Népújság, 1973. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-28 / 23. szám

n komputer válaszol

¥

A Stanford Egyetem kota- MtaUMtébeB i tudósok és » ko« stank török egy csoportja • közelmúltban látott honé egy olyan elektronikus számítógép kidolgozásához, amely alkalmas lesz arra, hogy Tálaszoljon, a programozók által félteit kérdésekre,

A konstruktőrök, hogy megkönnyítsék maguknak eat a feladatot, elhatároztak, hogy mindössze ezer szót tartalmazó »szótári" adományoznak a gépnek. Ahhoz, hogy a gép megértse a kérdést és válaszolni tudjon rá. esnpán as általa ismert szavakból, még aa la szükséges volt, hogy a mondat felépítése megfeleljen as angol nyelv szabályainak és, hogy a mondat feltétlenül fértlszajból hangozzék eL

Dr, Bertram Rafael, a mesterséges agy programvezetője (ennek a programnak as alapján tervezik meg a gépet) kijelentette, hogy a női beszédhangok fonetikai jellemzői mások és as automata nehezebben tudja megérteni a nők beszédét. A nők jogaiért küzdő harc ligájának helyi tagozata természetesen azonnal tiltakozott es ellen as állítás ellen,

r

A zene mint gyógymód

Mflánőhan ezlmpozlont rendeztek a zenének az egészségre való hatásáról. Az utóbbi időben világszerte nagy érdeklődést mutatnak a zene mint gyógymód iránt Különösen jelentős szerepet tulajdonítotanak a zenének a neuró-pszichikai és pszichoszomatikus betegségek terén.

Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy bizonyos esetekben (beat-zenekarok esetében) a zene kifejezetten kár- ros hatást gyakorolhat a hal- lészervekre, Előfordulhat hogy egy-egy táncmulatság alkalmával magasabb decibelszlnt alakul ki, mint egy

zajos gyári műhelyben.

De térjünk vissza a zene Jótékony hatására. Az utóbbi időben komoly formában foglalkoznak a zene fiziológiai, nevezetesen a szívverés ritmusára, a vérnyomásra, az anyagcserére, a légzés kialakulására és a vérkép összetételére gyakorolt hatásával, Michiganben speciális tanfolyamot indítottak azok szamára, akik az egyes kórházakon belül a zene terápiái alkalmazásával foglalkoznak. A szovjet Behtyerjov professzor, a tudományos akadémia tagja felvetette a gondolatot

* I— I. in ni I...ff i iBíIim m.i.nrfi, inJin.i

nogf senererapias mWaCTH, kell alapítani a Szovjetunióban.

Amerikában a kansari

egyetemen nemrégiben kimutatták, hogy erős és folyamatos hanghatások következtében a gyomornyálkahártyát ellátó véredények úgy összehúzódhatnak, hogy, a nyálkahártya egyes részein vérpangás állhat elő. Ennek következtében annyira meggyengül a gyomornyálkahártya védekező képessége, hogy sokkal könnyebben léphet fel a gyomorfekély. Ezzel szem- i ben a kellemes, halk zene gyomorfekély-megelőző hatású lehet

Élni

mindig

életveszélyes

Az egyesült államokbeli Santa Monicaban F.verard Oates aranyérmet és elismerő oklevelet kapott abból az alkalomból, hogy nyolcszázezer kilométert vezetett gépkocsiján baleset nélkül. Mindkét kitüntetést a kórházban nyújtották át ahol Gates láb- töréssel feküdt A balesetet aa okozta, hogy Gates kipróbálta négyéves unokaöccsének rollerét

Egy klasszikus szerb regény magyarul

(3akov ígnjatovic: Örök vőlegény)

A szerb irodalom XIX. századi jelesének, Jakov Ignja- tovicnak 150. születésnapját ünnepelte a délszláv és a magyar irodalomtudomány a múlt év decemberében. Már néhány héttel a jeles dátum (december 8.) előtt irodalomtörténészek, szerbek, horvátok és magyarok, tudós tanácskozáson méltatták — Szentendrén és Budapestért — Szentendre szülöttjének munkásságát, akinek életműve az egykorú magyarországi valóságnak is fontos tükrözője.

ígnjatovic Respektus Vásza c. regénye már több mint negyedszázada olvasható magyar nyelven, benne a magyar szabadságharc eseményei elevenednek meg egy szerb honvédhuszár élettörténetének-sorsának keretében. Nein volt elérhető viszont mindmáig magyaml a legjobb Ign- jatovíc-regény, az örök vőlegény című, amely pedig a szerb kritikai realista próza egyik szép és maradandó műve, ráadásul magyar vonatkozásokban is gazdag: benne „a múlt század derekának szentendrei társadalmát” ábrázolja az író. Azét a városét, amelyet a Jókait ismerő magyar olvasók nem kisebb regényből, mint a Rab Ráby-ból is ismernek. Már ez a tény is felkeltheti érdeklődésünket a Csuka Zoltán tolmácsolásában most megjelent Ignjato- vic-mű, az Örök vőlegény iránt

A nemzedéki problémát vizsgáló regény cselekmértye a múlt század elején indul, az 1810-es évek kezdetén, s a szorgalmas U.-városi kereskedő, Sofronije Kiric úr anyagi gyarapodását felemelkedését mutatja be. Sóira úr egyébként a „Bonaparte-háborúk idején tollasodott meg”, aztán 1812-ben Lengyelországba indult egy nagyobb kereskedelmi vállalkozás lebonyolítására. A cél nyilvánvaló: a vagyon további gyarapításit, mert hiszen Sofronije úr gondol a jövőre is, gyermekei jövőjére, akiket nagy szeretettel övez, s azt szeretné, ha ők folytatnák munkáját

— családi örökségként —, öreg napjaiban és halála után. A két részre tagolható regényből viszont az derül ki, hogy a második nemzedék tagjai, Sofronije ur két fia, Pera és Sami ka nemigen mutat hajlandóságot a józan polgári életre, a nagyobbik, Pera elzüllik, Samika pedig majd csak élvezője, de nem gyarapítója lesz az apa által összegyűjtött vagyonnak. Pera részeges, zülött hajósok, kalandorok társaságába kerül, egy alkalommal apjára is rátámad durván (megkötözi, és így akarja zsarolni, mert az nem akar több pénzt adni neki.) Samikát „fiskálisnak” szánják, el is végzi a jogot, de a jogászkodás, azaz az ügyvédi gyakorlat nemigen ízlik neki. .Jobban érzi magát a nők társaságában, s a peres ügyek helyett szívesebben foglalkozik a divattal, tánccal, szórakozással. Apja utolsó óhajtása

— ha már nagyobbik fia semmire se vitte —, hogy Samika tisztességgel megnősüljön, és így kezdjen elfogadható és a jövőjét is biztosító életformát. Hiábá: Samika mindig csak a vőlegénységig jut, annyira, hogy még hetven éves korában is ő U. városka örök vőlegénye. Ha egy lány pártában maradt és mindenképp férjhez szeretne menni, úgy előbb Samika menyasszonya lesz, aki aztán egészen bizonyosan férjhez is adja „mátkáját” rövid időn belük

A regény lapjain persze nem csupán a jelzett szereplőket Ismerjük meg. ígnjatovic mesteri módon kelti életre a múlt század elejének kis Duna-parti városát: Szentendrét, s vele a századelő biedermeier légkörét, az emberek, a kisvárosi polgárság életformáját, egy olyan világot, amely — valljuk meg —, egy kicsit hiányzik az egykorú magyar prózából, vagy ha benne van, akkor nem hiteles rajzolattal. S ha még hozzátesszük, hogy Ignjato- vic egy másik műve, a Vérünket nemzetünkért című még Eger 1552-es ostromához is eljuttatja hőseit, úgy fokozottabb szeretettel ajánljuk olvasóinknak a most megjelent Örök vőlegényt..,

Lőkös István

M

int kisfiú, szűk világomból egy napon a városba csöppentem. Lenyűgöző látvány volt a nyüzsgő utca, még inkább Tóni bácsi hatalmas kőháza. Otthon a faluban ugyanis vályogból készültek a házak. Addig nem láttam másmilyet; meg Tóni bácsit sem ismertem, pedig a nagybácsikéin volt

Kilencvenedik születésnapját ünnepelte éppen, ezért gyűlt össze nála a rokonság. Anya sem sajnálta az útiköltséget. Megéri, mondta, hisz Tóni bácsi gazdag, és az volt a kívánsága, hogy engem is elvigyen hozzá.

Emmi néniék gondozták, amiért lakást kaptak tőle, bár nem a kőházban, csak az udvar végében, hátul, de ez a kisebb ház is cseréptetős volt. A miénket pedig csak nád fedte.

Szép kerten haladtunk át — csupa virág, meg rózsalugas — ahogy felvonultunk Tóni bácsi köszöntésére. Nagy házának csupán egyetlen szobácskáját lakta, a másik kettőt lezárta.

— Vén zsugori — panaszkodott Emmi néni anyának. — A lomjai fontosabbak neki, mint a mi kényelmünk.

A csiszolt, piros téglafalak, meg az eresz szegélyén végigfutó fényes esőcsatorna megdobogtatta szívemet. Ezt mind én öröklöm majd Icával! Anya már kiszámította, mennyi lesz ez pénzben ...

Az első meleg, rokoni perceknek én voltam a hőse. Tóni bácsi merengve nézett egy darabig, s amikor megszólalt, apára emlékezett.

Anya megkérdezte, mivel tölti napjait, nem unatkozik-e nagyon egyedül. Soha, felelte Tóni bácsi, Aztán füzetet szedett elő a fiókból, s eldicsekedett, hogy harminc esztendeje minden nap beleírja az időjárást; a napsütést, a szelet, meg a felhőket.

Korán búcsút vettünk, mert senki sem akart Tóm bácsi térDékány Kálmán:

KUKKANTÓ

N

bére leírni Amikor rám került a

sor, így szólt:

— Andrist még hagyjátok itt.

Anya csaknem egyszerre kiáltotta Emmi nénivel:

— Szívesen, drága Tóni bácsi! Nagyon örülünk, Tóni bácsi.

Ketten maradtunk. Tóni bácsi megint rám hunyorított, dörmö- gött valamit és a szekrényhez csoszogott Hosszúkás fadobozzal • kezében tért vissza az asztalhoz.

— Várj, csak, mutatok neked valami szépet. — Rejtélyesen mosolygott ahogy Kinyitotta a doboz fedelét — Ilyet még nem láttál, az biztos...

Megilletődve várakoztam. Csipa fül és szem voltam.

agybácsikám ugyan közönségesen csak kukkantónak nevezte, pedig valójában igazi varázsdoboz volt Két apró ablakszemmel, sínen tologatható kerettel. Abba tette a képeket Előbb ő nézett bele.

— Így ni — mondta és igazított rajta. — Most te következet

Nem kép volt az, amit láttam, hanem valódi táj. Hegy, csillogó bércek, a magasban sas kering. Magam is benne voltam a tájban, szinte arcomon éreztem a levegő áramlását.

— Na, hogy tetszik? — tudakolt

ta nagybácsikéin.

— Gyönyörű! — lelkendeztem.

— A Stáyer-alpok! — mondta, — Ott is jártam, vándorlegény koromban.

A dobozzal beutaztuk a nagyvilágot, rónákat, folyókat, tengereket. Mintha hónapok teltek volna el közbeni

Megígérve, teli sóvárgó áhítattal bámultam Tóni bácsira. Elfelejtettem a kőházat, a kertet, as ezüst pénztől csillogó holt Tiszát. Egyedül a varázsdobozra vágytam, s úgy megkívántam, hogy sajgott a mellem, elfulladt a lélegzetem. Hátha... hátha nekem szánta, reménykedtem egészen addig a pillanatig, amíg be nem zárta a szekrénybe.

Ettől kezdve arra számítottam, ha összebarátkozom Tóni bácsival, majd csak elszánja magát az ajándékozásra. Már-már láttam magam játszópajtásaim gyűrűjében, ahogy közrefognak és kikérdeznek: milyen a város, mi minden van ott?

Ekkor előveszem táskámból a játékot Kérdezik: „,Ez mi?” „Közönségesen csak kukkantó — felelem és a szemük elé tartom. — De igazában varázsdoboz.” Megcsodálják, nem akarják abbahagyni a kukucskálást Elfogom irigy pillantásukat „Hol szerezted?” — kérdik. mA városban” — felelem. „Boltban V

„Nem. Tóni bácsitól kaptam. Boltban nem árulják.”

„Sehol?”

„.SehoL”

„Valahol csak kapni?”

„Nincs több, csak ez az egy* „Sehol a világon?”

„Hát persze — bizonygatom. — Tóni bácsinak Is csak ez az egy volt, de nekem adta. Neki nem kell, úgysem sokáig él már. Kilencven éves.”

jEs ha te meghal*?, kié lesz?” vßn nem halok meg. Akié a re- sázsdoboz, az örökké él.”

„Azt mondtad, a nagybácsid

meghal.”

„Igen, mert nekem adta. Ezentúl mindig az enyém lesz és én soha nem halok meg. Értitek már?"

Nagybácsikén»« mindennap.

meglátogattam, s 8 megtanított a kukkantó kezelésére, • megengedte, hogy önállóan használjam.. Közben újságot olvasott, drótkeretes pápaszemmeL De észrevettem, hogy Időnként kiles az újságból, engem figyeL Néha odaszólt:

— Meséld el, mit látsz?

— Egy nagy fehér hajó úszik a tengeren — válaszoltam. — Füstölög a kéménye. A hajó körül fehér madarak röpködnek, némelyik közülük bukva rászáll a hullámokra.

— Sirályok — mondta Tóni bácsi- — Így hívják azokat a madarakat Mindig elkísérik a hajókat Olyan hajón utaztam egyszer vándorló koromban, a dalmát vizeken. Tudod te, mi az a vándorló korszak?

Nem tudtam, csak emlékeztem rá, hogy ezt már máskor is említette. Régen az volt a szokás, mesélte Tóni bácsi, hogy mielőtt egy iparoslegény mestervizsgát tett, nekivágott a világnak.

Bizony igy volt ö szíjgyártó és kötélverő mester lett Kétszeres mester.

— Máskor így szólt:

— Megmondjam milyen idő volt amikor halálodon voltál?

Tágra nyitottam a szemem: a halálomon?

— Ezt se tadtad?

Feleletül a fejemet ráztam.

— Bizony, hajszál híján meghaltál egyszer, hároméves korodban, Hanem a szervezeted megbirkózott a krízissel, az első halál erejével. Mert tudod, kis Andris, e* az első halál olyan próbaféle, meg sem adatik mindenkinek, hogy résre legyen benne. De akinek megadatik, és ki is állja a próbát ahhoz később, felnőtt korában már csak félve mer közeledni a halál

... Az utolsó napra ébredtem a vendégségben. Amikor Tóni bácsihoz bementem, a varázsdoboz már

ott volt az asztalon.

— Gyere — mondta. Még sok mindent nem láttál itt

Bevezetett a szobákba. Az elsőben voltak azok az eszközök, és készségek, amelyekkel a mesterségét űzte.

A második szoba, akár egy kiállítási terem. Benne Tóni bácsi gyártmányainak egy-egy példánya. Köztük, egy külön falon azok a bizonyos lószerszámok, Tóni bácsi mesterműve, amivel három esztendei vándorlása után a nagy titulust elnyerte. Szíjakon, hevedereken csak úgy csillogtak a rézveretek. Minden egyes darabjának volt valami ékessége.

— „,Még a király fogatához Is elkelne” — idézte nagybácsikéin a vizsgáztató testület elismerését.

Tüzelt a türelmetlenség, hogy visszamenjünk a varázsdobozhoz.

Ám most nagybácsiként nem engedett hozzányúlni, ő maga hozta működésbe. Talán mert utoljára játszik vele, gondoltam. Sóvár, mohó reménykedéssel lestem minden mozdulatát. Mintha búcsúzna tőle. Kezem oldódik, elszabadul és már nyújtom érte.

Tóni bácsi megremegett. Furcsán tűzött rám a szeme. Szinte szúrt a tekintete.

— Hogyisne! — mondta. — Még ezt is? Kapzsi kölyök. Tudd meg, soha! — és elzárta a varázsdobozt a szekrénybe.

Aztán már csak a végrendeletben reménykedtem.

S

okáig élt még nagybácsikéin, de nem láttam többet Százegy éves korában halt meg. Fiatalember lettem közben, érettségi bizonyítvánnyal a zsebemben.

„Ég veletek! — írta a záradékban örökhagyónk. — Osztozzatok a hulladékon, úgyis erre vártatok rég. Az igazit — a játékot —, amit fiatal kézzel magam fabrikáltam, tegyétek mellém a koporsóba. Ez nekem elég. Ó ha felnő, megbocsát majd nekem. Nemsokára mindnyájan elfeledtek —, ti bennetek hamar meghalok, ö nem felejt el soha. A vágyaim őbenne tovább élnek...

Jó reggelt, tízezer méter magasba«.

^ (Foto: Zeit lm Bild.»