Népújság, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-06 / 30. szám
Hétfő esti külpolitikai kommentárunk jr Újra a líléliemiigárií^oii AZ ÉJ HÉT ELEJÉN a világ ismét a párizsi Kléber-sugárúton levő koní'ereneiapalota felé figyelt. Ez az a reprezentatív épület, amelyben negyvennyolc hónapon át, néhány megszakítástól eltekintve minden csütörtökön aggódva várta a világ, < vajon csütörtököt mondanak-e a Vietnammal kap- * csolatos, Johnson elnök bukása idején elkezdett megbeszélések. Az amerikai és a saigoni fél magatartása miatt sokszor tűnt úgy, hogy a megállapodás szinte elképzelhetetlen. De 1972. január 27-én annyi vargabetű, felcsigázott, majd összezúzott remény után végre aláírták a megállapodást — ugyancsak a párizsi Kléber-sugárúton. Azóta a palota, amely sokáig — Washington obstrukciója miatt — a politikai cinizmus jelképe volt. végre a bizakodás szimbóluma lett. A TŰZSZÜNET ALAIKÁSA kétségtelenül a döntő, a frontáttörő fejlemény, de sok szempontból mégis csak a kezdet. A Kléber-sugárúton most megindult újabb megbeszéléssorozat a folyamat következő, rendkívüli jelentőségű láncszeme. Ezúttal a Dél- } Vietnamban levő alapvető két politikai realitás, a saigoni rezsim és a DIFK képviselői ültek zöld asztalhoz, hogy a tűzszüneti megállapodás 12. cikkelyének értelmében lépéseket tegyenek a jövő felé. Tanácskozásaiknak el kell vezetnie ahhoz, hogy — immár a harmadik erő bevonásával — Dél-Viet- namban megalakuljon a nemzeti megbékélés és egyetértés országos tanácsa. Ha minden jól megy, ez lesz az a valóban átfogó, a lakosság akaratát képviselő szerv, amelyből kikristályosodhat egy békeszerető, progresszív vezetés. Nem lehet kétségünk az iránt,' hogy a most megindult tanácskozás nehéz és talán hosszadalmas lesz. Saigon nem egyszer állított akadályokat a megegyezés útjába és előfordulhat, hogy Thieuék további kellemetlen meglepetéseket tartogatnak. A fejlődés menetét azonban Washington sem állíthatta meg és Saigon még kevésbé képes erre. AZ ÉJ TÁRGYALÁSSOROZAT ténye önmagában is a népi erők nagy győzelme. Thieu és elődei politikájuk alapjává tették, hogy a DIFK-kel nem ülnek le tárgyalni. Most mégis le kellett ülniök. Tárgyalása! Vietnam (Folytatás az 1. oldalról.) Vietnamban tartsák. Az a tény, hogy a saigoni küldött kilátásba helyezte a tárgyalások „magas szinten” való folytatását, arra mutat, hogy Thieu — aki eddig makacsul megtagadta a DIFK elismerését —, most változtatni készül ezen a magatartásán. A DIFK és a saigoni kormány képviselőinek első találkozója két és fél óra hosz- szat tartott. A találkozó után a DIFK szóvivője kijelentette: a két fél között egyes kérdésekben megegyezés jött létre, de vannak még tisztázandó pontok. A két delegáció megállapodott abban, hogy a következő ülést február 7-én, szerdán délelőtt tartják. SAIGON: Négyórás ülést tartottak hétfőn Saigonban a — Kalölték ki a nemzetközi bizottság február havi elnökévé, s megállapodtak abban hogy a nemzetközi testület elnökének tisztét az angol ABC szerinti sorrendben, ha- yonként felváltva fogják betölteni a négy tagország küldöttségvezetői. Gauvin kana_ dai diplomata tehát február 28-ig lesz a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság elnöke, majd egy-egy hónapig Magyarország, Indonézia és Lengyelország delegációjának vezetője tölti be ezt a posztot. Hírügynökségi jelentések szerint a NEFB-küldöttség- vezetők hétfői ülésükön megvitatták a tűzszünet megszegésével kapcsolatban a bizottság elé terjesztett panaszokat is. Gauvin, a NEFB e havi elnöke az ülés után arról tájékoztatta az újságírókat; fel. kérték a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság reA katonai vegyes bizottság két VDK-tisztje Saigonban, a Tan Son Nhut repülőtéren. (Teíefoto — AP—MTI—KS.) nada, Magyarország, Lengyelország és Indonézia képviselőiből álló — nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság küldöttségvezetői. Az ülésen Michael Gauvin kanadai küldöttségvezetőt jeNormális mederben” a bécsi bonzuitáció íj Hétfőn a két- és több oldalú konzultációk egész sora bonyolódott le Bécsben az európai haderők és fegyverzet csökkentésének témájáról. Délelőtt „NATO-plé- num” volt, délután a szocialista országok küldöttségei vettek részt sokoldalú egyeztetésen. A szovjet küldöttség köreiből szerzett értesülés szerint az előzetes megbeszélések minden vonalon normális mederben haladnak. Ugyanezek a körök nem tartják kevésbé fontosnak a két- és több oldalú konzultációkat, mint a plenáris ülést, amelyre a hét közepén vagy második felében kerülhet sor. Ausztrália Az 1972. december 2-i ausztráliai választásokon győztes munkáspárti kormány tárgyalásokat kezdett az országát Nagy-Britanniához fűző alkotmányjogi kapcsolatok felmondásáról. Az eljárás befejezése után — a tervek szerint ez év végén — megszűnik Ausztrália 1926 óta tartó dominiumi státusa, amely az ország számára alkotmánymódosító jogot biztosit. Ausztrália 7 694 774 km2 területű, 12,7 millió lakást számláló, hat államot és két területet magába foglaló — a déli féltekén elhelyezkedő — államszövetség. A tőkés világ 9. gazdasági hatalma (az egy főre jutó bruttó nemzeti érték 1970-ben 2820 dollár). 1770. április 18-án szállt partra Ausztrália keleti partjain James Cook és névlegesen brit birtokká nyilvánította azt. 1788—1851 között Ausztrália gazdaságilag nem jelentős, elsősorban Nagy-Britannia fe- gyenctelepnek használta. A gazdasági fellendülés az 1851-ben kitört aranylázzal vette kezdetét. Megindult az intenzív mezőgazdasági termelés. Megszületett a nagyipar, és megkezdődött a vasúthálózat kiépítése. 1855- ben kapott önkormányzatot Dél-Ausztrália, Victoria, Tasmania, Űj-Dél-Wales, 1859-ben Queensiandban, február &, 1890-ben pedig Nyugat- Ausztráliában alakult felelős kormány. 1901. január 1-én kiáltották ki az Ausztráliai Államszövetséget és megszigorították a kontinensre való bevándorlást. Az államszövetség fővárosa 1927-ig Melbourne, 1927 óta Canberra. 1906-ban vált Brit-Pápua Ausztrália gyarmatává. Az Északi Terület 1911 óta a szövetségi kormány igazgatása alá tartozik. Ausztrália, Nagy-Britannia oldalán részt vett az első világháborúban. A Németország felett aratott győzelmet követően, 1921-ben megkapta Német- Űj-Guinea területét. A győztesek oldalán befejezett IX. világháború után 1951-ben biztonsági szerződést kötött ÉjpZékuaddal és m Egyesüli Államokkal, (ANZUS) 1954- ben pedig részt vett a SEA- TO létrehozásában. 1965. áprilisában — az 1949. óta hatalmon levő nagytőkés csoportokat képviselő liberális és agrárpárti koalíció —csapatokat küldött az Egyesült Államok vietnami háborújánál# támogatására. A múlt év végén hatalomra jutott új munkáspárti kormány — a domínium státus felülvizsgálásán kívül — a munkanélküliség csökkentését, a külföldi tőke visszaszorítását, az indokínai háborúban való részvétel megszüntetését, a SEATO-ból való kilépést és a Kínai Népköztársasággal való kapcsolatok normalizálását tűzte ki cé.jriÖÜfÄJSU.« si ■ gionáfe csoportjait, hogy a panaszok kivizsgálása ügyében vegyék fel a kapcsolatot a négyoldalú katonai vegyesbizottság csoportjaival. Ülést tartottak hétfőn Saigonban a három vietnami fél és az Egyesült Államok képviselőiből álló négyoldalú katonai vegyesbizottság küldöttségvezetői is. Az ülésen a VDK képviselője felszólította az amerikai felet, hogy a vietnami háború befejezéséről és a béke helyreállításáról szóló megállapodásnak megfelelően, kezdje meg Dél-Vietnamban levő összes katonai támaszpontjainak leszerelését. Arra sürgette az Egyesült Államokat, hogy terjessze elő a Dél-Vietnam- ban állomásozó csapatai teljes kivonásának ütemtervét. Egyébként — mint arról már hírt adtunk — hétfőn a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság szétküld- te első megfigyelő csoportjait abba a hét dél-vietnami városba, ahol a tűzszünetről és a katonai vegyesbizottságokról intézkedő jegyzőkönyv értelmében a NEFB felállítja regionális főhadiszállásait. Az AFP értesülése szerint a kanadai, magyar, indonéz és lengyel megfigyelőkből álló csoportok időközben már megérkeztek Huéba, Da Nangba, Bíen Hoaba, Plei- kuba, My Thoba, Can Tho- ba és Phan Thietbe. * Saigonból Hanoiba érkezett hétfőn Brian McCauley amerikai tengernagy, aki a VDK felségvizein elhelyezett amerikai aknák hatástalanítását irányítja majd. Az amerikai tisztek előreláthatólag Hanoiban, vagy Haiphongban találkoznak a VDK magas rangú képviselőivel, hogy megtárgyalják az aknátlanítás tervezett me. netrendjét. Szovjet javaslat Helsinkiben Pa európai biztonsági értekezlet előkészítéséről Helsinkiben folyó sokoldalú konzultációkon megkezdődött a vita a tervbe vett értekezlet második napirendi pontjának (az államok közötti gazdasági együttműködés kérdései) megformulá- zásáról. Egyidejűleg megvitatják, hogy milyen feladatok háruljanak arra a bizottságra, amelyet az említett napirendi pont záróokmány-tervezetének kidolgozásával bíznak majd meg. Malcev szovjet küldött a hétfői ülésen tervezete nyújtott be, amely összefoglalja az említett bizottság feladatait. A tervezet így hangzik: „A bizottság feladata, hogy kidolgozza az európai gazdasági együttműködés fejlesztésének programját felölelő záróokmány tervezetét. Ebbe a tervezetbe fel kell venni: 1. Általános rendelkezéseket a kereskedelem bővítésére, köztük a legnagyobb kedvezmény elvét és a hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölésének elvét; általános rendelkezéseket az ipari együttműködés kibontakoztatására; 2. Javaslatokat arra nézve, hogyan lehetne együttesen megvalósítani az ipar, az energetika, az ásványkincsek kiaknázása és a közlekedés területére vonatkozó, egész Európát felölelő tervezeteket; továbbá javaslatokat arra vonatkozólag, miképp mélyítsék el a továbbiakban az ilyen tervezetek együttes kidolgozását; 3. Javaslatokat az olyan műszaki, együttműködés konkrét irányvonalaira vonatkozólag, amelyek a leghatékonyabban segítik elő a közös érdekű problémák megoldását, továbbá javaslatokat az Ilyen együttműködés lehetséges formáira vonatkozólag; 4. Rendelkezéseket a környezetvédelemre és a környezet jobbátételére irányuló együttműködés fejlesztéséről és az európai természeti erőforrások racionális felhasználásáról.” WASHINGTON: Husszein jordániai király washingtoni látogatása nyitja meg a „magánlá tóga lások” sorát, amely amerikai kormánykörök várakozása szerint előkészíti az Egyesült Államok régóta „érlelt” közel-keleti diplomáciai kezdeményezését. Nixon elnök kedden fogadja a Fehér Házban a jordániai uralkodót. Nixon elnök következő közel-keleti látogatója Gol- da Meir izraeli kormányfő lesz március 1-éfc. ÜJ-DELHI: Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, aki jelenleg hivatalos látogatáson Üj-Delhi- ben tartózkodik, héttőn találkozott Indira Gandhi miniszterelnökkel, majd Szva- ran Szingh kúlűgyminiszterrel. A tárgyalások középpontjában az indiai szubkonti- nensen uralkodó helyzettel kapcsolatos kérdések álltak. MOSZKVA.: Andrej Gromáko szovjet külügyminiszter hétfőn baráti légkörben kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket vitatott meg Abdul Hafiz Pirzada pakisztáni miniszterrel, Ali Bhutto pakisztáni elnök különleges képviselőjével. A vendég — aki a. szovjet kormány meghívására érkezett a Szovjetunióba — koszorút helyezett el a Lenin-mauzóleumon és az ismeretiem katona sírján. BELFAST: A véres szombat éjszaka után számos áldozatot követelő vasárnap köszöntött az észak-ír fővárosra. A még hétfő hajnalban is folytatódó fegyveres összecsapások-; ban vasárnap reggeltől a . tűzharcban tízen vesztették életüket, és több mint huszonötén megsebesültek. Az angol katonák egyetlen ösz- szecsapásban az illegális fé Köztársasági Hadsereg hafc tagját lőtték le. KAIRO, DAMASZKUSZ: Hétfőm reggel Kadhafi líbiai elnök is megérkezett Kairóba, és röviddel ezután az Arab Köztársaságok Szövetségének elnöki tanácsa megtartotta első ülését. Szádat egyiptomi, Asszad szíriai és Kadhafi líbiai elnök egyórás megbeszélést folytatott zárt ajtók mögött, mielőtt csatlakoztak volna hozzájuk a küldöttségeik. Az ülésen — nyugati diplomáciai források szerint — a jelenlegi közel- keleti helyzettel "foglalkoztak. Ugyancsak hétfőn izraeli repülőgépek hatoltak be Szíria légiterébe. Egy szíriai katonai szóvivő bejelentése szerint a szíriai vadászgépek felfedezték a behatolókat és elűzték őket az ország légiteréből. • I _ # Ötvenéves a szovjet polgári légi közlekedés A szovjet polgári repülés állandó tanácsa megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából a Ferihegyi repülőtéren sajtótájékoztatót tartott Alekszej Kulevov, az AEROFLOT szovjet légitársaság magyarországi kirendeltségének vezetője. A Szovjetunió már a háború előtti évektől kezdve első helyen áll a világon légijáratainak hosszát tekintve, amely jelenleg mintegy 800 ezer kilométer, ebből a nemzetközi útvonalak hossza 2 millió 250 ezer kilométer. A világ utasszállító forgalmának csaknem egyharmadát bonyolítja az AEROFLOT. 1971-ben 80 millió utast szállítottak, az idei tervük szerint már 105 millióan utaznak gépeikkeL A nyári időszakban naponta átlag 400 ezer utad, közlekedik. AERQr, FLOT-repülőgéppel. Ezek a gépek Európa, Ázsia, Afrika és Amerika 64 országába repülnek. Az AEROFLOT-nak hagyományos és rendkívül széles körű kapcsolatai vannak a MALÉV-vel is. Nyáron az AEROFLOT heti 22 járata kapcsolja össze Budapestet Moszkvával, Kijevvel és Le- ningráddal. A MALÉV is a legmodernebb szovjet repülőgépekkel korszerűsíti gépparkját, három TU—154-es repülőgépet vásárolt ebben az évben, a 158 személyes repülőgépek augusztusban kapcsolódnak be a légiforgalmunkba. A TU—154-es 950 kilométer sebességgel háromezer kilométert repülhet leszállás nélkül. Az első TL —154-es előreláthatólag a Budapest—Moszkva útvona- tottjsjizlekedik majd. Vietnamban már tűzszünet van, de a járőr-tevékenység nem szünetel. Képünkön: a népi erők egy katonája a Mckong-deltában. (Népújság- tclcfoto — AP—MTI—KS.)