Népújság, 1972. november (23. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-17 / 271. szám
Erdőm« a Büfthben Sok turista tekinti meg a szalajka-völgyi erdőmúzeu- mot, ahol hű képet kaphatnak a látogatók az egykori mészégetők, faszénboksák készítéséről, s nem utolsósorban az erdei munkások életkörülményeiről. Felvételünk az erdőmúzeum egy részletét ábrázolja. (Foto: Kiss Béla) Milyen legyen holnapután a Mátra-Eger és Nyugat*Bükk vidéke? Ecset és könyv — — Volt egy szentkép a falon- A fater festette gombfestékkel. Mondom, én is megpróbálom. így kezdtem el festeni. Huszárokat festettem, csákóval, meg minden ilyen zagyvaságot, amit csak egy gyerek elképzel. Már kő- művestanonc voltam, amikor a könyvtárban rendeztek egy rajzkiállítást, azt megnyertem. Kaptam egy Rubens- könyvet. Olvasni kezdtem a festészetről. Lénárt Ferenc sokáig dolgozott az ecsédi külszíni fejtésen, sarat lapátolt a lefedésnél. Sok volt a munka, utána már nem volt ereje olvasni. Elment Visontára lakatosnak. Most haza akar jönni Kesédre, a tsz-be, hogy több idő legyen az olvasásra. — Le akartam érettségizni, de nem mertem nekifogni A matematika miatt. Semmit nem értek belőle. Most már évék óta csak a festészettel foglalkozó könyveket olvasom. Sok mindent megértek azóta, amióta olvasok. Van Goghot és Utrillót olvasom a legszívesebben. Mivel semmilyen képzőművészeti felkészültséggel nem rendelkezem, úgy érzem, le vagyok maradva a kortól, amiben élek. Az impresszionistákig jutottam. Jelenleg ezt értem és ezt tudom■ befogadni. Most veszem meg Lützérer könyvét, az absztrakt művészet lényegéről, belső rendjéről szóló írást. Nem tudom, hogy meg fogom-e érteni? A fiatal, huszonhat éves férfi a nyári konyhában ül a tűzhely mellett. Az ágyon a párna alól két könyv fedele kandikál ki. Minden éjjel olvas. A képei, amelyekből kiállítást rendeztek Ecséden, valami nehéz, meleg egyszerűséget árasztanak, de fölbukkannak már nyugtalanító sehová nem tartozó új irányzatú portrék, vázlatok, amelyek gyökeres változás előhírnökei. Persze, van egyszerűen rossz kép is. — Majd az lesz az igazi, amikor rá tudok mutogatni, hogy ez rossz, ez ezért rossz, az azért rossz. Az mindenképpen baj, hogy senkitől nem látok semmit. — Miért rajzol és fest? — Mert nem tudom megállni. — Mi a célja a képeivel? — Semmi. Eladni nem adok el, ha valaki kér, azt meg szoktam ajándékozni Annak örülök, ha azt mondják valamelyikre, hogy tetszik. Sokat fogok olvasni, még többet mint eddig. Lehet, hogy semmi nem lesz belőlem, de az már most biztos, hogy nagyon jót tett velem az, hogy foglalkoztam a festészettel. Olyan dolgokat tudtam meg a világról, ami a képek nélkül soha nem sikerült volna. A kubizmux- sal nagy szeretettel foglalkoztam, de nem csináltam' egy kubista képet sem. Meg- éreztem, hogy nekem azt nem szabad, mert nem értek hozzá, csak érdekel a dolog, de utánozni valamit azért mert tetszik, azt nem szabad megtenni. Mire jók a képeim? Nem tudom pontosan. Én úgy gondolom,, ha valaki nézi, és amíg nézi, másra nem gondol csak arra a képre, és minden mást elfelejt. Az jó. Na, az előbb kérdezte, hogy mi célom van a képekkel. Ez. Ez. A. FURCSA ÉS PARADOX helyzetben vagyunk. Éveken, hosszú éveken keresztül megyénk tanácsai, társadalmi és tömegszervezeti fórumain számos esetben szóba került: nem tudjuk megfelelően kielégíteni a vidékünkre áramló idegenforgalmi igényeket, nincsenek meg a vendégfogadás kellő, sokszor mégoly minimális fetételei sem. Megindult az ostrom — hozzá kell tenni: jogosan és szimpatikusán — a felsőbb országos szervek megnyerésére, hogy tájegységünket, a Mátra és a Bükk vidékét a Balaton vidék, a Duna-kanyar, a Velencei-tó, a Nyugat-Du- nántúl után, azokhoz hasonlóan és saját értékeink szerint sorolják be hazánk kiemelt üdülőterületei közé. Nem a rangért esengtünk, hiszen a jó híre-neve, közkedveltsége már évszázados az erdeinknek, gyönyörű kirándulóhelyeinknek, borainknak. műemlékeinknek, tiszta vizű forrásainknak és gyógyvizeinknek. Mindez már nagyon régóta nemcsak az e tájon élők kincse, hanem a messze vidékekről gyakran és szívesen idevándorló ezreké, tízezreké is. őket szeretnénk minél nagyobb számban és a holnaputáni igényeknek is megfelelő színvonalon ellátni, fogadni: szállásukról, étkezésükről, szórakoztatásukról, sportolási, művelődési lehetőségeikről gondoskodni. Mindehhez új, meg új létesítményekre, a régiek korszerűsítésére, bővítésére, egyszóval : megfelelő feltételekre van szükség. E feltételek megteremtésének az apyagi fedezetét, illetőleg ennek a jelentősebb hányadát kértük tehát, amikor a kiemelt üdülőterületek közé kívántuk besoroltatni tájegységünket. Olyan mértékű támogatást kértünk, amilyen mértékben nemcsak a mienk, itt élőké mindaz a sok kincs, amely e tájon, e vidéken megtalálható. Vagyis: össznépi örömökért, össznépi ráfordítást. ÉS VÁGYAINK, elképzeléseink nem voltak illúziók, holmi lokálpatrióta túlzások, mert. másfél évvel ezelőtt megszületett egy kormány- határozat. amely a bűvös „Igen” kimondását jelentette arra a nagy kérdésre, hogy kiépült üdülőterület legyen-e a Mátra és a Bükk: jóváhagyták a tájegység üdülőterületi rendeződ tervét E terv, e határozat azonban még nem több mint az elérendő célok megfogalmazása, plusz egy jelentőségteljes mondat; melyben a kormány felkéri a határozatban érintett megyék és városok helyi tanácsai, társadalmi és tömegszervezeteit hogy az e célok megvalósítását tartalmazó részletes fejlesztési program kidolgozásához juttassák el összehangolt javaslataikat. Megyénkben — noha a megyei tanács végrehajtó bizottsága a kormányhatározat megjelenését követő néhány hónap múlva határozatban utasította az ágazatilag érintett megyei szakosztályokat a részletes fejlesztési program kidolgozására — még a mai napig sem áll rendelkezésre elfogadható megyei javaslat. Hát ez bizony furcsa és paradox helyzet: másfél éve szinte egy helyben topogunk. Értekezlet értekezletet követ ebben az ügyben, s legutóbb is Egerben, amikor a tájegységi intéző bizottság egri területi albizottságának e témával kapcsolatos ülését befejeztük, azt kellett megállapítani, hogy még egységes szemlélet sincs a táj jövő arculatáról, az üdülőterületi jellegnek megfelelő fejlesztésekről, nemhogy összehangolt fejlesztési programjavaslat...! KÓSZA ÉS SZÓRVÁNYOS ötletek ugyan itt is, ott is felmerülnek, de nincs olyan koordináló szerv, vagy hatóság, amely azokat szépen rendszerbe foglalva összegyűl tené. Egyáltalán úgy áll a dolog jelenleg, mintha a korábbi években oly sokszor meghatározott — immár kormányhatározattal is alátámasztott — céljaink, vágyaink konkrét megvalósításához nem lennének e táj lokálpatriótáinak még ötletei sem. Pedig ez nem így van. Csupán a Mátra—Eger—Nyugat-bükki Intéző Bizottságban számos olyan szaktekinIfjúsági pályázat Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára A Petőfi Irodalmi Múzeum, a Központi Múzeum Igazgatóság és a Népművelési Intézet országos gyermekrajz- páiyázatot hirdet Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára. A pályázó . 6—14 éves korú tanulók bekűldhettéíy, közélett ember tevékenykedik, aki — ha felkérik és megfelelő információkkal ellátják — örömmel segít kiegészíteni, rendszerbe foglalni a már összeállt javaslatokat, elképzeléseket A javaslatok, az elképzelések felkutatásának van még egy másik, régi bevált módszere is: a célkitűzéseket résztémákra bontva mind a megyei, valamint az egri és a gyöngyösi városi tanács, mind a Mátra—Eger—Nyugat-bükki Intéző Bizottság pályázatokként is kiírhatja. Így bizonyára sok-sok hasznos javaslat gyűlne össze, s talán még arra is lehetőség nyílna, hagy egy-egy részcélkitűzés megvalósítására több variánsban, alternatív javaslatokat is tudna a megye adni. ÖTLETEKRŐL, javaslatokról van szó, s itt még — ahogy az említett minapi egri aibizottsági ülésen mondta az egyik hozzászóló — valóban „vastagabban is foghat a ceruza” — Faludí Sándor Igényes hatvani vállalkozás Reményt keltő szép vállalkozás tanúi lehettünk hét elején az új-hatvani Liszt Ferenc Művelődési Házban. Hosszas hallgatás után ismét közönség elé lépett a MÁV- zenekar, hogy változatos programmal szolgáljon az igényes muzsika híveinek. A szalon összetételű együttes műsorát Kéler Béla Rákóczi- nyitánya vezette be, amely kilógott az est darabjainak sorából mind tartalmi, mind pedig megold ásbeli egyenetlenségei miatt. Weber Felhívás a keringőre című művében már lényegesen tettebb, melegebb volt a zenekar hangzása, a fuvola és cselló pontos, tiszta dallam- vezetése pedig ritmikailag tette egységessé a mindig hatásos hangversenydarab élő- adását Mozart Kis éji zene, eltekintve az utolsó tétel bizonytalanságaitól, szintén megérdemelt sikert aratott a jobbára ifjakból álló népes közönség soraiban. Igaz, helyenként tempósabb előadást kíván a mű, mint ahogyan Ángyán Jenő dirigensi pálcája nyomán most megszólalt de ez nem olyan főbenjáró bűn, amiért a lelkes amatőrökből álló zenekart megrovással illethetnénk. Az est kellemes meglepetései közé tartozott az énekes Hantos Andrea közreműködése! Különösen Kodály Nausicaá című szerzeményének bensőséges, lírai tolmácsolása marad sokáig emlékezetünkben. Zongorakísérője, Ángyán Zsóka, önálló műsordarabjában, a Beetho- v en-variációkban nyújtott maradandó élményt mindannyiunknak. Nem volt szerencsés viszont utolsó számként műsorra tűzni a Haydn-triót, amelyet kulturáltan, kellő respek tussal szólaltatott meg az Apagyi Anikó, Ángyán Károly, Szüls Pál összetételű együttes. Ez a hangzásbelileg, zeneileg érett mű már nem kerülhetett közel az akkorára elfáradt hallgatóság szívéhez, értelméhez. De engedtessék meg ugyanekkor egy észrevételünk kifejtése! Zenekarban, szólisták között — kivétel Hantos Andrea —, nagyon hiányoltuk a hatvani állami zeneiskola tanárait! Ez a város nem akkora, hogy lemondhatna róluk, amikor az igényes zenekultúra terjesztésére ilyen erőfeszítéseket tesznek egyes helyeken. Velük lényegesen többre lenne képes a MÁV-zenekar. Kissé arisztokratikusnak tűnő elzárkózásukat ezért csak ne- hézményezni tudjuk. S mindegy, hogy az intézet vezetésén, avagy egyénenként} f<3~ rehúzódásoa múlik a dolog. (moldvay) nagy és göcsörtös, a* őrajta sima és kerek — például a pofacsontja környéke, a kéz, meg effélék. Csizma volt a lábán, azt hiába néztem volna, de annyi azért kiviláglott, hogy elöl hátul elég jól el van eresztve, no persze, ezt is csak úgy ködön át láttam, furcsa is lett volna bámulni, ott ült az öreg is, állati büdös pipadohányt szívott és Miskával beszélgettek, félóránkint egy szót a gazdaságról, meg a katonaságról, én már ültőhelyemben aludtam. Még előtte is vojt valami, hogy Miska lehúzta a csizmámat, mert én nem bírtam. Észrevettem, hogy a lány nevet, azt mondWP. november 17., péntek nek bármilyen technikával: készített képet, rajzot, - szob- : rőt, gyermekjátékot, bábfigu- ! rát, amely Petőfi műveihez,' azoknak valamelyik témakö- j réhez, vagy a költő életrajzé- ' hoz kapcsolódik. A pályamunkákat 1973. február 1—15. között várja a Petőfi Irodalmi Múzeum művészeti tára. Részletes felvilágosítást a tanulók iskolájukban rajztanáruktól kap hatafifc. Most! Most ugrik Miskára! Nem. Ugrál körülötte. Kutya. Fehér, nagy kutya. Lemaradtam, nem jól látom, de a kutya csahol, meg szűköl, ő meg dumál neki, s törtet felfele. Csak szédelgek már. Rakom a lábam. Még föl is kell jutni a dombra. Meglátom a házat. Sárgás fény reszket a havon. Egy hónapba telik, mire felkapaszkodom. A kutya ott áll a ház sarkánál és morog. Jó lesz nem közelebb menni. Valami emberi szövegelést hallok. Csak kijönnek! Az udvar elég nagy, szemetes, a havat a lejtő felé túrták. A ház végébe L-alakra, holmi istálló- meg kamraféléket látok odaépítve, mindenféle ólakat. Még mindig lihegek, alig kapok levegőt, a pofám hi- degedik és ezek nem jönnek, a dög meg a fogait mutogatja és morog. Érzem a füst szagát, a trágyáét, a ház fölött egy nagy, fehér csillag... — Kussti ne! Ez az öreg lesz, az öreg Bibok. Csak a körvonalait látom, ahogy a tornácra kilép. Mennék, de a lábam nem indul. — Melegítek vizet —• hallom. Leányhang, alig jut el az agyamig. Fáradt vagyok. — Na, gyere — s Miska közeledik. Mondanék valamit, de olyan fás a szám... Épp, hogy elkap Miska. Érzem a szorítását a karomon. Leültetnek valamire. Próbálok látni, a káprázó szememmel. — Ó, a szegény — mondja valami kékség a tűzhely mellől. — Cs-cs-csó-csó... Napokig azon derülnek, hogy még a köszönést se tudtam kimondani. ♦ Azt álmodom, hogy jövünk Miskával át a Dunán, én valamit mondok, nem néz a lába alá, elcsúszik, dobbant, s minden megremeg alattam és beesek a jég alá. Még érzem, ahogy elnyel a víz, mint valami hideg marok, aláránt, még látom a szürkés léket, s már a fekete plafont, még érzem, ahogy a számon betör a víz és elönti a tüdőm, hogy már az orditás is belémfúl, s akkor fölébredek. A nagy párnák, dunnák közt kapok levegő után hülyén, kócosán, s Margit hajol fölém, nevet: — Hót maga? Úgy kiabált, mint a kölyökkutya! Szerintem már este is kinevetett, de akkor még nem tudtam megfigyelni. Eltartott egy ideig, mire magamhoz tértem, de annyira kivoltam, remegtek a végtagjaim, utána se volt kedveim nézelődni. Miska mindjárt vizet hozatott és bele kellett állni a nagylavórba, a® öreg, meg a lány kimentek. Miska gyökérkefével súrolta magát, én is megpróbáltam, de olyan volt, hogy akkor inkább fagyjak meg, elevenen nem nyúzom meg magam!... Alig éltem, nem ízlett se pálinka, se étel, futkosott bennem a hideg, esküdni mertem volna, hogy bekaptam valamit, s errefelé biztosan nincs orvos. A lányról — isten bizony — nem maradt meg bennem több, hogy kékben van, magasabb, mint én, hasonlít Miskára. de ama a bátyján tam magamban, csókold meg a gyertya végit, ha ég, nem érdekellek, hagyjatok lekonyulni, az kell nekem!... S arra gondoltam, majd holnap !... No, itt' a holnap, s így ébredek! Mint a kölyökkutya! (Folytatjuk^
