Népújság, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-18 / 272. szám
Vállalat — vagy hatóság? NE MONDJUNK EZÚTTAL NEVEKET. Korántsem azért, mintha az alább következő esetek elkövetői megérdemelnék a méltányosságot, hanem, mert ugyanilyen és hasonló eseteket bárki fel tudna sorolni saját gyakorta tábóL Kezdjük tehát a példákkal. Az egyik szolgáltató vállalat plakátokat helyezett el valamennyi kirakatában, s felszólította „a lakosságot”, hogy nála levő holmiját eddig és eddig vigye el, a továbbiakban leltározás, átalakítás stb., stb. miatt nem vállal felelősséget. Személyre szóló értesítést senkinek sem küldött. Egy másik — építőiparhoz tartozó — vállalat emberei megjelentek egy utcában, s mert az ott parkoló gépkocsik a munka megkezdésének útjában voltak, egyszerűen felrakták azokat a járdára. Természetesen előzetes értesítés nélkül, s az értékes „tartós fogyasztási cikkekben” okozott esetleges kárért sem volt hajlandó a hátát tartani. Egy harmadik — történetesen kereskedelmi — vállalat sorozatosan elmulasztotta fontos közszükségleti cikkek beszerzését, s a vásárlók panaszaira — csak egy vállrándítás volt a válasz. A sort, a példákat még bárki hosszan folytathatná. A szolgáltatást igénybe vevő, a vásárló, az új lakásba beköltöző, egyszóval: az állampolgár először bosszankodik. aztán — ki-ki vér- mérséklete szerint — a felsőbb szervhez fordul vagy egyszerűen tudomásul veszi egyes vállalatok (Arany János kifejezésével élve) padkázásait. Belenyugszik, hogy ennek így kell lennie, hiszen a vállalat az államé, tehát a társadalom nevében beszél — vagy éppen nem áll szóba — az állampolgárral. Pedig nem erről van szó. Igaz, hogy a vállalatokat az állam alapította, s gazdálkodásukról, vagyoni helyzetükről a „tulajdonosnak” tulajdonképpen a társadalomnak kötelesek számot adni. De a vállalat — legyen az akár ipari, építőipari, kereskedelmi, közlekedési vagy bármilyen jellegű — semmiesetre sem hatóság. Ha a vállalat eladja saját termékeit vagy a boltjában levő árucikkeket, ha kimossa-vasal- ja az ágyneműt vagy megjavítja a tévé-készüléket, ha felépíti a lakóházat vagy úticéljához szállítja utasait — csupán azt teszi meg, amiért az állampolgár fizet A vállalat és az állampolgár között tehát egyszerű üzleti kapcsolat van, s ez egyaránt ad jogokat és szab kötelességeket mindkét félre. De semmiesetre sem csak az egyikre. vállalatok azóta megtanulták nemcsak azt, hogy egyenjogú emberként tárgyaljanak a pénzüket hozzájuk vivő emberekkel — de még azt is, hogy reklámmal, cégüket népszerűsítő propagandával helyettesítsék a korábbi „leiratokat”. PÉLDA RÄ — tegyünk egyetlen kivételt a névtelenség alól — a posta, amely pedig bizonyos hatósági jogköröket is élvez. Rövid idővel ezelőtt még sok bosszúságot okozott szinte mindenkinek (hiszen ki ne venné igénybe a posta szolgáltatásait), hogy új és még újább rendelkezéseinek megtartására szólította fel a nagyközönséget. Ma pedig — minden lehető módon reklámozza a januárban életbe lépő irányítószám-rendszert. (Ami sajnos, nem jelenti azt, hogy már minden postahivatalban minden tisztviselő viselkedése megváltozott volna.) Nemegyszer csupán némelyik tisztviselő — vagy akár egy boltvezető, építés- vezető stb. — kiskirályosko- dó hajlamai okozzák, hogy a vállalat — hatóságot játszik. A helyi tanácsok sokat tehetnek (és cselekednek is) az ilyen jelenségek ellen, hiszen elég egy „íentről” elhangzó 'A SZÖVTERMÉK Vállalat jövő évi tervei között érdekes üzletfejlesztési program megvalósítása is szerepel. Különösen a nagy idegen- forgalmú megyeszékhely, Eger hús- és zöldség-gyümölcs ellátásán kívánnak javítani. Ezért két mintaboltot létesítenek a városban. A Füzesabonyi Állami Gazdasággal együttműködve a Marx Károly utcai korszerűtlen zöldség-gyümölcs- üzletet átalakítják. Helyén dekoratív húsmintaboltot rendeznek be. Az állami gazdaság szakosított sertéstelepéről naponta szállítják majd az üzletbe a friss tőkehúst. A vállalat néhány termelő- szövetkezettel szerződést köt házi ízesítésű és töltésű kolbász, hurka készítésére is, amelyet szintén a leendő mintaboltban árusítanak majd. A húskészítmények mellett a hazai állami gazdaságok palackozott vörös és fehér borait, valamint a SZÖVTERMÉK tartósító üzeszó, s máris megváltozik a hangnem. A „kiskirályok” lélektanához tartozik, hogy azonnal engednek, amint önmaguknál nagyobb „hatalommal” találkoznak. Hiszen tulajdonképpen a szocialista törvényességet is sérti, ha egyes vállalatok, egyes (kisebb vagy magasabb rangú) beosztottai hatósági szerepkörre tolják fel magukat. A szocialista társadalomban minden intézménynek, hivatalnak, hatóságnak megvan a maga helye és feladatköre. Adott — és törvényben körülírt — a vállalatoké is. Aki ezen túlmegy, a törvényeket szegi meg. NEM EMLÍTETTÜNK neveket, hiszen egy múlóban levő, idejét meghaladott jelenségről volt szó. Aki magára ismer, bizonyára igyekszik maradi kötöttségeitől szabadulni. Aki viszont a városban, a községben, a maga szűkebb környezetében találkozik valamelyik vállalat „hatóságosdi”-jával, lépjen fel ellene. A szocialista társadalom nevében, amely éppen úgy védi az állampolgárok jogait, mint a vállalatokét — s éppúgy nem engedi, hogy túllépje a hatáskörét az egyik, mint a másik. (V. E.) méhen készített savanyúságokat is forgalomba hozzák. A Marx Károly utcai búsmintabolt belső rendezési terveit budapesti tervező vállalatnál készítik, várhatóan már decemberben hozzálátnak az épületrész átalakításához. Az üzlet a tervek szerint jövőre, április 4-én nyitják meg a fogyasztóknak. Egerben, a Dobó téren a SZÖVTERMÉK volt patakparti Irodaházának egyik helyiségében zöldség-gyümölcs mintaboltot létesítenek. Ott elsősorban a megyénkben termelt zöldségféléket, továbbá friss gyümölcsöt árusítanak majd. A megyeszékhely új lakótelepein az áruellátás javítására a jövő évben újabb boltokat nyitnak. Elsősorban a Csebokszári lakótelepen és a Csákány utca sarkán, a strand alsó bejáratánál létesítenek zöldség-gyümölcs szaküzleteket. #m. k.) Decemberben hozzálátnak az átalakításhoz Hús- és zöldség-gyümölcs mintaboltot létesítenek Egerben Saját termékükből: Bélyegzőfa, szerszámnyél, asztalláb Váraszóról Janovicz Dánielné kezenyomán nyerik el végleges formájukat a pirosra festett faidomok. (Foto: Kiss Béla) daság erdőiből termelik ki. vagyis a saját terméküket dolgozzák fel. Legnagyobb megrendelőjük a Fővárosi Nyomdaipari Vállalat, ahová a különböző nagyságú bélyegzőkhöz készítik a farészeket, aztán a budapesti Bútoripari Vállalat számára esztergált, lecsiszolt szék-, asztal- és tévélábak, valamint a kézi szerszámokhoz a nyél elkészítése, tömeges gyártása képezi a tevékenység másik felét. Az üzem vezetője örömmel tájékoztatott arról is, hogy nincsenek elhelyezési, piacgondjaik: nem csökkenteni, sőt bővíteni lehet a termelést. Jelenleg mintegy évi négymillió forint árbevételt hoz az üzem a közös gazdaság számára, amely — főként új termékek bevezetésével, a választék bővítésével — a jövőben csak fokozMagas dombok, hegyek közé zárt falu a Bükk vidékén. Köröskörül mindenütt erdő, s a tisztásokon, a kopár leja tevékenységhez szükséges alapanyagot — a bükk- és gyertyánfát — a közös gazható. (f. s.) Hol alszanak Hatvan vendégei ? tőkön gyér legelők, köves talaj. Többnyire ilyen a határa Váraszónak. Csupán a Tárná völgyéhez közel eső lankákon, dűlőkben találni szántóföldi növénytermesztésre, kertészkedésre alkalmas területet Ezt ki is használja gazdaságosan a négy községet közöttük Váraszót is magába foglaló, nagy mezőgazdasági termelőszövetkezet, a pétervásári Gárdonyi. Itt folyik ugyanis a paprika, paradicsom és főként a káposzta termesztése, amelyet a közös gazdaság erdőköves- di savanyítóüzemében dolgoznak fel nem kis haszonnal. Váraszón is megtalálta a termelőszövetkezet vezetősége a helyi sajátosságoknak legjobban megfelelő melléküzemági tevékenységet: faüzemet létesített. Ebben az immár negyven tsz-tagot, dolgozót — főként nőket — foglalkoztató kisüzemben évente mintegy 800 köbméter fát munkálnak meg, dolgoznak feL Amint Kovács Istvánnétól, a váraszói faüzem vezetőjétől megtudtuk, Hetven-nyolcvan vendég! Ennyire tehető azok száma, akik naponta a városba érkeznek, itt kellene aludniuk, de nincs szállás. Első pillantásra talán nem nagy ez a szám. Am ha éves szinten nézzük, kiadja Hatvan egész lakosságát A tanács csoport- vezetője, Kovács János szerint: elkelne a városban egy negyvenszobás szálloda. Különösen tavasztól őszig, amikor rengeteg csehszlovák, lengyel és hazai turista száll- ja meg a környéket, valamint a selypi medence üzemei hasonlóan sok vendéget jogodnak. Üo hotelre azonban semmi kilátás a közeli években. Sem vállalati, sem állami beruházásból. Maradjon tehát minden a régiben? Ne törekedjünk többre? A helyi, igen szegényes, szűkös Park Szálló vezetője, Mihályi Sándor mondotta a kérdés kapcsán, hogy kivezető, könnyen járható útnak tűnik, ha az Idegenforgalmi Hivatal egri központja megszervezi a városban a fizető- vendég-szolgálatot, amely Hatvannál lényegesen kisebb településeken is gazdaságosan működik már. Ez tetsző ötlet! Éspedig kettősökből. Nem csak a helyi hotelgondok szűnnének meg ezúton, hanem sikerülne felszámolni az alapvető higiéniai követelményeket figyelmen kívül hagyó „maszek” szállóvendég-fogadást is, amely uzsoraáron, ellcnőiri- zeüeniil, törvényes adóterhek vállalása nélkül hosszú evek óta dívik a városban. A szálló vezetője kijelentette még, hogy az ilyesféle szolgálat személyi gondjait szívesen magukra vállalják. Vendégek szétosztása szempontjából valóban ez tűnik legallcalmasab b megoldásnálc, hiszen minden idegen első útja a szállóhoz vezet, ott keres szobát, éjszakázási lehetőséget. Csak az szükséges, hogy az Idegenforgalmi Hi-/ vatal nyilvántartást készíttessen a magántulajdonban levő kiadható szobákról, kulturáltságuk szerint kategorizálja, árazza azokat, majd rendezze a hivatali formaságokat a szolgáltatás irányítására vállalkozó néhány emberrel. Mikor lenne ez jó? Tegnap. Vagy ma. De ne fussunk ki vele az évből! Hogy Hatvan tavaszi vendégeinek legyen végre hol lehajtani fejüket... (moldvay) A hatósággal szemben az állampolgár — ügyfél. Lehet panaszos vagy panaszolt, felperes vagy alperes, kaphat a hatóságtól idézést vagy kérheti meghallgatását, egyszóval: számos válfaja, lehet a hatóság és az állampolgár közti kapcsolatnak, de ez mindig az egész társadalmat (vagy annak helyi szerveit) képviselő hatóság és az egyes ember viszonyát fejezi ki. Ide tartozik ugyan az is, hogy éppen az utóbbi időben ez a kapcsolat is mind közvetlenebbé szívélyesebbé válik: ma már ritkaságszámba megy az egykor általánosan elterjedt „hivatalos” hang. Hiszen ugvanazt a célt — mint a példák ezrei mutatják — könnvebben el tehet, érni udvarias hangnemben. Vállalat részéről az udva riatlan, sőt utasító, ellent mondást nem tűrő hang — legtöbbször a monopolbeiv zetbői adódik. Amelyik vál lalát „egved'iralkndónak" ér zi magát, abban a biztos tu datb'an engedi meg magánar a parancsolgató hangnemet hogv „eszi, nem eszi, nerr kap mást”. A gazdoságirá nyitási reform 5ta igen sok területen szűnt meg egy-egv vállalat kiváltságos helyzete — s ez meghozta eredményét a hangnemben is. Ismét kár volna a példákat, sorolni CHínvi’-a nyilvánvaló: egykor c*ak „kérvényre” válaszoló CSENDES beszédű, idős ember járta a hevesaranyosi házaikat, beszélget, politizál és szedi a pártagdíjat. Bárdos Antal, a pártbizalmi —, mert róla szól e kis történet —, ezekben a napokban ünnepli 70. születésnapját. Igaz, az ünneplés most későbbre marad, mert a kórház bizony nem a legalkalmasabb hely a vigadalomra. Még ez a kis beszélgetés is másként alakul, ha mondjuk odahaza történik, s együre járjuk a falut, s nem a kórház EKG-szobá- jában kérdezem élete sorsáról. Szerencsére Bárdos Antal megszokta már az élettől, hogy mindig közbejön valami ... Így történt ez már 1927-ben is. — Miután megnősültem rátjöttem, hogy idehaza nem tudok megélni. Akkor már hetedik éve dolgoztam Eger- csehiben a bányánál. Egyik nap doboztunk, a másikon nem. a kereset pedig nagyon kevés volt Nem beszélve arról, hogy állandóan ott lebegett felettünk az elbocsátás réme. Többen is voltunk a faluban, akik elhatároztuk, elmegyünk szerencsét próbálni... Elmentek. Cakhogy ott a messzi tájakon is közbejött valami... Költő is megértekéi te miért mondjam el prózában: „KiEgyszerű történet tántorgott Amerikába hárommillió emberünk.” Közöttük voltak a hevesaranyosiak is. Kanadába toboroztak embereket, azt mondták ott van munka, ott lehet pénzt keresni. — összespórolunk egy- egy házravalót, meg felépítünk a Sashegyen egy szélmalmot, hisz ott úgyis mindig fuj a szél —, lelkesedett a sógor. Ma már nagyon nehéz leírni és megér tem is azt a kényszert, amely aikkor oly messzire vetette az embereket, az otthontól, a családtól. összekérincsélték innen, onnan az útiköltség 200 dollárját, aztán búcsú az ifjú feleségtől, a rokonoktól, majd vonatra és hajóra szállták. Most drámai sorok következnének arról, hogy emberünket hogyan fogadta Kanada. Ennyi év után azonban már másként csengenek a szavak, így a dráma elmarad, helyette csupán a puszta tények kerülnek papírra, bízva abban, hogy olvasó is megérzi mit és hogyan éreztek az emberek, ott, a tengerentúli messze távolban. KÉT HÉTIG semmi munka nem von — így kezdődték a kanadai napök. Aztán egykét napra, vagy háromra akadt valami. Igaz, utazni kellett érte, néha több száz, vagy több ezer kilométert is. Egy év múlva aztán valamit javult a helyzet. Beszélt már angolul, s így könnyebben kapott munkát. Már bányász is lehetett. 1922-től írtak, amikor eljutott odáig, hogy kölcsönt kapott, így kiutazhatott az asszony is. Együtt mégis csak könnyebb volt. Ű lent a bányában dolgozott, az asszony pedig főzött a kosztosoknak. A kereset nem is lett volna rossz, ha kidolgozzák a hetet, de legfeljebb egyeket napra kellett akkor a bányász. Ezen a helyzeten csak a háború változtatott, akkor már volt munka, s jól kerestek. 1947- ig dolgozott Nyugat-Kana- dában, egy Egeresein nagyságú bányatelepen. Aztán Torontó következett, ahol egy cipőgyárban kapott munkát, ott vágta hasította a be X — Csalódás, honvágy: — kérdezem. — Volt így is, meg úgyis. Az az igazság hogy annakidején itthonról menni kellett, mert nagyon nehéz volt az élet, de munkával, Kanadában sem leheteti sok pénzt keresni. Voltak bizony olyan időszakok is, amikor akár gyalog is nekivágtunk volna hazafelé, ha nem lett volna ott a tenger. Maradtunk hát, mert maradni kellett. 1947- ben már volt annyi pénzem, hogy komolyan tervezzem a hazaindulást, de akkortájt nagyon lebeszéltek róla. Azt mondták, idehaza még mindig nehéz a helyzet. így maradtam 1951-ig. Akikor aztán hazajöttem az asszonnyal. MOST ISMÉT a krónikás veszi át a szót, hogy megkérje az olvasót: ne várjon hősi történetet, az itt következő sorokban. Nem azért, mintha nem izgalmas, s nem nagyszerű tettekről lenne szó, egyszerűen csak azért, mert az idő múlásával, egyszerűsödnek a hajdani események is, s ma már mítosz es Legenda nélkül beszélünk arról, hogy a 30-as években hogyan és miként került valaki kapcsolatba a munkásmozgalommal. — Nagyon egyszerűen. 1932-ben beléptem a Kossuth Betegsegélyező Egyesületbe. Ez tulajdonképpen egy nemzetközi szervezet volt, s a magyar tagozatot nevezték el Kössutárol. Szerveztük a munkásokat, agitáltunk e szakszervezet mellett, politikai estékre jártunk, aztán amikor lehetett, 1941-ben ötödmagammal megalakítottuk a kommunista pártot. Bár így meséli, ilyen egyszerűen, a szavak mögött mégis érezni a munkát, a mindennapi küzdelmet. Röplapok, választási harcok, gyűjtés a sztrájkolóknak, majálisok, s olykor bizony némi nézeteltérés a rendőrséggel. Mindez elmúlt, ma már csak emlék csupán. Emlék, amelyet azért jólesik felidézni — így hetvenévesen is. A szélmalomból pedig semmi sem lett. Ruha és bútor - ravaló — ezt sikerült hoznia a tengerentúlról. Ügv latszik Kanada nem mindenkinek Amerika. Idehaza várták a rokonok, meg a banya. Egy évtizeddel ezelőtt ment nyugdíjba, azóta több ideje van gondolkodni a múltról is. S olykor-olykor politizálás közben elméséi valamit a történetéből. AZ EGYSZERŰ, hétköznapi történetből. Márkusz László Mmüsm © 1972. november 18., szombat
