Népújság, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-11 / 266. szám
Vezetés = előrelátás Újítás q szőlőtelepítéseiméi A mióta ember az ember s derekát kiegyenesítette, fejét fölemelte, látóköre szó szerint is kiszélesedett. Azóta nemcsak a lába előtti földet, vágj' közvetlen környezetét látja, hanem a távoli horizontot szintén. De látóköre átvitt értelemben is kiszélesedett azzal, hogy munkát végez. E legembe- rifab tevékenység lényege ugyanis éppen az, hogy eleire látjuk a munka célját, végeredményét s nem a vakvilágba, vagy velünk született ösztönök parancsára dolgozunk. Marx szerint ilyen értelemben a legtosz- szabb építőmester is túltesz a szabályos sejtrendszert építő méhen. A munka jellege és ennék megfelelően az előrelátás, a tudatosság mértéke különböző. A szalagon dolgozó s részműveleteket végző munkásnak nem kell például a cipőgyártás és -értékesítés egészét áttekintenie. Magáról a gyártásról nyilvánvalóan a szalagok, a technológiák tervezőinek átíogőbbak az ismeretei. A divatigények alakulásáról, az értékesítés kilátásairól, avagy a készletgazdálkodásról megint mások és mások tudnak többet. A műszaki-gazdasági fejlődéssel a különböző tevékenységek egyre inkább specializálódnak s nincs esnem is lehet olyan ember, aki az adott gyáron belül minden munka részletét ismeri, tudja. A vezetőktől sem várhatjuk ezt A maguk módján ők is specialisták, de nem a részletek, hanem az összefüggések tudói, a holnap követelményeinek felismerői. S átfogó feladataik ellátásához felhasználják a tervező, a •szervező, a piackutató, a munka- és személyügyi stb, specialisták tucatjainak tapasztalatait. A vezetés és az előrelátás eleve összecsengő, szinonim fogalmak. S a vezetés előrelátása saját elöntésein tála dolgozó kollektívák hatékony munkáját, célszerű, tudatos tevékenységét is sokoldalúan megalapozza. Vagyis ahogyan az előrelátás a vezetéstől, úgy a dolgozók társadalmi tudatossága a vezetői előrelátástól elválaszthatatlan. Különösen igaz ez napjainkban, amikor a műszaki-tudományos forradalom felgyorsította a haladást s közben a népgazdaság az extenzív fejlődésből az intenzív szakaszba lép át, A reform nyomán, a nagyobb vállalati önállóság közepette erősödött a vezetés perspektivikus látásmódja, távlati szemlélete. Tavaly, első ízben, mindenütt elkészítették az öt évre szóló yáilalati és tanácsi terveket, így végiggondolták minden vállalat és terület jövőjét, hosszabb távra alapozták meg munkájukat, feladataikat. Persze, ezzel nem változott meg egy csapásra és automatikusan a vezetés munkastílusa, látásmódja. Néhol a középtávú tervezést már eleve formálisan végezték el, másutt pedig esetenként a jól végiggondolt elképzeléseket is ad acta tették, mellőzték. Mert a máról holnapra élés, a „disz- pécserkedés” visszahódította régi szerepét. Hol tartunk most? Melyek a távolabbi célok? Meddig juthatunk a közeli jövőben? Ezekre a kérdéseiére keresik a választ a vállalatok napjainkban az esztendő vége felé, az 1973 évi terv összeállításakor. S ahol az előrelátást és a tervezést valamennyire is komolyan értelmezik, ott most nem csupán egyik évről a' másikra váltanak át, hanem ismét nagyot* távlatban gondolják végig a lehetőségeket és a feladatokat. „Tervezni csak több évre A legnagyobb vevő: a Szovjetunió előre tehet. Egy esztendőre legfeljebb konkrét munka- programot készíthetünk” — mondotta az egyik nagyvállalat vezető közgazdásza, S egyet kell hogy értsünk vele, ha arra gondolunk: a jövő feladata nem egyszerűen a múlt mennyiségileg bővített reprodukálása, hanem a lényeges minőségi változások elérése. (Különösen így van ez most a gazdaság intenzív fejlesztésének időszakában.) S egy esztendő lehetőségei rendkívül behatároltak, e rövid időszaiknak nem lehet nagy távlati célja. De ahol jól felmérték s a jelenlegi helyzetnek megfelelően aktualizálták is a hosszabb időszakra szóló elképzeléseket, ott az 1973. évi tennivalókat a távolabbi célok elérésének szolgálatába állíthatják. Nem könnyű meghatározni egy év munkaprogramját. Képletesen szólva azt kell elérni, hogy a karaván ne csak haladjon, hanem érje is el célját s szükség szerint érintse az útba ejthető oázisokat. A gazdasági vezetők — a helyi idegenvezetőkhöz hasonlóan — megkímélik „expedíciójukat” a felesleges kitérőktől, kalandoktól. Iránytűjük az alapos helyzet elemzésre épülő reális távlati terv. S e távlati terv mit sem ér, ha olyan nagy beruházási és forgóeszközigényre épül, amely meghaladja a vállalat és a népgazdaság erőforrásait. Ha nem számol eléggé a piaci igények növekedésével, a verseny fokozódásával. Ha nem irányozza elő a hatékonyság növekedését a kívánatos mértékben, mindenekelőtt a gyártmányösszetétel és a technológia korszerűsítésével. Ha nem tűzi célul a szervezettség s ennek részeként a kooperáció egyre magasabb szintjét. I lyen és hasonló nézőpontból, a mai ismeretek alapján érdemes újra értékelni, időszerűsíteni a vállalati ötéves terveket, hogy ^megbízható iránytű legyen a jövő évi munkaprogramok összeállításához. K. t. Farkas Attila — a Tokajhegyaljai Állami Gazdasági Kombinát II. sz. kerületvezetője — új eljárást alkalmaz az új szőlőtelepítések védelmére. A szőlöoltvó.ny földközeli részét PVC-csövel burkolja, így védi meg a kapálás okozta esetleges sérülésektől, valamint a fiatal korban esetleg előforduló fagykároktól. Meditáció két tételben B Névnap a munkahelyeken, jönnek az ismerősök és alig ismerősök. Kellemes érzés az ember számára az a megtiszteltetés. hogy kedves szavak kíséretében névnapién a munkahelyén még azok, is felkeresik, akiknek a nevet sem tudja... Magam is csak viszont-me- leg parolával tudtam fogadni az ilyen jó kívánságokat, s a köszöntők nagy forgalmában nem tehettem mást, mint máris a következő szaktárs felé illett nyújtani a kezem, mire az előző látogató, tekintetében nagy kérdőjellel, megkövültén nézett rám. Pillanatok alatt átfutott agyamon a felismerés. — Jó ég! Én naív, aki azt hitte, csekélysége m- miatt keresett fel a fél vállalat. Szó sem volt erről. Hülyének néztek a névnapomon. Mert munkaidő alatt nem töltöttem pálinkái!... 0 Éjjel furcsa álmom volt. Valami csoda folytán a munkahelyeken az a szokás vált divattá, hogy ismerőseik a gépek mellett dolgozókat alkohol nélkül is éppen ügyfél tudták köszöntem, mint tömény szesz kíséretében. Érdekes módon, most az egyik kezemen is meg tudtam számolni azokat, akiknek a vállalatnál eszükbe jutott az eddig oly jelesnek mondott névnapom. (simon i.) Egyre keresettebbek külföldön az állami gazdasági borok; három év alatt megháromszorozódott a kivitel, s az elmúlt évben elérte a 333 ezer hektót. A szakemberek idén további mintegy 15—20 százalékos növekedéssel számolnak. Az állami gazdaságok- borainak kétharmad részét a szocialista, egyharmad részét pedig a tőkés országokba szállítják. Legnagyobb vevő a Szovjetunió, ahová 13 millió palack bort szállítanák évente. Az NDK-ba ötmillió palacknyi bort exportálnak. Liítpénz ürügyén Áhítattal olvasgattam az ÉVM 17/1972. (X. 13.) számú rendeletében azt a mondatot, amely hivatali nyelvből lefordítva a következő értelmet nyeri: a házfelügyelők a kapuzárásból és az esetenkénti liftpénzből 50 százalékot fizessenek be az illetékes hivatalnak. Nem kívánok arról vitatkozni, hogy miért nem lehet nálunk a lifteket úgy megszerkeszteni, hogy a liftkulcs magánszimbólumát örökre sutba lehessen vetni, s teszem azt egyetlen gombnyomással mehetne látogatóba bárki hatodik, hetedik, nyolcadik, vagy éppen kilencedik emeleten lakó barátjához, ismerőséhez. Valószínű, az újságíró nem rendelkezik kellő szociográfiai, társadalompszichológiai alapképzettséggel és ezért nem tudja, hogy jelenlegi gazdasági és felépítményi struktúránk még nem érkezett el olyan fejlettségi szintre, hogy ezt a súlyos, vészterhes problémát meg tudja oldani. Mondom, nem szeretnék ebbe a kérdésbe belebonyolódni. Arra azonban felettébb kíváncsi lennék, hogyan fogják megállapítani minden egyes házfelügyelő esetében külön-külön, hogy havonta mennyi kapupénzhez és mennyi litfpénzhez jutottak. Meri uram bocsa', hátha a házfelügyelő letagad két forintot és akkor a hivatal elemik egy forinttól, vagy egyszerűen a házfelügyelő nem vezet külön kartotékot a napi egy forintokról. Szóval, mi az a csalhatatlan módszer, amellyel hajszálpontosan meg lehet állapítani, hogy mennyi legyen az az 50 százalék. És itt ennél a kérdésnél kezdek aggódni, de lehet, hogy csak feleslegesen aggodalmaskodni? Mert mi történne akkor, ha? Ha az illetékes hivatal az ötven százalék pontos felderítése érdekében, hogy ne érje károsodás a hivatalt, alkalmazna egy munkaerőt. aki nap mint nap végigjárná a házfelügyelőket és kimutatást készítene a befolyt pénzösszegről. Az új adminisztrátor fárad. hata t Ion ul róná a házfelügyelői lakásokat és fáradhatatlanul adminisztrálna. Természetesen az ügy ezzel nem zárulna le, mert a kimutatásokat vezetni, rendszerezni, az aktákat kezelni kellene. Írógép, íróasztal, gépírónő. A két alkalmazott munkáját összehangolná, irányítaná a főnők. Hivatali helyiség, íróasztal, telefon.... Elhessegetem magamtol a gondolatot. Nem, nálunk ez lehdtetlmJ — «fg — Elsőként — fontos ügyekről „Végre megkérdezlek bennünket is...” NEMCSAK az adott rangot annak a tanácskozásnak, amely Sírokban zajlott le a napokban, hogy a KGM vállalatai közül elsőként ültek itt össze a művezetők, hogy gondjaikról, ötleteikről, javaslataikról számot adjanak, hanem az a hangulat, az a légkör, az az őszinteség, amely ezt az összejövetelt jellemeztel Igaz, felsőbb „vezetői szemmel” nem volt a legkellemesebb ez a viharos beszélgetés néhány ember számára. De hasznosságát ma már senki sem vitatja, s valószínű, jó előfutára volt ez a tanácskozás a februári országos szintű művezetői összejövetelnek is. Addigra biztos „legömbölyödnek” a most még sarkos. keményre sikerült vélemények. de érdemben, hasznosságiban minden bizonnyal felülmúlják azt a sok-sok tanácskozást. amelyben a siro- ki volt az első. Cseppet sem irigylem Rózsa László vezérigazgatót, aki a vitaindítót tartotta, legfeljebb azon csodálkoztam, hogy ha ennyi gond van a „művezetés” körül,. miért nem hívták már korábban. össze a termelés közvetlen parancsnokait? Csak egy a summás meghatározásokból ennek bizonyítására, amelyek ezen a tanácskozáson elhangzottak: Rajtunk múlik (a művezetőkön) a termelés legközvet lenebb irányítása, az emberek nevelése, de kevés a segítőtárs, a csoportvezető.” Valóban... a vállalatnál átlagban 48 dolgozó jut egy művezetőre. De van, akire száznál is több. És majdnem egymilliárdot érő terméket keli előállnaniuk' időre. megfelelő méretben, minőségben. Természetesen... Ez a természetes eddig „fent” volt természetes. A művezető megkapta a tervet, ami az ő műszakjára vonatkozott (ennyi és ennyi ember, gép, szerszám, nyersanyag, gyártandó mennyiség), és másnap számot kellett adnia arról, hogy miként tudta ezt teljesíteni. Amint elmondották, szinte mindennel baj volt. Az éjszakás műszakra alig tudtak „összetoborozni” embereket, a raktárak sokszor zárva, a lakatosok otthon, a megfelelő nyersanyag nem egy esetben hiányzott és a két „malomkő” között ott őrlődött a művezető. Ha nem tudott „termeltetni” anyaghiány, vagy szervezetlenség miatt — amelyről nemcsak ő tehetett — verték az asztalt a munkások, mert ők keresni akartak. És ha nem sikerült a tervet teljesíteni, verték az asztalt az üzemvezetők is. Akik ezt az asztalverést hallgatták és élték végig éveken keresztül, a művezetők voltak, akiket most első esetben „rántottak össze", hogy i megkérdezzék őket gondjaik, problémáik felől. KÉTSZERESEN volt módjuk a válaszadásra. Először kérdőíveket kaptak, amelyen arról „faggatták” őket, hogy milyen az érdeklődési körük, képzettségük, problémáik, mi a véleményük erkölcsi, anyagi megbecsülésükről, aztán ezen a tanácskozáson is kikérték véleményüket. Ami igaz, igaz, nem fukarkodtak a véleményekkel.' Mentségükre legyen mondva, nagyon hasznos tanácsot is adtak a vállalatvezetésnek, de ilyen kemény szavakat j#- ritkán hallhattak azok, akik eddig elnéztek a művezetők feje felett. Már a kérdőíveken felsorolt tények sem voltaic valami szívderí- tőek, tudniillik elpanaszolták, hogy majdnem negyedrésze a művezetőknek száz emernél többet irányít. Joggal kérdezték: hol van itta lehetőség az emberi problémákkal törődni a termelés szervezése mellett? Ráadásul a művezetők 70 százalé- ikánaik nincs is csoportvezetője, aki ebben segíthetné. Ez rosszabb az országos átlagnál. Másik gond; kevés a fiatal művezető, holott a vállalatnál „erős oldal” a fiatalok vezetővé avatása. A művezetők esetében, úgy látszik, még nem érvényesült ez a szabály. Képzettségüket tekintve már biztatóbb a kép. Amint a kérdőívekből kiderült és az élet is igazolta, a művezetők 98 százaléka most is tanul amellett, hogy majdnem mindegyiküknek megvan a közép-, illetve főiskolai végzettsége. Két százalék ..makacs”, kijelentették, nem akarnak tanulni. Nem nehéz megjósolni, hogy hosszú távon mi lesz a „beosztásuk". A TÖBBIEK viszont joggal igénylik a nagyobb erkölcsi, anyagi elismerést. Ennek adtak hangot a tanácskozáson is többek között, ahol erről is kérdezték őket. Igaz, a Mát- ravidéki Fémmüveknél az országos átlag felett van a művezetők fizetése, amely pontosan 3266 forintot tesz ki, de a vállalatnál 75 szakmunkás keres többet, minta „főnöke”. Bármilyen furcsa,, ezen az első ilyen jellegű tanácskozáson tűnt ki a gazdasági és politikai vezetők előtt, menynyire fontos ember a terme- iesu-anjrf ú> parancsnok* — * de... A napokban érdekes információ jelent meg a Műszaki Élet című újság hasábjain. A tudósítás arról tájékoztatja az olvasókat, hogy a kecskeméti konzervgyárban sikeresen fejeződtek be az üzemi próbák az új paradicsom- poritó részlegben. Nemsokára megkezdik a rendes termelést s az ötvenmillió forintos létesítményben naponta mintegy öt ionná paradicsomporl állítanak elő. A tudósítás részben örömmel tölti el az embert, hiszen rendkívül hasznos és jó dolog, hogy néhány európai ország után hazánkban is megvalósult a paradicsompornó üzem. Hasznos és jó dolog, hiszen a porított paradicsomnak igen nagy keletje van szinte az egész világon és jó árat fizetnek érte a külföldi kereskedők. Ugyanakkor valljuk be, hogy az öröm mellett egy kis keserű szájíze is marad az embernek. Hiszen a pa- radiesomporíió üzem létesítésének gondolatát először a Dél-Heves megyei Területi Tsz Szövetség vetette fel s nem kis idol és energiát fordítottak arra, hogy ez az üzem megyénkben épüljön fel több termelőszövetkezet közös összefogásával. Annak idején lapunkban is többször beszámoltunk e helyes és kifizetődő kezdeményezésről. S most sem a rosszul értelmezett lokálpatriotizmus talajáról szólva vetjük fel, hogy az üzem végül is miért nem Heves megyében valósult meg. Csupán arra szeretnénk utalni, hogy népgazdaságunkban az állami és a szövetkezeti szektor egyenrangú s a gazdasági verseny során nem csupán elméletben, de a gyakorlatban is így helyes állást foglalni. (kapóst) művezető. És hogy mennyire méltatlanul elhanyagolták gondjaik orvoslását. Maga az a tény, hogy most került sor elsőként ilyen tanácskozásra, mutatja, hogy kissé elfelejtették őket. Kimaradtak a tapasztalatcserékből, a vállalat művezetőinek 75 százaléka még nem volt külföldi üzemekben, nem ismerik jogaikat, sokszor „trógerolni” kényszerülnek, és majd mindegyikük hiányolta, hogy a bérbesorolásoknal vagy más vitás kérdéseknél nem kérik véleményüket, vagy ha kérik, azt nem veszik komolyan. Ha éjszaka dolgoznak, ugyanúgy, mint a töbhi munkás, nekik nem jár pótlék érte. Igaz, jogaik kissé „csorbák”. De az éremnek másik oldalát is nézték ezen a tanácskozáson és itt sem akadt sokkal kevesebb kifogásolnivaló. Előfordul az engedékenység. a jóíiúskodás. elnézik, „falaznak”, ha valami szabálytalanság alvad üzemük háza táján, s ebbe beletartozik az ittasan gép mellé álló munkás fegyelmijének elmaradása is. vagy nem kísérik figyelemmel az üzemből kikerült gyártmányok sorsát, vagy éppenséggel úgy adják át a gépeket a következő műszaknak, hogy azt előzőleg „kirabolják”. A művezetők több órás vitáját hallgatva arra a következtetésre lehetett jutni, hogy óriási tartalékok rejlenek. ezekben az emberekben, ötletben, akaratban, őszinte segítőszándókban, tehetségben, termékenységben. És ezt eddig szinte parlagon hagyták... NAGY KAR ÉRTE! Kovács Endre rMmiism <gt HU. —vtimber U„ ssombM
