Népújság, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-12 / 267. szám
Tízéves a hatvani szolgálat V ir - ' . Életmentő vér Mit ígér az fskolateleyízió ? Beszélgetés Kelemen Endre szerkesztővel Már az ókorban a vérrel kapcsolták össze az erő, bátorság, fiatalság és sok más emberi tulajdonság fogalmát Ifjú emberek vérével akartak megfiatalítani öregeket. Csatában elesett kiváló harcosok vérét itták hadra kelő katonák, hogy azok vitézsége tovább éljen bennük. Mégis évszázadok múltak ei, kísérletező tudósok egymásnál: adták tovább a különböző élettani ismereteket,‘ amíg az emberi vér s a transzfúzió beköltözhetett a gyógyító tnunka fegyvertárába. — Blundel, Laridsteiner! Jeles gyógyászok, akiknek munkássága megannyi mérföldkő a vérátömlesztés mai alkalmazásához vezető úton. S külföldi, hazai ismeretek birtokában, egyként elmondhatjuk, hogy az orvost adománynak, nincs már olyan területe, ahol ne használnák az emberi vért, vagy a belőle készült gyógyszereket! — idézzük dr. Bakos Balázs, a tízéves hatvani vérellátó szolgálat vezetőjénél: szavait. — különösen sok vért használnak fel manapság a tüdő, 8 szív, az agy, és a baleseti sebészet területén. De mérgezett betegek, súlyos sárgasággal született csecsemők menthetők meg vérük lecserélésével. S vér kell például a veseelégtelenségben, szenvedőknél a művese alkalmazásához... Á véradó állomás megindulásakor kétszáz liter volt a szolgálat évi terve, ami nem volt elég a régi, kilencven ágyas hatvani kórház ellátásához sem. Ezért vált fontossá, szükségessé az ön- kentei oéradotnozgalom szélesítése, új véradok szervezése. libben a munkában nyújtott nagy segítséget a környék egészségügyének a Vöröskereszt, amelynek ala®- szervezetei megtalálhatók legtöbb hatvani üzemben, intézményben, s ugyanígy a várost övező falvakban: Boldogon, Heréden, Nagykökényesen, Petőfibányán, Lőrinciben, Apcon, Rózsaszentmár- tonban. Nehéz számokban kifejezni a segítség értékét. Legfeljebb érzékeltetheti azem-, bér az eredményeket. Az eltelt tíz esztendő során, évről évre fokozódó ütemben, tízezer liter emberi vért vettek fel a szolgálat manlcatár- saL' Ma már ott tart a véradó mozgalom, hogy az 1967- ben megnyílt ötszáz ágyas új kórháznak sincs nehézsége; vérellátás dolgában. S a tár- : sadalom eggyéforrottságát bizonyítja, hogy menjen bár az állomás kocsija Zagyvaszántóra. máskor Ecsédre, a helybéli vöröskeresztes aktívák napokat áldoznak az előszer- vezésre, a kijelölt szobákban takarít a tanácstitkár, ládát: hord a tanár, a gyógyszerész, és ott nyüzsögnek a nagyobb iskolások jelenlétükkel igazolva, hogy ók az utánpótlás ■ e nemes küzdelemben. Nemrég kitüntették — A családomban nem egyedül vagyok, aki így segít! — mondotta, mikor fél- reültünk vele a kultúrház társalgójában. — Jóska, meg Lajos fiam évek óta a nyomomban járnak, s most kaptam levelet fiatalasszony leányomtól, amiben írja, hogy ő is jelentkezett már a Vö-. röskereszt helyi szervezőinél. Büszke vagyok rájuk, miként jóleső érzéssel tölt el. ha különböző helyekről posta jön, s gyógyult betegek köszönik meg az életmentő kölcsönt. Hatvanban, a Kárpát utcában tavaly halt meg egy idős néni, Komcz Istvánná, aki vérképzőszervi betegségben szenvedett Két esztendeig az a vér tartotta életben, amit én adtam. Negyedévenként jött ki hozzám az állomás kocsi ja. Ez a kedves öregasz- saomy sem mulasztotta el soha, hogy hálálkodjon. Tudta, az elixir tőlem származik. A donorok neve ugyanis ott a palackon! A hatvani kórház különböző osztályaim evestte 2000—2200 vérátömlesztést végezték ez utóbbi időkben, s a vezetők örömmel állapították meg. hogy ennek során egyetlen esetben sem adódott veszélyes probléma. Pedig a transzfúzió tulajdonképpen szavetátiiábetés, asm gondos, körültekintő munkát igenyel. A baleseti sebészet főorvosa, dr. Láng Mihály, elmondotta az utóbbi hetek egyik ilyen fesLeJősségteles orvosi akcióját. — Nyald nagyvéma-aérüliés- sei, tóvérzett állapotban hozták be hozzánk Zagyvaszántóról egy negyvenhárom éves asszonyt. Hogy egyáltalán műtőasztalra kerülhetett, azt az ottani körzeti ápolónőnek köszönje, aki a kórházig uj- jával leszorítva próbálta csil- lápítami a vérzést! öt percen belül ennek az asszonynak mind a négy végtagjába egyszerre adtuk a csoportjának. tulajdonságainak megfelelő vért, amiből korlátlan meny- nyiség rendelkezésünkre állott. Utólag kiszámítottuk, közel négy litert vért kapott vénáiba, ami majdnem egy ember teljes keringő vérmennyisége. De az akciót siker koronázta. Ugrainé talp- raálLt, Fekete Lászlónét, az ápolónőt pedig jutalmazásra terjesztettük elő önfeláldozó beavatkozásáért. Eredmények és példák mellett szóljunk egy újabb tíz esztendő közvetlen feladatairól. Legalkalmasabb erre, ha Juhász Gábort, a Vöröskereszt ■ városi titkárát idézzük. — Felvevőterületünk lakosságának több mint hat százaléka véradó! A tervszerinti, kéthetente szervezett véradás rendszerét továbbra is fenntartjuk. A növekvő igény kielégítésére inkább úgy törekszünk, hogy szaporítjuk Hatvanban és környékén a véradó köröket, valamint jobb szervező munkával odahatunk, hogy eddig érdektelen társadalmi rétegeket is bekapcsoljunk a mozgalomba. Senki nem lehet feözmbos ebben az ügyiben, mint ahogyan azt sem tudhatja senki: mikor less neki szüksége az orvostudomány, az egészség- ügyi ellátás korszerű vívmányára, a vérellátó szolgálatra, Városunk, a a falvak lakossága már eddig jói szolgált, akárcsak a véradó állomás, amely messze földön példás munkát végez. Ennek továbbfejlesztése most a céL Lehet-e erre frappánsabb felelet, mint a petófi bányai Kiss Jánosé, amikor így köszönte meg a .kitüntetést: Húsz éve segítek, és segítek tovább.is, amíg bírom. Talán hiányzana is az inmen- emman. felröppenő sóhaj, amely sóhaj ugyan, de mindig elér a fülemig. Moldvay Győző I Diákok és pedagógusok egyaránt kedvelik a Magyar Iskolatedevízió mind népszerűbbé váló adásait, kedvelik, mert megkönnyíti a tanítást, a tanulást. Szakemberek szerint rendkívüli előnye az, hogy milliós hatósugarával elősegíti az új, a hatásosabb módszerek megiionosodását. Most, hogy elérkezett a közoktatás továbbfejlesztését megszabó párthatározat végrehajtásának rajtja, különösképp érdek«, miként igyekszik ezt — sajátos eszközeivel — szorgalmazni az Iskolatelevízió. Erről kérdeztük Kelemen Endrét, a Magyar Iskola televízió vezetőjét. — Lehetőségeinkhez mérten korábban is arra törekedtünk, hogy népszerűsítsük, közkinccsé tegyük az oktatás-nevelés terén elért hatékony hazai és külföldi módszereket. Épp ezért hálás feladat számunkra a párthatározat széles körű népszerűsítése. Vállaljuk, azt hogy a közeljövőben képernyőre kerülő műsorainkkal — elsősorban a pedagógusok körében — segítjük a határozat egységes értelmezésétí. November 19-én kerekasztal- beszélgetést rendezünk a stúdióban. Erre meghívtuk Kor- nidesz Mihályt, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettesét, dr, Gosztonyi Jánost, művelődésügyi miniszterhelyettest, valamint Péter Ernőt, a pedagógus szakszervezet főtitkárát. Velük a határozat végrehajtásának legfontosabb tennivalóiról beszélgetünk. Ügy érzem, hogy ezt a műsort jól hasznosítják majd az országszerte november 21-én rendezendő tantestületi értekezleteken, ahol a pedagógusok épp ezzel a témával foglalkoznak. A programot megismételjük 21-én is, hogy azok is megnézhessék, akiknek korábban nem futotta idejükből. A határozat egységes értelmezését szolgálja Mi újság az iskolában? című sorozatunk is. Ennek keretében — indításként — tolmácsoljuk a szülők és a pedagógusok véleményét, majd válaszolunk a felmerülő kételyekre. Erre feltétlen szükség van, mert elég sok a téves elképzelés. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a megHatvan és környéké ;egjobb, legáldozatosabb véradóit,; szervezőit. Száznál többen szorongtak a cukorgyár előadótermében, hogy átvegyék a Magyar Vöröskereszt főtitkárhelyettesétől a húsz, barin inc, negyven alkalommal nyújtott segítség elismerését, az oklevelet és apró emléktárgyat, amely jelkép csupán, | szocialista társadalmunk figyelmének egyszerű megnyit- vánúlása. Az ünnepség elnök- ; ségében foglalt helyet egy pirospozsgás. nem éppen fiatal férfi, a petófi bányái sütöde ; fűtője. Kiss János, aki öiven- szer adott már vért a szolgálatnak. eiMímme 1072. november 12., vasarnap — No, jöjjön csak ki velem, Füle! Kimegyünk a folyosóra. — Hogy mondta? Hogy mindenki: az senki? Érdeklődve néz rám. Bólintok, s megakad a szemem a nyakán. Most is frissen borotvált, de látom a nyakán, hogy nem nagyon állja a bőre, csupa pirosság, ahol hozzáér a gallér. — Most azért kért szabadságot, mert lett volna... valaki? Van érzéke a belső dolgokhoz. Állati rendes ember. — Bibok Miská meghívott hozzájuk .... A szigetre... Van egy húga,. Csönd van. Megint hallani a távoli harangkongást. Az öreg szeme elé emeli a csuklóját — Del elmúlt, Füle... Elment a kocsi Most ütni a vasat! míg meleg! . ; . — Nem kell nekem kocsi, főhadnagy elvtárs.,. Odarepülök én ., Elmosolyodik. — Odarepül? Néz, én meg bólogatok. — Kiváncsi volnék, használna-e valamit magának, ha nem jutalmat kapna, hanem elölaßetl Nagy lélegzetet veszek. Fölemelt kezével megállítja a szavamat: — No, repüljön, aztán hozzon a csőrében egy szabad- ságos papírt! — ÉR-TET-TEM? „Nem akartam megírni ezt a regényt... Miért írtam meg mégis? Mert az a meggyőződésem, hogy a holtaknak is van joguk hallatni szavukat.” Ehrenburg írta ezt annak idején, ő sincs már köztünk, pipája kihűlt, öreg arcából elövilágító ifjú szemeit lehunyta, de ezzel a mondattal rányitotta fülünket a halottak makacs, néma intelmére: tudjátok ti, egyáltalán, kik véltünk? Amíg élt. Fülemüle mindig sokak közt volt, s mégse ismerték; ha felfedte volna igazi magamagát — ha egyáltalán képes lett volna erre —, akkor se hitték volna egyetlen szavát. Állami gondozottként nevelkedett, mindig „otthonokban” (ne haragudjanak az illetékesek, én már csak így idézőjelben beszélek azokról az intézetekről, ahol Fülemüle nyomában járva megfordultam), talán csak Véneken éreztem másként, a 10—14 évesek közt, ahol könyvtár volt, játékszoba, s a kerítésnek volt egy darabja, amit mindennap lemeszeltek, s arra mindennap lehetett firkálni, s amikor a nyolcadikat elvégezte, ismét új helyre került, kétszáz éves, öreg épületbe, valaha kolostor volt ez, a falai métervastagók, télen- nyáron fagyos hideget árasztottak magukból, a gondnok valósítás egy óv feladata, olyan szülők is akadnak, akii: riadoznak a gyermekeik javát szolgáló újtól. Rájuk gondolva készítettük ezt a műsort. A Pedagógusok fórumán megvitatjuk, elemezzük a határozat végrehajtásának részkérdéseit. ■ Csak ízelítő a témákból: foglalkozunk a pedagógusok módszertani szabadságának elvével, az osztályzás, az értékelés megváltozott rendjével, a tanácsok és az iskolák új kapcsolatával, a felsőoktatással, az új felügyeleti rendszerrel. — A határozat is hangsúlyozza, hogy a jó elképzelések sikerének kulcsa a pedagógus személyisége, ambíciója, akarása. Hogyan foglalkozik az Iskolatelevízió a „névtelen” ezrekkel? — Eddig is vallottul:, hogy a jelenleginél is többet kell tenni a pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsüléséért. Érthető, hiszen rajtuk múlik minden helyes elképzelés sikere. Portrésorozatot indítunk, ennek keretében bemutatjuk azoknak a nevelőknek a munkáját, akik „névtelenül”, ám mégis lelkesen végzik munkájukat, aíkiik nem számítanak az elismerésre, s kizárólag csak az alkotás, a nevelés vágya sarkallja őket a jobbra, a többre. Ügy érzem, hogy ez « figyelem, ez a törődés kedvet. ambíciót sugároz kollegáikba is. — Hallhatnánk ízelítőt a tervekből, az yj műsorokból? — Továbbra is elsődleges feladatunknak tartjuk az általános iskola munkájának támogatását, annál is inkább, mert a határozat is ezt hangsúlyozza, s mi tudjuk, hogy munkánkkal segíthetjük az egyes iskolák közti színvonalkülönbség csökkentését. Először is hadd közöljek egy jó hírt: átalakítjuk ismétlési rendszerünket. Erre azért kerül sor, mert a sajtó — többek között az önök lapja is —, a pedagógusok, a szülők kifogásolták, hogy nem alkalmazkodunk az őszi szünethez. Ezentúl rendszeresen megismételjük a kiesett adágos csoda — akkor tanult meg nagyon hazudni, s legnagyobb hazugságának az látszott, ami igaz volt: hogy valahol egy kisvárosban elgázolta valami A-rendszámú gépkocsi, csontja is törött, s hogy ne legyen nagy ügy a , dologból, az autó utasa eligazította a kisfiú sorsát, munkásszálásra került, szakmája lett, omian vonult be katonának. Fülemüle már nem él, nem tartom be az irodalom ősi játékszabályát, hogy majd a végén — sokaknak szokása az utolsó oldalra lapozni, én a kezdetén elárulom, mi lett hősöm sorsa. Engem az érdekel, milyen ember volt ő pedig éjszakára az udvarba eresztette a kutyáit. Fülemüle két nap után megszökött onnét, s hónapokig vándorolt ide-oda, papírok nélkül, minden nélkül, valósávalójában, s azt akarom, hogy olvasóimat is ez érdekelje. Nem akarok moralizálni, de az igazság, hogy kíváncsiságunkban („mi lesz sokat. Űj filmeket késartúBÉc a környezetismeret oktatásához. A gyermekekre gondoltunk, amikor bábjátékokat készítettünk, természetese» nevelési szándékkal. Soroztot indítunk a mezőgazdasági munkákról. Ez elsősorban a városi diákok számára jelent sokat, hiszen ők nem ismerik a vidéki életet, a legfontosabb terményeket sem: Sorozatot készítettünk a közlekedési ismeretekről. műsorokkal segítjük a felső- tagozatos irodalom, fizika, matematika oktatását. Szülők és pedagógusok régi vp- gya teljesül azzal, hogy beindítjuk az Énekeljünk együtt sorozatot. Ez 24 részből áll, s előkészíti, segíti a énekés zeneoktatást. ,t — A határozat is kiemeli a tantárgyi integráció fontosságát, vagyis azt, hogy keresni kell a tantárgyi szétaprózottság felszámolásának útját. Mit tesz ennek megvalósításáért az Iskolatelevízió? — A munkát már korábban megkezdtük, hiszen minden új elképzelést népszerűsíteni kell. Most azonban av. eddiginél' nagyobb, szabású vállalkozásba kezdtünk. Természetismeret címmel indítunk integrációs sorozatot. Az ötletet Marx Györgynek a Tanító című lapban két évvel ezelőtt megjelent cikke adta. ö hangsúlyozta, hogy feltétlenül szükséges az alsótagozatos diák számára az egységes természetszemlélet; hiszen az ötödik osztálytól kezdve ezt már részeire bontva, az egyes tantárgyak keretében kapja meg, s nines módja összegezésre. Mi lehetőséget nyújtunk arra. hogy a diák a stúdióban kísérletezve sejtse meg a legfonto- sabb összefüggéseket. S hád’d idézzek még egy — ezzel az integrációs oktatással kapcsolatos — tervet:- jövő . év. őszén Sopron után Egerben szeretnénk megrendezni az Iskolatelevízió nemzetközi konferenciáját. Ügy érzem, hogy a történelmi múltú, neves iskolaváros a .legalkalmasabb arra, hogy otthoni adjon ennek a tanácskozásnak. (pécsi) megfeledkezünk arról, hogy „mi van”. Ezernyi ezer emberrel vagyunk összekapcsolva, kivel kötelékek, kivel pókszálak fognak egybe, s mégsem ők, hanem a sorsuk érdekel, nem a jellemük, hanem a „sztori”-juk, hogy művész-zsargonban fejezzem ki magam; de ugyanez vonatkozik saját magunkra is, élmények záporában élünk, odatartjuk az arcunkat, vagy ernyő alá bújunk s onnan nézzük, de mikor jut eszünkbe befelé fordulni, magunkról gondolkodni? A menetrendbe be van írva, hogy Dunaréve 15 óra 17 perckor érkezik meg' fölülről a személyvonat, s 4 percet áll, mivel be kell várnia az ellen vonatot; áll a pohos kis mozdony, szuszogva, hagy hassal, lámpáival maga elé meredve, mintha a gutaütést várná: a hó vastagon és érintetlenül borítja el a környéket, a falu felé eső oldalon, az állomás mentén, a zöldes- fekete bukszusokat, a folyam felé eső oldaton pedig az elaggott füzeket; Dunarév Jelentéktelen kis hely a szárnyvonal mentén, itt esemény, ha valaki le- vagy' felszáll. Azon. a bizonyos délutánon leszállt a vonatról egy alacsony, széles katona, szőke bajszú, s nem a falu felé fordult, hanem a Dunának, sehol egy lábnyom nem volt a hóban, sehol egy szántalp rovása, csak — úgy tűnt — egy madár űőtfcyo- gött valahol e késén. Ifaíutaéidky
