Népújság, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-14 / 11. szám

í;.hogy szűkséges-e harminc méter is a korszc­rű technológiához, vagy sem? A kérdésben nem, és elsősorban nem a távolság a lényeg, amely más ese­tekben lehetne öt méter, vagy ötven is. A döntő az „is” szócska, amely ha fel nem merült volna a minap egy baráti beszélgetés kapcsán, e cikk sem született volna meg. Elöljáróban rögtön le kell szögeznem, hogy sók minden is szükségeltetik a korszerű munkaszer­vezéshez, témánk esetében azonban éppen a harminc méter az, amelyre semmi szükség nem volt, mint ahogyan az egy vizsgálat keretében be U bizonyult S az a lelemény, amely bebizonyította, hogy erre a háromszor tíz méterre nine« ö volt végül is a lényeg, , Ám lássuk hát a medvét. Aki e jellemző, bár korántsem idegtépőén Izgal­mas történetet elmesélte, az egyik nagyüzemünk ve­zető munkatársa, s mint ilyen nem keveset foglalko­zott és kényszerült is foglalkozni munkáján túl is, szakmája iránti vonzódásból is a koszerű munkaszer­vezés lehetőségeivel és titkaival egyaránt E foglalko­zás kapcsán, más szakemberek bevonásával az egyik és fontos üzemrészben, az ott dolgozóknak korrekt módon előre bejelentve ugyan, hogy tudományos vizs­gálat lesz, de az időpontot meg nem nevezve, e tudo­mányos vizsgálatot ipari tévékamerák segítségével el­végezték. He essék most saő s vizsgálat számos kísebh, vagy nagyobb jelentőségű megállapításairól, sz ezek­ből levonható is 3e is vont konzekvenciákról, g— csak most sró egy látszólag nem nagy ügyről, de amitől tőrténettlo.k mesélőjének agyában, ahogyan mondani ssokáA először ugyancsak felment a pumpa, A kamera ugyanis szí mutatta, hogy as egyik gép mellett dolgozó és nem is éppen gyenge szakmunkás, akinek tízese? apró munkadarabra másíélszáz (9 da­rab a megengedett selejtes — valesnii elmerülte*» ssaí a ®ép mellett, Jktt tudrlittty, hegy as sdsß «»Zy-tfh»«: ssssyt a adejtj«, Számolt a srateacnkAs a gép meüett, san ö- hogy a kamerák ügyelik és számoltak erek is. akiket azzal bízott meg a dolguk, hogy együtt stó- saaiho* ügyeljék a gép mellett dolgozót- vajas mi jös ki ® aagy számolásból Pompás dolog jött ki! Ho~ saoetaégy darab aelejt a tírarar darabbóL Ami még akkor1 te eüsnmésre méltó, ha a gép, amely e kitűnő eredmény elérésében segített a legjobb ^műfaján® fcaíűi valóban- precíz!ás gép !s vall Huszonnégy da= seb asíejt! Ha ötsüöe- ennyit estnél, akkce is beiül vgs a" megengedet' százalékon, egy dzad százalék I»» vaaéa, egy Síiét kár aszn érné még *¥><-»*■ hát még Uy.oi Mindenki megelégedetten esettintetó a kamerák mögött es igen, ez már dóö. Es a gép és as ember fókáiétól harmóniája. De mi az? Mit csinál ez az em­ber? Nem igaz, ez nem lehet igaz! A munkás, ott a gép mellett aki tudta, aki tisztában volt vele, hogy mennyi lehet a selejtje, fogta és a huszonnégy darab kaeatot belevágta a tjz.erer jó közé. Ott és szemre b- fcsaés nélkül a gép mellett és a kamerák s>-—ra> előtte Att hittem megőrüld. Hát ezt meg keS öLnl febségyeLni, legyilkolni és még a nevét is kitórüini a munkásállománybó! és ahol a neve volt, azt a helyet sóval kell íeihinteni. Még hozzáteszem: gondold meg, mibe került, amíg a huszonnégy darabot megtaláltuk a tízezer darabos exportszállítmány között De miért tehette? —- hangzott a szónok! kérdés a iám azért mégsem izgalmaktól mentes kis történetben, Valóban, miért? Hiszen, alig néhány méterre, nem több, mint har­mincra — tessék ügyelni! —, mindössze harminc mé­terre, ott volt az a tartály, ahová el vihette és bedob­hatta volna az inkriminált huszonegynéhány «elejtek De nem vitte! Hiába volt a modern gép, hiába az adott gyártmányra elejétől, végéig kidolgozott precíz és gyors, termelékeny és minőséget teremtő technoló­gia. Hiába! Mert egy lélektani tényezőt kifelejtettek: a munkás nem megy el harminc métert, hogy az ar­ra kijelölt tartályba bedobja a selejtjét Legalábbis egy jó részük nem megy el. És éppen az nem megy el, aki talán a legjobb, a iegelmélyültebb munkás, mert amikor az ember már összeolvad a gép ritmusá­val, egy nyavalyát fog harminc métert oda, harminc métert vissza slattyogni a meló közben. Persze, ha a gép mellett, vagy a munkás háta mö­gött lenne az ilyen selejtgyűjtő... Egyszóval: a leg­korszerűbb technológia sem pótolhatja a töprengő megfigyelést: milyen az ember, mi kell a munkás­nak. Ez a megfigyelő töprengés, az is nélkül újra, meg újra ki lehet válogatni a termelt tízezrekből a selejt huszonnégy eket. Más üzemekben is! Az élet más területén isi Ez utóbbi két megállapítás e sorok írójától ered, ehhez a mesél őnek semmi köze érte felelősséget vál­lalnia akkor sem kell, ha különben mélységesen egyetért vele ________ SASS EBVWt I Kétszer öt sor öt óránk van még inkább ne szólj csak hagyd Itt a mosolyod drága öt óránk van még az örökkévalóságra harsog a part gyöngyöket szűr az ég szitáján Te ott említ meg én fél ország közöttünk és hét ország remény H vZOtmoseé gff&rSSBSs kőrdneók, tzéüxmstr- volta rxÁJlfó* kőcsan- tok, hegycsúcsok, éles esipke- fodrai, Toronysziklák elöl kk szökő ezűstfényü Hízta for- sósok, napfényes tisztások, rétek, hegyi kaszálók. Srdó- kendős hegyek, vadregényes csöndes völgyek, széllel ffó, orgonáié rengetegek lge%, es, a Bükk! ^Minden szépség gek koronája? — így vallat­nak mindazok, akik. ismerik, akik valaha is megfordultak hangulatos, romantikus tó- join. A Bükk azonban nem* csak kirándulóhely, Sokak* vak kenyéradó munkahelye, sőt vannak olyanok eleiknek, élettere, lakóhelye is. Székét * hegyilakókat kerestük, ku­tatva és vallatva őket, hogyan telnek vajaik, hogyan éi* Kanyargós ende! ssűűtee kapaszkodunk autónkkal * hegy derekán feljebb, egyre feljebb. Az út két oldalán szép öreg tölgyesek, bükkö­sök A nagy sudár- fák, a hengeres, fényes, sima szál­fák, mint szürkéskék már- ványosziopok sorakoznak egymás mellett Aztán lassan elmaradnak az utat szegélye­ző, meztelen karokkal égnek nyúlánkazó fik, s befutunk a mészkőszirtekktó bástya- formájú ormokkal védett fel­legvárba — a Bükk-fensíkrau Itt már széles nagy fűmezőn haladunk, amelyet ezüstös fagy takar. Hagyjuk, hadd fusson a motor adta lendület­től gépkocsink. Azután ki­szállunk, s fülelünk, honnét, merről hallatszik munkazaj a fagylehelő alacsony égbolt alatt. Mélysár felől dong a fémdarázs, a motorfűrész hangja, arra vesszük hát az irányt Hatalmas tőbőr oldalában szertehevernek a ledöntött szálfák. A legallyalt törzse­ket traktorokkal, lovakkal vonszolják a domb aljába. Hossztolás után itt darabol­ják méretre s osztályozva rakják sarangokba. Teherau­tók karavánja hordja-szállít- ja le a hegyről ezután, hogy vonatszerelvényeken folytas­sák útjukat tovább a papir- és bútorgyárakba, a fagyárt­mány üzemekbe és a banyák­ba. Jámbor gally-tűzek égnek a domboldalban, füstöt sodor a szél a vágásból a hideg, ké- kellő levegőben. Vastag nad­rág, vattakabát az embere­ken. Van egy kis pihenő, Kó- rülállják az izzó faparazsa­kat a sarang mellett, fűtőz- nek, melegszenek. Barátságo- tu tógadjáft a kíjazőniésL Erdei emberek érdes tegygüü ssasüáss, mint a íaöott ía, erős és k®* meny. — VáSst gyulát kés» ■=*=■ As meg: én vagyok - *- kékellik te! egy tekintet a xúzmarás mmaMnIti »lói. Megismerem és nagy paro- lázás után összeölelkezünk, Éppen Ilyen tájban, öt esz­tendeje találkoztunk, Simon Menyhért, született Kovács Honka sorsát nyomozva. Csak pár mondat jutott neki az ak­kori riportban, pár mondat annak a hajdani legénynek, aki csengettyűs szánnal, mel­lig érő hóban hozta fel Csur­góra az ómassai bábaasszonyt, hogy Kovács Lajos erdéss gyermeke baj nélkül a világ­ra érkezzék. Azt a pár mon­datot kell kiegészíteni most iítea.., . . — negyvenhét éves vagyak =— mondja. — Amott, lenn a völgyben, Nagyvisnyón szü­lettem,' S azt mondhatom, hogy gyerekkorom éta éle­tem az erdő. Csak egy beírás van az én munkakönyvem­ben és nem is les abba több soha, amíg élek, 1946-ban keltezték azt a bejegyzést, később szakiskolát végeztem és 1951-ben lettem képesített erdész. Kerek tizenöt eszten­deje, 1957-től élek itt a be­gyen. Váltót Gyulának a volt három erdészeti kerületben a íatermelés irányítása a fel­adata. öt brigád van a keze alatt, ebből négy szuperzetor- ral, egy pedig lófogattal vég­zi a munkát. — Nem leányálom ez a mi életünk. Régóta kínoz en­gem is a szakmai betegség, az ízület. Mert nagy szellós műhely a mi munkahelyünk, az erdő. Nincs ajtaja, nincs ablaka, nincs teteje, mégis dolgozni kell benne. A ta­vaszt és a nyarat szeretem. Am a sáros, lucskos, havas idő nagyon megviseli és el­koptatja az embert, ősszel és télen, egész nap kint a nagy hidegen, a szabad ég alatt, ez igazán nem irigylésre méltó. Hiába mozog az ember, csak fázik. Aztán a sok gyaloglás se tesz jót egy idő után Éven­te vendégei vagyunk a haj- dúszoboszlói és a gyulai für­dőknek. Egy-egy ilyen „ge­nerálozás” után teljesen yyiffff f fi fry ij 1 gV pé kSrffl $fe m M8;* * Vágástérben W.raw elül * munkazaj. Az emberek mind s tűz köré húzódnak. A fa­parázs melegén szalonnát esurdíianak kenyérre, s hagy­mát, kolbászt kanyarítva mellé, csendben falatoznák, Válint Gyula elköszön embe­reitől, autóba széliünk, s út- taiaa utakon, iák között ka­nyarogva^ közelítjük Csúf* gót A Bálvány esűcaa alatt, szép völgygödörbea — Csur­gó, Itt az a hás, ahol annak idején, 23 éve, a filmen Si­mon Menyhértnek elkeresz­telt Kovács Ilonka világra ér­kezett. Ennek a háznak mai gazdája Válint Gyula; as a hajdani legény, aki esengety- tyűs szánnal hozta fel a hegyre as ómassai bábaasz- ezonyt Sötét fenyőerdő foltja alatt sárgállik a bár, kerítéssel, ve­randái ámbitussai, kutyák­kal és aprított fával a hás végiben. Az autózógásra, kutyauga­tásra elénk siet Jolánka. az erdészház derűs-mosolygós asszonya. Szét ».»"i tekinthe­tünk, máris tessékel befelé. S közben szabadkozik, ne nézzünk nagyon szét, mert odabenn szörnyű a felfordu­lás. A szörnyű felfordulás persze nem igaz, hiszen a lakásban mindenütt gondos tisztaság van, mint a patiká­ban, — Két disznót öltünk teg­nap — mondja. — A munka nagy dologja még hátra van. Fürgén perdül-fordul, s máris előttünk a terülj-asz­talkám, finom sültekkel, zsí­ros falatokkal, jóízű savanyú­sággal. És nem lehet semmi szabadkozó«, enni keli. Aztán aranyszínű bort kor­tyolgatva, a disznótor nélküli hétkönapokról, az itt elszállt tizenöt esztendőről beszélge­tünk. — Mióta a villanyunk megvan semmi panaszunk, úgy élünk itt a vadonban, mint akármelyik városi csa­lád. Van a lakásban víz, te­levízió. Azelőtt csak telepes­rádiónk volt, s emellett az újságok meg a könyvek je­lentették a szórakozást, a kapcsolatot a távoli világgal. Ülünk a vadásziakban. S én elképzelem, amint a szél­ben, hóviharban, a televízió­antennán bcszökik a kis haj­lékba az emberi szellem és fölmelegíti a vadonban élő családot. — Látjuk itt a szobánkban a messzi vizeket, a pálmás tengerpartokat. És látjuk a 6ok-sok filmet, színdarabot ^undent tudunk a világot*. — A szomszédok? — Házom erdész család fi Itt a hegyen. A legközelebbi szomszéd hozzánk hét kilo­méternyire van. Ritkán ta­lálkozunk, csak jelesebb ün­nepekkor keressük fel egy­mást Azért mégis minden­nap beszélgetünk. Itt van kéz­nél a házi telefon és íelcsor- getjük egymást Tudjuk kS mit főz, s ha valamelyikünk bevásárlásra indul, megkér­dezi a szomszédot is, mir« van azükség, kéU-e hozni valamit. " . — És mibe tart egy-egy be­vásárlás? — Mindenből sok keü, hogy jő ideig kitartson. Lisztből, cukorból kell a legtöbb. Egy- egy alkalommal legalább fél- mázsát vásárolunk ebből, ab- bóL Eh aztán eltart fél esz­tendeig. Tej, tojás akad a háznál is, hiszen jószágtar- tők vagyunk, — S ha betegség toppan a házba? •— Messze az orvos, de van a házban minden szükséges gyógyszerünk, Mikor az epémmel bajlódtam, férjem volt as én háziorvosom. Nemegyszer ő adta be a görcsoldó injekciót Ha meg olyan baj adódik*, telefonon a mentő is elérhető. Nincs már az az idő, mint Kovács Ilonka születésekor, 1949- ben. Akkor telefonálni is Hármaskútra kellett menni. Kovács Ilonka, Simon Menyhért.. Vallatom Válint erdészt hogyan is volt az az eset huszonhárom esztende­je. — Hármaskútról én men­tem el ömassára a bábaasz- szonyért és csengettyűs szán­kóval ide is hoztam... Cáak ennyit mond. A lé­nyeget, a legszükségesebbet. Felesleges dolgokról Válint Gyula nem beszéL ... Lassan alkonyul, el­tompulnak a fények és az árnyékok lassan egybefoly­nak a sötétséggel. Csak az esti szél kószál odakinn, zúgatva a fenyők tűlevélkéit A csurgói erdészlakban Válint Gyula és felesége letakarítja a vacso­ra! asztalt, artán a televízió elé telepszenek. — Jaj, fiam — fordul fér­jéhez Jolánka asszony. — Majd elfelejtettem mondani: írt a gyerek, hogy a hét vé­gén hazaugrik. A „gyerek” húsz éves és dekoratőr, kirakatren ;e.,ö lent a Bükk lábánál, Miskol­con. Paíaky Dezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents