Népújság, 1973. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-23 / 45. szám

Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk Csehszlovákia huszonöt esztendeje P’EBRUÄR 25-ÉN lesz negyedszázada, hogy Cseh­szlovákiában a nép erői visszaszorították a támadó re­akciót és kikiáltották a dolgozók köztársaságát. Ezek­ben a napokban csehszlovák barátainknál ünnepi ese­mények egész sorozatával emlékeznek meg a történel­mi jelentőségű sorsfordulóról. A‘fővárosban a párt és a kormány vezető szemé­lyiségeinek jelenlétében leplezték le az otszág első munkás-elnöke, Klement Gottwald szobrát Az ünnep­ségsorozatra Prágába érkezett Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsá­gának főtitkára. „Joggal látjuk ebben a látogatásban — Írja a Rudé Právo, a CSKP központi lapja —, a Cseh­szlovák Kommunista Párt, és a Szovjetunió Kommu­nista Pártja, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és és a Szovjetunió közötti testvéri érzések és kapcsola­tok kifejeződését.” A MOSZKVAI PRAVDÁBAN dr. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára méltatja a februári fordulat ne­gyedszázados évfordulóját. „A szocializmus, mint új társadalmi rendszer, a gyakorlatban bizonyította be fölényét: megoldotta a cseh és szlovák nép történelmi fejlődésének alapvető gazdasági, politikai társadalmi nemzetközi és kulturális problémáit. Népünk ma ösz- szehasonlíthatatlanul jobban él, mint negyedszázaddal ezelőtt” —, állapította meg Gustáv Husák. Az ünnepségek valamennyi szónoka megemlékezik arról az alapvető fontosságú tényről, hogy a csehszlo­vák nép sikereinek legfontosabb biztosítéka a szocialis­ta Csehszlovákia helyes külpolitikai orientációja volt Ez a külpolitika, mint a Rudé Právó megállapítja, je­lentős mértékben elősegítette az ország nemzetközi helyzetének megszilárdítását és hozzájárult ahhoz, hogy Csehszlovákia kitörjön abból az elszigeteltségből, amelybe a nyugati reakció 1948-ban és 1968-ban pró­bálta juttatni. BARÁTAINKNÁL, szomszédainknál folynak az ünnepi megemlékezések. A negyedszázados évfordulón mi, magyarok is szívből köszöntjük a szocialista Cseh­szlovákiát és újabb nagy sikereket kívánunk a közös célért, vállvetve vívott harcban. '^>AAAA^*/VV\AAAAAA^AAA/WVAAA^AAA-NA^WNAAAAA/NAA>NAAA/VAAAAAA/V,VWVV\/S#* Kínai­amerikai közös közlemény Csütörtökön Pekingben és Washingtonban egyidejű­leg kínai—amerikai közös közleményt adtak ki Henry Kissingemek, az amerikai elnök nemzetbiztonsági fő­tanácsadójának február 15- től 19-ig, a kínai főváros­ban folytatott megbeszélé­seiről. Nixon elnök nemzetbizton­sági főtanácsadója a közös közlemény kiadásával egy­idejűleg Washingtonban megkezdte sajtóértekezletét, s azon az amerikai—kínai kapcsolatok alakulásával, va­lamint a Hanoiban és a Tokióban tett látogatásával kapcsolatos kérdésekre vá­laszolt. Genfi leszerelési értekezlet A genfi leszerelési értekez­let csütörtöki munkaülésén egyetlen küldött sem jelent­kezett szólásra, így a vita a jövő héten folytatódik. A leszerelési bizottság hetente két munkaülést tart. A Reuter tudósítója az ér­tekezlet köreiből úgy érte­sült, hogy az értekezletnek ebben a szakaszában a részt vevők valamiféle nyugati szerződésjavaslat beterjesz­tésére várnak a vegyi fegy­verek betiltása ügyében, mi­után a szocialista országok már tavaly márciusban elő­terjesztették a maguk ja­vaslatát. Ez utóbbit azonban — mint ismeretes — az amerikaiak és szövetségese­ik különböző ürügyekkel el­utasítják. Vlentianeban, a fővárosban lelkes diákok üdvözölték a laoszi tűzszünetet. (Néjújság- telefoto — AP—MTI—KS) A világ minden tájáról ér­kezett nagyszámú résztve­vővel, ünnepélyes keretek között, csütörtök délután megkezdődött Rámában a társadalmi erők vietnami szo­lidaritási világértekezlete. A tanácskozást a stockholmi Vietnam-konferencia és az olasz—vietnami szolidaritási bizottság határozta el és hívta össze — még decem­berben, amikor tetőfokán állt az amerikaiak utolsó bombázási hulláma Vietnam­ban. Időközben a tárgyalá­sok mégis sikeresen befeje­ződtek, aláírták a fegyver­szüneti egyezményeket. Viet­namban és Laoszban meg­kezdődött a béke helyreállí­tásának lassú, nehéz, de bizható folyamata. Ebben az új helyzetben a római Viet­nam-értekezlet módosította célkitűzését. Az új feladat: megszabni, milyen irányban tevékenykedjék az új körül­mények között az a hatal­mas nemzetközi szolidaritási mozgalom. Európa, Ázsia, Afrika, La- tin-Amerika, Ausztrália és Eszak-Atnerika mintegy hat­van országból érkeztek kül­döttségek társadalmi és köz­életi személyiségek, a szak- szervezeti, ifjúsági és nő­mozgalom, a kulturális élet képviselői. Hazánk közvéleményét, a vietnami népet támogató magyar szolidaritási mozgal­mat Is küldöttség képviseli az értekezleten. Vezetője Sarló» lstr>án országgyűlési képvise­lő, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának alelnöke. NYUGAT-BERLIN: A nyugat-berlini lakosok NDK-beli látogatása után járó vízumilletéket ezentúl is közpénzből fogják fizetni —, jelentette be Klaus Schütz kormányzó polgármester a városi képviselőtestület csütörtökön délután ' tartott ülésén. Schütz hozzáfűzte, hogy ez a döntés az NSZK kormányával és személy —7 szerint Brandt kancellárral folytatott megbeszélés alap- * ján született. LONDON: Peter Peterson volt ame­rikai kereskedelemügyi mi­niszter csütörtökön Londonba. érkezett. Peterson jelenleg Ni­xon elnök gazdasági és kel reskedelrhl ügyekben Illeté­kes különmegbfrott jóként járja a nyugat-európai fővá- rosokat, x Si jm a mm «Kseraa Irta : Stock János vezérőrnagy FEGfY’VERBARATUNKAT, az '55 esztendős szovjet had­sereget köszöntjük, amelynek •egész történelme egybefor­rott a szovjet hatalom fejlő­désével, annak védőpajzsa, s ma már —. fegyverbarátai­val együtt — az egész em­beriség békéjének és hala­dásának legfőbb biztosítéka. Tisztelettel adózunk azok emlékének, akik több mint íél évszázaddal ezelőtt vál­lalták és győzelemre vitték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ügyét, s először adtak leckét az imperialista agresszoroknak a fiatal szov_ jet hatalom erejéről. Alig három hónappal a forradalom győzelme után, 1918. január 23-án írta alá Lenin a Népbiztosok Taná­csának rendeletét a Vörös Hadsereg megszervezéséről. Néhány héttel megalakulása után a Vörös Hadsereg di­csőséggel kiállta a tűzpróbát: 1918. február 23-án Pszkov és Narva között visszaverte a német imperialista hadse­reg támadását. Ez a győze­lem február 23-át a szovjet hadsereg születésnapjává avatta. Az intervenciósok felett aratott győzelmet követően a párt és a szovjet kormány nagy figyelmet fordított a szovjet hadsereg harci szer­vezetének. fegyverzetének és káderállományának fej­lesztésére. létrejöttek azok a feltételek, amelyek lehe­tővé tették a korszerű had­tudományon alapuló hadse­reg kialakítását. 1973. február 23., péntek 1941. június 22-én a hit­leri Németország 125 korsze­rűen felszerelt hadosztállyal hitszegően rátört a Szovjet­unióra. A szovjet népnek és hadseregének az eddigi leg­nagyobb próbát, soha nem tapasztalt mérvű szenvedést kellett kiállnia, hogy meg­védje hazáját. A feledhetet­len hősiesség évei voltak ezek. A hősiesség, a bátor­ság, a szocialista hazaszere­tet örök példáiként marad­nak fenn az utódok számá­ra a háború kimenetelét el­döntő moszkvai, leningrádi és sztálingrádi csaták. A szovjet hadsereg har­cokban edzett csapatai kiűz­ték a fasisztákat a szovjet földről, országok sorát sza­badították föl, köztük hazán­kat, s végül saját barlang­jában semmisítették meg a fasiszta fenevadat. A MÁSODIK világháboini utón bonyolult világhelyzet alakult ki. Az imperialisták által indított hidegháború, a szocializmus, a Szovjetunió elleni hisztériahadjárat, a különböző támadó jellegű katonai szövetségek — köz­tük a NATO — létrehozá­sa, egyaránt szükségessé tet­te a szovjet haza, a szocia­lista országok, a haladó erők védelme érdekében a szovjet hadsereg további erősítését. Az SZKP gondoskodása és a szovjet nép hősies munká­ja nyomán a szovjet, hadse­reg ötvenöt évét a szünte­len fejlődés, a katonai erő­fölény kivívása és megőrzé­se jellemezte. A hadügy for­radalma nyomán számos vál­tozás következett be a szov­jet fegyveres erőknél, úi tartalommal gazdagodott a szovjet hadtudomány. Létre­hozták a hadászati rakéta­csapatokat, a korszerű köve­telményeknek megfelelően, megváltoztatták a fegyveres erők szervezeti felépítését. Továbbfejlesztették a kikép zés rendszerét, a nevelés módszereit. A szovjet hadászati raké­ták hatótávolsága, hatalmas erejű termonukleáris töltetei, nagy találati pontossága, to­vábbá mennyisége döntő szerepet játszik az agresszo- rok megfékezésében. A stra­tégiai alakulatok mellett for­radalmi fejlődésen mentek át a többi haderönemek, fegyvernemek is. A LÉGIERŐN belül meg­jelentek a legkorszerűbb szuperszonikus, több ren­deltetésű repülőgépek, va­dászrepülőgépek, közepes és stratégiai bombázók, külön­böző szállító repülőgépek és helikopterek. A szovjet lég­védelmi erők különleges lég­védelmi rakétákkal, a leg­nagyobb sebességű repülő- gépiek elleni harcra alkalmas technikával szerelték fel. A rakétaelhárító rakétarend­szer megalkotásának, harci szolgálatának ténye mély megdöbbenést váltott ki a nyugati katonai szakértők körében Ez a félelmetesen korszerű, komplexum bizto­sítja a légi- és kozmikus eszközök megsemmisítését, mielőtt azok még a cél kö­zelébe érnének. A szovjet szárazföldi had­erő korszerűsége első he­lyen áll a világon. A csapa­tokat a teljes gépesítés, az új automata fegyverek és a harci járművek tömege jel­lemzi. A tüzérség tűzerejét a hótraslklás nélküli löve- gek, a különböző típusú ra kétafegyverek és sorozatve­tők meghatványozták. Ma­nőverező képességük jelen­tősen megnövekedett. A lé- gidess/.antcsapatokat szer­vezetük és fegyverzetük al­kalmassá teszi arra, hogy nagyméretű hadászati harc­tevékenységben vegyenek részt. Megváltozott a helyzet a világtengereken is. A tenge­reken és óceánokon meg­jelentek a szovjet ha­ditengerészeti flotta leg­korszerűbb rakétákkal fel­szerelt atom-tengeralattjárói és a különböző osztályú fel­színi rakétahordozó hadiha­jói. Véglegesen megszűnt a világóceánokon és tengere­ken az imperialisták egyed­uralma. Születésnapján köszöntjük védelmi szervezetünk, a Varsói Szerződés fő erejét jelentő Szovjet Hadsereget*. A Varsói Szerződésben részt vevő szocialista országok né­pei jól tudják, mit jelent a Szovjetunió hadserege a védelmi szövetségnek: nél­küle nem lennénk képesek békénk és biztonságunk vé­lelmezésére! Felbecsülhetek len értékű számunkra a szovjet hadsereg minden ol­dalú tapasztalata, hatalmas iskolát jelentenek közös gya­korlataink, amelyeken együtt készülünk fel a szocialista közösség védelmére. Megnyugtató érzés minden békét akaró embernek, hogy a szovjet hadsereg a szocia­lista haza, a vllágbéke szi­lárd, bátor, jól képzett és felszerelt védelmezője, har­cosai határtalanul odaadóak a párt és a nép iránt, vilá­gosan látják és teljesítik ha­zafias és internacionalista kötelességeiket. SZÜLETÉSÉNEK 55. év­fordulóján forró testvéri szeretettel köszöntjük a harcokban edzett szovjet hadsereget, köszöntjük né­pünk felszabadítóit, szocia­lista építőmurkánk védel­me, biztonságunk legfőbb oszlopát, osztályszövetsége­seinket, köszöntjük legyőzhe­tetlen fegyverbarátainkat, akikkel vállvetve — a Varsói Szerződés baráti hadseregei­vel együtt — teljesítjük szent kötelességünket: a szocialista országok, a béke védelmét 1 LONDON: A londoni repülőtéren, az izraeli légitársaság belvárosi irodájánál, az izraeli nagy­követség és az izraeli diplo­maták lakosai körül meg­erősítették a rendőri fel­ügyeletet. A hatóságok attól félnek, hogy a Palesztinái ellenállók a Londonban mű­ködő izraelieken vagy intéz­ményeiken állnak bosszút a líbiai gép ellen elkövetett merénylet miatt. A brit pilóták országos szövetsége megdöbbenését és súlyos aggodalmát fejez­te ki. Az angol külügyminiszté­rium 24 órán belül második észrevételében azt javasolta, - hogy az ügyben kezdjenek „teljes és pártatlan vizsgá­latot”. MOSZKVA: Moszkvában csütörtökön szovjet—amerikai megálla­podásokat írtak alá az At­lanti. és a Csendes-óceánon, az Egyesült Államok partjai közelében történő halászat alapelveiről. BUKAREST: Nicolae Ceauseseu, a Ro­mán Kommunista Párt fő­titkára, az államtanács el­nöke csütörtökön fogadta Ivan Jakubovszkij marsall!, a Varsói Szerződéshez tar­tozó államok egyesített fegy­veres erőinek főparancsno­kát. Jakubovszkij marsall a Varsói Szeződés tagállamai hadseregeinek térképeken megtartott törzskari gyakor­latán vett részt Romániá­ban. MOSZKVA: A Lunohod 2. szovjet au­tomatikus holdjáiTnű elvé­gezte a második holdnappal idejére kitűzött programját. A holdkocsi a két holdnap­pal alatt összesen 11 0Ö7 mé­ter utat tett meg A holdjá­ró jelenlegi tartózkodási kör­zetében beköszöntött a már­cius 9-ifi tartó holdéjszaiíA, m »i V ietnam-értekezfet Rómában----- ------------------------------------------ ..................-w—> K ilövésre készítik a rakétát. (APN-foto — V. Szuhodolszhogo felv.)

Next

/
Thumbnails
Contents