Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-08 / 238. szám

(/fatág Cy*^ *2^... \ ::; hogy felvigyük-e a hangot, vagy sem? S ha igen, mikor vigyük fel a hangot, s ha kellő időben, a kellő magasságra vittük fel a hangot, rezegtessük-é, avagy sem? Sőt, arról is szó van, hogy levigyük-e azt a bizonyos hangot, s ha igen, akkor suttogva tegyük-é ezt, avagy inkább fittyet hányva holmi szordínónak, mélyen, de öblösen szóljon-e a hang? Bár mindeddig összesen csak három kérdőjelet kellett használni e rendkívül fontos kérdés feltevésénél, de mint alább kitűnik, a kérdőjelek egész sokasága kellene ahhoz, hogy magabiztosan használhassuk a felkiáltójelet. Akár az egyetlen egy felkiáltójelet is. Ám lássuk a medvét: nézzük közelebbről, miről is van hát szó. Kedves olvasóm, üljünk most le egy kép­zeletbeli tanácskozóterembe, úgy, hogy egy kis csoda- üvegkalitkába kerüljünk, mintha valami akvárium lenne, amiben ülünk. Meg is fordíthatjuk persze a dolgot, a tanácskozóterem lehet üvegfalú akvárium. A célnak bármelyik formáció megfelel. Es most fi­gyeljünk. Ott áll a szónok és beszél. Látjuk, hogy áll, látjuk, hogy papír van a kezében, s látják, hogy a szája is mozog: becsukódik, kinyílik, ütemesen teszi ezt és szaporán. Miről beszélhet a szónok? Arról-e, hogy a dolgok jól mennek, s ezért kicsit felviszi a hangot, hogy az optimista kicsengésű le­gyen, de nem harsogtat, nehogy önteltnek tűnjék az eredmények feletti jogos megelégedettség? Lehet. A keze sem mozdul, arca izma sem rezdül, s az átlag erős­ségű emberi hangra beállított csodaüvegen nem csen­dül át a szó. « De arról sem beszélhet az előadó, így, eme csoda­üveg mögül látva és hallva, hogy a dolgok rosszul mennek. Mert, ha rosszul mennek a dolgok, akkor ki­csit csüggedt fejtartás kellene, aztán harcba hívó homlokfelcsapás, először mélyen rezegtetett hang, az­tán a támadó sas vijjogásához hasonló, a nagy fel­adatokhoz méltó harci riasztás. Ám az előadó beszél, jár a szája, de az arca, a szeme mozdülatlan, még a keze is. A nyakkendője is, .................... I stenem, mit nem adnék egy olyan előadóért, aki szavai közben dühödten megrángatná a nyakkendőjét, mormolván, a fenébe is ezzel a vacakkal, amikor az ember lelkesíteni, mozgósítani akar, s éppen e kultúr- madzag miatt nem jön ki elég erő a torkán... Egy egész napos értekezletet végigülnék miatta. Vagy hogy lelkesednék az olyan előadóért, aki előredőlve és le­könyökölve a pulpitusra, szinte belehajolna a hallga­tóságba és úgy próbálná beléjük szuggerálni a vélt, vagy való igazságát. Érte egy másik értekezleten is hajlandó volnék meglovagolni egy kemény széket. Avagy az olyan előadóért, aki gesztikulál, használja a kezét, nem őrjönéve, nem elegánsan, mint a golfozó lordofc, de határozottan és kifejező erővel —, nos egy ilyenért nem ülnék-e végig akár egy harmadik érte­kezletet is,?. Feltétlenül. Ám nálunk immáron a múlté az olyan előadó, szónok, aki tudatosan magával akarná ragadni a hall­gatóságot. De az olyan is, aki tudatlanul tenné ezt, egyszerűen azzal, hogy begerjed a maga hitétől, meg- győzetni akarásától. Aki, egy képzeletbeli csodaüveg mögé ülne, igazán nem tudná nálunk, hogy most az előadó és vele az értekezlet sír-e vagy nevet, al­szik-e, vagy lelkesedik egyáltalán... Nézem ezt a szónokot. Kubikos volt valamikor, négy elemije, ha volt, de ha szólt, tűzbe és barikádra mentek utána az emberei. No, persze, most nem a barikádra kellene menni, csak éppen tudományos igénnyel dolgozni... Ez a szerencséje, mert ennek a választékosán spleenes, kicsit fáradt gentleman elv­társnak a szavaira legfeljebb horkolni lehet, de nem harcba indulni. A másik olyan nagy szájú volt az egyetemen, hogy rettegtek tőle, s ha nem lett volna az esetek többségében igaza, ő retteghetett volna leg­jobban önmagától. Gúnyos volt és metszőén logikus, lelkes és mélyen felháborodott, agitatív és mély hitű egyszerre. A lányok majd megették, pedig szépséggel aligha lehetett akkor sem vádolni. Most? Még arra is van ideje, hogy egy mikromillimétert odébb tegye a nyakkendőjét, miközben az éhező harmadik világról és a fegyverkezési verseny elítéléséről beszél. És a harmadik, aki .U És a negyedik, aki.;; " “’17> És az ötödik, a tizedik, sőt, a századik előadó, szó­nok, aki az uralmon levő osztály képviselőjeként úgy áll fel a pulpitusra osztályosai, szövetségesei előtt és elé, mint ahogyan a háziasszony pipálja ki a Patyo­lathoz viendő fehérnemű listáját: ezt is meg kell csi­nálnia valakinek... Felvigyük-e a hangot, avagy sem, kiabáljunk-e, vagy csak suttogjunk, gúnyosak legyünk vagy szarkasztikusak, hogy és mikor használjuk a kezün­ket, az arcunk mimikáját? — nevetséges kérdések ezek. Egyáltalán: mit akarok én? Pártmunkásokból, állami, gazdasági vezetőkből bohócot, vagy jobbik esetben színészt például? Persze, miért lenne igaz, hogy a marxizmus, a leninizmus, a szocializmus eszméje olyan komoly, hogy csak komoran és monoton lélekkel lehetne róla be­szélni ? Mint ahogy nem is igaz. Csak jó néhányan azt hiszik, hogy a 'nagy történelmi átalakulás után illet­len dolog nyíltan és tudatosan is lelkesedni. Meg lel­kesíteni! Kényes kérdés — ezzel fo-' gadtak mindenütt, ahol táp­pénzügyben kopogtattam. Va­lóban kényes. De azért be­széljünk róla . . . Évről évre emelkedik a táppénzes napok száma, s egyre magasabb a kifizetett összeg is. Miért? Betegebbek vagyunk, mint évekkel ez­előtt? Nem valószínű. Akkor mi az oka? Egy főorvos mondta: „Ha csak azok men­nének táppénzre, akik bete­gek, akikor nem fizetnénk ki ilyen sokat.” A sokéves ta­pasztalatra alapozott bölcses­ség csupán az igazság egyik oldalát tükrözi. És még hány oldala van ennek a kényes igazságnak! 1970-ben Heves megyében 85 millió forintot fizettek ki táppénzre. 1971-ben már 92 milliót! Az emelkedés több mint kilencszázalékos. Igaz, magasabbak a bérek és emel­kedett a biztosítottak száma is. Aan ez utóbbi csak három százalékkal! A táppénzes napok száma 1970-ben egymillió-négyszaz- ezer volt, 1971-ben mar egy­millió-ötszázezer. A táppénz alakulásai . legjobban az arányszam fejezi ki, mert ebben a mutatóban már minden, adat bent foglaltatik. Megyénk táppénzes arány­száma 1966-ban 4,1 százalé­kos volt, 1970-ben 4,8 száza­lékos, míg 1971-ben 4,9 szá­zalék. Látszólag nem is olyan nagy az emelkedés, hiszen egyik évről a másikra mind­össze egytizied százalék. Csak­hogy ez az egytized százalék több mint hétmillió forintot jelentett. Egy új iskola ára! Nem beszélve a kiesett mun­kanapokról. És ez év első felében mér 5,1 százalékra emelkedett az arányszám. Igaz, 5,4 az or­szágos átlag, ennél tehát job­bak vagyunk. Ennek ellené­re az utolsó három esztendő­ben indokolatlanul emelkedik megyénkben a táppénzes arányszám. Miért? Válaszolni nem, csak kér­dezni tudok... Kél. A község lakóinak fe­le az ipariban, fele a mező- gazdaságban dolgozik. 1971 35. hetében 135 volt a táp­pénzes napok száma, ez év 35. hetében ez már 182-re emelkedett. A körzeti orvos: — Sok minden befolyásolja a táppénz alakulását. Többek között a lakosság összetétele is. Főleg az ipari munkásság veszi igénybe a táppénzt. Az én körzetemben most öt tsz- tag van táppénzen és 25 ipa­ri munkás. Megmondom őszintén, sok baj van a táp­pénzzel, sokkal több, mint a gyógyítással. Felülről nyom­nak: kevesebb legyen a táp­pénz, az emberek pedig sok­szor Icövetelik a fizetett pi­henést. Mi, körzeti orvosok, itt élünk a faluban az embe­rek között, s nagyon nehéz nemet mondani. S különben is: hogyan mérhető a fájda­lom? Egy másik, probléma: ná­lunk szinte ismeretlen foga­lom az .igazolt távoliét. A dolgozóknak is igazuk, van, mert azt le vonj alt a bérük­ből. És ki szereti, ezt? Senki. Gyakori eset: bejön egy be­teg hétfőn és a gyomrára pa­naszkodik. Megvizsgálom, de mert nem tudok dönteni, Egerbe küldöm kivizsgálásra. Kedden beutazik a megye- székhelyre, ahol a . rendelő­intézetben sokan vannak, s így a legjobb esetben csak szerdán délután kapja kéz­hez a vizsgálat eredményeit, amelyeket MlréiB csütörtö­kön mutat be. Négy nap már eltelt, amikor ismét döntés előtt állok: beteg, vagy nem betegi ku'csokvpuí, vagy írjon ki, doktor úri I nem. És ha keresőképes, ki fizeti meg ennék az ember­nek a négy napját? A kompolti körzeti főorvos így indokol: — A táppénzesek közéi 40 százaléka nyugdíjas. Olyan öregemberek ezek, akik élve a lehetőséggel, valamilyen munkát vállalnak. Többségük csakugyan beteg, bármelyik felülvizsgáló főorvos bármi­kor táppénzre veheti őket .Aztán itt vannak a terhes nők. A táppénzesek mintegy 30 százaléka kismama. Az az igazság, hogy ők akkor men­nek táppénzre, amikor akar­nak. Mondja meg őszintén, hogy manapság, amikor olyan sokat beszélünk a gyer­mekkultuszról, ki meri vál­lalni a felelősséget egy eset­leges koraszülésért például? Én jogosnak tartom ezeket a táppénzeket Vannak, per­sze más esetek is, olyanok, . amelyek már súrolják a jog­talanság határát. Sok gondot okoz például a cigánylakos­ság is. Jó, hogy ma már egy­re többen dolgoznak, sőt az is eredmény, hogy orvoshoz járnak. De sokszor az az ér­zésem, csak a táppénzért... És azok a hétfői napok! Azok nagyon rázósak. Ilyenkor az orvostól várnak segítséget — és igazolást! — mindazok, akik nem mentek munkába. Idézet az Egészségügyi Mi­nisztérium egyik tanulmá­nyából: „A táppénzes arányszám a statisztikai arányszámok azon csoportjába tartozik, amelyet több tényező együttes hatá­sa alakít ki.” A befolyásoló tényezők kö­zött szerepel a lakosság ösz- szetétele, az ipari struktúra és a munkakörülmények ala­kulása, a munkafegyelem, de az orvosi elbírálás szaksze­rűsége is. Országos adatok bizonyítják, hogy az iparilag fejlettebb területeken maga­sabb a táppénzszázalék. Sőt, szakmánként is másként ala­kul a táppénz. Ez év júliusá­ban például a megye fafel­dolgozó iparában 6,3, a szénbányászatban 5,8, az épí­tőiparban 5, a vasiparban 4,9, míg a közigazgatásban mind­össze 2,8 volt az táppénzszá­zalék. Orvosok mondják: a fejlett ipar valósággal eszi a táp­pénzt. Tapasztalataik szerint a jól szervezett ipari üzem idegileg és fizikailag is job­ban igénybe veszi az embe­reket, s mindezt tükrözi a táppénzszázalék is. Ez bizonyára igaz, de azért találkoztam ellenpéldával is. A Mátravidéki Fémművek a szigorú és jól szervezett üzemek sorába tartozik. En­nek ellenére egyik évről a másikra kétezerrel csökkent a táppénzes napok száma. Hogyan ? Többek között úgy, hogy megszervezték az üzemi egészségügyi szolgálatot. Évekkel ezelőtt például még Egerbe küldték a betegeket kezelésre és szakorvosi vizs­gálatra, s ez bizony mindig igénybe vett néhány napot. Most egész kis rendelőintéze­te van az üzemnek: hét szak­orvos helyben gyógyítja és kezeli a betegeket. Az üzemegészségügyi szol­gálat főorvosa büszkén mu­tatja kis birodalmát. Aztán kartonokat vesz elő, ame­lyek 36 betegségcsoportba osztályozva tudósítanak: ki, hogyan áll bajával. S ezek a kartonok nemcsak a bete­gekről, hanem az egyes üzemrészekről is árulkodnak, mert leolvasható róluk, ha valahol felszökik egy-egy be­tegség. — Azt mondják, a nagy­üzem „eszi” a táppénzt. — Inkább a körülmények. Ide 40 községből járnak dol­gozni az emberek, sokszor 60 kilométert is utaznak. A be­járók között bizony nagyon sok a hurutos beteg. Aztán a három műszak, amelyet a nők nem nagyon bírnak. Gyakran már fáradtan ér­keznék a munkába, ilyenkor könnyebben esik meg a bal­eset. Nem beszélve a külön­böző ideges állapotokról, azokról a neurotikus esetek­ről, amikor a betegnek min­dene fáj, de a vizsgálat nem mutat ki semmit. — Van-e a kiírásnak va­lamilyen szabálya? — Lényegében nincs. A diagnózist az orvos állapítja meg, s ő dönt a gyógyítás módjáról is. És a pihente­tés is a gyógymódok közé tartozik. Arra azonban, hogy ki a keresőképtelen, nincs szabály, Ezt .az orvosnak kell eldöntenie... Dönteni pedig nem köny- nyű. Egy szélsőséges eset: A tarnazsadányi körzeti orvos diagnózisai telibe ta­lálnak, s nincs hiba a gyó­gyítás módjában sem — mondják róla főorvosai. Csak éppen a táppénzzel kapcso­latos döntéseivel van baj. Ez a körzeti orvos a jó ember típusa, azé a jó emberé, aki nem tud nemet mondani. S az eredmény: a faluban két­szeresére emelkedett a táp­pénzes napok száma. A betegei nagyon szeretik. Egerben is emelkedik a táppénzes napok száma. 1971. első felében 81 ezer, míg 1972. első felében 85 ezer volt. Vajon miért? Két körzeti orvossal be­szélgettem. Egymás vélemé­nyét erősítve mondták el ta­pasztalataikat: — Nehezen értik meg az emberek, hogy a betegség még nem jelenti azt, hogy valaki keresőképtelen. Sokan vannak olyanok, akik már eleve azzal a gondolattal jönnek ide, hogy kiíratják magukat. A beteg azt mond­ja: „Nem tudom ellátni a munkámat.” Mit csináljak vele? A betegnek joga van felülvizsgálatra menni, sőt még döntőbizottsághoz is for­dulhat. Én már sokszor ta­pasztaltam, hogy ha itt a körzetben túl szigorúan vesz- szük a táppénzt, az a felül­vizsgálatnál mindig visszaüt. —■ Mondjuk meg őszintén, kicsit szociális kérdés is ez a táppénz. Bejön hozzám egy nyugdíj előtt álló ember és azt mondja: „Még soha sem voltam táppénzen, írjon már ki, doktor úr!” És hányfaj­ta baja van -már egy ilyen öregembernek! És egy ilyen ember akár egy esztendeig is táppénzen lehet. Kihúz­hatja a nyugdíjig. Legalább tíz ilyen ember van egy kör­zetben! Ez durván számítva tízszer 300 táppénznapot je­lent — Vannak persze gorom­ba esetek is. Hányszor a fe­jünkhöz vágják: „Kirúgott a táppénzből." Sőt. az is elő­fordul, hogy feljelentenek bennünket. Volt egy bete­gem, aki különböző fóru­mokhoz írogatott. Ki szereti az ilyen levelezést?! Ez az ember nyolc hónapig volt táppénzen. Ne kérdezze, hogy hogyan és 'niért... Az egri rendelőintézet ve­zető főorvosát kérdezem, öt­venhat körzet és több mint másfélszázezer lakos tarto­zik hatáskörébe. — Ki a keresőképtelen? — Egyszerűen fogalmazva: az, aki betegsége miatt nem tudja ellátni munkáját. — Betegebbek vagyunk? — En inkább azt monda­nám, hogy nagyobb a fel­derítés és a gyógyítás lehető­sege is. Mondok egy példát: 1966-ban a baleseti sebésze­ten 23 ezer volt a táppénzes napok száma, 1971-ben már 40 ezer. Ez az emelkedés azt is jelenti, hogy még a sú­lyos balesetek után is élet­ben maradnak az emberek, megmenti őket az orvostu­domány. Másik példa: 11 és fél ezer táppénzes napja volt 1966-ban a nőgyógyászainak, 1971-ben már közel 30 ezer. A táppénz emelkedése per­sze nagyon összetett kérdés, sok minden befolyásolja. Én a legfontosabbnak az orvos es a beteg megfelelő kapcso­latát tartom. S e téren bi­zony nincs minden rendben. Azt tapasztaljuk, hogy lazult a fegyelem, s mintha egyes orvosok liberálisábbák len­nének, s ugyanakkor meg­nőtt a dolgozók táppénzigé­nye. Tudom, hogy ez utóbbi furcsa megállapítás, de így igaz: megnőtt a táppénz- igény. A Társadalombiztosítás He­ves megyei Igazgatóságán' is tucatnyi okot soroltak fel. Egyik-másik nagyon is fi­gyelemreméltó: — A táp­pénz a havi átlagkereset 75 százaléka (ha nincs meg" a kétévi munkaviszony, 65 szá­zaléka). Az átlagkereset ki­számításánál figyelembe ve­szik a prémiumot, a jutal­mat, s az év végi nyereség- részesedést is. Biztos, hogy betegnek, lenni senki sem szeret. De a táppénz összege olykor eléri a havi fizetést és gyakran több, mint a nyugdíj. A táppénzt az SZTK fize­ti, így az üzemek, vállalatok nincsenek érdekeltté téve abban, hogy csökkenjen a táppénzes napok száma. Ná­luk csak a munkaerő hiány­zik — azt pedig gyakran pó­tolni tudják — s a bér vi­szont megmarad, s azt akár jutalmazásra is felhasznál­hatják. Sőt! A költségvetési szervek még be is tervezik a betegséget, a bér 10 százalé­kát ... A termelőszövetkezetek sa­ját pénzből fizetik a táp­pénzt: és náluk csökken is. A verpeléti Dózsa Termelő- szövetkezet 1971. első felé­ben 6700 munkanapot fize­tett ki táppénzre, 1972. első felében csak 6400-at. Fen­tebb már említettem a tar­nazsadányi helyzetet, nos, annak ellenére, hogy a - kör­zeti orvos döntései liberális­nak tűnnek, a szövetkezet­ben mégis csökken a táp­pénzes napok száma. Két termelőszövetkezet adatai persze még nem ele­gendőek messzemenő követ­keztetések levonására. De tény, hogy a két tsz-ben íö- rödnek a betegekkel, ellen­őrzik a táppénzeseket, s ja­vult a morál. Miért emelkedik a i pénz? Mint fentebb igén csak kérdezni tudok, vt szólni nem. De bízom l ne, hogy a válaszok kö. fellelhető néhány — fel is.., Márkusa Lásd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents