és panasz a kereskedelem, a mezőgazdaság és a helyiipar területén tapasztalt hiányosságokat, szabálytalanságokat tette szóvá. Súlyos mulasztásokat jeleztek: egyes vezetők megkárosítják a szövetkezeti vagyont, a társadalmi tulajdont, megsértik a szövetkezeti demokráciát. Ugyanakkor felhívták a figyelmet különböző visszaélésekre, a jogtalan egyéni haszonszerzésekre, s a szociális ellátás olyan hiányosságaira, amelyek egész kollektívákat érintenek. De lássuk most már a példákat Közérdekű bejelentés alapján végeztek vizsgálatot a népi ellenőrök a volt egri Rákóczi Tsz-néL A szövetkezet egy 30 bektös lemezkádat rendelt a Borsodnádasdi Lemezgyártól. A munka költségeinek rendezésére igen furcsa módszert választották:: a lemezkádért 42 csirkével és hízótáppal fizettek. As „okmányok” tanúsága szerint a csirkéken és a tápon három lemezgyári „dolgozó*' osztozott. Más szemében meglátja a szálkát, de a magáéban nem veszi észre a gerendát sem! —■ tartja a közmondás azokról, akik szeretnek kritizálni másokat, de magúk hibáiról pedig mélyen hallgatnak. így ítélhetjük meg a volt Rákóczi Tsz főmezőgazdászát is... Kilenc szál tölgyet szállítottak be Bélapátfalváról a tsz telepére. A tölgyeket megfelelő méretre fűszérelték, gerendának kifaragták, aztán a gerendák a szövetkezet tehergépkocsiján a főmezőgazdász ŰI típusú kazettás magnetofon A Budapesti Rádiótechnikai Gyár legújabb készüléke az MK—25. kazettás magnetofon. Kis mérete ellenére rendkívül sokoldalú. Telepről és hálózatról egyaránt működtethető. Újdonsága, hogy mikrofon nélkül is készíthető hangfelvétel hangszórója segítségével. A tetszetős külsejű új készüléket már sorozatban gyártják és meg S2 év első negyedében kapható lesz az özletekbean . . £MTI-foto — Karóik Imrei portájára utaztak. A főmezőgazdász a fuvarért, a fűrészelésért, a gerendák kifaragásáért semmit sem fizetett. A NEB vizsgálata után a szabálytalanságok elkövetőit, a . mulasztásokért felelős személyeket kártérítésre kötelezték. Az Eger-Laskó völgyi Vízgazdálkodási és Talaj- védelmi Társulatnál dolgozott a verpeléti H. I., s amikor itt, a munkaviszonya megszűnt, több mint egy hónapon át sehol másutt nem dolgozhatott. Az történt ugyanis, hogy a munkaügyi előadó „elfelejtkezett” a munkakönyv kiküldéséről, s azt csak többszöri kérésre, sürgetésre kapta kézhez a panaszos. A „feledékeny” munkaügyis ellen — a NEB javaslatára —, fegyelmit indítottak, s kártérítésként levonták egy havi bérének 15 százalékát is. Kárpótlást kapott a társulattól a panaszos is, akinek több mint egyhónapos kényszerpihenője fejében 2516 forintot fizettek ki. Sok bejelentés kifogásolta a személygépkocsik jogtalan használatát. Az Egri Közúti Építő Vállalat egyik gépkocsivezetője például teljes hónapon át kocsikázgatott Szomolya és Eger között. Aludhatott volna a munkás- szálláson, kérhette volna útiköltségének megtérítését, de nem élt ezekkel a lehetőségekkel. Naponta hazahajtott a vállalati kocsival, s még ünnepnapokon is ott vesztegelt udvarán a Volga Hazaruccanásait okmányha- mosítással „legalizálta”; a menetlevelekre mindenkor azt írta rá: „egri garázs”. A NEB javaslatára a gépkocsi- vezetőt szigorú megrovásban részesítették, ugyanakkor jelentős kártérítésre |is kötelezték, jogtalan autókázásai miatt. Fegyelmi büntetéssel (megrovás) sújtották a gépé^ szeti osztálynak azt a dolgozóját is, aki az ellenőrzésok elmulasztásával lehetőséget nyújtott a jogtalan kocsiká* zásokra. Az egri ifjú H. M.-et fért gyelmivel bocsátották el a Háziipari Szövetkezettől. Ezután nem vállalt semmi állást. felcsapott kontárnak. Gyorsan, rövid idő alatt teljesítette vállalásait, s cseppet sem törődött azzal, hogy milyen minőségű munkát ad ki a kezéből. A kontár „mesterművei” természetesen nem nyerhették meg a megrendelők tetszését, s erről többen panaszt is tettek. Érdekességként jegyezzük meg, hogy a kontár a vizsgálatot végző népi ellenőröket is megrendelőknek hitte, s felvette tőlük a rendelést Az újabb „mestermű” elkészültét nem várták meg a népi ellenőrök, hanem a kontár ellen szabálysértési feljelentést tettek, s ezúttal a „mester úr” fizetett — pénzbírságot Hosszan lehetne itt még sorolni mindazokat a szabálytalanságokat amelyekre a népi ellenőrök vizsgálatai derítettek fényt Ám ezekből a példákból is leszűrhető: a NEB fokozott gondot fordít a közérdekű bejelentések es panaszok kivizsgálására, széles körű tisztázó- sára. Az Egri Járási-Városi Népi Ellenőrzési Bizottság nemrég szakcsoportot hozott létre a lakosság közérdekű bejelentéseinek vizsgálatára, s ez újabb biztosítékot jelent arra, hogy a szélesebb körű ellenőrzések még alaposabbak és hatékonyabbak legyenek. Patafcy Dezsó Két adat a szolgáltatásról A szolgáltatás volna tat emberért illetve azért, hogy az emberek kisebb-nagyobb dolgait gyorsan, viszonylag olcsón megjavitsáik. A szolgáltató vállalatok, szövetkezetek címében, , jelmondatában” is sokszor benne van: „A lakosság szolgálatában.” Mi ennek a jelmondatnak készségesen hitelt is adunk minden esetben. Ám néha furcsa panaszok érkeznek éppen az ellenkezőjéről. A legutóbbi napokban is kettő. Távol áll tőlünk, hogy kétségbe vonjuk egy számla hitelességét, a munka értékét mégis érdemes elgondolkozni, hogyan is alakulhat egy szolgáltatás költsége. Például egy tv-javításé, ha a tulajdonos falun lakik és nem a szerviz székhelyén. Miké Mihály Átány- ban lakik. Elromlott a készüléke, szólt a Gelka heveri fiókjának. A szerelő kiszállt megnézte, beszállították, újra kivitték és a következő számlát mellékelték; Anyag: Munkadíj Kiszállás Szállítás 7 Ft 88 Ft 45 Ft 70 Ft összesen 210 Ft A történet teljességéhez még az is hozzátartozik, hogy a készülék azóta sem jó, s a javíttató már többször kérte, nézzék meg ismét a készüléket, azonban szerelő helyett csak ígéret érkezett... Másik panaszosunk sem kevésbé „érdekes” adatokkal a kezében jött. Az ablaküveg törékeny holmi, s különösein törékenyek a mo dem, űj házak hatalmas vaeaitajamak üvegei. Két értendővel ezelőtt a Hadnagy utca B/l-es épületének második lépcsőházában is kitörtek az ablakok. A lakók természetesen kérték meg- csináltatását, hiszen hiáíba zárja a házmester gondosan kulcsra az ajtót, amikor az embermagasságú táblák helye üres, így nemcsak a későn érkezők, a szél is szabadon jár-kél a lépcsöház- ban. Azóta kitavaszodott, újra tél lett, újra eljött az enyhe nyár, s újra a tél. A legutolsó reklamációra az Ingatlankezelő így válaszolt: „Az ablak üvegeztetését a Heves megyei Szolgáltató Vállalatnál még 1971. augusztus 31-én megrendeltük.” Több alkalommal sürgették telefonon és írásban, végül 1972. június 16-án már közvetlenül a szolgáltató vállalat igazgatóját keresték meg. 1972. december 5-én hivatalos jegyzőkönyv is készült a panaszról, mármint a vállalattal szemben felhozott panaszról, mert közel másfél év alatt sem telt a .kapacitásból” a munka elvégzésére. ígéret is született papírra fektetve, hogy 1972. december 31-ig a szolgáltató vállalat szolgáltat és elvégzi a munkát. Sajnos, februárban meg mindig nincs kész. Két adat a szolgáltatásról. Jogos két panasz. De mi optimista módon mégis azt reméljük, ez nem az a bizonyos két csepp, amelyben meglátható a tenger... — d. — MlßwmQ Mä ícbnur 6, Um Pártmunka az üzemszervezésért