Népújság, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-07 / 288. szám

! Szerda esti külpolitikai kommentárunk Mustársárga plüssf'otelek l)J TANÁCSTERMET avattak a NATO brüsszeli székhazában, az Atlanti Szövetség szerdán megnyílt há­romnapos miniszteri tanácsülésén. Egy nappal koráb­ban .bemutatták a sajtónak. Ebből tudjuk, hogy bár az : épület kívülről barakszerű, ablaktalan, komor feketére festett, belül azonban szép az új tanácsterem, kényel­mes és modern, süppedő szőnyegekkel, káprázatos fényt árasztó rejtett Világítóberendezésekkel, mustársárga színű plüssfotelekkel. Mért állítólag ez mutat a legjob­ban a színes televízió képernyőjén. S úgy látszik: a NATO most sókat ad „arculatára”, publicitására, „ma­gyarul”: reklámjára. Legalább a külsőségekben. Talán azért, hogy a tó- nézők millióinak gondolatait ez a szinpómpás látvány vonja el a lényegtől. Mert azzal nincs sók dicsekedni való, azon nincs nagy reklámozni váló. A NATO-álla- mok polgárainak egy része azért, feltehetően, a mus­társárga plüssfótelek Vónzó látványát szemléivé is meg­kérdezi: miért a NATO katonai erősítése szerepéi a na­pirendben ? Éppén most, amikor az egész világon, de különösén Európában enyhülési Íólyartíát mégy végbe. A NATÓ-ófszágök közül különösén Anglia közvéle­ménye háborog. Bejelentették ugyanis, hogy London jö­vőre 5 százalékkal növeli katonai költségvetését. Tér és idő iróniája, mutat rá több angól láp, hogy ez a beje­lentés és a brüsszeli döntés éppen Helsinkivel és — a NATO-nak a csapatcsökkentésekre vonatkozó tárgyalási ajánlatával esik egybe. Figyelemre méltó viszont a francia állásfoglalás. Míchel Debré francia hadügyminiszter a Nyugat-európai Unió közgyűlésén leszögezte: Franciaország kitart eddigi katonapolitikai koncepciója mellett. A szerda a hadügyminiszterek napja volt (Debré mellett Izland képviselője is hiányzott, mert a szigetnek nincs hadseregé). Csütörtökön már teljes NATO-ülés lesz, a külügyminiszterek foglalják el á mustársárga plüssfoteleket. Hír szerint ők már könkrét európai prob­lémákról tárgyalnak majd: a két német állam alapszer­ződéséről, az új SALT-f ordulóról, a helsinki tanácsko­zás eddigi eredményeirőL _ Sőt, úgy hírlik, foglalkoznak 5 Leonyid Brezsnyev budapesti beszédének azzal a részé- < l vei is. amely a fegyveres erők és a fegyverzet csökken- ^ léséről Szóló tárgyalások megkezdését érintette. VAJON, ha pozitiven kívánnak reagálni rá, miképp k egyeztetik össze a NATO katonai kiadásainak növelé­i sével? ' Ha délelőtt folytatódik a helsinki tanácskozó«» A finn nemzeti ünnep miatf szerdán nem tartott ülést Helsinkiben az Euró­pai Biztonsági és Együttmű­ködési Konferencia előkészí­tésével foglalkozó nagyköve­ti tanácskozás. A legköze­lebbi ülés csütörtökön dél­előtt lesz. A harmadik hetébe lépő tanácskozáson befejezték az általáhos politikai vitát, amelyben mind a harminc­négy résztvevő ország kép­viselője felszólalt. A megfi­gyelők szerint az általános vita figyelemre méltó tanul­sága az, hogy valamennyi felszólalás rendkívül mérsé- ' kelt, túlnyomó részt konst­ruktív hangnemben hangzott el. Szemmel látható az a tö­rekvés, hogy az európai or­szágok képviselői valamilyen formában megegyezésre jus­sanak a biztonsági konferen­ciával kapcsolatban, s ezért azok a vitás kérdések, ame­lyek eddig megoldatlanok, nem tűnnek áthidalhatatlan­nak — hangsúlyozzák politi­kai megfigyelőik. Kizel-ketefi vita az EiSZ-ben Kedden este további fel­szólalások hangzottak el az ENSZ-közgyűlés közel-kele­ti vitájában. Jakóv Malik külügymi­niszter-helyettes, a Szovjet­unió állandó ENSZ-képvise- lője a szónoki emelvényről igen határozott formában kö­vetelt hatékony lépéseket az izraeli agresszor megfékezé­se és a válság tartós, békés rendezése végett. A Szov­jetunió — hangzotatta — fenntartás nélkül támogatja az arab államok. igazságos követeléseit, amelyek kö­zéppontjában a konfliktus békés, politikai megoldását biztosító 242. számú BT-ha- tárözat mielőbbi végrehajtá­sa áll. Erőteljes szavakkal bélye­gezte meg a szovjet fődele­gátus a nemzetközi imperia­lizmus és cionizmus Izrael­nek nyújtott politikai és ka­tonai támogatását. Az ag- resszor „fedezése”, amely a Biztonsági Tanács hatékony határozatainak az Egyesült Államok részéről történő bojkottálásában Is kifejező­dik, egyértelmű bátorítás az agresszornak brutális ter­jeszkedő politikája folytatá­sára. Malik a békés rendezés alapvető feltételének minő­sítette az agresszió befejezé­sét, az arab területek teljes kiürítését, minden területi követelés feladását, továbbá azt, hogy Izrael ismerje el valamennyi állam szuverén jogait, területi integritását. Kulaga lengyel ENSZ- nagykövet hangoztatta, hogy a világszervezetnek, ha lépé­seket tesz az agresszor el­len, minden esetben az ide­gen területek erőszakos be­kebelezésének elfogadhatat­lansága, valamint az erő­szakpolitika eredményeinek türhetetlensége elveiből kell kiindulnia. Az ENSZ-nek — mondotta — kötelessége, hogy az agresszióik áldoza­tait megvédje. Huang Hua kínai ENSZ- fődelegátus a közgyűlés szó­noki emelvényét ez alkalom­mal is durva szovjetellenes kirohanásokra használta fel. Azt állította, hogy az Egye­sült Államok nyüt, a Szov­jetunió pedig „leplezett” tá­mogatásban részesíti Izraelt. Átadta megbízólevelét a Líbiai Arab Köztársaság első magyarországi nagykövete Losoncai Pál, a . Népköz- társaság Elnöiki Tanácsának elnöke szerdán fogadta Ez- zedin A. Mahmoud Al-Gha- damsi rendkívüli és megha­talmazott nagykövetet, a Lí­biai Arab Köztársaság első Világtükör ISZMAIL TÁBORNOK LÍBIÁBAN Ahmed Iszmail tábornok egyiptomi had ü gymin iszter delegáció elén Líbiába uta­zott — közölte kedden a kai­rói rádió. Iszmail a múlt hó­napban az Arab Köztársasá­gok Szövetségének harmadik tagországában, Szíriában járt, s így most befejeződik szem­léül ja. mindhárom állam fegyveres erőinél . amelyek­nek — formailag — ő a fő- parancsnoka (VPU KEGYELEM Sir Paul Hősinek, ausztrál főkormányzó szerdán ke­gyelemben részesített hét, hadkötelezettségének eleget nem tévő elítéltet, A most hatalomra jutott munkáspárt szóvivője közölte, hogy az illetőket haladéktalanul sza­badon bocsátják. Mint isme­retes a munkáspárt választá­si programjában elítélte a behívásos rendszerű katonai szolgálatot, amely az előző kormány hivatali ténykedé­sének idején kötelez» formá­ban kiterjedt a vietnami há­borúra is. (Reuter) ÍTÉLET A salvadori fővárosiban ítéletet hirdettek a kudarcot vallott március 25-i katonai puccs vezetői fölött. Benjá­min Meija ezredest, a láza­dás katonai vezetőjét 25 év­re, Rafael Regest, a polgári szárny vezetőjét 15 évi bör­tönbüntetésre ítélték — mindkettő j ükét távollétük­ben. Meija és Reyes Argen­tínában él. (AFP) PRÓBAREPÜLÉS KÖZBEN... Az .egyiptomi' légitársaság egy Boeing:—707 mintájú gé­pe kedden, Kairótól délre, Berü Szuéif közelében, pró­barepülés közben lezuhant. A fedélzeten a szerencsétlen­ség pillanatában három pi­lóta és három technikus tar­tózkodott. A katasztrófát egyikük sem élte túl. (MTI) J: 1972. december csütörtök Dél-vietnami hazafiak fegyverténye Nagyszerű fegyvertényt hajtottak végre szerdán haj­nalban, a dél-vietnamj népi felszabadító erők. Több mint félszáz rakétájuk és aknájuk csapódott be a dél-vietnami főváros elsősorban katonai célokra használt repülőteré­re, a Tan Som Nhut-i légi­kikötőbe. Több amerikai és saigoni katona meghalt, illet­ve megsebesült, számos re­pülőgép súlyosan megrongá­lódott, egy nagy üzemanyag­raktár felrobbant és lángba- borult. A repülőtéri létesít­mények egész sora dőlt rom­ba. Tan Som Nhut az ameri­kaiak és saigoni szövetsége­seik legnagyobb dél-vietna­mii légitámaszpontja A háza­son — nyugati hírügynöksé­gi jelentések szerint — leg­kevesebb 6000 amerikai szol­gál, 1968 óta ez volt a dél­vietnami hazafiak legheve­sebb támadása e katonai ob­jektum ellen. A szerda reggeli hadíje- lentésekből kitűnik, hogy az elmúlt 24 óráiban Del-Viet­nam egész területén felélén­kült a forradalmi erők tevé­kenysége. Saigoni források szerint a hazafiak mintegy 80 összehangolt gyalogsági és tüzérségi támadást hajtottak végre a Thieu-rezsiim külön­böző bázisai és katonai tá­maszpontjai ellen. Növelik a hadikiadásokat Tanácskoznak a NATö-hadfigyminiszterek A NATO brüsszeli központjában szerdán délelőtt ösz- szeült 14 NATO-tagország hadügyminisztere, hogy megvi­tassa a tervezett haderőcsökkentési tárgyalások kérdéseit és az 1973-ra szóló katonai programot Kedd este a tíz európai tagország hadügyminisztereit tömörítő úgynevezett Euro-csoport úgy döntött, hogy más­fél millió dollárral növeli a NATO 1973. évi fegyverkezési programjának megvalósításához való hozzájárulását. Mint ismeretes, az Egyesült Államok már hosszabb ideje benyo­mást gyakorol európai szövetségeseire, hogy növeljék ré­szesedésüket az Atlanti Szövetség pénzügyi terheinek vise­lésében. A kedden megszavazott összeget új fegyverek kifej­lesztésére és a haditechnika modernizálására fordítják. Újabb merénylet Hasszán ellen? A Jediot Aharonot című nagy példányszámú izraeli lap hitelt érdemlő, marok­kói forrásokra hivatkozó je­lentése szerint II. Hasszán ellen újabb merényletet kí­séreltek meg, ám az erre vonatkozó hírek közlését Ro­botban a legszigorúbban megtiltották. A lap párizsi tudósítója úgy értesült, hogy az ural­kodó gépkocsijának pogy- gy ásztartójában — röviddel azután* hogy IL Hosszan ki­szállt az autóból — bomba robbant, amely megölte a sofőrt és rajta kívül két testőrt. A király csak azért menekülhetett meg, mert az út, amelyet kocsija megtett, rövidebbnek bizonyult, mint a merénylők gondolták. A Jediot Aharonot végűi helyet ad a marokkói titkos- szolgálat abbéli meggyőződé­sének, hogy a merénylet hát­terében Kadhafi líbiai elnök Ügynökei húzódnak mm­magyarországi nagykövetét,' aki átadta megbízólevelét. A nagykövet megbízóleve­lének átadásakor a * többi között rámutatott, hogy a Líbiai Arab Köztársaság né­pe és a magyar nép együtt harcol az imperializmus és a rabság elleni küzdelem számos területén. Meggyő­ződésünk, hogy az emberi együttműködés és kötelékeik erősítése a legjobb eszköze a népek felszabadításáért fo­lyó küzdelemnek. — Nagy figyelemmel kí­sérjük iparuk és gazdaságuk fejlesztésében elért eredmé­nyeiket. Meggyőződésünk, hogy sikereik és vívmányaik a magyar’ nép kitartó, áll­hatatos munkájának gyü­mölcse. Losonczá Pál válaszbeszé­dében a többi között hangoz­tatta: — Jóleső érzéssel hallgat­tam nagykövet úr méltató szavait országunk ipari és gazdasági eredményeiről, an­nál is inkább, mivel a szo­cialista társadalmunk építé­sében elért vívmányok erő­sítik a világ népeinek im­perialistaellenes harcát. Ez ad biztos alapot arra, hogy a magyar kormány és a ma­gyar nép mindig és minde­nütt szilárdan és követke­zetesen támogassa a népek felszabadításának ügyét, a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért fo­lyó küzdelmet, segítse az arab népek igazságos harcát az izraeli agresszió követ­kezményeinek felszámolásá­ért és a palesztin nép tör­vényes jogainak helyreállí­tásáért. Az Elnöki Tanács elnöke szívélyesen elbeszélgetett a nagykövettel, aki ezt köve­tően a HÓ6ök terén megko­szorúzta a magyar hősök emlékművét Ezután elhangzottak a jól ismert kínai vádaskodások arról, hogy az Egyesült Ál­lamok és a Szovjetunió a világot s így a Közel-Ke­letet is, „befolyási övezetek­re” próbálja osztani; hogy a „két szuperhatalom” szán­dékosan kreálta a közel-ke­leti „sem béke, sem hábo­rú” állapotát. Kedden a közgyűlés plé­numa elé került 18 el nem kötelezett afrikai és ázsiai ország határozat-tervezete, amely elítéli Izraelt,' az ENSZ-határozatok végre nem hajtása miatt, s egy­szersmind felszólítja, hogy ismerje el magára hézve kötelezőnek az „idegen te­rületek erőszakkal való be nem kebelezhet ősege'' elvét. A megszállt területen élő arabok emberi jogaival fog­lalkozó különleges közgyű­lési bizottság asztalára — ugyancsak kedden — Pa­kisztán, Mali és Mauritánia tett le határozati javaslatot Ennek értelmében a bizott­ság mindaddig működne, amíg az arab területek iz­raeli megszállása véget nem ér. A határozattervezet sze­rint a közgyűlés „erőtelje* formában” felszítaná Izraelt, hogy vessen véget a meg­szállt arab területek beke­belezésének: megtiltaná, hogy izraeli települések létesül­jenek arab területeken; fél- szílótaná Tel-A vivőt, - hogy vessen véget arab falvak, la­kónegyedek, házak, ingátíá-- nok kisajátításának elkobzá­sának, lerombolásának lakói elűzésének szakítson azzal a politikájával, hogy figyel­men kívül hagyja a mérté­kűitek hazatérési jogát A közgyűlés felkérté Waldheim ENSZ-főtitkárt, hogy működjön közre a megszánt területeken hozott törvény- és jogsértő intéz­kedések kivizsgálásában, Franciaország képviselője a vita során lényegében a tervezet szerzőivel egybe­hangzóan jelentette Jd, hogy Izrael tevékenysége Jeruzsá­lemben és a megszállt terü­letek más körzeteiben „saj­nálatos és néhány esetben törvénytelen*. Tízéves a magyar űrkutatás Az űrkutatási kormánybizottság elnökének * nyilatkozata A tudományos-technikai forradalom egyik élenjáró, a fejlődést diktáló tudomány­ága az űrkutatás. Hazánk­ban, az ország adottságai­nak figyelemibevétélévaL, ép­pen tíz évvel ezelőtt indult meg a kutatómunka, s na­gyobb lendületet 1966-ban, a Magyar Űrkutatási Kor­mánybizottság megalakulása után kapott. A bizottság részt vesz a Szovjetunióval és más szocialista országok­kal együttműködésben a vi­lágűr békés célú felhaszná­lása érdekében kifejtett te­vékenységben. Dr. Jávor Er­vin, a Magyar Űrkutatási Kormánybizottság elnöke az eddig elért eredményekről és a feladatokról nyilatko­zott Kruppa Gézának, az MTI munkatársának. — Az űrkutatásban együtt­működésünk a baráti orszá­gokkal — mint ismeretes — a kozmikus fizika, a meteo­rológia, az orvosbiológia és a hírközlés területén bonta­kozott ki. A kormánybizott­ság feladata, hogy a sikeres nemzetközi együttműk''dés érdekében a kutatási mun­kálatokat irányítsa, koordi­nálja és összefogja — A nemzetközi együtt­működés keretében erőink­hez mérten részt veszünk többek között a tudományos célú műholdakba kerülő mű­szerek építésében. Elismerést szereztek a magyar' mérnö­kök által kifejlesztett és el­készített mikrometeorit- csapdák, amelyekkel a Ver- tikál 1. és Vertikal 2. elne­vezésű mesterséges bolygó­kat felszerették. Ez a mű­szer a világűr szilárd kőze­teinek megállapításához és vizsgálatához gyűjt anyagot A tudósaink iránti megbe­csülést, munkájuk elismeré­sét mutatja, hogy a Luma 16. automatikus űrrakéta hozta holdkőzetből a szocialista országok intézményei közül csak a Központi Fizikai Ku­tatóintézet kapott mintát elemzés céljaira a szovjet szervektől. — A sugárbiológiai kuta­tások céljaira tudósaink „ian- tomembert” készítettek. A gép működésével az emberi szervezet funkcióit adja vissza: „Dobog a szíve, lé­legzik.” A fantomember nemcsak az űrutazások alatt fellépő sugárterhelések, ha­nem bárhol és bármilyen, az embert érő sugárzás vizsgá­latára is alkalmas. —- Az országban — a nem­zetközi figyelőlánc egy-egy tagjaként — több obszerva­tóriumunk képes követni és venni a műholdak jeleit, s a kapott adatokat rendszere­sen kicserélik más országok obszervatóriumaival. Euró­pában harmadikként bizto­sították a magyar meteoro­lógusok, hogy a Ferihegyi repülőtéren a pilóták meg­nézhessek a műholdak Euró­pa felhőzeti viszonyairól ké­szített legfrissebb felhőké­peit. — Készülnek már hazánk­ban is a földi űrtávközlési állomás tervei, amely fel­épülte után a Szovjetunió által felbocsátott Motelja hírközlő mesterséges égitest útján telefon, rádió, tv, te­lex, képtávíró stb- informá­ciókat kaphat a rendszerhez tartozó állomásoktól, illetve juttathat el oda- A szocialis­ta országok nagyobb váro­saiban jelenleg már csaknem félszáz ilyen állomás műkö­dik és számuk gyorsan nő. Az állomás és a már kerin­gő műbolygó lehetőséget te­remt majd, hogy Ulánbá­tor, Vlagyivosztok, vagy akár Havanna rádió- és fekete-fe­hér televíziós műsorát egye­nes adásban hazánkban is venni lehessen. Számítások szerint hazánkban 1976-ban épülhet fel az állomás. — A szocialista országok együttműködésével a követ­kező években is tervszerűen folytatódik a tudományos célú űrrakéták felbocsátása. Kutatóink továbbra is köz­reműködnek mesterséges ob­jektumok egyes berendezé­seinek kifejlesztésében, tö­kéletesítésében, az eredmé­nyek feldolgozásában, anali­zálásában és azok gyakorla­ti alkalmazásában. Részt kí­vánunk venni a továbbiak­ban is az automatikus űrál­lomások által a Földre ho­zott minták ásványi és ké­miai vizsgálatában, s foly­tatjuk egyebek között a nap- tevékenység jelenségeivel kapcsolatos vizsgálatokat, amelyek eredményei ez ide­ig is sok "hasznos tapaszta­latot nyújtottak a meteoroló­gia tudományos és gyakor­lati munkájához.

Next

/
Thumbnails
Contents