Népújság, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-04 / 29. szám

ÜJ DELHI: Kurt Waldheim, az Egye­süli Nemzetek Szervezetének főtitkára szombaton megér­kezett Üj-Delhibe távol-keleti kőrútjának első állomására. A főtitkár négy napot tölt az indiai fővárosban, találkozik Indira Gandhi miniszterel­nökkel és tárgyalásokat foly­tat majd Szvaran Szingh külügyminiszterrel. A jövő héten Waldheim továbbuta­zik Iszlámábádba, ahol Bhut­to pakisztáni elnökkel foly­tat eszmecserét. Ezt követően a világszervezet vezetője Dac- cába látogat, s Rahman sejk­kel, a Bengáli Népi Köztársa­ság miniszterelnökével talál­kozik. KAIRO. A kairói A1 Ahram szom­bati számának értesülése sze­rint Hafez Iszmail, Szadat el­nök nemzetbiztonsági tanács­adója kedden kezdi meg két­naposra tervezett moszkvai látogatását. A lap úgy tudja, hogy az egyiptomi elnök ta­nácsadója továbbítja Leo- nyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának Szadat sze­mélyes üzenetét. TOKIO. A japán parlament jelenle­gi ülésszakán az ellenzéki pártok immár harmadízben kívánják felszólítani a kor­mányt az atomsorompó egyezmény ratifikálására. Mint emlékezetes a japán kormány 1970. február 3-án aláírta ugyan az atomsorom­pó egyezményt, de azóta sem volt hajlandó becikkelyezni. WASHINGTON: Nixon amerikai elnök és Heath brit kormányfő péntek délután háromórás megbeszé­lést tartott az elnök Camp David-i rezidenciáján. Az an­gol—amerikai csúcstalálkozó tárgyalásainak utolsó szaka­szában megvitatták az Egye­sült Államok és az európai gazdasági közösség között fel­merült gazdasági nehézségeit megoldásának lehetősegeit, MIAMI BEACH: Miami Beachben, az Egye­sült Államok kedvelt, üdülő- településén piromániás gyúj­togató garázdálkodott: egy kávézóban kannából benzint locsolt a berendezésekre, majd lángbaborította a szó­rakozóhelyet. Kilencvenen szenvedtek égési sebeket, köztük tízen súlyos mérték­ben. ^ ROMA: Szombaton hajnalban, né­hány perccel két óra előtt Róma déli külvárosaiban enyhe földrengést észleltek. A föld alatti mozgások káro­kat nem okoztak, de a lakos­ság körében riadalom támad1. külpolitikai összefoglaló '<éptővírónkon érkezett így látta a hetet hírmagyarázónk, Pálfy üózsef: TALÁN NEM IS szabad meglepődni azon, — felhá­borodni annál inkább! — hogy a Thieu-rezsim a viet­nami béke első hetében bé­kebontónak bizonyult tovább­ra is. Százszámra sértették meg a saigoni rendszer csa­patai a tűzszünet előírásait, amikor támadásra indultak a hazafiak kezén levő terület visszafoglalásáért. Napokig lehetetlenné tették a négyes katonai vegyesbizottság meg­alakulását és munkájának kezdetét, mert mindenféle praktikával rá akarták bírni a Saigonba érkezett küldött­ségeket a Thieu-rendszernek, mint államnak, mint kor­mánynak az elismerésére. (Például olyan űrlapokat akartak kiállítani a VDK-ból érkezett tisztekkel vagy a felszabadított területekről, a Dél-vietnami Ideiglenes For­radalmi Kormány megbízásá­ból jött képviselőkkel, hogy ezeknek a papíroknak az alá­írásával ismerjék el a Dél­vietnami Köztársaságot...) De az is világos, hogy a vietnami háború annyi bo­nyolult problémát teremtett, olyan gyűlölködést szított, hogy nem várható egyhamar sem a megbékélés, sem a rendezés folyamatának gyors kibontakozása. Thieu azzal fenyegetőzik. hogy tovább harcol. A saigoni diktátor személyes jövője is attól függ, sikerül-e — félig-meddig már az amerikaiak nélkül vagy azok ellenére — bizo­nyítania tekintélyét és ere­jét? A világsajtó ma már ar­ról ír, hogy Washingtonban ez a szólásmondás járja: „Thieu megtette kötelességét, Thieu mehet... ” AZ AMERIKAI KATÓ­NAK kivonása, tovább folyik. Egyetlen napon — csütörtö­kön — hat utasszállító repü­lőgépen 1200 „GI”, ázaz kis- katona hagyta el Dél-Vietna- mot. Az amerikai létszám most körülbelül 20 000. A sai­goni amerikai parancsnokság szerint március 14-ig minden katonát elvezényelnek Dél- VietnambóL Persze, nem mindenki megy haza Az Egyesült Államok vezetői gondoskodnak arról, hogy bármikor szükségesnek tartott katonai beavatkozás­hoz megfelelő erő álljon ké­szenlétben — a közelben. Thaiföld az egyik fő amerikai bázis, a másik Japán! Az amerikai—japán katonai szer­ződés bizonyos módosítása ré­vén most csökkentik ugyan a támaszpontok számát, de a megmaradó bázisokat még jobban kiépítik. A vietnami fegyverszünet pillanatában 65 000 amerikai katona tar­tózkodott japán földön.... AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: A saigoni rendszer csapatai sorozatosan megsértették a tűzszünetet — Schumann francia külügyminiszter Bukarestben tárgyalt KEDD: Brezsnyev és Le Dúc Tho megbeszélése Moszkvában — Az amerikai iéigerő beszüntette tevékenységét Kambod­zsában, de Laoszban folytatja bombatámadásait SZERDA. Böcsben megkezdődött a konzultáció az európai fegy­veres erők csökkentéséről ~ Washingtonban bejelen­tették, hogy Kissinger február 10-én Hanoiba utazik CSÜTÖRTÖK Pompidou francia elnök az ősz elején Pekingbe látogat PÉNTEK: Mao Ce-tung Pekingben fogadta Le Dúc Tho-t — Véget ért Washingtonban Nixon és Heath kétnapos tárgyalása SZOMBAT: A vietnami nemzetközi ellenőrző bizottság felügyelő cso­portjai megérkeztek Hné, Da Nang és Pleiku térségébe. Agnew amerikai alelnök Vientiane-ban tárgyal. A japán kormány számára fejtörést okoz az új vietnami helyzet: az USA-val kiala­kult szövetségesi viszony kedvéért Thieu rendszerét is­merik el továbbra is, mint Vietnam egyetlen törvényes kormányát. De mert a Párizs­ban aláírt tüzszüneti egyez­ményben benne foglaltatik a VDK „létezése”, ezért a ja­pán kormány valamilyen for­mában kapcsolatot kíván te­remteni a Hanoi kormány­nyal. Ugyanakkor a japán nagytőke — különösen szá­mos kereskedelmi és építke­zési vállalat — máris jelent­kezik a vietnami újjáépítés­ben való részvételre. Vietnamról szó esett azon a kétnapos tárgyaláson is, amely Washingtonban Nixon elnök és Heath brit minisz­terelnök között zajlott le. Az angol vendég járt először a Fehér Házban azóta, hogy annak lakója újabb négy év­re kapott elnöki megbíza­tást. Ez egyben azt is hiva­tott volt jelezni, hogy az amerikai—angol „különleges viszony” változatlanul fenn­áll. HEATH LÁTOGATÁSA ugyanakkor azt is mutatta, hogy Washingtonban most már hozzálátnak az európai kérdések tanulmányozásához is. Az amerikai külkereske­delmi mérleg a múlt évben jókora hiányt tüntetett fel: legalább hatmilliárd dollár­ral volt több az amerikai import, mint amennyi árut exportáltak. A Közös Piac or­szágai és az USA kereske­delme is európai szállítási többlettel zárult 1972-ben. Nixon most rá akarja szorí­tani európai szövetségeseit, hogy vásároljanak több ame­rikai árut, ugyanakkor kor­látozzák saját exportjukat. Mivel a dollár ismét meg­érezte a külkereskedelmi mérleghiány közlése után tá­madt kisebb pénzügyi válsá­got, valószínű, hogy más kemény valuták felértékelé­sének kérdése nemsokára újra napirendre kerül. Európéban a biztonsági és együttműködési problémák mellett egy kérdés lett újabb nemzetközi tárgyalás témá­jává: Bécsben 19 ország küldöttsége, hogy megkezd­je a konzultációkat egy olyan széles körű konferencia elő­készítésére, amely az euró­pai haderők és a fegyverzet csökkentésével foglalkoznak. A szocialista államok azt ja­vasolták, a bécsi konzultá­cióban s a majdani értekez­leten vegyen részt minden európai ország, amely érde­kelt az ügyben. A NATO csak 12 ország részvételére korlátozná e tárgyalásokat: hét NATO-országra és a Var­sói szerződés öt országára, (így Romániára és Bulgáriá­ra nem, s természetesen a NATO álláspontja szerint távol kellene maradniok az európai semleges országok­nak is...) Egyelőre „csak az előkészítés előkészületei kez_ dődtek” Bécsben — hogy egy lengyel lap szellemes megjegyzésével éljünk. Vi­szont bizonyos, hogy a had­erők és a fegyverzet csök­kentésének kérdése igen bo­nyolult és hosszadalmas tár­gyalásokat igényel, így az­tán jókora ada türelemre van szükség Bécsben. . HASONLÓ hosszan nyúl­nak el a helsinki tanácsko­zások. Itt, mint ismeretes, 34 nagykövet tárgyal a bizton­sági és együttműködési érte­kezlet előkészítéséről. Most az értekezlet napirendjének az első pontjáról folytak még viták. A jövő héten tér­nek át talán a második pontra: a gazdasági együtt­működés lehetőségének kör­vonalazására. Mrs. Rose Gotner és három gyermeke Kaliforniában örülnek, mert most tudták meg, hogy az eltűnt családfő, akinek gépét 1971. februárjában lőtték le, él Laoszban. Ma tizenkét esztendeje indult meg a fegyverei ha« a legnagyobb portugál gyarmat, Angola felszabadításáért Ké­pünkön: a népi felszabaditási mozgalom katonái „valahol Angolában” ünnepélyesen megemlékeznek az évfordulóról. (Népújság-telefoto — ZB—MTI—KS.) taggyűlések eddigi tapasztalatai a gyöngyösi járásban Irta: Pethes István, a járási pártbizottság első titkára Heves megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres úvezeték-szerelő i tcsszerelő ni nősített hegesztő szakmunkásokat, továbbá ezen szakmákban betanított munkásokat Jelent: 'ehet: Eger, Lenin út 13. Gyöngyös, Róbert Károly út 21. szám alatt. BT-Zambia Dr. Kenneth Kaunda. a Zambiai Köztársaság elnöke Kurt Waldheimhez, az ENSZ főtitkárához intézett üzeneté­ben megállapítja, hogy a zambiai—rhodesia határvidé­ken a helyzet a határnak a Smith-rendszer által történt egyoldalú lezárása óta kiéle- ződöt. A dél-rhodésiaia és dél-afrikai fegyveres erők ál­tal telepített aknák hatzam biai állampolgár életét oltot­ták ki, amióta a Biztonsági Tanács e térség helyzetével foglalkozik. E permanens ag- vessziós cselekmények — hangsúlyozza Kaunda — nyilvánvalóvá teszik a fenye­gető veszélyt, amelyet az Af­rika deli részén fennálló vál­ság jelent a nemzetközi béké­re és biztonságra nézve. Az üzenet a továbbiakban leszögezi, hogy Nagy-Britan- nia mind ez ideig hallgatott a gyarmatáról kiinduló állan­dó provokációkról. Ezért a Biztonsági Tanács feladata, hogy sürgős lépéseket tegyen a válságos helyzet rendezése érdekébe», „ PARTUNK X. kongresszu­sa óta a part.alapszervezetek- ben a Szervezeti Szabályzat értelmében másodszor kerül sor az év végi értékelő tag­gyűlésekre. A gyöngyösi já­rás 112 alapszervezetéből eddig 88-ban tartották meg a taggyűlést. A pártalapszervezetek a korábbi évek tapasztalatai­ból kiindulva, most na­gyobb figyelmet fordítottak az előkészítő munkára, a taggyűlések lebonyolítására. Elhatározás volt, hogy az év végi beszámoló taggyűlés se­gítse elő a politikai célki­tűzések következetesebb vég­rehajtását, a párton belüli demokrácia szélesítését, a pártellenőrzés erősítését, a pártalapszervezeti munka fejlesztését. Az év végi ér­tékelő taggyűlések előkészí­tésében jelentős szerepük van a párt legkisebb sejtjei­nek, a pártcsoporfoknak. A 112 alapszervezetben 529 pártcsoport működik. A párt- csoportüléseket decemberben és január hó elején minden egyes helyen megtartották. A pártcsoport-értekezlet előtt a pártvezetőség össze­hívta a pártcsoportbizalmia- kat, megbeszélték velük a pártcsoport-értekezlet beszá­molóját, külön hangsúlyoz­ták, hogy az értekezleteken személyre szólóan » éstéz keljék n pártmegbízatások teljesítését, a párám unka ta­pasztalatait. TAPASZTALATUNK, hogy a pártcsoport-értekezletek jól szervezettek voltak, élénk, eleven vita alakult ki. A pártcsoport-értekezle- ten egy-egy pártvezetőségi tag is részt vett, akinek az volt a megbízatása, hogy segítse a pártbizaimi mun­káját, a bizalmival együtte­sen összegezze és eljuttassa a pártcsoport-értekezleteken a párttagság által tett ész­revételeket, javaslatokat, kritikai megjegyzéseket a vezetőséghez. A pártcsoport- értekezleteken a párttagság 70—75 százaléka jelent meg. a résztvevők mintegy 50—60 százaléka vett részt a vitá­ban. Azt tapasztaltuk, hogy a párttagok a pártcsoport- értekezleteken bátrabban vettek részt a vélemények kialakításában, olyan elvtár­sak is kértek és kaptak szót, akik taggyűlésen vagy ve­zetőségi ülésen, nagyobb plénum előtt, más esetek­ben nehezen szóltak. A pártcsoport-értekezlete- ken a párttagok véleményt mondtak a vezetőség mun­kájáról, az elismerő szavak mellett bírálták az egyes párt bizalmiak, pártvezetősé­gek munkáját A pártosé­portüléseken sok szó esett arról, hogy egyes partveze­tőségek túl humánusak azok­kal szerűben, akik elhanya­golják pártmunkújukat, a pártrendezvényeket hiányo­sán látogatják. A téves né­zetekkel szemben megal­kudnak és közömbösség ta­pasztalható magatartásuk­ban. Többen tettek javasla­tot arra, hogy a párttagság­gal járó kötelezettségeket elhanyagoló párttagokkal szemben szigorúbb eljárási kell alkalmazni, mintegy 14 főt javasoltak a pártból va-. ló törlésre. A PÁRTCSOPORTOK cél­tudatos tevékenysége tette; lehetővé, hogy a járási párt­bizottság végrehajtó bizott­sága által 1972. október 30- án kidolgozott és jóváha­gyott intézkedési tervnek megfelelően kezdjék meg es bonyolítsák le az év végi értékelő taggyűléseket. A kidolgozott intézkedési ter­vet 1972. november 5-ig va­lamennyi pártalapszervezet- hez eljuttattuk, összevont párttitkári értekezleten fel­készítettük az alapszerveze­tek vezetőit a feladatok vég­rehajtására, egységes értel­mezésére. A KB 1972. március 21-i, valamint a megyei párt-vb 1972. június 6-i határozata alapján kidolgozott reszort-

Next

/
Thumbnails
Contents