Népújság, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-10 / 265. szám

Meddig csak a család Ugye? Péter tíz esztendeje „ügyfelünk”. — így mulatta be a 15 esz­tendős Pétert a kis község gyermekvédelmi bizottságá­nak vezetője. — Akkor még óvodába járt, s az óvónéni hívta fel a figyelmünket ar­ra, hogy Péter és testvérei körül nincs minden rendben. A gyerekek elhanyagoltak, nem kapnak rendesen enni, a lakás rendetlen, piszkos. Akkor foglalkoztunk először Péterrel, és kilónyira dagadt az akták mennyisége azóta. Most már úgy néz ki, Péter sorsa rendeződik. Nagyon ér­telmes gyerek. Középiskolá­ba jelentkezett, s támogat­ták a jelentkezését. Amikor a felvételi beszélgetésre ké­szült, úgy öltöztették fel a gyermekvédelmi bizottság tagjai, meg azok, akiknek ilyen „méretű” fiuk volt. Az egyik az inget hozta, a má­sik a cipőt, a harmadik a pulóvert. Péternek sikerült a felvételije, kollégiumi elhe­lyezést kapott, s meg is ér­kezett az előírt napra. Ügy lépett be a kollégiumba, hogy a rajta levő holmikon kívül nem volt semrhi egye­be. öt nem készítette fel gondos anyai kéz a nagy út­ra. A pedagógusok felfigyel­tek rá, s megkeresték a gyermekvédelmi bizottságot. A segítség ismét nem késett. A gyermekvédelmi bizottság vezetője — maga is édes­anya — ismét csak körbe­járta a társakat, a vállalatok vezetőit. Mindenki adott va­lamit, s így jött össze Péter stafirungja. Annyi, ameny- nyi kell egy ilyen idős fiú­nak. S hogy ne kelljen min­dig a többiek mögött ma­radnia, az egyik vállalat szerződést kötött vele, havi 250 forint ösztöndíjat kap tőlük. Honnan indult el Péter er­re az útra? Ha a családi kö­rülményeket nézzük, Péter­nek tulajdonképpen testvé­reivel együtt bűnözőkké kel­lett volna válnia, mert amit otthon láttak, az minden, csak nem családias, emberi és jó. A lakótársak — a ha­talmas bérházban ott tarta­nak, hogy közösen kérték a lakások karbantartó gazdá­ját, lakoltassák ki Péter szü­leit, mert egyszerűen elvisel­hetetlen a bűz és a szenny. Hónapok óta rosszak a csa-; pok, nincs víz a lakásban, s; a fürdőszobába belépni sem; lehet, mert ott tárolják a ; szemetet. ★ Az édesapa Evekkel ezelőtt otthagyta a családot. Tulajdonképpen: csak egy dologban nem volt > igaza, hogy a gyermekeket í nem vitte magával. Megun-' ta, hogy a lakás örökké ta-1 karítatlan hogy ha azt akar-; ja, tiszták legyenek a gye-; rekek, neki kell hozzáfognia; lesúrolni őket. Eleinte úgy a : maga módján megpróbálta: szép szóval, aztán ököllel, I „rendre nevelni” az asszonyt.: Á következő lépés a bor; volt. Végül is elváltak, ott­hagyott mindent, s az ország I másik felébe ment dolgozni.; Mindem hónapban szabályo-: san érkezik tőle a havi 1000 < forint, amit a bíróság kisza- bott a váláskor. Sokat dől-< gozik, s azóta is egy válla­latnál. Nem bújkál a fize- tés elől. Nyereségrészesedés,: hűségjutalom idején is jön a; gyermekeknek járó pénz. De : ebben ki is merül minden; apai gondoskodása. Végered- ményben úgy érzi, a többi; nem rá tartozik. Ott maradt! a lakás... ★ Az édesanya Tulajdonképpen kár, hogy nincs más szavunk a jó, a; OtMMMM 3818. november 10., péntek családért élő, és a rossz, a családdal nem törődő anyák elnevezésére. Mert ebben az esetben az anya minden, csak nem „édes”. Kötelessé­gét a gyermekekkel szem­ben, úgy érzi, letudta azzal, hogy kínnal életet adott ne­kik, s egy darabig tejével táplálta őket. Mert azóta mindenki más neveli a három gyereket, az iskola, az élet, a szomszédok, csak ő nem. A gyermektartás sem a gye­rekek jobb létét szolgálja. A szomszédok nemegyszer ad­tak enni a gyerekeknek, amíg kisebbek voltak, mert „elfelejtett” vacsorát készí­teni. A napközibe nem. fize­tett be értük. S a három gyerek tűrt. Sápadtan néz­ték a többi gyerek uzsonná­ját. Kérni szégyelltek, in­kább félrehúzódtak. Délben ebéd nélkül maradtak, csak estére volt némi, kimért ke­nyér. Az osztálytársak figyel­meztették szüleiket, hogy Péterék éheznek. Az iskolai napköziben egy ideig adtak nekik ebédet. A gyermekvé­delmi bizottság beidézte az anyát, figyelmeztették, egy­két hónapra fizetett, aztán kezdődött minden elölről. Budapestre jár dolgozni — a gyermekekre váló tekintet­tel helyben is dolgozhatna, de az nem volt számára ■megfelelő. Reggel korán el­megy, este későn tér haza. Persze, mondhatná valaki mentségére, hogy szegény egyedülálló asszony, nem ma­rad ideje a gyerekekre, a la­kásra ... De nem ő az egyet­len olyan asszony, aki a la­kástól távol dolgozik, és egyedül maradt. Másoknak mégis jut valami energiájuk a gyermekekre, s ha nem is ragyog mindig a lakás, mint egy tisztára törölt pohár, a gyermekek nem éheznek. Az élettárs Az anya nem ment férjhez, de van egy élet társa, _ ami ugyan igazán nem bűn, de ez az élettárs, a könnyelmű, felelőtlen életre társult mel­lé. Segít neki elkölteni a gyermekek pénzét, a gye­rektartást, a családi pótlékot. Rávette, hogy a legnagyob­bat vegyék ki az iskolából, s amikor dolgozni ment — a gyermekvédelmi bizottság helyezte el — fizetés napján nem messze az üzemtől vár­ta az asszonnyal együtt, s elszedték a pénzét. Akik lát­ták, megbotránkozva mesél­ték- el másoknak, de meg­akadályozni nem tudták. Ök együtt szórakoznak és verik el a közeli városban a hűségjutalom gyerekeknek küldött részét — míg tartott, haza sem mentek. A gyere­kekkel igazán nem törődik. Nem az övé, nem vállalta őket. Azelőtt sem volt a gyermekeknek gyöngyélete az anya mellett, de mióta ez a férfi odaköltözött, ha lehet még rosszabb. De hát, ugye, mindenkinek magánügye, ki­vel és hogyan él... A község fogott össze, hogy a három gyermek sorsát enyhítse. S ha nem írom le a szülők ne­vét, nem miattuk teszem, hanem a gyermekekért, mert kettő már kikerült a szülői háztól, s miért szégyelljék magukat több kilométerre távol is még mindig a szü­lőkért? Am néhány megjegyzés nélkül mégsem lehet megáll­ni. Tisztelet és becsület a gyermekvédelmi bizottság­nak, mert tíz esztendő óta lépten-nyomon segíti a há­rom gyermeket. A szó leg­szorosabb értelmében etetik és ruházzák a szülök helyett. De a sajnálkozás nem ele­gendő. Az anya és az élet­társ régen átlépték már azt a határt, amikor a felelőtlen­ség bűnné válik. Az ifjúság elleni bűntetté. És emellett már nem szabadna szó nél­kül elmenni. Ez már régen nemcsak ennek a családnak az ügye! Deák Rózsi Forgatják a Történelmi társbérlet című tv-fílmet. Történelmi társbérlet címmel kétrészes ty-film készül Katkó István forgatókönyve alapján. A film az 1940-es évek magyar ellen­állási mozgalmáról szól. Rendező: Fazekas Lajos, operatőr: Koltai Lajos. A két főszere­pet Salamon András és Csizmadia Tibor játssza. (MTI foto) Könyv jelent meg Dobó István életéről Az elmúlt években hagyo­mánnyá vált, hogy különféle országos szervek Eger Város Tanácsa védnöksége alatt minden év őszén tanácsko­zást rendeznek a korszerű hazafiság egy-egy időszerű kérdéséről. Az is hagyo­mánnyá kezd válni, hogy e tanácskozások tiszteletére a városi tanács minden alka­lommal megjelentet egy- egy könyvet valamilyen ak­tuális történelmi témáról. Tavaly Szántó Imre Eger vár védelme 1552-ben című munkáját adta közre, ebben az évben pedig Csípés Antal szegedi kutató Dobó István élete és szerepe Magyaror­szág XVI. századi történeté­ben című müvét jelentette meg. Szántó Imre említett mun­kájában azt is szóvá tette, hogy történetírásunk nagy adóssága egy Dobó-életrajz elkészítése. Csipes Antal e hiányzó életrajz megírására vállalkozott. Majdnem 200 oldalnyi terjedelmű dolgoza­tát az eddigi történelmi fel­dolgozások, s levéltári forrá­sok feltárása alapján készítet­te el. A szerző könyve elején a Dobó család és a Dobó-bir"- tokok fejlődéstörténetét tag­lalta. Ezt követően Dobó Ist­ván katonai pályafutását ele­mezte 1552 őszéig. Ebben a fejezetben az azt megillető teret szentelte az egri vár 1552-es ostroma történeté­nek, s Dobó István ostrom alatti szerepének. Majd az egri hős diplomáciai és po­litikai szerepét vizsgálta 1553 és 1572 között. Részletesen írt Dobó István erdélyi vaj­daságáról és a Dobó—Balas- sa-íéle összeesküvés történe­téről. Munkája végén Dobó István gyermekei sorsáról írt, s a Dobóról szóló mun­kák, utalások rövid értéke­lését adta. Csipes Antal munkája tör­ténelmi irodalmunkban az első részletesebb Dobó-élet- rajz. Marxista szemléletű, tárgyilagos hangvételű alko­tás. Dobó István értékelése­kor óvakodik minden túlzás­tól. Nagy erénye ez az is­mertetett műnek, mivel egyes történészek még ma is haj­lamosak Dobó István tény­legesen meglevő, negatív tu­lajdonságai eltúlzására. 'Úgy gondolom, hogy e munka ki­adásával a Dobó-kérdés még nincs lezárva. Szerintem tü­zetesebb levéltári kutatások­kal még számos új adat fel­tárható, s egy még részlete­sebb Dobó-életrajz készíthe­tő el. Bizonyára egyes szlo­vákiai levéltárakban folyta­tandó kutatás eredményeket hozna a Dobó család élet- története feltárásában is. Ezt bizonyítják a Balassi Bálinttal kapcsolatos újabb kutatási eredmények is. Csipes Antal munkája ter­mészetesen ebben a formá­ban is nyeresége történelmi irodalmunknak. Nagy kár, hogy csak ezer példányban, s kevésbé igényes kivitelben jelent meg! Sz. K. Prológus Kürt szava száll. Laktanyaépületek amfite­átrumának közepén, mértani csoportozatokban, katonai egység. Előttünk, külön sorban, tisztek, tiszthelyettesek, hon­védek. A parancsnok kísére­tében egy főtiszt halad vé­gig előttük, fogadja tisztelgé­süket, bemutatkozásukat, az­tán kitüntetést tűz a zubbo­nyokra. Egy kézfogás, egy- egy előírásos mondat: — A dolgozó népet szolgálom! Az utolsó — legalacso­nyabb termetű katona követ­kezik. Széles vállú, kemény­kötésű fiú, bajuszt visel. Tiszteleg, jelent, megkapja a kitüntetését. A tábornok továbblép. A sor véget ért, s egy hang mégis jelent: — Füle Mihály honvéd? Keskeny asztalka áll a sor végén, rajta egy katona fo­tója. Vékonyka gyerekarc, hegyes orr, csucsort száj — a vonásokon a fényképezke- dés zavart ünnepélyessége. A képkereten fekete sza­lag. — Az árvízvédelem során tanúsított hősies magatartá­sa közben megbetegedett és elhunyt — hallik. — Miért. dúlok föl. , elszúrtad? — jaj­A tábornok kis bársony tokban a fénykép elé, az asz­— Én? szüleid!... Talán a kedves talkára helyezi a kitüntetést és feszesen tiszteleg. Nagyon szellemes. Elkül­— Hadd lám! A körmömre sóz. — El a kezekkel!... Még fürdenie kell. így talán le­ázik a kosz, amit a nyaka­don megörökítettem. Segélykérőén nézek hátra Miskára. Megszán: — Vedd ki, laboros. Ne­kem kell. Mindjárt indul a buszjárat az állomásra. Miska basszusára meglep­ve fordul vissza a nagyfarú: — Neked kell, Bibók? Az 6 képe? Minek? Az ágyad fölé akarod akasztani? Miska ránéz a laborosra, elsötétül a pillantása, az mindjárt tisztelettudó lesz: — Miért nem szoltál? Ne­sze! — kiemeli a fotót a fo­— A dolgozó népet szol­gálta — mondja a hang. Aztán vezényszavak har- sannak. Megszólal a zenekar. Az egység díszmenetben vo­nul el a tisztek, a kitünte­tettek, s a halott bajtárs ké­pe előtt. Lassan kiürül a tér. Két katona közeleg. Egyi- kik elviszi az asztalkát, má­sikuk — a szőke bajszú — felemeli a képet s a kis bár­sonytokot. Egyedül van. Nézi a képet. — Nem ismertünk, Füle­müle — mondja. 1. — Maradj már magadnak, Fülemüle! — s a laboros ak­korát taszít rajtam, hogy a fal tart meg. — Nem nézhetem meg sa­ját magam? A laborosnak vastag háta, asszonyfara van, mindent el­takar, ahogy lötyköl maga előtt: — En a te helyedben nem vágynék annyira meglátni a pojázmáuyomat. — L deném őt a sunyiba, de ak­kor képes eltépni a fotóL — Tanuld meg — fontos­kodik —, tanuld meg. hogy a fénykép mindig a valóság hü mása. Azt mutatja, ami van. Még egy próbát teszek: lyadékből, rázogatja, meg­próbálom szemügyre venni magam, de hiába tekergetem a nyakam. — Adok ual.ós papitt. Ha lehet, ne gyűr" gesd. A farzsebben volna helye, megfelelő embert a megfelelő helyre, de most tégy kivételt, különben mo­sogatórongy lesz belőle. Miska futólag rápillant a képre, aztán segít itatós kö­zé tenni, süllyeszti a táská­ba. — Na, milyen? — kérdem. Köszörülni kell egyet a tor­komon. — Elég jó — feleli a ba­rátom közönyösen. — Koszi, laboros. Megyek, mert itt­hagynak. Ugranék én is, de a labo­ros nyakon ragad: — Aztán mielőbb röpködj erre a kilenc-ötvenemmel, Fülemüle, különben kitépem a farktollaidat! — Nem megmondtam, hogy zsoldfizetéskor?... — s ki­tépem magam a markából, mert Miska már a folyosó végén csattog. A lépcső aljában érem utói. — Te, Miska, ha nem mondasz el mindent a hú­godnak ... — Mindent elmondok. — ...hogy most nem en­gedtek el szabadságra, de legközelebb biztos ... és ami­kor a képet odaadod neki, figyeld meg az első szavát, hallod? — Hallom. — Sikerült kép, Miska? Mondd meg őszintén! — Elég jól el vagy trafói­ra rajta. — Mondd meg neki, hogy ő is küldjön egy képet! Nincs abban semrtii, a bará­tod vagyok, nem? — De. Futkosok körülötte, mint a kutya, ő meg csak megy, megy, mint valami terepjá- rő, a talpa alól kétfelé fröcs­sen a sár. Misét kell mon­datni, ha egymás után két szót szól. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents