Népújság, 1972. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-08 / 238. szám
Hát vége emelt a nyárnak Is! Sok örömet Ígért, sok kellemes órát. .’Napfényt, vizel. érett gyümölcsöket, jókedvű kacagást, És pihenést, gundúzo szórakozást mind•«Tolfnalc. Hkik fl S'/ülgálíaií. A tervezget és idején, nyárelőn, végigkocsiká/tunk a , megyén. Családi otthonok, üzemek ajtaján kopogtattunk, hogy a kész,ülődéi pillanataiból ellopjunk valami keveset. Slogj éreztessük a várakozás izgalmát, az. ábrándozás melegét. Mo»t hűvös októberi ég alatt, ugyanazokkal az emberekkel beszélgettünk. Kíváncsian: mi vált valóra a készülődésből. a nyári szép reményből? Boskowsky gyújtotta be A kis gyöngy össolymosi diáklány, Szabó Anna, a szerencse TU 104-esén röpült Jaltába, a Fekete-tenger partjára' az idei nyáron. Lapunk pályázatán nyerte a nyolcnapos üdülést, s amikor megtért a messzi, napfényes 1811, október &, vasárna® halászcsárda maradt meg berniem. Persze a csípős halászié miatt, ami kedvenc eledelem, csak mifélénk; ritkán jut hozzá az ember! Mindent összedobva: örülnék, ha a jövő nyaram így sikerülne. De akkor már az asszonnyal, aki most nem jöhetett velünk... Vajda Zoltán, a boconádi Béke Termelőszövetkezet állattenyésztője nyár elején még Dobogókőre, a rokonokhoz készült. S aztán egy szép, tartalmas szegedi túra lett a nóta vége. _ A takarékszövetkezet s zervezésében, kislányommal együtt mentünk le a szabadtéri játékokra. Régóta kívánkoztam már ebbe a v árosba, most a véletlen hozta meg a találkozást. Sokfelé megfordultunk Szegeden l>ár nap alatt. Nehéz választani az élményekben. A Cigánybáró előadása például eléggé rosszul indult. Hideg volt, fáztunk. A híres bécsi karmester, Boskowsky azonban begyújtott bennünket a második felvonásra. S az is feledhetetlen, hogy Házi Erzsébetet, Melis Györgyöt élőben kaptuk. Én őket eddig csak a televízióban láttam, liallottam. — S a város? A szőke fo- l yó? — Nagyon tetszett a Dóm téri panteon! Nagyjaink, a Szegedért is munkálkodó kiválóságok szobraival. Mindet végignéztem. S mindnek feljegyeztem az alkotóját is. _ A folyópart? Leginkább » ^ Tóparti esteli a Hableányban _ Négytagú a család, mégis öten költözködtünk az ü zem balatoni üdülőjébe — mondja bujkáló mosollyal szája szegletében Hevér Lajos, a MEZŐGÉP hevesi telepének igazgatója. — Hogy ez miként sikerült? A fiam pár nappal indulás előtt tartotta eljegyzését, így aztán vittük magunkkal Marikát is. Egyébként mindannyiunknak nagyon jól jött a napfényes két hét. Korábban sok volt otthon a házi munka. Piktorolás, javítgatás, nagytakarítás. — S hogyan vizsgázott a menyasszony? — Bár a kislányom szédett volna össze annyi pontot az orvosegyetemi felvételi vizsgán! Helyes teremtés. Azonkívül, hogy mindenhez ért, amire egy asszonynak szüksége van a házaséletben. — Izgalmas élmény? — Semmi különös. Ha csak azt nem említhetem, hogy az emlékezetes tornádó majdnem leszedte a nyaraló tetejét. Esténként pedig a „Hableány” mindenre elszánt beat- zenészei kínozták meg a fülemet. De hát, ugye, a családért mindent! Márpedig nálunk ez alkalommal a fiatalok javára billent a mérleg. Hozzájuk kellett igazodnunk. Ami ezért kárpótolt: egy szép autótúra. Siófokról indulva megjártuk Tihanyt, Füredet, Keszthelyt, Fonyódot. Szép volt. Kár, hogy múlt időben beszélhetünk most az egészről. Jaltából, doboló kutyával vidékről, így köszönt szüleire: — Kái*, hogy már vége! Pár hétre szívesen visza- mennék a Krímbe... Mit látott? Mi ragadta meg ezt a tizenöt éves kislányt? Miért kívánkozik újra Jaltába? — Ó, csodálatos az a vidék, pálmafával, megannyi délszaki növényével, a csillogó tengerparttal! Nem tud betelni vele az ember. A várostól pár küométerre van például egy botanikus kert. Csak rózsából ezer fajta található benne. Aztán ott a Voroncov-kastély, amelyben Európa jövendő életéről, békéjéről tárgyaltak 1945 elején a három nagyhatalom, a Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok vezetői. Volt velünk egy öreg bácsi Pestről, ó mondta: kislányom, ha nincs Jalta, akikor te most nem röpülgetsz külföldre. — Mire ment el a költőpénz? — Ajándékokra! Hogy anyuéknak is jusson valami ebből a szép utazásból. Neki fülbevalót hoztam. Apunak borotvakészletet. Kisöcaénv aek, Pityunak pedig egy doboló kutyát. Tessék nézői, heűk veri & taktust . Hiányzott a tolmács — Négerként akartam hazajönni Bulgáriából, másként sikerült! — emlékezik a szép napokra Kovács Gabriella, a karácsondi ifjúsági klub vezetője, aki harmincadmagával nyaralt Várnában, a tengerparton. — Persze, nem a napfényben szűkölködtünk, hanem az órákban. Mert ha átlép az ember a határon, s jósorsa valami messzi városba sodorja, akkor igyekszik ott mindent megismerni. Én legalábbis így vagyok. Ennélfogva igen sok időt töltöttem a város műemlékei között, öreg templomokban, római kori épületekben. Megnéztem a híres akváriumot, a kikötőt. S ha valami nagyon hiányzott, akkor az a tolmács volt. Lényegesen több maradt volna meg bennem e tájból, ha van velünk túravezető. Aki nyelvünket beszéli, ismeri Várnát, s mindenről felvilágosít. Ha legközelebb hasonló kirándulást szervezünk a klubtagoknak, ilyesmire is gondolunk. — ízlett a bolgár konyha? — Sok a birkahús! Én pedig nem rajongok érte. De volt a táskámban jóféle hazai, így átsegítettem magam a kritikus pillanatokon. Csak ennél nagyobb gondom ne legyen az életben... r Valóban Észak Velencéje! Amikor Fülöp Sándor kis- nánai plébános még csak készülődött a távoli útra, nemcsak a turista kíváncsisága élt benne. — Valamikor bejártam Olaszországot, barangoltam a csodálatosan szép Velencében is. Mondták: Lenin- grád Észalt Velencéje... Valóban az? Hasonlítsuk össze! Nagy kedvvel meséli az htazás részleteit, a repülőút élményeit, aztán a megérkezést, az első találkozást Le- ningráddal. Jó, hogy előtanulmányokat folytattam, füzeteket, prospektusokat böngésztem az utazás előtt. így könnyebb felkészülni az ilyen találkozásra, s megemészteni azt a rengeteg élményt Hat-nyolc percig hatalmas, modern épülettömbök mentén száguldottunk, aztán egyre jobban kibontakozott a régi, patinás város. — Es... „Velence”? —- Nos, valóban Észak Velencéje. Más, mint az „eredeti”, de a maga sajátosságaival együtt csodálatos, feledhetetlen város. Persze, az a nyolc nap kevés arra, hogy A kívánság teljesült mindent megnézzünk. Sőt, nem is nyolc, csak hat, mert két napra átrándultunk Helsinkibe is. És előkerülnék a fénykép- felvételek, a diapozitívok. Mindegyiknek története van, mindegyik mögött hosszúhosszú ideig emlékezetes élményekkel. — Tehát: megérte..'. A válasz csupán egy sokat mondó kézmozdulat. Mátyás király szülőházánál Kovács József hegesztőről azt mondják a gyöngyösi MEZŐGÉP szakszervezeti irodájában, hogy a kevés szavú emberek közé tartozik. Ügyes, lelkiismeretes munkás, nem is küldték volna jutalomüdülésre különben, csak éppen harapófogóval kell kiszedni belőle mindent. Most, hogy Erdélyről, útiélményeiről kérdezzük, mégis megered. — Kolozsvárt, Marosvásárhelyet, vagy a többi székely falut, ahol megfordultunk, nehéz elfelejteni! — kezdi az emlékezést. — Mindenütt szívesen fogadtak bennünket, s mindenütt akadt kalauz, aki a régi, történelmi városokban eligazította a társaságot. így jutottunk el Mátyás király szülőházához, igy láthattuk Fadrusz János híres lovasszobrát a nagy államférfiről, így fordulhattunk meg Segesvár környékén, ahol Petőfi elesett. — Először járt külföldön? — Két éve Bécsben töltöttem néhány napot. Gondolom, érdekli a véleményem. Bécs mozgalmas, látványos világváros. Csillogó üzletekkel, rohanó emberekkel. A mostani utam mégis emlékezetesebb, úgy érzem. Valahogy hangulatában állt közelebb hozzám. Mélyebben hatott érzelmeimre. Persze, embere válogatja! Mások helyett én nem beszélhetek... Ötből — hármat.. • Nehezen hittük el annak idején, amikor az első, a vakációt megelőző beszélgetéskor kijelentette Dobos István: ő nem csomagol. Ügy pihen, ha — dolgozik. Mindenesetre megírtuk, s némi tervmódosításra gondoltunk. — Semmi sem változott — mondja a verpeléti községi tanács elnöke mosolyogva. — Ügy pihentem, ahogy annak idején megígértem. Most is azt tartom: a szellemi munkából a legjobb kikapcsolódás, ha az ember megmozgatja az izmait. Mi tagadás, pihentnek látszik, az arca szinte kicsattan az egészségtől, s bár most is munkában találtuk, a fáradtságnak semmi jele. Kukoricát fosztott éppen. — A múltkor azt mondta, hogy még a tavalyi szabadságát sem vette ki... — emlékeztetjük. És reménykedünk: — talán ezen a nyáron ...? —■ Nos, igaz. Mi tagadás, valóban vettem ki öt nap szabadságot! Ebből három napot bent töltöttem a tanú csőn. Hiába, olyan feladatok voltak, amelyekből nem vonhattam ki magam. — Ez bizony nem pihenés! — Dehogynem. Ma is pihentem: délig kukoricát törtünk a jó, friss levegőn, de délután be kellett jönnöm csúcsvezetőségi ülésre.-p- Eredményesnek könyveli el ezt a nyarat? — Persze. Nem kell azért okvetlenül elutazni, hogy ki- kapcsclódátt találjon gi emtim— Sikerült! — fogad örömmel Nagy Andor egri nyugdíjas, csinos kis házának tornácán. — Minden úgy történt, ahogy terveztük, ahogy hosszú-hosszú éveken át vágytunk rá. Egy telek árán utaztak a feleségével az Adriához. Évtizedekig nem volt erre lehetőségük; ott volt a nehéz munka, a két fiú felnevelése. .. Most aztán eladtak egy kis telket, és az árából befizettek az IBUSZ-nál egy kétszemélyes, osztrák—olasz— jugoszláv körutazásra. — Ide vágytunk nagyon, Olaszországba. Annyi mindent láttunk, hallottunk róla. Hát — nekivágtunk... — Nem csalódtak? — Dehogy csalódtunk. A valóságban minden sokkal szebb. Soha nem felejtjük el. Elégedettek voltunk az ellátással is annak ellenére, hogy bizony töméntelen mennyiségű spagettit kellett megennünk. Élveztük az olasz embereket, az olasz temperamentumot. Azt hinné az ember, hogy valami főben járó ügyben veszekednek és lehúzzák egymásról a keresztvizet, •pedig csak kellemesen beszélgetnek.., Állandóan mentünk, de nem fáradtunk el. A tenger? Felejthetetlen. Nem lehet lefesteni azokat a csodálatos kék színeket. Aztán az Alpok; szerpentinek, hófödte csúcsok, mély szakadékok, és azok az erdők!... Pádua, Velence... Lesz mit megemésztenünk a rengeteg élményből. Igaz, nehéz volt megszokni Velencében, hogy késő éjszakáig úszkáltak a gondolák az ablakunk alatt a hozzájuk tartozó énekesekkel. .. — A kívánság tehát teljesült. — A vártnál is jobban. Mondtam is a feleségemnek, ha volna még égy telkünk, azt is eladnánk és befizet- ~ nénk meg egy olasz útra. Hsjdiíszoboszló se rossz — Minden nyarat a szülőfalumban töltünk a gyerekekkel, Sírokban — mondja Bata József, a Fővárosi Ásványvíz és Jégipairi Vállalat gyöngyösi gyárának igazgatója. — Onnan szoktunk beutazni Bükkszékre, a strandra. Jó program, és egy pillanatig sem unalmas, nem beszélve a csendről, a pihenés legfőbb biztosítékáról. — És az idén? — Másképpen alakult. Lehetőséget kaptunk egy haj- dúszoboszlói üdülésre. Vegyes üdülés: a SZOT vendégei voltunk, és a vállalat biztosította a szállást. — Nem bánta meg a család a programváltozást? — Ellenkezőleg! Különösen ami a gyerekeket illeti. Az ő örömük mindent megér. Nem lehetett kihúzni őket a vízből, csak néhány percre. Igaz, emiatt két nappal meg is rövidült az üdülés, mivel megbetegedtek, s hamarabb haza kellett jönni. Szerencsére három nap múlva már kutyabajuk volt, és indultak volna vissza... % f — Máskor is jártak már ott? — Most voltunk először. Rendkívül meglepett az üdülő szervezettsége, a pihenést, gyógyulást szolgáló, gyönyörű környezet, s az ellátás magas színvonala. — Elmosolyodik: — Szóval, nem sikerült most Sírokba menni, de azért Hajdúszoboszló se rossz! ■ i T"s r ■“ 1 Es végül.. * ... ahogy illik, nekünk is lie kellene számolni az utolsó szó jogán. Nem gondolod. Moldvay Győző? Mi terheli* nyári lelkiismereted? — Egyáltalán semmi. Ápoltam. — Ápoltál? — Igen, a nemzetközt kapcsolatokat. Részint Romániában, részint az NÜK-ban. Ennek is tudható be, hogy e két országgal azóta Is szívélyes, baráti a kapcsolat. És te, Hátai Gábor? — Dús programom volt ezen a nyáron. Többek között nem jutottam el az Északi-sarkra, valamint Brazíliába, és elfelejtettem útlevelet váltani az Antarktiszra is. Pech. Ettől függetlenül eseménydus nyaram volt, mert a szabadságom ideje alatt a lányom megtanított nokedlit csinálni Na és Tóth Gizella? — Türelmetlenül vártam, hogy alanyainkról végre, itejykégefcet késsitkesssiu . .
